Délmagyarország, 1965. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-19 / 42. szám
Politikai gyilkosságok Brazzaville-ben .4 leofjoldville-i kormánycsapatok ismét megsértették Uganda határát Az ügyben héttő óta folyik a nyomozás. Lazara Maesokotul. a föállamügyészt és Anselme Massouanét, a Kongói Távirati Iroda vezérigazgatóját — aki a tájékoztatásügyi miniszter tárcáját is betöltötte — a hét elején meggyilkolva találták br&zzaville-i lakásán. Eltűnt otthonából Joseph Pouabou. a Legfelső Bíróság elnöke is. Teriorosztag A nyomozás eddigi adatai szerint ismeretlen tettesekből álló terrorosztag tört be a magas rangú tisztviselők lakására hétfőn este. A két férfi holttestét borzalmasan megcsonkították. A Legfelső Bíróság elnökét még mindig keresik. Az emberrablás, Illetve a gyilkosságok éjszakáján — mint a brazzaville-i rádió mondja — a Kongó folyó brazzavllle-1 partján letartóztattak nyolc leopoldville-i állampolgárt. A brazzaville-i rádió közleménye szerint a gyilkosságok összefügggésben állnak a két Kongó viszonyának válságával. A leopoldville-i rádió időveszteség nélkül válaszolt a brazzaville-i vádakra, s minden felelősséget elhárított a gyilkosságok ügyében Behatolás Ugandába Onama ugandai belügyminiszter szerdán kiadott közleménye szerint a kongói (Leopoldville) kormánycsapatok megint két alkalommal betörtek Uganda területére. Egy kongói őrjárat kedden Uganda délnyugati részén sértette meg a határt és behatolt az ottani határőrá'lomásra. majd ellenállásba ütközve visszavonult. Egy másik őrjárat az északi határvidéken hatolt be. de szintén menekülésre kényszerült. Biztonsági okokból Uganda a ruandai határ lezárását ls elrendelte. Tiltakozás az amerikai beavatkozás ellen Johnson elnök szerdán este magához kérette Tanzania, Kenya és Uganda nagykövetét, s jelentések szerint a kongói kérdésről tárgyalt velük. Ezt megelőzően Kironde, Uganda állandó ENSZ-képviselője sajtóértekezletet tartott, amelyen jelen volt Zambia. Kenya és Tanzania ENSZ-küldötte is. Az ugandai ENSZ-képviselő hangoztatta, hogy kormánya felelősnek tekinti az Egyesült Államokat az országa ellen intézett kongói bombatámadás miatt, minthogy a kongói gépeket amerikaiak, illetve kubai ellenforradalmár pilóták vezették, akiket az amerikai kormányhatóságok szerveztek be és fizetnek. Az események azt bizonj'ítják — mondotta Kironde —, hogy az Egyesült Államok a Biztonsági Tanács határozata ellenére folytatja kongói beavatkozását, s ezzel minden' afrikai állam biztonságát fenyegeti. Ez az akciója — mondotta az ugandai ENSZ-küldött — nem sokban különbözik attól, amit Vietnamban művel. (MTI) Bírna zsarolási kampánya A csütörtöki Pravda közli Primakov cikkét arról a bonni zsarolási kampányról, amely Walter Ulbricht kairól hivatalos látogatását megelőzi. A Pravda felhívja a figyelmet néhány körülményre: Bonn szemmel láthatólag meg akarja mutatod Izraelnek. hogy jórészt csak a katonai szállítások megszüntetésének nyilvános bejelentéséről van szó. A két partner — noha az utóbbi években elismerte a titkon egyezmény létét — eddig is Htokban tartotta a nyugatnémet katonai szállítások részleteit. Bonn bejelentésében ezenkívül — nyilván szándékosan — nem esik szó arról, hogy az NSZK-ba irányuló izraeli fegyverszállításoknak is véget vetnek. Nem titok ugyanis, hogy az izraeli könnyűfegyverzet szállítása a két ország titkos egyezményének egyik legfontosabb pontját alkotja. Ez a fegyvervásárlás lényegileg az izraeli hadiipar hitelellátását jelenti. A Pravda szemleirója végül rámutat: a nyugatnémet militarista körük minden eszközzel meg akarják akadályozni az NDK AUamtamécsa elnökének látogatását, amedy súlyos csapást mér az NDK elszigetelését célzó bonni tervekre. Ugyanakkor rendületlen marad az a kapcsolatuk, amelyet az izraeli szélsőséges vezető-garnitúrával építettek ki. Ezt egyre jobban megértik az arab országok is. (MTI) 4? új török kormány programja