Délmagyarország, 1964. május (54. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-17 / 114. szám

Negyedszázados kényszerű távollét után 1945 telén tért haza Balázs Béla szülővárosába. A kommunista költő, a nemzetköziség híve és harcosa soha nem tagadta meg hazáját, szülőföldjét. Költészetében gyakorta hangot adott honvágyának, hazaszeretetének. A Tisza partján a gyökerem, elkúszott folyóindaként élek minden más helyen — vallotta. Legszebb versei az emigráns hazafiság meglendítő vallomásai: a bodzavirág szaga is a szülőföldet idézi föl benne, szegedi jegenyék zúgása, a Tisza vizének íze van érzékeiben. A szocialista hazaszeretet egyik legkiválóbb, legrokonszenvesebb költője Balázs Béla. Megint itthon! Érett költészetének ez a ciklusa olvasztja egybe Balázs Béla lírájának korábbi kettősségét. A forradalmak előtt a szimbolista és misztikus póza, második korszakában, 19 után pedig a mozgalom katonájának túlzott fegyelme nem engedte kiteljesedni belső emberségét, igazi költői mondanivalóit. De a kései termés, az Odisszeusi. vagy a Kísértetjárás, a Tábortűz mellett és főként a Megint itthon néhány szép darabja meghozta ezt a harmóniát. Balázs Béla nemcsak filmtudósként, hanem költőként is a nagyok közé tartozik. Hazatérése után kevéssel, 1945. október 18-án olvashattuk a Détmagyarországban, hogy a szegedi egyetemen fölállítandó második magyar irodalomtörténeti tanszékre Balázs Bélát hozták javaslatba. A terv ugyan hamvába holt, de Balázs Béla ezt követően jött hosszabb tartózkodásra Szegedre, a rég nem látott falak közé, hogy itt írja önéletrajzi regényét, az Álmosodó ifjúságot, December 20-án érkezett haza, s már 23-án, vasárnap délelőtt előadást tartott a Magyar—Szovjet Művelődési Társaság rendezésében közép-ázsiai rokonnépeink költészetéről, irodalmáról a városháza közgyűlési termében. S ez a fölfoikozott tevékenység egész ittlétét mindvégig jellemezte. Nem is tudtán, hogy ért rá közben regényét írni. A Délmagyarország karácsonyi számában két versét közölte az első oldalon. Január 2-án a kisgazdapártban tartott előadást Értelmiség a Szovjetunióban címmel. Három előadásból álló sorozatban fejtegette 5én 8-án és 12-én az újságíró otthonban az értelmiség és a szocializmus problémáit. Közben január 3-án A szépség ünnepe című szovjet filmről írt rövid méltatást a Délmagyarországba. Ugyan„Megint itthon!" Boltoz* Béla UatálcutoU 15. iu^úccUdá{áca csak a városházán és a Magyar—Szovjet Művelődési Társaság rendezésében beszélt 13-án a szovjet színművészetről. A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége meghívására 15-én a szovjet gyermekről, gyermekvédelemről tartott ismertetést. Január 20-án került sor a szegedi költőnek első és egyetlen bemutatkozására szülővárosa közönsége előtt A Kálvin téri székházban zajlott le az irodalmi matiné, amely — jellemző a korra, jegyezzük hát föl, először szerzői est lett volna, de áramhiány miatt át kellett tenni délelőttre. Sikeréről a 22-i, keddi Délmagyarországban az akkori szerkesztő, Gárdos Sándor vezércikkben adott hírt A fáklya nem alszik ki — hirdette cikke címében, méltatva Balázs Béla életművét, sorsát viszontagságait, hitvalló hűségét Itt lobog most ez a szent fáklya ebben a Tisza-parti városban, ahová mindig viszszavágyott Balázs Béla a nyugati metropolisból éppúgy, mint az ázsiai steppékről. A számkivetett Balázs Béla — mutatott rá cikke végén — magyar költő maradt és a kínai határ mentén is a Tiszát álmodta. Most, hogy visszatért hozzánk, szakítsunk