Délmagyarország, 1964. április (54. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-19 / 91. szám

HÉZSÖ FERENC Ktt). ELHAGYOTT TANYAUDVAR Bede Anna: Orfeusz Dal, bor, mámor, míg szétfutnak a csillagok, s megöl az alkonyi pára. Idő, hogy nem sírsz, látva, hová ragad szárnyad a ködben? — Verseket mondott, s megszépült az arca. De közben Közös sorsunk sötét betűi íródtak fáradt homlokára. Botladozó léptekkel indult a parton a Körút felé. Kaján kövek, ne ágaskodjatok, lépteit el ne gáncsoljátok ! Vágtató jármű-csordák, megálljatok, el ne tiporjátok! Éjszaka, hagyd el az örvényt kavarni, am ely őt elveszejtené ! De fölzendül a hangja, s a neonlámpák alábbszállnak, hogy lássál Csöndet pisszegnek pelyhedzőállú, vézna járdaszéli fácskák, Megáll a forgalom, majd megfrissülve folytatja körfutását, Fölveszi a villamos, alázatos fenevadként etébehasaiva, S ö úgy úszik el a fényben, mint annak célja, forrása és tartalma, Hogy a halálfélelemtől roskadozó hegyeket megvigasztalja. Purhatmi 7}mrt i Amikor Ilona húszéves volt, már maga mögött hagyott egy kudarcbafult házasságot. Otthon rossz volt ílonának, mert a Nyanya (a lakók nevezték el így) nem igazi anyja volt, s dolgoztatta őt napestig következetes ha jcsártem púval, amely arra engedett következtetni, liogy a lányt már annakidején, a lelencből is csak azért vette ki, hogy egyszer, ha nehezebb élete lesz a maszeknak, adómentes családtaggal varrathassa a műbőitóskákat. Akkoriban Ilona úgy érezte, hogy neki ennél már mindenütt csak jobb lehet. Hazasságba menekült. Az esküvő nem volt fényes, de azért ,iól sikerült, s Nyanya is igazán rendesen viselkedett. Csakhogy Ilona tulajdonképpen nem értett semmihez. s úgy szerette, olyan félelemmel és alázattal azt az érettségizett bérelszámolót, hogy annak előbb-utóbb rá kellett jönnie. Egy hirtelen veszekedés tüzében ki is mondta egy év után: — Csinálhatsz., amit akarsz: én vagyok a császár! Attól kezdve Ilona már nem a császár felesége, csak kedvese volt, később csak egyik háremhölgye, aztán, végül — rabszolgája. yanya felettébb örvendezett, hogy lányában N

visszanyerte az egyre nehezebben nélkülözött fiatal munkaerőt Ilona csendesebben s többet dolgozott, mint valaha. És pár hónap múlva, augusztus 20-án, amikor a bányatröszt legényotthonának udvarán, a hivatalos ünnepség után Sándor táncrakérte őt, arra gondolt: istenem, de régóta nem táncoltam. Huszonegy éves volt. A szőke, magas Sándor keményen fogta a csárdásnál 1 ionica derekát. — Maga kicsoda? — Vájár. Jó szakma. — Jó. Hát maga? — Én?... Ilona ezen az estén gondolt rá először: mi is ő? Eddig is tudta: szerencsétlen. De hát ez nem szakma. Abból nem lehet megélni, hogy valaki szerencsétlen. Később Sándorral is sokat beszélgettek erről, nyári estéken, míg fejük s a csillagok között, a magasban kifeszitett drótkötélen fáradhatatlanul járták örök útjukat a csillék. Tulajdonképpen Sándorról nem is lehetett tudni, hogy sokat beszél-e, vagy keveset. A dunántúli munkás közlékenysége keveredett benne az otthonról hozott alföldi. paraszti hallgatagsággal. — Én azt mondom, ne búsuljon a nő, amíg fiatal. Tanuljon szakmát, vagy neveljen gyereket. Szóval, csináljon valamit. Ilona* belekarolt a fiúba. A férje ezt sohase tűrte volna: mindig ő karolt Ilonába. Sándor más volt. Talán kevésbé színes, kevésbé finom és nehezebben lelkesedő, de valahogy biztonságosabb. Nyitott ujjakkal jólesett széles mellére fektetni a tenyerét. Am Nyanya másodszor már sokkal nehezebben viselte el a veszteséget: — Dolgoztatja szegény lányomat, mintha nem keresne maga is eleget! Nekik itt a szép. nagy lakás, szegény anyját meg otthagyja egy disznóólban, öregségemre kell megbánnom, hogy gyereket neveltem — mondogatta a lépcsőházban a fiatalok szomszédainak. Rendszeresen feljárt llonáékhoz. Senki sem hívta és senki sem küldte el. A lakás — ha Nyanya nem járt ott — csendes volt. Kedves, tiszta otthon. Fészek, melynek nyugalmát egyre Inkább csak Sándor néha már ridegségnek ható szótlansága veszélyeztette. Ilona mindent megpróbált, ami ösztönös asszonyi mesterséggel elképzelhető: kedvességet, sértődést, csendességet, sírást... Semmi sem használt. Már egy éve éltek