Délmagyarország, 1964. június (54. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-14 / 138. szám

„A magyar aép támogatja a hős kambodzsai nép harcát" Az országgyűlés külügyi bizottsága Szirmai István elnökletével ülést tartott. A külügyi bizottság megtárgyalta azt a felhívást, amelyet a kambodzsai királyi tanács és nemzetgyűlés a világ parlamentjeihez intézett. Galló Ernő, Harmati Sándor, dr. Mihályfi Ernő, Molnár Ernő és Szakosíts Árpád országgyűlési képviselők felszólalása után a külügyi bizottság úgy határozott, hogy írásos választ ad a felhívásra. Ez a többi között hangoztatja: — A magyar országgyűlés tagjai nevében az országgyűlés külügyi bizottsága szolidaritásáról és őszinte együttérzéséről biztosítja Kambodzsa baráti népét. A magyar nép teljes mértékben támogatja a hős kambodzsai népnek nemzeti függetlensége, semlegessége és területi integritása védelmében vívott áldozatkész harcát. A közélet hírei MAGYAR PARTKÜLDÖTTSÉG UTAZOTT A LEMP KONGRESSZUSÁRA Fock Jenőnek, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjának vezetésével szombaton küldöttség utazott Varsóba, a Lengyel Egyesült Munkáspárt hétfőn kezdődő IV. kongreszszusára. A küldöttség tagjai: Pullai Árpád, a Központi Bizottság tagja, a Központi Bizottság osztályvezetője és Rapai Gyula, a Központi Bizottság tagja, a Baranya megyei pártbizottság első titkára. (MTI) A SZOT TAVIRATA NELSON MANDELA ÉS TÁRSAI ÉRDEKÉBEN A Szakszervezetek Országos Tanácsa táviratot intézett a délafrikai fajüldözés elien küzdő mozgalom londoni központjához. A távirat a mozgalom céljait támogató magyar szervezett dolgozóknak azt a követelését tolmácsolja, hogy bocsássák szabadon Nelson Mandelát és a faji megkülönböztetés ellen küzdő többi bebörtönzött hazafit, továbbá vessenek véget az emberi jogok megsértésének é$ a kegyetlenkedéseknek Dél-Afrikában. AZ OLASZ KÖZTARSAS ÁGI ELNÖK KÖSZÖNETE DOBI IST VANNAK Antonio Ssgrű, az Olasz Istvánnak, az Elnöki Tanács . , elnökének az olasz nemzeti Koztársasag elnöke távirat- ünnep aIkalmából kifejezett ban mondott, köszönetet Dobi jókívánságaiért. A közösség törvénye kötelez Közösségekben élünk. A közösségeknek pedig törvényeik vannak. Olyanok, amelyeket egy kollektíva szab meg, határoz el, s melyek a közösség tagjaira egyformán kötelezőek. Az egyénnek sokszor alá kell rendelnie elképzelését, érdekét a kollektíva akaratának. Hogyan alakul, miként jelentkezik egy közösségen, egy üzemen belül az egyén érdeke, a közösség akarata. Miként fonódnak egymásba, hogyan egyeztethetők össze? Munka közben — Ahol egymás után dolgoznak, ahol az egyik munkája függ a másiktól, csak ott alakulhat ki igazi közösség. Nálunk a szövődében erre nincs is szükség. Sopsich Judit, az újszegedi szövőgyár egyik szövőnője, amikor ezeket a szavakat mondta, bizonyára elfelejtkezett arról, hogy társnői kezelik a gépeit, amíg ő munkaidő alatt esetleg ügyes-bajos dolgai után szaladgál. — Nálunk mindenki csak a saját magáért küzd — toldja meg mondanivalóját. — A szövődében? — Párkányi Gyula, a műszaki dokumentációs osztály vezetője cáfolja Jutka szavait. — Éppen a napokban egymás után állítják le az automatákat és a szövőnők kézzel töltik a vetélőket. Ez a szövőnek nagyobb terhelést jelent, a vállalatnak, a népgazdaságnak jelentós hasznot hoz. Exportot szövünk ezeken a gépeken, s az utóbbi időben előfordult több izben, hogy minőségileg kifogásolták áruinkat Ennek elkerülése érdekében van szükség az automata leállítására. Ju$ka nem hagyja magát: — Az is mindenkinek saját, érdeke, hogy