Délmagyarország, 1964. szeptember (54. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-13 / 215. szám
ta Közéletünk hírei BRUTYÓ JÁNOS LONDONBA UTAZOTT Brutyó János, a SZOT főtitkára angol szakszervezeti vezetők meghívására Londonba utazott. Brutyó Jánoshoz Londonban -satlakozik Kohári József, a SZOT nemzetközi kapcsolatok osztályának megbízott vezetője és Bcgnár Ferenc, akik megfigyelőként részt vettek a TUC kongreszszusán. Az angliai tartózkodás során megbeszéléseket folytatnak az angol szakszervezetek több vezetőjével a magyar és az angol szakszervezetek közötti kapcsolatokról. FRANCIA PÁRTKÜLDÖTTSÉG BUDAPESTEN A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására pénteken Budapestre érkezett a Francia Kommunista Párt pártmunkás-küldöttsége. A küldöttséget Roger Leclerc, a Francia . Kommunista Párt Központ] Bizottságának tagja vezeti. Vízumegvezinéiiy a Bolgár Népköztársasággal Kulturális kapcsolataink is bővülnek A Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság képviselői Szófiában a két, ország közötti utasforgalom megkönnyítéséről tárgyaltak. Megállapodtak, hogy 1964. szeptember 21-től a vízumkötelezettség mind a beutazó, mind az átutazó vízumok vonatkozásában a két ország között megszűnik. A vízumkötelezettség alóli mentesség nem vonatkozik azokra az állampolgárokra, akik Bulgáriában, illetve Magyarországon tartósan kívánnak letelepedni, valamint a hontalanokra. Fenti időponttól a magyar állampolgárok meghívó levél 'nélkül, a személyi igazolvány mellé rendszeresített betétlappal utazhatnak a Bolgár Népköztársaságba rokoni látogatásra, továbbá mint turisták. A betétlapokat a kérelmezők számára az állandó lakóhelyük szerint illetékes budapesti kerületi, vidéken pedig a járási és városi rendőrkapitányságok állítják ki. * A Magyar Népköztársaság és a Görög Királyiság kormárfyküldöttségei szepember 8-tól 12-ig tárgyalásokat folytattak Athénban a két ország kulturális kapcsolatainak fejlesztéséről. A tárg. ások során a küldöttségek kifejezték azt az óhajukat, hogy baráti szellemben tovább fejlesszék a két ország kulturális kapcsolatait. A tárgyalások eredményeként szombaton a görög fővárosban kulturális munkatervet írtak alá. Munkában a döntőbizottsáj Sokan hallomásból, de jó /,, . - néhányan gyakorlatból vol- Allamigazgatasi tevekenyseg is tak kénytelenek megismer- Pontos szerződéseket — szocialista kedni a műanyagkilinccsel és ..„_ „ , problematikájával, A mű- együttműködést! anyagkilincseket a Pest Me- A döntőbizottság az állagyei Műanyag-, Játékáru- és mi vállalatok, szövetkezetek Tömegcikkipari Vállalat ké- és társadalmi sérvek szerszítette és a Csongrád Me- zödési és polgári jogi vitás ügyeivel foglalkozik. Az ügyek egy részét a sérelmezett vállalatok jelentik be. De a bizottság két dolgozója, dr. Veszelovszky László és dr. Pál Imre rendszeres gyárlátogatásai során sok válság kedvéért nem érvényesitik vitás ügyekben a jogos igényeket. gyei Építőipari Vállalat használta fel, többek között lakásépítkezéseinél. A sok írásbeli panasz, szóbeli figyelmeztetés, meg a helyszíni szemlék kényszeritették a tanács tervosztályát arra, hogy a letört kilincsek mi- szabálytalanságra derít fényt, att pereskedjék az építő- — Mi nemcsak igazságot iparral. Jelenleg ott tart a szolgáltatunk, hanem munhelyzet, hogy az Építésügyi kánk, kötelességeink közé Minisztérium szerint nem tartozik az államigazgatási kötelezték a helyi építőket a műanyagkilincs használatára. Döntést még nem hoztak, mert a közelmúltban küldtek húsz leszerelt kilincset a intézetnek, ságairól pontos képet kapjanak. Addig várni kell a döntéssel. tevékenység is. Ellenőrzéseink során felfedjük a hiá- számát? nyosságokat — mondja dr. Veszelovszky László, a döntőbizottság vezetője —, és minőségvizsgáló. hivatalból indítjuk