Délmagyarország, 1965. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-10 / 8. szám
Nyelvi laboratóriumokat épít az MSZBT Az idén lesz húsz esztendeje, hogy hazánkban szervezetten megkezdődött az Orosz nyelv oktatása. A társaság központi és vidéki tanfolyamain az idén ezerrel többen tanulnak, mint az elmúlt oktatási évben. Az oktatás eredményességének növelésére az MSZBT szemléltető eszközöket, a helyes kiejtés elsajátítását megkönnyítő magnetofonokat, lemezjátszókat szerzett be. A legutóbbi hónapokban megkezdődött nyelvi laboratóriumának építése is. A laboratórium a beszédkészség elsajátításának megkönnyítését szolgálja. A hallgatók fülkékben foglalnak helyet. A fülkéket magnetofonnal látják el a tanár magyarázatainak, kérdéseinek és az azokra adott feleleteknek rögzítésére. A csoport munkáját a tanár egy vezérlő asztalról irányítja. A laboratórium felszerelését filmvetítő, szemléltető táblák és eszközök stb. teszik teljessé. Az MSZBT nyelvi laboratóriumaiban még az idén megkezdődik a munka. Azt tervezik, hogy a későbbiekben a többi társadalmi szervezetekkel együttműködve nagyobb vidéki városokban, mint Miskolcon, Pécsett, Szegeden stb., fokozatosan kiépítik a nyelvi laboratóriumokat Ahol segíteni kell... TANULÓ ASSZONYOK — CSALÁDI GONDOK Nehéz a dolgozó nők hely- A szegedi üzemi nőtaná- családi problémák megoldázete akkor is, ha „csak" a csok, illetve bizottságok is sában is. Legutóbb az egyik munkahelyen és otthon kell tervbe vették ilyen ankétok szegedi üzem irodájába sírva helytállniok. Még nehezebb megszervezését. De addig is, ment be az egyik dolgozó azoknak az élete, akik to- míg ezekre sor kerül, felke- nő, s közölte: összeveszett a vúbb akarják képezni magu- resik a tanuló családokat, s férjével, annyira, hogy haza kat szakmájukban, vagy cél- elbeszélgetnek a problémák- sem mert menni, pedig ottjuk általános műveltségük ról, tanácsokat adnak, mód- hon három gyermek várja, bővítése. Ezekre az asszo- szereket a családi munka nyokra gondolt az Országos megosztására. Ilyen beszél- Rg Köszönöm Nölanács, amikor a főváros- getés alapján mondták el ban és a nagyobb vidéki vá- például az egyik, felesége tarosokban ankétok szervezé- nulása miatt „háborgó" férjsét kezdte meg, amelyekre nek — aki éveken át tanult meghívják a dolgozó asszo- —, itt az ideje viszonozni a nyokat, a férjeket, a na- szívességet, visszafizetni a gyobb, iskoláskorú gyerme- kölcsönt, amit felesége ed- , . ,. , .. , keket. Meghitt hangulatú dig adott a^al, hogy bizto- ™ ^^klsbt természeteniegbeszélésen egyetlen na- sította számára az időt a naza- A ^ka?ba termeszete pirendi pontként azt tanács- gondtalan tanuláshoz. Magá- sfaaz ®í? "1®nt , ~ kozzak meg, milyen segítség ra vállalt mindent, a házi- el°bb-. aho1 *1,anJ** ^f" kell a dolgozó és tanuló asz- munkától kezdve a gyerme- ..(elmerte a nelyzetet : a jaszonyoknak, hogyan segít- kek neveléséig. rokaba" aírt a kisgyerek, a hetnek a férjek, s hogyan a _ máfk két nagyobbacska az gyermekek. % A beszélgetés utón ^egy^To^Todó vüí h^sznoT hiifzen 3 a beszélgetés nem ma- «gj az eíőző sokban és a falvakban mind radt eredmény nélkül. A nap! veszekedést is hajlandó több dotozó nő ül ismét az férj megértette az elmon- elfelejteni, csak jojjon visz, ,,u U1 d Hntfai-nf „á. „„j„„ sza az asszony es teremtsen iskolapadban hogy folytóssa dottakat sőt azotarendsze- t a lakásban> meg a hibáján kívül felbeszakadt lesen seg.t feleségenek a kek krtzött A nőtaná. tanulmanyait, megszerezze az nazi feladatok megoldása- , a segítséget!' A nőtanács jelen levő képviselője tapintatosan elbeszélgetett az asszonnyal, mi ért vesztek össze, aztán kaált alános" is'kol a 8 osztályát" ban