Délmagyarország, 1965. július (55. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-14 / 164. szám

összeül a Román Munkás­párt kongresszusa Július 19-én hétfőn ül ösz­sze az RMIP IV. kongresz­szusa, amely minden térre kiható, fontos állomása lesz Románia egész belső fejlő­désének. A IV. kongresszus lezárja az Idei évvel véget érő hatéves tervidőszakot, s egyben bevezeti az 1966-:-70­re terjedő ötéves tervet, amelynek elvi alapjait és fő mutatóit meghatározni egyik legfontosabb feladata lesz. Ami a hatéves tervet il­leti, ennek sikeres teljesíté­sét meggyőzően illusztrálja néhány kulcsadat. Az ország ipari össztermelése jelenleg 2,24-szer nagyobb az 1959­évinél. (A terv eredetileg 2,1-szeres növekedést irány­zott elő.) Románia ma 9,5­ször annyit termel, mint 1938-ban, hat év alatt 193 milliárd lejt ruháztak be a népgazdaságba. Az Atlanti Tanács egynapos ülése Kedden délelőtt a francia fővárosban Brosio NATO-fő­titkár elnökletével megkez­dődött a NATO állandó ta­nácsának egynapos ülése. Az ülésen, amelyen a tagállamok külügyminiszterei, illetve külügyminiszter-helyettesei vettek részt, Georghe Ball amerikai külügyminiszter­helyettes Ismertette a Viet­nammal kapcsolatos ameri­kai álláspontot. Az értekez­leten részt vett Schröder nyu­gatnémet, Spaak belga és Luns holland külügyminisz­ter is, de Couve de Murville francia külügyminiszter nem vett részt az ülésen. Véres harcoh Da Nangh közeié • Saigon, Hanoi (MTI) A dél-vietnami felszaba­dítási hadsereg alakulatai hétfőn és kedden alig né­hány kii jméternyire ismét megközelítették az Egyesült Államok kulcsfontosságú Da Nang-i repülőgép-támasz­pontját. A legnagyobb dél-vietna­mi amerikai katonai léte­sítmény közelében véres harcok dúltak, amelyek — az AP hírügy­nökség szerint — mindkét féltől súlyos áldozatokat kö­veteltek. A Da Nang körüli had­műveletek azt bizonyítják — fűzi hozzá az AP tudó­sítója —, hogy a Vietcongot nem sikerűit megfélemlíteni a legutóbb végrehajtott nagyszabású csapatösszevo­násokkal. Az amerikai légierő re­pülőgépei kedden Hanoitól 125 mérföldnyire észak­nyugatra oldották kl bom­baterhüket. A saigoni ame­rikai főparancsnokság szó­vivője szerint Az amerikai repülők Hanoitól nem messze bombáztak Támadnak a dél-vietnami szabadság­harcosok amerikai repülőgépek köréje sereglő újságírók 21 tonna bombát dobtak kérdéseire válaszolva hasz­az se le különféle célpontokra. A Reuter-iroda jelenté­szerint kedden a VDK fővárosából a nemzetközi el­lenőrző bizottság repülőgé­pén Vientianeba utazott Harold Davies, az angol kor­mány különmegbízottja. Davies megérkezésekor a nosnak minősítette az észak­vietnami fővárosban foly­tatott megbeszéléseit. Köze­lebbit nem volt hajlandó elárulni tárgyalásairól, s kö­zölte, hogy előbb be kell számolnia Wilson miniszter­elnöknek és Stewart külügy­miniszternek. Johnson sajtóértekezlete • Washington (MTI) Johnson elnök keddi saj­tókonferenciáján azt mon­dotta, hogy „a növekvő be­hatolás és az agresszió fo­kozódása" új, „ellenintézke­déseket" tehet szükségessé Vietnamban. További jelen­tős határozatokra lehet szük­ség — hangoztatta az elnök Kétszázezer olasz vasmunkás szlrájkfa • Róma (MTI) Kedden 24 órás sztrájkba lépett az olasz vasipar 200 000 munkása. A sztrájk­ban — amelyet a három nagy szakszervezeti szövet­ség együttesen hirdetett meg — részt vettek mindazok az Sxalal marsall