Délmagyarország, 1965. június (55. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-11 / 136. szám
VILÁG PROLETÁRJÁN EGYESÜLJETEK: Dii-Mwmim A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA Intézkedés a második biztonsági védőgát-övezetről Ölést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási készületekről. A földmuve55. évfolyam, 136. szám Arat 50 fillér Péntek. 1965. június 11. GYORSATVÉTELI BERENDEZÉS A SZEGEDI TISZA-MALOMBAN—BEFEJEZÉS ELŐTT A MEGYE LEGKORSZERŰBB GABOXATAKOI.Ó .1 A N K ÉPÍTÉSE — CJABB T A R O L 0 S Z I N E K A malmok felkészültek az új búza őrlésére Több mint 100 ezer holdon érik a kenyérnekvaló Csongrád megyében, hazánk egyik legnagyobb gabonatermő vidékén. Az új termés fogadására. tárolására, őrlésére készül a Csongrád Megyei Gabonaíelvásárló és Feldolgozó Vállalat. A legtöbbet őrlő Szegedi Tisza-malom. azután a hódmezővásárhelyi és a makói malom karban tartusa, nagyjavítása már befejeződött — közölte Szűcs László, a megyei gabonaíelvásárló és feldolgozó műszaki osztályának vezetője. Még ebben a hónapban sor kerül a csongrádi malom karbantartására is. Az év második felében fognak hozzá Szeged második malmának és Mórahalom malmának karbantartó munkálataihoz. A megye malmai tehát jól felkészültek, és ha kell, akkor éjjel, nappal egyaránt őrölhetik majd az új gabonát. A megye malmait villamos energia hajtja. A Szegedi Tisza-malom és a makói malom pneumatikus rendszerű, s ez különösen gyors. higiénikus üzemeltetést ad az őrlés Folyamatában. A Szegedi Tisza-majomban elkészült a gyorsátvételi berendezte. Segítségével óránként 300 mázsa gabona* tudnak átvenni. A gabona tárolásában az idén is van újabb örvendetes előrelépés, bár a gabona megfelelő raktározása az idén is gondot jelent — tájékoztatott Kálmán József, a megyei gabonafelvásárló és feldolgozó felvásárlási osztályónak vezetóje. Hódmezővásárhelyen befejezés előtt van a 15 millió forint költséggel épülő legkorszerűbb Csongrád megyei tároló: a 300 vagonos gabonasdló. A betonépítmény tárolórésze 27 méter magas és hat cellája van. Ez a raktár teljesen automatizált. A berendezéseket távvezérléssel egy ember hozza majd működésbe. A hódmezővásárhelyi gabonatárolót az ÉM Csongrád Megyei Építőipari Vállalat építi. A munkálatok befejezési határideje július 31. Az új gabonaraktárra nagyon nagy szükség van, s éppen ezért; jó lenne, ha a Budapesti Élelmiszeripari Javító, Szerelő és Szolgáltató Vállalat — mint alvállalkozó — határidő előtt elkészülne a munkálatokkal. A gabonatároló-kapacitás további növelése érdekében Csongrád megyében 5256 négyzetméter alapterületi!. úgynevezett csillagkeretes tárolószíni is létesítettek az idén, Ha az időjárás kedvező lesz, akkor ezekben a tárolókban mintegy 700 vagon gabona helyezhető el. SIKERES TÁMADÁSOK A DÉL-VIETNAMI KORMANYCSAPATOK ELLEN íSÍHi "iir A SZÖVETKEZETI DEMOKRÁCIA ÖRE # GYORS ÁRADÁS A TISZÁN lül' ÚJ FILMEK Mezőgazdasági kutatók országos tanácskozása Szegeden A Földművelesügyi Minisztérium Szakoktatási és Kísérletügyi Főigazgatósága, valamint a Magyar Tudományos Akadémia rendezésében országos tanácskozást tartottak csütörtökön Szegeden a megyei tanács székházában a mezőgazdasági kutatóintézetek, agráregyetemek, főiskolák kutatói és a különféle mezőgazdasági tudományágak vezetői. A tanácskozáson megjelent, az elnökségben foglalt helyet dr. Erdei Ferenc akadémikus, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, a Mezőgazdasági Üzemszervezési Kutató Intézet igazgatója, dr. Soós Gábor földművelésügyi miniszterhelyettes, továbbá dt. Szűcs Kál-. mán* az i*M Szakoktatási és Kísérletügyi Főigazgatóságának vezetője, dr. Förgeteg Sándor, az MSZMP Csongrád megyei végrehajtó bizottságának tagja, a Délalföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet