Délmagyarország, 1965. július (55. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-08 / 159. szám

V Egyre éleződik a Közős Piac válsága 0 Brüsszel (MTI) san visszautasította azt. Ezt Az Eurvoai Gazdasági Kö- késlekedés nélkül megfelelő zrtsség eddigi történelmének válasz követte a Közös Piac egyik legsúlyosabb válságát többi országa részéről: visz­éli át. A francia szakértők szautasították az egységes megtagadtak a Közös Piac mezőgazdasági finanszíro­áűandó munkabizottságai- zási politikára vonatkozó ja­ban való részvételt, és ked- vaslatot, amelyhez elsősor­den reggel Franciaország ban Franciaország ragaszko­visszarendelte állandó kép- dott. Ez váltotta ki Francia­viselőjét az Európai Gazda- ország mostani robbanássze­sígi Közösség bizottságából, rűen megnyilatkozó elége­Kedden estére bejelentették, detlenségét. hogy Franciaország más Párizsi jelentések szerint európai szervezeteket is Francois Mitterand parla­bojkottái: az Euratomot, va- menti képviselő javasolta, lamint az Európai Szén- és hogy a Közös Piac jelenlegi Acélközösséget. válságával kapcsolatban hív­Két koncepció ütközött meg ™d' A belga fővárosban kezdik A parlament összehívásá­komolyan venni Franciaor- hoz a képviselők kétharma­szágnak azt a fenyegetését, dának aláirasa szukseges es hogy levonja a „megfelelő emellett az indítványt De politikai, gazdasági és jogi Gaulle elnöknek is jova kell következtetéseket" azoknak hagynia. Vegsősoron tőle a tárgyalásoknak a kudarcá- összehívják-e a nem­ből, amelyek a hat ország zetgyűlest, avagy sem. mezőgazdasági politikájának Washingtoni jelentések egybehangolásáról június vé- szerint amerikai hivatalos géig folytak. személyiségek egyelőre nem Megfigyelők egyetértenek . hajlandók kommentálni abban, hogy a mezőgazda- Franciaországnak azt a dön­ság finanszírozásával kap- tósét, hogy visszavonja kép­csolatos nézeteltérések mö- viselőit a Közös Piacból, gött mélyreható politikai el­A Dél-Vietnamban elszenvedett vereségek után az Egyesült Államok fokozza háborúját a VDK ellen mSW lentétek rejlenek. Brüsszel­ben két koncepció ütközött meg egymással Európa jövő­jét illetően: a „hazák Euró­Meddig megy el Franciaország? Johnson elnök és fő kül­pájának" degaulle-i elkép- politikai tanácsadói állítólag zelése, amelynek értelmében arra a meggyőződésre jutot­minden ország szuverén, tak, hogy a Közös Piac vál­független politikát folytatna, gágát illetően lényeges vál­valamint az európai politi- tozásra nem lehet számí­kai integráció terve. tani a decemberi francia A hat ország szoros poli- választások előtt. Washing­tikai összefogásának legfőbb toni hivatalos személyiségek védelmezője Nyugat-Német- magánbeszélgetéseikben rá­ország. A nyugatnémet mo- mutatnak: egyelőre korai nopóliumok ugyanis a Kö- lenne megjósolni, meddig zös Piac többi tagjánál jó- megy el Franciaország a val nagyobb gazdasági po- KÖZÖS Piac kérdéseiben, tenciállal rendelkeznek és 0 Hanoi, Saigon (MTI) Nyolcezer amerikai tenge­részgyalogos szállt partra ma hajnalban Da Nangban. Az ú;abb, r.agylétszámú egy­ség a 7. flottának a Dél-kí­nai Tengeren hajózó egysé­geiről, teljes menetfelszere­lésben vonult ebbe a straté­giai fontosságú városba, ahol az Egyesült Államok legna­gyobb dél-vietnami támasz­pontját tartja fenn. A VDK határának közelében fekvő