Délmagyarország, 1964. december (54. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-11 / 290. szám
Ismét támadnak a szabadságharcosok A saigoni amerikai főparancsnoksag szóvivője csütörtökön közölte a sajót képviselőivel, hogy a befutott jelentések szerint a kora hajnali órákban erőteljes támadás érte a kormánycsapatok támaszpontját Ba Dua városban. A Saigontól délnyugati Irányban, mintegy hetven kilométerre, a Mekong-foiyó deltájában fekvő Ba Dua védelmében az amerikai tanácsadók is részt veitek. A félóra alatt lezajlott támadás során a kormánycsapatok 12 halottat és 19 sebesültet vesztettek. A szabadságharcosok sebesülttelket elszállították — mondotta a szóvivő. Nincs abszolút többség A Brit Guayana-i választások végeredménye Közzétették a december 7-én megtartott Brit Guayana-i parlamenti választusok végeredményét. A legtöbb szavazatot a Népi Haladó Párt, Cheddi Jagan pártja szerezte: 45,8 százalékot kapott, vagyis 4 százalékkal növelve szavazatnit az 1961ben megtartott választásokhoz képest. Jagan pártjának 24 mandátuma lesz az 53 tagú parlamentben. Mivel egyetlen párt sem szerzett abszolút többséget, nem alakíthat önállóan kormányt. (MTI) Mielőtt még elévül... A bonni parlament elfogadta a szociáldemokraták és a kereszténydemokraták altal közösen előterjesztett Javaslatot mely felszólítja a kormányt, hogy tegyen azonnal intézkedéseket a még le nem leplezett náci gyilkosok gyors felkutatására és március elején terjesszen jelentést a parlament elé, vajon sikerült-e „minden számításba jövő esetben" megindítani az eljárást. A Szovjetunió Legfelső Tanácsa folytatja munkáját A világközvélemény kedvezően fogadta a szovjet kormányfő beszédéi Megkezdődött a vita Koszigin és Garbuzov beszámolója felett Csütörtökön a Szovjetunió zölte. A kommentárok a be- A londoni Times című lap Legfelső Tanácsának két há- szédnek főként két bejelenté- hosszan elemezve a beszédet, za: a Szöveteégi Tanács és a sével — a katonai kiadások arra a kövekeztetésre jut. Nemzetiségi Tanács folytatta csökkentéséve] és az életszín- hogy a Szovjetunió nem lena szerdán este megkezdett vi- vonal gyors ütemű növelésé- ne közömbös a katonai kiadátát Kc«zigin miniszterelnök vel — foglalkoznak. sok kiegyensúlyozott csökkenés Garbuzov pénzügyminisz- Mindkettőt igen pozitívan téséröl szóló megállapodás ter beszámolója felett. értékelik. terve iránt. A Daily Mail cíA két ház délelőtti ülésén A combat című laD mű» ugyancsak londoni lap a közép-ázsiai szovjet köz- b£5£l' társaságok képviselői szá- szedet, hogy az a Gromiko által a Szovjetunió még na- az ENSZ-közgyűlés hétfői gyobb nyomatékot ad az ülésén a leszerelési világérteatommend-szerződés meg- kezlet összehozására tett jakötése óta tapasztalható vaslat alátámasztásául szolenyhUIési folyamatnak. gál. Nincs közeledés Schröder külügyminiszter Párizsból visszatérve csütörtökön beszámolt Erhard kancellárnak az olasz és a francia fővárosban folytatott tárgyalásairól. A tárgyalások eredményéről hivatalos nyilatkozat még nem hangzott el. Politikai körökben azonban általában feltételezik, hogy az MLFterv kérdésében nem jött létre közeledés a francia és a nyugatnémet álláspont között moltak be köztársaságaik gazdasági és kulturális fejlődéséről. A Legfelső Tanács szerdai ülésén Koszigln és Garbuzov beszámolóinak elhangzása után megkezdődött a vita az előterjesztett beszámolók felett. Iván Szenyin, a Szövetségi Tanács költségvetési bizottságának elnöke a Szövetségi Tanács költségvetési bizottsága nevében elfogadásra ajánlotta a gazdaságfejlesztési tervet és a költségvetési tervezetet. A Nemzetiségi Tanács ülésén Mihail Jasznov, a tanács költségvetési bizottságának elnöke terjesztett elő korreferátumot Javasolta, hogy a szövetség) köztársaságok kiadási tételeit emeljék fel 130 millió rubellel, és ezt az összeget városfejlesztésre, házak