Délmagyarország, 1965. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-27 / 22. szám

Harmadszorra is esélyesek A Dél-alföldi Mezőgazda­sági Kísérleti Intézet öthal­mi gazdaságának kiszombori üzemegységében Hargitai Antal szocialista brigádja 4 ezer 482 sertést hizlalt meg tavaly állami értékesítésre. Jó eredményük folytán most harmadszorra is esélyesek a „szocialista brigád" cím el­nyerésére. Derekas munkájuk egyéni­leg is szép eredményt hozott számukra. Személyenként havi fizetésük egész évi át­lagban 2 ezer 300 forint fö­lé emelkedett, az egy mun­kaúrüra jutó bérük pedig í) forint 05 fillér volt. Csupán a terven felüli súlygyarapo­dásért 7 ezer 300 forint pré­miumban részesítették a bri­gádot. Idén legfontosabb fel­adatának tekinti Hargitai Antal brigádja a még gazdu­i losabb hizlalás érdekében az egy kiló súlygyarapodás­hoz szükséges takarmány­felhasználás csökkentését Tanfolyam az idegenvezetőknek Hat előadásból álló to­vábbképző tanfolyamon vesznek részt a szegedi ide­genvezetők a TIT és a Sze­gedi Idegenforgalmi Hivatal rendezésében. Az előadáso­kon a többi között megis­merkednek az egyetemek nemzetközi kapcsolataival, az utóbbi években a két szegedi egyetemen produkált tudományos eredményekkel, ismertetik velük továbbá Csongrád megye és székhe­lye, Szeged építészeti, szob­rászati gazdagodását Pihenő a gyárudvaron 1965. JANUÁR Sí., SZERDA NÉVNAP: ANGELIKA FELHŐS. PARAS IDO Várható tdfljárás ma estig: felhős, párás, sokfelé ködös lg/S. valószínűleg csapadék nélkül, helyenként zúzmara­képződés. Mérsékelt szél. Várható legmagasabb nappa­li hőmérséklet mínusz 2— plusz 2 fok között. (MTI) Élő babonák és hiedelmek — ELAKADT A SÍKOS ÜTŐN a gázgyár bejáratá­nál Benkovics István Sze­ged. Borbús utca 11. szám alatti lakos által vezetett A Szegedi Fiatal Művé- tehergépkocsi. A gépjármű a szek Klubjának rendezésé- villamossínen állt. A rókusi ben „Babonák, szokások, hie- állomás felé haladó villamos delmek" címmel január vezetője, Tóth Sándor, Her­28-án, csütörtökön este 8 nyós utca 8. szám alatti la­órakor sajat kutatásainak kos féktávolságon kívül ész­alapján magnetofonfelvéte- lelte az álló gépkocsit, még­lekkel illusztrált előadást sem tett meg mindent a ka­LAK AS 3 szobás belvárosi összkomfortos la­kást cserélek I ki­sebbért. „Költségté­rítéssel 11766" Jelige­ra a Sajtóházba. X11766 Lakásleválasztást, szövetkezeti lakást, emeletráépítést ke­resek, „orvos" jel­igére Sajtóházba. X11763 turt Polner Zoltán tanár, a Szegedi Üjságíró Klubban. Is­merteti a Csongrád megyei falvakban, tanyavilágban végzett kutatásait. Előadásá­nál közreműködik özvegy Vörös Imréné 78 éves fe­rencszállási asszony. — VITAESTET RENDEZ a méhészet időszerű kérdé­seiről a Méhész Szövetkezet szakcsoportja a MESZÖV­székházban január 29-én, pénteken délután 5 órakor. Fgy év inuiiltakerülésért Közveszélyes