meg az hogy tulajdon- elmulasztott dolgokban a döntőbizottsági eljárást. Sajátos, még sok helyütt találkozunk ellenőrzéseink során helytelen ügykezeléssel. Ez részben abból adódik, hogy nem eléggé tájékozottak feladataikban az ügyVitás ügyekben kötelesek a vállalatok jogos igényeiket bejelenteni, érvényesíteni. De azért jó volna az ügyek számának csökkentése is. Mert sok vitás ügyet el lehetne kerülni egy kis körültekintéssel, gondosabb ügyintézéssel. Milyen módszerekkel lehetne csökkenteni a döntőbizottság elé kerülő ügyek íme egy példa a sok közül. Mert ebben az esztendőben szeptember 10-ig 751 ügy érkezett Szeged megyei jogú városi tanács döntőbizottsága elé. — Nagyon sok a probléma szerződéskötésekkel. A reális helyzet — munkáslétszám, anyagellátás és a többi kötelezettség stb. — pontos ismeretében, pontos határidő-megjelöléssel kell a szerződéseket megkötni. A helytelen, pongyolán megfogalmazott szerződésekből adódik az esetek 15—20 százaléka. Ehhez kapcsolódik az üzemi munka helyes megszervezése. Csak a válintézők, részben pedig még íalati belső szervezéssel lema is előfordul a „kéz kezet mos" elmélet, a jó baTöbb körültekintéssé! Néhány észrevétel az áruk csomagolásáról A szegedi városi tanács legalább fejpapírt adniuk. Itt kereskedelmi osztályán el- nem szabad a csomagolópamondták, hogy legtöbb gon- pírral spórolni, dot a cukor és a liszt csoma- Már a kormány is fog~ golása okozza a kiskereske- laikozott a csomagolás kérdelemben. A lisztnek mint- désével, és 1970-ig meg is jeegy 50—60 százalékát kell az íöiték a feladatokat. Jó lenne üzletekben kimérni, a cukrot azonban, ha a kereskedők pedig teljes egészében nagy kihasználnák a jelenlegi letételekben kapják. Ez több- hetőségeket is s nem azt az letmunkát jelent a boltban, elvet vallanak, mindegy, minem beszélve arról, hogy esz- jyen kívül, csak belül jó letétikailag sem mutatós a gyen. barna zacskó. Azoknál az áruknál, amit | központilag csomagolnak, a csomagolás minőségével nincs probléma. Csak éppen a külcsín ellen van kifogás. Például a paprika- és a kávécsomagok felirata elmosódott s illusztrációja sem a legízlésesebb. Pedig ezt nem a papírhiány okozza,' mindössze egy kis körültekintés keliene. Az édességek, desszertek csomagolása ízléses, nemzetközi szinten áll. Végre azt is elértük, hogy a húst nem foszladozó papírba csapja a hentes, hanem zsírpapírba. Így a háziasszonyoknak nem kell a húsra ragadt papírfecniket hosszú, fáradságos munkával leszedegetni. S ami a kereskedőkön múlik, jó lenne — ha több papír nem is jut még — valamennyi felvágott kenyérhez het elérni á határidők betartását. — Több pereskedés elkerülhető volna, ha a megkívánt és kötelezően előírt szocialista együttműködés valóban fennállna a vállalatok között, mely kölcsönösen előnyükre válna. Hiszen lehetőséget nyújt arra, hogy eltekintsenek a kötbérfizetéstől, ha a partner vétlen. Ez pedig előre nem látható akadályoztatások esetében is megtörténhet akkor, ha a szerződéskötés megszegése olyan körülményekre vezethető vissza, amelyért a másik fél nem felel, s ha erről menet közben hivatalosan értesítik az érdekelt felet. M. É. Új gép Oszi feladataink Irta: IZINGER PAL, a Földművelésügyi Minisztérium Növénytermelési Főigazgatóságának vezetője A LIG, HOGY befejező- ban ütemtervet készítettek a készültek arra, hogy minden dött a nagy erőgép- talaj előkészítésre, ós a ve- beküldött vetőmagmirrtáí próbát jelentő gabo- lésre. E tervek szerint a ve- gyorsan megvizsgáljanak és rövid időn belül értesítsék a nabetakaritas, máris az őszi tőszániások 80 százalékát feladatokra fordítják figyel- szeptember végéig elvégzik, műket a mezőgazdaság dol- Országosan általában ennek gozói. Indokolt ez nagyon, megfelelően haiad a mUnka, hiszen terjedelmet es var- ° , ható nehézségeit tekintve