Délmagyarország, 1965. június (55. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-05 / 131. szám
Ülést tartott a népköztársaság Elnöki Tanácsa A népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott Az érintett közsegek lakosainak véleménye alapján úgy határozott, hogy a tapolcai járásban 8 községnek 4, a lenti járásban pedig 15 községnek 5 közös tanácsa alakuljon. Az Elnöki Tanács ezután honosítási, visszahonosítási, valamint magyar állampolgársági kötelékből való elbocsátási egyéni kérelmek ügyébén hozott határozatokat. (MTI) i Pedagógusokat tüntettek ki a Parlamentben Ülésezik a Szaksier>eiet'le!« Országos Tanács* Az ÉDOSZ nagytermében megkezdődött a SZOT ülése. A tanácskozáson megjelent Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöke, Szirmai István, a PB tagja, a KB titkára, Brutyó János, a PB póttagja, a SZOT főtitkára. Az ülés napirendjén a szakszervezeteknek a dolgoEók szocialista nevelésében végzendő legfontosabb feladatai szerepelnek. Ezekről a kérdésetaől — Somogyi Miklós megnyitó szavai után — Karakas László, a SZOT titkára tartott tájékoztatót. A beszámoló felhívta a figyelmet arra, hogy a párt Központi Bizottságának az időszerű ideológiai feladatokról szóló irányelvei alapján ki kell alakítani a szakszervezetek további feladatait A beszámolót vita követte, amelyben felszólalt Szirmai István. (MTI) A Parlament kupolacsarnokában eredményes oktatóés nevelőmunkájuk elismeréséül pénteken kitüntetéseket adtak át tanároknak, tanítóknak és óvónőknek Az ünnepségen megjelent Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese, Cseterki Lajce, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, llku Pál művelődésügyi miniszter, a Politikai Bizottság póttagjai, Kiss Károly. az Elnöki Tanács titkára, dr. Lévárdi Ferenc nehézipari miniszter. Veres József, munkaügyi miniszter, dr. Gosztonyi János, az MSZMP Központi Bizottsága tudományos és közoktatási osztályának vezetője. Sarlós István, a fővárosi tanács Közéletünk hírei Feher Lajos, a kormány elnökhelyettese, a Magyar Partizánszövetség elnöke pénteken délután a Parlamentben fogadta a Jugoszláv Népfelszabadító Háború Harcosai Szövetségének küldöttségét, amely Fadil Hodzsa-nak, a szövetség elnökségi tagjának vezetésével tartózkodik hazánkban. tMTI) * A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Bakonyi-Sebestyén Endrét rendkívüli követté és meghatalmazott miniszterré nevezte ki és megbízta az ENSZ európai irodája mellett működő genfi állami magyar misszió vezetésével. Ezzel egyidejűleg a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány Bakonyi-Sebestyén Endrét, az Országos Tervhivatal elnökhelyettesi tisztsége alól — érdemeinek elismerése mellett — felmentette. (MTI) elnöke. Dobi István köszöntötte az ünnepség résztvevőit, majd átadta az Elnöki Tanács kitüntetéseit. Szegedről a Munka Érdemrend aranyfokozata kitüntetést kapta dr. Soós Istvánné városi alsótagozatos szakfelügyelő. A Munka Érdemrend ezüst fo- ; kozatát kapta Pálréti Ágos- j tan, a szegedi járási tanács i művelődésügyi osztályának ! tanulmányi felügyelője. A j Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta Endrődi János, a József Attila Tudományegyetem központi javítóműhelyének vezetője. Ezután llku Pál művelődésügyi miniszter átnyújtotta a Kiváló tanár, Kiváló tanító és Kiváló óvónő ki1 tüntetéseket. Szegedről Kiváló tanár kitüntetést kapott. Tarai Kálmán, a Szegedi Tanárképző Főiskola I. sz. gyakorlóiskolájának