minőségileg jó munkát végezzen. — Nem. Az I. osztályú áru elsősorban a vállalati érdek. A fizetési borítékom nem látszik meg a másodosztályú munka. Vagy legalábbis csak minimális mértékben, ami említésre sem méltó. Társadalmi msgayilvánuiások Másik példa is akad. Közösségi érdek, hogy minél előbb befejezzék az irodaház építését. Szívesen végeznek ennek érdekében társadalmi munkát az üzem fiataljai. Szívesen, pedig egyéni érdekük azt diktálná, hogy munkaidő után siessenek hasa, vagy randevúra, ki-ki a dolgára. — A közösségi érzés legszebb példái nem véletlen, hogy éppen társadalmi megnyilvánulásokból adódnak — folytatja Párkányi Gyula. — Kultúrcsoportunk lelkes kis gárda. Szeretik a csoport munkáját az igaz, de ilyenkor, amikor beköszönt a nyár, jobban esnék a strandolás, a szórakozás. De nekünk kötelezettségeink is vannak sokakkal szemben, akik megkérnek bennünket, hogy szórakoztassuk őket. Esetenként ez sem egyéni érdek, a csoport becsületéért azonban helyt kell állni bármikor, még akkor is, ha egyénenként jobb programúk is volna. Az új kollektíva produkál Szelitzky Katalin az üzemszervezési osztályon dolgoNövekszik a lenfeldolgozás húforlapgyártás es a Egy évvel ezelőtt hozták létre a dunántúli, a dél-magyarországi és a tiszántúli rostkikészítő vállalatokból az egységes Rostkikészítő Vállalatot, amelyhez később hozzácsatolták a komáromi lenkikészítő üzemet és a nagylaki kenderfonógyárat. A termelés átszervezésének két legfőbb eredménye a fenékpusztai kendergyár átállítása lenfeldolgozásra, és a porcsalmai kenderüzem megszüntetése. Az átszervezés azt jelenti, hogy egy év alatt 640 tonna lenrosttal többet adhatnak át as iparnak. Az intézkedés egyben évi 2,4 millió forint többlet nyereséget hoz. A nagyvállalati forma előnyei a technológiák egységesítésében is mutatkoznak. A technológiák egységesítése, illetve az eredményesebb munkamódszerek alkalmazása 17 százalékos termelésnövekedést' eredményezett a kornádi es nagyhalászi bútorlapüzemekben. Dunaföldvárott pedig a tripó, háromréteges bútorlapok gyártását 30 százalékkal sikerült növelni egy új technológiával. A három gyárban ilymódon 3500 köbméter bútorlappal többet állítanak elő. A rostfeldolgozó üzemek számára a len- és kenderkóró szállítását központi terv segítségével szervezték meg, s ezáltal 600 009 forintot taka ríthattak meg. A vállalatnál összesítették az átszervezés, következtében elért megtakarítások eredményeit, s kitűnt, hogy az a terve'eít 4"—" 0 millió helyett 6,9 millió forint. Hasonló kedvező eredményekkel számolhatnak a jövőben is. Felülvizsgálták a kornádi lemezüzem rekonstrukciós beruházási programját, és egy ellentervet készítettek, amely szerint a bútorlap előállítást nem 2700 köbméterrel, hanem 7700 köbméterrel emelhetik. Bár a rekonstrukciónál a korábban számított 10,8 millió forint helyett 18 millió forintra lesz szükség, de így is 4000 forintról 3337 forintra csökken mindem egyes köbméter bútorlap többlettermelését szolgáló beruházás költsége. (MTI) zik. A vállalati KISZ-bizottság termelési felelőse. Sorra mondja, ami szerinte a témához tartozik: — A közös munka, a közösségi érdek előtérbe helyezésének szép példáit adják a szocialista brigádok. Ezekben • a kis kollektívákban már jobban érvényesülhet az egyén akarata, érdeke is. De szinte minden esetben úgy, hogy a kollektíva segít. — A nagymérvű munkásvándorlás is összefügg azzal, hogy ma még nagyon sokan csak egyéni érdeküket nézik. Hiába, amikor legtöbb esetbein zsebre megy a dolog! — A kollektív érzés, közösségi