Délmagyarország, 1964. szeptember (54. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-13 / 215. szám

Kiküldött munkatársunk, SOMOGYI KAROLYNÉ képriportja ¥ a testvérvárosban Évek óta megrendezik a Csehszlovák Népköztársaság­bán, Brnóban a népi demok­ratikus államok nagy gép­ipari seregszemléjét, a Brnói Három év után... 4 DEL-MAGYAIWRSZAü Vasárnap. 1961. sxvpt, 13, Tizenhétmillió útépítésekre Korszerűsítések és javítások — Gyalogjárdák — Újabb gépek érkeznek A Szegedi Városgazdálko­dási Vállalat útépítő részlege kisebb üzemnek is beillik. Több mint száz szak- és se­gédmunkás építi a szegedi utakat. Tavaly 12 millió fo­rint értékű munkát végeztek idén pedig 17 millió forint a vállalat terve. A kerületi tanácsok meg­rendelései alapján építi a vállalat az utakat. Igen je­lentős munkájuk volt idén az útjavítás, az úgynevezett ká­tyúzás. Eddig ez a munka­terület elhanyagolt volt Sze­geden, most mintegy 600 ezer forint értékű útjavítást rendeltek meg a tanácsok. A vállalat jelentősen túlteljesí­tette ezt. Dr. Hammer Fidél, a vállalat igazgatója elmond­ta, hogy már most túlvannak a 600 ezer forinton és év vé­géig előreláthatóan mintegy 800 ezer forint értékben ja­vítják az utakat. • Szegeden idén jónéhány gyalogjárdát és kocsiutat kor­szerűsítettek. Az I. kerületi tanács területén a Marostői, •a Partizán, a Jósika, a Füre­di, a Zászló, a Bocskai a Berzsenyi, a Szilágyi utca, a Kállai fasor gyalogjárdáját aszfaltozták. Néhány utcá­ban a napokban adták át rendeltetésének az új gyalog­járdát. Ezenkívül a Szent István téri piacot, az Anna­kút környékét, az újszegedi camping és Vidám Park kör­nyékét, aszfaltozták, korsze­rűsítették. Rövidesen meg­kezdik a Római körút külső részének aszfaltozását. * A II. kerületben a Dam­janich, a Csuka, a Kereszt, a Bihari, a Rom utcában épí­tettek aszfalt gyalogjárdát. A tarjántelepi bölcsődéhez pedig kocsiutat alakítottak ki. A III. kerületi tanács te­rületén is sokat dolgoztak a Városgazdálkodási Vállalat munkásai. Az ipari övezetet csatornázták, aszfalt gyalog­járdát építettek a Kisfaludy, a Szent Gellért, a Vasas­szentpéter és a Móra utcá­ban. A Marx téri úgyneve­zett kisegítő piacot is a válla­lat munkásai aszfaltozták. Az eredeti 6 ezer négyzetméter terület helyett tízezer négy­zetméteren alakítottak ki pia­cot. Még idén több járdát korszerűsítenek a Ságvári­telepen, Mihályteleken pedig tégla gyalogjárdát raknak le. • A Városgazdálkodási Vál­lalatnál már készülnek a jövő évi tervek. E szerint 1965­ben Szegeden a kerületi ta­nácsok 20 millió forintot for­dítanak utak korszerűsítésé­re és 1 millió 200 ezer forin­tot a kátyúzásra. A vállalat a megnövekedett feladatok­nak megfelelően új útépítő gépek beszerzéséről gondos­kodott. Vásárt. Ebben az esztendő­ben a nemzetközi hírnévnek örvendő vásáron és kiállítá­son 36 ország 620 kiállítója vesz részt. A népi demokrá­ciák mellett szép számmal részt vesznek a nyugati ál­lamok kiállítói is. Az első­sorban gépipari vásár meg­nyitó napján 16 állam kép­viseltette magát. A kiállítók között szere­pel a Magyar Népköztársa­ság is. Nehéziparunk fejlő­désére jellemző, hogy évről évre szám szerint is növeke­dett az államunk által kiál­lított gépek száma. Minősé­gükre pedig jellemző az is, hogy ez ideig minden esz­tendőben nagy érdeklődéssel fogadták a külföldi szakem­berek bemutatott gépcinket, mit az itt kötött üzleti meg­állapodások, megrendelések is alátámasztanak. Sürgős javításra vár a gedói iskola — Ki a felelős a iőíal süllyedéséért? Jól látszik a „Madarsko" felirat nemzetiszínű zászló­ink mellett. A zászlóerdő árnyékában a magyar ipar mezőgazdasági gépeinek íz­lésesen elrendezett sokasága nagy nézőtábort vonz. szinte állandóan. (1. kép.) * A szakemberek szívesen időznek a Diósgyőri Gép­gyár által készített DHLC—1 típusú dróthúzó-lágyító gép­sor előtt. (2. kép.) * A METRINPEX, gépipari berendezéseinket értékesítő külkereskedelmi vállalat komplett homokvizsgáló és műanyagvizsgáló berende­zéssel, laboratóriummal, va­lamint nukleáris és elektro­nikus műszerekkel vesz részt a nagy nemzetközi vásáron. (3—4. kép.) Harmadik éve. hogy a 6 és fél millió forint költség­gel építtetett gedói új álta­lános iskolát átadták ren­deltetésének. Tehát már nem is nagyon új, de nem is régi. Ebből következik, hogy nem szabadna még romlania, hi­szen a jótállás is alig múlt el fölötte. Minden új épü­lettel előfordulhat egy idő után, hogy bizonyos „anyag­igazodás" következtében ki­sebb-nagyobb garanciális ja­vításokat kell elvégezni raj­ta. Röviddel az átadás után ez az épület is rászorult ilyen javítgatásokra. A kivi­telező, a Csongrád Megyei Építőipari Vállalat emberei gipszes malterral bekenték a mellékfalakon támadt repe­déseket, s aztán elmentek. Ez a javítás azóta is erősen meglátszik, azaz a gipszes malter már lehullott. © Hogy mozog a falban most minden ajtókeret, s házilag ezt a mozgást nem tudják megállítani, az már építési hiba. Ugyanígy az ablakpár­kányok is mostanra „szá­radtak ki", s így mindenütt rések, hézagok tátonganak. Ügy kell az ablakpárkányok­nak! Miért nem száradtak ki addig, amíg a garanciális javítás még dukált? Nagyobb repedések az épü­let északi részén keletkez­tek, mégpedig a főfalon. A tornatermet és a főépületet összekötő főfal alatt a talaj valamilyen oknál fogva meg­süllyedt, s ez most repedé­sek formájában széterez az épületnek ezen a részén, a földszinttől az emeletig. Hódi Győző iskolaigazgató nem kis aggodalommal je­lentette a jelenségeket a II. kerületi tanácsnak, amely az iskola gazdája. Annak ide­jén az építkezéshez, beru­házáshoz nem volt köze, a gond viszont most az övé. A kerületi tanács bizott­ságot küldött a helyszínre a hibák okának kiderítésére. Domaházi Antal, a kerületi tanács építési állandó bizott­ságának titkára, Német Oli­vér építészmérnök és Csűri Gyula építőmester vizsgá­lódtak a helyszínen. Annyit megállapítottak, hogy a fő­fal süllyedését talajmozgás idézte elő. Az iskola helyén valamikor lápos, ingoványos terület volt. Ezt bizonyára figyelembe vette Snopper Tibor, a Szegedi Tervező Vállalat tervezője, aki az is­kola terveit készítette. © A bizottság szerint a süly­lyedést két tenyezö idézhet­te elő együttesen, vagy kü­lön-külön. Az egyik: azépít­kezés befejeztével egy régi anyakutat megszüntettek úgy, hogy azért kilenc kör­nyező házba még ad vizet. Lehet, hogy ennek az anya­kútnak mélyen fekvő régi­régi csöve szakadt ki vala­hol, s a szétfolyó víz gyen­gíti. mozgatja az altalajt. A másik feltevés: az épület te­tejéről lezúduló csapadékot az udvarban egy földbe süllyesztett, téglából készült emésztő fogja fel. Nagy esők után az udvarban ugyanis itt napokig megáll a víz, az emésztő tehát nem bír vele. Lehet, hogy ez a vízmennyi­ség hat ki a talajra kedve­zőtlenül, de közrejátszhat egy harmadik, ismeretlen tényező is. A bizottság megállapítása szerint a garanciális javítá­sok lejárta után előbukkanó rejtett nagy hibák korrigá­lására