végre azzal a szomorú hagyománnyal, amely csak a halott költőt hozsannázza vezércikkben: ünnepeljünk, hallgassuk és szeressük a költőt akkor is, ha él és közödtünk van. Január 22-én Kartyenov alezredes, szovjet városparancsnokhelyettes az újságíró otthonban előadást tartett a szovjet alkotmányról. Balázs Béla vállalta a tolmács szerepét Másnap, 23án alakult meg a Juhász Gyula Társaság: Balázs Béla ezen is résztvett, föl is szólalt, méltatta barátjának és költőtársának, földijének líráját, s elemezte Juhász poézisének sajátosságát, melankóliáját bánatát. Január 25-ére tűzte M a szegedi Nemzeti Színház Balázs Béla jugoszláv tárgyú drámájának, a Boszorkánytáncnak bemutatóját. Ma már nem tudni miért, a bemutató február 15-ére maradt, s ekkor már Balázs Béla nem volt Szegeden. Csak levelével köszönthette a szegedi közönséget, amely értéssel fogadta az időszerű mondanivalójú, művészien megjelenített partizántörténetet. Ilyen hosszú időre többé nem is jött Szegedre az iró. Cikke jelent meg 1946. október 6-án a Délmagyarországban, s ebben a híres, azóta is gyakran idézett, ám még meg nem valósult javaslataiban a szabadtéri játékok új távlatait villantotta föl. Kelet-európai kulturális ünnepnek szánta a szegedi játékokat, gazdag kísérő programmal, folklór-fesztivállal,, képzőművészeti seregszemlékkel, hangversenyekkel: magyar, szerb, román, bolgár, szlovák, cseh, lengyel, ukrán, orosz művészeti találkozónak. Ma is azt hisszük, a szabadtéri játékoknak a Balázs Béla mutatta úton kell keresni továbbfejlesztését, ha nem akarjuk, hogy idő előtt kifulladjon, vonzóerejéből veszítsen. Utolsó szegedi látogatása 1948 őszén, az új híd fölavatása alkalmából zajlott le. Fél év múltán, most 15 esztendeje. 65 éves korában elhunyt. Élete utolsó esztendejét megkeserítette, hogy a jugoszlávokat, akik iránt mindig nagy rokonszenvvel viseltetett, a dogmatikus politika eltaszította tőlünk. E rokonszenve is hozzájárult, hogy ő maga is a gyanú árnyékába került. S aztán vele is az történt, ami történni szokott: neve, alakja, életműve feledésbe merült Csak a XX. kongresszus után adták ki ismét válogatott verseinek gyűjteményét és filmesztétikái munkáit, s időnként, különösen, ha külföldi példákon látnunk kellett kultuszát elevenítgették emlékét. Ám műveinek összegyűjtött sorozata, melyet már régen megérdemelt volna mint ifjúsági író, mint költő és mint tudós egyaránt mindmáig késik. Az Űj írás márciusi számában joggal sürgette a Balázs Béla életműve körüli hallgatás szüntét Demény János. S talán az idei kettős évforduló valóban meg is töri a csöndet A Magyar Irodalomtörténeti Társaság győri vándorgyűlése a Shakespeare-jubileum mellett éppen Balázs Béla oeuvre-jének jegyében zajlik majd le. Szabolcsi Miklós vázolja föl május 23-án Balázs Béla pályaképét, s az utána kibontakozó vitától azt várjuk, hogy megfogalmazza és kijelöli a tennivalókat e nagy magyar szellem hagyatékának elevenné tételére. Szegedre, a szülővárosra is vár föladat. Az idei másik jubileum, Balázs Béla születésének 80. évfordulója augusztus 4-én, alkalmat kínál a mulasztottak pótlására. Ez az időpont az ünnepi játékok idejére esik: föl kell használnunk ezt Balázs Béla megünneplésére. A szabadtéri játékok amúgyis megkívánnák, hogy a filmművészet is bekapcsolódjék Idegészí tő programjába. Ha már kisfilm- vagy amatőrfilm fesztivált nem rendezünk, legalább filmtudományi tanácskozást vonjunk ide, reménnyel, hogy ez periodikussá, ismétlődővé is válhat. Balázs Béla