Délmagyarország, 1964. augusztus (54. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-19 / 194. szám
Lemnltzer felszólította Görögországot: Ne vonja ki csapatait a NATO-ból NATO-körökben valószínűCiprus felülvizsgálja nyugati politikáját A szovjet figyelmeztetés keresztezi a NATO-hatalmak terveit A ciprusi helyzetet jel- A Görögországból vissza- A ciprusi kérdésről Genflemző élénk diplomáciai te- tért Kiprianu ciprusi külügy- ben indult tárgyalások Tuovékenység középpontjában miniszter méltatta a Szov- mioja váratlan betegsége továbbra is a szovjet kor- jetunió nyílt állásfoglalását miatt szünetelnek. Az ENSZ mány vasárnapi nyilatkozata Ciprus mellett. Hálásak va- közvetítőjének egészségi áláll. óvunk a szovjet kormánynak lapota továbbra is válságos. , . , , segítőkészségéért — mcndot- Diplomáciai körökben mindMakariosz _érsek fogadta ta _ és ebben a kérdésben jobban erősödik az a vé_ FNSZtóHŰtár külön Jegbfr jeIenlcg téglások folynak, lemény, hogy esetleg U ENSZ-főtitkár kulönmegm- KÖZÖIte hogy moszkvai lá. Thant maga veszi kezébe a zottját, akiveláttekintette a tagatásónak terdését tanul. közvetítő tárgyalások irányihelyzetet a legutóbbi esemé- „^y^^ tását. nyek fényénél. Makariosz újból határozottan kijelentette, hogy a ciprusi kormány célja az ország teljes függetlensége és önrendelkezési jogának biztosítása. A kormány — mondotta — nem fogad el olyan tárgyalásos megoldást, amelyet Ciprus nélkül dolgoznak ki. A NATO párizsi központ, _ . júban meglepetést keltett a nek tartják, hogy Athén A tanácskozáson uaio gdrög kormánynak az a be- fenntartja döntését, miután Plaza megbízható mrorma- je]entései hogy kivonja szá- a NATO főparancsnoksága ciók szerint azt kérte, hogy raz£öldii tengeri és légierői- egy héttel ezelőtt a török az ENSZ-erok nagyobb moz- nek egy régzét az atlanti pa. kormány hasonló lépését Gögásszabadsagát biztosítsák. ,ancsnokság alól. rögország tiltakozása ellenére Szóba került a torok részről „ tudomásul vette, hangoztatott gazdasági blo- Lemnitzer tábornok, a Francia megfigyelők vélekád, amelyet állítólag a cip- NATO európai haderőinek niénye szerint a ciprusi larusi török kisebbséggel Bmerikei főparancsnoka ked- kosság Athén iránti bizalszemben alkalmaznak. Maka- den felszólította a görög kor- matlansága és a görög közvérlosz érsek felvilágosítottal! nlányt: változtassa meg elha- lemény nyomása késztette a Thant képviselőjét, nincs tarozását. kormányt erre a lépésre, szó a sziget török lakosságának kiéheztetéséröl, csupán arról, hogy megakadályozzák egy további esetlege, agresszió céljára szolgáló tartalék felhalmozását. Kleridesz, a ciprusi parlament elnöke kijelentette, _ , „ ... .. .. , , , . hogv Ciprus felülvizsgálja Sir Alec Douglas-Home, ják a gorog kormány lépésépolitikáját Nagy-Britannia brit miniszterelnök, aki a ben Az angol kormány attól tá^VZc^kdPrUSÍ VálS3g kÍél6ZŐdéSe S&E&^USffi gáliák a Cinvu&on S £ ™att m0SÍ har™d°*°r megtöri a ciprusi és a görög fámaszp^n tök kérdését, mert skbc'ai szabadsá' k°™ÍX?i f^dinS' a zürichi és londoni egye.- gát, kedden reggel visszaér- ^meritai-torok d'Pfemámények, amelyeken a tá- kezett az angol fővárosba. 