még kötelezhető a ki­vitelező vállalat. Kérdés, hogy a falsüllyedést előidéző ok felderítését lii végezteti el. A talajba ugyanis több helyen le kell fúrni a pon­tos eredmény megállapításá­ra. A lefűrás költségei kit terhelnék majd? Csak nem a II. kerületi tanácsot, aki csak gazdája az iskolának? Ez a kérdés most tovább hullámzik, hogy időben ele­jét lehessen venni a na­gyobb rongálódásnak. © Jó lenne, ha az iskolaépí­tést megrendelő városi ta­nács művelődésügyi osztá­lya, az iskola tervezője és a kivitelező vállalat képvi­selői együttesen maguk is meggyőződnének a gedói új iskola falait ért hibákról, s ugyancsak együttesen gon­doskodnának a kijavításuk­ról is. A helyes építési gyakor­lattól ugyanis nagyon mesz­szire esik, hogy egy három­éves épületen olyan alap­vető hibák keletkezhesse­nek, amelyeket nem a hasz­nálat idézett elő. hanem más, a tervezésnél, vagy az építésnél előre nem látott, vagy akkor kikerült tényező. L. F. IGOR OJSZTRAH HEGED ÜESTJE BACH-, BAR­TÓK-, IIONEGGER-MÜVEK — NEGY IFJÜSAGI BÉRLET Elkészült a bangversenyévad programja Az előző évek gyakorlatá­hoz híven az idén is átalakul a színház tíz estére hangver­senyteremmé, ahol a Buda­pesti MÁV Szimfonikusok, a Szegedi Bartók Béla Zene­kar s a Magyar Rádió és Te­levízió Szimfonikus Zenekara váltja majd egymást a dobo­gón. Mindhárom zenekar műso­ra igen gazdag és változatos. Célja, hogy a klasszikusok hű interpretálása mellett be­vezesse a közönséget korunk zenéjébe. A megnyitó előadá­son, melyet Vaszy Viktor ve­zényel, két mai magyar mű, Farkas Ferenc: Lírikus kan­tátája és Szabó: Feltámadott a tenger-e kerül bemutatásra. A műsor érdekessége még Prokofjev Zongoraversenye. Honegger: Liturgikus szimfó­niája, Bartók: Zene húros, ütős hangszerekre és celes­tára, valamint Bach: János passiója, melyet 40 éves karmesteri jubileuma alkal­mából dirigál Vaszy Viktor. Ezenkívül számos külföldi művészt ismerhet meg a kö­zönség, mint például Mihail Homicer gordonka-, Malcolm Frager zongoraművészt, Ma­noug Parikián hegedűmű­vészt, Karel Vasata és Karlo Zecchi olasz karmestereket. A kamarazenekari előadá­sokat az idén nem a Szegedi Zeneművészeti Szakiskolá­ban, hanem a Tisza Szálló nagytermében, a kamarazene jellegének, hangulatának" megfelelőbb környezetben rendezik meg. A kamarazene­kari előadásokra két bérlet­sorozat indul. Mindkét soro­zat kiemelkedő eseménye a barokk zenei est, melyen Vi­valdi-, Hándel- és Bach-műve­ket — majdnem a teljes 'Bran­denburgi versenysorozatot — fogjuk hallani. A hazai mű­vészeken kívül több külföldi előadó lép fel, mint például Igor Ojsztrah, a világhírű Dávid Ojsztrah fia, akinek október 21-i hegedűestje egyik kiemelkedő eseménye lesz a Szeged felszabadulása 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeknek. Az ifjúság részére négy elő­adássorozatot rendez a filhar­mónia. Külön az általános is­kolások, az ipari tanulók, a középiskolások és a környék kisebb-nagyobb helységeiben lakó fiatalok számára. Ez utóbbi sorozat keretében a szegedi járásban Kisteleken és Mórahalmon tartanak elő­adásokat. A bérletenként 4—4 előadás műsora magában foglalja a klasszikusok köz­ismert alkotásait, s az élőzene néhány jelentős képviselőjé­nek műveit iá. Beethoven és Mozart mellett többek között megismerkednek a fiatalok Bartók Béla, Szabó Ferenc zenéjével és a mai angol zene nagy jelentőségű képviselőjé­nek, Brittennek Variációk egy Purcell-témára című mü­vével

Next

/
Thumbnails
Contents