Délmagyarország, 1964. október (54. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-30 / 255. szám
Az SZKP és az FKP képviselőinek tárgyalásai Moszkvában hivatalosan bejelentették, hogy az SZKP Kozponü Bizottságában október 26-án és 27-én megbeszélések folytak az SZKJP és a Francia KP képviselői között A tárgyalásokon az SZKP részéről részt vettek: Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának első titkára Nyikolaj Poclgornij, az SZKP elnökségi tagja, a Központi Bizottság titkára, Mihail Szuszlov, az SZKiP elnökségi tagja, a Központi Bizottság titkára és Borisz Ponomarjov. az SZKP Központi Bizottságának titkára. A Francia Kommunista Pártot Georges Marchais, az FKP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Roland Leroy, az FKP Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára és Jacques Chambaz, az FKP Központi Bizottságának tagja képviselte. A megbeszélések a testvéri barátság és őszinteség légkörében folytak. A küldöttségeik véleménycserét folytattak és tájékoztatták egymást a két pártot érdeklő kérdésekről és megállapították: pártjaik folytatják a közös harcot a békéért, a különböző társadalmi berendezkedésű államok békés együttéléséért és a leszerelésért, a kommufotia eszmék diadaláért, továbbá a nemzetköri kommunista mozgalomnak a marxizmus—leninizmus, az 1957-es és 1960-as moszkvai nyilatkozatok elvedn alapuló egységéért, folytatiák a kommunista és munkáspártok új nemzetközi tanácskozásának előkészítését A küldöttségek kifejezték pártjaik eltökéltségét, hogy tovább erősítik az SZKP és az FKP testvéri kapcsolatait, a barátság és a kölcsönős bizalom hagyományos kötelékeit. Csütörtökön elutazott Moszkvából a Francia Kommunista Párt küldöttsége. A küldöttség tagjait a senemetyevói repülőtéren Andrej Klrilenko, az SZKP Központi Bizottságénak elnökségi tagja, Borisz Ponomarjov. az SZKP Központi Bizottságának titkára és a Központi Bizottság több felelős munkatársa búcsúztatta. Sortűz a bolíviai bányászok ellen Harminc halott — A szakszervezet általános sztrájkot hirdet A munkásosztály és az el- val, miképpen lehetne megfé- sától, szerdai zavargások lenzéki pártok által táimoga- kezni a tömegmegmozdulást, központjától mintegy 20 kilotott bolíviai diákmozgalom A boliviai bányasz szak_ méternyire. A bányászok keméretűvé terebelye- szervezet. tiltakozásul a kor- zén levő huanuni rádióállosedett. A hirugynoksegek az mány önkénye ellen. 24 órás más jelentése szerint 30 emorszagnak szinte valamennyi áualános sztrájkot hirdetett ber meghalt. A katonaság nagyobb varosabol jelentettek meg valamennyi állami kéz- meg akarta akadályozni, hogy megmozdulásc.kat. ben lévő bányában — jelenti a bányászok menetoszlopa • az AFP hírüg nökség. A tu- Oruróba vonuljon, ahol előző dósitás elmondja, hogy a naP a tüntetéseknek ugyanSzerdán este Oruróban, a sztrájk 25 000 munkást érint csak töt>h halálos áldozata volt. Orurót a hírek szerint Veres madens S2ante" Í elfoglalták a kormánycsaparen — az AP tájékoztatása tok. szerint — újabb összecsapás- Az AP hírügynökség az ra került sor a demokratikus egyre inkább elhatalmasodó A bolíviai bányász szakszabadságjogok helyreállítá- kormányellenes tüntetések szervezet közleménye csütörsáért tüntető diákság és a hátterével foglalkozva emlé- tökön meghatározatlan időre rendőrség között. Hivatalos kertet ra, hogy az országban ... . ., . kormányközlemény számol uralkodó feszültség akkor szól° altalános sztrájkot, be arról, hogy az egyetemis- mutatkozott meg legelőször, fegyveres mozgósítást hirdeták este megrohamozták a rá- amikor Estenssoro elnök ta- tett meg és felhívta a dolgodió épületét és a városházát, vasszal másodszor is jelöl- zdkat, hogy vonuljanak a váLSS?an me0ÖUek né9y ATe^^ZS'et ZSOkba- ' ,a ÍZ fejleményekre te- [--nek minősítette és boj- ^mány megdöntéséért foiyo V LMF+NLTE N