Délmagyarország, 1965. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-17 / 40. szám
Az ankarai kormányválság A törökországi kormányválságban az Egyesült Államok diplomáciájának is van némi szerepe. Egyre inkább világossá válik ez az ankarai lapoknak az Inönükablnet lemondásával és a várható fejleményekkel foglalkozó jelentéseiből. A török sajtó szerint ugyanis még a válságot megelőzően Raymond A. Hare amerikai nagykövet látogatást tett az ellenzéki pártok vezetőinél, s ez a látogatás — a hivatalos közléssel ellentétben — nem ,.udvariassági" jellegű volt. Az amerikai diplomata azért vizitelt az ellenzéki pártvezéreknél. hogy értésükre adja: az Egyesült Államok hajlandó növelni a Törökországnak nyújtott segítséget, ha az amerikai védnökség alá rendeli a kőolajtermelést. Az Aksam című lap ezzel kapcsolatban megállapítja: „magára vonja a figyelmet, hogy az amerikai nagykövet fényes jövőt (gért az ellenzéknek, ha megbuktatja az Inönü-kormányt, amelylyel az Egyesült Államok nincs megelégedve. Ismeretes, hogy az ellenzék amerikai vizekre akarja terelni az ország külpolitikáját.". Igazságos a népek harca szabadságukért koszigtn táviratit u Pnom Penh-i tanácskozás résztvevőinek béke és Kambodzsa ellen irányuAleksze) Koszigin szovjet védését, valamint a kormányzó táviratban üdvö- megteremtését ebben a tér- ló zölte az indokínai népek ségben. konferenciájának Pnom Alekszej Koszigin rámufegyveres provokációknak, szüntessenek be mindenféle katonai beavatkoPenhben ülésező előkészítő tátott, hogy a jelenlegi vi- zást Indokína belügyeibe. A tanácskozását. Táviratában szonyok közepette az indo kifejezte azt a reményét, kínai helyzet hogy a konferencia, amely fö akadálya Norodom Szihanuk herceg imperialisták reakciós poli- mindenkor megértésre és tánépek harca a szabadságurendezésének kért és függetlenségükért az amerikai igazságos harc. Ez a harc kambodzsai államfő kezde- tikája. A Szovjetunió ereniényezésére ül össze, fontos lyescn, követeli, vonják ki lépés lesz az indokinai népek egységének megteremtése útján, elősegíti az indokínai népek függetlenségének megDél-Vietnamból az amerikai csapatokat és az amerikai hadifelszerelést, vessenek véget a Vietnami Demokratikus Köztársaság, Laosz mogatásra talál a Szovjetunió népeinél és kormányánál — hangoztatja befejezésül táviratában a szovjet kormányfő. (MTI) Összeült az ENSZ-küzgyűlés Az ENSZ-ben folynak a Alex Quaison-Sackey lenne, sokrétűen tanulmányozná az konzultációk annak a külön- A ghanai diplomata hétfőn ENSZ úgynevezett békefennblzottságnak az összeállítá- magánjellegű megbeszélése- tartó akcióit és keresné a sára, amelynek a közgyűlés- ket folytatott több ország megoldást, a világszervezet tói kapott megbízatás értei- ENSZ küldöttségének veze- jelenlegi pénzügyi nehézsémében az lenne a feladata, tőjével, köztük Fedorenkó- geire. hogy sokrétűen tanúimé- val. á Szovjetunió fődelegá- Az ülés lapzártakor tart. nyozza az ENSZ úgynevezett tusávaL (MTI) békefenntartó akcióit és meg- Kedden délután — magyar találja a világszervezet jelen- idő szerint 21.50 órakor — legi pénzügyi nehézségeinek összeült az ENSZ-közgyűleiküzdési módját. lés, hogy — hírügynökségi A 27 vagy esetleg 29 tag- jelentések szerint — döntsön ból álló bizottság vezetője a annak a különbizottságnak közgyűlés jelenlegi elnöke, az összeállításáról, amely 4 távol-keleti utazás A világ ezekben a na- lágmozgalmon belüli nézetpokban fokozott figyelem- eltérések leküzdése, a marmel fordult a Távol-Kelet xizmus—leninizmus elvei felé. Az érdeklődés kétirá- alapján. Ebből a szempontnyú volt: egyrészt egy ag- ból jelentős, hogy a Pravda gasztó katonai eseményso- a két szovjet küldöttség rozatnak, az USA és saigo- ázsiai látogatásainak mérni kitartottja egymást kö- legét megvonva a szociavető légitámadásainak lista országok közötti kapszólt, amelyeket a Vietna- csolatok izmosodásáról ír. mi Demokratikus Köztarsa- S joggal teszi hozzá: a ság