igazgatója, Szabó Sándor, az MSZMP Csongrád megyei bizottsága mezőgazdasági osztályának veze- tője és mások. Dr. Szűcs Kálmán elöacfe-' sában értékelte az 1964. évi mezőgazdasági kutatómunka eredményeit, s vázolta harmadik ötéves tervünk mezőgazdasági kutatási programját. Az előadást'vita követte. A tanácskozás résztvevői délután a Dél-alföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet kiszombori kutatótelepét tekintették meg. A magyar malomipar fejlődése rendkívül meggyorsult az elmull évtizedben. Amíg a felszabadulás előtt főként gőzmalmok, de szél- és vízimalmok is őrölték a gabonát, ma szinte egyeduralmuk van a villanymalmoknak. Képeinken: régi vízimalom, ma már ipari emlék (fent) — korszerű alföldi malom, gabonatárolóval (lent) Véget ért a szocialista országok szakszervezeteinek értekezlete Véget ért a saocialrsta or- nagy elismeréssel nyikatkozszágok szakszervezeti köz- tak az értekezlet munkájápontjai képviselőinek ról és egyhangúlag elismerMoszkvában megtartott réj- h célszerű lenne atekezlete. A kuldottsegek ... ' vezetői — köztük Brutyó Jövőben is tartana rlyen taJános, a. SZOT főtitkára —, lálkazókat kétszázezer #zocialistabrigád-tag Szocialistabrigad-vezetők és nyilvánossága a jövőben is ipari-közgazdasági újságírók segítse a szocialista munkacsütörtökön délután a Ma- versenyt és az azt akadá5SLÜ8?0 Házában.. lyozó kisebb-nagyobb hibák saelgettek a szociahstabn- .... gád-m.izgalom időszerű kér- megszunteteset. déseiröl. A beszélgetésen . . ,. részt vett dr. Jandek Géza, | a SZOT termelési osztályának vezetője is, aki rövid tájékoztatót adott a mozgalom helyzetéről. Elmondotta hogy immár 58 000 brigád versenyez az országban a szocialista címért, s ezek a kollektívák mintegy 600 000 embert tömörítenék. 20 000 brigád 200 000 tagja már e] is nyerte a kitüntető címet. A brigádveaetők hosszan elbeszélgettek a brigádok és a sajtó kapcsolatairól. elismerőleg és bírálóan szóltak egyes cikkekről. Kérték, hogy a sajtó Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese beszámolt a magyar—jugoszláv gazdasági együttműködési bizottság belgrádi ülésszakáról. A kormány a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője jelentést tett a dunai árvízhelyzetről és a védelmi munkálatokról. A kormány a jelentést megvitatta, tudomásul vette, s a védekezés folytatására határozatokat hozott. A Minisztertanács megtárgyalta és elfogadta a SZÖVOSZ elnökének beszámolóját a burgonya, a zöldség és a gyümölcs felvásárlására, értékesítésére tett előlésügyi miniszter elsö helyettese az időszerű mezőgazdasági munkák menetéről, majd az ez évben termővé váló szőlőkről és gyümölcsösökről tájékoztatta a kormányt. A Minisztertanács a tájékoztatókat tudomásul vette, majd egyéb ügyeket tárgyalt. * A kormány határozatot hozott arra, hogy az árvízveszélynek leginkább kitett térségekben a fővédővonalak mögött második biztonsági védőgát övezetet építsenek. A kormány úgy intézkedett, hogy árvízvédelmi érem kitüntetésben részesüljenek azok. akik különösen kiemelkedően helytállnak a védekezési munkában. (MTI) Tízezer ember a gátakon A Duna felső-németországi és ausztriai vízgyűjtő-területén az utóbbi egy nap alatt újabb nagy mennyiségű csapadék, 25—35 milliméter eső esett. így az Inn ttolyó Schárdingnél kedd reg. gettói csütörtök reggelig kereken 1 méterrel duzzadt, a Duna pedig Linznél 24 óra alatt ért el több mint 1 méteres emelkedést, A magyar szakaszon Dunaremete és Vác között viszont már öl napjá ngyszinten maradt a víz, :s a? újabb árhuiiám eleje valószínűleg ma, pénteken lép át a magyar határon. Budapestnél a szerda reggeli 738-ról csütörtök délig 746 centiméterre emelkedett a Duna vízszintje. Szombatra 755, vasárnapra 770 centiméter körüli vízállást várnak. de az árhullám tetőzése még később lesz. Az