az Vannak megyek, ahol edőszi vetés és betakarítás dig már az előirányzottnál még nagyobb és nehezebb nagyobb területet szántottak fontos tenyezoje tsz-eket, az eredményről. A magas terméshozamnak — az elegendő és jó minőségű vetőmag mellett — naa lesz a nyári munkáknál. Az őszi hónapok sok-sok , . , . J, „ feladata közül a két légión- £zonban ^ 'u , fel a gabona alá. Vannak megfelelő mennyisegü « összetételű műtrágya. Ebben tosabb tennivaló: 1. A ke- kívánatosnál lassúbb a vetőnyérgaborvát — az elmúlt évinél jobban előkészített talajban. a tavalyival azonos nagyságú területen — legkésőbb október végéig mindeszántás üteme. Vetőszántásnak egyébként csak az a talajmunka tekinthető, ameiylyel a vetés előtt az agroaz évben mégis több megyében jelentős mennyiségű foszfor és káli műtrágyáról akartak lemondani a termelőszövetkezetek. nütt vessék el. 2. Az őszi technikailag szükséges legíermények betakarítását úgy nagyobb mélységben mozgatszervezzék meg, hogy az előirányzott terület 60—70 százalékán szeptember végéig, a teljes területen pedig a fagyok beálltáig elvégezhes- gyomtalanítást sék a mélyszántást. A nyári munkák sikerét elsősorban az biztosította, hogy az üzemek, a helyi álo ják meg a talajt. Az ilyen megmunkálás után, a vetés előtt már legfeljebb csak végeznek, vagy — az aprómorzsás szerkezet kialakítása végett — valamilyen talaj műlami és gazdasági szervek velő eszközt járatnak. Az jobban, alaposabban készí- egyszeri sekély tarlótárcsátették elő, szervezték meg a ^ lehat nem lehet vetö_ betakaritasit, mint barme lyik korábbi esztendőben. Ugyanakkor elsősorban a termelőszövetkezetekben — bátrabban és nagyvonalúbban alkalmazták az anyagi ösztönzés sokféle módszerét a gyors és veszteség nélküli betakarítás éredkében. Ha szereket ajánljuk, amelyeket szántásnak minősíteni. A KENYÉRGABONA elsősorban a búzatermesztés egyes agroteclinikai tennivalói tekintetében ugyanazokat a mó$az elmúlt évben tartott Ormost az őszi vetési és beta karítási munkákra is hason- .„„^ . • • _ ló szervezettséggel készülnek szagos Buzatermesztesi Tafel a gazdaságok, továbbá nacskozáson megvitattunk és az anyagi ösztönzést. — túl- elfogadtunk, zások nélkül, de a helyi szo- _ A búza legjobb vetési kásoknak és követelmények- id • hazánkban szeptember nek megfelelő rugalmassag- J gal — bátran alkalmazzák, akkor a tavalyihoz hasonló 25.-e és október 30.-a között van. Helyes tehát, ha a gazLYAN HELYTELEN nézet alakult iy, hogy ezeknek a hatóanyagoknak használata egyes megyékben nem gazdaságos. Más megyében viszont úgy vélekednek, hogy a túlzott nitrogén műtrágyázás okozta bizonyos mértékig helyenként a gyengébb gabonatermést. Sok évi tapasztalat és kísérleti eredmény igazolja, hogy — a jelenlegi agrotechnikai színvonal és mellett — helyes a műtrágyák kialakult nitrogén, foszfor-kálium aránya. Ez az arány 1 : 0,7 : 0,5.) A nitrogén jelenlegi mértékű használata csak akkor nem hozza a várt eredményt, ha az egyoldalú és nem párosul, kellő mennyiségű foszfor és káli kiegészítéssel. A vetési munkálatok mellett nem érdektelen szólnunk néhány más nagy jelentőségű területen,- kedvező időben daságok a kenyérgabona-ve- tennivalóról is. Így például még jobb minőségben kerül tés több> mint 60 százalékát n*gy°n fontos, hogy - a kooktóber 1—15.