munkakerülés miatt egy év szabadság­vesztésre ítélte a Csongrád megyei bíróság Gyurovszky Károly, 40 éves, szőregi lakost. Gyurovszky utolsó bör­tönbüntetésének letöltése óta több munkahelyen dolgo­zott, rendszeresen azonban csak néhány napig. Legutóbb toronydaru kezelő volt, de ezt a munkát sem végezte sokáig, ideje nagy réazét italozással töltötte. A bíróság egyben kényszere] vonóké rúna kötelezte a munkakerülőt. — SZOCIALISTA MBG- — A FRANCIA RIVIÉ­ÖRZÉSRE veszik ét a gond- RARÖL tart ma délután 6 jaikra bízott gépeket, gépko- órakor a TIT földrajzi szak­csikat, traktorokat és más osztálya rendezésében veti- ([ szállítóeszközöket a Csöng- tettképes előadást dr. Jakucs októberében önkényesen ki­rád megyei MÉK dolgozói. A Pál kandidátus, felszabadulásunk 20. évfor­dulójára kezdeményezett — VIZSGÁZNÁK A DA­munkaversenyben díszes RUKEZELÖK. A szegedi ká­v.mdorzászlókkal jutalmaz- belgyárban mar három hid­zák a legjobb szocialista bri- daru. több emelőgép és eme­rambol elhárításáért, össze­ütköztek. Személyi sérülés nem történt, a keletkezett kár értéke 1000 forint. A karambolért Tóth Sándor felelős. — NAPI HATEZER LI­TER TE.I feldolgozására al­kalmas tejház és 30 férőhe­lyes ellctőistálló építése fe­jeződik be az idén az öthal­mi állami kísérleti gazda­ságban. A központi üzem­egységben három tehenész­nek szolgálati lakás készül. Ezekkel együtt komplett mó­don üzemelhet majd a gaz­daság négyszázas szarvas­marha-tenyésztelepe és tej­gazdasága. Őr'ze!ben az éjszaka „tündére" Közveszélyes munkakerü­lés és üzletszerű kéjelgés miatt vette őrizetbe a Sze­ged városi és járási rendőr­kapitányság Kiss Istvánné Tápé, Tisza-sor 12. szám alatti lakost. Kissné tavaly gádot, a kiváló munkahelye­ket és a legjobb kirendelt­ségeket Elitta a tikelOu'alványt Csalás és lopás miatt In­dított büntetőeljárást a Sze­ged városi és járási rendőr­kapitányság letartóztatás mellett Magda György 39 éves többszörösen büntetett elő­életű, Szeged Bercsényi ut­ca 10. szám alatti lakos el­len. Magda György vállalko­zott arra, hogy Cs. A. újsze­gedi lakos 480 forint értékű tüzelő utalványára szenet szerez. Az utalványt eladta, a pénzt italra fordította. Ezen kívül a Liliom vendég­lő elöl ellopta K. B. szegedi lakos kerékpárját és eladta. lépett munkahelyéről és nem dolgozott. Szegeden külön­böző szórakozóhelyeken fér­fiakkal kötött ismeretséget, s a tőlük kapott pénzen tar­totta fenn magát. — BÜTORGYAR AD BŰ­TORT A BÚTORGYÁR­NAK. A Tisza Bútoripari Vállalat szegedi telepe meg­bízást kapott vállalatától, hogy a csongrádi és a szol­noki telepek hiányzó iroda­A Várpalotai Szénbányásra­tl Tröszt férfi munka­erőt vesz fel 18—45 éves korig mélyszinti bányamunkára. Kedvezményes munkásszál­lást és napi háromszori ét­kezést biztosítunk. Nós és családfenntartók évento 64 mázsa ahydrált szenet kaprok tórílós nélkül. Útiköltséget