szakvezető tanára. Kiváló tanító kitüntetést adományoztak Horváth Rózsának, a Szegedi Tanárképző Főiskola II. sz. gyakorlóiskolája tanítójának, dr. Jezermczky Ákosnénak, a Madách utcai általános iskola tanítójának, Kapes Elemérnek, Szatymaz-Győriszéki általános iskola tanítójának. * A pedagógusnap alkalmából az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta dr. Pólay Elemér, a József Attila Tudományegyetem tanszékvezető tanára, dr. Krajkó Gyula, a József Attila Tudományegyetem tanszékvezető docense, Kunstár János, a Ságvári gyakorlógimnázium tanára, dr. Geréb György, a Szegedi Tanárképző Főiskola tanszékvezető tanára. Nagy István főiskolai adjunktus, a Szegedi Tanárképző Főiskola igazgatóhelyettese. Szocialista. Kultúráért jelvényt kapott Buday Lajos főiskolai tanár és Kardos Pál főiskolai docens. Kiváló Dolgozó kitüntetést adományoztak Elek József főiskolai főelőadónak és Szarka Jánosnénak. a József Attila Tudományegyetem tan- let kapott Puskás Lajos széki előadójának. egyetemi laboráns és BarMiniszteri dicsérő okieve- tők Erzsébet előadó. Megjutalmazták a kiváló szegedi pedagógusokat át pénzjutalmat. Vincze Antal, a III. kerületi tanács vb elnöke a Kolozsvári téri Gagarin iskolában szintén 87 kiválóan dolgozó pedagógust jutalmazott meg. A szegedi középiskolákban kiválóan dolgozó pedagógusoknak is tegnap délután adták át a pénzjutalmakat. A Tömörkény gimnáziumban megrendezett ünnepségen részt vett dr. Biczó György, a városi tanács vb elnöke és Sípos Géza az MSZMP városi bizottságának titkára is. A pénzjutalmakat Kovács József, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője adta át 65 gimnáziumi és technikumi nevelőnek. Az első vonalban pártmunka komoly ja éppen az, hogy önállóságeredményének tekint- ra szoktassák, neveljék az hetjük. hogy az el- alapszervezeteket. A felsőbb múlt időszakban a kommunisták figyelmét elsősorban a gazdasági feladatokra összI pontosította. Ez a helyes töj rekvég azonban nem sza' bad, hogy háttérbe szorítsa pártszerveknek mindenekelőtt abban kell segíteniük, hogy az alapszervezetekben egységesen értelmezzék a különböző határozatokat, feladatokat, hogy figyelembe A közelgő pedagógusnap alkalmából tegnap délután a kerületi tanácsoknál ünnepségeket rendeztek a kerület legeredményesebben dolgozó pedagógusainak tiszteletére, s évi munkájuk elismeréseként pénzjutalmakat adtak át nekik. Az I. kerületi tanács ünnepségét a Fegyveres Erők Klubjában rendezték. Itt Mison Gusztáv, az I. kerületi tanács vb elnöke 91 kiválóan dolgozó pedagógust jutalmazott meg. Az ünnepségen részt vett Papp Gyula, a vávégrehajtó bizottságának az rosi tanács vb elnökhelyettese is. A II. kerületi tanács vb elnöke, Lacsán Mihály a rókusi általános iskolában 67 pedagógusnak nyújtott Szépülő városunk az építők munkájának bizonyítéka Tegnap ismét több építőipari munkahelyen emlékezrészüket második ötéves tervünk egyik nagy szegedi betek házaink és gyáraink épí- ruházásának megvalósításától ünnepükre, az építők napjára. Röpgyüléseken szinte teljes számban részt vettek a munkasok. A Csongrád Megyei Építőipari Válla- osztályának lat központi telepén, közel Tolmácsolta a 150-en hallgatták meg Tesiéri Jánosnak, a vállalat anyaggazdálkodási osztálya vezetőjének ünnepi megemlékezését. Az előadó hangsúlyozta ból, a gumigyár építéséből. A röpgyűlésen megjelent és felszólalt Csádon Gyula, a városi pártbizottság ipari munkatársa, pártbizottság üdvözletét és köszönetét a