világhíre lehetővé teszi ezt, s a kiváló költő ós tudós ezzel még haló poraiban is szolgálná szülővárosát és kedves koncepcióját, a megújhodott játékokat. S így lesz Balázs Béla megint itthon! Péter László PAPP LÁSZLÓ: GABI A FÜRDŐKÁDBAN Az új lakás új kádja tetszik Mindennél legjobban neki. Naponként, mielőtt lefekszik A fürdést buzgón sürgeti. Az emeleten, a szobában Fehérzománcos kicsi tó! Kék vize hátán ott ring lágyan Egy piros műanyaghajó. Persze, hogy vonzó a fiamnak Ott pancsolna órákon át Merül, lubickol sikongatva Súrolja, síkálja magát. Kezét, lábát beszappanozza, A fejebúbja is habos, Még a mackót is megmosdatja: Ne legyen ö se maszatos. Törülközőbe bugyolálja Végül aztán édesanya, Felöltözteti pizsamába, S mire megjön az éjszaka: Kis ágyában már mélyen alszik És néha elmosolyodik. Almában, tudom, tovább játszik Kék tengerekről álmodik. VINCZE ANDRÁS EKEKAPALÖK telen elhallgatott. Egyed Béla visszafordult, de elhatározta, hogy legközelebb Krasznai Margitot használja tolmácsként. Lassan teltek a párás, ködös téli napok, a háború utcüsó évének napjai. Reggelenként vizit, azután operálás, sebkezelés. Egyik nap épp olyan, mint a másik. Péntekenként hitlerista orvosok jelentek meg a kórházban. Megvizsgálták a betegeket. epés megjegyzéseket tettek, hogy a sok fogolynak már nem itt, hanem koncentrációs táborban lenne a helye, ahol szigorú napirend és fegyelem van. Egy idő óta nehezebb lett a munka, mivel a kórház parancsnokául egy nyilast neveztek ki. Egyed B^láéknak most már óvakodniok kellett a nyílt véleménynyilvánítástól, még a többi részlegnél Gerencsér Gabriella dolgozó nővérek előtt is. Á veszély érzése összekovácsolta őket Gerencsér Gabriellával és Krasznai Margittal: hármójuk vállára nehezedett a szovjet hadifoglyok minden gondja-baja. Telt, múlt az idő. Egyed Béla összemelegedett Fjodor Balasovval. a legmagasabb rangú szovjet tiszttel. A magyar sebész és a szovjet katona lassacskán egyegy szóból is megértette egymást. Néhány szó — mozdulatokkal és arcjátékkal elegyítve — teljesen elegendő volt ahhoz, hogy kifejezze a katona háláját a titokban hozott cigarettáért, vagy ahhoz, hogy magyar barátja tudomására hozza: láthatóan tavaszodik, egyre ritkábban borongós, ködös az időjárás. Néha a már lábadozó Aga Kurbanov orvos-főhadnagy is csatlakozott hozzájuk és órákon át ültek együtt arcjátékkal, kézmozdulatokkal beszélve. Ez alkalommal a beszéd témája komolyabb volt. A következő pénteken a németek Balasovot biztosan a koncentrációs táborba irányítják. Egyed ebbe nem akart beleegyezni: szivébe zárta a barátságos, nyíltszívű tisztet. Azt már ő is jól tudta, mi lehet a fogoly sorsa. — Van megoldás — válaszolta Balasov, meghallgatva az orvos fejtegetéseit. — Át kell jutnom a fronton. — A front még messzire van — tiltakozott a sebész. — Nyelvismeret nélkül tuem jut messzire. Várnia kell... — Hol? — Ügy látszik, itt, a kórházban. Valóban volt megoldás. Egyed Béla szerzett egy széttört lábról készült röntgenfelvételt és Balasov kórtörténetéhez -csatolta", ismét gipszbe téve a tiszt lábát. -Nem vagyok szállítóképas" — gondolta keserű mosollyal Balasov. Bosszantotta, hogy ölhetett kézzel kell ülnie. Ágyszomszédja, aki a múlt héten már eldobta mankóit, ma ismét mankón bicegett el a kórházparancsnok előtt, fájdalmas arckifejezést öltve. A szovjet csapatok közben nyugatra haladtak. Elfoglalták Veszprémet és Pápát. s a front már megközelítette Szombathelyt is. A németek és nyilasok között erősödött a