Délmagyarország, 1964. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-17 / 13. szám

Gyanúsítások kereszttüzében | Szerződési ívből, kötbérpapírból mm lesz exportsipő lyes szer. az önkiszolgáló rend­Akik elrontják a jót Igen ez a korszerű, el kell ismerni, de elrontják a jót, az úiat azok, akik tulajdon­képpen pusztán passzlóból, vagv csupán azért mert mód Kényes vita az önkiszolgáló boltban — Bocsánat. — szólt az jöttünk arra hivatkozott hogy hogy a 60 ezer forint meg­önkiszolgaló bolt pénztárosa csak "szórakozottságból* tette engedett kálóból, csak 3 ezer a fizetni akaró vevőnek — a zsebébe. Volt olyan, aki forint értékű hiányunk van. a zsebében levő árut még huzamos ideig a tejbe rakta Most. a legutóbbi leltárnál nem számoltuk fel. — azóta nem árulunk ki- 40 ezer forint volt a káló. — No, de kérem — tilta- mért tejet — a kávét, a va- Mégis azt mondom, hogy he­kozott az idős asszony — jat, a csokoládét Egv eset­micsoda eljárás ez, nincs az ben Rfi forint értékű árut én zsebemben semmi! Tes- szedtünk ki egv nő szatyor­sék nézze meg! jából. Barackpálinkát, két Es bizonyításképpen kífor- csomag Terv cigarettát, hét ditotta üres zsebeit szeme darab "Édes Annát* lopott könnyes lett a megszégveni- K. Anna. Felvettük a jegy­testől. az, emberek, akik a zőkönyveket és továbbítot­penztárnál a hivatalos kosa- tuk az illetékeseknek. Tu­rakkal sorban álltak meesró- dunk arról, hogy 7 forint ér­könyödve bámulták a jele- tékű lopásért 300 forintra wn rá- zsebrevagnak, vagy netet büntették az illetőt. Majd- -óvatosan* a táskába helyez­— Már előre bocsánatot, nem naponta előfordul eltu- nek cigarettát, csokoládét, kértünk — magyarázkodott lajdonítás, főleg felnőttek kö- pálinkát s egyebeket. Hozzá a pénztáros — Sajnos, ne- vetik el. Egv alkalommal kell azonban tenni, olyan is künk kötelességünk a gyanút négy csokoládét "csent el* „,-. ,,,,. , m ' ' tisztázni. két diáklány, 16 évesek. Be- eloforduU> ^ hívtam őket a raktárba s megjelent az üzletben és be­Alaptalan meghurcolás számon kértem tőlük, hogyan jelentette: -Kisgyerekem ha­... , „ követhettek el ilyet? Azt fe- za hozott két 6 forintos ola­befe az őt "ért Xff « t-hnikumban be- jos haJat, szeretném kifizet. •_f ÜL. , ' szelik diaktarsaik, hogy itt . ., , .., , megírta az esetet a szerkesz- lehet j { ^ nem ak7artak ni*. Az ilyen a becsület pel­tosegnek es azzal vádolta a lemaradni. Ki vagja ^^ daképe. Nem kellene megol­8-as bolt dolgozóit hogy ot e/t a ^ .pofont?„ Mi ^isz- dásként talán az eltulajdo­-Itójdalommal Tmel h^v SZÜk a VásátTa a bőrünket, "Rók neveit kiírni az üzlet a 5? SS vanc£ « íria lódunk. elkapjuk a -szarká- szegyeljék magukat és intő kai* és ebbe a harcba bi- példa legyen minden meg­zony tévedés is becsúszik. gondolatlan ember számára? Négy évvel ezelőtt., amikor Dél-Magyarország szerkesztő- mert. a külkereskedelmi vél­| a párt megjelölte az ipar mű- ségéhez is. íalat invitáltatta őket. A ..fel­szaki fejlődésének irányát, — Ugye megmond tuk., nem peres ' h