-e közötti idő földbe a jövő évi kenyérnekvaló. Ez esetben novemberben már nem zörgethet az ben tervezik. Tartózkodjímk őszi szél lábon álló kukori- hát az elmúlt évben helyencaszárat sehol sem. Az őszi munkák kulcskérdése a gabonavetés. Nemcsak azért, hogy a jövő évként előfordult túlzásoktól. A túlkorai bűzavetés általában hasonló terméscsökkeben is elegendő kenyere le- nést okoz, mintha novemrai betakarítás lehetőségét kihasználva — időben lekerüljön a földről a magnak termelt pillangós takarmány, a burgonya, a napraforgó, és a rostnövény. Külön gondot jelent a kukorica es a cukorgyen az országnak, Fontos a berben, vagy decemberben répa betakarítása. A cukorgabonavetés azért is, mert a vesénk szerteágazó üzemszervezési összefüggések miatt szinte — A fajtának megfelelő valamennyi munka időbeni optimális növényszám kialaelvégzése, más növények jó kításához ugyancsak a múlt termése is et'tól függ. Ha évi búzatermesztési tanácspéldául valahol késik a vetés, ott késik, sőt gyakran lehetetlenné válik a mélykozáson elfogadott mennyiségeket javasoljuk. Itt is fel répával bevetett terület majdnem 30 ezer katasztrális holddal nagyobb, mint tavaly volt. A termelés kilátások sem rosszak. A cukorgyárak folyamatos munkája és a mezőgazdasági üzemek késő őszi munkatorlódSsának elkerülése érdekében s műit évipél nagyobb területen szükséges őszi^időjárás' bTzony"alansá'ga megfelelő növényszám már korábban megkezdeni a réarra int, hogy'helyeo, ha a gaz- túlzott a hagyományos hazai Paszedest. A korai kiszedés daságok esetleg többténye- fajtáknál, pl. a Bánkúti miatt kieső termésmennyiség zős, vetési, és betakarítási 1201-esnél. Ezért ha ennél értékét pótolja az a felár, rretSSLTnehS alkalmazzuk, a terméscsök- amelyet a korábban átadott ségek ellenére is október vé- kenést okozhat. — A vetés mélysége 4—6 cm között a legmegfelelőbb. ELÖFELTÉ- Ezt a múlt évben sok gazszántás befejezése is. Ennek kell hívnunk azonban a fiára pedig az elérhetőnél jó- gyeimet arra, hogy pl. a Beval gyengébb kukorica- vagy fa1,tónak winhtM. cukorrépatermés lehet. Az zoszta^a mjtanaK legjobban géig földbe kerül a kenyérgabona, répáért fizetnek a cukorgyárak. ONTOS H TELE a jó őszi ve- daságban nem tudták biz1 ZÓLHATNÉK MÉG az j| istállótrágya kihordásának és beszántását-ósnek, hogy a talaj- toSítani. A sekély vetésnek nak fontosságáról, az ősszel i1őWÍjótnSnkré-0 kisebb részben okozója elvégzett mélyszántás tergezzék el. Ezit csak akkor a csoroszlyák nem megfelelő mésfokozó hatásáról, a sok állapota, a legtöbb hiba ab- jó siló készítésének hasznosból származik, hogy a trak- ságáról. Ámde ezek ma már nem ismeretlenek a mezőgazdasági üzemek vezetői és lehetséges, ha azokat a növényeket, amelyek után őszi kalászost vetnek, a lehető torok a megengedettnél leggyorsabban betakarítják, gyorsabban haladnak. EnA gazdaságok már koráb- nek következtében — még dolgozói előtt. A Szegedi Rostkikcszítő Vállalat megbízásából új mezőgazdasági gépet készítettek a Gorzsai Állami Gazdaságban. Az ötletes berendezés nehéz fizikai munkát, a kender kézi lombtalanítását helyettesíti. súlyok felrakása esetén is sekély marad a vetés. Ha Amennyit azonban feltétlenül hozzá kell még tennem traktorosokat és a vetésben az elmondottakhoz, hogy a dolgozókat a minőségben is vetés jó előkészítése mellett, érdekeltté teszik, az ilyen a jelenlegi kedvező időt haszjellegü híbák gyakorlatilag nálják ki jobban az üzemek kiküszöbölhetők. a mélyszántás gyorsítására, — Az idén nem minden- mert a gabonavetés nagyobb hol csírázik megfelelően a búza. Sok esetben még a 60 százalékos csírázást sem éri el. Ez bizonyára a rendkívüli júniusi időjárással arányú megindulása után erre már nem sok idő jut. Később pedig az időjárás szólhat közbe. Az a roppant nagy feladat. függ össze. Ezért megkülön- amely az elkövetkezendő heböztetett figyelmet érdemel tekben vár teljesítésre, mega saját természetű vetőmagvak próbacsíráztatása. Enélkül nem lehet a szükséges vetőmagmennyiséget helyesen meghatározni. Az Orszákívánja a mezőgazdaság és a vele együttműködő' iparágak valamennyi dolgozójának teljes erejét, összefogását, hogy az idei termés megóvásával gos Vetőmag Felügyeiőség együtt megalapozhassuk a jőmegyei kirendeltségei fel- vő évi eredményeket is. Vasárnap, 1964. szept. 13. DÉL-MAGYARORSZÁG 3