felvétel esetén megtérítünk. Felvételhez szükséges: munkakönyv, kót hétnél nem régibb tanácsi Igazo­lás és katonukönyv. Jelentkezni lehet folyama­tosan a Várpalotai Szén­bányászait Tröszt Munka­ügyi Osztályán. K. 16 lővillás targonca segíti a rakodómunkát. Ezek kezelé­sére szakképzett munkáso­kat alkalmaznak. Rövidesen a tömlőgépeket is emolőbe­rendezésekkel akarják fel­szerelni, hogy könnyebbé váljon a tcVi orsók emelge­tése. Ezek kezeléséhez is szakismerettel rendelkező munkások szükségesek. Házi berendezéseit elkészítsék. A tanfolyamon képezték ki a szegedi üzem még az első munkásokat, akik bizottság fél évben eleget ls tesz a előtt vizsgáznak. „házi" rendelésnek. Filmhírek a nagyvilágból A népszerű Annié Girar- írta. A film egy öreg forra­dot befejezte Olaszországban dalmárról szól, aki haza­a Le Belle Famiglie (Szép megy Visevicára, az elesett családok) és a Giochi di So- harcosok emlékművének le­cieta (Társasjátékok) című leplezésére. Itt feltörnek filmjeit; ugyancsak elkészült benne a fiatalság, a harcok, francia produkcióban a Les tragédiák és győzelmek em­Guignols (A paprikajancsik) lékei. Mimica filmjében a című film, amelyben fősze- múlt és a jelen képeinek repet játszik. Girardot jelen- váltakozása érdekes ellen­leg New Yorkban dolgozik, pontozást teremt. A Három szoba Manhattan­ben című filmben játszik jelentős szerepet. * Vatroslnv Mimica. a zág­rábi rajzfilm stúdió ismert rendezője a Visevice sziget Prométheusza címmel játék­filmet készített. A hírek sze­A Metró—Goldwyn—Ma­yer cég újabb, nagyszabású bűnügyi filmet készít Aga­tha Christie The Alphabet Murders (Az ÁBÉCÉ gyil­kosságok) címmel. Hősét, a mulatságos és éles logikájú Harcule Poirot magándotek­rint filmje a legjobb jugo- tivet Tony Randall alakítja, szláv alkotások közé tartó- parinere Anita Ekberg, aki zik. Forgatókönyvét a ren- segít felderíteni a különös dező Szlavko Goldstein és gyilkosságokat. A film ren­Kruno Kvijen társaságában dezője Frank Tashlin. Ön is megnyerheti a Korszerű családi li 'xai garázzsal, személyautóval, a párizsi és fekete-tengeri 2 személyes, 14 napos utazást. , különböző személyautókat, televíziókat, hűtőszekrényeket, rádiókat stb., stb. a 4 forintot Szcrcncse-sorsjctffft/cl! HÜZAS A JÖVfD HÓNAPBAN! A Nap kél 7 óra 17 perckor, és nyugszik 16 ora 37 perekor. A Hold kél 3 óra 13 perckor, és nyugszik 12 óra 15 perckor vízállás A Tisza vízállása Szegednel szerdán plusz 114 centiméter. husz EVE, 1945. Január 27-én szabadították fel szovjet csapatuk a hitler-fa­slszta borzalomgépezet gaztettei­nek egyik legszörnyűbb színhe­lyét, Ausehwitz-Blrkenaut. A hu­szadik század közepén, Európa egy eldugott helyen ulyan ba­rakkvárosra bukkantak, ahol a halál nagyüzeme, az emberi e\al­Jasodás vadállati, fasiszta ke­gyetlenkedése hat esztendőn ái tombolt. A megtalált SS-okmá-1 nyok szerint az. Itt elpusztított négymillió ember között 29 nem­zetiséghez, népcsoporthoz tarto­zó foglyok szerep-Jtek. (Megem­lékezésünk a 2. oldalon.) NEMZETI SZÍNHÁZ Esfg 7 órakor: A sárkány. Ju­hász Gy.