bázison az újabb partraszál­lás előtt is már 9500 ameri­kai tengerészgyalogos tar­Ujabb amerikaiak szálltak partra A Pravda: elkerülhetetlen az agresszorok veresége A júniusi vegyianyag-akció súlyos követ­kezményei Dak To is a felszabadítók kezére került Önkéntes ifjúsági brigádot szerveznek Észak- Vietnamban i - kodott foglaltak el. Ez alkalommal Az erről szóló határozat °A T Íf„ «™>rtn+ Washine- a fővárostól 451 kilométer- rámutat, hogy az Egyesült i , övire délkeletre fekvő Dak Államok a Dél-Vietnamban To került a felszabadító elszenvedett sorozatos vere­hadsereg harcosainak kezé- ségek után fokozza háború­re. ját Észak-Vietnam ellen. Az Nem sokkal a város el- a célja, hogy megzavarja a este után a saigoni rezsim lakosság gazdasági építő csul tartják magukat azok a híresztelések. hogy az Egyesült Államok Dél-Viet­namban harcoló csapatainak létszámát az év végére az úgynevezett integráció az A francia kormány szer­ő uralV^ló helyzetüket biz- dán déldőtt "tatatertan*­tosttaná Franciaország rová­sar ' után Alain Peyrefitte tájé­De Gaulle-tól függ... koztatásügyr miniszter sajtó­értekezletet tartott, amelyen A brüsszeli tárgyalások közölte, hogy a francia kor­idején az integráció hívei mány a múlt csütörtököm azt követelték, hogy halad- tett nyilatkozathoz tartja janak tovább a „kis Európa" magát. A jelenlegi körülmé­politikai egyesítésében és fo- nyek között nem lehet szó kozzák az úgynevezett euró- arról, hogy Franciaország pai parlament szerepét. De részt vegyen a Közös Piacra Gaulle c javaslatban saját vonatkozó brüsszeli tárgya­elképzelései ellen intézett ki- lásokon — mondotta a mi­hívást látott és kategoriku- niszter. Bumedien „igazi szocializmust" hangoztat # Algír (MTI) tották az algíri kórházideg­Bumcdien ezredes, az Al- osztályára, gériai Forradalmi Tanács A lap szerint az átszálh­elnöke kedden este az or- tásra nem Ben Bella be­szág függetlenné válásának tegsége adott okot, hanem harmadik évfordulója alkal- az új kormánynak az az ag­mából fogadta a diplomá- godalma, hogy a borton pa­ciai testület tagjait. rancsnoka esetleg — Beji Bumedien megismételte a Bella iránti rokonszenvbol tanács korábban már több ízben kifejtett politikai ál­láspontját, s külön kiemel­te Algéria „szocialista hiva­tását", az új vezetőknek „igazi szocializmus,, megte­remtésére irányuló erőfeszí­téseit. — Hazánk minden állam­mal baráti kapcsolatot kí­ván teremteni a szuvereni­tás kölcsönös tiszteletben tartásának és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvének alapján, politikai és társadalmi be­rendezkedésre való tekintet nélkül. Hangoztatta, hogy Algéria teljesíti az ENSZ-szel szemben fennálló kötelezett­ségeit, hű marad az Arab Ligához és tiszteletben tart­ja az ENSZ alapokmányát. Az új algériai vezetőség egyik legfontosabb célját az ország társadalmi és gazda­sági elmaradottságának fel­számolásában jelölte meg. A világsajtó hasábjain egyre újabb és újabb talál­gatások jelennek meg Ben Bella sorsáról. Legutóbb az U. S. Weekly News azt írta, hogy a volt elnököt sivatagi börtönéből átszállí­szabadon bocsátja fog­lyát. százezer főre emeli Auszt- felmentő csapatokat indított munkáját, megbénítsa vé­ráliaTgvancsak torvbe vet- útnak- A diktatúra katonáit delmi erejét. A helyzet te csapatainak létezámnöve- azonban a Partizánok