területe ellen követtek szovjet delegációk utazásai el, másrészt a Koszigin ve- arról tanúskodnak, hogy az zette szovjet küldöttség lá- SZKP Központi Bizottsága togatásainak a VDK-ban, a és a szovjet kormány a Koreai Népi Demokratikus szocialista tábor egységének Köztársaságban, illetve — megszilárdításán rnunkálúton Hanoiba és Phenjan- kodik. ba — Pekingben. Figyelemre méltó, hogy Az internacionalizmus, a ezek a megállapítások a közös ügyhöz, való hűség Pravdának abban a cikkévolt a vezérmotívuma a ben hangzottak el, amelyszovjet küldöttség távol-ke- ben a szovjet—k nai barátleti útjának, akárcsak a sági szerződés évfordulójámásik szovjet delegáció út- ról emlékezik meg. Végső jának, amely ugyancsak fokon mindazok az okmánapjainkban a Mongol Nép- nyok, amelyeket a Szovjetköztársaságba látogatott el. unió, a VDK és KNDK veNem titok, hogy az imperi- zetöi közösen írtak alá, haalista reakció azt szeretné, tározottan megfogalmazzák ha sikerülne éket verni a a szocialista országok gyaszocialista országok k,özé. korlati lépéseit a béke véEzért is fontos különösen a delme érdekében, s egyben szocialista országok össze- előmozdítják a szükségszefogása. a kommunista vi- rű egység megvalósulását. A szabadságharcosok sikere Dél-Vielnamban Ismét amerikai rakétaegység érkezett — Az új dél-vietnami kormány A legfrissebb dél-vietna- tonatiszt — két tábornok és mi harctéri jelentések szerint a szabadságharcosok hétfőn Qui Nhon és Plei Ku között teljesen megsemmisítették a kormánycsapalok egyik alakulatát. Az országúton lezajlott támadások Plei Ku-tól •10 kilométernyire egy teljes század áldozatul esett. A katonákat szállító négy teherautót és az alakulatot kísérő három harckocsit megsemmisítették Mire a segítségül küldött négy amerikai repülőgép — húsz perccel később — a helyszínre érkezett, a partizánoknak nyoma veszett. A Reuter jelentése szerint kedden két amerikai hadihajón Danang kikötőjébe érkezett egy újabb amerikai légelhárító rakétaegység. Az első szállítmányt a múlt héten rakták kl ugyanebben a ktkötőben. Phan Huy Quat, az új délrietnaml miniszterelnök kedden délután hivatalosan bemutatta kormányát Phan Khne Suu államelnöknek. A húsztagú kormányban három magas rangú kaegy alezredes — kapott helyet. A három miniszterelnök-helyettes egy-egy szaktárcát is vállalt: Mguyem Van Thieu tábornok hadügyminiszteri. dr. Tran Van Don a külügyminiszteri, Tran Van Tuyen pedig a tervezési miniszteri tisztséget tölti be a helyettes miniszterelnöki megbízatás mellett. A belügyminiszter Nguyen Hoa Hiep, a lélektani hadviselés minisztere Ling Quang Vien tábornok lett: (MTI) A Hohlov-ügy IPOMPDOU A magyar újságírók tiltakozása Leopoldville-ben — amint újabb vádanyagokkal egészíamint lapunkban jelentettük — Csőmbe titkosrendőrsége koholt vádakkal őrizetbe vette Nyikolaj Hohlovot, az Izvesztyija tudósítóját. Leopoldville-ben véget ért tik ki a periratokat. A leopoldville-i titkosrendőrség által összetákolt ügyet most újra az ügyészséghez teszik át, annak lesz a feladata, hogy eldöntse: Újabb zsoldosok indulnak Kongóba , Az ugandai nemzetgyűlés elítélte a kongói légierők által végrehajtott bombatámadásokat Mike Hoare, a Csőmbe- zett szombati bombatámazsoldosok parancsnoka Jo- dását. liannesburgban kijelentette, hogy még ezen a héten elindul a Dél-Afrikai Köztársaságból Kongóba a zsoldosok újabb 180 tagú csoportja. Ezt a hírt Számos képviselő követelte. hogy Uganda szakítsa meg a diplomáciai kapcsolatokat az Egyesült Államokkal, utasítsa ki az országba alig a Hohlov-per tárgyalása. Ez sor kerül-e második tárgyaalkalommal a bíróság csak lásra. vagy a vádlottat szaazt vizsgálta, indokolt volt-e bad lábra helyezik. Előreláta szovjet újságíró előzetes hetólag két hétbe telik, amíg őrizet bevétele. A nyilvónva- az ügyészség meghozza dönló tényekkel ellentétben a tését. bíróság helyénvalónak talál- * ta az Izvesztyija tudósítójának íogvatartását. Kénytelen volt azonban