Délmagyarország, 1964. december (54. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-09 / 288. szám

Afrikai államok a kongói beavatkozás ellen Az ENSZ-közgyűlés keddi ülésen folytatták az általá­nos politikai vitát. A dél­előtti ülésen Laosz, Kanada, Szenegál és Csehszlovákia, délután Írország. Venezuela, Görögország és Chile képvi­selője volt a szónokok listá­ján­Vita az ENSZ-ben tanács e havi elnöke ezután bejelentette: a tanács több lounlt II Th-lnt állonnla ^^^ id5re Van SZÜksége Javul! U inant állapota ahhoz, hogy utasításokat kapjon kormányótól, s ezért Ma Üsszeül 32 ülés elnaPolását javasolta. a Biztonsági Tanács Ma, szerdára összeül a Az ENSZ-közgyíilés hétfői zettel és megállapította, hogy váS^egv^Sárl a"S! *&!? ?stí„ülés*n. tobb,£iaíül a. konyói feoweres interven- nács összehívását 15 afrikai - ció olyan veszélyes irányzó- ^^ valamint Kambodzsa, tót szült amely fenyegeti a Afganisztán és Jugoszlávia Konoóuol szomszédos orsza- kérte Emlékiratukban hang­bUtoZáZV súlyozzák, hogy az Egyesült • Államok és Belgium Anglia ENSZ-jelentések szerint beleegyezésével végrehajtott V Thant főtitkár állapota kongói intervenciója meg­javul, és előreláthatólag ^^ az ENSZ alapokmányát __ __ ^ a a ^ és veszélyezteti az afrikai megmentésére gondolt, ha- házat Valószínűleg azonban íoldrész biztonságát nem Stanleyviile elfoglald- még egy hetet pihennie kell sát tekintette elsőrendű fel. • Az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa kedden folytatta an­nak a panasznak a megvita­tását, amelyet Szíria és Izra­el egymás ellen kölcsönösen benyújtott a november 13-án a két ország hatórán lezaj­lott incidens ügyében. Szidi Baba marokkói kül Elengedhetetlen a párt vezető szerepének növelése Folytaíja munkáját a JKSZ kongresszusa afrikai állam képviselői bí rálták az imperialista hatal­mak kongói politikáját J06eph Murumbi kenyai államminiszter felszólalásá­ban rámutatott, hogy az ame­rikai repülőgépeken szállí­tott belga ejtőernyősök ak­ciója során Stunleyville tér­ségében az Egyesült Álla- szerdán újabb orvosi mnk nem „a fehér túszok," gálát után elhagyja a A Jugiszláv Kommunisták Szövetségének VIII. kong­resszusa Joszip Broz Tito be­számolójának elhangzása után Edvard Kardelj, a JKSZ Központi Bizottságá­nak titkára tartott beszámo­lót a napirend 3. pontjáról. Kardelj beszámolója A szocialista Jugoszlávia — mondotta — fontos társadal­két világháború között csu­pán évi két százalékkal. A gazdaság fejlődésében még mindig súlyos arányta­lanságok mutatkoznak — ál­lapította meg. E tekintetben fontos feladat a nemzeti jö­vedelem elosztásának meg­változtatása a személyi fo­gyasztás javára. Ez azt je­lenti, hogy szigorú intézkedé­seket kell tenni a ítíí mérete­politikai nézőpontról közélte tik meg. Ezzel nemcsak le­becsülik. hanem csökkentik is a JKSZ igazi eszmei, po­litikai vezetőszerepét. A szónok hangoztatta, a JKSZ vezetőszerepe növelé­sének fontosságát, majd ki­jelentette: A JKSZ csak akkor való­síthatja meg maradéktalanul forradalmi szerepét, ha le­számol a különböző bürokra­adatának. Ifru, Etiópia megbízott külügyminisztere kijelentet­te, országa támogatja azt a javaslatot, hogy a kongói helyzetmegvitatására afrikai kormányfői értekezletet kell összehívni, Odaka