együtt. Nyanyának egyre rosszabbul ment az üzlet, hát új szöveget talált, s harsogta a lépcsőházban is: — Még gyereket se tud csinálni. Beteg az. A lépcsőházi szavalatok felett már-már napirendre téri ház ismét megbolydult: a Nyanya hülye és gonosz, de most az egyszer tényleg igaza lehet. Ha Ilona nem állja el az útját, Sándor még a kapuban beéri és agyonveri a vénasszonyt Aztán csak annyit mondott: — Vizsgáltasd meg magad. — Valószínűleg sose lehet gyerekem, azt mondta az orvos — hozta meg Ilona még aznap este a választ Csendesen szólt, titkolt remegéssel. Érezte, tudta, most fog eldőlni náluk, amit az esküvő önmagában még sosem bizonyít: szereti-e őt igazán ez az ember? Sándor felállt szótlanul, a konyhába ment. Ilonát egyálltóhelyében ragasztotta a szekrény mellé a félelem. A férfi lassan visszajött, kezében Balatonmellékivel. Töltött. — Igyál! Na, ülj le. Még koccintottak is. Ilona a Nyanya rákos férjére gondolt, akinek a tervezett három óra helyett mindössze húsz percig tartott a műtétje. Azt mondták az orvosok: mindent ehet Józsi bácsi. Három nap múlva meghalt, mert már menthetetlen volt, s az orvosok úgy raktak vissza a belsőrészeit a műtőasztalon, ahogy kiszedték. Igyál, Ilona! Ihatsz már, mindent ihatsz. Két pohár utón rekedten megszólalt Sándor. Rá snézett Ilonára: — Kéne hozni egy gyereket a lelencből. Ilonának abban a percben szállt a fejébe az ital. Péter kétéves volt, mosolygós, szőke és ha az ember nagyon nézte, rá kellett jönnie, hogy igenis hasonlít Sándorra. A lakásba hintőpor került meg babaolaj. pelenka, bolyhos törülköző, sok-sok puha holmi. Péter megváltóként érkezett. Első nagy tette: knockautolta Nyanyát. Nyanya ugyanis ezt ordította legközelebb: — Nem szégyellik magukat, piszokban fetreng az a szegény gyerek! — És másnap a nyakukra küldte a tanácsi embereket. No, ámultak is ezek, hogy milyen nagyszerű helye van a gyereknek. Mint egy kis császárnak. És Péterke, megörülvén a furcsa szónak, kiállt a szoba közepére: — Én vadok a cászál! alóban ő volt. S Ilonának jót tett ez a császárV

változás. Nyanya rájött, hogy többé senkit, semmivel nem tud idegesíteni, hát elmaradt. Sándor elsején háromezret hozott haza, mégis — erre eddig nem volt példa a házasságukban — a hónap végén kölcsön kellett kérniök egy százast. Mert a pénz Péterre ment. illetve az ő autójára, építőkockájára, mackójára és arra az öt pár cipőre, amely — a rajongó szülők gondos előrelátása folytán — növekvő nagyságba bizonyára még két évig kielégíti az ifjú császár szükségleteit. Együtt élni egy harmadik életért. A házasságnak ez új íze volt. Sándor szinte bódult volt az örömtől. Ilona csak most fedezte fel magának , ezt az embert, akinek tulajdonképpen millió színe volt és humora és valami utánozhatatlan férfi-bája, és aki — íme — négykézláb is tud járni és kakaskukorékolást utánozni és mindent, ami csak Péternek tetszik. Még a szerelemben is megváltozott. Bátrabb lett, mohóbb, s mégis figyelmesebb. Talán az idő mérésére, érzékelésére adatott emberi képesség a legmegbízhatatlanabb. Két év úgy röppent el, mint egy perc. Nyanya nélkül, Péterrel. A két évet Sándor kezdte. Ezzel: — Kéne hozni egy gyereket a lelencből. S Ilona zárta le. Így: — Sándor, nekem gyerekem lesz. Péter aludt már. Ilona ült az ágyban és sírt. Két napja törte a fejét: hogyan mondja meg? Ilyen kijelentő mondat lett belőle, felkiáltójel nélkül, könnyekkel. S mire ez lett belőle, Ilona már a negyedik hónapban volt. — Komám — lökte meg Sándor vállát másnap a frontmester. — Nem ilyen munkát szoktunk meg tőled. Valami bajod van? Sándor megfordult. Kezefejével megtörölte homlokát, ott, ahol a szénport masszává ragasztotta a veríték: — Bajom! Jó vicc! Folyton a legrohadtabb helyekre dugtok, aztán még nektek áll feljebb! Táncoljak is? Este a vacsoránál véletlenül levert egy tányért. Azt mondta Ilonának: — Nagyon idegesnek látszol mostanában. Hagyd ott a gyárat. Ilona reggel, teljesen útrakészen megállt Sándor ágyánál, s csak akkor felelt: — A gyárat nem hagyom ott. Én egyszer már megjártam. Vedd tudomásul, hogy... Hogy magam is dönteni tudok már. Egyedül is. Gyerekről, gyárról is, mindenről. Sándor felugrott