Délmagyarország, 1964. március (54. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-11 / 59. szám

Magyar—bolgár barátsági gyűlés Budapesten (Folytatás az 1. oldalfái.) — jelentette ki Kádár János elvtárs, majd Igf folytatta: A felszabadulás óta a közös je­len és a jövő fűzi minden ed­diginél szorosabbra barát­ságunk szálait. fárt- és feormányküldött- senjr az emberiség számára Beszéde Végén Kádár Já- együttműködésre támaszkod- rögén fegyvereket ségeink tárgyalásai, párt- az egyetlen járható út. A bé- nos elvtárs hangsúlyozta: a va, sikerrel fejezi be a s/.«- rópa térségében, rnanháo-, népfront- és if- kds verseny egyben osztály- bolgár elvtársakkal folyó cializmus anyagi-műszaki bá­Közép-Eu­1 békén egymás mellett élén elvének győzelméért harc, a fó harci forma a szo- megbeszélések a köztünk zisának megteremtését a cia]izmusnak a kapitalizmus- fennálló jó elvtársi kapcso- Bolgár Népköztársaságban. Országunk, miközben sa­ját tartalékainak legtelje­sebb és legracionálisabb kihasználására iörkeszik, továbbra is aktívan részt vesz a nemzetközi szocia­lista munkamegosztásban. jósági küldöttségeink ta­lálkozói hozták még köze- sal vívott harcában a béké- latok légkörében haladnak 1«W> egymáshoz népeinket, ért, a szocializmus világá- és valamennyi kérdésben nek megteremtéséért. megnyilvánul pártjaink, kor­Ebben a helyzetben na- mányaink álláspontjainak gyobb valamennyi szocla- teljes egysége, lista ország, minden anti- Barátságon és bizalmon Imperialista és békeszerető alapuló kapcsolataink a erő Imperialistacltcnes egy­ségfrontjának fontossága. Gazdasági kapcsolataink- — mondotta Kádár János kai összefüggésben Kádár elvtárs —, hogy a nyugatné- Nagyon fontos valamennyi János elvtárs elmondotta, met militarizmus az első Szá- marxista—leninista párt és a hogy külkereskedelmi for- mú vészély Európában. Ezért nemzetközi kommunista moz­galmunk az utóbbi öt évben követeljük a német békeszer- galom egységének erősítése, csaknem 70 százalékkal emel- ződés megkötését és Nyugat- Az MSZMP és a Bolgár KP kedett. A közelmúltban feje- Berlin szabad várossá nyíl- sikeres harcot vív a marxiz­7. 'dött be országaink tervht- vártítását Nagyra értékeli mus— leninizmus tisztaságá­vataláinak tárgyalása az kormányunk a bolgár kof- ért, a kommunista világmoz­1966—70-es évek népgazdasá- mánynak a balkáni atom- galom sorainak tömörítésé­fii tervelnek összehangolásé- fegyvermentes-övezet és a ért. ról. lengyel kormánynak a kö- Ma minden kommunista A gazdasági, a kulturális zép-európal atomfegyver- legszentebb kötelessége es tudományos együttntü- mentes övezet megteremte- erősíteni az egységet, ködé* országaink között série tett Javaslatait is. mint nemzeti és nemzetközi ar. elképzelhető legeimélyül- Ma a békés egymás mellett céljainak elérésének fontos 1.ebb. A termelés nemzetközi élés politikája, a békés ver- feltételét, szakosítása és kooperációja, a Todor Zs'vkov elvtárs: mostani látogatással is to­vább fejlődnek. A fenti élvek gyakorlati Todor Zsivkov elvtárs hangsúlyozta a nemet béke­szerződés megkötésének fon­tosságát és kijelentette: meg kell akadályozni hogy a bonni rcvansiszták atomfegyverekhez jussa­nak. Pártjaink és országaink a proletár nemzetköziség s a/. 