tatarozására, a lakásviszonyok javítására fordítsák. Olga Ivascsenko, a Nemzetiségi Tanács gazdasági bizottságának elnöke tartotta a második korreferátumot Többek között javasolta, hogy 25 millió rubellel emeljék fel a könnyűipar fejlesztésére előirányzott összegeket Hangsúlyozta, hogy az 1965, évi terv megvalósítása megteremti az előfeltételeket ahhoz, hogy az újabb ötéves tervidőszakban meggyorsuljon a népgazdaság fejlődésének üteme. Ezután a Legfelső Tanács mindkét házában, a Szövetségi Tanácsban és a Nemzetiségi Tanácsban külön-külön is megkezdődött a vita az 1965. évi tervről és költségvetésről. * A világközvélemény helyeslő érdeklődéssel fogadta Koszigin szovjet miniszterelnöknek a Legfelső Tanács ülésén szerdán elmondott beszédét. A sajtó, a rádió és a televízió első helyen és bőven foglalkozott az eseménnyel a világ valamennyi országában. Számos csütörtök reggeli lap a beszéd teljes szövegét köKIELEGfT0 WASHINGTONI ESZMECSERE UTAN Befejeződtek az angol-kanadai tárgyalások Franciaország részt vesz a NATO miniszteri tanácsülésén Háruld Wilson? brit miniszterelnök szerdán az Egyesült Államokból Kanadába utazott Wilson megérkezésekor kijelentette, Ottawában megvitatják a brit nemzet, közösség tagállamai között fennálló politikai és gazdasági kapcsolatok különböző kérdéseit és a/.okat a problémákat, amelyekről Washingtonban — mint megjegyezte — oly kielégítő eszmecserét folytatott Tájékozott források szerint Wilson azzal a tervvel foglalkozik, hogy magas szintű NATO-értekezlet, összehívására szólít fel, hogy megvitassák a NATO-atomhaderö esetleges újabb terveit, módosításait. A DPA nyugatnémet hírügynökség jelentése szerint Rusk amerikai külügyminiszter szerdán tájékoztatta Hervé Alphand-t. Franciaország washingtoni nagykövetéi a Johnson—Wilson megbesíélésről. Az egyórás tanácskozás után a francia nagykövet kijelentette, hogy Franciaország részt fog venM a NATO miniszteri tadáesUlése alkalmából «z atomvédelmi struktúra átszervezéséről folytatandó tárgyalásokon, ezzel szemben változatlanul elutasító Fran. ciaország álláspontja az MLF-tervekkel szemben. Wilson angol miniszterelnök csütörtökön befejezte az amerikai kontinensen tett látogatását: Washingtonban és Ottawában folytatott tanácskozásai után Gordon Walker külügyminiszter kíséretében repülőgépen hazautazott Angliába. Gromiko és Johnson tanácskozása Szóba került a leszerelés kérdése Is Gromiko szovjet külügy- nagykövete és Thompson, a miniszter szerdán délután külügyminisztérium tanácsa Fehér Házban tanácskozott adója is jelen volt Johnson elnökkel. A talál- A másfél órás tanácskozás kozón szovjet részről Szem- után Gromiko kijelentette, jonov külügyminiszter-helyet- hogy a Szovjetuniót és az les, Dobrinyin washingtoni Egyesült Államokat kölcsöszovjet nagykövet és Szmir- nősen érdeklő kérdésekről novszkij, a szovjet külügy- folytattak eszmecserét. A minisztérium kollégiumának megbeszélés — mondotta — tagja, amerikai részről Rusk hasznos volt és baráti légkülügyminiszter, Kohler, az körben folyt le: szóba került Egyesült Államok moszkvai a leszerelés kérdése is. Leopoldville-i „panasz" a Biztonsági Tanács előtt Az ENSZ közgyűlése és a hatalmak nyomására napiBiztonsági Tanács egyaránt rendre tűztek egy leopoldérdekes felszólalások szín- viliéi „panaszt" is. amelyhelye volt csütörtökön. Dél- nek célja elterelni a figyelelőtt a Biztonsági Tanács met az igazi kérdésről, a tovább folytatta a vitát > fegyveres beavatkozás elitéKongó kérdéséről. Eredeti-' léséről.' A tanács délelőtti leg az afrikai országok ja- ülésén elsőnek Mali képvivasolták a Kongóban vég- selője kapott szót. rehajtott amerikai—belga— A Biztonsági Tanács délaneol intervenció meetár- után ~~ magyar idő szerint angol intervenció megtai a kés5 estj órákban _ foly. gyalasát, az utolsó pillanat- tatta a vitát