Délmagyarország, 1964. június (54. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-14 / 138. szám
Tizenötezer jármű — 182 jelentősebb szabálytalanság Közúti ellenőrzésen ellenőrzés! — kilag teljesen hibás a motor 21 forgalmi engedélyt vontak és igen udva- felszerelése. Kiss Rudolf egy bei i Sok baj van — Közúti határozottan riasan állították le az elmúlt hét haladékot kapott arra, héten a Csongrád megyei hogy NB 28-50 számú motorutakon közlekedő járműveket. A rendőrség és a KPM autófelgüyeletének ellenőrei ársadalmi segítséggel munkásőrökkel ós katonákkal általános, nagy ellenőrzést tartottak, választ keresve: miért szaporodik a közlekedési balesetek száma Csongrád megyében? Bordány község előtt hoszszú sorokban álltak a gépjárművek. — Kérem az iratokat! — s az autófelügyelet emberei már készítették is a feljegyzést, kiderült ugyanis, hogy a rúzsai Napsugár Termelőszövetkezet traktorai az üllési földművesszövetkezet részére szenet és meszet fuvaroztak. Jogtalan fuvarozás e kerékpárját kicsinosítsa. 0 C-menetlevéllel — lakodalmi felszerelés A lemezgyári útelágazásnál is leállították a gépjárműveket. Az autófelügyelet ellenőrei itt is találkoztak szabálytalansággal. A Szegedi Sütőipari Vállalat tehergépkocsija például C-mea kerékpárosokkal Az ellenőrzés általános tapasztalata: a legtöbb szabálytalanságot kerékpárosok követték el, hiányos felszerelésükkel. Pedig lassan lejár a határidő: július 1-től csak úgy lehet, kerékpárra ülni, ha első és hátsó világítást szerelnek fel a járműre. Sok segédmotor-tulajdonost figyelmeztettek. A csehszlovák kétüléses segéamotonetlevéllel szabálytalanul la- ^Z^n^ u^s nem kodalmas felszerelest szalli- tudják; Jhogy kéf személy o J t csak úgy ülhet a járműre, ha Szegeden, a József Attila levizsgáztatják és rendsugárúton is nagy volt a for- Rendszám nélgalom. Itt különösen sok » P személ köz_ kerékpáros közlekedik Az lekedhet a °egédmotoron. ellenorzes idejen többek ko- ellenőrzés során sok szabálysértés hivatalos elne- zött két fiú Makóról kariká- mezőgazdasági üzem yezetö„ zott Szeaedre. akik sem , " . ,, Z , . ,„ vezése, mert a termelőszö- zott Szegedre, vetkezetek csak saját termékeiket szállíthatják. Ismerik a szabályt, mégis... aikik sem magukat sem a kerékpár tulajdonjogát igazolni nem személyt szállítani, ha tudták. Addig nem mehettek ^IiJ^c.ra és rögzített je kapott figyelmeztető levelet. Vontatókon csak úgy haza, míg szüleik nem igazolták őket. És lehetne sorolni hosszan a szabálytalanságokat. A kétnapos ellenőrzés során ugyanis 15 metlenség , Ha minden gépezer 247 jármüvet vizsgálták , tarA Csongrád Megyei Növényvédő Állomás dolgozói is szabálytalanul vezették a menetlevelet. Nem jelölték az indulás idejét és a motorkerékpár pótutasának ne- járművezetőt a helyszínen közlekedés oldal magasító ülés van. Választ kaptunk a kérdésre: a balesetek oka csaknem minden esetben figyelezer z* jármüven. járművezető tiszteletben tarmeg. 