Délmagyarország, 1964. március (54. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-15 / 63. szám

Az alkohol a vádlottak padján Miért a halvány fény ? Az alkoholizmus elleni küzdelem napjainkban világ­szerte problémát jelent. M ndjárt elöljáróban meg kell állapitanunk, hogy a magyar • statisztika etekintet­ben korántsem olyan döbbe­netes, mint egyes nyugati államoké. A Német Szövet­ségi Köztársaságban. Francia­országban. Portugáliában az alkohol rabjainak munka­képtelenné válása és az italos állapotban elkövetett bűn­cselekmények száma felet­tébb beszédes tény, Ameriká. rét pedig egyenesen sötét képet festenek az olyan je­lenségek, mint a New York-i negyedekben garázdálkodó részeg bandák gyilkosságai, rablótámadásai, vagy például a rénói véres Szilveszter éj­szaka, amikor 3000 ittas hu­ligán garázdálkodásainak akart véget vetni a rendőr­ség, de fellépésére tömegvere­kedéssé fajult több haláleset­tel és szárak sebesülésével. Húsz perc múl Ián Magyarországon preventív Jellegű védekezés folyik az alkoholizmus ellen. Több ezer embert szabadított meg a káros szenvedélytől a tudo­mányos alapon végzett elvo­nókúra. Magyarországon egyébként hagyománya van ennek a tudományos munká­nak. Egy magyar tudós mun­kájaként született meg a Ne­mes-féle eljárás, az első al­koholellenes tudományos ter­vezetek egyike világviszony­latban. A 20 gramm alkoholt tar­talmazó konyak, vagy azzal körülbelül egyenértékű fél deci rum, két deci bor, két korsó sór, sokoldalúan érez­teti káros hatását a szerve­zetben. Több ezer vizsgálat alapján a következőket lehet megállapítani. A vérben az elfogyasztott 0 gramm alko­hol 20 perc múlva jelentke­zik, 40 perc múlva éri el ha­tásának tetőfokát éa e hatás lassan csökken. Befolyása azontfstn még akkor is érvé­nyesül, amikor már az alko­hol JeléVilete nem mutatható kl. J* Megbomlik az egyensúlyérzék Már.. Rismennytségú alko­holtól megnehezül a bonyo­lultabb mozgásfunkciók vég­rehajtása. A gépjármű-veze­tők esetében csökken az Izomtónus, megbomlik az egyensúlyérzék. Mivel meg­nyúlik ai reakció, veszély esetén lassúbb a fékezés, nem mennek úgy a beidegzett mozgások. A kísérleti méré­sek azt mutatják, hogy a se­bességváltó állítása, vagy a fékpedál megnyomása egy­ötödével lassúbb A hibapont­arány a vizsgált esetekben csaknem kétszeresére nőtt. Gyorsan mozgó járműnél a másodperc töredéke ls rend­kívül sokat számít, s a késés sokszor a baleset okozójává válik. A kismennyiségú alkohol­fogyasztás nemcsak e terüle­ten érezteti hatását. A vezető gyorsabban fárad, és ha egy­más után újabb és újabb be­nyomások érik, mind nehe­zebben reagál rájuk. A fél deci konyak hatással van az emberek jelentős részénél a színlátásra is. A vizsgált sze­mélyek többsége hajlamos a narancsvörös színt a sárgával, a sárgát pedig a zölddel fel­cserélni. Utóalkoholos álla­potban tehát, amikor az alko­hol a vérben ki sem mutat­ható, fáradtságérzet jelent­kezik és éjszakai utazásnál egy fél deci konyak elfo­gyasztása is könnyen elaltat. Romlik a sötétben a fényhez való akalmazkodásl képesség is. öt másodperc helyett két­szeres, vagy háromszoros idő alatt szokja meg a szem a közeledő jármű fényét. J® Ellenőrzést! Nagyon indokolt tehát, hogy az olyan munkaterüle­ten dolgozókat, akiknek ke­zére emberéletek vannak bízva, így például a jármű­vezetők