a kongói kérban azonban a gyarmatosító désről. Tanácskozik a JKSZ kongresszusa Csütörtökön délelőtt az A határozat szerint a KISZ előterjesztett beszámolók fö- most megválasztandó Közlötti vitával folytatta ta- ponti Bizottságának 155 tagnácskozásait a Jugoszláv ja lesz. A választás alkalmáKommunisták szövetségének val meg kell újítani a jelenVIII. kongresszusa leg 128 tagot számláló KözA kongresszus határozatot ponti Bizottság legalább hozott a Központi Bizottság, egynegyedét, a Központi Ellenőrző és a Á Központi bizottságok, a Központi Felügyelő Bízott- felügyelő- és ellenőrző bíság létszámáról, összetételé- zottságot az ország összes nek szempontjairól és meg- nemzetiségeihez tartozó kiválasztásának módjáról. derekből kell megalakítani. A francia szenátus elvetette az „atombomba-törvényt" A francia szenátus szerda ciaországot senki sem fteéjszakai ülésén 178 szava- nyegeti, nincs szüksége atornzattal, 45 ellenében elvetet- bombára. Emlékeztetett ar. te a kormány hatéves atom- ra, hogy De Gaulle éppen fegyverkezési programját. A 20 évvel ezelőtt írta alá a szavazást megelőző vitában francia—szovjet egyezményt, Petit tábornok (kommunista amely kimondja, Franciaorcsoporthoz tartozó párton- szág nem vesz részt olyan CSŐMBE ZSAKETTBA/)/ Az egész világ bekét. megértést, nyugalmat akaró emberisége tiltakozik a kongói imperialista beavatkozás, az ott dúló iszonytató, vérgőzös gyilkosságok ellen. A fegyveres intervenció következtében kialakult válságos kongói helyzet ügyében 21 állam a Biztonsági Tanács rendkívüli ülésének összehívását kérte. S ekkor Moise Csőmbe a papához utazott! Érdemrendekkel dúsan megtűzdelt zsakettban,' hat gépkocsiból álló karavánnal gördült Rómában a vatikáni területre, s a menetet az olasz rendőrség zsúfolt tehergépkocsijai kísérték. A pápai audiencia a lehető legdiszkrétebb módon zajlott le: fényképészek, újságírók nem léphettek a terembe. A kihallgatás kormányelnököknek szokatlanul rövid időtartamig, 20 percig tartott. VI. Pál pápa Cscrmbenak átadta a kongói népnek szánt üzenetét, amelyben az áldatlan testvérharc megszüntetésére intézett felhívást. A Szent Péter téren pedig megjelentek a röpcédulák: „Csőmbe, takarodj Olaszországból!" A tömegfelháborodásnak engedve az olasz kormány lemondta Moro miniszterelnök és Csőmbe állítólag tervbe vett találkozóját. A zsakettes gyilkosnak azonban nincs önérzete, amikor Kairóból is kiutasították, fittyent hányt a hívatlan vendég jelzőre. Mitsem törődve az őt elítélő népek véleményével, most — New Yorkba készül! Honnan meríti Csőmbe arcátlan bátorságát? Nyilvánvaló, hogy elsősorban az Egyesült Államok imperialista köreinek támogatásából. Ezért érhette el, hogy fogadja a pápa, és most az ö előterjesztését — amely szerint azzal vádolja Algériát, Ghánát, az EAK-t és Guineát, hogy segítséget nyújtott a kongói hazafiaknak — tárgyalja a Biztonsági Tanács! Ez a zsakettba bújt ördög állítja „a kongói belügyekbe való külföldi beavatkozásf'-t! E manőverhez a Biztonsági Tanács tagjaínak többsége — az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és Norvégia, a hozzájuk csatlakozott csangkajsekista küldött, Bolívia és Brazília képviselője — hozzájárult és a tanácsra erőltette Csőmbe levelében előterjesztetteknek megvitatását. A 21 ország panaszának megtárgyalását Csőmbe rágalmainak megvitatásával cserélték fel! Ideig-óráig még elérhet a kongói báb ilyen gálád eredményeket, azonban bújhat akár zsakettba is, élvezheti a pápa áldását, igazi énjét ismeri a világ és nemcsak megvetéssel sújtja, hanem követeli, tűnjék el a politikai porondról I M. T. Kiosztották a \obvI-díjakat Olaf norvég király csütörtökön délben az 06lól egyetem dísztermében átadta az idei Nobel-békedíjat Martin Luther Klng amerikai néger lelkésznek, az amerikai polgárjogokért vívott küzdelem egyik kiemelkedő