119 esetben született a KRESZ.t> kevesebb szabálysértési feljelentés, 42 3jdozatot követelne a közúti Hazánkban gyepes, füves vét sem rögzítették. Műsza- bírságoltak meg, ki hiba is akadt a motorkerékpáron, rossz volt a kilométeróra. És csodálatosképpen mégis vezették a menetlevélen a megtett utat. A forráskűti Haladás Termelőszövetkezet SA 42-35 rendszámú tehergépkocsiján 28 mázsa árpát szállítottak. Az ellenőrök hiába kértéle a szállítójegyzéket. A gépkocsi vezetője pedig elmondta a szabályt: árut csak szállítójegyzékkel lehet fuvarozni — és mégis! Ullós község határán nagy munkában volt az XE 40-66 rendszámú traktor vezetője. A rúzsai Napsugár Termelőszövetkezetbe szállított trágyát úgy, hogy hátsóstoplámpája nem működött. Az ellénőrző rendőrök addig nem engedték el a járművet, míg vezetője annak lámpáját meg nem javította. A 19-es — Forráskút és Kiskundorozsma közötti — úton aránylag gyenge a forgalom. És mégis akadt szabálytalanság bőven. A 10-es AKÖV YA 83-55 rendszámú tehergépkocsiját szabálytalanul rakták meg salakkővel. A kocsi két oldalát teljesen tönkretette már a kő, a kocsi eleje, hátulja pedig üres volt. Figyelmeztették ezért a gépkocsivezetőt és a rakodót. ezenkívül Horváth Zsuzsa ^ Két napon belül A budapesti országúton gépkocsival kisérték az EC 50-22 rendszámú motorkerékpárt A gépkocsiban a sebességmutató jóval elhagyta a 70 kilométert A motorkerékpár az erős terheléstől füstölt Ancsányi József, a motorkerékpár tulajdonosa — dóci lakos — az igazoltatáskor elmoiídta: hallott már arról, hogy ha 60 kilométeres sebességen felül hajt, bukósisakot kell viselni. Ancsányi Józsefet figyelmeztették a szabálytalanság miatt, s ő ígérte, hogy bukósisakot vásárol és azt bemutatja. Kiss Rudolf, Szeged, Kossuth Lajos sugárút 18. szám alatti lakos Noé bárkájához hasonló hatalmas kopott motorkerékpárral igyekezett Szeged felé. Még a szakemberek sem tudtak eligazodni a sok vezeték között. MűszaKorszerű rétés legelőgazdálkodást! az állandó rándulásra hívott meg Gratzl területek el- Dénes, a Dél-alföldi Mezőérik a 2 millió 533 ezer ka- gazdasági Kísérleti Intézet taszteri holdat. Ebből a csak- talajjavítási osztályának tunem négy Csongrád megyét dományos munkatársa. Ez a kitevő területből mindössze rétek- és legelők javításaért 450 ezer kataszteri hold az, fáradtságot nem ismerő kuiaami többé kevésbé jónak te- tó a megyén belül három kíkinthető. Gyepterületeink zö- sérleti bázis eredményét me leromlott — szikes, víz- mutatta meg. Egyet Mindállásos — területeken, gyen- szenten, a másikat Szegvage homokon fekszik. Kis ország a miénk ahhoz, hogy közel 2 és fél millió hold területet a nagyüzemi mezőgazdasági árutermelés viszonyai között is nélkülözron, a harmadikat pedig Pankotán és Cserebökény környékén. A mindszenti 160 holdas közlegelőn immár t:z éve folyik minta-legelőbeállítási kísérlet. Olyan eszköni tudjunk. Nem érhetjük be zökkel, amilyeneket egy falumost már a holdankénti 3—4, sí legeltetési bizottság lehevagy esetenként csak vala- tőségei megengednek. Nemivel több szénának megfe- hány év óta azonban a Déllelő fűtermés-hozamokkal! alföldi Mezőgazdasági KísérIlven feltételek mellett alap- leti Intézet is folytat itt jában véve nemcsak korszie- Gratzl Dénes irányításával rű állattenyésztésről nem le- javítási kísérleteket. Egyszehet szó, hanem meglevő ni árasztásos öntözéssel, kiszarvasmarha- és juhállomá- sebb-nagyobb műtrágyadónyunk jó kondíciótartása is zisok felhasználásával iga alig biztosított Az alacsony fűterméshozamok nemcsak a gyenge talajviszonyok következménye. Legelőink kevés kivétellel elgyomosodtak, elhasználódtak. Alföldi gyepeinken zán nagyszerű eredmények születtek. Van itt már olyan terület is, melynek az egyévi szénahozama elérte a 120 mázsát A 