Délmagyarország, 1965. július (55. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-08 / 159. szám

Gyermekek házasságkötése" ra, hogy mind a fiatalok, mind pedig a lány szülei figyelmen kívül hagyva a tanácsi határozatot, május 15-re kitűzzék az esküvőt. Elmentek a mihályteleki plé­bánoshoz, aki — bár tu­dott arról, hogy a fiatalok államjogilag érvényes há­zasságkötésre nem kaptak /# Mária — bár sikeresen el­végezte a gimnázium első osztályát —, nem tanult to­vább. Egy mozielőadáson megismerkedett az akkor 18 éves B. Imrével, s pár hét múlva tervezgetni kezd­ték egybekelésüket. A fiú rendszeresen járt a lányos­házhoz, ahol szívesen fo­gadták. Apját nem Ismerte, engedélyt — „összeadta" anyja pedig sosem törődött őket. Több mint 100 főre vele. Nagyszülei és rokonai főzték a paprikást, mérték nevelték, úgy ahogy. A a bort, húzták a talpalá­múlt év decemberében az- valót a zenészek. A kalap­tán bátorságot vett a lány- ba hajigálták a pénzt a kéréshez. A szülők húzódoz- menyasszonytáncnál, amely­tak: bői majd bútort vásárolnak — Gyerek az a lány még, az új „házasok". nS 'T1hagad » vagy A plébános áldását adta a egészen ember! — Ha nem adják, akkor f'«talokra, noha ez a házas­másképp fordítom a sorsom ság államjogilag érvényte­szekerét — vágta oda a fia- len. Akkor járt volna el he­talember. — Nekem meg nem kell más, csak az Imre — sze­pegte a 15 éves kislány. s lyesen, ha a fiatalokat ala­posan megismeri és türe­lemre inti őket ahelyett, hogy kellemetlen helyzetbe hozta a családot. Közben ugyanis megszületett a sze­A szülők végül is enged- gedl m j városi Unács igazgatási osztályának dön­tése is. Ebben szerepel, hogy a fiatalok nem rendel­keznek olyan erkölcsi fel­készültséggel és felelősség­iek: — Akkor intézzétek el a papírokat, s ellakhattok itt nálunk. A fiatalok vártak áprili­sig — akkorra a lány betöl­tötte 16. életévét — és oda­álltak a III. kerületi tanács érzettel, amely elengedhetet­gyámügyi előadója elé. Má­ria szinte gyerekvoltát el­árulva pukkedlizva és kezit­csókolommal köszönt. Há­zassági engedélyt kért, de elutasították a kérését. Az Iratokból kiderült, hogy az alig 20 éves fiú mái­öt munkahelyen dolgozott, s a változások között szere­lenül szükséges a házasság­hoz, annak tartósságához. A lány sorsának alakulása miatt különösen nagy fe­lelősség terheli a szülőket, akik közvetlenül elősegítet­ték a fiatalok törvényes há­zasságon kívüli együttélé­pel önkényes kilépés is. Ha í®? * szüntetik meg, a kiskorú lány érdekében tóság védő- és déseket tesz. a gyámha­óvintézke­3 továbbra is igy gondolko­zik, miből akar családot alapítani? — vetődött fel a jogos kérdés. Később a szü­lőkkel együtt próbálkoztál: újra. Eredménytelenül. A gyermeklélektani intézet pszichológusa akkorra meg- Mivel védekeznek a szü­irta április 10-én kelt leve- lök? Azzal, hogy a lakodal­lét a III. kerületi tanács- mi előkészületek késztették nak. őket erre a lépésre. A III. Közölte, hogy Mária pszi- kerületi tanács első fokú chés szempontból nem al- döntése után azonban meg­kalmas házasságkötésre, sőt mondták nekik, hogy a la­az alig 20 éves vőlegény vi- kodalomra semmiféle előké­selkedése sem utal kellő születet ne tegyenek, mert érettségre. Viszont fenyege- a házassági engedélyhez tőzik, hogy egybekelnek en- "em járulnak hozzá. A szü­gedély nélkül is. A pszi- 16k tulajdonképpen 1500 chológus levelére két nap- forintjukat sajnálták, amit ra kelt