Délmagyarország, 1965. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-04 / 53. szám

Ujabb ellentétek az olasz kormánykoalícióban 0 Kóma (MTI) Alig 24 órával a kormány­átalakítást célzó „elvi meg­egyezés'' után, újabb ellen­tétek merültek fel a kor­mánykoalíció pártjai között, Illetve a Kereszténydemok­rata Párt kebelén belül is. A keresztes pajzs pártjának szélsőjobboldali exponense, Scelba ugyanis kijelentet­te: saját magának is tárcát követel abban az esetben, ha Fanfani kerül a külügy­miniszteri székbe (eredeti­leg ugyanis „csupán" arról volt szó, hogy Scelba cso­portjának egyik „színtele­nebb" képviselője számára szorítanának helyet a kabi­netben, hogy így csökkent­sék a szocialisták ezzel kap­csolatos ellenkezését). Az ellentétek másik cso­mópontja változatlanul a fi­renzei városi tanács. A ke­reszténydemokraták és a szociáldemokraták makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy a kommunista támogatással megválasztott polgármester, a szocialista Lagorio mond­jon le. Utóbbi egyébként szerdán délelőtt letette az esküt. A torinói Stampa ugyan „képtelenségnek" tartja, hogy „a kormány sorsát az döntse el, kl lesz Firenze polgármestere. La Pira, a szocialista I*agorio vagy más" — a firenzei eset még­is tükrözi a középbal poli­tika egészének ellentmondá­soktól terhes jellegét. Pon­tosabban azt: egyre inkább képtelenség figyelmen kívül hagyni az ország vezetésé­ben a nyolcmillió szavazót számláló kommunista pár­tot WSlson nyugat-berlini rrepülőstartja' ,ii # London (MTI) A Times srerdai vezércik­U'üsonminiszterelnökazom- kében hangsúlyozza, hogy haton Nyugat-Berlinben kez- ,.amikor a hét végén Wilson di meg négynapos nyugat- megérkezik, Nyugat-Német­7i emel országi látogatását, országot végtelenül ideges hogy ezzel a szolidaritási ak- hangulatben fogja találni, tussal „kedvező légkört" te- Bonn közei-keleti politikája i-emtsen hétfőin és kedden romokban hever; a külső sornakerülő bonni tárgyaló- nyomás rákónyszerítette, sálhoz. Erhard kancellár hogy további nácikat állítson „felhangoláua" mellett ez a bíróság elé; megfosztották repülőetart arra is alkalmat kedvenc MLF-tervétől; bl­ad Wllsannak, hogy kortes- zonytalanná vált az amerikai, nyilvánosságot biztosítson n szovjet és a brit politikát ,.természetes szövetségesé- illetően; bizonytalan még nek". Willy Brandt nyugat- afelől is, hogy mit diktálnak berlini főpolgármesternek, a saját jól felfogott érdekei, te­szociáldemokraták kancellár- hát nagyon rászorul némi bá­j elültjének. tarifásra". Egyért száz életet MIT BIZONYÍTANAK A CSEHSZLOVÁKIÁBAN TALÁLT TITKOS NACI OKMÁNYOK? 0 Prága (MTI) Bejarta a világsajtót a hír, hogy Csehszlovákia délnyugati szögletének két eldugott tavában, a Fekete és az ördög-tavakban titok­zett feljegyzéseit tartalmaz­za. A rövid jelentések ön­magukért beszélnek. Az SS 1. gyalogos dandárja 1941 szeptembere és decembere között a Szovjetunióban zat OK ládákat találtak, ame- 6720 személyt lőtt agyon. Az lyek feltehetően bizalmas náci okmányokat tartalmaz­nak. Az első feltevések ké­sőbb beigazolódtak, a lá­dákban valóban 20 évvel ezelőtt eljrejtett titkos ira­tok voltak. Feltárásuk hoz­zájárult fasiszta büntettek tisztázásához és a háború befejezése óta bujkáló gyil­kosok leleplezéséhez, Újult erővel folytatódott a kuta­tás má* elrejtett okmányok után is. Ez a munka külö­nösen a tavasz beálltával kecsegtet újabb sikerekkel, amikor