Délmagyarország, 1965. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-17 / 40. szám
1965 rcB it A szegedi határban már megkezdődött a munka Országszerte is hamarosan az idén először repülőgépek megkezdődik az év első nagy segítségével oldják meg a mezőgazdasági munkája, az téli fejtrágyázást. Ugyanőszi kalászosok fejtrágyá- csak repülőgépekkel végzik zása. A rendelkezésre álló majd a tavasz idején a vegynítrogénműtrágya nem több szeres gyomirtást. A Földa tavalyinál, azonban a művelésügyi Minisztérium szállítások folyamatossságá- növényvédelmi szolgálatával lehetővé vált, hogy most nak két repülőgépe már a ot azonos mennyiségből is makói földeken dolgozik, lényegesen többet használ- Február végére jelezték érjünk fel gazdaságainkban, kezésüket Szegedre. Ezek a mint 1964-ben. Március l-ig repülőgépek bonyolítják le országosan 380 ezer tonna a tápéi Tiszatáj Tsz mint-, nitrogénműtrágyát kapnak egy 1409 holdnyi őszi vetémég a gazdaságok, és a szak- sének fejtrágyázását is. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJE?EKI A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁR1 LAPJA 55. évfolyam, 40. szám Ára: 50 fillér Szerda, 1965. február 17. emberek véleménye szerint fedezi a megnövekedett igényeket. Kedvező az is, hogy A szegedi tsz-ekben a szükséges műtrágya már mindenütt hiánytalanul rena korábbi évekhez viszo- delkezésre áll. Szabó Zoltán nyitva bővült a nitrogén- városi főagronómus tájékozmütrágyák valaszteka. Je- tatása szerint most holdanlenleg lényegesen tobb a ként egy mázsa nitrogénmagasabb hatóanyag-tartal- műtrágyát szórnak ki. Az — ' .". * — -R,R — DA1/4ŐN1 O I I • I < > . mű műtrágya. Például a múlt ősszel bekapcsolt Tiősszel egy-egy hold búza alá alaptrágyaként 2 mázsa szuszai Vegyikombinát már ki- perfoszfátot és 1 mázsa nitzárólagosan 34 szazalekos rogént adagoltak a szegedi hatóanyagtartalmú nitrátot gyárt Szabó Zoltán, a ammon- tsz-ekben. Ezzel és a most kiszórásra kerülő 1 mázsa Szeged műtrágyával biztosítják a jó városi tanács főagronómusa termés feltételeit. Kenyér, . „ _ .. gabonáink eddig, a szakemmondolta el, hogy a szeged! berek véleménye szerint> ki_ határban az Üj Elet Tsz fogástalanul teleltek. Most tábláin eddig már több száz viszont már több helyen — holdon be is fedezték a gaz- különösen a külső baktói rédák a búza téli fejtrágyázá- széken — belvíz veszélyezsát. Most azonban az idő teti a vetéseket. Nagyon enyhülése miatt le kellett ajánlatos a gabontáblák állniuk a gépieknek. rendszeres vizsgálata, s ahol A Felszabadulás Tsz gaz- szükséges, a felgyülemlett dái is alaposan felkészül- csapadékvizek elvezetését tek. Raktáron a műtrágya, s azonnal meg kell kezdeni. Olcsóbban és többéi a „magyar ezüstből" Az Inotai Alumínium Kohó dolgozói a Nehézipari Minisztériummal kötött szerződésükben vállalták, hogy 1967 végére a termelékenységet 23 százalékkal növelik. A szerződés kiterjed az energia felhasználás gazdaságosságára is. Munkában a VII. számú kohászbrigád, amelyik az üzem legjobb szocialista brigádja. ÖSSZEÜLT AZ ENSZ-KÖZGYÜLÉS >«KT ÚJÍTÓKAT JUTALMAZTAK áh TERMEL SZEGED ÚJ „CSIRKEGYÁRA" BEFEJEZŐDTEK A KI MIT TUD'.' ELÖDÖNTÖK Idén több mint 18 milliót kapnak beruházásra a szegedi járás termelőszövetkezetei A Csongrád megyei lanács vb ölése A megyei tanács végrefelvásárlási tervet — 54 fontos cikk vonatkozásában — homokon gazdálkodó közös tervezett terméseredmények rás, míg 13 millió forintot a gazdaságokat. és mezőgazdasági termék- szentesi járás tsz-ei kapnak. O A meevei felvásárlási mennyiségek