összefogás egyik fő kelléke a szocialista öntudat. Ipari vállalatok összevonásának korát éljük. Bizony az újonnan alakult nagyvállalatoknál mindenfelé lehet találni sértődött embereket. És mégis! Az új kollektíva ereje sokkal nagyobb. Igyekszik és produkál is. 4 A fiatalokkal nehezebb A fiatalok megmozgatása sokkal nehezebb, mint az idősebb generációé. Talán a legfontosabb, hogyan közelitik meg őket, hogyan, milyen eszközökkel kívánnak elérni velük valamit — Sajnos, tapasztalatom — mondja Párkányi Gyula —, hogy inkább hajlandók egész délután unatkozni, mint azt eltűrni, hogy a nyolc óra munkaidő elteltével valaki „parancsoljon" nekik. Ezért nem szereti sok fiatal a közös programokat — Valóban — helyesel Szelitczky Katalin —-, közös szórakozásra buzdítani őket sokkal nehezebb, mint együttes munkára Pedig az első talán egyénileg is kedvezőbb feladat, mint a munka. • A közmondás azért ebben az esetben is igaznak bizonyul. Nem olyan fekete az ördög, mint amilyennek festik. Azaz, nem úgy van az üzemben sem, ahogyan ázt Sopsich Judit látja. Az emberek többsége ma már tudja, hogy a közösségnek törvényei varinak, melyek mindenkire egyaránt kötelezőek, a közösség akaratát megsérteni nem lehet, mert aki megsérti, az nem lehet soha a közösség tagja. M. É. Szürkeség és a fényesség R

endszeresen találkozunk emberekkel, akik valamilyen oknál fogva sötétnek, borúsnak látják a horizontot gazdasági életünk fölött. Az érvek leggyakrabban valamilyen elmaradt beruházáshoz tapadnak, vagy grandiózus tervek központi helytelenítésénél jelentkeznek. Gyakori, hogy jogos igények kielégítéssének elmaradásában kapnak "-igazolást*. Mert miért ne lenne jogos például Szegeden egy több szái tonnás hűtőház? Vagy legalább egy tízszintes áruház, s évente kétszer annyi lakás megépítése, mint amennyit most készítenek el. Jogosak ezek az igények? Jogosak. De az ország teljesítőképessége meghaatározza és eldönti, hogy az elmaradt beruházást mikor lehet kezdeni, a grandiózus elképzelésekből mennyi a realitás és a jogos igények kielégítésének sok ágából melyikre kerülhet sor ebben az évben,, jövőre, vagy öt esztendő múlva. Voltaképpen a "szürkeség* vádja, és hangulata olyanoknál jelentkezik, akik nem a felelős ember szemével nézik mindazt, ami történik az országban. Ennek ellentéte a másik nézőpont, hogy "fényes* ez az ország, Kelet-Európában a legfényesebb és most már itt nines semmi gond és baj. Nem szüksége® annyira "hajtani*, mint a negyvenesötvenes években, hiszen már túl vagyunk a nehezén. Ha minden jól megy, megelőzzük a közép-európai tőkés államokat, mindössze csak egy rövid macskaugrásról van már szó. Mindkét álláspont nélkülözi meglevő valóságunk ismeretét, és amellett, hogy egyoldalú, felszínes tájékozódásra vall, leszerelő is. Indokolatlan elégedetlenséget keltő az utóbbi esetben, az előbbiekben pedig az "úgyis mindegy* hangulat szülője. De egyben figyelmeztetés is ez, agitatív és propagandisztikus tevékenységünkre figyelmeztet, amelyben nagyobb helyet kér a szocializmus teljes felépítésének elméleti és gyakorlati megértetése. Mert mindkét szemléletet az a hiedelem táplálja, hogy a szocializmus alapjainak megteremtése valahogyan mégiscsak egyenlő a megvalósult szocializmussal. Mert ezek a nézetek már valami egészen fejlett szocialista társadalom gazdasági alapjait képzeli el, holott, jelenlegi helyzetünk egyáltalán nem azonos egy fölépített, erős gazdasági alapokkal bíró szocialista társadalommal. Nagyon sokat kell még dolgoznunk és áldoznunk azért, hoev megvalósítsuk kitűzött célunkat: fölépítsük szocialista országunkat. Ez egy történelmi folyamat, amelyet nem lehet leszűkíteni másfél évtizedre, hacsak nem akarunk hamis ábrándok után futni. Megpróbáltuk már egyszer a szocializmust "fölfúj ni«, de sikertelenül. S azzal, hegy elképzeljük magunkban teljes megvalósulását, valójában nem csinálnánk semmit. A

