Délmagyarország, 1964. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-07 / 4. szám
Goldwater „programja" Goldwater arizonai szenátort úgy hiszem, hírből csaknem m:nden újságolvasó Ismeri. ö az az előkelő úriember. aki az amerikai képviscl íházban tajtékot fújó oroszlánná változott, amikor a moszkvai alomcsendegyezmény ratifikációs vitájára került sor. A lapok abban az időszakban szinte naponta hozták a nevét, olyan jelzőkkel, amelyeket még az USA különböző nagy hírügynökségei aggattak rá, s amelyekre egyáltalán nem lehetett büszke a szenátor úr. Nos. Bnrry Goldwater annak idején nem tanulta meg, milyen népszerűtlen dolog ma, ha az embeT — legyen az akármilyen nagy politikus —, olyan megegyezések ellen rúgkapál, amelyeket az egész világ vár, sőt. hivatalos ratifikálásuk előtt lelkes hangjával már szentesitett is. Erre vall. hogy a szenátor az elmúlt pénteken bejelentette, hogv az amerikai Köztársasági Párt jelöltjeként Indulni kíván az Idei elnökválasztáson. Az NBC televízió társaságnak adott nyilatkozatában pedig közölte, hogy megválasztása esetén felmondaná a moszkvai atomesendegvezményt és felújítaná a légköri nukleáris robbantásokat, "ha ezt előnyösnek lartaná az Eeyesült Államok szempontjából- Káprázatos -programjának* további részei: megfenyegette a Szovjetuniót, hogy elnökké választása esetén megvonja tőle az USA elismerését, ha Így engedményeket kényszeríthet kl, s az Egyesült Államok egyszerűen faképnél hagyja az Egyesült Nemzetek Szervezetét, ha ott helyreállítják Kína jogait. "Csodálatos* elképzelések! Igazán nagy eseményt jelentene az egész világon, ha mondjuk az USA megvonná elismerését a Szovjetuniótól, harmincegy évvel azután, hogy hivatalosan tudomást vett létezéséről. Az is -szép* lenne, ha a világ egyik nagyhatalma otthagyná az ENSZ székházát, amiért végre rendeznek ott egy igen fontos kérdést. Goldwater elnök úr ezekkel az intézkedésekkel mindenesetre egyszeriben -híresemberré válna, akit nagyon sokan ... emlegetnének. De népszerű emberré aligha. Még akkor sem, ha egyáltalán valaki elnökké válhat Amerikában Ilyen -fennköltprogrammal, — 1964-ben. VV. L. N. Sz. Hruscsov hazautazott Lengyelországból Hruscsov szovjet miniszterelnök vasárnap befejezte Lengyelországban nem hivatalos látogatását és visszautazott a Szovjetunióba. Vasárnap Hruscsov és Mazurov részt vetlek a tiszteletükre rendezett ebeden, amelyen jelen voltak Gomulka, Zaivadzki, Cyravkiewicz és mások. Az esti órákban a vendegek Varsó felé utazva elhagyták az olszlyini vajdaságot. N. Sz. Hruscsov és K. T. Mazurovot a varsói gdanski-pályaudvaron búcsúztatták. Ez alkalommal jelen voltak Gomulkával és Zawadzkival az élen a párt- és állam vezető személyiségei. A határig a vendégeket elkísérték fgnacy LogaSowinski, Adam Rapacki, valamint a varsói szovjet nagykövet A. Arisztov. * A vasárnapi lengyel lapok képeket közöltek a vadászaton részi vevó Hruscsovról és Gomulkáról. A hétfőn megjelenő Trybuna Ludu és más újságok a hivatalos jelentés mellett fényképeket hoztak a pályaudvari búcsúztatásról. Alakul az atlanti háromszög London nyiiQtnlanul tekint az áj A ciprusiak többsége helyesli Makariosz politikáját Makartosz ciprusi elnök A szigetország lakosságé- egysege — mutat rá az vasárnap találkozott több nak többsége támogatja a AKEL felhívása — a Cipparlamenti küldöttel és a Makariosz-kormánynak azt rusi Köztársaság fő támasza görög lakosság vezetőivel, az elhatározását, hogy a lesz a londoni értekezleten. Megvitatta velük a szigeten londoni tanácskozásokon Az egység lehetővé teszi, kialakult helyzetet és azt az szembeszegül a kulisszák hogy a londoni tanácskozás álláspontot, amelyet a köz- mögötti JVA "TO-intrikókkal sikertelensége esetén Ciptársasági kormány a janu- és nem engedi, hogy az ér- rus törvényes kormánya az