megállapítani, hogy az úgynevezett Hohlovüggvel kapcsolatban összegyűjtött nyomozati anyag nem elegendő a bírósági ítélet meghozatalához. A kongói ügyészség képviselője közölte, hogy hamarosan Kínát el kell ismerni! Pompidou visszaérkezett Párizsba. A francia miniszterelnök kéthetes látogatást tett Pakisztánban és Indiában. Bombayből való elutazása előtt kijelentette: Franciaország és India egyetért abban, hogy a Kínai Népköztársaság elismerése valamennyi ország által nemcsak hasznos, hanem szükséges Szárnyas mesterséges hold Az Egyesült Államokban kedden Saturnus típusú radél-afrikai lapjelenté- ür *V ' , sekre hivatkozva a Standard három hete erkezett am®'i Tanzania című újság köaölte. A lap szerint a csoportot Kongó ugandai határvidékére vezénylik. Az ugandai nemzetgyűlés kedden viharos ülésen vitatta meg az amerikai gépekkel felszerelt kongói légierő ügyeibe, de megvédi hatáugandai falvak ellen inté- rait. kai „békeönkénteseket". Milton Obote miniszterelnök felszólalásában hangsúlyozta, hogy Uganda semleges politikát folytat, nem avatkozik be Kongó belSchüle nyugatnémet Icállanifíííycsz tagja volt a náci pártnak Erwin Schüle főállam- tagadta, hogy tagja volt a ügyész, a náci bűnösök felku- náci pártnak. Miután azontatására létesített Ludwigs- ban az NDK-ban közölték burgi központ vezetője Stutt- Schülének 1942-ben sajátke gartban tartott sajtóértekezletén elismerte: valóban tagja volt a náci pártnak. Elmondotta, hogy 1933-ban lépett az SA-ba, majd 1937-ben a NSZDAP-ba. Mint emlékezetes. Schüle a múlt héten még hevesen A Magyar Újságírók Országos Szövetségének vá- I lasztmánya a magyar újság- • írók nevében tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy Nyikolaj Hohlovot. az Izvesz- i tyija tudósítóját a kongói hatóságok törvényellenesen kétaval szárnyas mesterséges letartóztattak. í holdat bocsátottak fel földkörüli pályára. A mestersé1 gta hold 500 kilométeres táí volságban 97 percenként kerüli meg a földet. Súlya másfél tonna. Pályájára érve a mesterséges hold automatikusan „kinyitotta szárnyait". A Pegazusnak elnevezett mesterséges hold szárnyainak hossza össz'esen 30 méter, szélessége 4—4 méter. A Pegazus egy éven át kering majd a föld körül és műszereinek segítségével tájékoztatja a földi megfigyelő állomásokat arról, hogy a világűrben milyen mennyiségben fordulnak elő kis meteoritok, mekkora a nagyságuk és a sebességük. (MTI) zűleg írt önéletrajzát, a további tagadás céltalanná vált és a bonni kormány szóvivője is beismerte: a kormány amikor Schülét a ludwigs burgi központ vezetőjévé nevezte ki. tudta róla, hogy náci párttag volt A „banánpióca" 111I11I111I1II11II1111111I11 REGÉNYE 0 Egy hajót megraknak banánnal Több százezren látták a televízióban a WolfganR Schreyer regénye nyomán készült NDK tv-filmet, amely a Guatemala elleni imperialista agressziót mutatta be. „A zöld szörUy" azonban Közép)-Amerika igazi ura, a United Fruit Company sötét történetének csak egyetlen epizódját elevenítette fel. Hogyan született az egyik leghatalmasabb amerikai monop>ólium. hogyan szívja a „banánpióca" évtizedek óta a latin-amerikaiak vérét. hogyan dolgozik együtt az amerikai titkosszolgálattal? Cikksorozatunk ezekre a kérdésekre igyekszik válaszolni. S egy legújabb hír: guatemalai partizánok felrobbantották a United Fruit egyik vasútállomását... * Az eredeti „ötlet" egy Lorenz Baker nevezetű hajóskapitánytól származott: 1070-ben Jamaicából Bostonba indult vitorlás hajójával, s mivel nem akart napokig üresen hajózni, megrakta azt banánnal. B-istonban olyan keletje lett a banánnak, hogy pgy Preston nevű emberre' ..gyümölcsszállító" társaságot alapított. Évekkel később társultak Minőt- Cooper Keith vasútépítő kalandorral — s ezzel elindult hódító útjára a United Fruit Company. De előbb mutassuk be Cooper Keith vasútmilliomost, aki Henry Meiggs nevű nagybácsijától tanulta a dollár-fiaztatás mesterségét. — Fiam, csak a vasútnak van