TIALN(I-RINENIL/N + kintettel Paz Estenssoro elMikojan fogadta Indira Gandhit Anasztasz Mikojan, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke csütörtökön a Kremlben fogadta a Szovjetunióban tartózkodó Indira Gandhit, India tájékoztatásügyi miniszterét. A fogadáson Trilaki Kául. India moszkvai nagykövete is részt vett. A későbbiekben a nagykővet ebédet adott Indira Gandhi tiszteletére, amelyen szovjet részről Alekszej Koszigin és más hivatalos személyiségek is részt vettek. A rhodesiai válság az angol kabinet előtt Csütörtökön délelőtt Ha- & Smith-kormány meghátrál ? rold Wilson elnökletével 3 22? T^TZlin™ Nagy-Britannia Kommunista Pártjának Ezen — az új kormány tör- .... . vényhozási programját köre nyilatkozata vonalazó trónbeszéd megkottálta a választásokat. Szeptemberben aztán az elnök szerdán tanácskozott a nök állítólagos kormányellefegyveres erők parancsnokai- ties puccs leleplezésénének a hírével állt elő. Mehlrdette a rendkívüli állapotot, bevezette a sajtócenzurát és deportáltatott több ellenzéki vezetőt Nyugati hírügynökségek jelentése szerint bolíviai kormánycsapatok csütörtökön vitatása mellett — 24 órán belül harmadszor is foglalkoztak a rhodesiai válság legújabb fejleményeivel. A Smith-kormány hivatalosan még nem válaszolt Harold Wilson meghívására, de — értesülések szerint — közvetítők útján London tudtára adta, hogy a november 3-ére kitűzött „népszavazás" után hajlandó Londonban találkozni a brit miniszterelnökkel. A Wilson-kormány elégedett a Rhodesiához intézett figyelmeztetés nemzetközi visszhangjával és eddigi hatásával Mint közölték, valamennyi nemzetközösségi ország hivatalos nyilatkozatban vagy diplomáciai úton támogatásáról biztosította a munkáspárti kormány „keménykezű" politikáját. Ügy tudják, hogy Gordon Walker külügyminiszter a kabinetülésen biztosította minisztertársait, hogy az amerikai kormány fenntartás nélkül támogatja a Wilson-kormány rhodesiai politikáját A gazdasági következményektől való félelem arra bírta a rhodesiai gyáriparosok szövetségét hogy nyíltan szembeforduljon a függetlenségi államcsíny torvével. A csaknem valamennyi számottevő rhodesiai nagyiparost és üzletembert egyesítő szervezet szerdai rendkívüli tanácskozása után nyilatkozatot adott ki, amelyben figyelmezteti a Smith-kore rnányt hogy a Nagy-Britanniával és a nemzetközösséggel való szakítás, a londoni hitelforrások bedugulása, a független afrikai államok várható bojkottja katasztrófáiig csapást mérne Rhodesia gazdasági életére, tömeges munkanélküliséget idézne elő és nagyon sok vállalkozót cégének elköltöztetéaére késztetne. Salisburyból érkező jelentések szerint a fehér telepesek többsége Wilson nyilatkozatával kapcsolatban testvérárulást emleget, és bizonyosra veszik, hogy az európaiak többsége a figyelmeztetés ellenére is a függetlenség egyoldalú kikiáltására fog szavazni november 5-én. Ennek ellenére nem tartják lehetetlennek, hogy Ian Smith a helyi és a nemzetköri tőke nyomására „még meggondolja" a dolgot. Ugyanakkor elképzelhetetlennek mondják, hogy Smith elfogadja Wilson javaslatát az afrikai nemzeti pártok vezetőinek bevonásával, akik jelenleg börtönben vannak, megtartandó alkotmányoaó értekezlet összehívására. Nagy-Britannia Kommunista Pártjának Politikai Bizottsága a következő nyilatkozatot adta ki: Wilson miniszterelnök erélyes állásfoglalása Rhodesia ügyében és szigorú figyelmeztetése azokra a komoly következményekre, amelyek a függetlenségnek a fehér telepes kisebbség képviselői által való egyoldalú kimondásából származnának, örvendetes lépés, amelyet a munkásmozgalom mtnden csoportja és minden demokrata vélemény támogatni fog. A munkáskormány akciója, hogy ellenáll mindazon fenyegetésnek, hogy egyoldalúan kimondják a függetlenséget, lényeges első lépés. A legközelebbi lépés legyen az alkotmányozó értekezlet