Délmagyarország, 1964. október (54. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-06 / 234. szám

ÉMSfiHií "asvarország CFDflT 2:0 Szép birkézósikerek ~ . •*— »É*-iw—_ II TORNA Szegeden a A Szegedi VSE Ifjúsági birkózói Salgótarjánban jár­tak, ahol országos versenyen vettek részt, öt fiú utazott el, és második helynél egyik Bemben 40 000 néző előtt labdarúgó-válogatottunk a sem tért vissza rosszabb következő összeállításban játszott: Tóth — Mátrai, Mészöly, eredménnyel. Közülük Fodor Sárosi — Serí-v^i, Sípos — Rákosi, Göröcs, Albert, Puskás, Szilveszter a lepkesúlyban, Fenyvesi dr. Kalapács Tibor (első éves Az eredmény sokáig csak 1:0 volt, mégis látszott, hogy ifiversenyző) a könnyűsúly­a magyar csapat győzelmét komolyabb veszély nem fenye- ban és Mondovbs László a geti. Néhány perces időszaktól eltekintve végig a mieink félnehézsúlyban győzött. Tömörkény irányították a játékot Védelmünk megbízhatóan zárt és tá­<89 rom w Olimpiai híradó Szabadka Ezekben a napokban az lóink álmát azonban alapo­egész sportvilág nagy elis- san megzavarta a váratlan meréssel adózik a japán jelenség. Kajdi Jáno6 ököl­olimpiai bizottságnak, amely vívó európabajnokunk meg rendkívül aprólékos, minden- is jegyezte: „Mi jöhet még? re kiterjedő figyelemmel, Egy tájfunt és egy földren­több év szakadtalan munká- gést már átéltünk. Ellenfe­jával szervezte meg a XVIII. leink nem lehetnek ilyen fé­lstván gimnázium tornatér- madásaink sokkal szervezettebbek voltak, mint a hazaiaké. <a fr C^TlZd? mében rendezték meg a me- A győzelem ellenére is kiütközött azonban néhány hi- ifiti> ! V ­gyei női felnőtt és ifjúsági bája a magyar együttesnek. Némelykor — különösen a mér­csapatbajnokságot, öt együt- kőzés elején — lassú volt a támadásindítás, a játékosok ki­tes részvételével. Felnőttek, vártak az átadásokkal, s ezzel lehetőséget adtak az ellenfél . . . .... , , . , II. osztály: 1. Szegedi Tanár- .. , . , . „ .. ., _ ... . .. , . ,„ „ „ „„ .. ,rcli, nyan olimpiai játékokat. A lelmetesek. képző Főiskola (Frank Judit, védelmének a felzárkózásra. A szélsők a vártnál gyengebbek Ma 1^dden a izegedi VSE dlcsérő szavakat már most * Reményi Mária, István Edit, voltak és a magyar csatárok hat nagy helyzetet kihag) tak. k • 7 ki , •-f k t" el lehet és el is keI1 mon" Az olimpia létesítményei Farkas'Gabriella, LikerMag- A győzelem főrészese Albert Flórián volt, aki mindkét £a'. mMkölÁt a<57^K^á dani- hiszen a Tokióban tar- közül az úszóstadion a leg­da) 169,7 pont. III. osztály: g61t lötte. A többiek is mind nagy akarással küzdöttek és ,yán délután fél 4 órai kez^ tózkodók a nap minden órá- csodálatosabb Az öt föld­1. Sz. Tanárképző Főiskola a taktikai utasításokat oontosan ^tartották dettel jaban talalkoznak a nagyf<>- rés3t megjárt szakemberek (Madarász Mária, Zentai a tektlkal utasltdsokat pontosan betartottak. aeUel" kú precizitással, figyelmes- szerint is egyedülálló a ma­Gabriella, Tóth Mária, Posz- séggel, gondoskodással. A ga nemében. Különös érzés rendezők minden igyekezete keríti hatalmába az embert, arra irányul, hogy vezető, amikor belép a ragyogó aré­sportoló vagy sajtómunka- nába. amely 15 000 nézőt be­társ egyaránt jól érezze fogadó, négyemelet magas­magát, megfelelően végez- ságú, 130 méter széles fedett hesse munkáját. létesítmény. Azt mondják, hogy evés Már az edzések is hatal­A megyei labdarúgó-baj- ben öt (!) együttes mondhat Szél, Zádori (11-esből). So- közben jön meg az étvágy, mas érdeklődést váltanak ki, tós Éva, Boros Anna, Kiss Judit) 181,4. Ifjúsági III. osz­tály: 1. Hódmezővásárhelyi Sportiskola 171,9. SPORTI.Ö VÉSZÉT Az MHS SZEAC-stadion­ban levő új lőterén rendez­ték meg a Néphadsereg ez Á Spartacus és a Honvéd küzdelme a bajnokságért nokság vasárnapi mérkőzé- búcsút a megyei osztálynak, mogyfalvi, illetve: Budki. s ez valahogy most Japánban erre mi sem jellemzőbb, hogy sportiovo-versenyeneK ^ tovább üsztázodott a Szentesi Vízmű—Mórává- Szentesi Kinizsi—Szegedi is-így van. Már nemcsak a hétfőn 9 óra tájban, tehát kispuskaszámait. A csapat. .... küzdelmekben az egyesített té^Y? " megnyerésének rosi Kinizsi 2:2 (2:1). Kini- AK 2:0 (1:0). Szentes. Ve- kifogástalan rendezésre tőre- alig reggeli után már vagy t; kérdése A Dózsa és a SZAK zsi-pálya. Vezette: Bálint, zette: Závodszki. Mindkét kednek, hanem minden ed- 200 m-es sorban várakoztak u 1 on VA+Lt újabb vereségével — úgy Az első félidőben a vendé- csapat a mezőnyben szépen diginél kimagaslóbb sport- a szurkolók, hogy bejuthas­^LJLkkL látszik — lemondhat arról, gek, szünet után a hazaiak játszott, ós jól felépített tá- eredményekre is. Nem titkol- sanak a hatalmas terembe összetett versen) Den özatto hogy az e]gő helyen végez. bizonyultak jobbnak. 2:l-es madásokat vezetett. A ha- Jak — s ennek a lapok is es megtekinthessék az úszók .Tű 1 - 1 ^.j,-. orr,r i \ ílO&y ixl. eiso neijrcai vtrgtz.. vxzAJiiy uí bem. jAJLfuuicuv. .x-trö u WMapunv.rt i vczcici/u x-x. ikx- *— - — —r—- — — " — — ^r^S Mivel azonban a Spartacus állásnál Szekeres a Kinizsi- zaiak nagyobb arányban is hangot, adnak_.~_, hoP Jefh A Ln Mihótéelfől ^ a Szegedi Honvéd győ- bői egy 11-est kihagyott. Az nyerhettek volna. mert a a}ább 15 olimpiai bajnoki japán htónfJ? fKUkl.nféWvhá^ri zött- ez a két csapat tovább- első félidőben a játékvezető két gólon kívül két kapufát címet varnak fiaiktól, lanya- nehany bajnoki japán nézők láttak már jó , , tv í- 1,,,, 1 v,' „1 zott ez a Kei csapat tovauo- ei»u xetivioueu a jatcuvvcatriu j«:t gvxvxi wvui l iw?uia, lanya- néhány nagy úszót a világ­hadnagy (Kiskunteiegynazaj