Délmagyarország, 1965. július (55. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-09 / 160. szám
1965 jut", a, VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKi Elfojtották a tápéi olajkitörést Másfél—kétmillió liter olaj került felszínre A tápéi nagy erejű olaj- major körül a tűzoltók, s kitörést — amely mint is- rendőrök is. Valamennyien meretes, termálkút fúrása örömmel tapasztalták 5 óra A M A G \ A R SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 55. évfolyam, 160. szám Ara: 50 tülér Pcntek, 1965. július 9. Ü J-Z ÉL ANDI KATONAI ALAKULAT ÉRKEZETT VIETNAMBA BUMEDIEN RÖVIDESEN BEMUTATJA ÜJ KORMÁNYÁT ELUTAZOTT HELSIN* KIBE A MAGYAR BÉKEDELEGÁCIÓ KÉSZÜLŐDÉS AZ ÜNNEPI HETEKRE ÜTEMESEN. SZERVEZETTEN MI TÖRTÉNT AZÖTA? Minden segítséget megkapnak az árvízkárosultak FEHÉR LAJOSNAK, AZ ÁRVÍZVÉDELMI KORMÁNYBIZOTTSÁG NYILATKOZATA ELNÖKÉNEK Az MTI tudósítója felke- vei a magas vízállás a gáta- mint 1400 épület — többségében lakóház — erősen megrongálódott, 80 pedig összedőlt. A károk helyreállítására a kormány megtette a szükséges intézkedéseket. Az érintett megyékben mindenütt helyreállítási bizottságok alakultak, s már el is kezdték a munkát. resté Fehér Lajost, az ár- kat még most is erősen tervízvédelmi kormánybizott- heli. ság elnökét, akitől az árvíz- — A megfeszített védekevédelemmel kapcsolatos né- zés elhárította a katasztróhány időszerű kérdésben a fát, de a magas és hosszan következő nyilatkozatot kap- tartó vízállás következtében ta: jelentős károk és vesztesé— Csökkenőben van a gek keletkeztek. A közvetdunai árvízveszély. A folyó len és közvetett károk (terfelső és középsö szakaszán meléskiesés) összege az eduz élet megszokott rendje digi becslések szerint csak , .. már majdnem mindenütt a dunai árviz következtében ^vetéséhez''a vetóviiszaállt azokban a közsé- sok százmillió forint. Ezek gekben is, ahonnan óvatos- részben személyi jellegűek, ságból a lakosságot — ösz- részben gyárüzemeket, szöszesen mintegy 20 000 sze- vetkezeteket, állami gazdamélyt — ki kellett telepíte- ságokat, erdőgazdaságokat, s ni. A veszély azonban még egyéb közületi szerveket nem múlt el teljesen. A Du- érintenek, na alsó szakaszán jelenleg — A Duna menti árviz is folyik a védekezés, mi- következtében eddig több — Az árvíz sújtotta területekre szükséges építőanyagot átcsoportosítottuk. Mintegy 300 ezer kat. hold Évi 3 ezer vagon Kívülről is tetszetős, mutatós a MÉK szegedi új tranzittelepe. Tavaszon fejezték be a 32 millió forint beruházásból épült zöldségés gyümölcsátvevő telepet. A járási zöldség- és gyümöirsforgalom 60 százalékát itt bonyolítják le. A tervek szerint mintegy 3 ezer vagon cvi forgalmuk lesz. Két hete érkeztek az első szállítmányok. Vasárnap 3 vagon őszi barackot vettek át. A gyors munkát és az áruk gondozását korszerű berendezések cs szállító eszközök biztosítják. Képeinken: A kis gépházban 3 darab ammóniák-kompresszor „termeli" a hideget, mellyel a hútőtermek hőmérsékletét tetszés szerint (a legalacsonyabb -T-Z tok) állandósíthatják. Vaslemezből összeszerelt színeket építenek a telep udvarán, ahol 500 vagon hagymát, burgonyát, vagy más zöldségtélét tárolhatnak. A színeket majd befalazzák, hogy téli raktározásra ls alkalmasak legyenek. Az árut 6 villanytargonca mozgatja; leemeli a kocsikról, illetve berakja a vagonokba. Idén még négy ilyen „rakadómunkást" kapnak. Ezenkívül két villanymeghajtású