Ürgüplü kijelölt török miniszterelnök szerdán beható tanácskozást folytatott az ellenzéki pártok vezetőivel. A tanácskozás eredményeként megállapodás jött létre az új török kormány összetételéről és programjáról. A kijelölt miniszterelnök a sajtó képviselői előtt kijelentette: A kormány Atatürk reformjai szellemében kíván munkálkodni és egyik fő feladatának tekinti, hogy az agrárreform nemzeti programmá váljék. Az új kormány hű marad Törökország eddigi külpolitikájához, de annak nagyobb tekintélyt Igyekszik kivívni. (MTI) Á Szovjetunió elismerte a függetlenné vált Gambiát Csütörtökre virrSdó éjjel függetlenné vált Gambia, Nagy-Britannia háromszáz éves nyugat-afrikai gyarmata, — amint lapunk tegnapi számában jelentettük. Az ünnepi szertartás során felvonták a kék, vörös, zöld és fehér színű nemzeti zászlót Dávid K. Jawara, Gambia miniszterelnöke mondott ünnepi beszédet. Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke üdvözlő táviratot küldött Gambia miniszterelnökének. A táviratban a szovjet miniszterelnök közölte, hogy a Szovjetunió kész felvenni a diplomáciai kapcsolatokat Gambiával. (MTI) Összeült az EiXSZ-közgyűlés New Yorkban csütörtökön délután — magyar idő szerint 21.30 órakor — ismét összeült az ENSZ-közgyűlés. Az ülés megnyitása után nyomban Halim Budo albán delegátus kért szót. (Mint ismeretes, a közgyűléö keddi ülésén az albán küldöttség kérte, hogy azonnal térjenek vissza a szavazáshoz a közgyűlésben. A szerk.) Qualson-Sackey, a közgyűlés elnöke megtagadta az albán delegátus kérését, arra hivatkozva, hogy előbb ő kíván nyilatkozatot tenni a közgyűlésben. Az elnök emlékezitett rá, a közgyűlés néhány adminisztratív intézkedést hoz, s utána elnapolja ülésszakát. Az ülés lapzártakor még tart. (MTI) dél-vietnam üj babko irányának hakc1a'* megnyilatkozása — az amerikaiak biraljak johnson kijelentéseit — támadnak a szabadsAghafcosok Az amerikai hadihajók újabb betörése a VDK felségvizeire A Vietnami Tájékoztató Iroda jelentése szerint a csütörtökre virradó éjszaka az Egyesült Államok és a délvietnami bábkormány négy hadihajója Nghe An tartományban behatolt a Vietnami Demokratikus Köztársaság felségvizeire és bombázta A MARSALL VÁLASZOL A francia külügyminiszter Washingtonban Couve de Murville francia külügyminiszter szerdán este többnapos látogatásra Washingtonba érkezett. a francia külügyminiszter csütörtökön délután megkezdte tanácskozásait amerikai kollegájával, Dean Ruskkal. Megfigyelők szerint a washingtoni tanácskozáson nagy szerep jut általában a vietnami helyzetnek és különösen Dél-Vietnam jövőjének, amelyről Franciaország és az Egyesült Államok elképzelése nagyon is különböző. Szokolovszkij szovjet marsall szerdán Moszkvában sajtóértekezletet tartott, s ismertette a szovjet fegyveres erők helyzetét —amim ezt lapunk tegnapi számában jelentettük. A sajtóértekezleten teljes pompával jelentek meg a INATO-országok moszkvai katonai attaséi. Érthetően felvillanyozta, bár korántsem lepte meg őket a New York Herald Tribüné moszkvai tudósítójának kérdése: .— Marsall, szíveskedjék közölni, hány szovjet interkontinentális és globális rakéta van harci készenlétben és ezek közül hány irányul közvetlenül az Egyesült Államokra? Szokolovszkij marsall habozás nélkül válaszolt: — a világsajt') egy része 250 000, más része pedig 400 000 megatonnára becsüli az atomhatalmak rakétáinak robbanóerejét. A tudósító úr nyilván tudja, hogy menynyi rakétája van az Egyesült Államoknak. Elenyésző számban vannak atomrakéták Franciaországban és Angliában is. Minthogy több atomhatalom nincs, a többi mind a Szovjetunióban vara. a Quynh Luu körzetben levő Quynh Lap községet. A partmenti ütegek válaszoltak a tüzelésre, mire a hajók déli irányban elmenekültek. A Vietnami Demokratikus Köztársaság torpedónaszádjai a menekülő hajók üldözésére indultak és kettőt közülük megrongáltak. Dél-Vietnamban a harctéri jelentések szerint