1* A kSrervatfv s^ftó bt maszpontok státusa alapszik, Ugvancsak megérkezett egy ismeri, hogy a szovjet fielévültek. héttel megrövidített ausztriai gyelmeztetés „a lehető legSajtóértekezletet tartott szabadságáról Duncan San- rosszabbkor jött", mivel At....... .. . . . hev mar hajlott az Achesoyhétfon Lisszaridetz, a ciprusi dys, a nemzetközösségi fert) elfogadJá,ára, amely Görögország és Ciprus „egyesüHruscsov visszaérkezett Moszkvába Nyikita Hruscsov, kirgiziai erővel történő betakarítása látogatásának utolsó napján fokozásának kérdéseit. Megkedden találkozott szovjet állapították, hogy a középKözép-Ázsia mezőgazdasági ázsiai köztársaságoknak naszakembereivel, pártmunká- gyok a lehetőségei a gyasaival és gazdasági vezetői- pot, a hús és az egyéb mevel. zőgazdasági termékek terA beszélgetés során meg- melésének növelésére. A vitatták az öntözött földte- megjelentek előtt Hruscsov rületek jobb kihasználásá- beszédet mondott, nak, az öntözés további gé- A szovjet kormányfő kedpesítésének, az új technika den Frunzeból visszaérkezett bevezetésének, a gyapot gépi Moszkvába. Ülést tartott a leszerelési bizottság A tizennyolchatalmi leszerelési bizottság keddi ülésén ismét az úgynevezett „munkacsoport" kérdésével foglalkozott. A leszerelési bizottság tagjai kívánatosnak tartják egy ilyen kisegítő szerv megalakítását azzal a céllal, hogy az megvizsgálja a nukleáris fegyverek célbgjuttatására szolgáló eszközök megsemmisítésének különféle vonatkozásait. Áz angol kabinet rendkívüli tanácskozása parlament tagja, a ciprusi ügyek minisztere. A szűkebb kormány különmegbízottja, körű kabinet rendkívüli taaki most tért vissza Moszk- nacskozasába bevonták a vából. Lisszaridesz hangsú- fegyvernemek minisztereit ls. lyozta, a szovjet kormány Angol kormánykörökben segtísége eleve kudarcra ítél nagy nyugtalanságot keltett majd minden agressziót, a görög kormánynak az a amely Ciprus függetlensége döntése, hogy bizonyos csaellen irányulna. A szovjet pategységeit kivonja a NATQ nyilatkozat — emelte ki — parancsnoksága alól és kémegszllárditja a békét a Kö- szenlétbe helyezi őket Cip, , . . • . rus védelmére. Londont zel-Keleten. A szovjet nép megfigyelők a ciprusnak felCiprife ügyét saját ügyének ajánlott szpvjet segítség első tekinti. fontos következményét létlésének" ürügyén NATOtámaszponttá alakítaná át a szigetet. Csatasorban Csőmbe fehér zsoldosai A felkelők 100 kilométerre megközelítették Leopoldville-t Csőmbe fehér zsoldosa; is- Egy washingtoni kormány- Félix Molingi, a Kongói mét csatasorba léptek. Mint nyilatkozat szerint a B—26-os Nemzetf Felszabadítás! Taaz AP hírügynökség Leopold- könnyűbombázókat ugyanis nács vezetőségi tagja Kairóvillebe kiküldött tudósítója (-szerződéses pilóták* vezetik ban kijelentette az Al Ahram legutóbbi helyzetjelentésben majd. tudósítójának, hogy a kongói beszámol rola, a kongói fő- . , . felkelők csapatai már 100 kiváros egyik szállodájában, te- A Mal1 Koztarsasag korma- lométerre megközelítették lefonhívásra várva. nya hétfőn kormánynyilatko- Leopoldville-t. három hétig Üldögéltek zatban cáfolta meg Csombé- Molingj kijelentette még, csöndben nak azt a bejelentését, hogy hogy az imperialista hatalazok a fehér zsoldos-pilóták, Mali állítólag támogatja poli- mak kongói akcióit akik egykor Csőmbe paran- tikáját, s ebből a célból kül- a Leopoldville-i amerikai csára bombázták és támadták döttet is menesztett Leopod- nagykövet