elérése. A ter- S^lő- és gyümölcstelepímf&yei leivasariasi . , . tésre, az uj telepek ápoklos ztaly arról számolt vek teljesitesei a most folyo berendezésekre 60 miibe. hogy megyénk (Szegedet szerződéskötésekkel alapoz- Hó forint áll a tsz-ek rendelis beleértve) az elmúlt évi ^ meg kezésére. Ebből a legtöbb összeget, közel 45 millió foO Hatái-ozott a vb — a rintot. szintén a szegedi jómegyei mezőgazdasági rás. közös gazdaságainak jutosztály előterjesztésére — az tótják. Ebben a járásban több 1965 évi tsz beruházási ke- mint 16 mÍlUÓ forintot igp" , „„, „ 19b5' evl '^beruházási ke- nyel az üj szőlötelepek és bízott- jás) tekintetében 99,2 száza- retek területi felosztásár61 1S" több" mint tó millió forintot A különböző mezőgazdasági az új gyümölcsösök ápiolása. létesítmények elkészítésére E járásban szőlőtelepítésre 95 millió 200 ezer forintot közel 2,5 millió forintot osztott fel a járások, váró- használnak fél az idén. Kosok között Erő- és munka- zel 8,5 millió forintot osztagépek vásárlására közel 54 nak fel a szentesi járási, s millió forint fordítható. A mintegy 3,5 millió forintot a hajtó bizottsága kedden ülést 97,9 százalékra teljesítette, tartott Napirenden több fon- A hat kiemelt cikk (kenyér tos kérdés megvitatása sze- gabona, hízottsertés, vógórepielt marha, vágóbaromfi, tej, toO A végrehajtó ság a megyei me- ]éko6 az eredmény. Emellett zővazdasági osztály elo- a hat terjesztese alap.ian jova- ' hagyta a gyenge tsz-ek meg- szazatokkal többet sikerült erőstíését szolgáló intézkedé- tavaly felvásárolni, mint a seket. A jelentés megállapí- megelőző esztendőben felvárri^l^rlreir. súrolt mennyiség volt. nyek alapján a gyenge tsz-ek Az idei felvásáriási tervek Iegtöbb összeget - 18,8 mii- csongrádi termelőezövetkez.eközül 8 kozos gazdasag a ko- teljesítésének előfeltétele * zepes kategóriába került Továbbra is feladat a gyenge tsz-ek gazdasági megerősítése; az idén legalább 6—7 gyenge tsz közepes színvonalra való emelése. A gazdaságilag meg nem erősödött tsz-ek többségét a homokon gazdálkodók alkotják. Mivel a Pénzügyminisztérium a Földművelésügyi Miniszlé- \ SzCí'ffl V3rOSÍ (3I13CS tevő úgynevezett saját anyag lakossága végezte a legtöbb riummal egyetértésben ki- ' ....... ... — sérletképipien az ország két a lió forintot — a szegedi já- tek között. Társadalmi munkával kétszeres haszon Kiépült a vezetéklánc a textilművek és a gumlg? ár között Tegnap délután bekapcsol- ahol 10 transzformátor 380 ták a textilművekben az új voltos ipari áramra „trafóz35 kilovoltos transzformátor za le" a nagyfeszültségű áraállomást. A transzformátor mot. állomást határidő előtt ké- Az új transzformátorház szítették el. Március 31 he- 8 és fél millió forintba kelyett mar most üzembe he- rült. A kétemeletes épületlyezik. Bekapcsolásával be- ben csak a biztonsági berenzárul a kör a textilművek, dezéseket, gyűjtő síneket és az OVIT és a gumigyár kö- a kisteljesítményű elosztókat zött. Ez az áramkör lehető- helyezték el. Maguk a vé teszi, hogy ha valahol transzformátorok szabadtémegszakad a vezeték, ellen- ren vannak. Ez a megoldás kező irányból is tudjanak jelentős anyagi megtakaríóramol adni az üzemeknek, tást jelentett. Igy a hiba megjavításáig A 350 kilovoltos transzforsem kell leóllniuk a gépek- mátor állomás felépítését a nek. A DÁV hálózat-építői rohamosan növekvő textilmár elkészítették az OVIT gyári géppark tette szükséés textilművek és a textil- gessé. Az eddigi 20 kilovolművek gumigyár közötti 3—3 tos állomás már nem bírta kilométeres nagyfeszülségű