Délmagyarország, 1965. szeptember (55. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-23 / 224. szám

Vedres-emlék szobor és -emlékünnep Szerdán délben a Dóm téri Pantheonban megjelent ünneplő közönség előtt le­leplezték Vedres István mell­szobrát. Portréja méltán ke­rült a magyar nemzet és Szeged reprezentánsainak arcképcsarnokába — hang­súlyozta Hoígesang Péter, a Hazafias Népfront városi bi­zottságának titkára, aki az ünnepi beszédet tartotta. Méltatta városunk nagy fiá­nak érdemeit, rámutatva ar­ra a bő 35 esztendőre, me­lyet Szeged „hites földmérő­je"-ként gyümölcsöző mun­kájában Idfejtett. A város nevében Mison Gusztáv, az I. kerületi tanács vb elnöke vette át és köszönte meg a szobrot, s ígéretet tett arra is, hogy Szeged megőrzi nagy fia munkásságának szellemét. Ezután az Építő­ipari Technikum diákjainak sorfala közt leleplezték a szobrot — Saar Erzsébet al­kotását. Fél 1 órakor a Móra Fe­renc Múzeum kupalocsarno­kában Oltvai Ferenc levél­tárvezető nyitotta meg az emlékkiállítást. Köszönetet mondott a múzeum, a Somo­gyi Könyvtár és az Állami Levéltár dolgozóinak, akik közreműködtek a kiállítás anyagának beszerzésében. A kiállításon megtalálhatók a Vedres István életének főbb állomásait regisztráló emlé­kek, születésének és mun­kásságának fényképei, doku­mentumai. Tóth Sándor ér­me és Tápai Antal Vedres­plakettje mai képzőművésze­tünk elismeréséről tanúsko­dik. Délután az egyetem Du­gonics téri aulájában ünne­pi ülés volt, melyen Dévény István és dr. Csongor Győző emlékezett meg Szeged híres fiáról. (Somogylné felv.) Csehszlovák írók estje Mint már jeleztük, ma, szeptember 23-án este lép­nek Szeged irodalomszerető közönsége elé a mai cseh­szlovák irodalom kiemelkedő képviselői, Ctdbor Stitnicky Állami-díjas, a Szlovák írók • Szövetsége Szépirodalmi Könyvkiadójának igazgatója, Jan Kostra, Állami-díjas, érdemes művész, a mai szlo­vák líra egyik legjellegzete­sebb képviselője, Karel Ptacnik cseh prózaíró, Josef Hanzlik, a legfiatalabb cseh lírikus-nemzedék képviselője és Karel Michael cseh író, aki Mindennapi kísértetek című elbeszéléskötetéért a Csehszlovák Írók Szövetsége Kiadó nagydíját nyerte el. Képünkön: mellszobra. Vedres István Az irodától hazáig A szegedi TÜZÉP Attila utcai megrendelő Irodája a leglátogatottabb hivatalok közé tartozik. Vetekszik egy jólmenő üzlet forgalmával. Csak azok nem fordulnak itt meg, akiknek a lakása központi fűtéses, avagy gáz­zal fűtenek. A napi ügyfél­forgalom reggel fél 8 órától 12 óráig és déli fél 1 órá­tól délután 4 óráig kétszáz­nál ls több. Készpénzben és tüzelőutalványok értéké­ben százezrek futnak át a megrendelést felvevő és a pénztárt is kezelő Fodor Jó­zsefné kezén. Négyórás fél műszakban neki segít az el­számoló Bába Kórolyné. A szomszéd ablaknál pedig Vágvölgyi Mihályné dolgo- brikettet, oroszlányi diót, s A föld alait még ott a háború Húszéves hadjárat aknamezők ellen Hazánk a második világ­háborúban elaknásított or­szágok között a második he­lyet foglalta el. A háború után szinte az ország egész területe mentesítésre szo­rult. összefüggő aknamező életüket mentesítés közben. 