és mindazokat, akik veszélyes munkakörülmények között dolgoznak, rendszere­sen ellenőrizzék. nem fo­gyasztottak-e' munkájuk meg­kezdése előtt, vagy közben al­koholt. E vizsgálat hagyomá­nyos módszere a Herger-féle kénsavas eljárás. A MÁV-nál néhány éve kálilúggal és hi­permangánnal helyettesitet­ték a kénsavval. A Herger-féle mérésnek ugyanis az a hátránya, hogy a gömb már egy pohár sör elfogyasztása esetén is teljes mértékben elszíneződik és így pem. .piutatja kí, jnilyen mennyiségű alkoholt fogyasz­tott a vizsgált személy. Az új eljárás, amelyet dr. Horváth László, dr. Pátkal János tu­dományos kutatók együtt dolgoztak ki, alkalmas, hegy megközelítőleg hü tájékozta­tást adjon a vizsgált moz­Készen gyermekruha Még kívül, az ajtó előtt is álltak, olyan nagy volt az ér­deklődés a Szegedem most megrendezett tavaszi gyer­mekruha-bemutató iránt. A Ruházati Bolt Vállalat ezúttal a Csöpl gyermekruha boltban mutatta be a bájos lányku és fiú manekenekkel a leg­újabb gyermekruha divatot. A szülők örömmel tapasz­talhatták, hogy javult a gyermekruha-ellátás Szege­den, s győzött a célszerűség. A legtöbb lánykaruha kétré­szes kompié, Illetve három részes ízléses kosztümkreá­cióból áll. Különösen szép volt a tojáshéj színű gyer­mekruha és négerbarna ter­liszter szoknya, a csinos sár­ga blúzzal. Tetszett a pasztel színekből összeállított 10 éves kislánynak készült kiskosz­tüm és nagy sikere volt a fiú vizsga, illetve érettségi öl­tönyöknek. Mint kiderült a 15—10 éveS fiúknál divat a kord felöltő és a mellényes öltöny.' A Hag.ytalcaiiéÁsUá<z a uáfa&ztéU TISZTÍTÓSZEREKBŐL A tavaszi nagytakarításra általában csak akkor kerül sor, ha befejeződött a fűtés. A szegedi kereskedelem fel­készült a várható nagy for­galomra. s a háztartási ás vegyiboltokat Jól ellátta ha­gyományos ós új típusú ta­karító-, tisztítószerekkel. Így például bő készlet várja a vevőiket háztartás; benzin­ből, szalmiákszeszből, sző­nyeg- és bútortisztító folya­dékokból, parkett- és pad­lófény esi tökből. A szakemberek különösen ajánlják a tartós fényt biz­tosító padlólákkot, amely több évre leveszi a házi­asszony válláról a parket­tlsztítási gondot. Expressz néven került forgalomba a nagyszerűen bevált szőnyeg­tisztító. Nem hiánycikk az idén a seprű sem, a tava­szi nagymosáshoz pedig a bő választékú mosóporokon kívül még hasznos gyakor­lati tanácsadással is a há­ziasszonyok segítségére siet a kiskereskedelmi vállalat. donyvezető, sofőr, vagy mo­toros fogyasztásának mérvé­ről. J* Alkohol­fogyasztás után A gépjárművezetőknek nemcsak szolgálat közben ajánlatos a szeszes ital fo­gyasztásától tartózkodni. Er. re vall egy rendkívül tanul­ságos eset. Az illetékes.szak­emberek elé több ízben egy­más után ugyannak a gép­kocsivezetőnek ügye került. Felkeltette az érdeklődésü­ket. hogy az illető mindig keddi napon követte el aga­libákat. Megvizsgálták a dol­got és a gépkocsivezető el­mondotta, hogy ő egész hé­ten át tartózkodik a szesz­fogyasztástól, viszont szom­baton, amikor lejár a heti szolgálata, akkor egyszerre pótolja az elmaradt "örömö­ket*. Azt hitte, a szombati mámort szabadnapján, va­sárnap ki alussza és hétfőn már pihenten áll munkába, l^emcsak az ő esete, a bal­eseti statisztika is mást mu­tatott. Az alkoholfogyasztás ókozta fáradtság hosszabb időtartamú . és a szombati