gumigyár építőinek. A felvonulási épület ebédlőjében tartották ünnepi megemlékezésüket az hogy az építőipari dolgozók Ogyessza-városrész építői. valóban a munka uraivá, gazdáivá lettek. Megkövete Mészáros István főművezető üdvözlő szavai után Nacsa lik, hogy helyesen vezessék János főépítés vezető ^ beszélt őket mindennapi munkájuk- ~ - ban. Nem tűrik a felesleges kiadásokat, az ésszerűtlenséget és azt sem, hogy bárki megkárosítsa a közös tulajdont. Minden időben tudni akarják, mit kell tenniök. Az MSZMP városi bizottaz építők nehéz múltjáról, a felszabadulás adta lehetőségekről, az eredményekről és az építőipar előtt álló további feladatokról. Majd Bódi László, az MSZMP Szeged városi végrehajtó bizottságának tagja, Csongrád megye * emS^zólásra^'S netét Berta István, a pártbizottság ipari osztályának munkatársa tolmácsolta az építőmunkásoknak. Kiemelte, hogy a párt mindig megszavakkal tolmácsolta a párt üdvözletét, köszönetet mondott az építkezés dolgozóinak jó munkájukért, s méltatta az építők ünnepének becsüléssel övezte a gazdag jelentőségét és a pál.t nevé. forradalmi hagyomanyokkal Csongrád megyei vezetök viszontláiogatása a csanádi egyházmegye püspökénél fi csanádi egyházmegye megyei bizottságának titkáűj püspökének nemrégiben rát, Hantos Mihályt, a tett bemutatkozó látogatása Csongrád megyei tanács vb viszonzásaként tegnap dél- elnökhelyettesét elkísérte dr. előtt Csongrád megye több Rátkai János egyházügyi fővezetője látogatást tett a előadó is. püspöki hivatalban Török Csongrád megye állami veLászlót, a Csongrád megyei zetőit szívélyesen fogadta dr. tanács végrehajtó bizottságé- íjjas József, a csanádi egynak elnökét, Katona Sándor házmegye püspöke, dr. Pataországgyűlési képviselőt, a ky Kornél irodaigazgató és Hazafias Népfront Csongrád Nagy Tibor püspöki titkár. rendelkező, s a munkásmozgalomban napjainkban is élvonalba tartozó építőket. Az ő munkájukat bizonyítja szépülő városunk, országunk. Aki nem veszi észre ezeket az alkotásokat, az nem akarja észrevenni az elmúlt 20 év nagyszerű eredményeit sem. A Csongrád Megyei Építőipari Vállalat dolgozói idei első negyedévi munkájukkal bebizonyították, hogy sziláid elhatározásuk a korábbi hibák felszámolása. Majd a párt-végrehajtóbizottság nevében sok sikert kívánt az év hátralevő fel[ adatainak megvalósításához. A szegedi gumigyár építőinek ünnepi röpgyűlésén Csánk Elemér, az építőipari vállalat műszaki osztályának vezetője mondott beszédet. Méltatta a gyár építőinek jó munkáját, emlékeztetett az építőipari dolgozók korábbi életére, munkájára, s a gyűlés résztvevői nevében ígéretet tett, hogy az eddigi sikerekhez méltóan veszik ki ben sok sikert kívánt a jövő feladatainak a megoldásához, a várva-várt új házak építéséhez. az elvi, ideológiai munkát, vegyék a helyi adottságokat Éppen ebben a tekintetben és egységesen dolgozzanak a ugyancsak messzemenő se- végrehajtásban. A felsőbb gítséget kell adnunk a párt- pártszervek így lényegében alapszervezetek számára. A az alapszervezetek ir-unkápolitikai. a gazdasági munka ján mérhetik le: mennyiben eredményei, a határozatok, bizonyultak helyesnek a az alkotó elképzelések azok- „fent" hozott határozatok, ban a legkisebb kollektívák- mivel kell kiegészíteni, esetban valósulnak meg, ame- leg m"dosítani azokat, lyeknek tevékenysége a leg- A vezetésnek, az irányi közvetlenebbül kapcsolódik a tásnak és ellenőrzésnek ezek gyakorlat; munkához. Ez a a tartalmi kérdései mar öntény már