külkereskedelmi vál­legfontosabb feladatait, nem- tudnak bennünket ellátni íalat volt. Sérelmezte, hogy csak a minisztériumi üzemek megfelelő anyaggal — han- a szövetkezet elnöke, Krajkó mérnökei, technikusai, mun- goztatják. Hiába vannak gé- András, csak véieményelté­kásai válaszoltak gyorsan é« peink és tudunk naponta réssel írta aló az ötezer pár tevékenyen a felhívásra, ha- 320—350 pár cipőt készíteni, nyugati export szállítási nem több szegedi kisipari szö- — nincs miből, szerződését Ez a vélemény­vetkezet is. A Cipő-, Csizma- A jóhírú szegedi cipész- eltérés a fentebb említett és Papucskészítö Ktsz-ben mesterek szövetkezetében az régi igazsagot tartalmazta: előbb csak a vezetők s a párt- egykori kézművesek ma már ha kapunk hozzá megfelelő lagok munkája volt a műsza- mesterként kezelik a gépeket, anyagot, csak akkor válla­ki fejlesztés hajtóereje, de A többség akaratával úrrá lünk kötelezettséget a gyár­később, amikor a tagok is lettek az átszervezés nehéz- tásra, szállításra, felismerték, hogy ez a kö- ségein és a fejlett technika- A megfelelő anyag ansli­zösség, a népgazdaság és sa- val. technológiával képesek nos kikészítésű sötétbarna ját maguk közvetlen érdeke, valóban 350 pár cipőt is ké- színű felsőbőr lenne. Ebből a többség ügye lett az üzem- szíteni .naponta, és nem is kellene fűzött fejű férfi ci­ház építése, a korszerű tech- akármilyen minőségben. Te- pőket gyártani. Az úgyneve­nika és technológia megte- hát nemcsak megbarátkoz.- zett keményanyaggal talp­tak az újjal, hanem el is sa- börféleséggel viszonylag el játították. Most mégis vé- vannak látva, de felsőbőr gighullémzott az elégedetlen- nincs, azért már egy hét óta ség a munkatermeken és el- nem dolgoznak a felsőrész­jutott a szerkesztőségig is. Az első negyedévre szerző­dést kötöttek ötezer pár kellett megérnem* — levelében S. Béláné o Hunya­di Jáno6 sugárút 4. sz. alól. — Így történt — mondta őszintén a nagy Széchenyi téri élelmiszerüzlet vezetője, Józsa .lános. — Bizony elő­fordul, hogy a gyanú alap­Nagyobb forgalom — több káló Megváltozott az üzlet és Az talan. A néni bizonyára megváltoztak az eladók, olyan mozdulatot tett, ami ügyes, városszerte elismert felkeltette maisára íi fiscypl- kiszolgálókból m^'gffigycú.őlc, met, -gyanússá vált*, de tisz- nyomozók, gyanúsítok, lelep­tázódott a dolog, bocsánatot lezök lettek. Ennélfogva szá­kerttmk tőle. mos vevő nem szívesen jön Mint minden napos dolgot nz ftnkiszolgáló boltba, hi­kőuölte ezt velem az üzlet- ha előzőleg már másutt vezető, akit régóta ismerek, vá^ron valamit, tele van a ki tűnő szakember, rajcaigá- táskája, vagy a zsebe, nagyon dg szereti hivatását, ismere- rrw. őrzés, hogy » boltban tes udvariasságáról. Most.vi- gyanús szemmel néznek reá. szent <5 is természetesnek _ Szükség van az önJri­tartja. hogv molesztálják a molftáló rendszerre? — tet­vevőket? Kitalálta a gondo- tarn M a k4r(Mrt a boltveze­latomal mert maris válaszolt tőnek. — Igen — felelt határo­Egy csokoládé zottan, az