mulatságnak kedden is meg­jöhet a böjtje. Az elvonókúránál egész se­reg tudományos alapon ki­dolgozott eljárás áll a ren­delőintézetek rendelkezésére. Ezek alapján a káros szen­vedély rabjaivá vált egyé­nek ezreit mentik meg éven­te az életükre nehezedő al­koholizmustól. Egy lépéssel azonban tovább kell men­nünk. Téves az a meglehe­tősen általánossá vált nézet, amely a delírium tremensre korlátozza az alkohollal kap­csolatos" összes problémákat. Az alkohol nemcsak akkor okoz súlyos problémákat, mikor már félőrölte a szer­vezetet, kismértékben is ká­ros változásokat okozhat rendszeres fogyasztás esetén. K. I. sokféle vásárolható A több mint egy órás szín­vonalas bemutató után a kö­zönség figyelmét felhívták arra is, hogv tekintse meg az üzletben található, nagy vá­lasztékban rendelkezésre ál­ló ruhákat. Mert a készlet olyan nagy, hogy mindezt bemutatni lehetelen volt. A divatbemutaó eredménye már másnap meglátszott a gyermekruhabolt fellendült forgalmán. Sajnos a sok jó tapasztalat mellett o vásárlás során rossz benyomásokat is szereztek a szülők. Általában a szoknyák túl nagyra, bőre méretezettek, a kabátok vi­szont vállban szűkekre. Kevés még mindig a választék az igen jól öltöztető kockás, sportos kiskosztümökből. S még valami feltűnt a szülők­nek, amelyet már máskor is megemlítettek, hogy a külön­böző korosztályok ruháinak ára nincs arányban egymás­sal. Például egy 15 éves lány­nak, ugvan azért az árért le­het vásárolni a ruhát, mint egy 6 vagy 12 évesnek. Nem a bakfis ruha az olcsó, hanem a kisebb korosztály ruhája a drága. Kérik a szülők, hogv az illetékesek ezt az észrevé­telt szívleljék meg. Két lakás, ahol petróleumlámpa világít — Halló, Szegedi Ingatlan­kezelő Vállalat? — Igen. Szatmári főmér­nök beszél. — Van-e olyan lakás a Bel­városban, ahová még nem vezették be a villanyt? — Négy belvárosi lakásban világítanak petróleummal. — S mikor mondhatjuk, hogy egy helyen sem pislá­kol már petróleumlámpa? — Idén belezetjük min­den lakásba az áramot, attól függetlenül, hogy a lakók akarják-e használni, vagy sem. Találomra kiválasztottunk a négy cím közül kettőt Kelemen utca 11 Kelemen utca 11. A Dél­magyarországi Áramszolgál­tató Vállalat épülete mellett áll a ház. A földszinti szo­ba-konyhás lakásban egy ár­va petróleumlámpa vaksi fénye mellett ül Kardos Gá­bor, s hat év körüli kisfia. A gyerek egészen közel hajol a füzetéhez. A vibráló fény mellett a házi feladatát -kör­möli. Az apa a fal mellett ül egy széken, s a homályba vesző magas mennyezet felé néz. Mikor belépünk a homá­lyos lakásba, feljebb csavar­ja a lámpa lángját. Elnézést kérőén szól: — Nem lehet mindennap kikormozni az üveget. Nincs rá időnk. Csak akkor csa­varjuk feljebb a kanócot, ha vendég jön. — Miért nem vezettetik be a villanyt? — Volt itt villany, csak le­szerelték. — ? ? — Van egy albérlőnk, s az nem akar hozzájárulni a vi­lágítási költséghez. Mi meg nem fizetünk más helyett. — S inkább maguk is va­koskodnak? — Nagyon keveset vagyunk itthon, s ha hazajövünk, ak­kor azonnal lefekszünk. Nem sokáig ... Az asztalon rádió áll. Ész­reveszi, hogy nézegetem a készüléket. — Nem használjuk. Nem akartuk átalakíttatni telepes­re. Meg minek is a rádió? — mondja már saját megnyug­tatására. — Az újságban ls benne van, amit tudni kell. — Olvasni szokott? — Hasznos segítség