Délmagyarország, 1965. július (55. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-15 / 165. szám

IMI. JÚLIUS 15.1 CSÜTÖRTÖK NÉVNAP: HENRIK A MELEG TOVÁBB TART Várható ldójáráa ma raliz: nappali gomolyfelhó-képzó­déa, a déluánl ós esti órák­ban többfelé záporesővel, zi­vatarral. Gyenge, napköz­ben Időnként klasé megélén­külő, változó Irányú szél. A meleg Idő tovább tart. Várható legmagasabb nap­pal hőmérséklet 28—33 fok között. Ez is ityári divat A Nap kél « óra 01 perckor, és nyugszik 11 óra 3S perckor. A Hold kél 31 óra 37 perckor, és nyugszik 3 óra 13 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza Wállása Szegednél szerdán plusz 459 centiméter. (Csökkenő.) • , . ÖT EVE. > 1960. Július 13-én halt meg Louis Vlctor de Brogllo. az elméleti fi­zika kiváló francia továbbfejlesz­tője. 1924-ben közre adott dokto­ri értekezése tudományos körök­ben feltűnést keltett. Tisztán el­méleti következtetés alapján, eb­ben a munkájában vezette bc az elméleti fizika történetében ÜJ fejezetet nyitó anyaghullámok fogalmát, amrly a modern hul­lámtechnika kifejlődésének alap­ja lett. 1939-ben „az elektronok hullámtermészetének felfedezé­séért" fizikai Nobel-díjban ré­szesítették. NEMZETI SZÍNHÁZ Nyári szünet. KAMARASZÍNHÁZ Nyári szünet. KULTÜKPABK ' Nyitva 13 órától 30 óráig. MOZIK Szabadsági Fekete bársony. (Negyed 4, fél 4, háromnegyed 8.) — Vörös Csillag: Nyári lnter­mezzó. («. negyed ».) — Fáklya: Bakaruhában. (Háromnegyed 6 és «.) Postás Mozi: Evs és Vera. (Fél 9. fél g.) Csehszlovák film. INSPEKCIÓ3 ÁLLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére Július 10-től 17-tg este 8 órától reggel 8 óráig (vasár- és ünnep­nsp nappal ls) e)sősegély és ne­hézen és esetére ügyeletes dr. Pa­lotás Gyula állatorvos. Lakása: Partizán u. 7. Telefon: 26-94. Az állatorvos kiszállításától á hívó fél kötelea gondoskodni. Közlemények s Hagyományos alsóvárosi An­na-bált rendez a Vasutas Műve­lődési Otthon Július hó 17-én es­te 98 órától reggel 4 óráig. A bál keretében fellép KÓvári Ani­kó. Budapest közkedvelt táne­dalénckese, kíséri a Melody tánczenekar xK. 383 x A Közegészségügyi-járvány­ügyi Állomás f alhlvja a méhé­szek és egyéb érdekeltek figyel­mét, hogy 1965. Július 18. 17-én (péntek, szombat) repUIögépról DDT-permetezést végeztet a Ti­sza ártere. Maros torkolat és volt vasúti hld közötti szaka­szán. Felhívjuk a lakosság fi­gyelmét, hogy a permetfelhót kerüljék, az ablakokat és házi­állataikat e területen tartsák zárva. Dr. Vetró János lgnzgató­főorvos. xK. 5785 x Felhívás a földadó fizetésére kötelezettekhez, hogy a cséplés befejezése után az 1985. évi adó­fizetési kötelezettségüknek hala­déktalanul tegyenek áleget. A földadó Július 1-én esedékes. Teljesítése állampolgári köteles­ség. A termelőszövetkezetek az ál­taluk közösen használt földterü­letek után kivetett földadót ter­ményben kötelesek megfizetni. Ugyancsak terményben kötele­sek megfizetni földadójukat azok a gazdálkodók, akik 4 kat. hold vagy annál nagyobb földterüle­ten, Illetve 1 kat. holdat elérő szőlőterületen gazdálkodnak. A 4 kat. holdnál kisebb, nem szőlőművelési ágú, 111. sz 1 kst. holdnál kisebb szőlő művelési ágú területen