Délmagyarország, 1965. június (55. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-11 / 136. szám
Baráti pohárköszöntő (Hártlótelctoto — MTI Külföldi Képszolgálat) Berlin (MTI) eleget tegyen a szovjet pórt. jelenleg az NDK-ban f* komiányveietők meBh[" ; í XI.M,, fr, •,v tisunaK. Erlander Moszkvába érkezett 0 Moszkva (TASZSZ) Erlander svéd minisztereibaráti látogatáson levő Tito jugoszláv cl nők Berlinbe érkezésének első napján egy fogadáson vett részt, amelyet Walter Ulbricht, az NDK Államtanácsának elnöke adott tiszteletére. Képünk e fogadós egyik, pillanatát ábrázolja. Előtérben Walter Ulbricht és Joszip Broz Tito. velük szemben Jovanka Broz és Lőtte Ulbricht. Tito elnök tegnap, csütörtökön Drezdába látogatott, ahol nagy szeretettel fogadták. A jugoszláv államfő szombaton fejezi be látogatását az NDK-ban, amikor is Eerllnből, az NDK fővárosából Moszkvába repül, hogy UtUuteufaM % Berlin indokolással, hogy „nem AH A Nyugat-Berlinben meg- rendel kezes re elegendő blzolelenő Morgenpost című új- nyíték" bűnösségük megáljaság. a Springer-konszern pítására. A három kubai lapja, minősíthetetlen hangú múlt év december 27-én lámadást intézett Joszip gránátokat dobott az ENSZ Broz Tito jugoszláv köztár- epületére, nmikor n közgyűsgsági elnök ellen amiatt, lés ülésén jelen volt Guevahogy az elnök hivatalos la- ra kubai ipat-ügyi miniszter, togatásrn b Német Demok- A gránátok nem találták el ratikus Köztársaságba érke- az épületet és az East Hizett. A lap egyik alcímében ver tengerszorosba estek, „banditának" nevezi az el- 0 Buenos Aires nököt, s a következőképpen Az argentin rendőrség fenyegetőzik: „Egész egysze- szerdán könnyfakasztó gázt rúen nem nézhetjük szótla- alkalmazott az ellen az ezernul, hogy Tito ilyen ellen- ötszáz munkás ellen, ultik séges cselekedetre szánta rá megszállták a General Momusat, Legfőbb ideje, hogy tors amerikai autógyár Buevilégos választ küldjünk Ti- nos Alrcs-i vállalatét, A táto címére". máriások során sok munkás 0 New York súlyos sérüléseket szenveEgy New York-i bíróság dett. A munkások azért fogsetnmlsnek nyilvánította hA- lalták el a vállalatot, mert rom kubai ellenforradalmár a tulajdonosok elbocsátották véd alá helyezését azzal az a június 8-1 sztrájk vezetőit, A Luna—6 eltért röppályájától 0 Moszkva (TASZSZ) kedett éa így a röppálya elJuniut B-an és 9-én a 1ért az előre kiszámított útLuna—6 önműködő ürállo- vonaltól. A Luna—H 160 massal 12-szer létesítettek ezer kilométer távolságban kapcsolatot. Június 9-en es- halad majd el a Hold melte, a röppálya módosítása lett. Idején a Luna—6 berende- Az űrállomással továbbra zései elvégezték a normális is rendszeres riidiókapesolabetajolast., a hajtómű bein- Int tartanak fenn. Tovább ditasát o* üzemeltetését. A folyik a Luna—fl berendezéhajtómű leállítására adott scinek kipróbálása, folytautasításnak azonban a be- tódnak a tudományos kíserrendezes nem engedelmes- letek is. Bankbotrány Svájcban Fedorenko nyilatkozata Washington manővereiről az ENSZ-ben 0 New York (TASZSZ) szilárdítására, az agresszív I'edorenko. a Szovjetunió erők megfékezésére használúllandó ENSZ-képviselője ja fel. szerdán este beszédet mon- A Szovjetunió vóltozatladott az ENSZ-tudósítók disz- nul szembefordul az impevacsoráján. riallstu erőknek az alapokHangoztntta, hogy a Szov- mány aláásására irányuló töjetunló részéről soha nem rekvéseivel és az Egyesüli hiányzott és most sem hi- Államoknak azzal a kísérleányzik az az eltökélt szán- tével, hogy az ENSZ-et öndék, hogy a világszervezet ző politikai törekvéseinek lehetőségeit a világbéke meg- eszközévé változtassa — jelentette kl Fedorenko. A szovjet ENSZ-megbízott rámutatott arra, hogy az ENSZ hatásosságát nem az alapokmány megkerülésével vagy felülvizsgáláséval, hanom éppen ezeknek a lehetőségeknek a felhasználásával lehet erősíteni. tart. Ez alatt az egy hét alatt Erlander találkozni fog a szovjet vezető áltamférnök