-bérlet. kamaraszínház Ma nincs előadás. mozik Szabadság: Ne hagvd magad, Pilkin! (Negyei! 4. fél 6. három­negyed 8.) — Vörös Csillag: Ne hagyd magad, Pitkin! (6 negved 9.) — Fáklya: A boldogság napja. (Negyed 6. fél 8.) Postás Mozi: Jelena öböl. (Fel 6. fél 8.) Szovjet film, INSPEKCTOS ALLATORVOS1 SZOLGALAT Szeged város területére Január 23-tól 30-ig este 6 órától reggel 6 óráig (vasár- és ünnep­nap nappaj is) elsősegély és ne­hézellés esetére ügyeletes dr. Palotás Gyula állami állatorvos. Lakása: Partizán u. 7. Telefon 26-94. Az. állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. Rendőrségi fogadóórák A Csongrád Megyei Rendőrfő­kapitány súg vezetője január 30­an, szombaton délelőtt 9—12-ig a Kossuth Lajos sgt. 22—24. sz., I. emelet 103., a Szeged városi és járási rendőrkapitányság vezető­je pedig február 2-án, kedden délután 2—5 óráig tart fogadóórát a lakosság részére a Párizsi krt. 42., I. emelet 4. sz. helyiségben. Közlemények x A Magyal—szovjet Baráti Tár­stság február 1-től ujabb orosz nyelvtanfolyamot indít kezdők és haladok részére. Jelentkezni lehel: Szeged, Deák F. u. 16., III. emeleti MSZBT-ircdában dél­előtt 9—12-ig. Jelentkezésekot írásban és telefonon is elfogad­nak Tel.: 33-52. Az érdeklődök bővebb fölvilágosítást a fenti cí­men kaphatnak. k. x Az időjárás hatása az em­berre címmel Horpácsl Géza ta­nársegéd tart előadást ma e.ile 6 órakor az újszegedi November 7. Művelődési Otthonban. Bemu­tatásra kerülnek a Védekezés a járványok ellen és a Frontbetö­rés című filmek. X A világ térképe előtt című előadássorozat L előadását A forrongó Latin-Amerika címmel Vecsernyés János tanár tartja ma este 6 órakor a Tömörkény I. Művelődési Otthonban (Petőfíte­lep, III. u.l. Bemutatásra kerül a 40 009 kilométer című film. Mirtden érdeklődót szívesen vár a művelődési otthon vezetősége. x Kanadában jártunk címmel tart színes diafilmek bemutatá­sával egybekötött élménybeszá­molót kanadai útjáról dr. Be­retzk Péter c. egyelem! tanár a Juhász Gyula Művelődési Ott­honban. január 29-én. pénieken este 6 órai kezdettel. Belépés díj­talan. Minden érdeklődőt szíve­sen látunk. x Gyássköxleménj ek Köszönetet mondok mindazon ismerősöknek, jó barátoknak, kik édesanyám, özv. IlKRi/.OG i:nf:\II elhunyta alkalmából részvétsoraikkal nagy bánatom­ban fölkereslek, ttzy. Kovács Je­nöné, Dunaiig raszti, Rákóczi út 42. sz. 1(855 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, kik szeretett testvérünk, NAGV IST­VÁN temetésén megjelentek, részvétükkel és világaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. T. 3911 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség és tesi­\ ér, BAJUSZ JrtZKEENÉ Németh