ugandai külügymi­niszter sztntén részletesen dőtt felszólalása után a bolí­foglalkoaott a kongói hely- viai Fernando Ortáz Sanz, a Gromiko beszédének nemzetközi visszhangja Gromiko szovjet külügy- Hasonló hangnemben kom­miniszternek ar. ENSZ-köz- mentálja az új szovjet béke­gyülés ülésszakán elhangzott kezdeményezést a legtöbb beszéde és a szovjet kofa amerikai lap is. A New York manynak a nemzetköri fe- Times szerint például aszov­szültség további enyhítését, jet ENSZ-küldöttség vezető­jének beszéde „néhány év óta a legmérsékeltebb, volt". Az amerikai külügymi­nisztérium hivatalos képvi­selője is kommentálva a Gromiko-beszédet Nyugodt hangnemben röviden azt ígérte, hogy a szovjet kül­ügyminiszter felszólalását és javaslatait „tanulmányozni fogják". ViUám-körűt zett beruházások megakadd _ mi és gazdasági eredménye- ivozására és fel kell számol- tikus, dogmatikus, antiszociá­ket ért el. A gazdasagi fejlő- 71 a mezőgazdaság viszony- lis és liberális nézetekkel. lagos elmaradottságát. A társadalmi-gazdasági fejlődés problémáiról és cél­kitűzéseiről szólva Kardelj hangoztatta: a kommunisták legfontosabb feladata, hogy küzdjenek a társadalom anyagi bázisánál: megerősí­téséért, a szocialista és de­mokratikus viszonyok elő­mozdításéért désükre a gyors ütem jellem­ző — hangoztatta a szónok. A nemzeti jövedelem 1947 1963 között évente 7 száza­lékkal növekedett, míg a a fegyverkezési hajsza meg­fékezését célzó javaslatai .széleskörű visszhangot és nagy érdeklődést kettettek világszerte. A keddi angol lapok pél­dául megállapítják, hogy Gromiko beszédében „eré­lyesen felszólított a békés együttélésre". Oroszország — mint a Daily Mail rámutar tott — ú) béketervet nyüj­v>ü b©. y Wilson tárgyal Joiinsonnal Wilson brit miniszterelnök hogy a két országnak támo­hétfőn két ízben is tárgyalt Johnson amerikai elnökkel. A két vezető államférfi először négyszemközt foly­tatott eszmecserét, miközben minisztereik és ta­nácsadóik ugyanakkor kü­lön tárgyaltak. Később az elnök és a miniszterelnök csatlakozott a szakértők megbeszéléseihez. Kedden délután közel két óráig tartott Johnson és Wilson harmadik megbeszé­lése a Fehér Házban. A Fehér Ház sajtótitkárá­nak kijelentései és a tanács­kozáshoz közelálló kőrőkből szerzett értesülések alapján megállapítható, hogy John­son és Wilson a hétfői nap folyamán az egész világot érintő katonai kérdésekről, a NATO nukleáris politikájá­ról, a brit pénzügyi helyzet­ről tanácskozott. A két vezető államférfi­nak a tárgyalások megindu­lásakor tett udvariasan bi­zakodó kijelentései ellenére úgy látszik a két tárgyaló fél Igyekszik leszerelni a túlzott reményeket, mert — mint a hírügynökségek Je­lentik — a két küldöttség környezetében állandóan hangsúlyozzák, hogy lYilson washingtoni láto­gatásának befejezésével nem kell számitanl sem­miféle végleges döntésre. Az AP amerikai hírügy­nökség kommentárja szerint a cél nz, hogy „közös filozó­fiát" alakítsanak ki a két nyugati hatalomnak a világ­ban betöltött szerepéről. Ez magahan foglalja a köl­csönös függőség elméletét, ami magyaréi annyit Jelent, gatnia kell egymást túl NATO körének határain. A több oldalú NATO-atomhaderő felállítása körül élénk diplomáciai tárgyalások folynak a nyugati or­szágokban. Az MLF