az ágyból, de Ilona mögött már becsukódott az előszoba ajtó. Sándor löprengett. Miért nem akkor szólt, amikor még el lehetett volna vétetni. Akkor se, egészen biztosan, akkor se vettük volna el. dehát ez így... már nem tudok beleszólni. Kizárt a döntésből, kizárt az első örömből. Mire jó ez? Akkor egy percig se gondolkoztam volna: maradjon mind a kettő... de, ha épp az anyja nem bfzik bennem? Dühös lett. Három órája van még a leszállásig. Ha elkapja a következő buszt, még idejében visszaér a kesztyűgyárból. Mert haza kell hozni onnan az asszonyt. Akárhogy is, de állapotos asszony üljön otthon, a fenekén. Boriska, az exportminőségű kesztyűk varrásának szakértője, a népszerű csoportvezető, gyakorló nagymama, akit mégsem nénizett senki a gyárban — várta a portán. Jártak le, s fel a gyárkapu előtt, saroktól sarokig. Sándor végtelen keserűséggel hallgatta az asszonyt, aki hamar kifulladt: — Álljon mar meg egy percre. — Tiz perc múlva megy a buszom. — Magának olyan híre van a gyárban ... — Képzelem ... — Téved. Jó híre van. — Téved?! Csak maguk az okosok? Akkor miért nem mondták neki, hogy hamarabb szóljon... Különben is, semmi köze hozzá! — De van közöm. Mit. képzel maga? Hol él? Várban vagy tanyán? Még nem láttam embert, aki ilyen tüskés lett volna. Sándor most látta csak. hogy az a sárga folt valami oroszlánféle a cirkuszi plakátokon. — Ide figyeljen — folytatta Boriska, lecsapva a pillanatnyi csendre. — Ilona nekem mindent elmondott. Tudhatja, hogy az asszonyok néha jobban meg tudják egymással beszélni... Maga jól ismeri a felesége múltját. Tudja, hogy egyszer már megégette a kezét, amikor nagyon őszinte volt egy férfihez . — De ha szeret...! — Persze, hogy szereti. De magát már másképp is akarja szeretni, mint ahogy eddig szeretett. Egyenlő akar magával lenni az érzésben is, meg az elhatározásban is. — Egy asszony sose lehet egészen ... — Látja, hogy lehet. Maga most nem tudja megakadályozni hogy szüljön. — Hülyének néz? Soha nem is akartam volna. — Tudjuk. — Hát akkor? — Nézze, én négy gyereket szültem. Maga is a fiam lehetne. Higgye el, egy nő életében nincs nagyobb élmény az első szülésnél, semmi. És Ilona erre készül, s éppen most érezte szükségét, hogy ez az ő akaratából legyen. Hogy ő akarta. Hogy ezt a gyereket nemcsak a férjének szüli, hanem saját magának is. — Nem értem. — Gondolkodjon rajta. Ne felejtse Ilona életét: lelenc, Nyanya, a bérelszámoló... Mindig más volt mellette a császár. Ez a fiatalasszony most kezd egész emberré válni, most lesz csak igazán egyenjogúvá. Ez nem azt jelenti, hogy nem bízik magában, hogy nem szereti magát. De ehhez most a maga megértése és szeretete kell. Maga az idősebb... — Csak nők tudnak ilyen hülyeséget... — Néha az az okos, aki megérti a mások hülyeségeit Pláne, ha még szereti is azt a másikat... Vagy nem? Igen, oroszlán. És milyen apró a szeme a pofájához képest. Míg a buszhoz bandukolt, közelről is megnézte a cirkuszi plakátot. Maga se tudta, miért. unka után. leszállván a zötyögő munkásbuszról, ököllel csapott a homlokára. Én marha! Hát meglepetést is akarhatott nekem! És most ő is változik, ugye, a terhességgel. Haha. Nekem nincs merszem? Haha ... Húsz gyereket eltartok én, olyat, aki... Aki... gyerek. Átmegyek az új fejtésbe, szervezek egy brigádot... Jó volna most az oviba menni, de Ilona már hazavitte Pétert. Beleszagolt a levegőbe. Ovi-szaga volt. A konyhában még égett a villany. Ilona állt a csapnál és a zsebéből papírt vett elő: — Meghívó. Bál lesz meg műsor május elsején a legényotthon udvarán ... Sándor elolvasta, aztán felállt és töltött a Balatonmellékiből. Ilona keresztbetette kezét a hasán. Nem félt, csak várt. Sándor két pohár után megszólalt: — Elmegyünk a bálba, de addigra vegyél Péternek új cipőt, mert széttaposta az utolsót is. És a... a Kicsinek legyen saját holmija. Rózsaszínű. Biztos lány lesz. — Császár lettem én is — suttogta saját magának Ilona, s ahogy lehunyta a szemét, megint a csilléket látta a fejük s a csillagok között, a magasban kifeszített drótkötélen. CSONTVÁRY KOSZT KA TI VADAR: SÉTALOVAGLAS A TENGERPARTON 6 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, MM. április 19.