Hermina, életének 16. évében rö­vid szenvedés után elhunyt. Te­metése folyó hó 37-én 15 órakor le-./ az alsóvárosi temető kápol­nájából. A gyászoló család. T. 3933 Mély fájdalommal tudatluk, hogy özv. VARGA TALNE Mol­dován Teréz, életének 82. évében 1 osszu szenvedés után elhunyt. Temetése folyó hé 27-én 13 óra­kor les/ a rókusi temető ravata­lozójából. A gyászoló csal '-rt. T. 3935 Szerény diáklánynak albérleti szoba kiadó. Lehet teljes ellátás is. 1—2 gyermek gon­dozását lakásomon vállalom. Párizsi krt. 28/a sz. 117:12 Al'ócrleti szoba dol­gozó nőnek kiadó. — . Rendes hely" jel­igére, Sajtóházba. 11723 Elsejére három fia­tal lánynak külön bejaratú albérleti szoba kiadó. Veres­ács u. 42. sz. 117.14 Kuion bejáratú búto­rozott s,.oba férfiak részére kiadó, febru­ár l-re, Bakay Nán­dor u. 20/b. 1175:> vlbérlet egyetemi hallgatónak kiad >. 1 Ijszeged, Rózsa F. ül 4., délután 3—5-ig. 11766 Külön bejáraid bú­torozott szoba 2—3 személy részére feb­ruár l-re kiadó. Új­szeged. Piilich K. d. _13_ b. 11719 Klinikai dolgozó fia­talember külön bejá­ratú bútorozott szö­vi: k'res. Lehetőleg „Körúton belül : 7!fz" jeligere Sajtó­házba. 11792 Albérleti szoou fű­tés i-l egy nőnek ki­adó. Kecskeméti u. " b sz. 11797 !-.ét ínnak vagy lánynak bútorozott szoba kiadó. Fecske u. 11. 114111 Szoba kiadó lány ré­szére fűtéssel. Tol­buhln sgt. 92—94., D. ép. III. emelet 16. aj­tó. Negyed házrész elndó. Érdeklődni ugyanott. 11302 Elcserélnék 1 szoba összkomfortos föld­szintes. főbérlett és 2 szoba összkomfor­tos I. e. szövetkezett lakást 2 külön álló szövetkezetire. egy házban legyen. „Bel­város 11812" jeligére Sajtóházba. 11612 Elcserélnék 2 szoba összkomfortos szö­vetkezeti lakást és 1 szoba összkomfor­tos főbérlett föld­szintes belvárosi la­kást 3—4 szoba össz­komfortra I—II. eme­letig. „Költség'ürí­téssel 11813" Jeligé­re Sajtóházba. 11813 Elcserélném 2 szoba összkopiforlos, I. e. szövetkezeti laká­som, l vsgy 2 loba vagy egy es fél szo­bás szövetkezetivel, emeletráépítésre, fó­bérletlre „Szép hely 11814" jeligére Saj­tóházba. 11814 Elcserélném 1 szoba összkomfortos bel­városi, fszt, lakásom 1 szobás, 1 1 2-es és 2 szobás összkomfor­tos lakásra, vag.v ugyanilyen szőve ke­zelj vagy emeletrá­építésre. „Megegye­zünk 11815" jelig re Sajtóházba. 11815 Nő részére bútoro­zott szoba kiadó. — Kisfaludy u. 48. 11825 Egyszoba összkom­fortos lakást á've­szek. lehet szövetke­zeti is. „Kp 11836" jeligére Sajtóházba. U836 Bútorozott szobába fürdőszoba-haszná­lattal férfi szobatár­sat keresek. Párizsi krt. 11., 1. emelet. 11842 Cserélek különálló épületben szoba­konyhás lakást egy szobáért. „Nem igé­nves" Jeligére Saj­tóházba 11845 Belvárosban bútoro­zott szoba febr. l-re kiadó 2 diáklány vagy fiú részére. Kü­lön bejárattal. Vágó György. Kelemen u. 11., I. 8. 