eddigi ellenérvek ,-„ , . ... , ellenére. — Azonos idószak­— 300 forint büntetés .... , ... . ' hoz viszonyítva a korábbi — Amikor tavaly nyáron gyorskiszolgáló bolttal szern­megnyitottuk ezt az önkiszol- ben most 32 százalékkal na­gáló boltot, azt mondtam az gyobb forgalmat bonyolítunk Mert a becsületes emberek ezrei szeretnének nyugodtan bemenni az önkiszolgáló bol­tokba. de kényelmetlenné te­szik vásárlásukat azok, akik okot adtak a gyanúsításokra. Markovit* Tibor remtése. És a kisebbség? ü Nincs mibtil — Ráérünk arra még. hi­szen úgy sem tudnak ben­nünket ellátni elegendő és készítők. Az itteni leállást később követi majd a töb­bi üzemrész is. Még ígéretet sem kaptak „ „„fA^ói^v sati exportcipő gyártására, az anyagra, amikor Buda­Ehhen^iH^nLm X™ Egyikhez kaP*ak ™<H? pesten a döntőbizottság előtt LttfiK StLl^ "ragot. A nyugati exportci- vitatkoztak a külkereskedel­" S p6k e,s5 5^llftmánvát a mi vállalat képviselőivel. A bővítetlek több mas szakma- szerződéstervezet szerint már beh üzemet. Ezért nem volt Jjmu4r 24.dn kel]ene in_ nehez leszerelni a „raerun.k dlkan; arra még" nézet hangoztatott. ban Lapunk hasábjain is vitába nem ,ehet ci at gvArtani szálltunk álláspontjukká!. Ezért most nemcsak a szö- B Szerződés vetkezet vezetőihez címez.ték föieményeltéréssel Az elmúlt napokban a szö­vetkezet. vezetői a központi megfelelő nyersanyaggal, fe- szovjet és öte^r nár „vu. lesleges a gepesites — mond­Anyag nélkül azon­régi igazság — hogy megjegyzésüket, a maguk vélt Igazáról a maradi né­zet hangoztató!, hanem a döntő bizottság előtt jártak, Méhkirályné Az NOS nagykövetségének szakmai filmbemutatója A Német Dernókratilcus A nyári hónapokban, a mentumos felesége heves Cannes-i filmfesztivál nap- szerelemmel ostromolja. A jaiban érdeke, film híre bonyodalom ebből származik. járta be a világsajtót. Egy A történet extrém, bizarr ismeretlen rendező, Marco és groteszk. De a rendezőnek Ferrari a bigottul vallásos ezzel a furcsa történettel olasz házasság intézménvét társadalmi szempontjai és vette célba, s hatásos, mu- céljai voltak. Az előítéletek- Köztársaság budapesti nagy­latságos formában figurázta tői és ostoba elvektől fertő- kovetsege es a Gépipari Tu. ki. A film női főszerepét a zött olasz társadalmat akarta óomanyos Egvesulet szegedi Magyarországon is jól is- kigúnyolni. Ez teljes mérték, csoportja tegnap a Vörös mert Marina Vlady játszotta, ben sikerült is neki. Hogy Csillag Filmszínházban film­aki ezért az alakításáért, sikerült, abban nagy szere- vetltésj rendezett. Beve­Cannes-ban megkapta a "leg- pet játszott Marina Vlady zet6 előadást Elfriede Wag­jobb női alakítás- díját. A sokszínű alakítása. A film "er Handelsrat, az NDK szerep azért is érdekes, mert elején még szende, ártatlan nagykövetségének keivs ke­Marina Vlady, aki rendkí- kislány, később azonban fo- delmi tanácsosa mondott. A nagy tetszéssel fogadott üzlet dolgozóinak: -Kedves le. Ez a fejlődés pedig dön- : ^ sok fümben játezdtt már_ k0zat05an atalakul, s