Délmagyarország, 1965. április (55. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-04 / 80. szám
A szocializmus, melynek eszméje immár éppen húsz esztendeje emelt fővel, szabadon munkál itt közöttünk. s amelynek művén ugyanenynyi ideje fáradozunk, nem egyszerre és nem egyformán talált bennünket. Volt. aki fegyverrel sürgette közeledtét, mások a pokolban is elébe mentek. Sokan apjuktól tanulták az ábécéjét., megint mást egy elvtárs nyert meg az ügynek. S hányunkat formált szocialistává a közösség, a munka, az építés az igazság szeretete. Hiszen hasonlíthatnánk a dolgot az esőhöz is: aki nem bújt el előle, arra csöppent, a csurgásban több, árnyasabb helyen kevesebb. Az első szeminárium m * ikor a makói csend1T" őrök május elsején a majálisozó inasgyerekeknek kiosztották az esedékes állami pofonokat, Halmógyi István, a villanytelep tanulója odakérdezett. — E'.t meg miért kaptuk? Hiszen csak futballoztunk.. . — Gondolkozz rajta, öcsém! Ez volt az első leckéje, szemináriuma társadalomtudományból. S minthogy tanára még nem volt hozzá, nehezen boldogult a feladattal E!-elment ugyan az SZDP-be egy-egy sakkpartira, s meghallgatta a beszédeket is, de akkor még inkább olmeditált azon, hogy miként lehetett volna elkerülni a mattot. Bátyja (Hencz Imre) már felsőbb osztályos volt a mozgalomban, de nem maradt ideje arra, hogy öccsének mindent megmagyarázzon: ö nem úszta meg csendőrpnfonnal — börtönbe vetették, ahol végzetes tüdőbajt szerzett. • A DAV ötvennégy éves energetikusa higgadtan szedi szálára a szót. — Szíjjártó Sándor, aki a bátyámmal együtt dolgozott a mozgalomban, mindent elmondott, nekem, mikor már hozzá ért az eszem, de a harc célját és értelmét csak akkor értettem meg igazán, mikor már magam is belecsöppentem. Milyen más kibicelni és játszani! 1945-ben a Szociáldemokrata Párt soraiba álltam, majd mikor mint szakszervezeti megbízott láttam, hogy a kommunisták milyen kemény harcot vívnak a munkásságért, 1947-ben a Magyar Kommunista Párt tagja lettem. Itt volt szinte minden közeli barátom. Gyűlésekre jártunk, falun agitáltunk. S emlékszem, mindig zsebben kellett lenni a legjobb érveknek, mert fölkiabáltak ám akkor a pódiumra is, meg belefütyültek a szónok mondatába. Halmágyi István nem lett sem képviselő, sem miniszter. még csak igazgató sem. De volt párttitkár a makói villanvtelepen, szemináriumvezető és üzemi bizottsági tag, leérettségizett a gimnáziumban, majd a technikumban, s hogy „csak" ennyire vitte, meg is magyarázza. — A szocializmust nem csalj magas helyen és nem csak nagv dolgokkal lehet szolgálni, hanem a legkisebb, leghétköznapibb tettekkel is. S aki egvszer az eszmével igazán eljegyezte magát, azt sem gond. sem nehézség, sem sérelem el nem idegenítheti tőle. Embernek, kommnms'mpk kell maradni neh/ • perekben is- Ha magasabb helyre szólították, ot; is tartsa meg szerénységét. áldozatossá gát, legyen megfontolt, türelmes és nyugodt. Csak így tudia megszerezni és megtartani a bizalmat az ügy és önmaga Irént, szocializmus húsz eszle >s s'erénv és hűséges szolgálata közben alakította ki magának Halmágyi István ezt az életelvet. Meg is tgy ünnepkor el szoktuk mondani, s divat lefényképezni is, hogy hol mi épült; meg statisztikákat is emlegetünk, melyekből kiderül, mit és mennyit ettünk, hányszor megyünk moziba, mennyit javult a közegészségügy. Es persze, igazunk is van. mert a számok a mi barátaink. De ilyenkor jut eszünkbe leginkább az is, hogy a szocializmus nemcsak traktor meg sör, neme :ak termelékenység és nyereségrészesedés, hanem szellem, erkölcs, magatartás is: filozofikusan szólva: ludat. A modern kor legnagyobb szellemi áramlata, melyei a múlt században ugyan niég csak kísértetként emlegettek, de manapság