Délmagyarország, 1964. április (54. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-04 / 79. szám
Több szegedi dolgozót tüntettek ki A fővárosban és Szegeden a szocialista építőmunkában kitűnt dolgozóknak kitüntetéseket, kiváló dolgozó okleveleket és jelvényeket nyújtottak át felszabadulásunk évfordulója alkalmából. A Munka Érdemrend aranyfokozatát a Parlamentben Dobi Istvántól, az Elnöki Tanács elnökétől vette át dr. Biczó György, Szeged mj. város tanácsa végrehajtó bizottságának elnöke, Farsang Lászlóné, a városi tanács kereskedelmi osztályának vezetője pedig a Munka Érdemrend ezüstfokozatát A Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumban rendezett ünnepségen vette át a Munka Érdemrend ezüstfokozatát Kiss Károly, a MÁV szegedi igazgatóságának helyettes vezetője Szegeden, a megyei tanácsházán rendezett ünnepségen Török László, a megyei tanács vb elnöke adott át kitüntetéseket az Elnöki Tanács megbízásából. A Munka Érdemrend bronzfokozatát vette át Boldog Gyula, a szőregi Egyetértés Tsz elnöke, dr. Gál Gyula, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának csoportvezetője, Katona Zoltán, a sövényházi községi tanács vb titkára, Zöldi Kovács Lajos, a gépállomások megyei igazgatóságának főmérnöke. A Munka Érdemrend bronzfokozatát kapta Nóvák Ferencné, a paprikafeldolgozó vállalat dolgozója és BorthaLser Antal, az újszegedi Haladás Tsz főagronómusa. Kiváló Szolgálatért Érdemérmet kapott Petvai Ferenc, a MHS szegedi elnöke. Távirat szegedre | Nemze dékek legszebb törekvéseit váltottuk valóra Díszünnepség a Szegedi Nemzeti Színházban A Vízgazdálkodás Kiváló Dolgozója kitüntetést adták át Kardos Imrének, a vízügyi igazgatóság szegedi sza di Üttörőház igazgatója. Aranykoszorús KlSZ-jelvénnyel tüntették ki Szögi Bélát,, a KISZ megyei bizottkaszmérnöksége vezetőjének, ságának titkárát, Rakonczai az Igazságügy Kiváló Dolgozója kitüntetést pedig dr. Kosztolányi Gyulának, a szegedi járásbíróság tanácsvezeJánost, a KISZ szegedi járá si végrehajtó bizottságának tagját A KISZ KB oklevelét és jutalmát nyújtották át a tőjének. A Belkereskedelem József Attila TudományegyeKiváló Dolgozója kitüntetést kapta Nagy Lászlóné, a Csongrád megyei tanács kereskedelmi osztályának főelőadója, az Országos Tervhivatal Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült Bérezi Snács tanszék gyakornoka Felsőoktem és a Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat KISZ-bizott ságának. A József Attila Tudományegyetem tegnapi felszabadulási emlékünnepségén Russoly József, a jogtörténeti lyettes vezetője, Kiváló Pénzügyi Dolgozó kitüntetést kapott Strohner Sándor, a Csongrád megyei tanács pénzügyi osztályának revizora. A Közlekedés Kiváló Dolgozója jelvénnyel tüntették ki Csiszár Károlyt, a 10es AKÖV igazgatóját és Tóth Imrét, a vállalat művezetőjét A Faipar Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta Hervai Ferenc, a falemezgyár beruházási előadója. Többen elnyerték a Könnyűipar Kiváló Dolgozója kitüntetést: Biacsi Károlyné, Rácz Gizella, özv. Pető Gyuláné, Sonkolyos Emllné, Gergely Pálné, Kreisz Sándor és Kispé* ter Józsefné a szegedi ruhagyárból; Takács Jenóné, Földi Sándorné és dr. Kovács Lászlóné a jutaárugyárból; Rrismann Sándor, Lehel Imre. Pataki Antalné, Móra Viktória. Takács Józsefné, Molnár Márton, Gyulai Zoltán, Papp Emllné és Vincze Géza. a kenderfonóeyárból, valamint Hegedűs Ferenc. Tasi Lajos. Pataki András és Braun Mihály, a cipőgyárból. A KISZ Csongrád megyei bizottságán fiataloknak nyújtották át a KISZ KB kittintetéseit, KISZ Érdemérmet kapott Nagy Károly, a szegetatási tanulmányi met kapott értiemérOgyesszábólés Moszkvából Felszabadulásunk 19. évfordulója alkalmából az alábbi távirat érkezett Szegedre a városi pártbizottsághoz és a városi tanácshoz. Kedves