a kedvező Időjárás lehetővé teszi, hogy átku­tassák azokat az erdei, tavi és más rejtekhelyeket, ame­lyeken — a lakosság tájé­koztatása és külföldi beje­lentések alapján — ilyen okmányokat a nádk mene­külésük közben elrejthettek. Az elmúlt napok csehszlo­vákiai eseményei azt bizo­nyítják, hogy az eddigi ku­tatások sem voltak ered­ménytelenek. A titkos náci okmányok két nagyobb anyaga került a csehszlovák hatóságok kezébe: Az egyik berlini birodalmi háborús bíróság dokumentációs anya­SS lovasdandárja 1941 au­gusztuséban két hét alatt 10 844 személyt gyilkolt meg. Egy másik jelentés tizenhat­ezer zsidó likvidálásáról számol be. Előkerült az a parancs te, amely Szerbiá­ban elrendeli minden gya­nús egyén, zsidó és hazafi túszként való letartóztatását, és közülük minden megölt német katonáért 100 személy meggyilkolását. A doku­mentumok meggyőzően bi­zonyítják, hogy teljesen ha­zug egyes nyugatnémet bí­róságoknak az az állítása, hogy ezek a gyilkosságok nem bűncselekmények, ha­nem katonai akciók valtak. Világszerte megbélyegzik az agresszort (Folytatás az oldalról) hajtottak végre a kormány­csapatok egyik állása ellen. A dél-vietnami buddhis­ta mozgalom vezetője szer­dán felkereste Quat minisz­terelnököt és javaslatot ter­iiktus békés rendezéséről. Azt indítványozta, hogy a két Vietnam vezetői ve­gyék fel egymással a kap­csolatot. A miniszterelnök elutasította a buddhista Kilenc gépet veszteitek jesztett elő a vietnami konf- mozgalom kezdeményezését. Tito üzenete Johnsonhos 0 Hanoi (Reuter, AP) A Vietnami Tájékoztató Iroda jelentése szerint a Vi­etnami Néphadsereg főpa­rancsnoksága szerdán közle­ményt bocsátott ki. A köz­lemény bejelenti, hogy a kü­lönféle katonai alakulatoktól beérkezett legújabb jelenté­• Belgrád (MTI) Okai okokban kell keresni, «ek szerint kedden a Quang Joszáp Broz Tito, Jugo- arra a nyilvánvaló követ- Binh tartományban a Gianh szlávia elnöke a Vietnami keztetésére vezet, hogy a folyó térségét es a Vinh Demokratikus Köztársaság megoldást csak e szomszédos Linh övezet, nyugati reszet ellen intézett legutóbbi állam ellen intézett katonai bombázo amerikai repulogé­amerikai légitámadást kö- akciókban lehet találni. Ez Pek közül kilencet lelőttek vetően üzenetet intézett a következtetés rendkívül és sok más repulőgepet meg­Johnsan elnökhöz. veszélyes. rongáltak. A jugoszláv kormány A jugoszláv kormánynak mélységes meggyőződése — az a véleménye — folytató­hangoztatja az i üzenet —, dik az üzenet —, hogy a hogy a Vietnami Demokra- háború kiszélesítését célzó tikus Köztársaság területe akciók beszüntetésével ki­etlen Intézett újabb ameri- utat lehet és kell is találni kai légitámadása a háború a délkelet-ázsiai válságból, kiszélesedésének veszélyével Az összetűzés kiszélesedését fenyeget Az Amerikai csak akkor lehet megnkadá­Egyesült Államok kormányé- lyozni. ha azonnal megkez­Washiiigton veszélyes útra tért 0 Washington (MTI) Gruening demokratapárti alaskai szenátor kijelentette, hogy az Egyesült Államok Külügyminisztériumának Fe­hér Könyve a Vietnami De­nak az a nézete, hogy a dődnek az előzetes feltételek mokratikus Köztársaság úgy dél-vietnami nélküli politikai tárgyalások, a szomszédos hosszantartó válság okát Vietnami Demokratikus Köztársaság beavatkozásé- sont- h°gv tegyen lépeseket a ban, és nem pedig belpoli- béke biztostíása érdekében. Befejezésül felszólítja John­Párizs is aggódik 0 Párizs (MTI) A francia minisztertanács szerdán Couve de Murville külügyminiszter beszámolója alapján megvitatta a nem­zetközi helyzetet A kor­mány — mint azt Peyrefitte tájékoztatásügyi miniszter az ülés után leszögezte —, jó­váhagyta a külügyminiszter­nek a szovjet kormány leg­utóbbi jegyzékére adott vá­laszát A szovjet kormány — mint ismeretes — azt javasolta, hogy Franciaor­szág és a Szovjetunió egye­sítsék erőfeszítéseiket a dél­kelet-ázsiai béke helyreállí­tása érdekében. A francia kormány egyetért azzal, hogy a Szovjetunió és Fran­ciaország együttesen szor­galmazza a délkelet-ázsiai helyzetről tárgyaló nemzet­közi értekezlet összehívását. Az egyik újságíró kérdé­sére válaszolva a miniszter kijelentette: a francia kor­mányt erősen nyugtalanít­ják az Eszak-Vietnam el­len intézett újabb légitáma­dások. A minisztertanács ülésén szó volt Gromiko szovjet külügyminiszter április 25­re tervezett párizsi látoga­tásáról és Couve de Mur­ville francia külügyminisz­ter ezt követő moszkvai út­járól, amelynek időpontját azonban még nem állapítot­ták meg. Az Egyesült Államoknak a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen intézett újabb légitámadásai felhá­borodást keltettek egész Franciaországban. A francia béketanács tiltakozó felhí­vásához eddig 270 közéleti személyiség csatlakozott. nevezett dél-vietnami agresz­sziójáról „semmi új tényt nem tartalmaz". Az Egyesült Államok dél­vietnami szennyes háborújá­nak az amerikai lakosság körében keltett hatásáról szólva a szenátor azt mon­dotta, hogy csaknem vala­mennyi hozzáérkező levélben támogatják álláspontját, amelynek lényege, hogy „a vietnami válságot tárgyaló­asztal mellett kell megvitat­ni, még mielőtt általános háborúvá válna". Az ameri­kai kormány — állapította meg Gruening — ma „veszé­lyes úton" halad dél-vietna­mi politikájában. Rnslí h Dotaiflyin megbeszélése Washingtonban több mint egyórás megbeszélést folyta­tott Dean Rusk amerikai kül­ügyminiszter és Anatolij Dob­rinyin szovjet nagykövet A beszélgetés után a nagy­követ újságíróknak kijelen­tette, hogy több kérdést vita­tott meg Ruskkal. Így szó esett a szovjet—amerikai kapcsolatokról és a vietnami problémáról is. Új szovjet minisztériumok A Szovjetunió Legfelső Ta­nácsának elnöksége több iparági állami bizottságot minisztériummá alakított át. Az eddigi bizottságok elnö­kei továbbra is az illető or­szágos szervek vezetői ma­radnak. Az átszervezés kö­vetkeztében hat bizottság alakult minisztériummá: a repülőgépipar, a honvédelmi ipar, a rádióipar, a hajógyár­tási, az elektronikai, a közép­gépipari. Ezzel egyidőben megalakult egy újabb országos főható­ság, az általános gépiari mi­nisztérium. Ennek élére Szer­gej Afanaszjevet nevezték ki, aki eddig az OSZSZSZK népgazdasági tanácsának el­nöke volt A Közös Piac és Ausztria Az Európai Gazdasági Kö­zösség Brüsszelben ülésező miniszteri tanácsa felhatal­mazta az Európai Gazdasági Közösség bizottságát, kezd­jen tárgyalásokat Ausztriá­val. Nyílt nemzetközi útonállás 0 Moszkva (TASZSZ) Eduárd Alekszejev, kom­mentálva a Pravdában a Vietnami Demokratikus Köz­társaság területe ellen el­követett új amerikai ban­ditatámadást azt írja, hogy az amerikai szoldateszka ilyenfajta akcióit csupán nyílt nemzetközi útonállás­támadásokat hajt végre egy szuverén állam, a Vietnami Demokratikus Köztársaság területén. Mint Alekszejev a továb­biakban rámutat, ez az ag­resszió nyílt kihívás