ár 15-re tervezett londoni tekezleten a nyugati hatal- ENSZ révén igyekezzék ér ' értekezleten elfoglal. mak Ciprusra kényszerítsék vényt szerezni jogos köveA tanácskozás résztvevői akaratukat. teléseinek. helyeselték a Makariosz- A ciprusi nép haladó Küctük ciprusi alelnök kormanynak a belső helyzet pártja, az AKEL, nyilatko- . .. ., ,, ... , „ rendezésére tett intézkedé- iatot adott ki, amelyben szinten m'ilatkozatot adott seit és az elnöknek azt a felszólítja a ciprusi népet, ki, amely ismét vádasKódik hivatalos nyilatkozatát, hogy még szorosabban lö- a sziget görög lakossága elhogy a köztársaság korma- mörüljün a kormány köré a len. A nyilatkozat többi konya a küszöbönálló londoni mostani válság leküzdésére, zött azt állítja, hogy a göröértekezleten a garanciális Az AKEL, helyesli a kor- gök „újabb támadasra kéés szövetségi szerződések mánynak azt a döntését, szülődnek" és a török kihatálytalanítására törekszik, hogy az ENSZ-ben felveti a sebbséget „közvetlen vegaranciális cs szövetségi szély fenyegeti". Kücsük szerződések érvénytelensé- szerint Makariosz elnök a gét. Támogatja továbbá a garanciális szerződések hagörög lakosság vezetőinek táiytalanításával azt akarja ama hivatalos nyilatkoza- megakadályozni, hogy a tötát, hogy a londoni értekez- rökök az ankarai kormány leten a Ciprusi Köztársaság segítségét kérhessék. (MTI) diplomáciai évad elé © Köves Tibor, az MTI londoni tudósítója jelenti: Ludwig Erhard nyugatnémet kancellár január második felében esedékes londoni látogatása és Home brit miniszterelnök február első felében sorra kerülő washingtoni útja előtt az angol fővárosban egyre több szó esik a Washington—London—Bonn -diplomáciai háromszög* kialakításának lehetőségéről. Angol kormánykörök felfogása szerint az -új atlanti hármas* szoros együttműködését a következő tényezők után az amerikai elnök biztosította a nyugatnémet kancellárt, hogy -nem fogja elherdálni a családi ékszereket-. -Mindenkit meglepett egyébként — folytatja a tudósító a birtokon belül levó ~ « TOriJeM korman/ hir" Bonnt, mint Londont, ^n tamadt lelkesedése a amely sikertelenül próbál- békeoffenzíva megindítására, ta megtörni Párizs ellenál- hiszfn ha!'om héttel ezelőtt, lasat amikor a brit miniszterelnök és Butler külügyminiszter Washington és Lon- vallotta meg hasonló hajlandón egyaránt fontos dóságát, Washington utálko. érdekének tekinti, hogy zását, sőt felháborodását te. életben tartsa az eszmeese- jezte ki- (MTI) függetlenségének és egységének tiszteletbentartására, a külföldi beavatkozás megszüntetésére és a garanciális, valamint szövetségi szerződések azonnali hatálytalanítására törekednek. Az AKEL hangsúlyozza, hogy a ciprusi nép és kormánya sikeresen szembeszegülhet g mostani NATO'jsszeeskii véssél, ha a ciprusiak, politikai és ideológiai nézeteltéréseiktől függetlenül egyesülnek a sziget függetlenségének és szabadságának védelmében. A nép rét Moszkvával, s úgy véli, hogy a -rugalmasabb keleti politika- felé tájékozódó Erhard könnyebben kezelhető partner lesz, mint a gyanakvó Adehauer. »A hármas szövetség* című vezércikkében a Sunday a -különleges angol—amerikai társas viszony hatóSzovjet —amerikai kulturális tárgyalások kezdődnek Ma rer-gel Moszkvában a Foy D. Kohler, az EgyeKülfoldi Kulturális Kapcso- sült Államok moszkvai nagylatok Állnrm Bizottságéban követe, valamint Frank Sismegkezdödnek az 1904—1966. coe. a Külügyminisztérium évi kulturális cserére vonat- képviselője vezeti az amerikozó szovjet-amerikai tár- kai küldöttséget. gyalások. Hétfőn délután az ameriA szovjet kormány a Kul- kg. képvise]ök ós a Külföldi földi Kulturális Kapcsolatok KuUuralis Kapcsolatok ÁlAllaml Bizottságát bízta meg laml BÍ7nttRásAnak vezetői a tárgyalások lefolytatásé- eU;7ctes tárgyalásokat folyvnl. A szovjet küldöttség