szocializmusban ható gazdasági törvényeket éppen úgy nem lehet átugrani 1984-ben, mint ahogyan nem lehetett azt ezelőtt egy évtizeddel sem. A józanul márlegelő központi szervek egy-egy döntése beruházások esetében vagy iparfejlesztésnél, állami költségvetés jóváhagyásánál, stb. abból a meggondolásból táplálkozik, hogy nálunk vezérmotívum a kialakult életkörülméAíáírták a magyaregyezmény 1964. A Kulturális Kapcsolatok Intézetében szombaton aláírták a magyar—koreai kulturális egyezmény 1964. évi munkatervét. A munkaterv a két —koreai kulturális évi munkatervét ország között szorosabb együttműködést irányoz elő a tudomány, az oktatásügy és a kultúra más területein. (MTI) nyek megtartása és fokozatos javítása. Ez politikánk alapkérdése, s ezt kell megértetnünk provinoialitástól és egyoldalúságtól mentesen. Persze ez nem könnyű, de ha jól megértik, kevesebb lesz a hamis felfogás alapján ítélkező emberek száma. Ebben agitációnknak és propagandánknak van nagy szerepe, mosr és a következő években is. Boldogulásunk érdekében áldozatosan és küzdelmesen kell dolgoznunk valamennyiünknek. Az utóbbi években talán nem eléggé hangsúlyoztuk, hogy a felnőtt lakosság erejével, tudásának összefogásával, áldozatvállalasával juthatunk el kitűzött célunkhoz. Mit értünk az áldozavállaláson? Nem azonos ez azzal a jelszóval, hogy ne együk meg ma a holnapunkat. Ez annakidején sem volt alkalmas arra, hogy a dolgozó ember napi munkájának értelmét lássa és értékét felmérje. Ezt a jelszót elvetettük, s helyébe tettük: a szocialista építésen munkálkodó nemzedék napról napra, évről évre lássa, érezze, élvezze munkájának eredményét. De ennek a gondolatnak a folytatása az is, hogy csak annyit fogyaszthatunk és fogyasztunk és csak annyit ruházzunk népgazdaságunkba, amennyit erőforrásaink elbírnak: amenynyit megtermelünk, annyival rendelkezünk. Se nem többel, se nem kevesebbel, mert ellenkező esetben felborulna a népgazdaság egyensúlya. S ha az életkörülmények biztosítása és fejlesztése érdekében átmenetileg beruházások szűkítésére van szükség, akkor ezzel felelős emberek módján nézzünk szembe. e ez csak az egyik vonatkozása az áldozatvállalásnak. lényegesebb, hogy mindenki egyformán dolgozzék és egyformán hozzon áldozatot. Mert nem lenne valami igazságos, hogy néhány százezren vagy millióan éjjel-nappal küzdenek, harcolnak, mások meg ehhez statisztálnak, vagy még csak nem is statisztálnak. Ha csak minden második ember dolgozik, küzd áldozatosan, akkor a két emberre jutó részt az egyik végzi el. S ebben az értelemben nem azonos az egymás mellett dolgozó két esztergályos, ha egyik 8 órát dolgozik becsületesen, szorgalmasan teszi ezt, amíg a másik ellébolja a 8 órát. A szorgalmas ember végzi el a léboló munkáját is, de sajnos, gyakran egyforma órabérrel, holott nem azonos esztegályosokról van szó. Az egyik Szeged városi termelőszövetkezetben egy kis csapat asszony 200 holdon tartja rendben a kapásokat, míg másik ugyanannyi asszony 100 holdat sem. Ez azért van, mert az utóbbiak reggel kilenc órára járnak munkába, a helyszínen megreggeliznek, azután délben egy órát ebédelnek, és délután fél négy órakor hazaballagnak... S azután előállnak, hogy „szürke" ez a világ, ők ilyen kia munkaegységért naponta nem hajlandók dolgozni, kapáljon ezért az elnök. Nagyon helyes, hogv a vezetőség nem ad igazat nekik, ehelyett a szorgalmasan dolgozókat támogatja. És szavuk is a szorgalmasoknak van, hiszen ehhez meg is van az erkölcsi alapjuk. I