egyénileg gazdál­kodók földadófizetési kötelezett­ségüknek terménnyel, vagy mázsánként 230 Ft-os áron pénz­ben tehetnek eleget. Ha a terményben fizetésre kö­telezett földc.dótartozását önhi­bájából nem terményben egyen­líti ki. a q-ként 220 Ft-os búza­áron felül pótlék elmén földadó­hátralékának minden búzakllo­grammja után 1 rt-ot köteles fizetni. Emellett a behajtás költ­ségei ls terhelik. Megyei Jogú Városi Tanács V. B. Pénzügyi Osztálya K. 274 # — Szegedi járási úttörők Fonyódllgeten. A nyáron mintegy 100—120 szegedi já­rási úttörő üdül a Balaton mellett. Hat csoportban ér­keznek és 10—10 napot töl­tenek Fonyódllgeten a gye­rekek. A hetedik turnus már a KISZ fiataloké, közel 100 fiatal érkezik augusztus közepén e szép nyaralóhely­re. „SÍPOL" A NEMESFÉM A radioaktivitás elvén múködó tranzisztoros, elemmel működő hordozható készülék sípolni kezd. ha nemesfémet érez a kö­zelben. Az amerikai vámhatósá­gok sikerrel próbálták ki ezt a készüléket és le is füleltek csem­pészeket, akik aranyérméket és egyeb tárgyakat akartak Amerl­kaba bevinni. A készülék mag­va a Xenon—133 radioizotóp, amely energiaszegény gamma­sugarakat bocaát ki, ezek pedig arra késztetik a nemesfémet (arany, ezüst, wolfram stb.), hogy röntgensugarakat bocsás­son ki. Rosszmájú örökhagyó Leon Dila marseillesl kereskedő alaposan gon­doskodott arról, hogy elrontsa örökösei örö­mét. r Két hivatalnokot, aki a hagyatékot leltá­rozta, súlyosan megsebe­sített egy felrobbant bomba. A megboldogult ezenkívül aláaknázta a garázsban álló gépkocsit Háza tele volt minden­téle csapdával. Az örö­kösök a legnagyobb veszteséget akkor szen­vedték, amikor értesül­tek róla, hogy felrob­bant a páncélszekrény, amelyben az értékpapí­rok voltak. (Koraádi I. rajza) — FORGALOMSZÁMLÁ­LÁS folyt két napon keresz­tül az Üt- és Vasúttervező Vállalat részére a Szeged­Makó közötti útvonalon, Kiszombar községnél. — A FREDA TÁJFUN, a legerősebb, amely az idén a Fülöp-szigeteken végigsö­pört, első jelentések szerint 37 halálos áldozatot követelt. A tájfun súlyos árvizeket és földcsuszamlásokat okozott, különösen Cotabaoo déli tar­tományban. A VIT-TARGYSORS­JATÉK főnyereményét — családi ház telekkel, garázs­zsal és Moszkviccsal — Ti­vadar László debreceni la­kos nyerte. Még nem dön­tött hol építteti fel a há­zát. TILTOTT MŰTÉTEKET VÉGZETT — KJÉT ÉVRE ÍTÉLTÉK Dr. Márk István budapes­ti orvos, bár korábban meg­büntették tiltott műtétért három alkalommal művi ter­hességmegszakítást végzett lakásán. A higiéniai körül­mények nem voltak megfe­lelőek, s a használt műsze­rek sem voltak sterilek. Egyik alkalommal súlyos műhibát követett el. A szak­szerűtlen beavatkozás után gyulladás lépett fel, s az il­letőt csak nehéz műtéttel le­hetett a kórházban megmen­teni, de még így is mara­dandó egészségromlás követ­kezett be. A Központi Kerü­leti Bíróság dr. Márk Ist­vánt — figyelembe véve idős korát — kétévi sza­badságvesztésre ítélte. (MTI) Bírósági ítéletek A SZÓVÁLTÁS VÉGE Egy alkalommal ittasan ment munkahelyére N. Ár­pád budapesti lakos, aki a Szegedi Konzervgyárban dolgozott. A raktárban ki­jelentette munkatársának, hogy nem hajlandó dolgoz­ni, mert előző napon