ve- fflttnk B munkarendről, vazetője: Szerge.i Romanovsz- ,amjnt a sorfmlevő ülésekkel kij. a bizottság elnöke. A ^^„fi cgyéb kérdésekMűvelődesugyi, és Közép- én (MXT, Felsőfokú Szakoktatási Mi- rol' nisztérium. valamint, a Mezőgazdasági Minisztérium, a Tudományos Kutató Munkákat Összehangoló Állami Bizottság, a Szovjet Tudományos Akadémia és az. alkotói szövetségek kénviselőiből alakult a küldöttség. teszik szükségessé, illetve le- Times hangoztatja, hogy hetövó: Nagy-Britanniának nincs féltenivalója O . Nyugat-Európa szárazföldi hatalmai kö- Johnson és Erhard barátaid csak Franciaországnak kozása, vagy akár »különés Nyugat-Németországnak kapcsolatai miatt van számottevő súlya, minthogy azonban Fran- «>"»• elaország megtagadja a A befolyásos hetilap abszoros együttműködést az ban ]$t megnyugtató elemet, Egyesült Államokkal, Wa- bogy a7 amerikai—nyugatnéshington szükségszerűen met „különleges* kapcsolaItonnt igyekszik magához tok csupán Európára korláláncolnl. tolódnak majd, viszont © Adenaucr távozása óta érezhetően e! hidegült Párizs és Bonn társas viszonya, s a Közös bftre világméretű*. Piacon belül felszínre ke- Az angol hivatalos körök riilt francia—nyugatnémet kényszeredett mosolya elleellentétck megkönnyíthetik nére a "hármas szovetségDe Gaulle diplomáciai és gei„ kapcsolatos számításogazdasági elszigetelését. kat erösen beárnyékolja az Ebben a vonatkozásban a félelem, hogy Nyugat-Néazonban Washington most metország végül is elragadeokkal íontosabb potenciá- batja Nagy-Britanniától az lia szövetségesnek tekinti Egyesült Államok első számú európai szövetségesének "l rangját. A Sunday Teiegraph méla undorral állapítja meg az Erhard tiszteletére rendezett "népünnepélyről*, hogy Kennedy elnök idejében "elképzelhetetlen lett volna efféle texasi—teuton jamboree*. A Sunday Times washingtoni tudósítója szerint Johnsonnak sikerült megnyernie Erhard támogatását a Szovjetunióval folytatandó puhaA pápa visszatért Kómába A dél-vietnami szabadságharcosok tevékenysége új év óta felélénkült. A leghevesebb harcok Tan An városnál fejlődtek ki a megerősített állásokból harcoló gerillák és az állásokat támadó kormánycsapatok között. A Saigonban kiadott kormányjelentés 15 katona elestét és 49 megsebesülését ismeri el. Aref Iraki elnök dekrétumot adott ki az alelnöki tisztség megszüntctésérőL Ezt a tisztséget a november 18-1 államcsíny után létesítették és FSakr, a haathtsta kormány volt vezetője töltötte be. Nagy Jelentőségű esemény Shriver, az amerikai "béke- Í Bakrt az elnöki dekrétum zajlott le vasárnap este a hadtest- irodájának igazga | alapjón nagyköveti rangban Szentföldön, VI. Pál pápa tója Názáretben nyújtotta át. 3 külügyminisztériumba hezarándokútján. A pápa, a ró- Shriver sajtóértekezleten kömai katolikus egyház veze- zölte, hogy Johnson elnök, tője és Athinagorasz pAtriár- Időpont, megjelölése nélkül, ka, a konstantinápolyi egy- javasolta találkozásukat, g az ház feje, Jeruzsálem jordá- indítványt a pápa melegen niai szektoréban, a biblikus fogadta, nevezetességű Olajfák he- Hétfőn 18 óra után néhány gyén megbeszélést tartott. A perccel Róma Ciampino rekét egyházfő vezetói nem pülőterén leszállt az a DC—S találkoztak 1430 óta. VI. Pál típusú repülőgép, amelyen pápa és Athinagorasz pátrl- VI. Pál pápa tért vissza' a árka — mint a hírtigynöksé- keresztény vallás szent hegek jelentik — átöleltek egy- .Jyein lett zarándokút járói. mást és "békecsókot váltottak*. A két egyházfő vasárnapi megbeszélése után. amely fél órát tartott, VI. Pál és Athinagorasz hétfőn reggel ismét találkozott. A pápát Segni olasz köztársasági elnök fogadta. VI. Pál távirata Dobi Istvánhoz VI. Pál pápa JeruzsálemVI. Pál pápa ezután Jeru- bél üdvözlő táviratot intézett lyczték.. tizen vyntr nap alatt összeseittöbb mint 1 200 000 nyugat-berlini látogatott a város demokratikus részébe. Most szombaton és vasárnap, a két utolsó napon, valósággal megszállták az NDK fővárosát a nyugat-berliniek. Szombaton 240 000, vasárnap pedig ?S0 000 ember kereste fel a város demokratikus részében élő rokonait, s ez a demokratikus Berlin 1,1 milliónyi lakosságit tekintetbe véve, annyit jelentett, hogy a mosianl hét végén minden ötödik ember nyugatberlini volt az NDK fővárosában. Chestcr Itowles. az Egye„ji.