11850 Elcserélném utcai 1 szoba-konyhás, spel­zos, fáskamrás la­kásomat, 1 szoba összkomfortra vagy 2 szobásra. „Petőfi sgt.. villamos kitérő­nél" jeligére Sajtó­házba. 11852 Elcserélem ogyessza! szövetkezeti, fszt. 1 szoba összkomforto­mat belvárosi 1 szo­ba összkomortomat belvárosi 1 szoba­konyháért vagy gar­zonért. „Tisza-part" jeligére Sajtóházba. 11851 Gyermektelen há­zaspár külön bejára­tú bútorozott szobát keres. „Dolgozó" jel­Igére Síjtóházba. 11865 Szeged, Somogyi Bé­la u. 19. számú 1 szo­ba-fáskamrás. ház­felügyelői lakásom elcserélném bárhol, lehet vidéki ls. H 620 Elcserélném Eszpe­rantó ú. 4. szám — a rókusi templom körül — lenti szoba, konyha, gáz, előszo­ba, speizos lakáso­mat emeleti szép la­késért. X67239 Közpoiiu íuiéses, I emeleti kétszobás, összkomfortos laká ,i cserélnénk három­szobás, nagyméretű ösézkomfortosért. — ..Nagykörűiig 67194" jeligére a Hirdetőbe. 67194 Külön t)t'jár; PI szo­ba három férfinak, vagy három lányinak l-re kiadó. Csendes u. 26. 672iw Egv dolgozó fiai ai­ember külön bejára­tú, albérleti szobát keres. „Rózsafa 67295" jeligére a Hir­''előbe. X67295 Külföldre utazó ér­telmiségi dolgozó nő külön bejáratú albér­letet keres Belváros­ban. „Fenntartható 67285" jeligére a Hir­detőbe. 67285 ívulön bejáratú szo­ba magános férfinek kiadó. „Újszeged 67281" jeligére a Hir­detőbe. 67281 Elcserélném Kossuth sgt. 51.. IV. 4(1. két­szoba összkomfortos szövetkezeti lakásom újszegedi háromszo­básért. Érdeklődni este. 67275 Albérleti bútorozott szobába dolgozó nőt felveszek. Marx tér 12., emelet ». ajtó. 67274 INGATLAN álakéi beköltözhető belvárosi 1 szoba félkomfortos, köny­r.yen 2 szoba össz­komfortossá alakít­ható házrészt adok ..Hasonló szegediért" jeligére Sajtóházba. XI 17(i7 Azonnal bckúliőzheiő ház. eladó, egy hold leiekkel, részben /plő és gyümölcsös. Domaszék. Fekete­szén állomás mel­len. Erd.: Fülöp Gézánál. X11793 Eladó (Ay kh föld. Ebből s/.olő, gyümöl­csös 600 n-öl, 30 mé­teres épülettel. vil­lamoshoz t kilomé­terre. Érdeklődni Baklói kiskertek. Al­kotmány u. 11. Ko­osárdi. X11794 Két kis szoba, kony­ha. melléképül zies magánház beköltö­zéssel eladó. Bokor u. 3. XI1819 Szatyniazon levő szőlő és gyümölcsö­sömet bérbe vagy felesbe kiadnám. ­Érdeklődni Szeged. Topolya sor 11. sz. X11849 Zoltán u. 15. számú haz eladó X67172 Építésre alkalmas lelket vennék „Kp U7I9" Jeligére Saj­tóházba. 11719 Vennék nagyobb családi házat mel­lékéi ideiekkel, má­jusi átadással. Váz­latos rajz és árm'g­j« lölesse' ..196.5. má­jus" Jeligére a Saj­tóházba. 11730 5 szobás OT* esalá­di házat vagy ház­részt átvennek 90 000 Ft kp, többit meg­egyezéssel. Batthy­ány u. 32. Érd.: ud­varban. 11729 Mcgvetelre keresek 2—3 szobás magán­házat köriöltésen belül. Ármegjelölés­sel „Tavaszi átadás" Jeligére a Sajtóház­áé 1173Q Egy szoba-konyhás házrészt, esetleg egy szobát is vennék, beköltözhetően. — „Készpénzzel fize­tek 67167" jeligére a Hirdetőbe. 