vala­ki megtréfálta azzal, hogy a táskájába féltéglát tett Szó szót követett amely az­zal végződött hogy N. Ár­pád 8 napon túl gyógyuló sérülést okozott munkatár­sának. A szegedi járásbíró­ság N. Árpádot 10 hónapi szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 évi próbaidőre feltételesen felfüggesztette. NEM GONDOSKODOTT GYERMEKÉRŐL Szegeden élő gyermekei után közel egy éven át nem fizette a havonta esedékes 556 forintot Kunsági Ist­ván kiskunhalasi lakos. Emiatt gyermekei nélkülöz­tek. Kunsági IstváRt a sze­gedi járásbíróság tartási kötelezettség elmulasztása miatt 3 hónapi szabadság­vesztésre ítélte. ITTAS CSENDHÁBORÍTÓ Társaságával ittasan az éj­szakai órában hazafelé tar­tott egy alkalommal Szűcs György, Szeged, Moszkvai körűt 27. szám alatti lakos. Az utcán hangoskodtak, s akkor sem maradtak csend­ben, amikor a rendőrjárőr figyelmeztette őket Az is­mételt felszólításra a társa­ságban leghangosabb Szűcs György szembeszegült és megtámadta a kötelességét teljesítő rendőrt. Hivatalos személy elleni erőszak mi­att Szűcs Györgyöt 7 hóna­pi szabadságvesztésre ítélte a szegedi járásbíróság, a büntetés végrehajtását azon­ban 3 évi próbaidőre felté­telesen felfüggesztették. Keszeg helyet Süllő Kiöregedett a Keszeg, o Halértékesítő Vállalat öreg haltároló hajója. Ha emlék­szik rá valaki, egyik haj­nalra az elmúlt szezonban el is merült, csak a teteje látszott ki a vizböl. De a vállalat gondoskodott az új tároló hajóról: a váci hajó­gyárban tavaly készítették el csillogó alumíniumból és Sülló névre keresztelték. Nagyobb a „kapacitása" is: télen, hideg időben kétszáz mázsa halat tarthatnak ben­ne, de a nyári melegben is megfér az ötven mázsa. A Süllő még az ősszel el­készült, a Dunán és a Tiszán utazott végig a tápéi téli kikötőbe, ahonnan minded­dig — a magas vízállás miatt — nem hozhatták le. Tegnap reggelre azonban kikötött „munkahelyén", a hid közelében. Elódje, a Ke­szeg már fél testtel a par­ton pihenve fogadta. Ezt ki­selejtezte a vállalat, s most gondban van: hova tegye? Mint hallottuk, a TÜZÉP­pel tárgyalnak kiárusításá­ról, csakhogy az széttran­csírozva szeretné árusítani mázsánként negyven fo­rintért a kiérdemesült hajót — a Halértékesítő pedig egy­ben szeretne szabadulni tó­le, mielőbb... GYÉMANTSZÖNYEG A HOLDON Sámuel Tolansky angol fizikus a Science Journal­ban cikket tett közzé és ebben azt a feltevést han­goztatja, hogy a Hold fe­lületét valóságos „gyé­méntszőnyeg" borítja. Ez a gyémánt évszázadokon át alakult ki a meteoritok­ból. Tolansky professzor véleménye szerint ez a gyémánt fekete színű és óriási ipari értéket képvi­sel, anélkül, hogy az is­meretes és annyira hajszolt drágakövek közé tartozna. VALÓBAN VOLTAK AMAZONOK Ukrajnában, Boriszpol és Nyikopol vidékén „amazonok" sírjait fedezték fel a szov­jet régészek. A női csontvá­zak mellett arany és ezüst ékszereket és dísztárgyakat találtak. Ugyancsak találtak női sirban egészen szokat­lan tárgyakat, bronzdárdá­kat, nyílhegyeket, íjakat, mellvérteket. Ezek a leletek megerősíteni látszanak a le­genda állításait: valóban él­tek egykor az „amazonok", a felfegyverzett nők. akik­ről régmúlt legendák beszél­nek. 13+1-ES TALALAT SZEGEDEN A totó 28. játékhetén iljú Kalmár György, a Tisza Szálló főportása és társa, Dombai Attila, a GELKA Vállalat szegedi kirendeltsé­gének helyettes vezetője közös szelvényen 13+1-es találatot ért el. Nyeremé­nyüket egy 28 forint 40 fillé­res kollektív szelvényre kap­ják. A kifizetendő összeg a kisebb találatokkal együtt 340 ezer 130 forintot tesz ki. Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett nővér, özv. VÍGH REZSONE Gyólay Matild, folyó bó 14-én elhunyt. Temetése folyó hó 15-én 15 órskor lesz • refor­mátus temető ravatalozójából. A gyászoló család. k. 5881 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, nagyapa, EROESZ JÁNOS, éle­tének (6. évében hirtelen el­hunyt. Temetése folyó hó 16-án 11 órakor Írsz az alsóvárosi te­mető ravatalozójából. A gyászoló család. T. 4407 Mély fájdalommal tudatjuk. hogy szeretett édesanya, özv. FII.AK IGNACNE, életének 80. évében r,*id szenvedés után el­hunyt. Temetése folyó hó 15-én 15 órákor lesz az alsóvárosi te­mető ravatalozójából. A gyá­szoló család. T. 4405 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. ismerősöknek, szomszédoknak, kik gondozásá­ban segítettek, szeretett halot­tunk. WANGER TAMASNE te­metésén megjelentek, részvétük­kel ós virágaikkal mély fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. T. 4403 MINDEN IGÉNYT KIELÉGÍTI Kellemes meleget varázsol a Belker. Min. Hőenergia Felügyelet által bemért 16 000 kcal/óra teljesítményű ET4GE KAZÁN új konstrukció, mely a hazai barna szenekhez készült és vállalatunk gyártja. Kérjen árajánlatot a Csongrád megyei Tanács Vegyesipari Szolgáltató Vállalattól H 87 874 Hódmezővásárhely, Vörös csillag u. 6. A CAOLA fertőtlenítő SHAMPOO iiiiiiiiiiiHiiiuniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii a jó minőségű hajmosószer és kiváló hatású fertőtlenítőszer tulajdonságait egyesíti ma­gában. Előnyösen használható korpásodásra, zsíroso­dásra hajlamos fejbőrnél. x Bp. 3339 ADASVBIEI. t>elyeget legelőnyö­sebben vásárolhat, értékesíthet. Falus bélyegkereskedés. Kelemen u. 4. x uotikauatját most alakíttassa. Javíttas­sa vízhatlan testes­sel. Iskolatáska-tes­tes. Csordás búrru­hukészltó mesternél. Szent Miklós u. 7„ Felsővárosi templom mögött. x Tükrös vitrlneg kom­binált szekrény el­adó. Liszt u. 15/b. x Kisméretű konyha­bútor eladó, somor­Jal. Kossuth u. 28. Szekrény, kreden­cek, stelázsl. aszta­lok. piacos fás gyü­mölcsösládák. ka­rospad. ágy. kerék­pár eladók. Csong­rádi s«t. 91. x 55-ös Opel-Rekord kitűnő állapotban eladó. Megtekinthe­tő 18-án délelőtt Sze­geden. Jégkunyhó­nál. cím: Vámos Já­nos. Kunágota. x ügy hízónak való egyéves disznó íbon­ta keverék) eladó. Petöfitelep. XI. u. 898. x Egy ebédlő. háló. konyhabútorok köl­tözködés miatt el­adók. Hunyadi Já­nos sgt. 54. Kétszemélyes, hát­támlás rekamié, kombinált szekrény, szép garnitúra és többféle bútorok el­költözés miatt sür­gősen eladó. Dugo­nlcs u. 19. Száraz kenyeret, ke­nyérhéjat veszek, minden mennyisé­gért házhoz megyek. Deák István. Újsze­ged, Felsőkikötö sor 2 'a sz. Eladó Darkettkeféló Rép, Csepel íérfike­rékpár. 