pánik. A kórházban az a hír terjedt el, hogy rövidesen Németországba evákuálják őket. A levegőben egyre gyakrabbak lettek az elkeseredett légicsaták. A fasiszták pedig szép csendben szökdösni kezdtek a frontvárosból. Eltűnt a kórházparancsnok is. Ismét Osváth Ákos lett a tábori kórház parancsnoka. Látta, hogy a németek naponta ellenőrzik a kórházat, hol a szovjet foglyok iránt érdeklődve, hol katonaszökevényeket keresve. Osváth Ákost nyugtalanította a szovjet harcosok sorsa. Egyed Bélával egyetértésben elhatározták, hogy magyar egyenruhát adnak a szovjet foglyoknak. Néhány nap múlva megjött a parancs. A kórházat, teljes felszerelésével együtt, Németországba helyezték át, a foglyokat pedig az SS -Sonder dinst« alakulatnak kell átadniok. Délben megkapták a második parancsot. Eszerint a fogolyokat itt kell hagyni, '•sorijukról" -különleges" parancs fog gondoskodni. Osváth Ákos és Egyed Béla elhatározták, hogy sehová sem mennek, s hogy a figyelmet eltereljék, kocsikra rakták a kórházi felszerelés egy részét. A harcok már Szombathely közelében folytak. Kelet felől harci zajt hozott a szél, köröskörül lövedékek robbanták. A németek elhagyták a várost. Estefelé néhány német jelent meg a bejáratnál, kérdezték, hol vannak a szovjet hadifoglyok. — Átadtuk a -Solder dinst" alakulatnak — félelte az ügyeletes és felmutatta az első parancsot. A fasiszták benéztek az alagsorba, ahol a sebesültek a bombázásra való tekintettel tartózkodtak. Zseblámpájuk fénye magyar egyenruhákon csillogott. — Orosz nincs.;. Ezzel autójukhoz futották. Lassan besötétedett. Izgatott várakozással teli éjszaka közeledett. A város sötétségbe burkolódzott, de körülötte tengernyi fény villogott. A robbanásoktól remegett a föld, rezegtek az ablaküvegek, a fekete égbolton pedig süvöltve suhantak át a repülőgépek. Minden perc egy-egy óra volt. az órák pedig örökkévalóságnak tűntek. Csak reggel, amikor a városba behatoltak az első szovjet alegységek, akkor sóhajtottak fel megkönnyebbülten a sebesültek és gondozóik. ... Azóta hosszú évek teltek el, sok minden feledésbe merült, kifútta az emberek fejéből az idő szele, de Egyed Béla és Osváth Ákos orvosok, Krasznai Margit és Gerencsér Gabriella ápolónők nevét. a 125-ös kórházban életüket és szabadságukat visszakapott szovjet harcosok aligha fogják elfeledni. A napokban Egyed Bélával, a kórház sebész-főorvosával találkoztam. Most az orvostudományok kandidátusa, a budapesti Traumatológiai Intézet egyik osztályának vezetője. Az idő nem múlt el nyomtalanul fölötte: haját fehérre festette, néhány barázdát is vont magas homlokára. Amikor beszédünk fonala a múlt eseményeihez ért. Egyed doktor meglepően fiatalos, kék szemében fény villant, önfeledten mesélt Balasov századosról. Kurbanov főhadnagyról, a szovjet katonák bátorságáról, akikkel 45 telén találkozott először. A későbbiek folyamán a Szovjetunióban is járt, szovjet tudósokat látott vendégül Magyarországon, sok szovjet szakemberrel levelez. Fia. ifjú Egyed Béla a moszkvai Nyomdatechnikai Intézet II. évfolyamának hallgatója. Egyed Béla a sebész és Egyed Béla a tudós az élet nevében harcolt és küzd ma is. Nem csupán szikével és más műszerékkel a kezében, hanem emberséggel, tiszta szívvel, forró hittel, melynek magjait 1945 telén szovjet harcosok hintették szívébe. Gerencsér Gabriella szintén Budapesten dolgozik — a II. sz. Női Klinika ápolónője. Krasznai Margit pedig Esztergomban lakik. Bálint István fordítása Vasárnap, 1964. május 17. DÉL-MAGYARORSZÁG 7