a nagy teljesítményt. Most vezetéket.' A vezetékek megkezdik az egyes gépcsoegyenként I millió 500 ezer portok átkapcsolását is a 36 forintba kerültek. kilovoltos állomásra, ami a A vezetéken 35 ezer voltos jelenlegi géppark háromszoóram érkezik a textilművek rosát is el tudja látni áramúj transzformátor házába, mai. Tervek olcsó e«aládi liá/ak ép'tésére járásban — közülük egyik a , szegedi járás — a kedvezőt- YD UlfSC len természeti viszonyok között gazdálkodó tsz-ek állami támogatásának eddigi A szegedi mj. városi tar^dm^ténVh^,egT96^ent a náCS végrehaitó bizottsága millió 90 ezer forintot a II. igy megyerikben 1965-ben a szintén tegnap, kedden délgyenge tsz-ek allami tamo- ..... ..,, . gatása kétféle módon törté- elott ulesezett- Napirendi nik. Ennek figyelembevételé- pontként tárgyalta egyebek vei történt meg besorolásuk, között a tavalyi községfejA szegedi járáeban az új lesztési terv teljesítését, a dotációs rendszer három évi város három kerületében a időtartamra kerül bevezetés- lakosság által végzett tarre, ez évtől kezdődően. A sadalmi munkákat. A község'fejlesztési alap a helyi felhasználása is szerepelt. A társadalmi munkát: egy latanács kosra forint 45 fillér jut. megyei jogú városi községfejlesztési alapja tavaly 3 millió 862 ezer forint volt. Az I. kerületi tanács községfejlesztési alapja 3 szövetkezeteket szántóterületük termőképessége (aranykorona érték és több éves átlagtermés) alapján 1—2— 3—4 kategóriába sorolták. Minden kategóriában különkerületi tanácsé 2 millió 254 ezer forintot, a III. kerületi tanácsé 2 millió 967 ezer forintot tett ki. A város az összesen rendelkezésre álló községfejlesztési alapból 11 millió 50 ezer forintot használt fel. anyagi és társadalmi erőfor- Belőle bölcsődéket, iskolákat korszerűsítettek, utak, járdák épültek, javult a vízszolgáltatás, megépült a kirásokra épül, tehát nem érinti a városi tanács költségvetését. A lakosság és a B _ külön megállapították azt az különféle szcrvek törvénye- segítő piac stb. A rendelkeosszeget, amelyet a tsz az ' . adott termény, termék má- sen szabályozott befizeteseizsája után az állami felvá- bői, községfejlesztési hozzásárlás alkalmával — kényéi- járulásaiból tevődik össze, gabonánál az össztermés el- Ehhez jön még a meghatáBzámolása után — arkiegyen- tt állarni Hmneatás a he ütésként kap. A takarmány- lozo" alla™ tdmogatas d tizetesek utan. Második lett az I. kerület, harmadik a II. kerület Az I. kerületben az egy főre jutó átlag 9 forint 32 fillér, a II. kerületben 8 forint 42 fillér. A győztes III. kerületi tanács 250 ezer forint, a második helyezett I. kerületi tanács pedig 150 ezer forint jutalmat kap. Ezeket az őszszegeket természetesen a kerületekben újabb közcélú feladatok elvégzésére fordítják. A végrehajtó bizottság felhívta a kerületi tanácsok végrehajtó bizottságai és a szakigazgatási szervek figyelmét, hogy a községfejlesztési alapot koncentráltan, a felA múlt évben közzétett viszonyt tudjon igazolni aa kormányrendeletnek meg- építtető, és elótakarékosságfelelően az Építésügyi Mi- gal az építési költség 10 szánisztérium gondoskodott a zaléka rendelkezésére álljon, szociális követelményeknek Az előtakarókosság összegébe meg nem felelő telepek, la- azonban be lehet számítani a kások helyett építendő olcsó meglevő építőanyag árát és családi házak megtervezésé- annak a munkának az éltéről. Gondos tanulmányok két is, amelyet a cigánydolalapján a típustervező inté- gozó maga végez el a házl zetben kidolgozott munkák- építésben. - iból háromféle