110—220-as trafó. Klauzál tér 8.. I. emelet 5. Egy jó állapotban levő kulikocsi el­adó. Sándor u. 28 b. Drótkerítéshez vas­kapu eladó. Szeged, Teréz u. 23. Modern festett háló­szobabútor olcsón eladó. Újszeged. Szóregl u. 11. Eladó keveset hasz­nált teatűzhely. Igé­nyesnek megfelel. — Újszeged. Jobb ía­sor 8. 3 db szőke hússertés eladó. Erd.: Hétve­zér u. 44. Bontásból kisméretű ablek és ajtók el­adók. S-tlkn n. 1'a. Hathónapos süldők eladók. Tabán u. 1. szám alatt. Érdek­lődni : 4 óra után, x 4 db 40 kg-os süldő eladó. Lövölde út 103. sz. Elektromos gitár el­adó. ERy hónapja vásároltuk, ára 900 Ft. Vidra u. 3. sz.. fodrász. Egy Fiat 500-as Abart Kénkocsi el­adó. József Attila sgt. 87. Gyönyörű kisipari sportkocsi Igényes­nek és egy gyermek­kád eladó. Arany János u. 14.. udvar. Eladó ágy, matrac­cal együtt, éjjeli­szekrény. tükörasz­tal. párnák, dunyha, székek és futósző­nyeg. használt. Há­mán Kató u. 23. ' kg Nagyboconádl műién. 2 család méh kaptárral. citrom­fák. filodendron és szobai dísznövények eladók. Tápéi sor 12. Kétszemélyes reka­mié sürgősen eladó. Aranv János u. 1. Modern konyhabú­tor újszerű állapot­ban eladó. Juhász Gyula JL_ 1375. Igényesnek modern snortkoczl eladó. — Mikszáth K. u. 5. sz. Reggel 7-töl délután S-ig. Trágya eladó, repes sor 27. Cse­358 cm' Izs motor ló állapotban eladó, vagy Pannóniáért el­cserélném. Kossuth Lajos sgt. »i., dél­után 3-tól. L'KW autó eladó, motorkerékpárra cserélhető. Ságvárl­teleo. Szabó J. u. 26. Príma nagy dunyha eladó. Damjanich u. H/a. Jó hangú rádió, le­mezlátszó. magneto­fon egybeépítve igé­nyesnek. külön hangszóró. petróle­umfőző eladó. Pető­fi Sándor sgt. 35., fszt. l. Garnitúra. világos keményfa háló ágy­betéttel. egvaltós je­ges. Igényesnek ls eladó. Erd.: egész nap. Hóbiárt basa u. 8. sz. Jó, új olajkályha, II személves étkészlet cs osszecsukhatos vaságy eladó. Ko­vácsék. Juhász Gyu­la u. 5/a. Hegedűket (egészet). hibását ls megbízó­inak vásárol Stelner hangzzerész. Somo­gyl u. 19. Jó állapotban levö csempézett tűzhely eladó. Szent István tér 6. Újvári. Kétszemélyes duny­ha eladó. Erd.: dél­után 4-től. Szeged, Ogyessza XXVIIL. II. 8. a. Szép politúros háló ágybetétekkel eladó. Somogyi Béla u. 5. Jó állapotban levő csehszlovák sport­kocsi és kettő gyer­mckóllóka eladó, Ti­sza n. u. 8. sz. Fiirdökabln eladó. Faragó U. 13. X Nag.vitógép színes nagyításhoz szüksé­ges tartozékokkal, zománcos üst - és zongora eladó. Jósl­ka u. 31., fszt. 4. HÁZASSÁG SITgTsüíIerkeííniíkTJáí zasság céljából 85 év körüli férfivel, lehet vidéki ls. „La­kásom van 122 352'i lellgére a Hirdetőbe. ROVFI bzabaSsá^^TíszSESS? ban 2 személynek kabinbérlet átadó és csónak bérelhető. Függöny tisztítását rámára feszítve Du­gász vegy tisztítónál. Tápéi u. 7. Telefon 36-35. x Perfekt nöl fodrászt felveszünk. ..Állan­dó 122 166" Jeligére a Hirdetőbe. x Cipészműhelyemet megnyitottam. Fel­támadás u. 24. Min­denfajta Javításokat (tüsarok stb.l válla­lok. Ozv. Horváth Istvánná. 1965. evi szerződésre a méz átvétele meg­kezdődött. Átadás végett a méhészek megjelenését kéri a Szegedi Méhész Szö­vetkezőt. x Méhész szövetkezet 1Ú1ÍUS 16-án 18 órá­tól szakköri foglal­kozást tart MESZtiV székház Deák Fe­renc utca 28. Érdek­lődő méhészeket szí­vcsen várja a veze­'őség. Német, aneol nyelv­tanítás. fordítás. Gu­tenberg ti. 26. Ta­nárnő 5-tŐl. Rádió- és tv-műsor Csütörtök KOSSUTH RADIO 4.38 Hírek. 