öszszehíváisa, az afrikai többségen alapuló új alkotmány kidolgozása. Smith rhodesiai miniszterelnök csütörtökön bejelentette a parlamentben, hogy kormánya a jövő heti „népszavazás" esetleges igenlő eredményét nem tekinti majd meghatalmazásnak a függetlenség egyoldalú kikiáltásához. Hozzáfűzte, hogy a kormány az ország hangulatának tanulmányozása után okmányt készít elő, amely egyaránt tartalmazni fogja a függetlenség egyoldalú kimondása mellett és ellen szóló szempontokat Megfigyelők lehetségesnek tartják, hogy Smith meghátrált az angol kormány éleshangú nyilatkozata előtt harchoz. A közlemény beszámol arról, hogy csütörtökön reggel több szakszervezeti vezetőt, körtük Arturo Crespo szenátort letartóztatták. Szerdán a hatóságok őrizetbe vették Mario Torrez szenátort, a bányász szakszervezet főtitkárát Koszigin fogadta Douglas Jayt Alekszej Koerigin. a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke csütörtökön a K,remL hen fogadta Douglas Jayt. Nagy-Britannia kereskedelemügyi miniszterét és. Sir Humphrey Trevelyan moszkvai angol nagykövetet. A baráti légkörben lefolyt megbeszélésen a szovjet— angol kapcsolatok különböző kérdéseiről volt szó. mert előzőleg súlyosan vétettek az NDK törvényei ellen. Siles Suazo volt bolíviai t. „ elnök csütörtökön az urudatelott tüzet nyitottak a tun- guayi Momevidet>ból tóvlral. tető bányászok ellen Sora- ban lemondásra szólította fel Sora községben, Oruro váró- CPiaiz Estenssoro elnököt Közel egymillió utazási engedélyt adtak ki Nyugat-Berlinben Az október 30-tól november 12-ig tartó, majd a nemsokára esedékes karácsonyiújévi látogatási időszakra csütörtök délig csaknem egymillió utazási engedélyt adtak ki a Német Demokratikus Köztársaság NyugatBerlinben e célra felállított 16 irodájában. Az NDK fővárosát felkereső nyugatberliniek száma azonban ennél jóval nagyobb lesz, mert egy engedéllyel akár egy egész család utazhat. Az NDK hatóságai az igényléseknek csupán 0,5 százalékát utasították vissza, s a visszautasításoknak több mint 90 százaléka azért történt. mert voltak olyan nyugat-berliniek, akik több utazási engedélyt igényeltek, mint amennyit a megállapodás előír. Néhány olyan eset is előfordult hogy egyesek azért nem kaptak engedélyt. E utazott Varsóból a mongol küldöttség Csütörtökön budapesti idő szerint fél tízkor Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének vezetésével elutazott a lengyel fővárosból a mongol párt- és kormányküldöttség. A mongol és lengyel lobogókkal díszített Okecie repülőtérre a vendégeket kikísérte Wladyszlaw Gomulka, Jozef Cyrankiewiez, valamint több más párt- és állami vezető. A repülőtéren Cedenbal és Gomulka beszédet mondott Russell távirata Johnsonhoz és Khanh-hoz Bertrand Russell a neves angol tudós és filozófus Johnson elnökhöz és Khanh dél-vietnami miniszterelnökhöz Intézett azonos szövegű táviratában kéri, hogy használják fel befolyásukat a saigoni főiskola három halálra ítélt diákja kivégzésének megakadályozására. Csak gyalázatot és ócsárlást hozna a dél-vietnami kormányra a három egyetemista meggyilkolása, akik két év óta börtönben sínylődnek egy amerikai hivatalnok ellen megkísérelt merénylet miatt — hangoztatja táviratában Russell és az emberiesség nevében kegyelmet kér a halálraítélteknek. Megegyezés Szudánban A Szudáni Egyesült Nemzeti Front és a fegyveres erők képviselői szerda este kilenctől éjjel két óráig egyfolytában üléseztek, hogy megoldják a válságos politikai helyzetet. Az omdurmani rádió reggel megegyezésről adott hírt. Eszerint meg fogják szüntetni a jelenlegi alkotmányos rendet és helyette bevezetik az 1956-os ideiglenes alkotmánynak módosított változatát A két fél képviselői abban i® megegyeztek, hogy .