ra ^ vereenyben van ^nb előbb a szentesi Kárászt, fe lőttek. Góllövő: Gazsi, iktól. A 18. oUmpián alapo- ból és saját fiaik között is, győzedelmeskedett. m_ba való bejutást illetően, majd a móravárosi Gerát Pusztai. san felülakarja múlni eddigi de azért számukra is különös SiÜLYEMELÉS A kiesési zónában tovább utánrúgáséirt kiállította. Gól- Szegedi Spartacus—6án- eredményeit, s nagy erővel csemege, ha azt figyelhetik, Egerben volt az országos folyik a nagy küzdelem, lövő: Molnár 2. illetve: Zsúr- dorfalva 10:2 (3:1). Sándor- be szeretne törni a sportvi- miként edzenek a pillanat­.fjúsági vidéki bajnokságf s Még a Móravárosi Kinizsi és kán, Berta. falva. Vezette: Pengő. Amíg ag legközvetlenebb élvona- nyi világsztárok, ezen a Szegedi Spartacus a H. Honvéd sem érezheti Szegedi Honvéd—Szentesi a hazaiak bírták erővel, az laba' ,a tu , X1S tobb fiataljai is részt vettek. A magát biztonságban. mert Honvfd 3:1 <2:1>- Szabadság első félidőben jól tartották aranyerem elnyerésével, középsúlyú ördogh István nem tudni hány kieső lesz. ter- vezette: Hegyes (Bacs magukat. Szünet után nagy . . érte el a legjobb eredményt, A Csongrád megyei NB III- megye> A szegedlek csatár- fölényben volt a Spartacus ^f^1 ~ Régen fordult már elő> aki 17 induló közül 297,5 kg- . .... , .„„ „ . s°ra tervszerűbben játszott, és még több gólt is rógha- "'lniplai. hogy egy fordulóban mind mai második lett. Rajta ki- ^^w Livütw » 5 a ^őzelem lyen arány- ^ voJna GÓUÖv6: Salánki té a két szegedi NB III-as vül Pollner Tibor harmadik, hogy h^ny egyldtes kerulu a ban megérdemelt. Gerende- 5, Nyári 2, Varga, Bite. Du- Újabab labdarúgócsapat vereséget Tóth Olivér negyedik, Nagy varosi-járasi bajnokságba, lit (Szentes) a második fel- naij iUetve: Szabados 2. ^^ A szenvedett. Most pedig ez Béla pedig hatodik helyezést Az biztos, hogy hárman ki- >d« 38 Perceben utanruga- Kistelek-Dorozsma 3:2 (1:1). Lwön,?^ «imft történt,. Még pedig úgy, hogy ért el súlycsoportjában. esnek. dt balszerencsés eset- sért kiállították. Góllövő: Kistelek. Küzdelmes mérkő- h is zene 1 s ők közté t értett sem az UTC' sem az Építök «„Jn... _ fővárosba A hírek nem rúgott gólt. Az Újsze­Japan iovarosöa. a nireK „^-^ _ 0n0n u.wrlő Két 3:0-ás vereség zésen az első félidőben a GreifsMaldi sikereK a SZEAC versenyen Mozgalmas hét vége volt ismét az atlétáknál. Szombaton az ausztriai Klagenfurtban az országos utánpótlás válogatott mérte össze erejét az osztrákokkal. Itt Tégla Ferenc (SZVSE) a diszkoszvetésben (2 kg.) at­lagformáját nyújtva 49,99 m_es dobással került a har­madik helyre. Szegeden szombaton dél­után és vasárnap délelőtt fu­tották le a megyei és városi váltófutó bajnokságot, me­lyen az SZVSE, SZEAC és a SZ. Sportiskola indított rohamot az elsőségért. A ve­télkedés