vezetőjének. Nemsokkal az oslói ünnepségek után Gusztáv Adolf svéd király a stockholmi hangversenypalota zászlókkal ós virágokkal feldíszített nagytermében átnyújtotta az idei fizikai, kémiai és orvosi Nobel-díjat A fizikai Nobel-díjat megosztva kapta az amerikai Charles Townes és a szovjet Alekszander Brhorov, illetve Nyikolaj Baszov. A kémiai Nobel-díjra az angol Dorothy Crowfoot Hodkin professzort érdemesítették. Az orvosi Nobel-díjon is két tudós osztozkodott: a német Feodor Lynen és a német származású amerikai Konrád Bloch. Anders Oesterling, a Svéd Tudományos Akadémia tagja közölte, hogy bár Jean-Paul Sartre francia író elutasította az Irodalmi Nobel-békedíjat, az elutasítás nem jelenti a kitüntetés érvényének megszűntét. A Béke-világtanács Elnökségének dokumentumai kívüli) hangsúlyozta, FranKét újabb atomjegtörot épít a Szovjetunió A Szovjetunióban hivata- Az új hajók reaktorai lélosan bejelentették, hogy két nyegesen tovább működhetújabb atomerő-meghajtású nek majd fűtőanyagfeltöltés jégtörőt epítenek északi- .,,.., , , , ,. . , sarki célokra. ne,ku1' mint az eddigiek. A Az üj jégtörőknek két-két kezelőszemélyzet létszáma atomreaktora lesz, szemben ugyancsak kisebb lesz, noa Lenin jégtörő három re- h teljesítményük semmivel ak torával. Ezt a modositást . , ... . ... az atomhajtómű teljes meg- sem lesz kisebb, mint elődbizhatósága teszi lehetővé jüké. (MTI) szövetségben, amely a Szovjetunió ellen irányul. A szocialista párt szónoka követelte, Franciaország járjon elöl a leszerelésért folyó harcban és írja alá a moszkvai atomcsendegyezményt. A nemzetgyűlés, mint ismeretes, megszavazta az atombombatörvényt A szenátus elutasító álláspontja miatt a kormányjavaslat visszakerül a nemzetgyűlésbe, amely — ha ismét elfogadja — a szenátus aka. rata ellenére is törvényerőre emelheti. (MTI) Berlinben véget ért a Béke-világtainács Elnökségének ülése. Az elnökség számos dokumentumot fogadott él. Mint az általános nyilatkozat megállapítja, a világ több körzete az imperialista gyarmattartó erők, elsősorban az Egyesült Álla. mok nenkolonialista erői fegyveres agressziójának áldozatává vált. A Béke-világtanács Elnöksége elítélte a Dél-Vietnam. Kuba, Kongó és Ciprus, valamint a szuverenitásukat védelmező más népek ellen elkövetett agressziót Az elnökség által elfogadott másik okmány a sokoldalú atom haderő megteremtésének tervét a nemzet, közi biztonságot fenyegető súlyos veszélynek minősíti. A Béke-világtanács Elnöksége egy másik határozatában tiltakozik az ellen a nyugatnémet terv ellen, mely .szerint 1965. május 8tól elévültnek tekintik a náci bűntetteket. A határozat követeli, hogy a nemzetközi jognak megfelelően tartóztassák le és büntessék meg azokat a személyeket, akik bűntényeket követtek el a béke és az emberiség ellen. Az NDSZ képviseli a diákegység gondolatát Véget ért a Nemzetközi Diákszövetség 8. kongresszusa Csütörtökön reggel — egész | éjszakai ülésezés után — befejezte munkáját a Nemzetközi Diákszövetség 8. kongresszusa. A csaknem két hétig tartó tanácskozás hatalmas munkát végzett: lehetőséget biztosított arra, hogy felszólaljon a vitában valamenynyi tagszervezet. A küldöttek tevékenyen részt vettek a bizottságok munkájában ls, javaslataik közül számosat határozatta emelt a kongreszrát politikáját. A vita fényesen megmutatta azt i6, hogy a Nemzetközi Diákszövetség képviseli igazán a diákegység gondolatát. A kongresszus megállapította — s ez a határozatokban is visszatükröződik hogy az NDSZ-nek még többet kell foglalkoznia a diákság sajátos problémáival, az oktatás demokratikusabbá tételével ós megreformálásával. a diákok kulturális tevészus. A kongresszus ieiep- kenységével, a sajtóban és a lezte a jobboldali nemzetközi sportban kifejtett munkássádiákszervezet imperialista ba- gával. (MTI) 2 dél-magiarqmzáq veoiek 1984. december 11, »