elsőrendű érdeke az Egyesült Ál­lamoknak, De Gaulle tiltakozik ellene, az angol kor­mány óvatos, a nyugatnémet militaristák pedig erő­szakosak. A napokban Erhard kancellár egy ünnep­ségen mondott beszédében nyomatékosan kiemelte, hogy feltétlenül szükségesnek tartja az „Egyesült Államok nukleáris haderejével való legszorosabb kap­csolatot". Ugyanakkor Quinn altábornagy a Nyugat­Németországban állomásozó 7. cumerikai hadsereg pa­rancsnoka kijelentette, hogy jelenleg nem lehet szó a parancsnoksága alatt álló hadsereg — öt hadosztály, három harckocsizó ezred: 170 ezer fő — kivonásáról. Állítását azzal „bizonyította", hogy a 7. amerikai had­sereg nélkül a nyugatnémet Budeswchr nem tudná biztosítani az „előretolt védelem" stratégiájának meg­valósítását. Nem véletlen, hogy az „előretolt védelem" éppen Nyugat-Németországban van! Élnek is ezzel a helyzet­tel a nyugatnémet militaristák és mindent megtesznek azért, hogy ujjuk az atomfegyverek ravaszára kerüljön. Ennek érdekében a bonni diplomácia élénk tevékenysé­get fejt ki e héten. Schröder külügyminiszter látoga­tást tesz három nyugat-európai fővárosban: tegnap Ró­mában, ma Párizsban, pénteken pedig Londonban. Meg­beszélései — mint a kormánypárti lapok hangoztat­ják — nagy fontosságúak lesznek az atlanti—nyugat­európai politika küszöbön álló fontos döntései szem­pontjából. Rómában Schröder igyekezett megszerezni az olasz kormány támogatását az MLF-tervhez, Párizsban vi­lágos képet akar nyerni De Gaulle katonapolitikai el­képzeléseiről, Londonban pedig tájékozódni óhajt az angolok magatartásáról és Wilson washingtoni meg­beszéléseinek eredményeiről. Ez a villám-körút is — kissé vészjóslóan hangzik! — az atomfegyverek mielőbbi megközelítését akarja előmozdítani. Érthető tehát, hogy míg Bonnban is egy­re nagyobb teret ölt az MLF elleni tiltakozás: ne tehessék a nyugatnémet militaristák ujjukat az atomfegyver ravaszára! 1W. T. Rámutatott a párt egységé­nek szükségességére. Termé­szetes, hogy különböző néze­tek vannak, de „nem enged­hető meg a széthúzás a szo­cialista fejlődést érintő alap­vető kérdésekben, amelyek­ről már korábban világos elhatározások születtek". • Az SZKP üdvözlete Rankovics beszámolója A 4. napirendi pontról Alekszandar Rankovics tar­tott beszámolót a „JKSZ szerepe és további munkájá­nak időszerű kérdései" cím­mel. A Jugoszláv Kommunis­ták Szövetsége a dolgozó nép társadalmi öntudatát irányítja. Ily módon a szö­vetség vezető szerepe nem­hogy csökkenne, hanem mi­nőségileg erősödik, — hang­súlyozta. Rankovics kifejtette, hogy a pártszervezetek legfőbb feladata Jelenleg a termelés és a termelékenyság növelé­séért folytatott harc segítése. Komoly hiányosságként em­lítette azonban, hogy egyes pártszervezetek a problémá­kat kizárólag technikai és gazdasági oldalukról, nem pedig társadalmi, eszmei és Rankovics beszámolója után a testvérpártoknak a kongresszuson résztvevő de­legációi közül elsőként a Szovjetunió küldöttségének vezetője Pjort Gyemicsev, az SZKP KB elnökségének póttagja üdvözölte a küldőt* teket. Tolmácsolta az SZKP Kőz-' ponti Bizottsága, az egész szovjet párt és nép forró üd­vözletét, s. újabb sikereket kívánt a szocializmus győzel­méért vívott harchoz. A szovjet küldöttség ve­zetője átadta