az elmúlt hetekben megélénkült a szabadságharcosok tevékenysége az úgynevezett „második taktikai körzet" területén. Az AFP tudósítójának véleménye szerint ez valószínűleg azt jelenti, hogy a partizánok nagyobb offenzívára készülnek a közép-vietnami fennsíkokon és partvidéken. Phan Huy Quat dél-vietnami miniszterelnök új kormánya szerdán délután minisztertanácsot tartott, majd utána kiáltvánnyal fordult a nemzethez. a harcias hangú megnyilatkozás a kormányban helyet foglaló katonatisztek befolyására vall. A kormány hangoztatja: minden katonai, diplomáciai és politikai intézkedést meg fog tenni annak érdekében, hogy „győzelmet arasson a kommunista agresszió fölött" és ..annak felszámolása után helyreállítsa a békét az országban". „Az elnök megfogalmazásából még mindig hiányzik az utalás a körülményekre, amelyek lehetővé tennék az olyasfajta tárgyalásos megoldás elérését, mint amilyent U Thant ENSZ-főtitkár Javasolt. Az ilyen lépések nélkül napról napra növekszik á kiterjedt háború veszélye" — így kommentálja a New York Times csütörtöki vezércikkében Johnson elnök szerdai nyilatkozatát a vietnami kérdésről. Mint a nagy befolyású lap vezércikke is mutatja, az amerikai közvéleményt általában nem elégítették kl Johnson elnök szavai. Csütörtökön ismét több kommentátor mutat rá arra, hogy az egyetlen lehetséges megoldás Vietnamban a tárgyalások. (MTI) A „banánpióca" 11HI11I111III1I1I1IÍ1H REGÉNYE | || Per az UFCO ellen • A demokratikus útra lépett és monopóliumok hatalmát megnyirbáló Arbenzkormány a guatemalaiak nagy többségének tamogatását élvezte. Ezért is buktak meg sorra a United Fruit ás a CIA amerikai kénUiRynökség által kiagyalt összeesküvések. Elhatározták, hogy Hondurasből Indítanak agressziót Guatemala ellen Az UFCO bostoni központjában kiagyalt támadasnak ezúttal csak néhány jellemző epizódját elevenítjük dokumentumok alapján — bizonyítva a United Fruit kezdeményező szerepét ebben a mocskos ügyben. Miguei Idigoras Fuentes később (1958tói az őt elmozdító 1963-as puccsig) Guatemala elnöke, az Arbenz megbuktatását célzó támadás egyik vezérbábúja egyik könyvében ezt írta 1954 elején salvadori emigrációja napjairól: ..A United Fruit Company volt képviselője, Walter Turnbull úr látogatott meg egyik nap két gentlemennel. akik a CIA beosztottjaiként mutatkoztak be. Azt mondották, hogy népszerű vagyok Guatemalában és segítenek nekem Arbenz megdöntésében. Megkérdeztem természetesen, milyen feltételekhez kötik segítségüket... A többi között meg kellett ígérnem: kedvezményben részesítem a United Fruit társaságot, valamint az Amerikai Nemzetközi Vasutak közép-amerikai vállalatait: feloszlatom a vasutas szakszervezeteket: szilárd, diktatórikus kormányt alakítok Ki kellett tizetnem a vállalkozásba fektetett minden centet. A magam részéről elfogadhatatlannak találtam a feltételeket." a „zöld pápa" nyer Ügy látszik Idigoras Fuentes csak a vállalkozás költségeinek visszatérítését kifogásolta. mert a salvadori—hondurasi határon „Pacto de caballeros", vagyis „megállapodás adott szóra" született közte és Armas ezredes, a Hondurasban gyülekező agressziös zsoldossereg parancsnoka között. Armas zsoldosait Hondurasban s United Fruit egyik ültetvényén képezték kí. egy másikon pedig a CIA épített repülőteret. Az akcióért Frank Wisner, a CIA helyettes tervügyi igazgatója felelt, de Eisenhower akkori elnök hozzájárulásáért a két Duller-fivér — Foster Dulles külügyminiszter és Allan Dulles, a CIA főnöke — kilincselt a Fehér Házban. A United Fruit vezetői ugyanis bombavető repülőgépek bevetését is sürgették — a CIA. illetve a US Air Force állományából. Néhány nappal az 1954 júniusában Guatemala ellen indított agresszió • előtt a washingtoni Fehér Házban reggeli után Elsenhowerrel tanácskozott a két Dullesfivér. a vezérkar képviselői és a CIA funkcionáriusai jelenlétében. — Biztosak a sikerben? — kérdezte tőlük Eisenhower, majd