67167 Kert házhelynek el­adó. Újszeged, Fürj u. 89. sz. 67261 Dorozsmán vT„„inos­vegállomásnál nagy családi ház e'adó. 400 n-öles telekkel. Ér­deklődni: Szeged, Bos zorkányszlget u. 47. SZ. 67236 Lebontásra nagyobb udvari téglaépület eladó. Szivárvány u. 7 Erd : 2 órától ma­gasföldszinten. X6729I Eladó magánház két­szobás, konyha, elő­szoba, alápincézett nagyszín, garázsnak alkalmas, azonnal beköltözhető. Vér­tanúk tere 8. sz. x 57271 Magánházat vennők 25 060 Ft-ot fi/e'n"k f lőre, többit megbe­szélés szerint. Bá­lint Mihály, Sziliért sgt. 45. 11866 AM,AS s hónapos gyerme­kem gondozására gyermokszerető né­nit keresek. ..Ottho­nomba 111153" jeligé­re Sajtóházba. xl1353 Öntözési es trak'.o­rosgl akoriattal és gépkezelő vizsgával munkahelyet változ­tatnék, tsz-ben vagy gazdaságban is. — „Traktoros" jeligére a Sajtóházba. 11769 Érettségizett, vasút­fcrgalmi techniku­mot végzett fiatal­ember elhelyezkedne vállalatnál szállítás­sal kapcsolatos, vagy más adminisztrációs munkakörbe, febru­ár közepétől. „Pon­tos 11906" Jeligére a Sajtóházba. 11896 1961-ban végzett g ­pésztechnikus elhe­lyezkedne „Azonnal 11835" jeligére a Sa|­tóházba. 116 15 Nagy gyakorlattal hentes állást változ­tatna, konyhamészá­rost teendők ellátá­sára. Ajánlatokat „Csak Szegedre" jel­igére a Sajtóházba. 11841 Gyakorlott gvors­Béplró állást vá'ioz­tn(ns. ..Gvakorlott 67351" Jeligére a Hir­detőbe. 67.151 ERTEK Eladó világos politú­ros halószobabütor, gyermekrekamiék. feslett kombinált szekrény, Kalór kály­ha és vezetékes gáz­ul /hely. M égtek int­hető délután 4-től. Lenin krt. 29., kapu platt balra. Bélyeget lpg»ldny«­sebben vásárolhat, értékesíthet. Falus bélyegkereskedés Kelemen u. 4. X11844 Bőrkabátját alakit­tassa, Javíttassa víz­hatlan bőrpuhító festéssel. Csordás bőrruhakészltő mes­ternél, Szent Miklós u. 7. sz. Felsöváros. X1132I OTP-hltellevélre ;-. árusítunk mindenne­mű modern, antik­sty] hútorféleségo­kot. Bővebb felvilá­gosítást az üzletben adunk. Bizományi Áruház, Szeged. y66957 Tolósnlvos piaci mér­leg in és 20 kg-os le­sz.viftott áron kop­ható. rövid rúddal, nagy tányérral. 1965. évi hitelesítéssel. 4 éves garanciával, díi­montes csomagolás­sal. ~ Mog-rkimés ntán fi/ethriő: — Krammnr r<-r*nr. Baja, Be7.eré1í u 3. V. 24078 Pamutír omóipari Vállalat Szegedi Textilmüvek Gyára fonó- és szövő szakmába ipari tanulókat keres felvételre. Az iparitanuló-Iskola 1 éves. Jelentkezhetnek szegedi vagy a közúti forgalomba bekapcsolt Szeged környéki lakosú lányok, akik 1965. február 28-ig 15. életévüket betöltik, s a 18 éves kort nem haladják meg. Továbbá 8 általános iskolai vég­zettséggel rendelkeznek. Vidékieknek tanácsi igazolás szükséges. Az i puritánul ó-iskola 1905. február 1-én indul. Jelentkezni lehet a Textilmüvek munkaügyi . osz­tályán. y g7 osi 4 DtL-MAGYARQRSZÁ* ím w. ¥

Next

/
Thumbnails
Contents