heves, ^ «=rszesse1 logauou vevőinkhez legj'ünk tovább- tő, a kulturáltabb kereskede- d]ejében először ebben a forróvérű kielégíthetetlen előadás után több kitűnő ra is bizalommal. Egy kar- lemben az önkiszolgálásé a « i filmben alakított szatirikus szerelmes' lesz. Az Alfonsót kisfilmet vetítettek. Bénul­ta rs a bejáratnál fogadja jövő. Kevesebb alkalmazott, őket és igazítsa útba a vá- gyorsabb kiszolgálás, sarlókat, mit hol lehet talál- — A pénztárnál pedig sor­ni.« Ez az útbaigazítás fig.ve- bah állnak — folytattam a lő szolgálattá vált az első vitát. -pofon- után: egy nő ellopott — Nálunk három pénztár egy 56 forintos csirkét. Ez működik és kevesebb ideig volt a bizalom? Aztán jött áll sorba a vevő, mint a ma­a többi pofon, csak néhány sik rendszerű üzletben, példát említek. Két rumaro- — Mennyi a káló? mát találtunk egy hölgy zse- — Az sajnos, sok. Amikor bében, a másik narancsot a gyorskiszolgáló boltot be­tulajdonított el, s amikorrá- zártuk a leltár után kiderült, több jelentős termékét, löb­bek között az RS 09 jelet viselő traktort, a Simpson mopedet, egy, a mezőgazda­Rádióműsor Fentek PETŐFI RADIO KOSSUTH RADIO , „A , . 4.39 Hűek. 4.33 Vldáman-trls- «•", •c-n! 3.09 Hirek. 5.03 Falurádió. r?k- 1400 Tnmrene. 14.10 iddiá­á.9fl Hírek. 7.99 Hírek. 7.19 üj es vizallasjelentes. 14.23 7.30 Színház- és mozi- h°"ny.u deU,am«k' H'r,ek: 13.95 A nyul. Elbeszcles. 13.23 könyvek, műsor. 8.00 Műsorismertetés, n.io Balettzena. o.oo Követelmények Zenekari muMikí 16.10 K6nnyu­es lehetőségek. 9.20 Tánczene. *fnn híradó. 17.00 Hírek 7.05 10.90 Hi-ek 10.10 Kendő elei- Korunk nagy gondolkodoi. 17.33 A-, míisora m m Teli dalok. 17.40 A város elnt művészi 21.00 tő... Az óvodások műsora. 10.30 .„,-,. , Villanófényben: a, túlóra. 10.33 "kar. 10.4a Kórushangverseny Udvarüy Tibor énekel. 10.39 Lot- stúdióban. 19.00 Mi történt to eredmények. U.oo Népi zene. nagyvilágbaní 1S.U Borok 11.17 A világítótorony. Rádiója- áJ«k, - dalok 19.40 I.áttuk, hal­lék. 12.00 Hírek. 12.(3 Mindenki lottuk:. . . 20 00 Bartók kedvére: 12.37 A vidéki szinhá- Pálvala. 20.39 Táncrlnlok zak műsora. 13.43 Gazdaszemmel Hirek. 21.03 .leanne-Marie Darre. a nagyvilág mezőgazdaságáról. Andre Navarra es Jean-Plerre 14.90 Hírek. 14.19 Beethoven: c- Bampal hangversenye. 22.20 Kö­dur vonósnégyes. 14.40 Beszélő /r-p-Azsia utjain 27.30 Ope­íöldgőmb. 13.95 Színes népi mu- rettreszletek. 23.00 Hírek, zsika. 13.33 Rózsa Sándor. Rádió­Talevizioműsor es Melisande. 16.4.1 R. «4-es n­porttekercs. 17.00 ötórai tea. 17.50 Műsorismertetés. 18.00 Kirek. .10.99 Tv-híradó. (tsm.l 10.15 Te­18.13 Zenekari muzsika. 18.43 Két lesport. (Ism.) 10.50 Az urhat­orszaggvűlés között . . . 19.00 Pó- rám szolgáin. Pergői esi vfgnpe­rtium 84. Közben: 19.54 .To éjsza- rájának tv-fllmváltozata. (Ism.) kát. gyerekek! 20.no F.sti Kroni- j] t1n Mese a leggazdagabb ve­ka. 22.00 Hírek. 23.30 Magyar no- csehszlovák rajzfilm t»k. 24.00 Hirek. 0.10 Operaréaz- r™ml' 1 sensziovaa rajzunm. Ip.