milliók cs milliók eszében, szívében kapaszkodik meg, rak fészket. Kit hogy ér, arra nincs recept. De hogy itt már egy „új nép, másfajta raj" él és munkálkodik, másfajta hittel, másfajta indulattal, arra tanút százat, ezret, milliót idézhetnénk. .,Hogyan lettem szocialista?" — a kérdésre mindegyik tanúm felhúzta a szemöldökét, összeráncolta a homlokát. — Sora van annak. „De kell ez? Fontos ez? A tengerben sem kérdezik egymástól a csöppek, honnan valók, hogyan kerültek oda." Nem. valóban nem, de csepp-sorsunkban benne van a tenger sorsa is. tgy került öt csepp a „mikroszkóp" alá. Oly jó, hogy nö az • * e s orom HALMÁGYI ISTVÁN tartotta mindig, de nemcsak önmaga tisztességére volt gondja: ahol csak járt és dolgozott, ahol csak emberekkel találkozott, rájuk is ezt sugározta. Magába szedegette az igazság energiáit, mint az akkumulátor, hogy aztán másoknak kölcsönözve gyönyörködhessen az ember fejlődésében A közösségnél nincs szebb és erösebb K éri Márton planétájáról senki sem olvasta volna le, hogy valamikor községi párttitkár lesz Röszkén. Az igyekezete, a tisztessége, az esze meg a szíve nem mondott ugyan ellent soha egy ilyesfajta jóslatnak, de amikor ötvenháromban úgy gondolta, hogy a pártban lenne a helye, s ezt a szándékát be is jelentette, még csak rá sem legyintettek, jóllehet csekélyke juttatott földjével az elsők között lépett a közösbe is. Azután meg, minthogy hol erre, hol arra fordították az ország rúdját, a tsz-szel is szétszedte a babaruhát. — Nem kerültem én szembe a közös gazdálkodás gondolatával, hiszen sokat olvastam, és megértettem a dolgok velejét, meg a fejlődés rendjét, csak éppen a politikai zűrzavar lepett meg. S haragba sem kerültem a szövetkezettel. Ott voltam minden gyűlésükön, mindig jó barátságban éltem, dolgoztam a kommunistákkal, B égebben pártonkívüli bolseviknek neveztük az ilyen embereket — manapság egyszerűbb, de megfoghatóbb kifejezéssel illetjük: öntudatos munkás. Pártban sosem volt ugyan, mégsem spórolok ezzel a jelzővel, mert a dolgát azért így is mindig tudta, a szava is mindig a helyén volt, s lehetséges, hogy ötvenéves fejjel már nem is vállal az eddiginél többet a politikából, de huszonegyéves fia — aki elsősorban mégis az ő nevelése — a munkásőrségben teljesít osztályharcos szolgálatot. S mindamellett ő maga, Gárdián Ferenc, a XI. Autójavító Vállalat szocialistabrigádvezetője sem vállal kevesebbet, mint amennyit akár párttagtól, kommunistától el lehetne várni. — Én hatéves korom óta dolgozom, s már harmincnyolc esztendeje vagyok számontartott, munkakönyves kenyérkereső. Ezek a gyerekkori emlékek tetézve szolgáltak ahhoz, hogy tisztességes rend után áhítozzak. A második világháború borzalmait katonaként éltem át. s végigküszködtem családosan az infláció gyötrő éveit. Rend, harmónia, nyugodt munka utón áhítoztam mindig, a munkáskéz után járó tisztességért, jó munkásközösségért. Megleltem, megértem. A brigádban — mely most negyedszer esélyes jelvényre, oklevélre — hetán dolgoznak kárpitosok. S mintha csak mind a brigádvezető életszemléletét tették volna maGÁRDlAN FERENC gukévá betűről betűre, a helytállás, a kötelességteljesítés emberei. Nem restek 'ásót, lapátot fogni, ha a munkatársuk házat épít; a gyermekörömök ligetében, a vidám parkban is dicséri a mosoly a Május 1 brigád önként vállait társadalmi túlóráit. A brigádvezető emellett az üzem újítási ügyeinek minisztere és vállalati könyvtáros is. S hogy ez a tisztesség milyen forrásból buzog, miként tapad a szocializmushoz, arra talán elég magyarázat, amit Gárdián Ferenc a munkáról mond. — Aki dologban nőtt, s dologból él, semminek nem örülhet jobban, mint hogy a munkának rangja lett. Tisztességet lehet szerezni a legegyszerűbb fizikai munkával is, ha az ember úgy tekint rá, mint arra, ami elégedettséget, megbecsülést, méltóságot adhat a nagyobb kenyér mellett. Ezi én a felszabadul t munkásközösségben tanultam, amelynél nincs szebb és erősebb. xyxy.xx KERI MARTON iájuk figyeltem, s ez a „különélés" alig tett ki öt esztendőt. 