Katanga elszakadása ellen viliebe. irányítja, küzdő központi kormánycsapatokat és ENSZ-erőket. Ezeket a pilótákat nagyrésit Dél-Afrikában toborozták, ottani állampolgárok, de sokan brit nemzetközösségi útlevelet hordanak zsebükben. Két ember kivételével hétfőn az egész csoport épp oly csöndben elhagyta leopoldville-i szállodáját, mint amilyen csöndben megérkeztek. Johannesburgból. Csőmbe új és egykori zsoldosai már ismét Kongóba repülnek. Egy időben azzal, hogy a fehér pilóták működésbe léptek, az amerikai kormány nem hivatalosan jelezte, hogy ezek a zsoldosok fogják vezetni a Washington által küldött bombázógépeket. Kambodzsa panaszt nyújtott be a Biztonsági Tanácshoz Kambodzsa ENSZ-képvisc- Svay-Rleng tartomány lakott lője — kormánya megbízá- területeire, aminek követsából — Iccéiben közölte a keztében a polgári lakosságBiztonsági Tanács elnökével, ból körülbelül harmincan hogy a dél-vietnami báb- égési sebeket és torokfájást rendszer mérjező anyagokat kaptak. használ fel Kambodzsa pol- Július 31-én két dél-vietgérl lakosságával szemben, nami repülőgép ismét sárga Kambodzsa képviselője le- és fehér port szórt Ratanak veiében bejelenti, hogy Iri tartomány észak-keleti 1964. július 29-én dél- részére. után két dél-vletnaml repü- Ugyanaznap egy másik relőgép körülbelül 400 méter pülőgép ismét ugyanilyen pomagasságban Kas-Kong kör- rokat szórt Ratanak Irl tarzete fölé repült és sárga- és tományra. A vegyi anyagokfehérszinű port szórt le. tói két felnőtt és egy gyerJúlius 30-án egy dél-viet- mek meghalt, egy asszony nami repülőgép nagy meny- pedig súlyosan megbetegenyiségű vegyi anyagot szórt dett. A tonhal stratégiai cikk ? A Kiodo Cuszin hírügy- gazdasági és katonai segélyét nöksóg hivatalos forrásokra azoktól az országoktól, amehivatkozva jelenti: az Egye- lyeknek hajói Kuba részére süli Államok tokiói nagykő- szállítmányokat továbbítavetsége nemrég félhivatalos nak. A Japánnak nyújtott előterjesztést tett a japán amerikai segély jelenleg évi kormánynál azzal kapcso- 70—80 millió dollár, s enlatban, hegy a Karib-tenge- nek nagy réeze katonai seren halászó japánok tonhal- 8ély. zsákmányukat Kubának ad- A hírügynökség jelentése ják el. A nagykövetség azt . . . , . is követelte, hogy Japán 8zennt a 3apón kormány tájékoztassa a washingtoni mégsem szándékozik megkormányt Kubával folytatott szüntetni a tonhaleladást kereskedelméről. Kubának, mert a tonhal nem ,„ , . . . stratégiai cikk. Washington annak az amerikai törvénynek az alkal- A« Egyesült Allamokjú, , „ „ nlusban, mar tett eloterjeszmazasával fenyegetőzik, <<st T£kióban amiatt, hogy pmelynek értelmében meg- japán gépkocsi-alkatrészeket ponják az Egyesült Államok szállítanak Kubának. Leleplezték a vonalrablók újabb szöktetés! tervét A „halIgatag" Wilsonnak nyoma veszett Miközben sok ezer rendőr egy harmadik bűntársuk kiés a Scotland Yard külön- szabadítására is, akit a lileges detektív-brigádjai már verpooli Walton börtönben hatodik napja ütik bottal a őriznek. Ügy tudják, hogy a Birmingham-i börtönből ki- Scotland Yard újabb nagyszöktetett „hallgatag" vonat- arányú „hadműveletet" terrabló, Charles Wilson hűlt vez az igazságszolgáltatás nyomait, újabb szenzációs elől megmenekült vonatrabfordulatról tett bejelentést a lók ellen, hogy kézre kerítbelügyminisztérium