-m _ _„-,„ wl„„4(„ _ . . . i sült Államok Indiai nagykövemből a nyolc kilometer- Dobi Istvánhoz, az Elnöki | véU> nemrégiben clöadássore fekvő Betlehembe utazott, Tanács elnökéhez. A pápa a ro/atot (..irtott a delhi egychogy felkeresse azt a helyet, táviratban annak a reményéahol a Biblia szerint Jézus nek adott ktfejexéet, hogy a született. A színpompás autó- világbéke tartós lesz. A kafelvonulást nagy tömegek tolikus egyházfő hasonló tarköazöntötték. A gépkocaika- talmú táviratot intézett a viraván felett az induláskor lág vezetőihez és a nemzethelikopter lebegett, amelyet közi szervezetekhez. Husszein Jordániai király — . személyesen vezetett. Vasárnap egyébként átadták a római katolikus egyházfőnek Johnson amerikai temen. A Pravda hétfői számában Pasztuhov megállapítja, hogy mondanivalójának lényege kimerült a támadásban az állami szektor és a tervgazdálkodás ellen, a magónkapltallsta ösztönösség dicsőítésében. CSEH—OSZTRÁK köruts7i« autóbusszal mórctus "5-tól itnrtlir l-lg. Részvételt rlíj: ".«5!> Ft. Jelentkezni lehet január 10-ig DSUSZ, Klauzál tér í. «z. K. 10 Nflt aezíclmunkásokat, fiatalkorú láncokat 4 órás foetalkoztatásra. ea^tersálvoaokat, valamint lakatosokat felvesz s KenderfonO é« SróvölOBrl Vállalati Szegedi Jutaárueyára. K. 12 Segédmunkásokat, hálózatszerelőket, elektrikusokat felveszünk. DAV, Szeged, Klauzál tér I. sz.. n. emelet a. ajtó. X14J tolódzó eszmecseréhez, ml- elnök levelét. Az üzenetet Választások a Közép-afrikai Köztársaságban A Közép-afrikai Köztársa- függetlenségét. A Közép-afság lakossága az ország tör- rikai Köztársaság a gyarmaténelme során első ízben já- tosítók kizsákmányolásának rult szavazó urnák elé, hogy következtében fejlődésében megválassza elnökét. elmaradott agrárország. LegA választások egyetlen je- főbb mezőgazdasági terméke löltje Dávid Dako, a Fekete- a kávé, a dohány és a földiAfrika Szociális Haladásáért mogyoró. Küzdő Párt vezetője. Az ország területe 617 000 Nem teljes adatok szerint négyzetkilométer — több a választásokban a szavazás- mim hatszorosa hazánkénak jogosultak 97 szazaléka Da- _ lakossáca 'viszont csak kóra adU le szavazatát ' a ssa5a viszont csax A francia gyarmat 1960. 1 227 000 fő- Közülük 10 szádecember 13-án nyerte el Zalák európai. (MTI) Folytatódott az auschwitzi per tárgyalása A frankfurti esküdtszék viseletében, akinek vérrokohétfőn folytatta az au- nai Auschwltzben pusztulschwtízl SS-pribékek peré- Uk el. A bíróság a per élnék tárgyalását. A harmadik ső tárgyalási napján eluUsítárgyalási napon is a vád- totta Kaul ügyvédnek ezt a lpttak személyi adatainak kérését, miután azonban a felvétele folytatódott. berlini ügyvéd hétfőn újabb Ezt megelőzően a bíróság okmányokat terjesztett elő, engedélyezte Kaul berlini . ügyvédnek, hogy a perben most en2edé,yezték magánvádlóként lépjen fel vádlóként történő fellépését, több olyan NDK-polgár kép- (MTI) Kivégezték Georgievet Mint a BT A hírügynökség árulásért és kémkedésért a jelenti: a bolgár nemzetgvű- Legfelsőbb Bíróság halálra lés elnöksége január 4-i ülé- ítélte. sén megvizsgálta Ivari Gepr- A bolgár nemzetgyűlés elgiev kegyelmi kérvényét, nöksége a kegyelmi kérvényt Georgiey volt bolgár cjiplp- elutasította. Az ítéletet végmatát, mint ismeretas, haza- rehajtották. (MTI) 2 DÉL'MAGYARORSiAG Kedd. 1964. január 7.