Nasszer elnöknél # Kairó (MTI) Szalal jemeni elnök hét­főn két ízben is megbeszé­lést folytatott Amer mar­sallal, az EAK alelnökével Kairóban, majd Alexandriá­ba repült, hogy tanácskozzék az ott szabadságát töltő Nasszer elnökkel. A Nouzha­repülőtéren Nasszer elnök fogadta. Ugyanezzel a gép­pel érkezett Alexandriába Amer marsall és Anvar Sza­dat, az EAK nemzetgyűlésé­nek elnöke is. Az államfér­fiak a Zizina palotában meg­beszélést folytattak az EAK és Jemen viszonyával, vala­mint a jemeni kormányvál­sággal kapcsolatos kérdések­ről. Megérkezett Alexandriába a jemeni törzsfőnökök és ulemák küldöttsége is El­Iriani sejknek, a khamri nemzeti békeértekezlet volt elnökének vezetésével (MTI) üzemek, amelyeknek tulaj­donosai nem teljesítették a kollektív szerződés előírá­sait. A mozgalom csupán Milánóban körülbelül száz­ezer dolgozót érint. A sztrájkot számos eset­ben a termelési prémiumok megvonása miatt szervezték. A vasmunkások tiltakoznak továbbá az igazságtalan be­sorolások, illetve az ellen, hogy a Confindustria (az olasz gyáriparosok szövetsé­ge — a szerk.) nem akarja elismerni a gyári szakszer­vezeti bizottság létjogosult­ságát, pontosabban azt, hogy az üzemi bizottság hivatott egyedül a munkások részé­ről a kollektív szerződés megkötésére. Bumedien megbízottja Szudánba utazott Megmagyarázza a Forradalmi Tanács lépéseit O Khartum (MTI, MEN) Az algériai Forradalmi Tanács Khartumba küldte különmegbízottját, Lakhdar el Ibrahimi kairói nagykö­vetet, hogy a szudáni veze­tőkkel ismertesse a legutób­bi algériai fejleményket és tárja fel politikai helyze­tét. Játékkiállítás JÚLIUS 10—18-IG. (Szeged, Klauzál téren). Nyitva: Naponta 11-től 19-ig, szombat, vasárnap 11-től 20-ig. JÖJJÖN, LÁTOGASSA MEG KIÁLLÍTÁSUNKAT! Sok új játékszert ismerhet meg. Cs. m. Vegyesiparcikk Kiskereskedelmi Vállalat • x S. 122 343 Ibrahimi átadta Bumedi­en ezredes szóbeli üzenetét El Azharinak, a kormányzó­tanács elnökének és Hamed Mahgub miniszterelnöknek. A nagykövet rámutatott: az általa forradalomnak mi­nősített júniusi államcsíny arra irányult, hogy „véget vessenek Ben Bella veszé­lyes eltévelyedéseinek, sze­mélyi uralmának, és ren­dezzék a zavaros helyze­tet". Ibrahimi kijelentette, hogy minden alapot nélkülöznek azok a vádak, amelyek sze­rint a legutóbbi algériai fordulat mögött valamelyik nagyhatalom állt. A különmegbízott kö­zölte, hogy Ben Bella volt elnök él, de nem volt haj­landó meghatározni tartóz­kodási helyét. Bumedien ezredes, az al­gériai Forradalmi Tanács el­nöke válaszüzenetben kö­szönte meg Nasszer elnök­nek az algériai függetlensé­gi nap alkalmából küldött szerencsekívánatait. Az üzenet szerint Algéria „to­vábbra is szoros kapcsolato­kat tart fenn a többi arab országgal, fejleszti velük a hasznos együttműködést és megad nekik minden támo­gatást". de nem tért ki ezek lé­nyegére. Közölte, hogy az amerikai légierő folytatja támadásait „kiválasztott észak-vietnami katonai objektumok ellen." Az elnök szerint egyelőre nem született döntés arra vonatkozóan, hogy kiter­jesztik a sorkötelesek behí­vását, illetve tartalékosokat hívnak be. Johnson azon­ban hozzátette, a Vietnam­ban bevetett amerikai erők növelését úgy kell végre­hajtani, hogy „megfelelő emberanyag és felszerelés legyen tartalékban bármilyen rendkívüli helyzet esetére." Politikai válság Görögországban A kormánypártból kizárt