a III. kerületi ta- eI6re kiadtak bor- és állat­nács egészségügyi csoport- vásárlásra, zenészekre stb. jának igazolása, miszerint Hogy a pénzük ne vesszen „Mária testi és szellemi fej- el> inkább hagyták, hogy a lettsége a 18 éves átlagos iányuk menjen saját feje nő korának megfelelő, há- után. zasságkötése ellen egészség- Pedig a szülők jól állnak, ügyi szempontból kifogást két esztendeje vettek há­zat. Az apa tsz-tag, évi jö­vedelme 20—22 ezer forint. Anyagi körülményeik ren­dezettek. Felfogásukkal van baj, amelyet a mihályteleki plébános is táplált. Lődi Ferenc nem emelünk." 2 A két vizsgálat homlok­egyenest ellenkező véle­ményt adott Ez ok volt ar­A Vasútforgalmi Technikum megint tovább jutott Hét gólt lőtt a SZEAC Kalocsán Tegnap játszották a lab- Vezette: Fekete. Az első fél- percben Kovács közeli lövé­darúgó Magyar Népköztársa- időben alacsony színvonalú se a kapufáról Esztergomira sági Kupa 256-os nagydön- volt a játék, a többet tárna- pattant, majd a mezőnybe tőjének mérkőzéseit. dó makói csatárok hibáztak, jutott. Nem sokkal később Szegedi AK—Újszegéül Szünet után színvonalasabb Tábori vezette fel a labdát, TC 1:0 (0:0). SZAK-pálya, lett a játék, de gól ekkor de a kapu torkában Molnár 300 néző. Vezette: Szabó L. sem esett.A döntetlennel, tisztázni tudott. A másik ol­SZAK: Varga Kovács, mint alacsonyabb osztályú dalon Tóth nagy lövését és Horváth dr.. Pető — Csaná- csapat, a Makó jutott tovább Kovács fejesét védte Nán­di, Nikolényi Göltl, Ba- Hódmezővásárhelyi ME- dor. A 32. percben a dur­logh (dr. Janka), Tóth II. DOSZ—Kecskeméti Dózsa ván játszó Zeasr, 1965 Rácz faultolta (Nagy György), Nagy Zs., 2:2 (2:1). Hódmezővásárhely, Károlyfalvit és a középhát­Bozóki. UTC: Mojzes I. — 1000 néző. Vezette: Ungi. Magyar I. (Magyar II.), Ba- Góliövő: Risák, Zsótér (a 7. véd végleg elhagyta a pá­lyát. Szünet után a 15. pere­ké, Hegyes III. — Havrin- percben a MEDOSZ már ben Tábori a 16-oson kívül csak, Pusztaszeri I. — Var- 2:0-ra vezetett), illetve: ga, Farkas, Pusztaszeri II., Winkler, Szőczei. A vásár­Meggyesi (Körmendi), Moj- helyiek jutottak tovább zes II. Csepel—Szentesi A pályán szembetűnően 5:0 <3:0). Szentes, nagy volt a fű, és ezért jó ző. Vezette: Kasza. Az NB játék nem alakulhatott ki. I-esek könnyen nyertek a a kapustól megszerezte a labdát, de az üres kapu fölé lőtt. A mérkőzés végére a Vízmű technikum játékosai elfá­1500 né- radtak, de az Építők csatá­rainak lövését Nándor, a me­zőny legjobbja, mindig hárí­vábbjutott. Több alsóbb osztályú együttes diadalmaskodott „nagycsapat" felett. A meg­lepetések élén a tartalék­csapatával kiálló Ferencvá­Szünetig inkább az UTC végig sportszerű mérkőzé- tani tudta. Nagy meglepetés volt mezőnyfölényben, a ha- sen. Góllövő: Sebes, Faludi, hogy a városi-járási II. osz­zaiak csak távoli lövésekkel Sebestyén, Rottenbiller, Klei- tályiS technikumi csapat to­kísérleteztek. A második bán. félidőben megélénkült a já- Ganz-MAVAG—Csongrádi ték és a SZAK fokozatosan PETŐFI 2:0 (1:0). Csongrád, fölénybe került. Az egyetlen 600 néző. Vezette: Závodszki. gól a 26. percben esett: Szegedi Felsőfokú Vasút­Nagy Zs. a jobboldalon ka- 'orgalmi Technikum—Sze­pura tört, bekanyarodott és *cdi Építők 0:0. Külső Vasú- ros veresége áll, a megyei a kapust is kicselezve a há- tas-pálya, 200 néző. Vezette: bajnokságban szereplő Zala­lóba gurította a labdát. Pa- Spitzer. Technikum: Nán­rázs hangulatban