1960-ra azonban befejezték az ország legnagoybb akna­mezőinek felszedését. Bár a munka ma sem szü­netel, a nyilvántartott akná­sított terület nagysága még­volt az északi és nyugati ré- is alig csökken, mert mind­szeken, délen Mesztegnyő, Nagyatád, Nagybajom és Bö­hönye környékén. Ezenkívül több titkos lőszerraktár is rejlett a föld mélyén. A lőszertemető untalan újabb aknamezőket fedeznek fel. Legutóbb ta­valy zártak le, s nyilvání­tottak tilos területté Ilyen aknamezőt. Ezek azonban szerencsére félreeső helye­ken vannak, bár ismert te­rületük nagysága megköze­líti az ötezer katasztrális holdat. E nagy terület men­tesítése, megalapozott számí­tások szerint, még további tíz évet igényel, annak elle­nére,. hogy a munka üteme allandóan növekszik. A legjelentősebb ilyen, úgynevezett „lőszertemető" örkénytábor környékén volt, ahova még a horthysta had­sereg rejtett el több száz va­gonnyi robbanóanyagot. De hátrahagytak ilyen lőszerbá­zisokat a menekülő fasiszta csapatok is. Több ezer ton­na robbanóanyag hevert szerteszórva, bőven jutott belőle az ország minden négyzetkilométerére. A háború befejezése után a tűzszerészek azonnal mun­kához láttak. Eleinte kis cso­portokban, a kiegészítő pa­rancsnokságok mellett mű­ködtek, de csakhamar sor került összevonásukra, mun­kájuk szervezettebbé tételé­re. 1949-ben már jól képzett, tapasztalt aknakutatók, tűz- hol itt, hol ott szerészek végezték a mente- robbanótestekre, sítés munkáját. Ekkor ké­szült el az ország első, kö­zelítően pontos térképe is az aknásított területekről. A munka három fő terü­letre irányult: az akname­zők felkutatására, felszámo­lására, az építkezések tűz­szerész biztosításéra és a robbanóanyagok megsemmi­sítésére. A veszély nem múlt el A katonai szakemberek, a tűzszerészek az eltelt húsz év alatt derekas munkát vé­geztek, de még mindig sok munka vár rájuk. Ez idő szerint több mint ötszáz olyan helyet tartanak nyil­ván, ahol robbanóanyag rej­tőzik. De ezek csak az is­mert helyek. Ki tudja, hány ilyen pontja van még az or­szágnak? Hiszen még ma is bukkannak Halál megvető bátorság Az aknakutató katonák nagy erőfeszítéseket tettek, nemegyszer haláltmegvető bátorsággal teljesítették fel­adatukat. Különösen az első időszakban áldozták sokan A hatástalanítás tehát lan­kadatlanul tovább tart. Tűz­szerészeink továbbra sem sajnálják a fáradtságot, bát­ran szembeszállnak a ve­széllyel, ami az idő múlásá­val egyenes arányban nő. A robbanóanyagok ugyanis egy idő után kristályosodnak, és a legkisebb ütésre, dörzsö­lésre is robbannak. Ova In­tenek mindenkit: ne nyúl­janak a veszélyes töltetek­hez. A szülőket, pedagógu­sókat arra kérik, ismételten figyelmeztessék a veszélyre a gondjaikra bízott gyerme­keket, s ha bárhol robbanó­anyagot találnak, azonnal jelentsék a hivatalos szer­veknek. zik: a tüzelőt hazaszállító 10-es AKÖV-öt képviseli. Mennyiség és választék Hármuk együttes munkája, meg a szenet, fát a pincék­be, kamrákba berakó Uni­versal Ktsz emberei képvi­selik a legfontosabb szolgál­tatások egyikét, a zavarta­lan tüzelőellátást. Várakozás, sorbanállás csak annyiban van, amennyiben az embe­rek türelmesen megvárják, amíg az előttük hamarabb érkezők megrendelik és ki­fizetik tüzelőjüket, s elin­tézik a hazaszállítást és a berakást is. Idegességre sem­mi ok, mindenki annyi tü­zelőt rendelhet, amennyit akar. A választék