közepes eredménye­ket hozott. Az SZVSE 1?. a Sportiskola 4, a SZEAC pe­dig 2 bajnokságot vitt haza. Vasárnap délelőtt még a serdülő és a gyermek egye­sületi bajnokság harmadik fordulójára is sor került. Ezen Schweickhardt és Ga­rabuczi tűntek ki. A jobb eredmények. Serdülök. Fiúk. Magas: Pogány (SZVSE) 165, súly (5): Garabuczi (SZVSE) 14,22, kalapács (5): Schweick­hardt (Sz. SI) 51,45. Leá­nyok. Magas: Marosvári (Sz. SX) 140. Gyermekek. Fiúk. Távol: Kiss (Sz. SI) 537. Le­ányok. 60 m: Bart.al (TK Főisk. Alt. Isk.) 8.7. Délután a SZEAC nemzet­közi viadalán a tóvárosiak' érthetetlenül gyér érdeklő­dése következtében az NDK­beli greiíswaldi egyetem di­ákjai értek el sikereket nyolc versenyszám megnye­résével. Az érdekes, gyorsan pergő viadal produktumai közül kiemelkedtek Várko­vyi Ágnes és Zsilák Ilona teljesítményei. Részletek. Férfiak. 100 m: Klaus (Greifswald) 11.1, 400 m: Klaus (G) 51.2, 200 m gát: Baran (Bp. Honvéd) 26.4, ma­gas: Rozsnyai (SZEAC) 176, hármas: Gulyás (SZEAC) 13,89, gerely: Nyerges (SZEAC) 51,47, London (Sző­reg) 51,08. Nők. 100 m: Frá­vyó (Bcs. Dózsa) 13.3, 800 m: + Lazio—inter. Zsilák (Bcs. Dózsa) 2:16.9, 80 12. Varese-Florentina x . _ _ 10 ünoBio —i tolanta m gát: Fehse (G) 12.8, ma­gas: Várkonyi (SZEAC) 153 súly: Gulyás (SZEAC)_11,07 diszkosz: Kissné ~ ~' 37,08. vei szemben. vendégek bizonyultak jobb- szerint sikerillt az átállás ^iek a kiesés ellen küzdő nak, de csapatuk szünet i á időiárásra a- idő- Mezőhegyestől — Mezohe­után visszaesett és a Kiste- Lmít^ral ü e^ ^napot ^ oTrán^^eséaet^ fk megérdemelten nyert. A nyomasztó érzése utan £ár vᣠ3 kisteleikleknek három kapu- fe]oldódott a fesziiltsée s ugyanllyen oranyban marad­fájuk is volt. Góllövő: BL a eS.g'J tak abd az Építők is Mart­schoff. Szűcs Vándor, ület- rkne^megtéleltT téS fÜn a ^"^^It MMSE­ve: Joo, totn. munkájukat. Gurics György Hódmezővásárhelyi Hon- a birkózók edzője bizakodó­véd—Hódmezővásárhelyi Va- an nyilatkozott: „túljutot­sas 1:1 (1:0). Hódmezővá- tunk az utazás fáradalmain, sárhely. a fiúk kívánják, sőt igénylik Szegedi VSE II.—Szöreg a megszokott munkát, öröm­8:1 (5:0). SZAK-pálya. mel jelenthetem, hogy for­„ . „ ,„ májuk felfelé ível". 1. SZ. SDart. 27 18 4 5 84:26 40 T, , z. szegedi H. 27 18 2 7 45:24 38 Persze ez a nyugalom csak 3 Sz. Dózsa 2715 5 751:2435 viszonylagos, a japán körül­4. SZAK 28 14 7 7 40:23 35 menyeket nem könnyű meg­5. Ruhagyár 28 13 5 10 47:32 fl szoknj Rlétr ha a nanokhan 6. Szentesi K. 23 14 3 11 46:33 31 , 1U11' ^S."3 d napOKuan 7. Alsóváros 27 13 4 io 33:23 30 elvonult tajfunra hivatko­8. szentesi v. 28 12 6 ío 47:41 3o zunk, hiszen ez nemcsak az 9. Szentesi H. 28 11 7 10 43:38 29 pdyAspkpt nphp-zi'tpHp moir 10. Móraváros " n s n xtxj 07 euzeseKet nenezitette meg, 11. H. Honvéd A bajnokságok állása NB n: 1. Egri D. 29 18 6 5 57:27 43' 2. Jászber. 