fejeződött dor — Szabó, Károlyfalvi be a mérkőzés, mert az (Bodor), Hegyi, Papp — Gá­UTC-ből Farkast az ötösön bor> Varga — Tábori, Kato­akadálvözták. de a bíró nem Kovács, Esztergomi, ítélt tizenegyest. Epitok: Vadányi — Rácz, Szegedi EAC—Kalocsai Ki- Molnár, Hegedűs — Balla, nizsi 7:0 (1:0). Kalocsa, 600 Zsurkan — Tóth Gy., Veres, néző. Vezette: Jakab. SZE- Kovács, Szekeres (Kun), Ve­AC: Korányi — Várhelyi, reb- . . .. Kürtösi dr., Cserkó — De- Az Építők heves támadá­saival kezdődött a játék, mégis a másik kapu előtt zsőfi, Reményik dr. — Csö­mör, Zöldi (Tóth), Szekeres, Gilicz (Boros dr.), Linka. Az első félidőben kiegyen­súlyozott játék folyt, a ha­zaiak nem voltak alárendel­tek. Az első gólt a 20. perc­ben érte el a SZEAC Re­ményik dr. 1'1-eséből. Két perc múlva tizenegyest vi­tattak a hazaiak, de a já­tékvezető nem adta meg a büntetőt. Szünet után jól érvényesült a SZEAC rutin és kondíció fölénye. A gólok egerszegi Építők otthonában. Zalaegerszegi Építők—Fe­rencváros 2:1. Salgótarján— Zagyvapálfalvi Bányász 7:3. Ózd—Putnoki Bányász 2:0. Pécs—Kaposvári Vasas 6:0. Győr—Sárvár 11:1. Komló— Dombovári Spartacus 4:0. Dorog—Devecser 13:0. Va­sas—Tatabányai Építők 8:0. Honvéd—Ceglédi Vasutas 4:1. Ű. Dózsa—Kaba 4:1. MTK—Gyöngyösi Honvéd ! adódtak gólhelyzetek. A 15. 5:2. Tatabánya—Torbágy 9:0. „Félidő" a vívó­világbajnokságon A vívó-világbajnokságok pesszimistább számítgatá­történetében most történt soknál is. Az a vélemény meg először, hogy a Szovjet- kezd kialakulni, hogy a fel­unió a négy törvívó szám készülés során túlságosan közül háromban aranyérmet sok volt a hazai verseny, nyert, s a negyedikben is sok meghívásnak kellett ele­kozul ekkor Boros dr. ket- közel állt ahhoz, hogy ver- get tenni, gépiessé váltak • őt Tóth T faléi o ma-rőf,,,- „ ,l„l,„„á 1„„„„„„ ... L „ . tőt, Tóth L. (aki a mezőny­ben játszott), Csömör, dr. Reményik és Linka egyet­egyet szerzett. Makói Vasas—Szegedi VSE 0:0, Makó, 400 néző. senyzője a dobogó legmaga­sabb fokára álljon. A magyarok eddigi sze­repléséről sajnálkozva álla­píthatjuk meg, hogy az lé­nyegesen gyengébb a leg­=S=0=R=0=K=B=A=N= A Vasutas-stadion felava- Ugyancsak a Vasutas-sta­tásával kapcsolatban a Sze- dion felavatásával kapcsola­gedi VSE vasárnap emlék- ,az. a nagyszabásúnak az edzések, s ebbe valóság­gal belefásultak a verseny­zők. Szerdán nem volt döntő (Párizsban. Reggel a párbaj­tőrözők léptek a pástra és az öt magyar közül Nemere bekerült a döntőbe. kiállítást rendez. Ezen ígérkező úszóverseny, amely­a re eddig már 12 egyesület sportegyesület életét mutat- jelentkezett. Többek között ják be az 1919-ben történő az FTC, a Ceglédi VSE, a Szolnoki MAV, a Szolnoki Dózsa, az Orosházi Kinizsi, a Hódmezővásárhelyi ME­Értesítjük kedves vendége­inket, hogy ma újra megnyitottuk Szőke Tisza ÉTTERMIMET ízletes ételek, hűtött ita­lok, kitűnő zene. Nyitva délelőtt 10 órától 02 óráig. Csongrád Megyei Vendég­látó Vállalat. S. 122 313 Rádió- és tv-műsor megalakulástól kezdve egé­szen napjainkig. A kiállítás a Vasutas-stadion klubházá­DOSZ, a Debreceni VSC, a ban lesz, vasárnap reggel 9 Soproni VSE, a Miskolci órakor nyitják meg. Megte­kintése díjtalan. Mérsékelték a villanybojlerek vidéki fogyasztási díját A Magyar Közlönyben külön, hanem a foglalkozási bást évekkel ezelőtt már megjelent a nehézipari mi- fogyasztást a felemelt tömb- bevezették — 1965. október niszter rendelete a háztar- árszabás