1957-es és 1960-as moszkvai értekezlet nyilatkozataihca Pártjaink, kormányaink és megvalósítására törekedve a híven készek arra, hogy szo­. . ... ..... mulf Viúnar* „ Hr.li/.fir .. .. A­népeink, mint eddig tették, a jövőben is szoros egység­ben együtt küzdenek közös céljainkért, a szocializmus* ért, a békéért. A bolgár elvtársakkal lét­rejött ezen találkozó ne­künk új erőt ad saját mun­kánkhoz; új sikereket kí­vánunk bolgár testvérpár­tunknak, a testvért bolgár népnek — fejezte be beszédét Ká­dár János elvtárs. körös beruházások nélkülöz­hetetlen eszközei népgazda­ságaink fejlesztésének. Abból a KGST-országok komthu­rtlsta és munkáspártjai által kialakított politikából indu­lunk ki, hogy az egyes szocialista orszá­gok átfogó gazdasági fej­lesztését összhangba kell hozni a termelés nefnset­Ullül szakosításával. E politika gyakorlati alétá­niaoztása Magyarország és Bulgária gazdasági st Közös cél, közös eszmény fűz össze bennünket Ezután nagy taps közben Todor Zsivkov elvtárs lépett a mikrofonhoz. - Bevezető szavaiban meg­fejlódé- kös2önte a szívélyes fogad­ímely a többi szocialista tatást, elismeréssel szólt a állammal való szoros együtt- gyárban látottakról, üdvö- gyökerei ott élnek a mar­műkOdésbe épül. zjjtfe a gyár valamennyi xlzmus—leninizmus győzel­A nemzetközi küzd őt éreti dolgozóját s átadta a magyar méért, a kommunizmus dia­népeink, együtt a szovjet R<4pnek a bolgár testvérnép, daláért vívott közös mun* néppel és a szocialista közös- a bolgár kommunisták har- kában ós harcban, ség többi népével, a haladó C(XI üdvözletét, emberek millióival eltökél- Ar MSZMP Központi Bi­ten hantolnak az új háború jottságának és a magyar veszélye ellen s külpolitikán- forradalmi munkás-paraszt Itat a különböző tártadalmi kormány meghívására azért rendszerű országok békés jöttünk az Önök országába egymás mellett éléeenek le- _ mondotta ezután Zsivkov nép forradalmi hagyotná- ró], hogy a gazdasági és nyálban, kulturális építőmunkában az idegen hódítók ellen ví- megedződött és gazdag ta­vott évszázados hősi har- pasztalatokat szerzett bolgár cokban, a kölcsönös testvéri nép, a nemzetközi szocialista .segítségben. Barátságunk múlt hónap végén a bolgár párt- és kormányküldöttség latogatást tett a Szovjetunió­ban, A szovjet elvtársak, mint mindig, ezúttal is nagy fi­gyelmet tanúsítottak ha­zánk iránt, megértették problémáinkat. A Szovjetunió gondoskodá­sának a kifejezése az a kö­zös egyetértés, hogy gazda­sági és kulturális életünket hozzuk közelebb a szovjet gazdasági és kulturális élet­hez, hogy jöjjön létre egy kormányok közti szovjet— bulgár gazdasági és tudomár nyos-műszak] együttműködé­si bizottság. S ez a gondos­kodás jutott kifejezésre ab­ban ls, hogy szovjet elvtársaink készek voltak újabb Jelentős pénz­ügyi és műszaki segélyt nyújtani országunknak. Teljen mértékben támogatlak a Szovjetunió javaniatalt Ml, bolgárok és magyarok üzenetét, hogy kapcsolják ki a háborút, mint a terü­leti és határviták rendezé­sének eszközét. A bolgár nép forrón üdvö­barátok és fegyvertársak zölte a párt Központi Bízott­vagyunk, s azok maradunk ságának és a kormánynak azt a jövőben Is, mert össze- az elhatározását, hogy párt­fűz minket a közös cél, a és kormánydelegációt küld a _ ,, .. közös eszmény. 