hadügyminiszter nem hajlandó lemondani X Szófia (MTI) az idézte elő, hogy Garv­A néhány nap óta tartó faliasz akadályozta a hadse­görögországi politikai válsá- reg vezetésének megtisztító­got — a jelek szerint — sát a fasiszta elemektől, g kedden sem sikerült megöl- amikor Papandreu emiatt le­dani, sőt e válság most ér- mondásra szólította fel, azt kezett döntő szakaszába. visszautasította. Hétfőn — mint ismeretes A miniszterelnök kijelen­— Athénban rendkívüli mi- tette: amennyiben Garufa­nisztertanácsot tartottak, liasz a kormányból való ki­amelyen a kormány tagjai zárása után sem mond le a megállapodtak abban: a hadügyminiszterségröl, a le­Centrum Unió a görög kor- váltásáról intézkedő rendele­mánypárt parlamenti cso- tet aláírásra átküldik a ki­portjának keddi ülésén ja- rályhoz. A királlyal folyta­vasolják Garufaliasz had- tott megbeszélésről távozó ügyminiszter kizárását a Papandreu miniszterelnök pártból. A parlamenti cso- egyébként nem válaszolt az port kedd délelőtti félórás újságírók azon kérdésére, ülésén ki is zárta a hadügy- hogy a király aláírja-e a minisztert a Centrum Unió- rendeletet. E körülmény bóL azért is említésre méltó, A jelenlegi rejtett válságot mert Garufaliaszt az udvar — mint már jelentettük — kedvenceként tartják számon. Zavargások Ecuadorban # Quito (MTI) Hétfőn este Quito belvá­rosában diákok tüntettek a katonai junta ellen, követel­ve új választások kiírását. A rendőrség összecsapott a tüntetőkkel. A jelentések szerint egy rendőr meghalt és kettő megsebesült, a rendőrség könnygázbombá­kat használt Egy diák is megsebesült. A hatóságok őrizetbe vették Artemidoro Zc vallóit, a diákszövetség elnökét. Tüntetések voltak Guayaquil városban is. A négytagú katonai jun­ta 1963 júliusában került ha­talomra, amikor elűzték Car­los Arosemena elnököt. Arosemenát azzal vádolták, hogy rokonszenvezett a kommunizmussal. A junta azonnal törvényen kívül he­lyezte a kommunista pártot LÓNYAI SÁNDOR: A Hotel Tivoliban A Rio már Fejő partján az első este megismerkedtem Enori Cor­terml. Érdeklődésem láttán segített, hogy megtaláljam a lisszaboni Nemzeti Parkot. — Az út egy részén elkí­sérem. így lálja. A szép parkban — kezdte a beszélgetést — biz­tosan jól fog szórakozni. Sorok Portugáliáról éjfélt. Az utcán világvárosi fény, százával száguldó Mer­cedesek és Fordok. Csak itt­ott volt látható egy-egy gya­logos. A dolgozók már rég lepihentek. A gazdagok szó­javában tar­vitáit engem és barátját. — Az én szállásom —> mondottam — a Hotel Athén, nagyon közel van. Nincs szükségem gépkocsira. — Tudom, végleges elbú­csúzásunk előtt egy kis ki­rándulásra szeretném el­vinni. Egy hegyre vitt. A he­Carto. Hogy mi az igazi ne­_ | vünk, ne kérdezze. A másik, rakozása még biztosan megta- amit a beszélgetés elején el tott. Az egyik mulatóból a akarok mondani, azért hiv- másikba autóikkal 80—100 tuk a Hotel Tivoliba, mert kilométeres sebességgel szá­ebben a luxushotelben csak guldottak.. — Remélem, igaza lesz — gazdag turisták szállnak Mi is autóba szálltunk, válaszoltam. Bemutatkoz- vneg. Itt a falnak és az asz- Enori kölcsönkért Opelba in­tünk. A portói kereskedő fia talnak nincsen füle. a lisszaboni orvosegyetem — Értem a vallomásokat harmadéves hallgatója. Lát- — mondottam, hatóan meglepődött, amikor — Akkor kérdezzen, és felfedtem kilétemet. Nem amikor a pincér nem lesz a titkolta, hogy