^lt. (Ism.) 11.40 A jövő hét műsora. főszerepet. megszemélyesítő Ugo Tog- látták a tavalyi lipcsei _ va­A történet Rómában, a Va. nazziban is remek színészt Kart:. a jénai Zeiss Művek tikán árnyékában játszódik ismerünk meg. Öt még nem munkáját és gyártmányéit, egy nagyon vallásos család láttuk filmen, de megnyerő ™lam!n,t a keletnemet ipar körében. Regina, az alig 20 egyénisége, rokonszenves hu- *~uu ^ éves lány férjhez megy Al- mora arról győzi meg a né­íonsólioz. a tekintélyes üz- h min(Jen tekinteV letemberhez. Alfonso rokon- • . — „ szerves férfi, dc mar nem ben melto partnerc világhí- ^^ kitűn6cn hasZ!losít fiatal, 40 eves, és tempera- rú tarsnójenek. hato permetezőgépet és a valóban -mindent tudó* Uni­wrsa.l kotrogepet. A filmvetítés után az MTESZ Széchenyi téri klub­jában fogadást adott az NDK egy pillanatig a társat véli budapesd nagykövetsége. A A r e JSZQ ka Mérlegkésssitő belepeúscl és lakatos szakmunkásokat azonnali felvess a Snegwii Gépipari Ktss. Püspök u. 11 'a. sz. alatt K 34 Ha -jól értettem tegnap es­te a Vörös Csillag Moziban a közönség magatartását An­tonioni világhírű filmjének, Az éjszakanak vetítése köz­ben, azt hiszem, a nézőté­ren szinte kézzelfoghatóan jelentkezett a csalódottság. Sokan kétségtelenül mást vártak. Gondolom, a címből a tartalomra is következtet­tek, s azt hitték, valami olasz házi buli tanúi lesz.­nek. és.szép nőket, láthatnak majd kombinéban vagy eset­leg anélkül. Antonioni filmjében scin­mi ilyesmiről nincsen szó. Sőt, nemcsak ilyesmiről, ha­nem a hagyományos érte­lemben vett. a közönséghez közelálló filmszerkesztésröl se. Az olasz rendező népte­len komolysággal, őszinte­séggel elemzi egy házasság válságát, azt a rossz közér­zetet, ami a férfit és a nőt is eltölti. A magányról be­szél, az egyedüllétről, a mély és tartós emberi kapcsolatok hiánvának veszedelméről, s mindezt rendkívül rokon­szenvesen, egyszerűen, lát­ványos és hatásos fordulatok nélkül adja elő. A film hősei — Gíovan­ní, xz íré Lídia, a felesége ée Valentina, sünben az íré megtalálni — egyedül van- ... . , . , nak, kínzó magány gyötri fogadáson megjelenték az uket, s ebből a magányból MSZMP Csongrád megyei nem tudnak kitörni. Szoron- bizottságának, a Műszaki és gó tétova emberek ók nem Terlnésze+tudomanyi Bgye„ egeszen tudjak, mit is akar­nak, csak azt tudják, aho- sülét szegedi mtézó bizott­gyan jelenleg van. az nincs ságának, a Gépipari Tudo­jói. Ebből keresnek feloldó- manvOK Egyesület helyi cso­dást.. Betegek hat s Antoni- ' , . ,... oni ennek a betegségnek az portjanak kepviselői, es a analízisét adja. A gyógymó- szegedi ipari üzemek vez.ecői. dot azonban nem közli. Ezt a nézőnek kell megtalálni, kikövetkeztetni. A befejezés sem teljesen egyértelmű. Nem "tudiifk. Giovanni és Lidia véglegesen egymásra találtak-e. tartós lesz-e vé­gül az egymáshorfordulás? A film stílusa rendkívül sajátos és erőteljes. A ren­dező részletező aprólékosság­gal mutatja be a hősöket, lelkivilágukba próbál beha­tolni. Már a bevezető részek éreztetik