meg" ezért megköveteli - egy fisét DélTi^tnamhari 'esték, rejtekhelyükről meg- olyan ifjakból álló szervezet A Pravda Szerrüeíró alá- támadták és visszakergették, megteremtését, akik egy­írású cilekében kommentálja A Vietnami Demokratikus ara.nt helytállnak a terme­azt a tényt, hogy az Egye- Köztársaság kormánya úgy JesDen es a nareoan. sült Államok a napokban döntött,' hogy önkéntes ifjú- U Thant, az ENSZ főtit­légitámadásokat hajtott vég- sági brigádot szervez az kára, aki Genfben részt re a Vietnami Demokrati- amerikai agresszió elleni vett az ENSZ gazdasági és kus Köztársaság sűrűn la- harcra, a nemzeti felszaba- szociális tanácsának ülés­kott ipari központja, Nam dításra. .Az önkéntes egysé- szakán, szerdán sajtóérte­Dinh és más észak-vietna- gek felállításával a Dolgo- kezletet tartott. Ismét hitet mi lakott területek ellen. zó Ifjúsági Szövetség Köz- tett amellett, hogy a viet­Nam Dinh és a VDK la- ponti Bizottságát bízták nami problémát csakis békés kott területeinek bombázá- ITleg- eszközökkel lehet rendezni, sa — írja a Pravda — „is­mét megmutatja, mit jelen­tenek az amerikai vezetők­nek a tárgyalási készségről hangoztatott kijelentései. „Itt az ideje, hogy meg­értsék az amerikai politi­ka irányítói, mennél mesz­szebb mennek a veszélyes vietnami kaland kiterjeszté­sének útján, annál inkább elkerülhetetlen az agresszo­rok teljes veresége." — hangsúlyozza a Szemleíró. A cikk befejezésül hang­súlyozza: „A Szovjetunió megadta és meg fogja adni a szükséges segítséget a Vi­etnami Demokratikus Köz­társaságnak ahhoz, hogy visszaverje az amerikai ag­ressziót. A „Felszabadítás" dél-vi­etnami hírügynökség jelen­tése szerint június 7-e és 20-a között az amerikai re­pülőgépek mérgező vegyi­anyagokat és baktérium­fegyvereket alkalmaztak néger vevőikből "élnek, estén­0 Moszkva Július első napjaiban több mint 300 szovjet könnyűipa­ri vállalat állt át a kereske­delem közvetlen rendelései­nek teljesítésére. Moszkva, Leningrád, Kijev és más szovjet nagyvárosok egész konfekció- és cipőipara az új rendszerre áll át, amely biztosítja, hogy termékeik azonnal vásárlóra találnak, másfelől, hogy a vásárlók jó kidolgozású, ízléses és diva­tos árut kapjanak. 0 Róma Kedden este az olasz par­lamentben 203:182 arányban leszavazták Aldo Moro „kö­zépbal" koalíciós kormányát. A kormány nem bukott meg, mivel nem bizalmi szavazás volt, hanem egy mezőgaz­dasági jellegű törvényjavas­latot vetett el a többség. 0 Teherán Hoveida iráni miniszter­elnök sajtóértekezleten nyi­latkozott az iráni sah leg­utóbbi szovjetunióbeli láto­gatásáról. Ez a látogatás — mondotta — igen hatásos lesz Irán és a Szovjetunió baráti kapcsolatainak erősí­tése szempontjából. Orszá­gunknak 2500 kilométer hosszúságú közös határa van a Szovjetunióval és Irán mindig barátságban óhajt élni szomszédaival. Dél-Vietnam területén. Az akció következtében több mint harmincezer ember betegedett meg, elpusztult az állatállomány, tönkre­ment a termés és nagyki­terjedésű erdőterület is ki­pusztult. A Nhan Dan, a Vietnami Dolgozók Pártjá­nak lapja a gátlástalan had­viselési módszerekről írva, tiltakozásra szólította fel a világ közvéleményét. Nyugati hírügynökségek gyors egymásutánban kül­dött távirati jelentésekben adják hírül, hogy a Viet­cong egységei újabb dél-vi­etnami járási székhelyeket Lángok Harlemben Sehol nem láttam annyi ian-ben, ugyancsak fehér üres, bezárt üzlethelyiséget, környéken, a Nyolcadik és mint Harlemben. Mr. Schiff- a Harmadik Avenue között, mann, a 125. utca egyik üz- a 14.