szóvivő- sék őket, mielőtt még ők je. Eszerint vasárnap össze- hoznák ki társaikat a böresküvést lepleztek le, amely tönökből. a vonatrablás egy másik főbűnösének az ugyancsak 30 évre elítélt Douglas Goodynak a kiszabadítására irányult. Értesülések szerint a manchesteri börtön két fegyencének felesége játszotta a postág szerepét a szöktetés előkészítésében és a fegyencekhez címzett levelek ellenőrzése során jutottak az öszszeesküvés nyomára. A belügyminisztérium által elrendelt különleges biztonsági intézkedések sorába tartozik, hogy a vonatrablás elítéltjeit ide-oda költöztetik a különböző angliai börtönök között és feltűnő jelzéssel látták el fegyencruhájukat, továbbá hogy az egyes börtönökön belül is időről időre cserélik cellájukat. * A sajtó továbbra is vezető helyen tudósít az „évszázad embervadászatának" fejleményeiről. A Daily Mail kedden vezércikket szentelt az ügynek, — Ha nincs más megoldás arra, hogy ezeket a veszedelmes bűnözőket lakat alatt tartsák — írja a lap —, akkor meg kell fontolni egy maximális biztonságú szigetbörtön létesítését, bár ez annak beismerése lenne, hogy a börtöntöltelékek legyőzték a börtönőröket. A kedd esti lapok arról adnak hírt, hogy a vonatrablók „menekülésügyi bizottsága" előkészületeket tett Togliatti állapota lassan javul Hétfőn és keddre virradó éjszaka tovább tartott a vasárnap kezdődött lassú, szinte teljesen észrevehetetlen javulás Togliatti egészségi állapotában. Az Olasz Kommunista Párt főtitkára hétfőn többször is visszanyerte eszméletét, kinyitotta szemét és egészen keveset mozgott. Egy alkalommal megszorította kezelőorvosának kezét, hogy így fejezze ki, megértette szavait. Palmiro Togliatti állapota csak lassan javul és a betegség továbbra is súlyos, éppen ezért egyik pillanatról a másikra visszaesés következhet be. Segni állapota reménytelen Antonio Segni köztársasági elnök állapota reménytelen. A kedd reggeli lapok javarésze vezető helyen hangoztatja, hogy Segni élete végéhez közeledik. A kezelőorvosok mesterségesen táplálják a beteget, s az elnök szervezete egyre gyengébben reagál a gyógyterápiára. Az általános benyomás, hogy Segni nem sokáig tud ellenállni a betegségnek. Az olasz politikai élet vezető személyiségei egymást váltják az elnöki palotában, hogy tájékozódjanak az államfő állapotáról. 1—2 gépek Vietnam felett Víelnami tiltakozás A Newsweek című ame- A Vietnami Nemzetközi rlkai hetilap egyik cikké- Ellenőrző Bizottsághoz intében arról ír, hogy az ame- zett levelében a Vietnami rikai légierő U—2 típusú fel- Néphadsereg főparancsnokderítő gépei hónapok óta ságónak összekötő bizottsáhajtanak végre repüléseket a ga panaszt emelt az ellen, Vietnami Demokratikus Köz- hogy az amerikai légierő és társaság felett, s ezt a tevé- haditengerészet egységei auB ' gusztus 12-én és 13-án ismét kenységüket még csak fokoz- megsérteUék a VDK légiteták a Tonkini-öbölben tör- rét Illetve behatoltak feltént incidensek óta. ségvizeire. NYÁRI VASAR AUGUSZIUS 10 — 22-ig NÖI NYLONHARISNYA NÖI FÜRDŐRUHÁK LÁNYKA ÉS BAKFIS FÜRDŐRUHÁK NÖI NYÁRI RUHÁK BÉBY LÁNYKA ÉS BAKFIS NYÁRI RUHÁK DIVATVASZNAK MÜSZALSZÖVETEK NYOMOTT MOSÓ ARUK NÖI BAL ERINACIPÖK NÖI PÖMSZCIPŐK NÖI, FÉRFISZANDALQK ÉS MÉG EZERFÉLE CIKK 30 °/0 -os engedménnyel KAPHATÓ: A KIJELÖLT BOLTOKBAN 718/Bp.