4.32 Hajnaltól reg­gelig .,. 4.45 Falurádió. 5.00 Hi­rek. 5.30 Reggeli Krónika. 6.00 Hírek. 8.30 Hírek. 7.08 Reggeli Krónika. 7.30 ÜJ könyvek. 8.00 Hírek. 8.05 Műsorismertetés. 8.20 Rigó Magda és Mátray Ferenc énekel. 8.50 Időszerű nemzetközi kérdések. 8.00 Tökéletes Távol­balátók Titkos Társasága. 9.18 Könnyűzene. 10.00 Hírek. 10.10 Schubert: D-dúr szonáta. 10.52 Dallal-tánccal a vllag körül. 11.20 Három romén kórus. 11.34 Rádió szabadegyetem. 12.00 Hirek. 12.Í5 Tánczenei koktél. 12.57 A buda­pesti színházak műsora. 13.00 Zenekari muzaiks. 14.00 Hírek. 14.05 Éneklő világ. 14.20 Négy apának egy leánya. 14.39 Tanni­háuser. Operarészlet. 15.22 A mosoly orszaga. Operettrészle­tek. 16.00 Hírek. 16.15 Csak fia­taloknak! 16.50 Fultontól Brüsz­szellg. 17.05 Arturo Toscanini két szimfóniát vezényel. 17.56 Műsorismertetés. 16.00 Ml történt a nagyvilágban? 18.15 Hazánk hí­rei. 18.20 Török Erzsébet énekel. 10.40 Gyárváros — Iskolaváros. 10.00 Mahler-dalok. 19.17 Kedvelt melódiák. 19.54 Jó estét, gyere­kek 1 20.00 Esti Krónika. 20.25 Verdi: A végzet hatalma. Opera. Közben: 20.56 Legkedvesebb ver­seiről beszél Balogh András fes­tőművész. 22.00 Hírek. 22.15 Sporthírek. 23.17 Németország. 24.00 Hírek. 0 10 Filmzene. PETŐFI RADIO LM—1M0 Azonos a Kossuth rádió műsorával. 10.00—12.15 Ze­nés műsor üdülőknek. 14.05 Idő­járásjelentés. 14.20 Tánczene. 14.50 Tamássy Zdenkó dalaiból. 15.00 Hírek. 13.05 Délibáb a Gobi felett. Rádiójáték. 13.54 Bruck­ner: II. szimfónia. 17.00 Hírek. 17.05 Fehér Sándor népi zeneka­ra látszik. 17.33 Hagyomány és haladás. 17.45 Felfedező úton hangjegyek között. 18.20 Drá­mák tintában és ecsetben. 18.50 Operettdnlck. 19.00 Hírek. 19 05 Fúvószene táneritmuaban. 19 20 A budai Vártól a GyeDűlg. 10.30 Liszt: karácsonyfa. 20.23 Ma­gyar nóták. 21.00 Hirek. 21.05 Elő­szóval — muzsikával. 23.00 Hí­rek. TELEVÍZIÓ 9.58 Üttölőolimpla, 1905. Filmbeszámolo. 10.15 Dr. Kildare. A hivatás áldozata. Magyarul beszélő amerikai film. (14 éven felülieknek.) 11.05 Körösi halá­szok. A tv riportfilmje. 11.25 Tv­bébl postája. 17.48 Hirek. 17.55 Bagolyvár. (6 éven felülieknek ] Terráriumot készítünk. 18.25 Par­tizánok közölt Dél-Vietnamban. Wllfred Burchett útifilmje. 18.55 Telesport. 19.20 Cicavízió .10.30 Tv-híradó. 19.50 Napi Jegyzetünk. 19.55 A Jövő hét műsora. 20.03 Bűnügyi múzeum, A töltótoll. Magyarul beszélő nyugatnémet film. (14 éven felülleknek.) 21.05 Hobby. Agyagfintor. 21.15 Van kedve táncolni? Közvetítés az If­júsági Parkból. 21.55 Tv-hlradó, TT. ktortás. (MTT) Csillag cipő paszta a cipőbőrt puhítja, vízhatlanságát megőrzi, szépíti, fényesiti. Naponta ápolja cipőjét CSILLAG CIPŐPASZTÁVAL x Bp. 3340 Bányakavicsot azonnali megrendelésre szállít a délegyházai „Egyesült Törekvés Tsz" kavicsbánya üzeme A kavics minősége: dunai szemcsés agyagmentes. A kavics ára m3-ként, vagonba rakva 95.30 Ft. Megrendelés írásban vagy táviratilag, vasútállomás és MNB megjelölésével. x K 286 4 DÉL-MAGYARORSZÁG Csütörtök, 1965. július 15,

Next

/
Thumbnails
Contents