-től a 30. utcáig terjedő letének tulajdonosa azt részen évi 6092. Harlemben mondja, ő is a legszíveseb- a Nyolcadik Avenue, a Park ben eladná a boltját. Avenue, a 110. és a 126. utca — És mi akadálya van? által határolt négyszögben — Nem veszi meg senki, 4141, a 96. utcától a 119.-ig, uram. a Fiíth Avenue és az East Dehát miért? Maradjunk River között pedig 3797. a 125. utcánál, a jelenség ugyanis tipikus. Nos, ezen a NemCSClk relatív harlemi főútvonalon az üz- BZpaAnvliin letek csaknem száz százaié- "egenyseg ka fehér kézben van. Ahogy Ebből sze lejön a 20 az s?okott' százalék adó, lejönnek a kü­ellenerzést kelt Egy neger lönböző elkerülhetetlen biz­szervezet nyilatkozata s2e- t08Ítás0k és a közismerten rmt mnes az rendjen, hogy komoly tételnek számító lak­az üzletek tulajdonosai, akik bér ^ olvasó ta]án a2t 1 noffor VAVrtithrtI olnolr ACtan. , mondja majd: az evi 3800 is ként bezárják a boltot és ha­szép summa, csak át kell Bonn nem vonja felelősségre a jugoszláv konzul merénylőit 0 Belgrád (MTI) beszédében sajnálkozását fe­Csalódást és elkeseredést iezte, ki amiatt, hogy a hi­váltott ki Belgrádban az a vatalos Bonn megerto maga­magatartás, amelyet a híva- tartást tanúsít az usztasa­talos Bonn tanúsít a mün- csetnik szervezetek iránt, sot cheni jugoszláv konzul el- anyagilag támogatja azokat len végrehajtott fasiszta tá- az erőket, amelyek fő tevé­madás óta. kenysége abból áll, hogy Alekszandar Rankovics, a merényleteket követnek el Jugoszláv Szocialista Szo- „ ,, . . . , , vetségi Köztársaság elnök- Jugoszlávia hivatalos kep­helyettese rádió- és televízió viselői ellen. Lengyel-finn közös közlemény 0 Varsó (PAP) ság légkörében folytatott Valóban szerdán nyilvá- eszmecserét a nemzetközi nosságra hozták azt a len- helyzet, valamint a finn— gyei—finn közös közleményt, lengyel kapcsolatok kérdé­amelyet Edward Ochab len- seiről hitet tettek a békés gyei és Urho Kekkonen finn együttélés és a különböző államfő legutóbbi Helsinki-i társadalmi, politikai rendsze­tárgyalásairól adtak ki. rű államok békés együtt­A közlemény megállapít- működésének alapelvei mel­ja, az egyetértés és a barát- lett. fame,naekkertes- számítani. De nem lehet át­leti házaikba, a többi feher számltani, 38(rö dollár Ame_ .. , . ... . . rikában sokkal, sokkal keve­l(i aln^ ^sse pnrP!" sebb. mint bárhol másutt a tivnek hangzik, de azt hí- vüá 'on l tengődnek a SZ • ?lamlA ?aly0n lenye~ földkerekségen emberek en­geset jelez. Azti hogy a ne- k összesnek a tized sőt ger, aki hosszú időn át töb- " Ld^ből - de nem'egy bek között a fehér boltost is fe ne™ ®gy fekél1arioftoíthmtatlantényé- Sob^SSban ^ nek tartotta, ma mair — ugyancsak többek között — Ehhez az összeghez — ami ezt sem tartja annak. különben sem minimum, ha­Viszont akkor miért nem nem harlemi környék át­veszi meg az üzletet Mr. laRa — mindig sok gyereket Schiffmanntól és a többiek- kel1 képzelnünk és elsősor­től, akik ma mór nagyon szí- ban: feltételeznünk kell, vesen átadnák neki? Az ok hagy a családfő dolgozik, egyszerű: nincs hozzá pénze Márpedig ebben egész New és hitele. Márpedig