önmagában is jel- magukban is megszabják: zi. mennyire fontos szerepet milyen módszerekkel keli töltenek be a pártban az segíteni az alapszervezetealapszervezetek. amelyek — ket. Közvetlenül, életközelmint azt mondani szoktuk ségből. s csakis a helyi is— az „első vonalban" har- meretek birtokában — ez a colnak a párt politikájának legfontosabb, légrehajtásáért. A pártmun- Az alapszervezetektöl azt ka, következésképp a párt várjuk, hogy mindennapos politikájának hatékonysaga meggyőző, felvilágosító munnagyrészt attól függ; meg- kaval töltsék meg a pártértették-e az alapszerveze- munka kereteit Ez a követekben a tennivalók lénye- telmény az alapszervezetek gét, jól választották-e ki a segítésének vonatkozásában megvalósítás celravezeto a felső irányító szervekre is módszereit, képesek-e a érvényes. Nyilvánvaló, hogv párttagok és pártonkívüliek munkájuk során erre kell erejét, tehetségét maximalis helyezniük a hangsúlyt, mértékben a párt politikája Találkozni jó kezdeményevégrehajtásának szolgálatába Csekkel, például, hogy üzeállítani. mi pártbizottságok tagjai Ha ennyire fontos szere- alapszervezeti instruktorok, pük van az alapszervezetek- rendszeres segítői, ellenőrzői nek, természetes, hogy tevé- és tanácsadói az alapszervekenységük irányának meg- zeti vezetőségnek. A járászabása, munkájuk javítása, sokban azonban már aligha segítése, ellenőrzése a fel- jutnak el rendszeresen minsőbb pártszervezetek legfon- den alapszervezetbe a párttosabb feladata. végrehajtóbizottság tagjai. H osszú idő óta törek- Az értekezletek, a papírszünk arra, hogy az munka csökkentése azonban alapszervezetek mi- itt is jelentős időt szabadítnél önállóbban dolgozzanak, hat fel. Másrészt megfontoEz a törekvés a pártmunka landó: nem helyesebb munévek óta követett új stílű- kamódszer-e, ha inkább kesából fakad. A partdemok- vesebb, az arra jobban rárácia kiszélesítése, a na- szoruló alapszervezettel foggyobb bizalom az alsóbb lalkozunk. de alaposan, egyszervek iránt, az irányítás szóval ahol a legjobban kell bürokratizmusának csökken- a segítség. tése, a szakmai hozzáértés fontosságának növelése a pártmunkában, a helyi adottságokat jobban figyelembe vevő politika mind-mind önállóságra ösztönöz, sőt egyenesen meg is követeli azt az alapszervezetektől. Az önállóság természetesen nem teszi feleslegessé a rendsze4 felsőbb irányító pártszervek szüntelenül keresik a munka segítésének legjobb módszereit. Az alapszervezetek vezetőségei a megmondhatói: nem akkor érzik, hogy törődnek velük, ha általános felhívásokat. mindenütt érvényes res segítést, ellenőrzést; sőt elveket kapnak munkájukmegköveteli, hogy a helyi hoz, hanem ha a valóságos, politika kialakításában, meg- a helyi problémáikban, gond vitatásában is tegyen szere- jaikban is maguk mellett pük a felsőbb pártszerveze- érzik a felsőbb pártszervezeteknek teket. Ez a törődés legfőbb A segítés persze nem je- követelménye és leghatékolenthet „agyontámogatást". nyabb módszere, hiszen a segítés legfőbb cél- FARAGÓ JENŐ Kormányintézkedések az aratás előkészületeiről Tanácskoztak a megyei tanácsok mezőgazdasági osztályvezetői delmi Minisztérium utasítást kapott, hogy az ez ideig még le nem szállított, az aratás időszakában szükséges legfontosabb gépeket legkésőbb A Szabadkai Munkásegyetem vezetői Szegeden Tovább árad a Duna A nyugat-dunantúli patakok már visszatértek medrükbe. A Rábán pénteken Bárvár és Győr között tetőzött az árhullám, s a folyó alsó szakasza, továbbá