azt a szorongó, bi­zonytalan hangulatot, ami az egész filmre és hőseire is olyan jellemző. A rendező magas színvo­nalú munkájának erős tartó­oszlopa a kitűnő színészgár­da.' Mindenekelőtt a Giovan­ni szerepét játszó Marcello MaistrOanní é* a feleséget alakító Jeanne Morcau. Ö. l. i vita és a döntés nem hozott meglepetést Nem a szövet­kezetet. a külkereskedelmi vállalatot marasztalták el. Ezzel azonban nincs vége az ügynek, hiszen a szövetke­zetnek csak február vegére ígérnek anyagot, s szállítani már január végére kellene. A g.épek állnak. s lehet, hogy valahol már szövege­zik a kötbérigényt Ezért, az­tán nemcsak Szegeden lesz drága ez az analinos bőrből, fűzött fejjel készülő ötezer pár férfidpő. Dollár helyett hSlbár? A szövetkezetiek úgy tud­ják, hogy egy pár cipóéirt kilenc dollárt kapnánk, ha szállítanánk időben Jgy az­tán könnyen megtörténhet, j hogy nem mi kapunk, ha­I nem mi fizetünk. — A jó cipőre idehaza ts szükség van, csoportosítsuk át a termelést és gyártsunk a belkereskedelemnek — ja­vasolták többen. Könnyű ezt mondani, akadály itt is van. Talán nincs felsőbőr? De igen, egészen pontosan 44 ezer deciméter. 5200 pár ci­pőnek elegendő. Ez a ta­valyi késedelmes szállítás egy része. Ezen túl már 18 ezer decimétert még decem­ber 12-én visszaküldték a bőrgyárnak, mert a minősí­tés nem felelt meg, s a gyár minőségi ellenőrei elismer­ték az észlelt hibát, helyette azonban nem küldtek sem­mit. A raktárban levő 44 ezer deciméter bórt is mind újra kell vizsgálni, osztá­lyozni, addig nem nyúlhat­nak hozzá. Az új üzemház már nem úi tartalmat, hanem anyagot követel — és joggal. E kö­vetelés kielégítését nemcsak néhány ember keresete, munkája sürgeti, hanem a népgazdaság külkereskedel­mi tervének teljesítése is. Ezért ne papírokat gyártsa­nak es azon vitatkozzanak, hogyan es miként írják alá a szállítási szerződést és kit terheljen a felelősség a sú­lyos kötbérért! A szerződési ivekből ée a kötbérpapírból nem lesz cipő. Na*y Pál Tömegszerencsétlenség egy párizsi építkezésen Párizsban szerdán délután megállapítani, hányan dolgoz­összedölt egy épülő lakóház, tak az építkezésen a szeren­A 12 emeletes épület befe.ie- esetlenség p'illanatában. A /és előtt állott. A vas- és be- szemtanúk szerint a 40 méter tontörmelékek maguk alá te- magas épület 2—3 másodperc mették az építőmunkásokat, alatt kártyavérként omlott Csütörtökön reggelig 19 halót- össze, alig egy-két munkás­tat és 15 sebesültet húztak ki nak volt ideje, hogy elmene­a romok alól. Mintegy 10—12 küljön a katasztrófa szín­munkás még hiányzik, kevés helyétől. a remény, hogy életben van- A vizsgálat még nem álla­nak. pitotta meg a szerencsétlen­Az áldozatok főleg algériai, cPg okat, a szakemberek va­marokkói és lengyel szárma- ,„„, , _ zású munkások. Az építkezés lószmunek tartjak^ ho£y iroda is a romok ala került rtiítóvállalat nem végzett és így nem tudják pontosan megfelelő talajvizsgálatot Péntek. 1964, jteoaár 17. DÉL-MAGYARORSZÁG 3

Next

/
Thumbnails
Contents