'Szovjetunióba és a Magyar ™jes egeszében tamogatjuk 7 Zeivkov elvtárt ezután be- Népköztársaságba. azt 8 Javaslatot is, hogy jój­uinl elvei veaerlik. elvtárs —. hogy a szívünk- szélt arról, hogy már több- Küldötteégünk és a Ma- íon ,lot/e megnemtámadási Törekszünk az általános es höz oly köl!el éUÓ elvtársa- ^ör járt hazánkban, B köze- gyar Népköztársaság Kádár ferzcidéLa. .NATO-államok teljes leszerelésre, tidvó- 1nkkal. a Magyar Népköz- lebbről ls megmerte né- János elvtárs vezette kül- f® 8 Varsói Szerződős tagal­röljük és értékeljük a tór9aság vezetőivel megvi- pünket, eredményeinket. - döttsége között már megkez- J81?81. la,,zott- váljék a moszkvai részleges atom- ta88Uk a paJ,da»égl, kulturfi- őszintén meg kell monda- dődtek a tárgyalások Balkan ea a t oldkózi-tenger esendegyezményt. jls és pórt kapcsolatok tor non% hogy én és küldöttéé- Ezek a barátság és a teljes egesz tersege atom- és raké­s lankadatlanul küzdünk az yabbl fejlődésének időszerű gunk többi tagja is — ál- egyetértés jegyében foly- tamentes övezetté, hogy fa­atomfegyverck teljes betiltá- kérdéseit, hogy kicseréljük lapította meg Zsivkov elv- nak, sáért es megsemmisítéséért, véleményünket a nemzetközi társ — nagyon elégedettek s érintik a két ország egvütt­A magyar éí a bolgár kor- helyzet, a nemzetközi kom- vagyunk azzal, amit önök- működésének kérdéseit és a rrmny — valamennyi saocia- munista- és munkásmozga- néi tanulhattunk és láthat- nemzetközi helyzetet is. Ezért llstii országhoz hasortloan — jom legfontosabb kérdései- tunk. Elismeréssel emléke- nemcsak a két ország köl­nagyra értékélté Hruscsov aett meg a magyar népnek a csönös kapcsolatának a meg­elvtái's üzenetét a világ <U- párt- és kormányküldött- mezőgazdaság. a tudomány, erősítését szolgálják; lutn- CS kormányfőihez a te- segünk látogatását teljes Jog- a művészet, a kultúra fej- elősegítik a szocialista or­rületi viták és a határkérdé- gal nevezhetjük testvéri, ba- íeeztéeében. az ipari terme­rátl látogatásnak. lésben és a mezőgazdaság E barátság gyökerei ott szocialista átszervezésében élnek a bolgár és magyar elért eredményeiről. gyasszák be az atom- és hid­ros =zövetSé!-ben és meg­bonthatatlan egységben ha­ladjanak a nagy Szovjet­unióval, s a szocialista világ­rendszer országaival. Ml mindent megteszünk, hogy megőrizzük és megerősítsük a szocialista országok, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom eggyéfor­rottságát. A Bolgár Kommunista Párt és a Magyar Szocialista Munkáspárt országaink sajátságainak megfelelően, alkotó módon alkalmazza* maxlzmus—leninizmust, s elszántan védi annak tisz­taságát. Mindkét párt szilár­dan vallja a szocialista és a burzsoá ideológiai kibékít* hetetlenségének elvét. Népeink — mondotta be­fejezésül Todof Zsivkov elvtárs — magabiztosan ha­ladnak előre és nincs olyan erő, amely letéríthetné őket a szocializmus építésének útjáról. Beszédét, amelyet a ma­gyar és a bolgár testvéri nép barátságának éltetésével fejezte be, a gyűlés részt­vevői hosszantartó tapssal fogadták. Kovács Kálmán zárszava után a gyűlés az Internacionálé hangjaival ért véget. Kedd délután az MSZMP Központi Bizottságának szék­házában folytatódtak a ma­gyar és n bolgár párt- és kor­mányküldöttség tárgyalásai. A tárgyaláson részt vettek a küldöttségek és szakértőik. (MTI) sek békés megoldáséról. Tudjuk, milyen veszélyt je­lentenek a békére a területi viták, a határviszályok. Ab Imperialisták as idegen területek megszerzése utá­ni hajszában az elmúlt 90 esztendőben kétszer sodor­tak Világháborúba az em­beriségei I A harmadik világháború pe­A bolgár nép jogosan