Délmagyarország, 1964. március (54. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-14 / 62. szám
Háromszázmillió rubel az alaptőke ~ K. Nazarkin a KGST-bankról l<f>rn/,tHntyin Nazarkin. a kelésre áUó esaközök lénye- A« átszámítási rubelről Gazdasági Együttműködés peseti ésszerűbb klhasznála- szólva K. Nazarkin kljelenNemzetközi Bankja igazgató- sát teszt lehetővé az egyes tette, ennék, mint általános ságának elnöke a TASZSZ országok számára, s e helvzet fizetési eszköznek alkalmatudósítójának adott nyilntko- által lehetővé válik a hitel- zása nem jelent semmi előnyt atábuii kijelentette, u KGST- igények csökkenése a Szovjetunió számára,, mert tagállamai az év eleje A Gazdasági Együttmű'kö- a?. átszfimíliési rubel sáerzéMegkezdődött a LEMP KB 15. plénuma Készül McNamara beszámolója bank uta az összes elszámolások dés Nemzetközi Bankja által sínek egyedüli módja az árutmntep.y háromnegyed né- nyújtott hitelék után felszá- kivitel ós a szolgáltatások s/m, «íiját, eszközeikből per- mttott kamat nem haladja exportja.. fektuólták. Ez arra enged meg az évi 2 százalékot, ák- • következtetni — állapította kor, amikor n tőkés pénzpiameg —. hogy a sokoldalú el- con a számolási rendszer a rendel- annál A Gazdasági Együttműködési Nemzetközi Bank alapU Thant jelentése a Biztonsági Tanács előtt U Thant ENSZ-főtitkár a hivatalosan, hogy egy zászBízlonsági Tanácsban jelen- lóalj — körülbelül 1000 fő — katonaságét szándékszik küldeni a ciprusi ENSZ-csapatokba, s ezek már annyira készen állnak, hogy pénteken útana.k indulhatnak. A többi ország (Ausztria, Brazília, U-st terjesztett bc tárgyalásairól. amelyeket a Ciprusra küldendő ENSZ fegyveres erők összeállításáról folytatett. A jelentést csütörtök este hozták nyilvánosságra Vcu> Yorkban. A főtitkár Finnország, Írország és Svéd hangoztatta, reméli, hogy a különféle körülmények okozta késedelem ellenére az Igen közeli jövőben össze tudják állítani az ENSZ-haderőt. A közreműködésre felkért országok közül Kanada csütörtökön elsőnek jelentette be i,_„.„, v,,, , - - . uesi nemzeutuzi uaiiK. iuapI frt- H Jl'-Jl^ g tőkéjét 300 000 000 átszámítási is tooo szazaiéit. rubelben állapították meg. Ezt az össnegét a tagállamok az egymás között lebonyolódó kereskedelmi forgalomban való részesedésük arányában adják össze. Az adott ország az alaptőke reá efcő részét mind átszámítási rubelben, mind pedig aranyban, illetve szabadon átváltható valutában fizetheti be. Az alaptőkén kívül a banknak lesz tartaléktőkéje) valamint a tagállamok beleegyezésével létesj'tett különleges alapjei. A bank távolabbi terveiről beszélve, K. Nazarkin elmondotta, hogy jövőre az alaptőke egy részét esetleg szabadón átváltható valutává alakítják, s a tagállamok a rendelkezésültre álló átszámítási rubelt szabadon átország) még nem adott végleges választ. Így tehát néhány napba még beletelik, amigaz első csapatkontingensek Ciprusra érkezhetnek. A főtitkár űgy tervem, hogy 8/ ; váltható valutára és aranyi-a ENSZ-csapatok létszáma TOOO fő lesz, ebből 3500 katonái Anglia bocsát rendelkezésre. cserélhetik be. (MTI) Pénteken délelőtt megnyílt Varsóban a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának 15. plenáris ülése. A