szerint számolják el. 31-ig kell benyújtani. Ha tási és ipari, foglalkozási Ezzel az ipari, foglalkozási, valaki elmulasztja a kére­viilamosenergia-fogyasztás orvosi és egyéb villamos gé- lem beadását, vagy ha az méréséről. A rendelőt vég- pek árszabása növekszik áramszolgáltató legnagyobb rehajtusáról a Nehézipari ugyan, de a magasabb ár készülék 2 kilowattóra fölötti Értesítőben külön miniszteri nem éri el azt a tarifát, teljesítménye miatt nem en­utasítás intézkedik. amelyet különválasztás ese- gedélyezi a közös villany­Amikor a villamosenergia- tén az áramszolgáltató vál- órát, a közösen mért fo­fogyasztás árának elszámo- lalat jogosult volna felszá- gyasztást büntető jellegű iására bevezették az úgyne- mílani. Előnyös ez az intéz- magasabb áron számlázzák vezett tömbtarifút, nem vá- kedés a fogyasztóra azért is, mindaddig, amíg a fogyasztó lasztották külön a háztartási mert megtakarítja a külön- saját költségén nem gondos­fogyasztást a lakáshoz tartó- választás költségét, de jól kodik a különválasztásról, zó műhelyekben, orvosi ren- jár vele a népgazdaság is, A miniszteri utasítás má­dclőkbcn használt villamos mert nem kell sok ezer új sodik része a kizárólag éjjel gépek fogyasztásától. Az árammérőről gondoskodnia, működtetett villamos forró­ál amszolgáltató vállalatra Két kilowatton felüli tel- víz-tárolók (bojlerek) és a ha­bízták, döntse el, külön mé- jesitményü gép fogyasztásé- zánkban még nem alkalma­rőt szerel-e fel a nagyobb nak mérésére minden eset- zott, de a jövőben beveze­foglalkozási fogyasztás el- ben külön órát szerelnek tésre kerülő, ugyancsak ki­számolására vagy sem. A fel záról éjjel működtetett most kiadott rendelet sza- A rendelet értelmeben a ... ° . ' bályozza a háztartási és a közös villanyórára kapcsolt naztartasi hotárolo villany­foglalkozási villamosenergia- háztartási és foglalkozási kályhák fogyasztásának ár­fogyasztás mérését. Kimond- berendezésre engedélyt kell szabásáról intézkedik. A ja, hogy ha az iparűzési és kérni a területileg illetékes rendelet ezeknek a készülé­egyéb foglalkozási celt szol- aramszolgaltató vullalattól. gáló legnagyobb villamos Ha már fennáll a közös kcknek a vidéken érvenyes készülék teljesítménye itat- mérés, a kérelmet Budapes- kilowattóránkénti 50 filléres ta van a két kilovatt- ten a tömbárszabásnak a fo- fogyasztási egységárát le­nak (ez a helyzet az esetek gyasztónál történt bevezeté­szállitja a budapestivel túlnyomó többségében), a sétől számított 12 hónapon háztartási és a foglalkozási belül, az ország többi ré- egyező kilowattóránként fogyasztást nem választja szén — ahol a tömbársza- filléres árra. (MTI) 30 VSC és a Bp. OSC jelezte már részvételét. Az úszóvia­dal vasárnap délután Újsze­geden lesz. • Szegeden hétköznap rit­kán rendeznek olyan érde­kes sportműsort, mint ami­lyent ma bonyolítanak le a felső Tisza-parti stadionban: 4 órai kezdettel játssza az országos egyesületi ifjúsági labdarúgó-bajnokság terüle­ti döntőjét a SZEAC és a Kecskeméti Dózsa utánpót­lás együttese, majd fél 6 órai kezdettel a SZEAC NB l-es gárdája a Szabadkai Zvezdával mérkőzik. Mind­két labdarúgó-mérkőzésen szép játék és küzdelem várható. Bernben tegnap készítették el a bajnokcsapatok 11. Európa Kupájának és a ku pa győztesek 6. Európa Kupájának sorsolását. A küzdelmekre nevezett ma­gyar csapatok — a Ferenc­város és a Bp. Honvéd — jó sorsolást kaptak. A magyar bajnok Ferencváros az iz­landi Keflavik ellen küzd a 16-ba jutásért, az első mér­kőzés Budapesten lesz, s a visszavágót bonyolítják le Izlandon. A kupagyőztesek tornáján a Bp. Hon­véd az FC Lahti finn csapat ellen lép először pá­lyára, az első mérkőzés Finnországban lesz, s a visszavágóra kerül sor Bu­dapesten. Csütörtök KOSSUTH RADIÖ 4.30 Hlrek. 