a szovjet kormány meg- fiakkal, látogatást tesz Tnshívására csütörtökön Moszk- kentben, Szamarkandban és vába érkezett. Látogatása a néhány napot a Krím-félsziSzovjetunióban június 17-ig get déli partvidékén tölt. A dél-vietnami szabadságharcosok sikeres támadásai • Hanoi (MTI) északra fekvő Dong Xoal járási székhely ellen. A dél-vietnami szabadsag- A saigoni amerikai katoharcosok két zászlóalja — nai szóvivő beismerte: a 1(500—2000 főre becsült erők- veszteségek nagyok. A katokel — csütörtökön a hajnali nai táborral és Dong Xoai órákban nagyerejű támadást helyőrségi parancsnoksúgáhajtott végre a Saigontól kö- val megszakadt az összekötrülbelül 96 kilométerre 1elés. A város a szabadságharcosok kezén van. A partizánok elfoglaltak egy közeli repülőteret és a kiképzőtábor egy részét. A táborban levő amerikai katonai tanácsadók közül 14-et megöltek, 10 megsebesült. Csütörtök esti hírügynökségi jelentések szerint Dong Xoai városát a szabadságharcosok egész napon út birtokukban tartották és csak pénteken, a hajnali órákban — helyi idő szerint — engedték ki kezükből. A város birtoklásáért egész napon át heves harcok folytak, s ezekben 31 amerikai vesztette életét, Illetve sebesült meg. Két amerikai helikopter megsemmisült. A saigoni kormánycsapatok embervesztesége százakban mérhető. Az AP saigoni tudósítója szerint az Egyesült Államok fegyveres erőinek Dél-Vietnamban egyetlen összecsapásban eddig ez volt a legsúlyosabb vesztesége. a véleméhangoztatta 4z osztrák köztársasági elnök sajtónyilatkozata 0 Bécs (MTI) „Mindig azon Franz Jonas, az Osztrák nyen voltam — Köztársaság új elnöke, akit —, hogy Ausztriának földrajszerdán iktattak be hivatalá- zi és történelmi adottságai ba. csütörtökön Bécsben nyi- folytán kötelessége rendellatkozolt az osztrák és a kül- kezésre bocsátani századokon földi sajtó képviselőinek. át kialakult tapasztalatait a A köztársasági elnök nyi- Nyugat és a Kelet közötti latkozatában többek között kapcsolatok kiépítéséhez, hangoztatta: sok éves politi- Mint Bécs polgármestere, az kai tevékenysége alatt min- elsők között voltam, aki handig az együttműködésért, az goztattam: ne engedjük elellentétek békés űton való szakítani a keleti szomszédaáthidalásáért szállt síkra inkhoz fűződő kapcsolatokat, mind a bel-, mind a külpoli- E törekvéseket siker kísérte" tikában. — mondotta többek között . Áz Olasz Kommunista Párt a belpolitikai helyzetről tottók a filmtörvény parlamenti vitáját, része a kereszténydemokrata párt arra a belpolitikai helyzettel fog- irányuló mesterkedésének. 0 Róma (MTI) Az Unita csütörtökön közölte az OKP vezetőségének lalkozó határozatát. A határozat u kommunisták szolidaritását fejezi ki a kultúra és a film ama dolgozói iránt, akik a művészet szabadságának védelméért szállnak síkra, s elutasítja u kereszténydemokraták filmcenzúra bevezetésére irányuló törekvéseit, majd így folytatja: Az a tény, hogy elhalaszhogy leküzdje koalíciós partnereinek ellenállását, s rákényszerítse őket a filmcenzúra elfogadására. Nincs több vesztegetni való idő — fejeződik be a határozat —, a demokratikus erőknek ér, különösen a szocialistáknak meg kell érteniük, hogy fel kell számolni a Jelenlegi kormányt és annak politikáját. Szovjet szóbeli jegyzék az új-zélandi kormányhoz • Moszkva (TASZSZ) Mint a szovjet külügyminisztérium csütörtökön hivatalosan közölte, Borisz Dorofejev, a Szovjetunió új-zélandi követe június 8-án szóbeli jegyzéket nyújtott át Keith Holyoakc-nak, ÚjZéland miniszterelnökének és külügyminiszterének azzal kapcsolatban, hogy az új-zélandi kormány tüzérségi üteget akar küldeni DélVietnamba, amely támogatást nyújtana az ausztráliai gyalogos-zászlóaljnak. „A szovjet kormány kötelességének tartja felhívni az új-zélandi kormány figyelmét arra, hogy amikor az Egyesült Államok vietnami agressziója támogatásának útjára lép és közvetlen részt kíván venni a vietnami nép elleni