vitaindító beszámolót Wladislaw Gomulka, LEMP KB első titkára tartotta. Bevezetőben bejelentette, hogy az ülésen a párt IV. kongresszusának időpontját, a küldöttek megválasztásának módját, valamint a kongresszusi előkészítő bizottság áltál kidolgozott téziseket vitatják meg. A kongresszus időpontjául Gomulka 1964. június 15-ét javasolta. A tézisekről szóló javaslat három fő tárgyról szól: a népi Lengyelország húsz évének eredményeiről; az 1066—1970-es ötéves népgazdasági terv fő irányvonaláról és számadatairól; valamint a Párt szerepéről, politikájáról és feladatairól. Gomulka ezután — az 10BB —1970-es ötéves népgazdasági terv — még kidolgozás alatt álló fő irányvonalalt ismertette. A kongresszusi tézisek — mondotta a továbbiakban a LEMP KB első titkára — McNatnara amerikai hadügyminiszter. aki ötnapos dél-vietnami látogatásat követően csütörtökön este — űton Washington felé — Honoluluba érkezett, repülőgépem logjuK a iai.1iu»«- ( pcn€.k üzemanyagíelvéteü szocialista elemeit és | idejét arra hasznáUa fei, a párt eddigi mezőgazdasági politikájának folytatását irányozzák elő. A mezőgazdaság termelésének folytonos növelésére törekedve, s«es termelem formáit. A háromhónapos időszak, amely elválaszt bennünket s kongreszustól, lehetővé teszi a pártszervezeteknek, a többi pártoknak és a Nemzeti Egységfront szerveinek, hogy állást foglaljanak azokkal a tézisekkel kapcsolatban, amelyeket a LEMP Központi Bizottságának 15. plenáris ülése elfogad — mondotta befejezésül a szónak. Gomulka beszámolója felett megkezdődött a vita. hogy — a csendes-óceáni amerikai fegyveres erők vezető tisztjelnek bevonásával — haladéktalanul hozzál'ogjGn a Dél-Vietnamban szerzett tapasztalatairól Bzóló jelentés összeállításához. Mint McNamara kíséretének egyik tagja közölte, a hadügyminiszternek az a szándéka, hogy a jelentés kidolgozását repütóútjának hátralevő részében befejezi, és mihelyt megérkezett Washingtonba, azonnal átadja Johnson elnöknek. Ben Bella elutazott Jugoszláviából Pénteken délután De Gaulle-lal tárgyalt Ben Bella, az Algériai Demokratikus cs Népi Köztársaság elnöke, aki Tito elnök meghívására egyhetes hivatalos látogatáson Jugoszláviában tartózkodott kíséretének tagjaival együtt pétiteken délben elutazott Jugoszláviából. A nvugntí hírügynökségek péntek délután gyorshírben jelentették, hogy De Gaulle francia és Ben Bella algériai államfő a Párizstól délkeletre fekvő Chateau de Champsben találkozott és másfél órás megbeszélést tartott A találkozót a legnagyobb titokban készítették elő. A megbeszélésről a francia köztársasági elnök hivatala az alábbi közleményt adta ki: A két államfő a francia— algériai kapcsolatok egészét tanulmányozta és kifejezte azt a közös szándékát, hogy a két ország érdekében fenntartják és tovább fejlesztik az együttműködés politikáját. De Gaulle tábornok és Ben Bella algériai államfő a megőeszélés során a nemzetközi helyzet különböző kérdéseit is áttekintette. Szovjet javaslat a világűrjogi albizottság előtt Az -ENSZ világűrjogi al- kel vagy kényszerleszállébizottságának ülésén a szov- sokkal kapcsolatos kérdések jet küldöttség benyújtotta rendezésére. A javaslat nagy javaslatát, amely nemzetkö- érdeklődést