Ugyancsak ebben a csa- TosLn^elb^ígetetrS vagy a gimnázium elvégzé- ádban a nagyobb gyerme- S a behívott sóról tanúskodó, bizonyít- kek elosztották . maguk kö- majd^a behívott ványt. Ez csak úgy oldható zott a bevásárlás, a moso- megígérték hogy türelmeg. ha az egész család se- gátas, s a kisebb mosások mesebbek elnézöbbek leszgít az otthoni munkában. gondját. Most már örömmel ™®sebD®k',Ji'^bOek leszújságolják, jól jártak, mert egym,áasal; h'szen sz®re_ • Cf , tanuló édesanyjuk többet tud *lk egymást A fér megham Elavult „elmelet segíteni iskolai tanulmánya- íf"3" mondta a kovetkező_ ... , ikban, jobban megérti az ő ket" xr.. _ _ fl . Tréfásán vagy komolyan problémáikat s így ha le- ~~ Koszónom a nőtanács az ankéton is szóba kerül: het édesanyjukat most még segitséget, látogassanak eí le kell számolni végre azzal jobban szeretik máskor is beszélgetésre, az elavult „elmélettel", De segít a nótanács egyéb amely azt mondja, hogy a házkörüli munka csakis a családanya dolga. Véget kell vetni annak a „hitnek", hogy a főzőkanál forgatása, vagy a mosógép kezelése, egyszóval az a munka, amit második műszaknak nevezünk, csak asszonyoknak való, méltatlan a férfiakhoz. H. M, OLoaióink írják Veszélyes útszakasz Az Alsóvárosi feketeföl- „kisegítő" úton közlekedhet dekről néhány napja csak sünk. Kérésünk, hogy megveszélyes útszakaszon köze- felelő és biztonságos terelíthető meg a Belváros. A lőutat létesítsenek. N« Csongrád Megyei Építőipari olyat, mint a mostani* Vállalat ugyanis építkezés melynek két oldalán vízzel miatt lezárta a városba ve- telt kubikgödrök, vizes érzető széles útszakaszt, de kok húzódnak, s szinte éleikodtak ^az1^ illetékesek °arról" ^^ ^yegethetnefc hogy helyette megfelelő Zsiga Istvánná Nem állt meg az autóbusz Nem első esetben fordul meg. Nem sokkal később a elő, hogy a Tápéról jövő következő busz vezetője a autóbusz nem áll meg a villamosra mutatott, s megSZEAC-stadionnál levő meg- állás nélkül robogott további állónál. Ez történt az el- Ekkor már többen elégedetmúlt hónapban is két alka- lenkedtünk a dísznek elhelommal. Az első, teljesen íyezett „autóbuszmegálló" üres busz vezetője kézin- jelzőtábla mellett téssel jelezte, hogy nem áll M. L. Hidrológiai decennium Az UNESCO rendezésében ez év január elsején megkezdődött a nemzetközi hidrológiai decennium. Magyarország sokat vár a decennium eredményeitől, többek között azért, mert programján főleg az aszályos, illetve a túl sok vízzel rendelkező területek kérdései szerepelnek* s nálunk mind a két szélsőséges típus megtalálható. A decennium magyar nemzeti bizottsága most készttette el a nagyszabású nemzetközi akciósorozat magvarországi alapprogramját. Ezek szerint, s az illetékes UNESCO szervek egyetértésével, szeptemberben hazánkban kerül sor a nemzetközi decennium első tudományos rendezvényére, a kísérleti vízgyűjtő területekkel foglalkozó symposionra. A Szeged környéki burgonyatermeszlés fejlesztése Kosár — külföldnek „ADél;Magy?r°^zág íésre is" Egészségesebb lom- lékkai több és 1964-ben pélcember 2-i számában cikk bozatú és termése is több jelent meg a Szeged környé- mint a tavaszi ültetésübőí ki burgonyatermesztésről és származó vetőgumóé, annak nehézségeiről. A cikk végén írója megállapítást \ kísérletek tett, hogy helyesebb a Nyírségből hozott burgonya ve- A Dél-alföldi Mezőgazdatőgumó helyett az itt meg- sági Kísérleti Intézet rninttermett burgonyát felhasz- egy két évtizede tanulmá- termésnek ezzel szemben nálni ültetés céljára. nyozza a homoki parasztság csak 32,5 százaléka lett étvetőgumó jut és a közepes, vagy jobb csapadékellátású nyáron is még marad feleslege piaci értékesítésre. Az étkezési burgonya