előzetes számitások. szerint az ár elönti a Római partot. Mohácsnál csütörtök reggel 900 centimétert jelzett a vízmérce. Ez már 10 centiméterrel meghaladta az idei legmagasabb vízszintet. s mindössze 24 centiméterrel maradt el az 1954. évi maximumtól. A következő napokban még 10 centiméteres emelkedésre számítanak, s ennek megfelelően fokozzák a védekezést, Nyugat-Dunántúlon általában lassan apadnak a folyók, s csak az utóbbi esőzés indított el a korábbiaknál kisebb áradást a felső szakaszokon. Az észak-magyarországi folyókon nincs lényeges változás. A Duna és a kisebb hazai folyók mentén a csütörtöki jelentések szerint 9570 ember dolgozott a gátakon és 64 földmunkagép, 440 különböző tehergépkocsi, valamint 80 vontatóhajó, uszály és dereglye segítette a munkát. A hetek óta tartó esőzések következtéből az utóbbi napokban az ország néhány vidékén kisebb belvízi elöntések keletkeztek. Csütörtökig együttesen ttf ezer holdat borított e( a belvíz, ennek kereken a fele szántó. a többi főleg rét. legelő és erdő. A belvizes terület Győr megyében a legnagyobb: 21 000 hold. Szeged térségében 10 000. Szolnok megyében 5000 hold az érintett terület. Kisebb, szórványos belvizeket jelentettek Nyíregyháza környékéről, valamint Békés megyéből és néhány más vidékre)! is. Aratás előtti szemlék a gépállomásokon Tanfolyam az új kombájnotoknak A szegedi járás gépállomásain megkezdődtek az aratást előkészítő szemlék. Szakemberekből álló bizottságok ellenőrzik, hogyan javították ki a kévekötő, a rendre arató és a cséplőgépeket. a kazalozó elevátorokat, kombájnokat, szalmagyűjtő kocsikat. Az ellenőrzés mindenütt kiterjed a tűzrendészeti és a balesetvédelmi felkészülésre is. Több új szovjet gyártmányú kombájn érkezett az idén. Ezek SZK—4 típusúak, ismertek már a közös gazdaságokban, kitűnően beválbájn — köztük kettő új — vesz részt az idei betakarítás nagy munkájában. Már most gondoskodnak arról, hogy elegendő szakember álljon rendelkezésre a gépek kezeléséhez. Huszonöt fővel hatnapos tanfolyamot tak az elmúlt években. Va- rendeznek új kombájnosok : r Teljesíti félévi tervét az EH építőipara Az EM építőipari főigazgatóságának vállalatai májusban — az idén először — túlteljesítették lakásátadási tervüket. Az előírt 1014 helyett 1036 új lakás építését fejezték be. Az év első hónapjában azonban sok nehézség — az átlagosnál jóval nagyobb esőzés. valamint tégla- és főleg villanyszerelőanyag-hiány — akadályozta a munkát. Így a májusi tervtúlteljesités ellenére is 165 lakással kevesebbet adtak át. mint amennyit a- elsö öthavi terv előírt. Az ÉM-vállalatoknak az adósság pótlásával együtt júniusban 3154 lakás építését kell befejezniük, hogy teljesítsék féléves tervüket. Ezért az építőipari főigazgatóság minden egyes lakásépítkezést felülvizsgált és intézkedett, a munka meggyorsításáról. gonokban érkeztek, valamennyit már összeszerelték, s mái- csak a bejáratásuk van hátra. Sándorfalván hat. új kombájn várja a „bevetést". A kisteleki gépállomás képzésére. A tervek szerint nyújtott műszakban, tíztizenkét órán keresztül dolgoznak majd a kisteleki határban a korszerű aratócséplö berendezések. Ugyanígy foglalkoztatják az egyéb körzetében harmincöt kom- aratógépeket is. Gvisianyin magyarországi látogatása Június 9-én fogadta Kallai Gyula, a kormány elnökhelyettese. D. M. Gvisianyin magyarországi tartózkodása alatt megismerkedett a tudományos kutatási és műszaki fejlesztési tevékenység állami irányításának: és szervezetének kérdéseivel, kutatóintézeteket, vállalatokat látogatott meg. A Magyar Tudományos es Műszaki Kutatásokat Koordináló Kormánybizottság meghívására D. M. Gvisianyin, a Szovjetunió Tudományos Kutatásokat Koordináló Állami Bizottságának elnökhelyettese június 5—10-e között baráti látogatást tett Magyarországon. 4