60—70—100 mázsát termés pedig egyáltalán nem ritkaság. A szakkülönösen nyári kánikulák emberek szerint az orszagidején hasznos növény alig bfn«®ehbl Eem lathat0. llyen található. Következésképpen tfoa^tt « sze? ecsetpázsuos a jószágok eltartásához szük- fuallor™' ,mmt séges takarmányok nagyobb meg valamivel kisebbek a terméshozamok, a mindrészét szántóföldeken kell megtermeszteni, mi tíz- és _ .... , százezer holdakat vesz el £y?Jázhat°' ,bogy például a kenyérgabona, a szentinéi, ez csak azzal maa fejlett módszerek kipróbálását még cukorrépa és más ipari 'nö- csak tevaly kezdtók eL vények alól. a szegedi járásban és csak szű- egész Csongrád megyében nör«nnoráH vekszik már az érdeklődés a , Dél-alföldi > Mezőgazdasági Hungária bárban június 15-től Pusztai Ilona énekel De maradjunk kebb hazánkban, megyében, s főleg Szeged ... . , . ... környéken! A megyei tanács serleti Intezet kutatómat felmérése alapján 103 e'zer ^tenyésztést, takarmanykataszteri hold ősgyep, szí- 'e^sztest egyarant forra. .., .., aalmasító munkaja iránt. Az kes, homokos területünk van, érdeklődés azonban még melyhez hozzányúlhatunk, nem minden. A tetteken a melyen nem túl nagy anyagi s°r! Köszönet illeti a kisteáldozatok révén óriási takar- úttörőcsapatok mur.ká. . .. , jat, akik tarsadalmr segitsegmanybazast teremthetünk. képpen „^^eresen tisztíiA minap egy rövidebb ki- ják mar a helyi közlege.ó 1—————^—— egy darabját. Hasonló kezdeményezésekre, még nagyobb társadalmi akcióra lenne szükség, melyekben szerepet kapnának a Hazafias Népfront bizottságok, s az úttörők mellett a KlSZ-szervezefek is. A rét- és legelőgazdálkodás ügye kerüljön napirendre a községi, termelőszövetkezeti pártszervezetek taggyűlésein is. A jó módszerek már rendelkezésre áónak. csupán el kell sajátítani és alkalmazni azokat. Csépi József A falemezgyárban félelmetesen süvít a fomírhasítógép. Csak egy kis bátorságra volt sz• <<sége Tamás Sándorn'-mk, s fél éve már, hogy a gép er-iik kiszolgálója. Nők álltak a férfiak helyébe Somogyi Károlyné íelv.) Amikor a városok utcáin először vezették végig személyautóikat az első női taxisofőrök, nagy volt a csodálkozás. Voltak, akik méltatlankodtak, akadtak akik felháborodtak, s nem volt kevés araknak a száma sem, akik szent fogadalommal pecsételték meg elhatározásukat: ők ugyan nő által vezetett kocsiba bele nem ülnek! Kit így, kit úgy, de mindenkit foglalkoztatott a dolog. Ennek már több mint tizenöt esztendeje. Azóta nagyot fordult a világ kereke. S lassan még az idősebb korosztály is tudomásul veszi,hogy az élet különböző helyein, az üzemekben, nap mint nap nők állnak a férfiak helyébe. Nem megalkuvás ez. A nők éppen úgy, olyan be csülettel és hozzáértéssel, eseteiként talán nagyobb szorgalommal végzik a rájuk bízott feladatokat, mint a férfiak. Kiss Györgyné fényező. 1949—50-ig csak férfiak végezték ezt a munkát a szegedi bútorgyárban is. Ma már a fényezők 30 százaléka nő. Nyolcvan-százezer darab mozaiklap készül havonta a Csongrád Megyei Építőipari Vállalat központi telepén. Völgyi Józsefné ah-rmelyik férfi kollegájával felveheti a versenyt. A műanyagszigetelésű vezetékgyárid tömlőzőgépet ez év januárjáig csak férfiak kezelhették a kábelgyárban. Egy kis újítás a gépen — s máris nő irányíthatja a hatalmas gépezetet. 4 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1964. június 14.