meglehetősen bő. A berentei dió, kocka és darabos széntől a dorogi, komlói, az oroszlányi és a lengyel dióig fut, s ott van a pécsi mosott akna, az első osztályú és a hidasi brikett, valamint a hidasi kőszénbrikett. Nemcsak a minőség, hanem az árak kö­zött is válogathatnak a vá­sárlók. A 23 forint 40 fillé­res berentei diótól, a 39 fo­rint 30 filléres lengyel dióig. Aki viszont iszapot akar vá­sárolni, annak megrendelé­sét előjegyzik, s ennek sor­rendjében végzik a haza­szállítást is. Naponta sokszor A megrendelők nem egy­formák. Van, aki türelmes, van aki eléggé indulatos, noha az irodában dolgozók azon vannak, hogy minden­kit gyorsan és pontan ki­szolgáljanak. Naponta hányszor el kell mondani, hogy milyen a választék, melyik szén drá­gább, melyik olcsóbb. Me­lyik tüzelő ég jobban cse­répkályhában, a konyhai tűzhelyben, a vaskályhában. A berentei szenek jó minő­ségét szinte minden meg­rendelő ismeri, s azt is ke­resik a legtöbben. A szemé­lyes megrendeléseken kívül napi 25—30 telefonhívásra is pontos felvilágosítást kell adni, s mindezt aközben, hogy a felek ott állnak az ablak előtt, ugyanakkor fut a ceruza a francia blokkon, számolnak, fizetnek, s visz­szaadnak az ötvenesből, szá­zasból. Tévedni egyszer sem szabad, mert annak vagy a megrendelő, vagy a pénztá­ros látná a kárát. I goromba vásárló A nagy forgalom közben a minap történt egy eset. Egy megrendelő első osztályú néhány mázsa berenteit vá sárolt, s hozzá fát is. A francia blokkon minden té­tel szerepelt, az összeadás­ból azonban kimaradt a fa ára, 66 forint. A vásárlónak ezt észre kellett venni azonnal, a pénztárnál azonban csak este bukott ki a hiba. Egy telefon elég lett volna, hogy a pályaudvaron a fát ne ad­ják ki. Akkor viszont a meg­rendelő járt volna rosszul, mert a másfél mázsányi fát nem vállalta volna hazaszál­lítani sem az AKÖV, sem magánfuvaros, mert a szállí­lítási költség alig került volna többe egy pohár sör­nél. Előzékenyek akartak lenni a megrendelővel, s egy levelezőlapon kérték, hogy fáradjon be az irodába. Másnap azzal nyitott be: tu­dom miért hívtak, rosszul fizettem. A végén mégis neki állt feljebb, reklamált és fenyegetőzött, amiért nem írták rá a levelezőlapra, hogy hozzon magával 66 fo­rintot. A figyelmességért az iroda dolgozói nem köszö­netet, hanem sértést kaptak. Ha lehúzzák a redőnyt... S honnan veszi Fodorné a türelmét, amellyel fogadja nap mint nap a rengeteg megrendelőt? Onnan, hogy nemcsak pénztáros, hanem a TÜZÉP pártszervezetének titkára, s ez már önmagá­ban is mindent megmagya­ráz: nemcsak munkaköri kö­telessége, hanem hivatása, hogy tudjon bánni az em­berekkel., értsen a nyelvü­kön. S ha délután 4 órakor le­húzzák a redőnyt, akkor várja odahaza a második műszak, háziasszonyi és anyai teendői Ott van két iskolás gyermeke, akiknek a munkáját ls figyelemmel kell kísérnie. Érthető, hogy a hivatal zsongását, az apró bosszúságokat nem viheti haza magával, hiszen ott­hon is egész ember akar lenni, családja gondjában és örömében osztozó feleség és anya. Az Irodától hazáig sor­ra elrendezi gondolatait, s holnap folytatja. L. F. „Talaiosan" — és „talajtalaiiul" Megjegyzések két cikk kapcsán A? Plpf p« Irnriatnm egyik cikkírója (Kövendi AZ Liei es iroaaiom