miután igenlő választ kapott, megjegyezte: — Kész vagyok megtenni minden szükséges lépést az ügy sikere érdekében. Eisenhower ezt kilenc évvel később ismerte be nyilvánosan — s ezzel mint az USA egykori elnöke az amerikai imperializmus egyik leg szégyenletesebb agresszióját az egész világ előtt magáénak vallotta. A CIA egyetlen éjszakara tervezte az Arbenz-kormány megdöntését. John Perrifoy amerikai nagykövet (aJcit egyébként a United Fruittal való közismert kapcsolatai révén UFCO-diplomatának is neveztek), 1954. június 18-án Guatemala Cityben jó kedvvel mondta beosztottjainak: „Fiúk. holnap ilyenkor nagy mulatságot rendezünk!" A hondurasi területről Guatemala földjére lépett Armas-zsoldosok azonban ólomlábakkal jártak, a CIA P-47 típusú gépei közül egyet lelőttek, egyet eltaláltak, amikor Guatemala Cityt bombázták. Eisenhower nyomban hozzájárulását adta újabb amerikai repülőgépek bevetéséhez — miközben Cabot Lodge amerikai küldött a Biztonsági Tanács ülésén a legképtelenebb hazugságokat agyalta kl a szabadságáéit küzdő Guatemala ellen. Arbenz csak a tizenkettedik napon adta fel a harcot... Diaz ezredes juntája vette át a hatalmat, de másnap Monzon gépfegyverrel lelőtte őt, s maga lépett a junta élére. Armas pedig a hanhadik napon az amerikai nagykövet repülőgépén érkezett Guatemala Citybe, s a United Fruit bizalmából hamarosan Guatemala elnöke lett A lakosság 70 százalékát — az írástudatlan parasztokat és indianokat — megfosztották választójoguktól. A United Fi-uit és a nagybirtokosok visszakapták földjeiket, feloszlatták a szakszervezeteket. Vagyis minden úgy történt, ahogyan az UFCO és a CIA megbízottai Idigoras Fuentestől kérték, s aki Armas 1957-ben történt meggyilkolása után foglalta el Guatemala elnöki székét — a United Fruit bizaimából. A múlt század vége óta e recept szerint uralkodik Közép-Amerikában a ma mái 500 millió dolláros tőkével, 3 millió hold földdel, 2400 kilométer vasúttal, csaknem száz gyümölcsszállító teherhajóval és minden élő fölötti hatalommal rendelkező ..hsnánnióca", s vele együtt az Egyesült ÁMamok. . Pedig — éppen Guatemala elleni agresszió után. hogy lecsendesítsék a United Fruit ellen szerte Amerikában fellángolt tiltakozásokat — az Egyesült Államokban még pert is indítottak a mindenható banántröszt ellen. A vád, amelyet Bronwell amerikai főügyész terjesztett a New Orleans-i bíróság elé, így hangzott: Az UFCO megsértette a monopóliumokról és az adókról szóló törvényeket, monopolhelyzetével irányítja az árakat és kizárja a konkurrenciát az amerikai banán-piacon, kezében tartja Közép-Amerika csaknem valamennyi banán-ültetvényét, különleges jogokat élvez kikötők és vasutak használatában, nyomást gyakorol klienseire. Nos. ez meglehetősen enyhe kifejezés volt, s a United Fruit politikai kalózkodásáról és hatalmáról egyetlen szó sem esett... Az UFCO azonban (maga mögött tudva a 2 milliárd dollár tőkével rendetkezd hatalmas Du Pont trösztöt, a Massachusetts állambeli kongresszusi tagokat. akiknek megválasztása az államban székelő banán-tröszttől függ) eltemette a pert. A bohózatba illő tárgyalás nem volt más. mint a United Fruit bostoni igazgatótanácsának és Dulles külügyminisztériumának manővere a guatemalai beavatkozás elleni latin-amerikai felháborodás levezetésére. Figueres costa-rlcal elnök a per idején maga is a banántröszt védelmére kelt, mondván: „Valóban nevetséges, hogy irost, amikor partnerek vagyunk, az F.gyesült Államokban trösztellenes pert tódítanak, amely siker esetén széthúzza a hanánüzlet alapjait." A United Fruitnak jó ügyvédei voltak, * azok ma is a közép-amerikai ..banánköz'ársaságok" diktátorai, a ..banánplóca" helytartói, akik uralmukat és életüket a Bostonban székelő „zöld pápához" kötötték. Nem ők fogják szétzúzni a középamerikaiak vérét szívó „banánpiócát" . .. Sebes Tibor VÉGE 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Péntek, 196S. február 13.