bolgár targonca segit az árumozgatásban. Ezekhez pótkocsikat is kapcsolnak. mag nagyobb részét hazai forrásból, más részét fjedig a Szovjetunió segítségével biztosítottuk. — Ahogy korábban a gátak, az emberi életek és anyagi értékek védelmére: az utóbbi hetekben az árviz sújtotta lakosság megsegíté' sére megmozdult a társada| lom is. A gyűjtés sorún elI sősorban pénzfelajánlásokat fogadnak el. Eddig a dolgozók többsége egynapi keresetének megfelelő összeget ajánlott fel. Mindenki önként annyit ad, amennyit meggyőződése diktál és saját anyagi lehetőségei megengednek. — Az országos gyűjtés útján nyert összeget személyi segélyezésre lehet felhasználni. Ezt azért hangsúlyozom, mert az utóbbi napokban elterjedtek olyan hírek, hogy a segélyakció során befolyt összegeket „OTP-kölcsön formájában" fogják megkapni a károsultak. Elterjedtek olyan hírek is, hogy a gyűjtésből befolyt összegeket közületi károk helyreállítására fogják felhasználni. Mindkét híresztelés teljes félreértésen alapul. A befolyt összegből a gyorssegélyek osztása már a jövő héten megkezdődik. —' A társadalmi gyűjtés összegéből nyújtott segélyeken kívül az árviz sújtotta családok az épületkárok helyreállításához kamatmentes OTP-kölcsönt kaphatnak előtakarékossági követelmény előírása nélkül. közben keletkezett — csütörtökön a kora reggeli órákban nagy erőfeszítéssel sikerült elfojtani. Addig csaknem 100 atmoszférás nyomással toronymagasságig lövellt fel a fúrólyukból a fekete olaj, s ömlött szét a Tiszatáj Termelőszövetkezet gazdasági épületeire. A kutat mélyítő Országos Vízkutató és Fúró Vállalat dolgozói, a segítségükre siető Nagyalföldi Kőolaj termelő Vállalat, valamint az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt alföldi kőolajfúrási üzemének dolgozói egész éjután, hogy csillapodik a kitörés. Az együttes erőfeszítést siker koronázta reggel fél 6-ra. Jöhetnek az alajbánfászak A munkások azonnal megkezdték a kút környékének megtisztítását. Az iszapot, amely ellepte a környéket, útgyalukkal tolják a kiszáradt halastó medrébe. A környéken összegyűlt olajat az olajkitermelő brigádok szállítják majd el. Minthogy a kitörés 23 órán keresztül ontotta az olajat és a kút „termelését" percenként ezer jel talpon voltak, készülőd- j'iterre becsülték a szakemtek az olaj útjának elzárására. Szolnokról és Üllésről mentőfelszereléseket, iszapkészítéshez szükséges gépeket, aggregátorokat, földgyalukat, markológépeket szállítottak Tápéra. I hajnali órákban Hajnalra elkészült a nagy keverőgödör, amelybe bentonitból és más anyagokból több száz köbméter nagy fajsúlyú iszapot állítottak össze. Ezután 60 olajbányász és más szakember közreműködésével a négy aggregátorral sikerült annyi nehéziszapot benyomni a fúrólyukba, amennyi elzárta az olaj útját Végül nagy cementdugó elhelyezésével teberek, hozzávetőlegesen 1 millió 380 ezer liter olaj ömlött ki. Merészebb becslők 2 millió literre taksálják. Az Országos Vízkutató és Fúró Vállalat ceglédi üzemegységének brigádja, amely a kút befejező munkálatait végezte, most lebontja a berendezéseket, megtisztítja a környéket és átadja a munkahelyet az olajbányászoknak. Saláta vagv piai? A Tiszatáj Termelőszövetkezet dolgozói megkezdték a visszaköltöztetést. Előbb megtisztítják az istállókat és az ólakat, majd visszakölszik teljesen biztonságossá töztetik az állatokat. Ezzel az olaj elzárását Sok nézője is akadt e