Délmagyarország, 1964. július (54. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-18 / 167. szám

Egymillió ember yett részt Maurice Thorez temetésén A francia sajtó és rádió Ennek politikai jelentősé­egymillióra becsülj azok szá- gét nem lehet figyelmen ki­mét, akik csütörtökön utolsó vül hagyni — írta a Combat. útjára kísérték Maurice Tho- — Arról tanúskodik, hogy a rezt, a Francia KP elnökét A francia polgári lapok is Megnyílt a 2. afrikai csúcsértekezlet Pénteken este Kairóban — rikai egységszervezet tizen- ügye — hangzik az üzenet, magyar idő szerint 17.30 négy hónapos eddigi tevé- Minden rokonszenvünk a kommunista eszmék nagy j órakor — az Arab Liga szék- kenységének mérlegét és ki­visszhangra találnak a fran­reszletesen beszámoltak er- ciák millióinak öntudatában, ről, s nagy jelentőségű poli_ Minden olyan kísérlet, tákai eseménynek minősítik, hogy a kommunistákat elszi­hogy Thorez temetésén a geteljék a nemzet többi ré­Francia KP országos taglét- saétöl, ma nevetségesnek lét­számát is jóval meghaladó, szik — írja a Liberation. tömeg vett részt (MTI) házában megkezdte munká- tűzik az újabb feladatokat. kongói népé, amely kiűzte „Nehezen lehetett volna két alkalmatlanabb embert találni../' Véget ért a San Pranciscó*i konvenció — Goldwater program beszéde — Borúlátó sajtóvisszhang Csütörtöküíi este utoljára sabb hivatalának ült össze az amerikai Köz- betöltésére, társasági Párt kongresszusa. Hírügynökségi A küldöttek csaknem egyhangúlag jó­váhagytak Wilham E. Mil­ler alelnök-jelöltségét. Az immár hivatalos elnök­tett kapni, az Olasz Kom­munista Párt lapját, az jelentések Unitát. szerint szerte a világon A lap hangsúlyozza: olyan ember ül most diadalt San "áery megrendüléssel fo- Franciscóban, aki a John gadta a sajtó Goldwater Birch társaság barátja, azé sikerét. A szenátort még a szélső­ját az afrikai államfők 2. Nasszer elnök megnyitó országából a gyarmatosítókat csúcsértekezlete, amelyen 33 szavainak elhangzása után a és ügynökeiket, független afrikai ország ál- résztvevők egyperces néma Hruscsov végezetül hang­lam és kormányfője, illetve ^"e/esett'"J^WMk súlyozta: 32 ^nyek azt képviselője vesz részt. Az emlékének. bizonyítják, hogy elérkezett ülésszakon megvonják az af- A konferencia Nasszer el- Afrika nemzeti újjászületé­nököt választotta meg dísz- sének korszaka.. Ha az afrikai elnöknek. népek megtartják forradal­A megnyitó ülésen felöl- , ® A ' ^ , vasták a világ minden tájá- mi lendületüket es harc: ről érkező üdvözlő távirato- szellemüket, akkor eredmé­kat, többek között Hruscsov nyesen oldhatják meg leg­szovjet miniszterelnök és a)ábbis a ^^^ feiSzaba­Johnson amerikai elnök ud- , ,, . . vözlő táviratát. dulas nehez feladatat. Hírügynökségi jelentések A kairói csúcsértekezletet szerint a hivatalos megnvi- Walter Ulbricht az NDK utá? « értekezlet zárt Államtanácsának elnöke is ajtók mogott folytatta mun- .. kaját. A megnyitó ülésen je- üdvözölte, len volt U Thant, az ENSZ Ugyancsak köszöntötte a főtitkára is. csúcsértekezletet Joszip Broz Hruscsov a szovjet nép és Tito jugoszláv köztársasági a szovjet kormány nevében e]nök meleghangú üdvözletet inté­zett a független afrikai or- A távirat hangsúlyozza, szágok második afrikai kon- hogy Jugoszlávia nagy