ntellektuális körökben persze más vetülete van a „szürke" és a „fényes" szavaknak, s általában a kritikai megjegyzésnek. Szegeden az értelmiség nagy. többsége őszintén, nagy aktivitással és eredménnyel támogatja a munkások és parasztok küzdelmét, harcát. őszintén hiszi és reméli, hogy a szocialista társadalom megvalósítása a mi generációnknak jutott osztályrészéül. De vannak olyan emberek is, akik a munka helyett a kritikai megjegyzéseiket helyezik előtérbe, és esetenként olyan fonák helyzet alakul ki, hogy a többiek dolgoznak, küzdenek, ezek meg bírálnak és gyakran biztatnak is, hogy „joh.ban húzzátok a szekeret fiúk!" Az igaz, hogy a szocialista demokrácia platform* ján vitatkozhatunk, kritizálhatunk. Ezt senkisem vonhatja meg, erről politikánk kezeskedik. Csak az a kérdés, hogy ki milyen erkölcsi alapon kritizál és mit kritizál? Az a termelőszövetkezeti asszony, aki mun» kájával szerzett magának becsületet és morális alapot, az az esztergályos, aki 8 órán keresztül felelősen és tisztessséggel dolgozik, az az értelmiségi, aki kiveszi részét az új rend formálásából ... ntegfelelő mprális alappal vitatkozhat. Szayának és mondanivalójának súlyt ad személyes magatartása, munkája, amelyet a közösség érdekébéfi végez, még akkor is, ha kritikai megjegyzéseiben nítiesen igaza. De milyen morális alappal bírál az, aki munkájával, tevékenységével nem járul hozzá ahhoz a nagy ügyhöz, amelyet lépten-nyomon kritizál. Egyik periódusban ezt „szürkének" látja, a másikban pedig olyan „fényesnek", hogy már nem is érdemes dolgozni rajta. Néha olyan nevetséges helyzet alakul ki, hogy az áldozatok vállalásától tervszerűen félrehúzódók, a közös-' ségi munkának hátatfordítók, szakmájukban semmilyen értéket nem képviselők . fölcsapnak kritjkusoksak, és biztatgatják azokat, akik egyébként szívvel-lélekkel dolgoznak. Csak annak van igazán erkölcsi alapja kritikai megjegyzésekhez, aki teljes mellel vállal mindent a szocialista építés munkájából, még az áldozatokat is. De aki az út fényes oldalát járja és arisztokratikus előkelőséggel fitymáló elméleteket gyárt, nem hiszem, hogy abból a ífeándékból teszi, amelyben a a szocialista demokrácia fogant. Nagyon jó gyakorlat az, hogy néhány intézményünknél a fellegekben járó kritikustól megkérdezik: „Mond csak, te személyedben mit tettél azért, hogy változás következzék be az általad kifogásoltakon?" Ilyenkor kiderül, hogy a kritika valóban olyan ember szájából jött-e, aki erejével, szellemével, segítő szándékkal küzd milliók mellett, vagy pedig a passzív rezisztencia álláspontjáról ítélkezik. Ez utóbbiakat a szocialista demokrácia nem jogosította fel soha arra, hogy effektív munka helyett a valóban dolgozók kritikusaiként lépjenek föl. E

zek a motívumok amellett bizonyítanak, hogy munkánkban nagy szerepet kell biztosítani az ideológiai és politikai kérdések magyarázásának és tisztázásának. Sajtónkban, szóbeli propagandában, a társadalmi élet különböző fórumain egyaránt. A „szürkeséget" és a „fényességet" látók nézeteit viták útján tudjuk megcáfolni, s a szőrszálhasogató „kritikusok" tere úgy zsugorodik össze, ahogyan tisztázódnak az emberek körében a hamis felfogásból táplálkozó vélemények. .Vasárnap, 1964. június 14, DÉL-MAGYARORSZÁG 3