tervet válasz- Az Építésügyi Minisztérium tottak ki a minisztérium már valamennyi megyei taszakemberei. Ezért a három nácshoz eljuttatta az ajánlott tervet ajánlják országszerte terveket. Az a közös cél, a ci gánydolgozóknak. hogy minél előbb felszámolMindhárom terv emberhez í^k a szociális követeiméméltó otthon, cserépfödeles, nyéknek meg nem felelő tevilágcs, egészséges ház építé- épeket, es emberhez mélsét biztosítja. A tervezők le- otthonokhoz segítsek lahetővé tették, hogy ne csak kolt Az lden uí osaladitéglaból, hanem vályogból haz-tervek alapjan nyolcszáz vagy más helyi anyagból is csalad otthonának felépítését felépíthessék ezeket az épü- irányozták elo. (MTI) növényekre árkiegészítés nem jár, ez az állattenyésztésen keresztül érvényesül, azaz az állami felvásárlás útján értékesített állatok után kapnak árkiegészítést a tsz-ek. Lényegében ez a dotációs rendszer magasabb termésered- által teljesített zésre álló községfejlesztési alapból az előírásoknak meg- legcélravezetőbben kell felelően tartalékolni kellett, használni, s bizonyos összeg felhasználása építő, illetve kivitelező kapacitás hiányában maradt el, húzódott át 1965-re. A városi tanács végrehajtó bizottsága tavaly is meg- tani. Az idén ismét versenyt hirdette a kerületek között a hirdet a végrehajtó bizottrint volt. Ebben a lakossag munkaverSenyt a társadalmi ság a kerületek között a munka végzésére. A lakos- társadalmi munka végzéséTavaly Szeged város öszszesitett. községfejlesztési terve 12 millió 173 ezer fotársadalmi A végrehajtó bizottság határozatban mondta ki, hogy a tavalyról elmaradt és áthúzódó feladatokat az idén feltétlenül meg kell valósimenyek ^cjeresere^^a Jiobb munka értékc> ^ j miilió sag számát és teljesített tár- re, s biztosítja a két leg•él ' szolgáló előfeltételek 564 ezer forint, valamint az sadalmi munkájának értékét jobban teljesítő kerületnek a megteremtésére ösztönzi a 1 millió 315 ezer forintot ki- alapul véve a HL kerület jutalmat. leteket. Mindegyik épület önálló telekkel, kerttel ellátott ház, amely ikresíthető és később bővíthető is. A háromféle terv költségvetési előirányzatának megfelelően 63—85 000 forintba kerül egy-egy épület. Sok kedvezmény segíti az építésben a cigánycsaládokat. A tervdokumentációt ingyen kapják. Ha a tanácsnak állami telek áll rendelkezésére, akkor ingyen ad kertes házhelyet is. Ha pedig nincs állami telek, akkor egyéb úton biztosítja, hogy mérsékelt áron jussanak házhelyhez ezek a családok. Ezenkívül kamatmentes kölcsönt is kaphatnak 30 éves törlesztésre. Az építési költség 90 százaléka, de legfeljebb 65 000 forint lehet a kölcsön, amelynek egy-egy részét az állam el is engedi az építtető cigány dolgozó öt—tíz vagy tizenöt éves folyamatos munkaviszonyának arányában. A kedvezményeknek és az építési kölcsönnek is fontos feltélele azonban, hogy legalább kétéves folyamatos munkaKGST-ülés Budapesten Február 9. és 16. között Budapesten tartotta meg ötödik ülését a Kölcsönös Segítség Tanácsának földtani állandó bizottsága. A bizottság megvitatta az érdekelt KGST-tagállamok előzetes elgondolásait a földtani kutatások fejlesztéséinek 1966—1970. évi terve tekintetében és javaslatokat fogadott el e terv koordinálására a földtani kutatások hatékonyságának növelése és a legreményteljesebb területeken való fokozása céljából. Megtárgyalták a KGST kőolajés gázipari állandó bizottságával való együttműködés kérdéseit Jóváhagyták a bizottság 1966—1970. évi távlati tervjavaslatát a földtan terén történő szabványosítás ra vonatkozóan. I