jelen­STo^nvílfhöz^0 áUam" tösóg0t tuJa-ídonit az afrikai a társaságé, amely még Eisenhowert. Dullest is kommunistának tartja. Sztrelnyikov, a Pravda New York-i tudósítója Gold­water elnökjelöltté választá. rúba taszíthatják. mondott majd nem akarják, hogy az tra­gédiává változzék. A Goldwater ellen a Köz­az emberiséget világhábo- ^^e^^Sl hatalmas tüntetések bizo­nyítják, hogy az amerikai nép szilárd elhatározása: útját állja a reakciónak és a fasizmusnak. — Goldwatert — állapítja meg Szterlnyikov — maga a jelenlegi amerikai valóság szülte, és nevelte fel. Gold­az amerikai haladó erők ül­dözésének és a szélsőjobbol­jelölt Goldwater Miller utó- jobboldali lapok sem üdvö­dévé, az ország pártelnöki ^^ legfeljebb óvatos tar­tisztség betóltesere Dean tózkodássál, „tárgyüagosan" Burch arizonai ügyvedet ja- számoltak be győzelméről. vasolta. Jelentések szerint még a A csütörtöki ulesen rövid nyugatnémet sajtó hangjara sát kommentálva a többi kö­beszédet mondott Nixon volt is a borúlátás jellemző. A zött ezeket írja: alelnök, valamint Miller es nyUgatnémet lapok közül a Az amerikaiak milliói ne­Eisenhower volt elnök. legélesebben az ellenzéki héz szívvel szemlélik ezt a E felszólalások utan hang- (szociáldemokrata) Neue szégyenletes bohózatot, és aott el a szélsőjobboldali Ruhrzeitung foglalt állást. A „fenegyerek" programbe- ]ap megállapítja, hogy Gold­széde, water olyan külpolitikai el­a beszédet izzó kommunis- veket va,1> (a ellenesség, harciasság és gőg hevítette át. Bevezetőben köszönetet D. . _ megválasztásáért, "A Koztarea®agl Fart P™8" íiKBVfflOMKBau , ram^a a vadnyugati roman­tika keveredése a fasiszták esküdözött, hogy „meghó- világuralmi álmaival", ditja" a Fehér Házat. goldwater veszély az Hevesen támadta a de- egésx világra, a békére és mokratapárti kormányt, azt a S2abadságra" állította, hogy négy éven át csak fecsegett, s közben ku- — írja a lap. darcot kudarcra halmozott. A norvég kormánypárti water az ország uralkodó Ha köztársaságpárti kormány Arbeiderbladet megállapítja, osztálya filozófiájának éspo­kerül majd hatalomra, „a hogy San Franciscóban az litikájának legtisztább pro­távoli, de felismerhető jö- Egyesült Államok sötét erői duktuma. A „veszett" szena­vőben gyűltek össze. A lap úgy jel- tor előretörése a mccarthyz­lemzi Goldwatert, mint aki- mus, mentes lesz a világ a zsar- ben megtalálható egy való- ... . .. . . . „ nokságtól", Amerika majd ban a hidegháború es a kom­megsegíti és „felszabadít- munistaellenes hisztéria ja" Európát. „veszedelmes népbolondító hosszú éveinek terméke, Goldwater átokkal sújtot- minden sajatsága". ta Johnson elnököt mert Olaszországban a sajtó­nem jelenti ki céljának a sztrájk miatt nem jelentek dél-vietnami háború „gyo- meg a lapok, a standokon dali erők szabadjára enge­zelmes befejezését", és szi- Q^k egyetlen újságot lehe- désének eredménye dalmazta McNamara had­ügyminisztert, mert „félrevezeti és rosszul tá­jékoztatja az amerikai né­pet". A 30 perces beszéd után befejeződött a Köztársasági Párt elnökjelölő kongresz­szusa. Goldwaternek a San Fran­cisco-! konvenció csütörtöki záróülfeén elmondott beszé­de után kialakult kép azt mutatja, hogy lényegébén áttörte a hagyományos párt­kereteket és egyetlen esé­lyét abhan látja, hogy megszerezze