az egészségügyi felvilágosításhoz Szocialista egészségügyünk a beteg ember gyógyítása mellett alapvető feladatának tekinti a betegségek megelő­zését. Ma már mindenki előtt kÖsSshtert, hogy a társadalom egészségügyi helyzetének megjavításában és fenntartá­sában a megelőzésnek leg­alább olyan szerep jut, mint a tényleges gyógyítómunká­nak. A megelőzésnek lénye­ges mozzanata a szervezett közegészségügyi intézkedé­sek mellett az egészségügyi felvilágosítás, amely a gya­korló orvos mindennapi te­endői közé tartozik. Az egy­kor retteget tüdőtuberkoló­zis, a »morbus hungaricus« esetében a magas fokon szer­vezett, a leghatékonyabb gyógyszerekkel végzett be­tegellátás mellett a rendsze­res megelőzéssel, a szűrővizs­gálatokkal és a felvilágosító munkával sikerült döntő ja­vulást elérni. A Gyakorló Orvos Könyv­tára sorozatban adta a Me­dicina Könyvkiadó az olva­sók kezébe dr. Métneki Já­nos és dr. Zalányi Sámuel: A gyakorló orvos egészségügyi felvilágosítási tevékenysége című művét, amely a maga nemében hézagpótló, alapos áttekintéssel és nagyszerű pedagógiai érzékkel megírt munka. A szerzők világosan tagolják mondanivalójukat, s a felvilágosító munka elvi kérdéseinek tisztázása után ismertetik a felvilágosító munka szervezeti, szervezési és pedagógiai vonatkozásait. A könyv olyan szerzőkre vall, akik hivatásuknak ér­zik és tekintik a felvilágo­sító tevékenységet, akik szé­les körű tapasztalatokkal rendelkeznek ezen a téren. Nem könnyű a legkülönbö­zőbb műveltségi fokon álló rétegeknek az érdeklődését és felelősségét a saját, va­lamint a társadalom egész­ségügyi helyzete iránt fel­kelteni. Az érdeklődés fel­keltése azonban a felvilágo­sító munka kezdetét jelenti csunán. és a munka sikerét az alkalmas formában és fel­tételek között átadott isme­retanyag elsajátítása és gya­korlati megvalósítása jelen­ti. Mindezekhez hasznos és könnyen megvalósítható ta­nácsokat adnak a szerzők. A könyv részletesen tag­lalja a felvilágosító munka egyéni technikáját, a felvilá­gosító előadások megtartásá­nak részleteit. Olyan dol­gokra is kiterjed a figyelme, mint az előadások beszéd­technikája, a szemléltetés módozatai, lehetőségei stb. Dr. Métneki János és dr. Zalányi Sámuel munkája igen hasznos támogatást je­lent mindazoknak, akik a mindennapi életben akár folyamatosan, akár alkalom­szerűen foglalkoznak mind­ezekkel a kérdésekkel. Kü­lönösen nagy segítséget je­lent hasznos tanácsaival és tapasztalatainak átadásával azok részére, akik most igyekeznek bekapcsolódni az egészségügyi felvilágosító te­vékenységbe. Nemes Csaba, a TIT Csongrád megyei természettudományi titkára. — Nagyon ritkán.:. Fáj 4 szemem. — Apa — néz a kisfiú a férfire — nálunk már min­dig sötét lesz? Kardos a fiára néz. Sze­mében a villanyvilágítás em­léke lobban. Kedvesen átfog­ja fia vállát. — Ne félj. kisfiam, a jö­vő hónapban bevezettetjük.. 