a Rábca és a Lajta még lassan árad. A Duna magyar szakaszat) az árhullám eleje már elérte Mohács térségét. Budapestnél csütörtök reggeltől péntek reggelig 10 centiméteres áradással 657 centiméterre emelkedett a vízállás. Tegnap, pénteken búcsúztatták a TIT Csongrád megyei szervezetének szegedi székházában a Szabadkai Munkásegyetem — a Radniéki Universitet — képviseletében Szegedre látogatott Anton Kovacsicsot, a Munkásegyetem igazgatóhelyettesét és Ilia Bruznert, az egyetem munkástanácsa elnökét. A Szabadkai Munkásegyetemmel — mely a felnőttek oktatásával foglalAz időszerű mezőgazdasági Meg kellett küzdeni a nagymunkákkal és az aratási elő- arányú pocok-„invázióval", a készületekkel kapcsolatos száj- és körömfájással, totennivalókat beszélték meg vábbá a viszonylag nagy tepénteken a Földművelésügyi rületeket érintő ár- és belMinisztériumban a megyei vizekkei. A hűvös, csapadé- június 15-ig bocsássa a metanácsok mezőgazdasági osz- kos időjárás a gabonákra jó zőgazdaság rendelkezésére. A tályvezetőinek részvételével hatással volt. Kohó- és Gépipari Minisztémegrendezett országos ta- A kukoricavetések meg- riumot kötelezte a kormány nácskozáson. A tanácskozás késtek. A minisztérium ja- az első félévi alkatrész-szálelőadója Keserű János föld- vasolja, iiogy a gabonaveté- lítások pontos teljesítésére, művelésügyi. miniszterhe- sektől visszamaradt gyomir- Az üzemek terven felül lyettes volt. tó szereket használják fel a mintegy 5 millió forint értéA kedvezőtlen időjárású kukoricáknál. kű B—62-es kombájnalkat4- , ,vv A kertészeti növenyek kó- részt készítenek, osz utan — mondotta a mi- rüjbelül két hetet késtek. A Az aratás időszakában 8 niszterhelyettes — a tavasz gyümölcsök és szőlők jelen- ezer, az őszi munkák kezdeis sok nehézséget okozott. iegj állapotukban közepes és téig pedig további 10 000 gujó termést ígérnek, de az miabroncsot kap a mezőgazidén különösen sok múlik a daság. Az elmúlt évekhez sziromhullás utáni permete- hasonlóan az ipari üzemek zések szakszerű és időbeni szabadságolják azokat a doielvégzésén. gozókat. akik részt kívánnak Hangsúlyozottan szólott a venni az aratásban, miniszterhelyettes a pillán- A helyzet azt követeli, gósok. s általában a takar- hogy a szövetkezeti gazdamányok betakarításáról. Az ságok már most felmérjék első kaszálásból származó munkaerő-szükségletüket, s lucernaszénát lehetőleg ne olyan intézkedéseket hozzaelessék meg zölden az álla- nak. hogy az aratás-cséplés tokkal. Nagyon hasznos len- a nehézségek ellenére legkéne. ha a szövetkezeti gazda- sőbb augusztus 30-ig befejeságok szervezetten gondos- ződjék. Nagy szükség lesz kodnának az átmentek, árok- a kettős és nyújtott műszakpartok, töltések fűhozamá- ra, s nagyon sok múlik a nak betakarításáról is. szállítások jó megszervezéAz aratási előkészületek- sén. Örvendetes, hogy a ről, e munkák várható ne- KISZ-szervezetek a tavalyi hézségei miatt a kormány nál is több fiatalt mozgósímáris több fontos intézke- tanak a nyári mezőgazdadést hozott. A Külkereske- sági munkákra. (MTI) kozó jugoszláv kulturális intézmény — már hónapokkal ezelőtt felvették a kapcsolatot a Csongrád megye TIT vezetői, s a mostani, tapasztalatcsere jellegű látogatás a kapcsolat elmélyítését szolgálta. A Jugoszláv Munkásakadémia vezetői meglátogatták a Móra Ferenc Múzeumot és a Somogyi Könyvtárat is, majd a TIT-központ titkárságán, Budapesten folytattak tárgyalást. Szombat, 1965. június 3. Dil-MAGYAROASIAd 3 v