küzdelemnek, hiszen a szomszédos lakóházakban szinte egész Tápén a terlezárult a tápéi termálkútfúrás újabb szakasza, amelyet sokáig emlékezetessé tesz az, hogy meleg víz helyett olaj tört fel. Most málvíz helyett feltörő olaj- újabb szakasz kezdődik, ról beszéltek. Ezt a váratlan ami talán még jelentősebb vendéget lesték, figyelték, és hasznosabb lesz, mint az hogyan tudják útját állni, eddigi volt. mindannyiunk, a Aggódtak közös vagyonú- népgazdaság hasznára. Terkért, a gazdasági épületer mészetesen, biztosat senki kért, a megtermelt kertésze- sem tud még — így azt sem, ti növényekért és a szabad hogy salátát, retket és papég alatt éjszakázó több ezer rikát terem-e majd ez a táj, állatért. Ébren őrködtek a vagy esetleg olajat Már 12 ezer tüzelőutalványt váltottak be Jelenleg is nagy mennyiségű szén van a TÜZÉPtelepeken Mi a helyzet az idei tü- ségű tüzelőkészlet van Szezelőnkkel? — erről érdek- geden. összesen 975 vagon, lődtünk a TÜZÉP szegedi 300 vagon brikett 540 vagon központjában. Fabula János igazgató elmondotta, hogy eddig már 12 ezer tüzelőutalványt váltottak be. Tavaly júliusban még csak 10 ezernél tartottak. Az első negyedévben 1540, a második évnegyedben pedig 2693 vagon tüzekülönböző szén — lignit berentei dió és komlói —, valamint 135 vagon tűzifa. Jelenleg kapható a dunaújvárosi iszap, de ha a Duna vízállása engedi, csehszlovák iszapszállítmány is érkezik. Most csak egy probléma van a tüzelő körül. A szegedi 10-es AKÖV-nek sok a A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási terjesztését és úgy határoAStxía kÓfli: zott- hogy az Elnöki Tanács A Minisztertanács csütör- elé terjeszti tökön ülést tartott. Meghall- A Minisztertanács elfogatta és jóváhagyta Apró gsdta az OKISZ elnökének Antalnak, a kormány elnök- a kisipari szövetkezetek elhelyettesenek tájékoztatóját múlt évi működéséről szóló a Kölcsönös Gazdasági Se- jelentését, és határozatokat gitseg Tanacsa végrehajtó hozott a kisipari szövetkezewzottsaganak 18. üléséről. tek munkájának további A Minisztertanács tudo- javítására, másul vette a külügyminisz- , ,. .. , , . n . A foldmuvelesugyi miter beszamolojat Nagy-Bri- „ . . . , . , , .. niszter a mezogazdasagi tannia kormanyanak elno- . . ., 7 ,.,.,..,.. munkák végzéséről, az eleikével és kulugynumszterevel mczésügyj miniszter a fel. folvlátott targyalasairol. vúsárI4s előkészületeiről A kormány megtárgyalta atiott tájékoztatást. A kora pénzügyminiszternek az many a tájékoztatókat tudo1964. évi állami költségve- másul vette majd nap, té» végrehajtásáról szóló elő- ügyeket tárgyalt. (MTI) löt adtak el a lakosságnak. munkáJa a terménys2álli. összesen 4233 vagonnal. ^^ épít6anyagszáüítós. Jelenleg is nagy mennyi- nál, s csak kevés kocsit tud ——___________ biztosítani a tüzelő hazaszállításához. így magánfuvarosok és a tsz-gépkocsik vállalják a fuvart. Annak ellenére, hogy jelenleg megfelelő mennyiségű tüzelőanyag van, jó lenne, ha azok, akiknek módjuk van rá, minél előbb beszereznék téli tüzelőszükségletüket. Pillanatnyilag több féle szénből válogathatnak. Ha megkezdődik az árvíz sújtotta területek tüzelővel való ellátása. lehetséges, hogy csak kisebb mennyiségű szén és fa érkezik Szegedre, mert nem lesz elegendő vagon és gépkocsi a szállításhoz. Valószínűleg azonban bőven lesz a téli időszakban is tüzelő a TÜZÉP telepeken, mert a tavalyinál 700 vagonnal több érkezik Szeged lakóinak ellátására.