átmeneti nemzeti kormányt" alakítanák. A tárgyalások — közölte a szudáni rádió — jelenleg még folynak a részletkérdésekről. továbbá az átmeneti kormány megalakításáról. Rosta Endre felszólalása az UNESCO közgyűlésén Kijárási tilalom Malacca körzetében Az UNESCO közgyűlésének szerda esti ülésén Rosta Endre, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének ügyvezető elnöke, a magyar küldöttség vezetője szólalt fel a szervezet tevékenységének és programjának általános vitájában. Üdvözölte Sriszakjan akadémikust, az ülésszak elnökét, valamint az új tagállamok képviselőit, kifejezve azt a reményét, hogy a legközelebbi közgyűlésen a Kínai Népköztársaság, a Vietnami Demokratikus Köztársaság. a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság képviselőit is üdvözölheti a delegációk között. A magyar küldöttség vezetője hangsúlyozta, hogy az UNESCO-nak jelentős neveló munkát kell végeznie, hogy a jövő nemzedéke valamennyi országban faji és társadalmi előítéletektől mentes legyen, ismerje és becsülje a többi nép kultúráját. Olyan korban élünk — hangoztatta Rosta Endre —, amelyben a jelentős kérdések kivétel nélkül világproblémák. megoldásuk tehát a nemzetközi együttműködés szélesítése, a békés egymás mellett élés erősítése nélkül nem képzelhető el. A malaysiai kormány csütörtökön hajnalban kijárási tilalmat rendelt el Malájföld délnyugati partvidékén, Malacca körzetében, s egyidejűleg „biztonsági erőket" irányított ebbe a térségbe. Az intézkedést a kormány azzal próbálta indokolni, hogy értesülései szerint irreguláris indonéz egységek szálltak partra a reggeli órákban. összetűzésekről nem érkezett hír. A kormány hivatalos közleményében is csak arra tudott szorítkozni, hogy „partraszállító csónakokat" fedeztek fel Malacca körzetében, ott, ahol egyébként angol és. nemzetközösségi csapatok ls állomásoznak. E*z a bejelentés időben egybeesett Sukarno indonéz köztársasági elnök tokiói látogatásával. Malaysia éppen akkor közölte az állítólagos indonéz partraszállás hírét, amikor japán bejelentette, hogy hajlandó közvetíteni a két ország viszályában. Sukarno elnök Tokióban tudatta a japán kormánnyal, hogy országa békésen akarja rendezni Malaysiával fennálló nézeteltéréseit. Vasárnap befejeződik a választási kampány az USA-ban Vasárnap fejeződik be a választási kampány az Egyesült Államokban. A kéthónapos csata utolsó szakaszában a Republikánus Párt legfőbb fegyverének a személyes vádaskodást tekinti; úgy látja elkerülhetőnek a vereséget, hogy igyekszik megingatni Johnson és Humphrey erkölcsi hitelét. Az „erkölcsi" téma mellett Tüntetések Japánban A japán külügyminisztérium a napokban szándékozik értesíteni az Egyesült Államok kormányát arról, hogy Japán hajlandó engedélyezni U7. amerikai atom-tengeralattjárók állomásoztatását Sasebo és Yokosuka kikötőjében. Szerdán Tokióban a Japán Nőtanács kezdeményezésére tartott nagygyűlésen tiltakozott Japán és az Egyesült Államok kormányánál e döntés miatt. A japán főváro® utcáin csütörtökön több mint négyezer diák tüntetett az amerikai atom-tengeralattjárók tervbe vett látogatása ellen. A rendőrség páncélautókkal vonult fel. több összetűzés történt — jelenti a Reuter. Goldwater ismét felvetette a „kommunizmussal szemben tanúsított puhaság" vádját, sőt szerda este elmondott beszédében azzal hozakodott elő, hogy Johson elnök „számít a kommunisták támogatására". Johnson csütörtökön ismét hangsúlyozta, arra törekszik, hogy hozzájáruljon a béke biztosításához. Az elnök kijelentette, hogy az új szovjet kormányfőtől üzenetet kapott erre vonatkozóan és hangoztatta, a Szovjetunió folytatni kívánja a békés együttélés politikáját Johnson öt nappal a szavazás előtt változatlanul túlnyomó többséggel vezet a közvéleménykutatásban. Mind a Gallup, mind pedig a Harris-közvéleménykutató intézet legfrissebb jelentése szerint a szavazók 58—82 százaléka demokrata jelöllet kíván támogatni november 3-án 6 DÉL-MAGYARORSZÁG Szombat. 1964. október 24.