Indo­kína népeihez, a világ egész közvéleményéhez, amely ha­tározottan követeli a viet­nak lehet tekinteni. A leg- nami szennyes háború meg­durvábban lábbal tiporják a szüntetését. A Pravda kom­genfi egyezményeket, a nem- mentátora emlékeztet, arra, zetközi jogról alkotott min- hogy a szovjet kormány tel­den fogalmat Washington, jes egyértelműséggel figyel­miután végérvényesen bele­gabalyodott népellenes há­borújába Dél-Vietnamban — ahol ég a talaj a megszál­lók lába alatt —, bomba­meztette az Egyesült Álla­mok kormányát, súlyosan el­számítja magát, ha feltéte­lezi, hogy egy szocialista ál­lam elleni agresszió büntet­lenül maradhat. Megkezdődött Moszkvában r az Orosz írószövetség kongresszusa V Keleti hazugságok" i A Hamburgban megjelenő „Die Zeit" cí­mű hetilap legutóbbi kiadásában a fenti cím alatt hozták nyilvánosságra a követ­kező írást: 0 Moszkva (TASZSZ) Szerdán reggel Moszkvá­ban megkezdődött az orosz­országi írók második kong­irodalom óriási mértékben kollektíva egész nagyságát és hozzájárul a világkultúra ugyanakkor behatolni az em­gának"egy rénze, erek első- /esazusa, amelyen négyszáz iro vesz reszt. sorban Franciaországot, Hol- 1 landiát és Belgiumot, továb­bá Jugoszláviát érintik. Ar­ról rántják le a leplet, hogy a náci vérbíróságok milyen vad kegyetlenséggel számol­tak te az egyes országokban h hazafiakkal. A dokumen­tumok értékét növeli, hogy nemcsak az áldozatok nevét sorolja fel, hanem a szadista vérbírókét ls, akiknek nagy része Nyugat-Németország­ban ma is bírói hivatást lát el. Ezeket az okmányokat egyébként a csehszlovák kormány eljuttatta az érin­tett országokba. Az iratok másik csoportja SS-egységek irattárba helye­A megnyitó ülésen jelen volt Brezsnyev, Mikojan, to­vábbá az SZKP és a szov­jet kormány több más veze­tője. Az Oroszország Írók Szövetségének hatéves tevé­kenységéről Leonyid Szo­bolev regényíró, a szövetség elnöke tartott beszámolót. A kongresszus öt napig tart Mihail Solohov Lenin-dí­jas író megnyitójában hang­súlyozta, hogy a szovjet ér­telmiség élete és tevékeny­sége elválaszthatatlanul ösz­szefonódik a kommunista párttal, a nép életével. Az írók kötelességüknek tartják, hogy a népnek adják ere­jüket, megosszák vele az örömet és bánatot. Solohov a többi között megjegyezte, hogy a szovjet kincsesházához. „Van mire büszkére lennünk, van mit szembehelyezzünk a han­goskodó absztrakcionizmus­sal" — fűzte hozzá az író. Ezután Andrej Kirilenko, ber belső lényegébe, feltárni az ember mikrovilágát. „A gondolkodó és ugyan­akkor cselekvő-hős, aki hűeh fejezi ki a modern ifjúság lelkületét- már belépett iro­az SZKP Központi Bizott- dalmunkba és az olvasók ságának elnökségi tagja fel- kedvező fogadtatására talál" olvasta az SZKP Központi — állapította meg az írószö­Bizottsága oroszországi iro- vétség vezetője a fiatal szov­dájának üdvözletét a kong- jet szerzők műveit elemezve, resszus résztvevőihez. — Ugyanakkor néhány mü­Leomyid Szobolev, a szö» vel hír ált azért, mert hőseik vétség vezetője elmond.jttá, hogy hat évvel ezelőtt a köz­társaságban 48 nyelven, most pedig 56 nemzeti nyelven je­lennek meg művek. Egyes kis népeknél csak most jele­nik meg az irodalom. Szaha­linban például most jelent meg az első verskötet nemzeti nyelven. A szövetség meg­alakulása óta eltelt idő alatt 15 ezer művet adtak ki az OSZSZSZK-ban. ,.kitérnek az élet által tá­masztott problémák megol­dása elől, nem kívánják