Elvtársak! Magyarország felszabadulásának 19. évfordulója, legnagyobb nemzeti ünnepük alkalmából az ogyesszai területi ipari pártbizottság Ogyessza város és tanácsa, valamint Ogyessza dolgozói testvéri, baráti üdvözletüket és jókívánságaikat küldik Szeged dolgozóinak. Évről évre erősödik és fejlődik a gyümölcsöző szocialista együttműködés a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság, benne Ogyessza és Szeged dolgozói közötti Mély meggyőződésünk, hogy együttműködésünk lankadatlanul tovább fejlődik, s az megfelel népeink, valamint a szocializmusért, a kommunizmusért folytatott harc érdekeinek. Ogyessza dolgozói teljes szívvel kívánják a testvéri Szeged dolgozóinak, hogy érjenek el új, nagy eredményeket a szocializmus építésében, a tartós békéért folyó harcban, s az egyetemes jólét további fejlődésében. • Novozsilov elvtárs, a moszkvai városi tanács vb elnökhelyettese az ellenforradalom leverését követő időben huzamosabb ideig Szegeden tartózkodott és sok ismerőse, őszinte barátja van Szegeden. Hazánk felszabadulása évfordulójának alkalmából meleg, szívélyes hangú táviratot küldött a városi pártbizottságnak, Szeged dolgozóinak. Felszabadulásunk 19. évfordulójának előestéjén, tegnap díszünnepséget rendezett a Szegedi Nemzeti Színházban az MSZMP Szeged városi bizottsága, Szeged megyei jogú . városi tanácsának végrehajtó bizottsága és a Hazafias Népfront városi bizottsága. A díszünnepség elnökségében foglalt helyet Siklós János és Rózsa István, a Csongrád megyei pártbizottság titkárai, Török László, a Csongrád megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke Perjési László, a Szeged városi pártbizottság első titkára, dr. Biczó György, a szegedi városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke; Török József, a szegedi járási pártbizottság első titkára; Bachmann János, a 10. AKÖV szocialista brigád vezetője, Babinszki László, a szegedi Gera Sándor munkásőr zászlóalj képviselője, Bán László, a Csongrád megyei munkásőrség parancsnoka, Boros József, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság Csongrád megyei titkára, Bodor Károly munkásmozgalmi veterán, dr. Csukás István, a Szegedi Tanárképző Főiskola igazgatója, Deák Béla, a KISZ Szeged városi bizottságának titkára. Farkas Istvánné, a városi nőtanáes titkára, Fodor István, a Haladás Termelőszövetkezet elnöke, Gudmon Mihály alezredes, a szegedi honvéd helyőrség parancsnoka, Hofgesang Péter, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára, dr. Jancsó Miklós Kossuth-díjas egyetemi tanár, Kása' Mihály, a Csongrád Megyei Építőipari Vállalat szocialista brigád vezetője, Kispíl Jenő, a városi pártbizottság munkatársa, Korom Istvánné, a Bútor-, Hangszer- és Dekorációs Vállalat pártalapszervezetének titkára, Kovács István munkásmozgalmi veterán, Lácsán Mihályné országgyűlési képviselő, Lengyel István munkásmozgalmi veterán, dr. Lókös Zoltán, a Dél-Magyarorszáfe főszerkesztője, Molnár Lászlóné, a Pamutnyomóipari Vállalat szegedi textilművek gyáregységének szocialista brigád vezetője, Ocskó LaJOS rendőrőrnagy, Reiner Károly, az Országos Gumiipari Vállalat szegedi gyáregységének főmérnöke, dr. Sándor János, a Dél-magyarországi - Texrtilnagykereskedelmi Vállalat igazgátója, Sípos Géza, a Szeged Városi pártbizottság titkára, Szirovicza Istvánné, a ' paprikafeldolgozó vállalat szocialista brigád vezetője, Taridari Károly Kossuth-díjas, a matematikai tudományok doktora, Tombácz Ferenerté, a Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat alapszervezeti párttitkára, Tombácz Sándor, a szakmaközi bizottság titkára, Toldi István Kossuth-díjas iskolaigazgató, dr. Tóth Károly, a Szegedi Orvostudományi Egyetem rektora, Trischler Ferenc munkásmozgalmi veterán, Valdmann Béláné, a Gagarin általános iskola pártszervezetének titkára, Várallyai Rezső, a Csongrád Megyei Hús-, ipari Vállalat igazgatója és Villand Antalné, a Magyar Kábelművek 6zegedi, gyáregységének brigádvezetője, Az ideiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet csapatok képviseletében részt vett az'' ünnepségen és az elnökségben foglalt helyet A. Sz, Jelszakov alezredes és J. M. Nyemcov őrnagy. • A magyar és szovjet himnusz 'elhangzása után Hpfgesang Péter nyitotta meg a díszünnepséget, majd Rózsa István mondott ünnepi beszédet, - - . •-'".