keltétt az al bírt egyezményt indítványoz zottság munkájában részt ve* az űrhajósokat ért balesetek- vő küldöttségek körében. következik: az esküdtek kioktatása Pénteken, magyar idő szo- Magyar ídS szerint a késő rint délután négy órakar esti órákban várható Brown Urou-n bíró határozatlan tár- bíró Véleményének, valamint talmú szünetet rendelt el a vád és a védelem utolsó felJaek Ruby perén. A szünet- szólalásánalt elhangzása. j\y. ben a bíró előkészíti az es- elnöklő Brown időközben ktidtek kioktatását szolgáló nem hivatalosan közölte. Fragilisek Visvadcr: ÁRULÁS 1939 március 14-e nap Volt a szloVák gikus a szlovák nemzet életében. A Hlinka féle szloVák klerikofaolszla néppárt képviselői ezen a napon tették fel a koronát húszéves népellenes tevékenységükre tra»- területté nyilvánították, s így anyag-gyárakat, elszállították az később a magyar hon- a fegyvereket, a nagy üzemvédek könnyű zsákmánya ahyag-lartalékakat, szállítólett eszközöket és más anyagokat. Az idők folyamán a A néppárti vezet5k szlovák iparnak több mint hogy meghálálják Hitlernek 80 százaléka került a német azt, hogy az ő érdeméből tőke ellenorzese ala. Tiso és az úgynevezett önálló maguk határozhatnak a meg- kormánya a német faslszszlovák állam kihirdetésével csonkított ahogy ők mond- Iáknak a gyárakon kívül olaz országot, és a lakosságot ták —, „kicsi de a mi«Szlo- 010 munkaerőket. szlovák a hitleri birodalom kényé- vákián'k felett, és hogy bebi- munkásokat bocsátott rennek-ltedvének kiszolgáltatták, zonyílsak ideológiai rokon- delkezétére, akiket saját álSzlovákia legveszedélme- ságukat a „nagy Führerrel-, lami pénztárából kellett fisebb fasiszta vezető szemé- saja1 kezdeménvezesükből vetnie. lyiségei, akiket Hitler és a önként teljesítették terveit A buzgó néppártiak készfasiszta diktatúrát a néptö- Már az autonóm Szlovákia ségesen „megoldották* a me^ek demokratikus követe- keretében megkezdték a zsi. zsidókérdést is. A 89 000 léseivel szemben előnyben dó lakosság kiirtására irá- szlovák nem árja közül több részesítő szlovák burzsoá nyúló tervek előkészítését mint 71 000-nek pusztulását pártok támogatták, a mün- megkezdték a csehek üldö- okozták. Áldozataikat előbb cheni események hatása alatt zését és ki üldözését az or- megfosztották tulajdonuktól, lépésről lépésre sziláCdítot- szágból letartóztattak a egészségüktől, társadalmilag ták meg helyzetüket és na- kommunistákat Amikor ki- 68 emberileg lealázták őket, cionálista szenvedélyek élesz- d . . . s végül ugy szabadultak meg lésével a prágai kormányt Ts szor«L tölUk' mindcn 25100 engedménytételre k^zerf- JJJjJS^ lehcS ^t-^^Z tették Mar egy hettel a keres Harmadik Biroda- m=rl"+ müncheni esemenyek utan a lomlnai kétl3ét?beesetten lá„ parlament hozzájárulása nel- toeatták „ fasiszta hntnlmas kül autonóm kormányt ala- Jgg* 3 kitottak es Szlovakia soi-sat ré h Közlemény Mikojan berlini látogatásáról Közleményt adtak ki Anasz- helyettese március 10-től 13tasz Mikojan berlini látoga- ig a Német Demokratikus tásáról. Eszerint Mikojan. az Köztársaság fővárosában farSZKP Központi Bizottsága tózkodott, hogy részt vegyen elnökségének tagja, a szovjet Ottó Grotewohl miniszterminisztertanács első elnök- elnök 