termesztése dául az Ojtott-rózsa 55 szá- Tavaszi ültetésben a tarzalékkal adott többet. Figye- lóburgonya jó agrotechnikát lemre méltó adat az is, hogy g^faj^^^t e£ a termésnek így 82 százaié- részt ^szerves trágyával, máska étkezési méretű, amíg a részt műtrágyával kell biztavaszi ültetésűből származó tosítani. A szerves trágyák közül vagy istállótrágyázzunk holdanként 150 mázsás mennyiséggel, vagy Néhány évtizede a homoki tarlóburgonyatermesztését és kezési céIra aikalmas. zöldtrágyázzunk. Mind az foglalkoznak"^ ú^ettt ÖleSS^. eZ- AZ 1984 évi kísérletünkben ^ya^fá tarlóburgonya termesztésé- kat eíoszor dr. Somorjai Fe- összehasonlítottuk a Kisvár- szupprfoszfáttal és 80 kilovel. E célra rózsa típusú bur- Fen<: ny' jntfzet,' . 'Sazgató dai rózsát is és azt az ered- gramm kálisóval kell kiegégonyák honosodtak meg^ el- ^edményeif ko>ö te is Az ményt kaptuk> hogy a Kis" Sf'tem Azért'hogy e trágyásosorban Ojtott-rozsa, Tom- ereamenyeit Közölte is. Az ' * zás gazdaságon belül biztopa-rózsa stb. és ezeket év- fO-es evekben intézetünk vardai rozsa is alkalmas sftható ieCven. burgonyás verői évre mindenféle vetőgu- tobb kutatója is foglalkozott nyári ultetesre és a nyári tésforgó kialakítása szüksémócsere nélkül fenn tudják a tar oburgonya termesztesé- ültetéssel leromlása ellen ges. A vetésforgó 3 szakasztartani tarlóültetéssel. A tar- vei. 1956 ota a kiskundo- eredménnyel védekezhet- ból álljon: lóburgonya termése piacra rozsmai homoki kxsérleti te- yel vecieKezhet ^ j takarmánynövények^ kerül és például' a szegedi topunkon vetesforgos rend- tunk. mégpedig őszikeverék-takarpiacon e fajtákért a vásár- ,szfrd kísérleteiben a tavaszi Kísérleteink azt is blzo- mány szöszösbükkönvös rozslók kétszeres árat fizetnek, bltotéshez évről évre terio- ították h a ári ü,_ bó, és utána kukorica csalamint a Nyírségből való után- ban előállított vetogumot „tántermesztésével mádé másodvetésben. Ha a termesztett étkezési burgo- használjuk igen jó ered- tetés utántermesztésével gazdasá nem ,ud jstánó. nyáért. A tarlóban termett mennyel. A termes az ilyen mind a tajfajtak, mind az trágyát biztosítani, úgy a burgonya a következő év, yetőgumóval mindenkor biz- elismert fajták csak egy év- szöszösbükköny zöldtrágyározs utáni tarlóültetésig kü- tonsagosabb volt. re mentesek a leromlástól. nak szántandó alá. lönösebb nehézség nélkül A környező homoki közsé- . ,2. év: burgonya. pincében, vagy veremben el- gekből 1960-tól kezdve ösz- Az egy ev a maga nemé- :i. év: rozs. E vetésforgó a tartható. Rendszerint június szegyűjtöttük mindazokat a ben elegendő, mert a Szeged takarmányozási és trágyázást első napjaiban ládába sze- tarlóültetési célra használt környéki homokon kialakult alap megteremtésén túl burdik. csíráztatják, s a rozs to- tájfajtákat, amelyek a pia- gyakorlat szerint évről évre 8°nyából a jelenlegi 38 máaratása után azonnal felszán- con keresettek és minősítő- „ , , ,x . zsa holdanként! átlag hetott, esetleg szervestrágyával sünk alapján jónak bizonyul- rnegvan a lenetösege a tar- lyett mintogy 60 mázsát ad frissen trágyázott homokba tak. összehasonlító kísérlete- lóburgonya termesztésének és rozsból is 2—2,5 mázsáéi ültetik. E tarlóültetésű inkben volt több mint két- vetőgumó fenntartási célból val több terem, mert kísérburgonyák a leromlás jeleit szeres termés is a tavaszi nem mutatják. ültetésűből származó vetőA tarlóban termett burgo- gumó terméséhez vfszonyítnya alkalmas tavaszi elülte- va, de 1963-ban is 45 százaAlpáron, mint annyi más Tisza menti kis faluban, a kosárfonás évszázadok óta kedvelt szórakozás a hosz8zú téli estéken. Az alpáriak valamikor csak saját maguknak készítették a szebbnél