Ameri- York területén éppen Har­kában a mindenütt ottlevő iemben lehetünk a legkevés­„nagy menők" árnyékában, bé biztosak, csak nagyobb pénzzel, na- És a fehér üzletemberek? gyobb hitellel, nagyobb koc- ök miért nem veszik át Mr. kázattal lehet üzletet nyit- Schiffmann boltját? Mert a ni, mint alighanem bárhol helyzet állandóan romlik, bi­másutt a világon. zonytalanság és ellenségeeke­És a néger gazdagok? Szá- dós vibrál a levegőben és muk, mint a fentebb elhang- van e'ég terület, ahol bizton­zott néhány adatból is láttuk, ságosabban forog a pénz. aránytalanul kevés. Még ha Harlemben nemcsak rela­valamennyien üzletemberek tív szegénység van, hanem lennének is — márpedig in- abszolút is. Lakbér nem fize­kább baseball-sztárok, profi tés más városrészekben rit­kosárlabdázók, ökölvívók, ze- ka, itt azonban napirenden nészek, komikusok stb. — ak- van az emiatti kíméltlen ki­kor sem lenne elég tőke ere- lakoltatás. És milyen álla­jük a lassan félmilliós Har- pótban levő lakások ezek! lem üzlethálózatának átvéte- Harlem alaposan ludas ab­léhez. ban az összamerikai adatban, Egy kis statisztika talán hogy a színesbőrűek lakásai­hozzásegit bennünket ahhoz, nak kétötödénél, a fehér la­mit jelent New Yorkban a kások egytizedénél hiányzik környék (neighbourhood) fo- teljesen a közművesítés. Pe­galma és ezen belül Harle- dig ma már a négerek 72 mé. A 63. utcától a 93. utcá- százaléka nagyvárosi öveze­ig terjedő, az Ötödik (Fifth) tekben él, „hála" a Délről és a Harmadik Avenue kö- történő menekülés ma is tar­zötti „tiszta fehér", már elő- tó áradatának. A folyamat kelőnek számító részén egy gyorsaságára jellemző, hogy család évi átlagjövedelme 1950-ben még csak 63 «záza­15 305 dollár. Alsó-Manhat- lék volt ez az arány. A lakáshelyzetet tovább nehezíti a négerek gyorsabb népszaporulata. Egy néger família átlagos lélekszáma 4,4 fő, egy fehér családé 3,6 1950 és 1960 között az Egye­sült Államok néger lakossá­ga 25 százalékkal, fehér la­kossága 18 százalékkal nőtt. És mielőtt visszatérnénk Harlembe, még egy össz­amerikai adat: 32 fehér kö­zül egy lakik rozoga la­kásban, a négerek közötti arány pedig hat az egyhez! Veszélyesen elhanyagolt A háziurak — az üzletek tulajdonosaihoz hasonlóan — döntő többségükben fe­hérek. akik nem laknak Harlemben. Az egyszobás lakások átlagbére itt havi 50—74 dollár, a szegény fe­hérek negyedeiben 30—49. A túlzsúfoltság egyik oka éppen ez: másutt elenyésző­en ritka az ágyrajáró, itt — anyagi okok miatt — tömeg­jelenség. Harlemben kétszer annyi a hivatalosan is túlzsúfolt­nak minősített lakás, mint New York más részeiben és négyszer annyi a „veszélye­sen elhanyagolt" jelzéssel ellátott otthon, mint „kint." Az 1964-es nagy tüntetések idején a bemerészkedett fe­hér újságírók megdöbbenve jegyezték fel, hogy a neki­vadult teenagerek minden erőlködés nélkül. kézzel szedték ki a téglákat a fal­ból, hogy fegyverük legyen a rohamrendőrökkel szem­ben. Évente átlag negyed­millió harlemi panasz érke­zik New York központi la­kóshivatalához. Harmat Endre (Következik: Hosszú, forró nyár.) statisztákat még felvesz a szabad­téri játékok igazgatósága. Jelentkezés: Július 9-én 17 órától a Dóm tér nézőterén. 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Csütörtök, 1965. július 8.

Next

/
Thumbnails
Contents