büszke eredményeire — Hazájuk — mondotta­dig elkerülhetetlenül termo- nagy eredményeket ért el a nukleáris lenne, amely év- RnoCialista demokratizmus századokkal vetné vissza az fejlesztésében is. Mindez, emberiséget. Ezért — mint a kedves magyar elvtársaink, magyar kormány nyilatkozata örömmel tölti el a bolgár I-. leszögezte — népet, * az önök sok másba­helyeseljük azt a szovjet rátáit ls. Teljeeen osztjuk a javaslatot. hojrv köttessék testvéri magyar nép meg­nemzetküzi egyezmény, győződését, hogy harcos párt­anielyben a kormányok kWe- jannk vezetésével — amely lesik magukat, hogy ar. álla- szilárdan megvédelmezte a tnek közti mindenféle ieril- jgociallzmus ügyét az ellen­leti és határvitákban lemon- támadásaival szemben, s dnnak ar. erőszak alkalmazá- következetesen valóra váltja sáról. A Magyar NépköBtár- fl marxizmus—leninizmus sasáé kormánya a maga ré- eszméit — győzelemre viszi síéről kése minden saüksé- n „iociallzmiis és kommn­grs lépést megteuhi, amely niemus ügyét Magyarortzá­elOsegítheii egy ilyen egyeX- gon meny megkötéséi ' „ Népünk — mondotta ez Kádár János elvtárs emlé- _ M idén ünnepit a kez teteit, a panamai, a clp- szocialista forradalom győ­rual. dél-vietnami imperialis- veimének huszadik évfofdu­ta törekvésekre, amely arira ldját. Ezt az évfordulót a jól irányul, hogy az említett or- végzett munka tudatával szagokban és másutt fégyve- várjuk, mert res erővel tartóztassák fel hazánk dolgozói Joggal le­a nemzeti felszabadító m» hétnek büszkék elért ered­galom fejlődését. Éberségre ményelkrc int betűiünket a nyugati or- a müvekhez döntően hozzá­szágok raliéla- és hükteárirs járuit testvéri Szovjetunió­fegyverkezési hajszája, a val & többl szoclallsta őr­nukleáris fegyverek elter- szággal va]ó együttműködés, iesztésére kifejtett törekvé- {jgy gondolom, nem azük­sük s az. hogy létrehozzák a ^^ részletesen beszámol­NATO sokoldalú nukleáris nom sikereinkről. De azt •Tóit — Nyugat-Németország mcg kell mondnnom. hogy a i-cszvéielével. '' •••• • szagok, s a nemzetközi kommunista mozgalom ösz­szeforrottságát. a béke és a nemzetközi meg­értés ügyét is. A bolgár kormány, kifeje­zésre juttatva a nép törek­véseit, helyesli a békés együttélés lenini elveit, mert azok teljes egészében megfe­, ..... t, lelnek a jelenkori társadal­ZrT^t fj fejlődés objektív feltété­leinek. Ezért tel les mértékben tá­mogattuk Hruscsov elvtárs tudatában élő káros radványok ellen. Meg vagyunk győződve ar­Befejeződtek a lengyel-finn tárgyalások sikerekkel nem elégedtünk Probléma Európában, hogy mcs, s szemünket sem huny a nv sddlk világháború Juk be a nehézrégek előtt. Után tizenkilenc évvel még | nincs al iirva a német bé­keszerződés. Történelmi tapasztalatok ta­nítottak meg bennünket arra Az új szocialista társada­lom nem születik meg. ha nem küzdünk a nehézsé­Az NDK Külügyminisztériumának nyilatkozata A Német Demokratikus Nyugat-Berlin nem tartozik Köztársaság Külügyminiszlé- Nyugat-Németországhoz, riuma hétfőn este közzétett Az NDK Külügymlnlszté­nyilatkozatában elítéli, hogy riumának nyilatkozata ki­a bonni ultrák visszaélnek emeli azt is, hogy a nyugati Nyugat-Berlin helyzetével hatalmak az 1959-es genfi és a várost agresszív revarus- külügyminiszteri órtekezle­politikájuk szolgálatába akar- ten ünnepélyesen megígér jak állítani. A nyugatnémet kormány jogtalanul beavatkozott azok­ba