Magyarország- közelben, mindenre válaszo­ról érkezővel még sohasem lünk. találkozott. — Az első kérdésem a — Mi sok mindent tu- tegnapi. Hogyan élnek a dunk Magyarországról. Még- portugál fiatalok? is — ha már találkoztunk—, — Európában és a világ _ hadd kérdezzek hazájáról, sok táján úgy tudják, hogy gyen húsz méter nagyságú Igaz-e, hogy a magyar egye- Portugáliában mindenki be- kereszt. A kereszten Krisz­temeken a diákok annyi lenyugodott a sorsába. Ez tus szobra. A monumentális ösztöndíjat kapnak, ameny- csak részben igaz. Ébrede- emlékművet ezernyi lámpa nyiből akár meg is lehet zik a hagyományos portugál és tucatnyi reflektor világi­élni? szabadságmozgalom. Hadd totta. — Ha a diáknak jó a ta- meséljek el két epizódot. _ A lisszaboni szeretet és nulmányi eredménye, való- — 1946 áprilisában a ten- engedelmesség szobra ban elérhet annyi ösztöndí- gerészeti egyetem diákjai le- mondták egyszerre. Egyszer­jat, hogy nem szorul szülői velet kaptak londoni kollé- re is folytatták­támogatásra. gáiktól. A londoni diákok _ . ' — Ezek szerint az ala- öt lisszaboni egyetemistát ~ ° , n-fc 'zeTetet csonyabb keresetű szülök vendégségbe hívtak április *zol<>asa° annál na~ gyermekei is eljuthatnak az 28-tól május 5-ig. A meghí- ' egyetemekre? vást a tengerészeti egyetem — Természetes. A mun- diákjai elfogadták, és ki is kás, a paraszt, az érteimisé- jelölték a küldöttség tagjait, gi szülök gyermekei egyfor- Az útlevélkérö lapokat is ma eséllyel tanulhatnak... kiállították és eljuttatták a Kedves Enori, és hogyan portugál belügyminiszterhez, élnek a lisszaboni egyetemi Az útlevél kiadása helyett diákok és a város fiataljai? azonban egészen más tor­Pillanatnyi hallgatás után tént. A rendőrség felfedezte, úgy éreztem, hogy kérdésre hogy a tervezett londoni megint bekövetkezett a már tartózkodásban május l-e is többször hallott udvarias vá- benne van. Emiatt az uta­lasz „Erről ne beszéljünk." zdst megtagadták. Nem ez történt. — Az egyetemisták között — Ha érdekli a mi éle- néhány százan a Nemzeti tünk, beszélek róla. Jöjjön el Parkban tiltakozó gyűlést holnap a Hotel Tivoliba, szerveztek. A tüntetőkből Egy portói barátom társasá- válogatás nélkül hármat le­gában szívesen látnám este tartóztattak. Semmit sem tu­tiz órakor a szálloda eme- dunk róluk, leti luxuséttermében. — A második epizód. Né­Az idő megfelelt. A talál- hány hete az egyetemisták kozón pontosan megjelen- ismét tüntetést szerveztek, tem. Enori barátja, Benito Most már — folytatta emlé­Carto Párizsban tanul az kezését — sok ezren voltak, építészmérnöki egyetemen. Tiltakoztunk a törvénytelen A negyedik évfolyam utolsó bebörtönzés és a terror el­vizsgái előtt kapott tanul- len. Röpcédulákon is hirdet­ményi szünetet tölti Lissza- tük követelésünket. „Enged­bonban. jék szabadon társainkat" Mindhárman elhelyezked- volt olvasható a röpcédulán. tünk az étterem egyik sarok- Az esemény gyorsan, villám­asztalánál. Enori kezdte a szerűen történt. Mire a beszerelést. rendőrség a tüntetés színhe­— Két vallomással aka- Igére érkezett, mindnyájan rom kezdeni. Az egyik: az szétszéledtünk, én nevem nem Enori Corte, Amikor a beszélgetés be­és a barátomé nem Benito fejeződött, már átléptük az 15-ig. Következik: SINTRA már most vá^árollük meg Elővásárlás VII. 15-tői VIIL 2 OIL-JVIAGMRORSZAG Szerda> 19«5. Július 14.

Next

/
Thumbnails
Contents