-Jubiláló párttitkárok, pártmunkások találkozója Az utóbbi években már hagyománnyá vált, hogy az MSZMP Szeged városi végrehajtó bizottsága felszabadulásunk évfordulójának ünnepén meghívja a tízéves jubileumokhoz érkezett párttitkárokat, valamint a pártbizottság mellett dolgozó, kiemelkedő munkát kifejtő társadalmi aktivistákat, munkásmozgalmi veteránokat. Idén is sor került erre az ünnepségre tegnap délelőtt, a városi pártbizottság székházában. A meghívottakat Perjési László elvtárs, a városi pártbizottság első titkára köszöntötte és közvetlen szavakkal juttatta kifejezésre a pórtbizottság irántuk megnyilvánuló megbecsülélését, tiszteletét. Kívánta, hogy továbbra ls erőben, egészségben dolgozhassanak és érjenek el sikereket a közös munkában, egyéni életükben. Szavait követően jutalmakat, emléktárgyakat nyújtott át. Jutalmat kapott Bordás Ferencné, a szegedi mozik pártszervezetének titkára, Farkas Erzsébet, a Férfiszabó Ktsz párt titkára; Répák János, a 624-es Iparitanuló-intézet párttitkára és Bottyánszky Károly, a MÁV Igazgatóság II. alapszervezetének párttitkára, akik 10 éve töltik be ezt a funkciót. A pártbizottság mellett működő pártmunkások közül jutalomban részesült Annus István, Fodor Pálné, Gyémánt Mátyás, Kátai Ferenc, Kis Pál, Molnár István, Murányi Gyula, Nyári Mihály, Rónai Lipót, Szabó Sándor, Takó Tivadar, Törköly József, Toldi István. Ugyancsak jutalomban részesült a munkásmozgalom régi harcosai közül: özv. Dáni Jánosné, Périty Bálint, Soós Károly és Schwarcz Lipótné. A pártmunkások nevében Kis Pál elvtárs mondott köszönetet, majd baráti beszélgetéssel folytatódott a találkozó. Rózsa István elvtárs beszéde — Tizenkilenc évvel ez- Egyebek között emlékezte- hogy lehetséges a különböző előtt szabadította fel hazán- tett a szónok arra. hogy társadalmi rendszerű állukat a szovjet hadsereg, mely megbecsülésünk egyre nö- mok békés egymás, pellett nagy áldozatot hozott azért, vekszik világszerte, mert ha- élése, és a táréadálnu rendhogy népünk elindulhasson a zánkban emelkedik az anya- szerek harcát a békés verfelernelkedés útján — kezdte gi jólét és a műveltség: szín- seny eredményeinek kell el* ünnepi beszédét, majd mól- vonal. Vázolta azt a hatal- döntenie. Bizonyosalt, vatatta legnagyobb nemzeti mas fejlődést, amelyet aszó. gyünk a szocializmus békés ünnepünk történelmi jelen- cialista ipar és a kollektív győzelmében és a JÖVŐben is tőségéti Megemlékezett ar- mezőgazdaság elért a rtép- minden erőnkkel azőn leról, hogy az idei évfordulóra hatalom éveiben és méltatta ezünk, hogy óvjuk, ápoljuk hazánkba látogatott a szov- azt az áldozatkész, példamu- és tovább erősítsük a. uzocia. jeti párt- és kormányküldött- tató kötelességteljésltést, lista tábor, országainak egység, élén Hruscsov elvtárs amellyel munkásaink, pa- séget sáli Visszatekintett arra a rajtatjaink, értelmiségi ttól- Befejezőül a "fcoűétKtóőtörténelmi útra, , amelyet Eozóink végzik a azocializ- ket mondta-az ünnepi elő* 1945 április 4-e óta megtefr- mus építésében rájuk há~ adó tnfc. ruló feladatokat, majd így _ rtMflrn^a folytatta ünnepi beszédét: - Dolgozo nepünk évről _ Tizenki]enc évvel ez_ előtt még osztályellentétek és szaggatták a nemzetet. Most elérkeztünk, társadalmunk fejlődésének . , új' korszakába," amikor a Tüdjúk, hogy minél erősebb t ."a*8®" .orazas «ete> párt vezetésévél a Hazafias ez a barátság, annál blirtoa ialu es a varos arculata. Népfrontba tömörül az egész sítottabb országunk fiigget* Évszázadok munkaját vegez- dolgozó nép, és kialakuló* „lensóge és szabadsága, annál tul{ e1' ban van az igazi, a szocia- gyorsabb hazánk . felemelke.valóra váltottuk előttünk lista nemzeti egység dése. tünk. — 1 évre fokozottabb felelősséggel és egyre nagyobb ^thareráT eredménnyel oldja meg pdrtharCok történelmi feladatait — mondotta. — Megválto— Továbbra is . ... szent kötelességünknek tártjuk, hogy minden erőnkkel munkálkodjunk a magyar—szovjet baráti kapcsolatok ápolásán és elmélyítésén. járó nemzedékek legszebb, legnemesebb törekvéseit A nép alkotó és teremtő ereje kivívta és biztosítja a legnagyobb győzelmet: visszaadta a dolgozók emberi mélElőször fordul elő történelmünkben, hogy s társadalmi osztályok és rétegek a szocializmus teljes felépítéséért együttesen dolgoznak. tóságát, megalapozta a nem- Egész további fejlődésünk — Eddigi eredményeink legfőbb forrása a Magyar Szocialista Munkáspárt marxista—leninista politikája. Ezt a politikát az élet igazolta. A néptömegek egyetzetl öntudatot és büszkésé- nek felbecsülhetetlen értékű értenek vele ,ép támogatják, get. döttségei, indítványozta, hogy 1964 júniusában-júliusában üljenek össze az 1960. évi moszkvai értekezlet előkészítésében nészt vett szövegező bizottság tagjai, 1964 őszén pedig üljön össze minden testvérpárt értekezlete. Pártunk ilyen körülmények között kötelességének tartja, hogy erélyesen védelmére keljen a marxista—leninista elvek tisztaságának, a nemzetközi kommunista mozgalom fő irányvonalának. Ha tovább hallgatnánk, nem volna hasznos, hanem csak kezére játszana a kínai vezetőknek, akik a nemzetközi kommunista mozgalom sorainak bomlasztására törekednek, s gyengíteni akarják a nemzetközi kommunista mozgalom az imperializmusellenes harcban fő forradalmi erőként betöltött szerepéti Az SZKP Központi Bizottsága februári plénumán megvitatta M. A. Szuszlov elvtársnak, az elnökség tagjának a KB titkárának beszámolóját, s határozatot hozott arra vonatkozóan, hogy le kell leplezni a kínai vezetőség antilenlnista nézeteit és szakadár tevékenységét. A megbeszélések során az egyik testvérpárt vezetői kifejezésre juttatták azt az óhajukat, hogy az SZKP Központi Bizottsága Ideiglenesen halassza el a plénum anyagainak közlését, mivel ők elhatározták, hogy még egy kísérletet tesznek a nyilvános polémia megszüntetésének kivívására. Pekingben azonban elutasították ennek a testvérpártnak a kezdeményezéséti A KKP vezetői egész tevékenységükkel megmutatták, hogy egyáltalán nem szándékoznak megszüntetni a polémiát, sőt fokozni akarják az SZKP és más marxista— leninista pártok ellen folytatott támadásalkat. A levél után a kínai vezetők nem hogy felhagytak volna a polémiával, hanem csak még elkeseredettebben fokozták azt. A Pravda ezután részletezi, hogy március közepétői fogva a kínai sajtó milyen nagymértékben bővítette az SZKP és a Szovjetunió ellen, a KKP vezetőinek -külön vonalát* elutasító valamennyi testvéri ország és párt ellen irányuló ellenséges kampányát, majd így folytatta: a kínai vezetőség fokozta szakadár tevékenységét is. A legutóbb Algírban lezajlott afro-ázsiai szolidaritási értekezleten a kínai megbízottak rosszindulatú vádaskodásba kezdtek a Szovjetunió ellen. Peking nyilvánvaló áldásával aktivizálódtak több kapitalista országban a kommunista pártok ellen fellépő szakadár, űj trockista csoportok. A KKP vezetői, amikor a szocializmusért vívott harctól teljesen idegen . külön politikai céljaikat követik, semmilyen eszköztől nem undorodnak, képmutató játékot űznek a kommunista világmozgalom egységével kapcsolatos