1959-ben mar újra együtt dolgoztunk. Olyan brigádot kívánok minden brigádvezetőnek, mint a mienk volt. Ügy dolgoztunk, akár egy nagy család, kötelességtudóan, elvtársiasan. S a párthoz is még közelebb kerültem volna, csak röstelltem forszírozni az ötvenhármas eset után... Eljártam a párt rendezvényeire, részt vettem a pártoktatásban is, de fájt, hogy akkor olyan hidegen hagyták az én őszinte ajánlkozásomat. . . Aztán, négy évvel ezelőtt a kommunisták kézenfogták az akkor 37 éves brigádvezetőt. Meglátták és megérezték benne a közösségért tennivágyás készségét: felvették tagjelöltnek. Csak két év telt el. s az akkor már szakmunkássá képzett Kéri Mártont pártiskolára küldték, majd a Kossuth Tsz s a községi egységes pártvezetöség titkárává választották. A felelősség tömött zsákjait rakták a vállaira. — Bír vele? — Azelőtt egymagam véleményéért, cselekedetéért feleltem. Annak is volt tartalma és súlya, de más az. Nemcsak a lelkiismretemnek tartozom számadással most már, hanem az egész párttagságnak, meg az egész községnek is. A munka meg a gond bokrosán terem, de el lehet végezni. Kicsit rövidebbek az éjszakák, többet kell más dolgával is bájolni, de jószivvel teszi az ember, ha látja, hogy a közös igyekezet nyomán nő az öröm. A röszkeiek sohasem éltek olyan jól és biztonságosan, mint most. Egyikük tudja, hogv ezt szocializmusnak hívják, másikuk nem. De akik nem tudják, azok is látják, hogy Itt a tavasz és teli a batár jókedvű, dolgos emberekkel. Ahol pedig a munka az öröm forrása, ott a gondolat ablakain is kopogtat már a szocializmus. Amíg beszélgettünk, sokszor ránknyitották az ajtót. Kéri Márton magyarázott, felelgetett, győzködött közben is. Utasításai egyértelműek, magyarázatai meggyőzőek voltak — rendet, komolyságot ihlettek az emberekben. S míg ezeket is végighallgattam, úgy elgondolkoztam az ő esetén. Hiszen így születnek a párttitkárok. — Nagy volt a tét C s supa élet ez az aszÁ szony és csupa őszinteség. — Az elvtársnőről azt tartják az üzemben, hogy igen odamondós. Meg sem lepődik rajta. — Jól mondják. Zsémbes vagyok, hangos vagyok, meg nagyszájú is. Hogyne lennék az, amikor most is. . — és mikor elmondja a példát, azt kell felelni, hogy igaza van. De igaza volt a másik, a harmadik meg a negyedik ügyben is, mint ahogy egyrészt az esetek logikája diktálja, másrészt meg munkatársai tanúsítják. Mert Gábor Imréné jutagyári kalkulátor csak az igazságért ilyen hangos. Hamis úgyért még sosem köszörülte a nyelvét. Energikus ugyan a vitatkozásban is. de ha a partner érvei az erősebbek, azt sem súgva mondja, hogy „igazad van", hanem az ő igazával egyforma hangosan. Az ő történetének mindez azonban csupán hangulati bevezetője, s arra jó, hogy megértsük egy nagy elhatározását, ami ugyanilyen emberi keménységet követelt. Gábor Imréné ugyanis akkor került igazán közeli kapcsolatban az eszmével és a párttal, amikor a „hivatalos" szónokok teli szájjal gyalázták: az ellenforradalom idején. Hogy nem a napos oldalról sétált oda, talán mondani sem kell. Varrólányként kezdte Itt a gyárban az életet, s nem húzódott el soha a társadalmi kötelességektől. Édesapja már jóval régebben tagja volt a pártnak, de ő valahogy akkor érezte először annak szükségességét, hogy hangosabban szóljon az ügy mellett Az ó szavaival: GÁBOR IMRENE — Hallottam az uszító beszédeket, láttam nem egy árulást, s életemben először néztem meg, milyen nagy a tét Igaz, tiszta