judit) egyetért az Élet és Irodalom másik cikkírójával (Csák Gyula). Az egyetértés tárgya: a Szegedi Szabadtéri Játékok ledorongolása. Csák szerint a játékoknak nincs talaja Szegeden, Kövendi ezt megerősítve felsorol hónéhány vidéki rendezvényt (gyulai várjátékok, gyöngyösi napok, egri dalósünnep, debreceni nyári egyetem, veszprémi nyári egyetem, miskolci tárlat, székesfehérvári képzőművészeti kiállítások, szombathelyi Savaria napok stb.), amelyeknek, ellentétben a Szegedi Szabadtéri Játékokkal, igenis van talajuk. A cikkírók nem fejtik ki egyértelműen és félreérthe­tetlenül, hogy mit tekintenek a „talajosság" ismérvének, s azt sem tartják szükségesnek, hogy a felsorolt „talajos" produkciók ebbeliségét érdemlegesen megindokolják. Mind­össze Kövendi Judit utal többek között arra, hogy Mozart Varázsfuvolá-jának előadása például azért „talajos" és az benne a speciálisan szombathelyi, hogy az ottani Isis szentélyben adják elő és: „... Isis és Osiris neve szerepel az operában, és Sarastro Isis főpapja..." Igaz, ennek bi­zonyító ereje körülbelül annyi, mintha azt mondanánk, hogy X városban azért „talajos" előadni a Rómeó és Júliá-t, mert a város neve S-sel kezdődik, s mint köztudo­mású, a Rómeó és Júliá-t Shakespeare írta. Hogy mi hol „talajos", az kétségkívül vitatható kér­dés. S noha távol áll tőlünk vitába szállni a Csákot és Kövendit vezérlő elfogultsággal, néhány tényre azért sze­retnénk felhívni a figyelmüket. Csák azt állítja, hogy az ünnepi játékok időszakában nagyon leromlott a közlekedés. Nos, a mi közlekedésünk olyan, amilyen, de azért kár lenne a vonatkésések okát a Szegedi Szabadtéri Játékokban keresni. Keressük azt csak ott, ahol található: a magyar közlekedésügy még fellelhető hiányosságaiban. Csák szerint Szegeden kevés a szállás­hely, kevés az étterem, „minek következtében igen ala­csony az ilyen és hasonló szolgáltatások színvonala". Csak arra szeretnénk figyelmeztetni — ha már arról nem tud, hogy e szolgáltatások színvonala évről évre javuló tenden­ciát mutat, mint az idén ezt több fővárosi lap cikkírója is megállapította —, hogy a kevés szálláshely és a kevés étterem nem szegedi specialitás. A szolgáltatás Szegeden is, Budapesten is, a Balatonnál is lassú, akadozó, gondok­kal küzdő. (Bár kétségkívül a „legegyszerűbb" megoldás lenne mindenhonnan elzavarni a vendégeket, mindjárt lenne hely, kapacitás.) Csák szerint a program nem eléggé szegedi. Gondolom, megegyezhetünk abban, hogy a progra­mokat nem „szegediként", „budapestiként", „győriként" vagy „miskolciként" szokás osztályozni és értékelni, ha­nem aszerint, hogy jók-e vagy rosszak, egyéni koncepció feszül-e bennük, vagy jellegtelenek. Cikkírónk azt ls mondja, hogy „Szakértők megítélése szerint az idén esett a zenei program színvonala — ezt a sajtó is, tükrözte." Én úgy tudom, hogy a szakértők szerint az idén nem esett a zenei program színvonala — és ezt a sajtó is tükrözte. Ebből az összevetésből annyi legalábbis megállapítható, hogy Csák és én, akik nem értünk a zenéhez, nem ugyan­azoktól a szakemberektől és nem ugyanazokból a lapokból szerezzük be információinkat, ezért a félreérthetőség el­kerülésére nem árt ezeket a kölcsönzött véleményeket, azok forrását „egyes" szakértőkként és „egyes lapokként jelölni. Igaz, így e szakértői prognózisok nem tűnnek majd olyan ^kérlelhetetlenül megfellebezhetetlennek, de legalább nem távolodnak el a realitástól sem. Továbbmenve: Csák szemére veti Szegednek, hogy a játékok múltával a kiürült vásár­tér képét mutatja. A hasonlat talán túlzás, az azonban kétségtelen, hogy a fesztivál befejeződésével, az utóidény elmúltával Szeged éppúgy „kiürül", mint ahogy „kiürül" Velence, Cannes a filmfesztiválok befejeződésével, Salzburg az ünnepi játékok után stb., stb. De mért kell ezt Sze­gednek szemére vetni? Ráadásul megtoldva azzal, hogy „Szeged hétköznapjaiból" nyomtalanul eltűnik a játékok emléke — ezek szerint ősszel-télen a Szegedi Nemzeti Színház országos hírű operaelőadásait, Vaszy Viktor ve­zényletével feltehetően más városban tartják ... (Bár igaz, idényenként a szegedi operaegyüttes a Kövendi Judit által „talajosnak" minősített városok egynémelyikébe is ellá­togat — jegyezzük meg a teljesség kedvéért.) Folytathatnánk még a sort, de csak hasonló dolgokra reagálhatnánk. Maradnak hátra tehát végezetül a tanul­ságok. Egyiket a két cikk szolgáltatja: a realitások szerint csak az objektív vélemény „talajos". Az elfogultság — lépjen elénk bármilyen bonyolult okfejtés köntösében — mindig és mindenütt „talajtalan". egy megnyitó beszédhez kap­csolódik. 1959-ben, a felújí­tott Szegedi Szabadtéri Játékok első premierje előtt Kállai Gyula ezt mondotta: — Legyen az újjászületett szegedi szabadtéri színpad a tömegek szocialista nevelésének is­kolája. Nos, az elmúlt hét esztendő során már bebizonyoso­dott, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok igyekszik és ké­pes e nemes feladat betöltésére. De csak akkor, és úgy, ha segítjük ebbeli törekvésében, és nem akarjuk kihúzni alóla — a talajt. PAPP ZOLTÁN á másik tanulság Háborús bűnösök a bíróság előtt Háborús bűntettek ügyé­ben kezdődött szerdán tár­gyalás a Fővárosi Bíróságon. A vádlottak: Bene János Fe­renc 51 éves hegesztő cso­portvezető, budapesti lakos, Kiss Árpád 38 éves daru­kezelő, miskolci lakos és dr. Stirling Károly 62 éves nyugdíjas, volt vállalati fő­könyvelő, pécsi lakos. A bűncselekményeket 1944— 1945 telén Kassa környékén követték el. Dr. Stirling Károly a ke­leti arcvonal bajtársi szö­vetségtől fegyveres terror­alakulat szervezésére kapott megbízást. A vádirat tíz ember meg­gyilkolásával vádolja a ter­roralakulatot. Ezeknek az embereknek a meggyilkolá­sában Bene János Ferenc részben személyesen vett részt. Kiss Árpád többek között tagja volt egy osztag­nak, amely három embert végzett ki. A vádirat ismertetése után megkezdődött Bene János Ferenc kihallgatása. A tár­gyalás több napig tart. (MTI) Autóbusz alumíniumból Az Ikarus Karosszéria és Járműgyár székesfehérvári gyáregységében elkészült az első hazai alumínium autó­busz. A külsőre is új típusú gépkocsinál a tervezők elő­ször ' alkalmaztak nagymér­tékben könnyűszerkezeti elemeket, műanyagot és alu­míniumot. A kocsi tervezé­sénél több. világviszonylat­ban is érdekes újítást hasz­náltak fel. Az új autóbusz teljes ter­heléssel 2200 kilogrammal könnyebb az Ikarusz 55-ös­nél, s így sebessége lényege­sen nagyobb. Csütörtök, 1965. szept. 23. DEL-MAGYARORSZAO 5

Next

/
Thumbnails
Contents