jövője, hidd el nekem — mondta egv alkalommal a nagybácsi a huszonegy éves Keithnek. — Ha ezt az üzletet átveszed tőlem, elindulhatsz. a dollármilliók felé ... Henry bácsi San Franciscóban a nagy aranyláz kalandorain gazdagodott meg. s amikor spekulációi miatt Chilébe szokott, felcsapott vasútépítőnek. Éhbérért dolgozó indiánokkal felépítette a Santiago—Valparaiso közötti vasutat. A costa-ricai kormány ajánlatát azonban már átruházta unokaöccsére, az ifjú Keithre. Cooper Keith a Rio Grandé del Norte torkolatában levő és moszkitoktól hemzsegő Padreszigeten sertéshizlaldát állított fel, s hallal etette a disznókat. A szúnyogok-verte Padre-sziget gyorsan íiaztatta Keith dollárjait. a 1871-ben — a nagybácsi tanácsára — nagyobb üzlet után nézett. A Moszkitó-öböl partjára hajózott, megtekintette Port Limcn kikötőjét és az 1200 méter magasan fekvő costa-ricai fővárost, San Jósét. Ezt a két várost kellett összekötnie vasúttal — mocsarakon és hegyeken keresztül. Munkásokat hiába kereseti Costa-Ricában. mert a spanyolok csaknem egy szálig kiirtották az indián őslakosságot. Az észak-amerikai New Orleansból toborzott hétszáz munkást, de 40 kilométernyi vasútszakasz elkészülte után csupán huszonötén maradtak közülük életben. A sárgaláz ölte meg őket. Keith azonban nem félt a moszki tőktől — a Padre-szigeten is szerencsét hoztak számára. Ügynökeivel Dél-Olaszorszápban szerződtetett kétezer szerencsétlen kivándorlót, s amikor azokat is elvitte a sárgaláz, jamaicai négerekkel pótolta őket. Tizenkilenc esztendő alatt épüli meg a Port Tömörít San Jóséval összekötő costaricai vasút. Ezen azóta is banánt szállítanak. s a vasút azóta is az United Fruit tulajdonát kép>ezi . .. A vasút építése közben feltűnt Keithnek, milyen sok banánliget zöldell a sínek közelében! Vasútja mentén potom aron megvásarolta a földeket. banánultetvényeket létesített (Bostonban jártakor neki is ízlett a banán .. .). és betársult Bakerek bostoni vállalkozásába. Pénze, banánültetvényei voltak, saját vasútján és a maga hajóival szállította az Egyesült Államok keleti partjainak kikötővárosaiba az ízletes gyümölcsöt. De Keithnek és az új mammut-monopóliumnak, a United Fruitnak egész Costa-Rica. s annál is több kelleit! A diktátor Guardia támogatásával kezébe kerüli egész Costa-Riea: földje, vasútja, kikötője, kormánya . . A ..banánpióca" étvágya egyre nagvobb lett. a recept bevált éaz Egyesült Államok élén álló Theodore Roosevelt a dollár-imperializmus furkósbot-politikujaval minden segítséget megadott a United Fruit számára . . 1900 körül már 10 millió dollár tőkével rendelkezett a banánmonopólium. 100 ezer hektárnyi ültetvénnyel, 180 kilométeres vasúttal, tíz gőzhajóval és 14 ezer tehénnel. Gyakorlatilag a United Fruit kezében összpontosult a közép-amerikai országokból az Egyesült Államokba irányuló egész gyümölcskereskedelem, s egyre inkább a „banánköztársaságok" gazdasági és politikai életének irányítása is. Guatemala, Honduras, Nicaragua utón a többi kis közép-amerikai közlársaság ugyancsak a United Fruit hálójába került. Az amerikai tengerészgyalogság első hírhedi akcióit a bHnánmonopólium bostoni igazgatóságának párnázott ajtói mögött határozták el — amikor valamelyik „banánköztársaságban" veszélybe került a United Fruit big business-e. A tengerészgyalogság és a flotta ezredesei, tábornokai és parancsnokai között a United Fruit megbízható emberekkel rendelkezett, akárcsak a washingtoni kongresszusban, \ agv a kormányban. Amikor például 1909-ben Keith számára túlságosan nagy teherré vált a Nicaraguában mar tizenöt esztendeje hatalmon levő Zelava elnök, Keith találkozóra hívta Eatrada ezredest: döntse meg Zelaya uralmát, a jutalom nem mnrad el. Ám a United Frujthoz ugyancsak barátságtalan Madriz lett az elnök, mire Keith Washington küzbelépéél kélte. Sebes Tibor Következik: A DENVER-CIRKALÓ HONDURASBA INDUI. 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Szerda. I9«S. február 11.