4.32 Hajnaltól reg­gelig ... 4.45 Falurádió. 5.00 Hí­rek. 5.30 Reggeli Krónika. 6.00 Hírek. 6.30 Hírek. 7.00 Hírek. 7.30 Üj könyvek. 8.00 Hlrek. 8.05 Mű­sorismertetés. 8.20 Yolanda Mar­culescu énekel. 8.50 Időszerű nemzetközi kérdések. 9.00 Töké­letes Távolbalátók Titkos Társa­sága. 9.18 Könnyűzene. 10.00 Hl­rek. 10.10 Dalol a kis folyó. 10.20 Verbunkosok. 10.52 Zenekari muzsika. 11.34 Kozmosz. 12.00 Hírek. 12.15 Tánczenei koktél. 12.57 A budapesti színházak mű­sora. 13.00 A denevér. Strauss operettjéből. 14.00 Hirek. 14.05 Ki­nek a számlájára. 14.40 Magyar nóták. 15.10 Négy apának egy leánya. 15.30 Zengjen dalunk. 16.00 Hlrek. 16.15 Csak fiatalok­nak. 16.50 Mesélő múzeumok. 17.05 Könnyűzenei műsor. 17.26 OJ felvételeinkből. 17.57 Műsor­ismertetés. 16.00 Mi tőrtént a nagyvilágban? 18.15 Hazánk hí­rei. 18.20 Gershwin-dalok. 18.36 Irány a VIT ... 19.03 Közvetítés a Vlvóvilágbajnokságról — Pá­rizsból. Közben: Könnyűzene. 19.40 Németalföldi portrék. 19.54 Jó estét, gyerekek! 20.00 Esti Krónika. 20.20 A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zene­karának hangversenye a stúdió­ban. 22.00 Hlrek. 22.15 Budapesti Nemzetközi Dzsesszfesztivál. I. 23.17 írók munka közben. 23.29 Operaötösök. 24.00 Hirek. 0.10 Magyar nóták. PETŐFI RADIO szik. 17.50 Miről Ir a Társadalmi Szemle legújabb száma? '18.00 Susanne titka. Egyfelvonásos opera 18.50 A Vörös Hadsereg — nyitány. 19.00 Hlrek. 19 05 Világ­hírű előadók barokk hangverse­nye. 19.53 Késdobálók. Színmű. 21.00 Hírek. 21.35 Operettrészle­tek. 22.16 Sziklai Erika dalestje. 22.56 Galoppverseny-eredmények. 23.00 Hirek. TFAEVIZIO 9.58 Üttörőolimpia 1965. 10.15 Mr. Potts kémkedik. 11.30 Szom­jas világ. 18.08 Hírek. 18.15 Vissza­pillantó tükör. 18.25 A Jövő hét műsora. 18.35 Orosháza peremén. 18.55 Telesport. 19.20 Cicavízió. 19.30 Tv-hlradó. 19.50 Napi Jegy­zetünk. 19.55 A gyomai Kner Nyomda. 20.15 Koszorú, Cseh­szlovák rajzfilm. 20.25 Bűnügyi múzeum. A tű. 21.25 Moulín Rouge. Varietéfilm 22.15 Tv-hlr­adó. II. kiadás. (MTI) 4.26—10.50 Azonos a Kossuth rádió műsorával. 10.00—12.15 Ze­nés műsor üdülőknek. 14.05 Idő­járásjelentés. 14.20 Zenekari mu­zsika. 15.00 Hlrek. 15.05 Könnyű dallamok. 15.40 Rókakoma. 16.00 Kamarazene. 17.00 Hírek. 17.03 A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 17.25 Vö­rös Kálmán népi zenekara ját DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkás­párt Csongrád mesvel és Szeged városi bizottsága éa a tanács lapja. Megjelel tk nettö kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: dr LAkös Zoltán. Szerkesztőség: Szeged. Magvat Tanácskor'*— seság útja 10. Telefon: 35-35. 30-03 Éjszakai telefon: 35-00 Kiadja a Csongrád Megye: Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács Láazlo Kiadóhivatal: Szeged Magyar Tanácsköztár­saság útja 19. leleten: 35-00 31-18 (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomla a Szegedi Nyomda Vállalat Szeged. Kárász u. 9. INDEX 23 053 Terjesztik a C8ongrád megvet postahivatalok. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál *s kéz­besítőnél.

Next

/
Thumbnails
Contents