fontos kérdésekből. A szakadás fenyegetésével zsarolják a marxista—leninista pártokat, kiaknázzák a kommunisták természetes egységtörekvését, hogy így próbálják megkötni a kommunista pártok kezét, így akadályozzák meg őket a KKP vezetői eszmei hitehagyásának és szakadár tevékenységének leleplezésében. Éppen ezért döntött úgy az SZKP Központi Bizottsága, hogy közzéteszi a februári teljes ülés anyagait, bírálja a kínai vezetőség antileninlsta állásfoglalását és szakadár tevékenységét. Ezt követelik a marxi—lenini forradalmi elmélet tisztaságáért, a nemzetközi kommunista mozgalomnak a moszkvai értekezletek nyilatkozataiban kifejezett irányvonaláért vívott harc érdekei. A nemzetközi kommunista mozgalom egységéért határozottan és szívósan kell harcolni, amint ezt a nagy Lenin tette. Lenin ernyedetlenül küzdött a legkülönbözőbb opportunisták ellen, a revizionisták, a dogmatikusok, a trockisták és a -balos forradalmi frázishősök* ellen. Híven a marxizmus—leninizmus elveihez, pártunk továbbra is kész keresni a nehézségek áthidalásának útját, hogy megszűnjék a kínai vezetők nézeteltérése az SZKP-val és a többi testvérpárttaL Pártunk, annak Hruscsov elvtárs vezette Központi Bizottsága — mint eddig is — ezután is mindent megtesz a nemzetközi kommunista mozgalom egységének megszilárdításáért, a békéért, a demokráciáért, a nemzeti függetlenségért és a szocializmusért síkra szálló összes erők tömörítéséért. Pártunk teljesíti kötelességét a közös forradalmi marxista—leninista eszménk diadaláért folyó nagy küzdelemben. hajtóereje, hogy társadal- ezért a jövőben is nagyon munk céljai egybeesnek a következetesen kell haladbecsületes emberek egyéni nunk ezen az úton. törekvéseivel. Eljutottunk A. nagy tapssal fogadott oda. hogy. ünnepi beszéd után Hoígo, minden gondunk és ter- sang Péter mondott zárszót, vünk közös gond és terv, majd az Internacionáléval a nyílt, őszinte beszéd ter- véget ért a díszünnepség elmésawtee és magától értetődő ső része, egész közéletünkben. u . _ Rózsa István elvtárs be- ünnepi mUSOT szélt azokról a nehézségek- Szünet után a Szegedi rói is. amelyek természeted Nemzeti Színház művészei velejárói a nagyarányú épí- emlékműsort 'mutattak bé A tésnek. Sajnos, egyelőre a Nemzeti Színház zenekara fejlődés üteme nem tud fel- Vaszy Viktor érdemes rpűzárkóznj a nagyarányú la- vész vezényletével előadta kásigényekhez, és az átszer- Glinka Ivan Szuszanyin elvezett mezőgazdaság szak- mű operájának nyitányát, ember-igényeit sem tudjak Csíkos Gábor .Fodor József máról holnapra kielégíteni- Piros fejfák című költemé"Ezek a gondok azonban nem nyét szavalta, Hirmath Éva az elmaradásból, hanem a Liszt-díjas' és Vadas Kiss gyors előrehaladásból ered- László Várod v Zoltán zwigönek és még odaadóbb, .rakíséretével koVőtt énekelt még lelkiismeretesebb mun- Kodály Székely fonó című kát követelnek megyénk és daljátékából,' Mik1'*, Klára Szeged minden dolgozójától. Jászai Mári-díias Várnai Rendszerünk további fejlő- Zseni Kopogtatok című verdése, népünk felemelkedése, sét szavalta, majd • a szína szocializmus teljes felépí- ház balettkara Bartók . Fából tóse csak a béke körűimé- faragott királyfi című balettnyei között folytatódhat, jét mutatta be. Az ünnepi Ezért, változatlanul azt vall- műsort Komor István Jászai juk külpolitikánk /alapelvéül, Mari-díjas rendezte. Ma koszorúzási ünnepségek A Magyar Szocialista Mun. ma, április 4-én . délelőtt 10 káspért Szeged városi bízott- órakor koszorúzási ünnepsésága, Szeged megyei jogú vá- g®ket ren5w Szegeden a Szé. . r . , , , ... chenyj téri szovjet emlékre* tanacsanak végrehajtó maveknél és a Dugonicsriebizottsága és a ,Hazafias metőben a szovjet hősök sírbizottsága emlékénél és sírjainál. Népfront' es városi Szombat, 19M. áprills-4. DÉL-MAGYARORSZÁG 5