a kongresszus­nak az SZKP ajándékát. Ezt követően további küldöttsé­gek, köztük az Osztrák és a Bolgár Kommunista Párt delegációja üdvözölte a kong­resszust. Mi történt Görögországban'{ Közös piaci tanácskozások Brüsszelben A Közös Piac földművelés- Az általános derűlátás el­ügyi miniszterei Brüsszelben lenére még mindig nagyot* hétfőn összeültek, hogy ,foly- az áthidalandó ellentétek, tassák tanácskozásaikat a ki- Nyugat-Németország — kö­alakítandó közös gabonaár zöspiacl partnerei nyomáréra kérdésében ~ a mult heten bejelentette, xeroes i. hogy a jelenlegi érvényben levő gabonaárakat hajlandó 35 százalékkal csökkenteni, így tonnánként 440 márká­ban megállapítani, ez azon­ban még mindig 15 márká­val meghaladja a Közös Piao bizottsága által javasolt szin­tet. Ellentétek mutatkoznak az egységesített gabonaáruk bevezetésének kérdésében is. A Közös Piac bizottsága 1966. január elsejét javasol­ta, a nyugatnémetek viszont csak 1967. januárjával sze­retnék bevezetni az egységes árakat. A keddi ülésen elsősorban a nyugatnémet gazdáiénak nyújtandó szubvenció kérdé­sét vitatták meg. A „hatok" földművelésügyi miniszterei ezután elnapolták tanácsko­zása i kat Szombaton ismét találkoznak a belga főváros­ban, hogjr a közös piaci or­szágok külügy- és pénzügy­minisztereinek bevonásával elsősorban a nyugat-európai mezőgazdarégi problémák pénzügyi vonatkozásaival foglalkozzanak. (MTI) Most érkeztek el hozzánk, némi késéssel, de legmaibb tanulsággal a modern görög tragédia képei. Ismeretes, hogy azok a görög antifasiszták, akik történelmi nevezetességű hősiességgel védték a hazájukat Hitler rabló hor­dái ellen, 1942-ben felrobbantottak egy viaduktot Ezzel lehetetlenné tették, hogy Wehrmacht rabló osztagai ezer­vagonos tételekben hurcolják el a görög föld kincseit. A viadukt azóta újjáépült A felrrbbart.'s évfordulóján a viaduktnál ünnepi nagygyűlést tartottak és ott robbanás következett be: „Tizenhárom személy meghalt, több mint ötven megsebesült" — összegezték a gyászos eset megrendítő következményeit. Elsu képünk a halottakat és egy sebesült kisfiút ábrázol az édesapjával. Második képünkön egy kislány rá­borul édesapja holttestére. Azok. akik ezeket a képeket szerte küldték a világ minden részébe, a , mementó' kö­telező törvénye szerint jártak el. „Emlékezz! Ember; emlékezz, gondolkodj és ítélj!" Ezt sugalmazzák a felvételek A nyomozó hatóságok igen kényelmetlenül érzik magukat. Megkísérlik úgy beállítani az „esetet', mintha nem merénylet történt volna, hí nem véletlen baleset. Azt mondják: „Még a hitlerista időkből visszamaradt aknák robbantak fel. Véletlenül"., Nos. ezt á jelentést senki nem hiszi el a világon. Véletlenül sem. Általános sztrájk lesz Franc aországban A francia közalkalmazot­tak pénteki sztrájkja a szak­szervezetek és a kormány nagy erőpróbájának ígérke­zik. A szakszervezeti köz­pontok sztrájkfelhívása szé­les visszhangra talált a kor­mány „stabilizációs politiká­jától" sújtott dolgozók kö­rében. Nemcsak az állami és kerületi vállalatok, hivatalok dolgozói csatlakoztak a 24 órás munkabeszüntetéshez, hanem a magánszektorhoz tartozó iparágakban is ro­konszenv-sztrájkra készülnek a munkások. bíi./vw«™aor$z>i« szerd* 1w4, december 94 *

Next

/
Thumbnails
Contents