a szélsőséges kommunistaellenesek és a szélsőséges négerellenesek szavazatait, függetlenül attól, hogy ezek a szavazók melyik párthoz tartoznak. Goldwater választást kínál az amerikai népnek a kapi­talizmus régi, hagyományos módszerei és a szélsőjobból­dtüi nézetek között. Ezt bi­zonyítja az is, hogy Gold­water úgyszólván percek alatt átalakította a Republiká­nus Párt gépezetét, kiszórta onnan a régi veze­tőket, alelnökévé a tömegek előtt teljesen ismeretlen William Miller New York állambeli képviselőt válasz­totta. A New York Times pén­teki vezércikkében megálla­pítja, hogy nehezen lehetett volna két alkalmatlanabb embert találni — Goldwa­tert és Millert — az Egye­sült AUamok két legmaga­— Találkozásuk nemcsak Afrika szempontjából fontos jelentőségű — hangzik az ér­tekezlet elnökéhez szóló üze­net — A népek, amelyek sorsukat összekötötték a sza­badság, a haladás és a béke nemes eszméivel, figyelem­mel követik értekezletük me­netét, amely sok mindenben előmozdíthatja a nemzeti felszabadító harc további fejlődését az afrikai konti­nensen, a béke és a nemzet­közi együttműködés erősödé­Hruscsov hangoztatta, hogy a szovjet kormány az afri­kai államokkal való kapcso­latában szilárdan és tántorít­hatatlanul folytatja a barát­ság és az egyenjogú együtt­működés politikáját. Nemzet­közi kötelességének tartja azoknak a népeknek a segí­tését, amelyek nemzeti füg­getlenségük kivívásának és megszilárdításának útjára léptek. — A szabadság ügye, ame­lyért Angola, Portugál-Gui­nea, a Dél-afrikai Köztársa­ság és más területek afrikai lakossága fegyvert ragadott, a szovjet embereknek is szív­vezetők kairói találkozójá­nak. Az afrikai egysógszerve­zet igen fontos szerepet töl­tött be az afrikai országok kapcsolatainak javításéban és nagy szerepet játszott más nemzetközi eseményekben is. mmm Sasztri indiai minisz­terelnök, aki a múlt hó­napban megbetegedett, augusztus 1-től kezdve ismét hivatalában dol­gozhat majd. E hónap végéig otthon foglalko­zik hivatalos ügyekkel. Az olasz légitársaság pi­lótái hatnapos sztrájkba kezdtek. A pilóták új kollek­tív szerződést követelnek. A sztrájk megbénítja a társa­ság belföldi, és nemzetközi repülöforgalmát. Bukarestben kicserél­ték annak az egyez­ménynek a ratifikációs okmányait, amelyet a Román Népköztársaság és a Jugoszláv Szocialis­ta Szövetségi Köztársa­ság megbízottai 1963. no­vember 30-án Belgrád­ban írtak alá a vaska­pui hidroenergetikai és hajózási rendszer építé­séről és használatáról. Az amerikai hadügyminisz­térium pénteken Atlas-Agena rakéta segítségével az űrben végrehajtott nukleáris kísér­letek ellenőrzésére szolgáló mesterséges holdrendszert bocsátott fel. Egy New York-i lakó­ház lépcsőházában egy rendőr agyonlőtt egy 15 éves néger fiút, aki állí­tólag késsel fenyegette a rendőrt. A közelben le­vő néger iskola tanulói tudomást szerezve az esetről, tiltakozó tünte­tést szerveztek. Kölcsönös megértés, több megállapodás Szovjet—indonéz közös közlemény Szovjet—indonéz közös köz­leményt adtak ki Subandrio külügyminiszter ós az általa vezetett indonéz küldöttség moszkvai látogatásáról. A közlemény elmondja, a megbeszéléseken kölcsönös más ázsiai területekkel kap­csolatos neokolonialista ter­vek ellen. Üjfa leszögezték a két or­szág között egyes