szebb kosarakat. Jelenleg a helyi háziipari szövetkezetben dolgoiznak a kosárfonás mesterei és az itt készülő 25—30 féle kosárból, évente mintegy negyvenezret szállítanak külföldre. Képünk az alpári szép kosárcsokrokat ábrázolja. ízlésesek, divatosak: érthető, miért oly kelendők külföldön. Vagy talán a „hazai" háziasszonyoknak is tetszik?... Úis><záfyo>s fesvlii/alaUkal xátui az ifjú tn&Uedtíd'álc Icuttucális szemlébe. Országos fesztiválokkal és találkozókkal zárul az idén az iíjú műkedvelők ötéves kulturális szemléje. Az eseménysor zat, amelyet 1960-ban a KISZ, valamint a különböző társadalmi és tömegszervezetek, illetve állami szervek együtt hirdettek meg, 1965-ben a felszabadulás 20. évfordulóját és a világ ifjúságának IX. találkozóját köszönti. A következő hónapokban Pécsett az ország legjobb népi táncosai, Békéscsabán a lalusi, Székesfehérvárott pedig az üzemi színjátszók adnak számot tehetségükről felkészültségükről. A szimfonikus zenekarok seregszemléjét Budapesten, a kamarazenekarokét Veszprémben tartják. Az országos társastánc-veuseny részvevőit Miskolc látja vendégül. Az amatőr tánc- és dzsesszzenekarok Szombathelyen lépnek pódiumra. Az irodalmi színpadok hetének eseménysorozata a költészet napjához kapcsolódik majd, és Győrött kerül sorra. Mezőkövesdon országos népművészeti szakköri kiállítás nyílik, Budapesten pedig a gyerekek vizsgáznak majd rajzaikkal a tárlatlátogatók előtt. Ezenkívül országos dalostalálkozó, amatőr filmfesztivál és a bábjátékosok seregszemléje szerepel a programban. Az együttesek és szólisták előbb szűkebb hazájuk közönsége előtt lépnek fel, majd — teljesítményük arányában — fokról fokra tovább jutnak: járási, városi, kerületi versenyeken vesznek részt. Végül a megyei seregszemléken szereznek jogot arra, hogy egy-egy művészeti ág országos fesztiválján is elinduljanak. A legjobbakat a kulturális szemle arany-, ezüst- és bronzjelvénnyel, illetve oklevelekkel és emléklapokkal jutalmazzák. és vele párhuzamosan a ta- léteinkből megállapítottuk, • -u Í' - i_ . hogy a rozsnak a kukoricáultetésu burgonya ter- nál ennylvel jobb elóvetemémesztésének is étkezési cél- nye a burgonya, ra. Ennek figyelembevételé- A tarlóültetésre természevel javaslatunk a burgonya- tesen e vetésforgón kívül „,., .... ... rozstablakon kell helyet bizellátas megjavitasára a ko- tosítani vetkező: Ha egy homoki gazdaság D .szántóterületének mintegy Burgonyavetogumo i0_i5 százalékán alakít ki előállítása itye" burgonyás vetésforgót, az már jelentős szántóföldi A homoki tsz-ekben a je- többletjövedelmet is eredlenlegi,gyakorlattól eltérően ményez, ami számításaink a tarlqburgonya termés fe- szerint kataszteri holdanleslegét ne értékesítsék, ha- ként mintegy 6 ezer forint nem azt tárolják tavaszi ül- többlet. tetéshez. Több év átlagában nyen vonatkozásban beegy kataszteri holdon 35 má- lyes tehát a Dél-Magvarorzsa tarlóburgonya terem, s szág december 2-i számában csak kivételesen száraz nvá- közölt megállapítás, s e célt ron fordul elő 20—25 má- a tsz-ek vezetőinek, szakemzsás termés. A tsz-gazdáknál hereinek kellő hozzáállásávisszamaradó feles termés- val és a járási tanács vb bői jut a következő nyárra mezőgazdasági osztálvának a tarlóültetéshez vetőgumó. segítségével el is érhettük, a tsz-eknek jutó fél termés Ez pedig Szeged város és a pedig tavaszi ültetés céljá- környéke jó minőségű búrra szolgáljon. Figyelembevé- gonyával történő ellátását ve a szárazabb évjáratokat, feltétlenül biztosítia. minden kataszteri hold tar- Dr. Antal József lóburgonya után a tsz-nek 1 Dél-alföldi Mezőgazdasági hold beültetésére elegendő Kísérleti Intézet Yasárnan. 1965. január 10. DÉL-MAGYARORSZÁG 5