háborúban, komoly felelősséget vállal magára akcióinak következményeiért" — hangzik a szovjet szóbeli jegyzék. Klarics müncheni jugoszláv konzul merénylői 0 Meersburg (MTI) állapított meg, hogy annak a A nyugatnémet rendőrség gépkocsinak tulajdonosai, csütörtökön nyilvánosságra amelyben a jugoszláv konzul hozta annak a két jugoszláv merénylői a gaztett elkövetéemigrúnsnak u nevét, akiket se után elmenekültek. azzal gyanúsítanak, hogy Andrija Klarics müncheni jugoszláv konzul ellen Meersburgban merényletet követtok el. A letartóztatottak Stanko és Ante Kardum testvérek ós egy Nyugat-Németországban működő horvát ellenforradalmi szervezet tagjai. A Kardum fivérekről a rendőrség egyelőre annyit Továbbra is a rendőrség őrizetében van Dara Rogtcs pincérnő, aki a merénylet alatt a konzul gépkocsijában ült. Mikor a lövések eldördültek, kiugrott a kocsiból és elfutott. A rendőrség azonban nyomon követte és megállapította, hogy nem sokkal a merénylet után talákozott a Kardum fivérekkel. Csőmbe volt Lumumba gyilkosa 0 Moszkva (TASZSZ) sóról szóló parancs íotolcőBesir Ben Ahmed, a Jeune piáját közli a Jeune Afrique, Afrtque cimű tunéziai heti- amelynek munkHtársal Bellap igazgatója közölte: Kon- giumban szerezték meg ezt gó egykori miniszterelnöké- a dokumentumot. Az 1961. " január 17-1 keltezéssel ellátott utasításon Csőmbe aláírása olvasható. A folyóirat beszámol t,nmumbának és harcostársginek halála előre kitervelt politikai gyilkosság volt — Moise Csőmbe tette. Mindenki tudta ezt, de most először van bizonyíték erre. A Lumumba meggyilkoló- nak tftolsó órairól. • Genf (MTI) i,Az évszázad bankbotráA pénzek sötét eredete nem akadályozott meg egy sor svájci bankszakembort nyának" neveznek egy nem- ... „, J. "JJTV „aláv rég kipattant ügyet 7 svájci -JJJ ggJSSSk í£ lapok. Főszereplője a barcelonai Julio Munoz, akit a svájci rendőrség letartóztatott, miután két bankház, amelyeknek főrészvényese volt, fizetésképtelenné vált. Munoz. — aki a Spanyol '1'Lll Központi Bank elnökének "el" ux,e" veje — két regi. nagy svájci bankházat kerített ellenőrzése alá. Sankt Gallen-ben és Genfben, valamint egy réséhez — követ közősképpen most vele együtt ülnek vizsgálati fogságban. F.gyw sajtóforrások szerint Munoz a fegyverkereskedelemtől a telekspekulációig terjedő tevékenységének fedezéséhez svájci közélet több tekintélyes szereplőjét is megnyerte. A svájci közvélemény — harmadikul Rómában. Az különösképpen a csődbe ment ehhez szükséges spkszázmil- bankok ügyfelei — érthető liós összegek jórészt Trujillo érdeklődéssel várják az ügy volt dominikai diktátornak kimenetelét. « államkasszából lopott súlyosan meg„magánvagyonabol", mas- . , . , . , , részi egyéb ketes források- tépázta a svájci bankok hahó) származtak. gyományos hímevét. Tájfun kerekedik a Fülöp-szigeteken Amidőn Bien Hon repülőterén huszonkét ámen kai harci repülőgép teljesen elpusztult u veszteséget sietősen a Fülöp-szigetekről pótolták. A hétezer sziget országából már korábban is számos akciót Indítottuk Vietnam ellen, s Igy nz Egyesült Államok Clark Field-i támaszpontja a délkelet-ázsiai agressziós műveleiek egyik bázisává lett. Amerika azonban mindezzel nem érte Ite. Pár héttel ezelőtt, az Egyesült, Államok tanácsára a Fülöp-szigetek kormánya kétezer katonát küldött Dél-Vietnamba. Bár az Egyesült Államok és a Fülöp-szigetek közötti katonai egyezmény előírja, hogy az amerikai hadvezetésnek a helyi hatóságokkal konzultálniok kell, valahányszor katonai akciók indulnak ki a sok sziget országából — az amerikaiak mégis sorozatosan „megfeledkeztek" erről a kikötésről. Emiatt nagy vihar tört ki a íülöp-szigeti parlamentben. Természetesen egyéb okok is közrejátszottak. Az amerikai katonák ugyanis a Fülöp-szigeteken már számtalanszor „rosszul vizsgáztak" magatartásból... Az utóbbi tíz évben önkénycskedésiiknek 32 halálos áldozata volt. A 32 életért azonban semmiféle halóság nem vonta őket