területe­ken, így Indonézia honvédel­me és gazdasági építése te­megértésre jutottak a két or- ren már fennálló együttmű­szágot érdeklő fontos nem­zetközi kérdéseket illetően, különösen az imperializmus, a gyarmati rendszer és a neo­ködést. A honvédelemmel kapcsolatban megvitatták azt a kérdést, hogy a Szovjet­unió tovább szállít hadfel­kolonializmus elleni együttes szerelést Indonéziának. harc kérdéseiben. A közlemény rámutat ar­ra, hogy — miként Hruscsov szovjet kormányfő is kijelen­A tárgyalások során meg­vitatták, hogyan folyik olyan objektumok építése, ame­lyekre nézve már korábban tette — a Szovjetunió együtt létrejöttek az egyezmények. érez Észak-Kalimantán (Észak-Bomeó) népének fel­szabadító harcával, az indo­néz és más népekkel együtt Aláírták a két ország halá­szati együttműködési egyez­ményét, megállapodtak az síkraszáll a Malaysiával és árucsere bővítésében. (MTl) CHILE A VÁLASZTASOK ELŐTT Több mint másfél hónap van még szeptember 4-ig, a chilei választá­sokig. Mégis, alig van a világsajtó­ban olyan lap, amely az elmúlt he­tekben, hónapokban ne foglalkozott volna többször is ennek a 8 millió Lakosú, 741 ezer négyzetkilométer területű országnak választás előtti politikai helyzetével. Amikor a ta­vasszal a Le Monde nagy cikkben ismertette a chilei helyzetet, első mondatával elárulta, hogy miért e nagy érdeklődés e távoli ország iránt. „Vajon Chile lesz-e az első latin-amerikai ország, amelyben tö­kéletesen szabályos és demokrati­kus választásból erősen marxista jellegű kormány kerül ki?" — írta a Le Monde. Erre a kérdésre minden valószínűség szerint igennel vála­szolnak majd az események. Iz elnökjelölt tervei Március közepetáján Chile egyik tartományában, Curicoban képviselő­választás volt. Egy hirtelen elhalt képviselő helyét kellett betölteni és a választás során felvonultak mind­azok az erők, amelyek szeptember­ben majd megmérkőznek az elnök­választáson is. .,Ha Curisoban nem győz a jobboldal, nem győzhet a szeptemberi elnökválasztáson sem" — állapították meg a választás előtt a politikai megfigyelők. S a válasz­tás a Népi Akció Front (FRAP) győzelmével végződött. A FRAP-ben még 1958-ban egyesitette erőit az Egyesült Szocialista Párt, a Mun­kapárt, a Demokrata Párt és a Chi­lei Kommunista Párt. Amikor né­hány nappal a győzelem után Santiago de Chileben nagygyűlést tartottak a baloldali pártok, felszó­lalt az a férfi is, akit a FRAP a szeptember 4-i választáson elnöknek jelölt. Salvador Allende, az egykori orvos, a szocialista párt vezetője a munkáspártok egymásrautaltságáról és a jövőről beszélt. — Nem vagyok kommunista, a szocialista párt egyik alapítója va­gyok, s mint szocialista tudom, hogy egy sorban a helyünk a kommunista testvéreinkkel. Ha győzünk, demok­ratikus népi nemzeti kormányt ala­kítunk. Ez nem lesz szocialista kor­mány, hanem a jelenlegi kudarcra ítélt kapitalista rendszerből a szo­cializmusra való áttérés átmeneti időszakának kormánya lesz majd — mondotta. Az ötvenezres tömeg lelkesen meg­tapsolta Salvador Allendet: Chilé­ben nagyon jól tudják, hogy meny­nyire kudarcra ítélt ebben az or­szágban a tőkések, a nagybirtokosok, a külföldi monopolisták és üzérek rendszere. Egy escudo — 31 cent 1960. óta meredeken lefelé haladt az életszínvonal. Az