szívvel álltam az elvtársak elé: „Ügy érzem, itt a helyem; többet akarok segíteni, mint eddig. .." Ilyen drámai időben, találtam rá a pártra... • — Megenged egy kérdést? Manapság nincsenek ilyén drámai szituációk, a tét is szerényebbnek látszik, találja azért a harc értelmét? — Nagy dolgok nincsenek önmagukban. Azóta már rájöttem, hogy ha az apró munkát elnaggyáznánk, a kis dolgokat elengednénk a kezünk között, a hatalommal sem sokra mennénk. Persze, persze, a kérdés volt felesleges. Hiszen láthattam: ez az asszony az apró bosszúságokon is olyan őszintén és szenvedélyesen tud mérgelődni, s a legkisebb jóért is oly önfeledten örül. A tudás lépcsősora végtelen A marxizmus—leninizmus tanára, aki azt választotta élethivatásul, hogy a legkorszerűbb eszme hivatásos oktatója, magyarázója, kutatója és ily módon művelője is legyen, társadalmi kérdésekben mindegyikünknél szakszerűbben és precízebben fogalmaz. Valahogy így: — Azt az ember szinte sohasem tudja, hogy gondolkodásában, tudatában mikor következik be a fordulat, mikortól számíthatja magát meggyőződéses szocialistának, kommunistának. Ez egy soha le nem záruló folyamat az emberi tökéletesedés, fejlődés útján. Sok dologban már kommunista módján érzünk, gondolkodunk és cselekszünk, máskor meg azon kapjuk magunkat, hogy gyengéink vannak. Olyasféle eset ez, mint a tanulás, a tudás: mindig többre jutunk, de mindent egyetlen ember sem fog soha tudni, mert a tudás lépcsősora is végtelen, amelyen felfelé halad az egyes ember és a társadalom. < Dr. Fehér István egyetemi adjunktus életében is vannak azonban epizódok, élmények, amelyek erre az életsorsra és erre a meggyőződésre terelték. DR. FEHÉR ISTVÁN — Azt hiszem, a diákkori barátkozás a történelemmel. .. Itt kezdődött. . . Hiszen az én diákéveimben még a két történetfelfogás hazai harcának legelején tartottunk. Ez adta az izgalmat, ez fokozta a megismerés vágyát. Keresni az igazságot, közeledni hozzá. A marxista dialektikus módszer megértésének és alkalmazásának öröme. . . Üj és valódi összefüggések kitapintása, az egyetemes emberi fejlődés törvényszerűségeinek megismerése... ezek voltak a meghatározó élmények az érzelmi rokonszenv és a mozgalom magávalragadó sodra mellett. De lehet, hogy az a régi ábránd is belejátszott közvetve, hogv kora ifjúságomtól pedagógusnak készültem. Ezek a felismerések csak fokozták a nevelés, a pedagógia erejébe vetett hitemet. — S hogy az a búvárkodó izgalom, ami a fiatalságnak annyira sajátja, máig sem hagyott azt annak köszönhetem, hogy ez a tudomány szinte kimeríthetetlen. A főiskola és a Lenin Intézet után is a szüntelen tanulás kötelességével végeztem és végzem oktató munkámat, s máig is úgy vagyok a marxizmus—leninizmussal, mint egy ragyogó zeneművel: minél többször forgatom, annál több, nagyobb és mélyebb igazságot lelek. Ezeket tovább adni nagyszerű hivatás. Hiszen éppen a marxizmus— leninizmusból tudjuk, hogy az ösztönös orientációs folyamat sokkal hosszabb és bonyolultabb, mint a tudadatos törekvés. Nicsak, végül még egy szeminárium kerekedik ki a beszélgetésünkből! De csoda lenne? Hiszen az élet igazságai megférnek egy szeminárium keretében is — a szemináriumok igazságai meg az életben teremnek. — És vannak jó tanítványok? — Ilyen is, olyan is. . mégis azt kell mondanom, hogy sok gondolkodó okos fiatalember és lány jár az egyetemre, akik nem egyszerűen tantárgynak tekintik a marxizmus—leninizmust, hanem tanítását, szellemét át is érzik, magukévá is teszik. Ez a tanár legnagyobb fizetsége: látni hogv a korszerű eszme miként gyúrja újjá az embert, miként érnék szellemiségben. erkölcsben, magatartásban. SZ. SIMON ISTVÁN 8 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 19«5. április 4.