70. születésnapjának megünneplésén, tolmácsolja az SZ-KB Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa iidvözletét, és átnyújtsa az ünnepeltnek az érdemei elismeréséért adományozott Lenin-reKletMikojan több ízté™ baráti beszélgetést folytatott Ottó Orotewohllal. Látogatását arra is felhasználta, hogy apját szemével és a vállalatoknál, az utcákon, az áruházakba^ az építkezéseken és a kulturális intézményekben a dolgozókkal folytatott közvetlen beszélgetések során győződjék meg azokról a nagy gaz* dasági és kulturális eredményekről, amelyeket az NDK fővárosának dolgozói eddig elértek. A közlemény külön megemlékezik Mikojannak a Josef Oríopp golyósesapágy-gy árban tett látogatásáról, a gyűri gyűlésen mondott beszédéről. A közlemény megállapítja, hogy Mikojan berlini látogatása során újból kifejezésre jutott az NSZEP és az SZKP szoros testvéri egysége, az NDK és a Szovjetunio kormányának és népeinek szívélyes és bensőséges barátsága. (MTI) 500 birodalmi márkát fizettek Hitlernek. Tlsó kormánya minden lehető módon kimutatta „ön+ « *z2ext hltlét ig>* kegyein a cseh burzsoáziáők maguk kezdték „irányi vákia volt Németország tani*. Első tettük a kiVéte- vál áHiefy méa mindle Í^I egyetlen szövetségese, amely les állapot kihirdelése, a Kommunista Párt működésének betiltása volt. Ezután következett valamennyi olyan péSeket tehetett volna a néppártiak ellen. Egész sor sürgős kérvényt küldték Hitlernek, hogy ügyüket tegye szervezet és egyesület meg- véídegesen a maeáévá hogv szüntetése, amelyek a nép- ^ 8 a g e d' nogy pártot addig az Ideig nem támogatták, végül pedig a szlovák föld kiárusítása. A véleményét. szegedi Vlr. és CSATORNAMŰ Vállalat a Doák füri'ne Utcai vízvezeték kiesereléiével kapciolatbsn a Kállay U uteában n ksllay O. és Deák F utca keresztezddésénél a Posta feeilt oldalon az úttestet i kfi7.au jármavek elíl ttl. >ló 16—21 közöti lezárja B. 15836 hogy a tai-gyalás eme utolsó szakaszáról engedélyezi az „élő* rádióközvetítést. Eddig sem rádiómikrofont, sem televízió, illetve filmkamerákat nem engedtek be a tárgyalóterembe. A CBS-társaság, a közvetítésre kizárólagos jogot kapott. A2 esküdtek verdiktje, s egyben a per lezárása vasárnapra várható. A Szegedi Fémfeldolgozó cs Finommechanikai Vállalat (Honvéd ter 2'b.) gyakorlattal rendelkező szerszámlakaitokat IL S. 1M14 • £11 • megtámadta Lengyelországot, Katonailag ítészt vett a Szovjetunió megtámadásában és hadat üzent Nagy-Britanniának ós az Észak-Ameriktii H^HBBH Egyesült Államoknak elerhessek Szlovakia „teljes sziovák fasiszták cinizmusa önállóságát*. Ezért hűséget, tetőpontját érte el, amikor a I örök odaadást és korlátlan hitleri katonai hordákat saHorthy féle Magyarország segítségét ígértek neki. Hit- ját nemzete eUen hívta be, lekanyarította a legterméke. ler. akinek Csehszlovákia amelyik 1944 augusztusában nyebb harmadot, egymillió megsemmisítése a müncheni hősiesen felkelt az erőszak lakossal együtt. Hitler csak esemenyek után cSak forma- ^ gonoszság ellen, úgy mellékesen elvette Petr- ^s kérdés volt, eleget tett a zajkát, Bratislavának a Du- néppartitik kenésének. A ná- 1930 m/,rc;uc I d.e utan na jobb partján fekvő kül- titkosszolgálat ügynökei