escudo, amely akkor még egy dollárt ért, ma már 31 centre esett, az élelmiszerárak és a közlekedési díjszabás 100—300 szá­zalékkal lett magasabb. Az Ipari dolgozók nagy többségének körülbe­lül egy dollárnyi napibére van, a földműveseket jórészt pénzzel fize­tik; a napibér 35—40 dollár-cent. Mindez abban az országban, amelynek csak réz- és salétrombá­nyászata elég volna arra, hogy el­viselhető életszínvonalat teremtsen a dolgozók számára. Ám a réz- és salétrombányák 65 százaléka ameri­kai tulajdon, a megművelhető föld­terület 75 százaléka pedig ezer hek­tárnál nagyobb birtok, s néhány nagy család kezén van. 1959-ben amerikai, francia és nyugatnémet kölcsönt kapott Chile. Ez volt az az időpont, amikor már amúgyis je­lentős külföldi tőkebefektetések szá­mára zöld utat jelzett a kormány­zat. Lehetővé tették a profitok ki­vitelét, mégpedig tetemes adóked­vezményekkel. Amerikai érdekelt­ség tárja fel Chile teljes réz- és uránium-készletét, amerikai kézben van a molibdén-bányászat is. „Súlyos kaland" Érthető, hogy a választók Curico­ban is és szeptember 4-én remélhe­tőleg az egész országban afféle po­litikai erő felé fordulnak, amely változtani akar a chilei helyzeten, a kiszolgáltatott félgyarmati sorsból olyan kiutat akarnak, amely chilei kézbe adja az ország rendkívüli gaz­dagságát. Salvador Allende nemrég bejelentette, hogy egyik első dolga lesz megvizsgálni, milyen gyorsan lehet államosítani a bányákat és hozzákezdenek a földreform megva­lósításához is. A chilei jobboldal, elsősorban a kereszténydemokrata párt „súlyos kalandnak" nevezi az államosítást és a brazíliai fejleményeket emlegeti gyógyszerül: a katonákhoz fordul, mint „az ország megmentéihez". Nemrégiben a chilei kommunisták világosan kifejtették, hogy a válasz­tási győzelem nagyon is reális lehe­tőség, de ha a jobboldali reakció erőszakos akciót, államcsínyt kísé­rel meg, a chilei nép harcba indul és eltökélten változtat a helyzeten. A Sunday Times című angol lap egyik munkatársa nemrég Santiago de Chileben^ járt. „Noha a chilei gazdagok ko.-ül csak kevesen hi­, valkodnak fényűzésüknél, mégis fel­tűnő Santiago üzleti negyedében a rongyos, mezítlábas utcakölykök kel­tette ellentét. .. Chile évi külke­reskedelmi bevételének mintegy 23 százalékát arra fordítja, hogy adós­ságainak kamatait fizesse" — írta az angol lap. Ezt a képet a Le Monde így egészíti ki: A középosz­tály életéhez nem biztosit alapot az ország gazdasági fejlődése. A köz­szolgáltatás hiányosan működik. Nem követelhet senki pontos mun­kát, eredményességet és teljesít­ményt a köztisztviselőtől, a vámőr­től, a postástól, amikor fizetésük fe­lét elviszi annak a nyomorúságos szobácskának a bére, amelyben né­pes családjuk összezsúfolódik. A régi társadalmi struktúra senkit sem lelkesít, még a viszonylagos választási többség biztosítására sem elég. A közvélemény ama pártok felé fordul, amelyek mélyreható vál­tozásokat követelnek, javasolnak vagy ígérnek." Melyik ú'on ? Még másfél hónap: szeptember 4-én áll a választási urnák elé Chi­le népe, hogy eldöntse, az amerikai monopóliumok profitja érdekében dolgozik-e vagy a szocialisták, a kommunisták mutatta úton indul-c meg, s kezébe veszi sorsát. G. M. 2 DÉUMASYARORSZÁ* Srantet, 1884. Júlia. M.

Next

/
Thumbnails
Contents