felelősségre. Pár hónappal ezelőtt emintt viharos tüntetés zajlott lc az Egyesült Államok Queson Cily-i nagykövetsége előtt. A tüntetők ezúttal egy Uncle Sórh-babut égettek el, harminckét papírkoporsót hordozlak végig az utcákon és ütemesen kiáltozták: jenkik menjetek haza! Ezzel egyidőben a Manila Chronic kijelentette: „A füUip-szigetiek nem hajlandók eltűrni az úgynevezett amerikai barátaik kegyetlenkedéseit," Az amerikaiak voltaképpen hogyan kerültek a Fülöp-szigetekre? — A múlt század utolsó évében, miután a festői szépségű szigetek országa lerázta magúról a három évszázados spanyol gyarmati uralmat, kikiáltotta a Távol-Kelet legelső köztársasagát. Az Egyesült Államok ekkor nyílt agresszióhoz f oly amot iott. Megfojtotta a köztársaságot és az. épp elűzött spanyol hódítók helyébe lépett. Később, niiután a szigetország 1946-ban függellennó vált, az Egyesült Államok úgynevezett „különleges kapcsolatokkal" lényegében továbbru is az országban maradt. Az amerikalak területen kívüliséget élveznek és ezzel alaposan visszaélnek. A Fülöp-szigetek önérzetes népét erősen sérti az igazságtalanság, az amerikaiak dölyfös viselkedése. Nem volt más választás, a nép legjobbjai harcot kezdtek a hódítók ellen: megszületett a Hukbalahap (röviden: Huk) elnevezésű ellenállási mozgalom. Első csatáit az amerikai katonáig ellen vívta, majd a második világháború idején a japán megszállók elleni harcokban szerzett gazdag tapasztalatokat. Mivel az amerikaiak a szigetország függetlensége elnyerése utón is a Fülöp-szigeteken maradtak. a Huk-part izén ok ellenük küzdöttek. Idővel meggyengüllek é.s 1954ben Manilában hivatalosán bejelentették, hogy véglegesen felszámolták a partizúnniozgalmat. Manilában azonban tévedtek. A Huk újra szervezte sorait és sorozatos támadásokat intéz a katonai támaszpontok ellen. Immár a főváros rádiója is egyre gyakrabban ad hírt a Huk-harcosok és a kormánycsapatok összecsapásairól. Az eredmény? Ma már Luzon-szigetén két tartomány a nemzeti felszabadító erők ellenőrzése alatt áll. De nemcsak fegyverrel küzdenek. A beavatottak úgy tudják, hogy a Manila utcáin egyre gyakrabban rendezett tömegtüntetések szervezéseben ia vezető szerepet tölt be a Huk. A múlt év decemberében ötezer munkás és diák vonult fel a Clark Field-1 légitámaszpont elé és az umerlkai haditámaszpontok felszámolását^ az USAval kötött katonai egyezmény felbontását, valamint az országban tartózkodó amerikai „megbízottak" visszarendelését követelték. A Manila Times a szigetország legnagyobb napilapjH is támogatta a tüntetést, arrjelyen több tekintélyes parlamenti képviselő szintén részt vett. A képviselők nemrégiben a parlamentben szintén kifejtették nézeteiket. Nemcsak a század elején 99 évre kötött fülöp-szigeti—amerikai katonai egyezmény fölbontását, hanem a SEATO-ból való kilépést ts határozottan követelték. Elmondták: a SEATO nem szolgálja az ország biztonságát, épp ellenkezőleg,, veszélyt jelent a Fülöp-szigetek nemzeti érdekeire. Felhívták a figyelmet az ország gazdasági kiszolgáltatottságára is; az amerikai ipar fokozatosan elnyomja a nemzeti ipart, s emiatt a természeti kincsekben rendkívül gazdag Fülöp-szigetek Ázsia egyik legszegényebb országa. No*, a HUK azért küzd az amerikaiak és az őket kiszolgáló kormány ellen, hogy a későbbiek során a nép szegénységét, elmaradottságát is felszámolja. Ezért van egyre több nagyon lelkes támogatója, néha még a sajtó ts ezért sz.pl a nép igaza mellett. E helyzet láttán időnként Amerikában megkongatják a vészharangokat. A New York Times aggódva írta: „Az Amerika-ellenesség sötét Icllege gyülekezik a Fülöp-szigetek felett, s nincs kizárva, hogy a Csendes-óceán vidékein oly veszélyes tájfun kerekedik belőle." Ami azonban az. imperialisták számára káros, az a felszabadulásért küzdő népeknek nggyon hasznos lehet. Milassin Béla 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Pcntek, 1963. Júaiu* U-