konkretizálni ellenszegülésü­ket, tiltakozásukat, keresésü­ket". A háborús irodalomról szólva Szobolev védelmezte a háborúellenes könyvek har­cos humanizmusának eszmé­jét. Kiemelte Szergej Szn ir­nov munkásságát, aki felku­tatta az elmúlt háború több Irodalmunk célja — muta- hősét, és megírta győzelmed­tott rá a szónok— felölelni a ket és sorsukat.. Különösen az utóbbi idő­ben, egyre gyakrabban emelnek vádat ismert köz­életi személyiségeink el­len. A vadak múltjuk­ra vonatkoznak. Megkér­deztem a kormány egyik szakértőjét, hogy mit kell ilyen esetben tenni. — Te jó ég! Már megint egy? — ez volt az első re­akciója. Megnyugtattam. Csak el­vileg gondoltam. Mit tesz az ember, ha bizonyos tet­tek napvilágra kerülnek. — Pontosan meg kell tudni, hogy hol! — Hol követték el a tettet? — Nem. Honnan jönnek a vádaskodások. Ha Luxemburgból, az végze­tes lenne. — Tegyük fel, hogy ke­letről származnak. — Az jobb — erősítget­te gyorsan — erre remek sémánk van. Az egészen kényes esetekben nem a vádat, hanem csak a cáfo­latot közöljük. — Igen, ezt nemrégiben tapasztaltam a televízió híradójában. — Sikerült, ugye? Alap­jában véve a legszíveseb­ben az egyszerű agyonhall­gatással, vagy a kettős visszautasítással dolgozunk — Miből áll az utób­bi? — Kijelentjük, hogy ré­gi, már hosszú idő óta is­mert vádakról van szó 1953-ból, amiket átlátszó okokból ráncigáltak elő. — Mi van még raktáron a szókészletében? — Kedvelt dolog a ke­let szokványos hazugság­és propagandatrükkjeiről beszélni és egyúttal a fal­ra is utalni. — Tegyük fel, hogy fény­képet és dokumentumo­kat tesznek le az asztalra. — Akkor azt mondjuk, hogy hamisítványok, még­hozzá silányak! — Tegyük fel a teljesen valószínűtlen esetet, hogy a vádakban van valami!­— Hm. Kellemetlen, na­gyon kellemetlen. Talán Frankéi, Krüger és így to­vább? Bólintottam. — Igen, de ilyen messzire egyáltalán nem akartam visszamenni. — Ah, úgy. ön a nem­zeti szocialista bűncselek­mények üldözésével foglal­kozó központi hivatal veze­tőjére és munkatársaira gondol? — Többek között, igen. — Ez nagyszerű példa arra, hogy jól lássa, hogy kell az ilyesmit elgánsan kezelni. Az illetékes mi­nisztérium először is vi­tatja, hogy meggyanúsí­tott munkatársa egyálta­lán a minisztérium dolgo­zója. Így egy kis levegő­höz lehet jutni. Azután ta­gadni kell, hogy „Hitler hű követői" voltak és ki­jelenteni, hogy a vádas­kodások rosszindulatú kí­sérletek a központi hivatal eredményes nyomozó tevé­kenységének lejáratására a világközvélemény előtt! To­vábbá, semmiképpen sem szabad helybenhagyni a kelet által levont rágalma­zó következtetést. — És azután elismeri az ember, hogy az illető párt­tag volt? — Igen, de csak korláto­zottan! Korrigálni kell a pártba való belépésének dátumát. Ezáltal erős meg­rázkódtatást szenved a ke­let szavahihetősége! — Tudna néhány ki­emelkedő példát mondani a keleti vádaskodásokra történt reagálásokra? — tettem fel a kérdést szak­értőmnek. — Kettőt is. Vagy kije­lenti az ember, hogy ezek a kelet tipikus módsze­rei a mi lejáratásunkra... — Vagy? — Vagy kijelentjük, hogy valamennyi vád teljeser alaptalan, légből kapott és tarthatatlan. Azután fél évvel később, idő előtt nyugdíjazzuk az illetőt. — Mint legutóbb Würz­burgban? — Igen. mint legutóbb Würzburgban a főállam­ügyész esetében. 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Csütörtök. 1965. márcins 4.

Next

/
Thumbnails
Contents