29 17 6 6 38:22 40 3 Bp. spart. 29 14 7 8 53:29 35 4. Kecskemét 29 15 5 9 44:25 35 5. Bp. Előre 29 13 8 8 37:28 34 6. szoln. MTE 29 14 4 11 44:35 32 7. Békéscsaba 29 11 8 10 43:53 30 8. Szoln. MAV 29 11 7 11 53:44 28 9. Szegedi VSE 29 10 8 11 53:44 28 10. Gyula 29 10 7 12 44:33 27 11. Nagybátony 29 10 7 12 3128 27 12. Kistelek 13. Dorozsma 34. H. Vasas 15. Textiles 16. Szőreg 17. Sándort. (Liebmann B. felv.) 27 11 5 11 43:44 27 , , . — 27 10 7 10 34:41 27 de alaposan megviselte az 12. KISTEXT 29 8 10 11 38:43 26 27 11 4 12 47:52 26 idegeket is. 13. Kisterenye 29 8 9 12 38:55 25 27 9 6 12 39:41 24 gs ÚEvlátszik a iaDán kii- 14- v- Izzó 29 10 4 15 34:43 24 27 9 5 13 30:42 23 , •• , By; , , a Ja,pan.KU 15. Miskolci B. 29 8 7 14 35:51 23 27 7 9 11 23-41 23 lonlsgessegeknek meg nincs 16. Baglyasalja 39 s ni 22:45 23 27 3 5 19 16:68 11 Vége. Csütörtökre virradó 17. Nyíregyh. 29 8 6 15 32:54 22 27 1 2 24 20:95 4 éjszaka enyhe földrengést 18- Debr- D- 29 4 12 13 26:48 20 Versenyen kívül: észleltek a falu lakói. Nem NB m SZVSE n. 29 13 5 9 64:36 35 esett baja senkinek. Sporto- i. Martfű 25 13 1 5 47:33 33 2. Újszeged 24 14 4 6 46:26 32 3. H. MEDOSZ 25 11 9 5 34:20 31 4. Bcs. Honv. 25 13 5 7 43:35 31 5. BCS. VTSK 24 11 6 7 44:33 28 6. Klskunh. 25 8 9 8 37:45 25 7. Csongrád 25 9 6 10 31:36 24 8. Orosháza 25 7 10 8 36:42 24 9. JáSZb. 25 8 6 11 34:27 22 10 Mezőhegyes 25 9 4 12 41 :47 22 11. Makó 25 7 8 19 34:43 22 Kisterenye: Csernák — Ki- nul lőttek, pedig a rosszul 12- Szegedi Ep. 25 6 lo 9 24:31 22 rály Dobrócsi Bozó - Va- záró hazai védelem mellett £ £rEVasM % l l ^ ?6m 20 nya, Bibok — Szeberenyi II., sokszor elfutottak. 15. Mezőtúr 24 6 8 10 28:39 20 Honti Szeberenyi I., Tarló- A második félidő első per- 16 Nagykőrös 25 6 6 13 27:23 is 6i, Kaszás. cében Vörös kapott jó labdát SZVSE: Budavári — Szé- Zölditől, de a szélső a ka­csi, Réti, Bakos — Karsai, pusba lőtt. Nem sokkal ké­Kisterenye! SZVSE 1:0 (0:0) SZAK-pálya, 1000 néző, ve- vendégek szórványosan tá­zette Nagy Emil. madtak, feltűnően pontatla­1(1 y kellftt volna tippelni 5. . Szalai — Vörös, Zöldi, Ko- sőbb a kiugró Kalmárt visz­Trényi Imre a győzelmi emelvenyen. Az egyik legrégibb c^ Károlyi, Kalmár. szarántotta Dobrócsi. A sza­szcgedi atléta 53 m 60 cm-es eredménnyel nyerte meg a Már a mérkőzés kezdetén badrúgást Károlyi elhamar­kalapácsvetést Mellette balról Németh Pál (Szombathe- feltűnt, hogy mindkét csa- kodta. A másik oldalon vi­,,„i„„„o(í tpKKrni npdiir dr Kap pat középen erőlteti a játé- szont majdnem gól született, lyi Haladas) a masod.k helyezett, jobbro pedig dr Ka- ^ A szegedjek mindezt A tizedikJ percbe8n Kaszás 16 tona András, aki harmadik lett. Mindkét szegedi riu a még azzal is