HlarciUS 14 eaTátvárosát és Devint Beck meglátogattak dr. Tisót, a ra alatti országba a sötétLengyelországa pedig az bratislavai szeparatista kor- séfi költözött. A szlovák nép északi határvidék egy részét mény elnökét és saját repü- azonban meg a legnagyobb szállta meg. Kárpát-Ukrajna tógépükkel Hitlerhez szállí- üldözések idejen sem veszis megszűnt Szlovákia admi- tották. Ott aláírták az „egyez- tette el reméhyét. Sohaserii nioetratív része lenni. Fa- menyt*. s 1939. március alkudott meg a fasizmussal 14-én kihirdették Szlovákia és annak szlovák képvise„állami önállóságét*. Egy tóivel. Ezt nyomatékosan kinappal később, március 15- nyilvánította a klerikális én, dr. Hácha államelnök- köztársaság hatéves fennélnek Hitlernél tett látogatása la6a ^at'. amely nagyarányú után sor került Cseh- és .szabotazsoktól, a szlovák kaMorvaország megszállására, tonáknak a keleti frontról A Wehrmacht bemasírozott val0 tömeges szökéséin át az a cseh országrészekbe és 1944 augusztusi dicső szlo„Böhmen und Mahren* né- vAk nemzeti felkelésben végven birodalmi protektorátus- zódött. A felkelés — amelysá változtatta a héttét a fasiszta uralom időszaka álatt az illegális 1, t- ' . 1kleri- Kommunista Párt készítette ur. ii50 csatios káiis _ tómagBa klindulókormánya és az alárendelt pontja lett az új népi deszervek valójában a nácik mokratikus köztársaságnak, végrehajtó szerveivé váltak. A szlovák nép a felkeléssel A németek uralták Szlová- lemosta magáról mindazt a kia majdnem valamennyi szennyet, amelyet a kleriko. legfontosabb gazdasági pozí- fasiszták dobáltak rá és a cióját és leplezetlenül kira- testvéri cseh nemzettel bolták. Elfoglalták a nyugat* együtt egyszer s mindenkorszlovákiai katonai objektü- ra győzedelmeskedett a felmokat, elfoglalták a hadi- szabadult köztársaságban. siszta vezetői pontosan a néppárt mintájára autonóm saját kocsijában KELETKEZŐ tJRÉSI, T0Z-, IOPA5I KAROKKÁ, ÜVABBA A VEZETŐ ÉS AZ UTASOK BA1ESETERE, , az AUTŐ£ASCOS3IZVOSÍTÁ» NYÚJT ANYAGI VÉDELMET. (ElVllA G O SrTAST A2 "t AUAMI áZTOSiTŰ fIGKJAl/JM4AK Az Egyesült Arab Köztársaság Belügyminisztériuma közzétette a nemzetgyűlési választások március 10-én lezajlott első fordulójának eredményeit. Az első forduló eredménye ként 34 paraszt- és 12 munkásképviselő kerül a nemzetgyűlésbe, 61 pedig a lakosság más rétegeit képviseli. Ar. Olasz Kommunista Párt országos szervezési konferenciájának pénteki ülésen folytatódott a vita Emanuelc Macaluso beszámolója felett. Luigi Longo, a párt főtitkár-helyettese felszólalásában mindenekelőtt a kommunista tömegpárt Jellegzetességeit elemezte. A tömegpártnak széles körű és mindenoldalú kapcsolatot kell teremtenie a munkásokkal és minden dolgozó réteggel. Gyűjteményes kötetben kiadták Hruscsovnak a kommunista nevelééről és az ideológiai munkáról 19.56 februárjától 1964 februárjáig mondott beszédeit. Átadták a személyt kultusz áldozatává lett bolgár párt- és állami vezetők hozzátartozóinak, Trajcso Kosztov, a BKP Központi Bizottságának volt titkára. Hja Bojadzilev, a BKP Központi Bizottságának volt póttagja és Manol Szakelarov volt miniszter — haláluk után adományozott — magas állami kitüntetéseit. 2 Dél-MAGYARORSZÁG Szombat, 1964. U. \