aJ tárgyalásokba, amelye­ket az NDK kormánya és a nyugat-berlini szenátus tar­ték: a nyugatnémet fegyverke­zést nem terjesztik kl Nyu­gat-Berlinre. Most mégis Nyugat-Berlinbe hívtak össze a szövetségi Kekkonen finn köztársasá­gi elnök lengyelországi láto­gatásáról kedden este közös közleményt adtak ki. A köz­lemény a többi között igy hangzik: Kekkonen március 3. és 11. koEötti hivatalos látogatása során Lengyelországban meg­beszéléseket folytatott Za­wadzklval, Wladyslaw LEMP Központi Bizottsága első titkárával. A megbeszélések során a finn tárgyaló felet tájékoztat­ták Lengyelországnak a kö­zép-európai atomfegyverek befagyasztása ügyében tett legújabb javaslatáról. Mind­két fél kifejezte azt a nézetét, hogy a részleges leszerelési megállapodások biztonsági övezeteket teremthetnének és hozzájárulhatnának a nem­zetközi légkör megjavításá­hoz. A megbeszélések során Kekkonen meghívta Aleksan-. der Zawadzkit, Finnországba. A meghívást a lengyel állam­mpackival és tanács cinöke elfogadta, a lá­Qomulkaval, a togatás időpontját később ál­lapítják meg. Kekkonen kedden este fo­gadást adott Aleksander Za­wadzki tiszteletére. A finn köztársasági elnök ma, szer­dán utazik haza Finnország­ba. Ben Bella Rifekéban Ben Bella algériai köztár­sasági elnök, aki Tito elnök meghívására Jugoszláviában tartózkodik, kedden reggel különvonattal Zágrábból Ri­jekdba utazott. A nagy adriai kikötőváros lakossága lelke­sen köszöntötte az algériai nép felszabadító harcának vezérét. Ben Bella útjának követke­ző állomása Brioni szigete lesz, ahol folytatódnak a Belgrádban megkezdett ju­goszláv—algériai politikai tárgyalások. tott a tavaly decemberben — gyűlés katonai bizottságénak a látogatási engedélyek ügye- ülé8ét amelyen a polgári la- : ben — kötött megállapodás kosság mozgósításával kí- | megújítására, A bonni kor- vannak foglalkozni. many meg nem engedhető mó­don nyomást gyakorolt a nyugat-berlini rfzenatusra, amely engedett is ennek a nyomásnak. Mindennek n nyugat-berlini lakosság látja kárét — mutat rá a nyilat­kozat. A nyugatnémet kormány Lcmmcr revansista bizott­sága is Itt U1 össze és az NDK belügyeibe való beavatkozást vitatja meg. Az NDK Külügyminiszté­riuma a legerélyesebben tiltako­zik e nemzetközi jogba üt­A kommunisták kapták a legtöbb szavazatot A francia belügyminiszté­rium jelentése szerint a va­sárnapi járási választások el­! só fordulójában 069 megyei ! tanácstagot választottak meg, | viszont 563 járásban egyik I jelölt sem kapta meg a sza­kozó visszaélés ellen ellenséges magatartását pél- és figyelmeztet azokra a i vázátok abszolút többségét dázza az is, hogy a szövet- súlyos következményekre, és ezért e helyeken a jövő va­ségi gyűlés több bizottságé- amelyek az ilyen felelőtlen sárnap megismétlik a válasz­jffk, az átkos kapitalista I nak ülését Nyugat-Berlinbe politikából szükségszerűen tást. A hivatalos jelentés ls múlt. a gazdasági életben, I hívták össze. Ismeretes, hogy adódnak. (MTI) megállapítja, hogy n Fran­cia Kommunista Párt meg­erősítette pozícióját, ötven lelépő kommunista tanácstag helyébe, már az első forduló­ban 40 kommunista jelöltet választottak meg. A szavaza­tok 21,60 százalékát a Kom­munista Párt jelöltjei kapták, a Francia Kommunista Part ezzel az első helyen áll vala­mennyi párt közül. X JÉL-A1 ASHAítORSZAw Szerda. 1964. március 11.

Next

/
Thumbnails
Contents