tetézték, hogy méterről leadott ballábas lö­SZEAC versenyzője magas labdákkal és távoli vése a kapufán csattant. átadásokkal kísérleteztek, Jobbára a két tizenhatos kö­amelyeket szinte kivétel nél- zött folyt a játék. A 12. perc­kül elfejeltek, vagy megsze- ben Kocsisnak sikerült a ka­reztek a kisterenye! védők, pu közelébe kerülnie, de bal­Az egyébként is sokat és fe- lábas lövését a jól helyezke­dő Í3Stéu^ÖZiÜ1 tald\atot! ezek nye^ leslegesen futkározó vasutas dő Csernák hárította Tíz 3:3 reménye a jutalommai együtt: csataroknak meg azzal is ne- perccel később Károlyi és 2:0 61 328,75 forint. hezedett a helyzetük, hogy a Vörös hagyott ki óriási hely­2:0 12 találatot 192 Pályázó ért el. két fedezet a védelmet erősí- zetet. A 24. percben egy elő­5:0 A nyeremény szelvényenként . „ ' . " , L , , . 2:2 1068,75 forint. tette, s így a mindenütt je- revágott labdára Szeberényi o:3 11 találatos nyeremények szá- lenlevő Zöldinek kellett a II. rajtolt, Budavári kifutott, 1 3:0 ma: UB2 darab, A nyeremény támadásokat előkészítenie, Réti azonban zavarta a ka­1 2:1 e^wntaiámms nyeremények ^^f a .saját tizenha- pust, miközben a kisterenye! x 1:1 száma: 10277 darab, A nyere- tosatol indítani valamelyik jobbszélső pár lépés után a X 1:1 rnény szelvényenként 30 forint. társát. kapuba továbbította a labdát. A 13 plusz 1, 13 és 12 talála- Kalmár és Kocsis lövéseit 1:0. A gól sem rázta fel a 1. Svájc—Magyarország 2. szombathely—SBTC 3. Dunaújváros—Ózd 4. MVSC—BVSC Egyetértés—Budafok 6. Láng—MÁV-DAC 7. Székest.—Oroszlány 8. Bp. Előre—Eger 9. Nagybátony—Gyula 10. Mosonm.—Pécsi B. 13. Foggia—Atalanta uíLríiiS'ért el1 rn. anyréséTkteat,á1^otsÓbnyer1e5: majd Károlyi s^gediekri. A'^tór^/csak (SZEAC) Nyereményük "zeWényenhént 23 ^nyeket október 10-től ftóétlk. flol szedte fol a1 labdát a futott, adogatott, de lövés ezer 678,75 forint. A is talála- (Mti) tizenegyes pont tájékán. A nem sok született. DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munká*­oárt Csongrád megvet é» szege* zárost kizntts&gioak lapja. Megjelenik hétfő kivételé vM mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr. Lőkős Zoltán Szerkesztőség: Szegedi Magyar Tanácsköztár­saság ntia ia. TelefttD: 85-39. 80-03 Éjszakai telefoni 85-08 Kiadja 1 Csongrád Megye Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kován László Kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztár­saság ótla 10. sz. Telefon: 35-00. 81-10. /Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vtssza.l A lapot oyomla < Szegedi Nyomda Vállalat Szeged. Kárász a 0. ÍNDEX t> 059 renesztlit » iisongráa megyeo oostahlvatslok. Előfizetési díj egy hónapra 1} fi Előfizethető bármely postahivatalnál és haaítőnál. 6 DÉL-MAGYARORSZÁG Kedd. 1964. október 6.

Next

/
Thumbnails
Contents