1 S akkor újra hallgathatjuk a rádiót is —, mondja már fe­lém fordulva. Minek? Bajcsy-Zsilinszky utca 13. A házban az alblakokból fény árad az udvarra. Csak egv lakásban van sötét. Idős férfi áll az ajtó előtt, s né­zi a szomszédoktól kiszűrő­dő fényességet. Mikor meg­szólítom még egyszer kőrül­jártatja a szemét az ablako­kon, aztán bevezet a lakás­ba. A helyiségbe, ahová belé­pünk, rég használt gyalu­pad, egy-két összetört, ütött­kopott szék áll. Mindent por borít Kis ajtó nyílik a la­kószobába. Az öreg asztalos öngyújtót kattant fel. Kor­mos kis petróleumlámpát nyújt meg. Kicsi a lakószo­ba, csak egy asztal, s egy szék van benne, de még ezt a kis helyet sem világítja meg a falra akasztott öreg lám­pa. — 1920 óta lakom itt — mondja az idős férfi. — Ha eddig nem vezettettem be a villanyt, akkor már most sem kell. Megvoltam én anélkül; több mint hetven évig. Ahol azelőtt laktam, ott sem volt. Nem bajlódok vele, meg az­tán háborgat ls a fény. — Azelőtt sem akarta be­vezettetni a villanyt? — Apám, nagyapám is pet­róleummal világított, mégis becsületesen éltek. Ezek az új dolgok nem vezetnek jó­ra. Mindig kitalálnak vala­mit, aztán bolondulnak utá­na az emberek. S mesél a "fényességről*; amikor még a ma már kihalt asztalosmúhelyben öt petró­leumlámpa szórta sárga fé­nyét. Fáradt, öreg arcát a kis petróleumlámpa felé fordít­ja Elmosolyodik. Rajtunk; mai embereken mosolyog; akiknek nem jó apáink örök­sége, újat, s mindig újat akarunk. Kovács Attila A világóceán mozgásritnusa Felveszünk szövőnőket, szövőtanulókat, női segédmunkásokat, gép­lakatost, vasesztergályost, textil vagy gépipari végzett­séggel technikust, valamint 4 órás foglalkoztatásra fiatalkorú lányokat. Jelentkezés: A Kenderfonó és Szövőipari Vállalat Sze­gedi Jutaárugyára munkaügyi osztályán. 15 642 Földünk forgása nem egé­szen egyenletes. Vannak évek, amikor ingadozás fi­gyelhető meg a napok hosz­szúságában. A legnagyobb, rövidülés felé mutató elté­rést négyszáz év alatt 1872­ben észlelték, egyébként az ls mindössze — a másod­perc hatezredrésze volt. Igor Makszimov leningrádi ócea­nológus számításaival kimu­tatta, hogy ebben az 1872-as esztendőben az óceánok szint­jének a sarkok vidékén, az Egyenlítőnél észlelhető szint­hez képest, nyolc milliméter­rel magasabban kellett len­nie. A kutató véleménye sze­rint ez a minimális és szinte elhanyagolhatóan kicsiny el­térés elegendő ahhoz, hogy megváltoztassa a nevezetes Golf-aram irányát. A Golf-áram időnként rej­télyes módon ingadozik: fő iránya hol Grönland, hol pedig Norvégia partjai felé fordul. Ez pedig azért fon­tos, mert a Golf-áram visel­kedésétől függ Európa ég­hajlata, nevezetesen az, hogy mennyire zord a tél, csapa­dékos a nyár, milyen magas a Káspi-tenger szintje, s mi­lyen vastagon rakódik le az iszap Olaszország és Karé­ba tavaiban. S ezzel még nem is soroltunk fel min­dent. Makszimov egybevetette a napok valódi hosszúságáról készült csillagászati adatokat az európai telek hidegérőlés más éghajlati tényezők inga­dozásáról valló adatokkal. Az időszak, amit vizsgált, százéves volt. A szovjet tu­dós arra a következtetésre jutott, hogy egyenes össze­függés van a Föld forgási sebessége, a világóceán be­vezetőben említett mozgás­ritmusa, a Golf-áram iránya és a kontinensek éghajlata között. A napok hosszúságában, s következésképpen a Föld forgási sebességében rend­szertelenül bekövetkező el­térések eredményeként az óceánok a sarkok vidékén felduzzadnák. Ez a szintkü­lönbség a tengerek vizének mintegy "újrafelosztásához* vezet. A Golf-áram irányá­nak ingadozása és a zord té» alighanem az óceánok emlí­tett mozgásritmusának a kö­vetkezménye, amit az vált kl, hogy a Föld forgása egyenetlen. 8 0ÉL-MAGYARORSZAG Vasárnap, 1964. Vnárcbfe ?

Next

/
Thumbnails
Contents