Délmagyarország, 1963. december (53. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-15 / 293. szám

a. szk irutyitye DAL HAZAMRÓL Mint megrögzött agglegény, teljes mértékben a közétkeztetéstől függök. Nincs a városban egyetlen olyan étterem, ahol ne fordultam volna meg. .4 szóbanforgó önkiszolgáló étteremben először voltam. A rózsaszínű kotyvalék — az étlapon borsosként szerepelt — azonnal elvette az étvágyam. Odamentem a tálalóablaknál álló leányzóhos és őszintén közöltéin'' Étit ' tapasztalataimat, vetően McgrámKANYEVSZKIJ: H hívatlan prókátor villogtatta szemét, majd pillantást vetett a sorbánállókra. Tekintete egy egészségtől kicsattanó, kerekarcú, 45 év körüli férfin állapodott meg. — Pantyelejmon Zaharovics — csicseregte legédesebb hangján. — ön állandó vendégünk. Mondja meg a polgártársnak, hogyan főznek nálunk. Pantyelejmon Zaharovics rámpilUnntott, is kategórikusan kijelentette: —- Ez őrökké panaszkodik. Ismerem már. Ettől a szemtelenségtől majdnem kiesett a tányér a kezemből. Pantyelejmon Zaharovicsot életemben először láttam. Ezek után szilárdan elhatároztam, hogy soha többé nem panaszkodom. Ebben az étteremben itt van Pantyelejmon Zaharovics, a csemegeüzletben Marija Petrovna, a kávéházban pedig Hippolit Szamojlovics. Mindenütt sok az ilyen hívatlan prókátor. Ha az ember beír a panaszkönyvbe, ők megcáfolják. Ha azt mondom, fekete, ők azt mondják, hogy fehér. Nos hát jobb nem kötözködni. Ezzel talán be is fejeződött volna a dolog, ha nem jön közbe egy szerencsés véletlen. Két héttel a kellemetlen beszélgetés után, megyek az utcán és — óh, micsoda öröm! — cgyszercsak megpillantok egy kis csoportot, s köeépen — őt! Mit gondolnak, kit? Pantyelejmon Zahárovicsol, akit épp egy rendőr őrmester leckéztet. „Ismerősöm« arckifejezése igen szánalmas volt. Mellét verdesve hevesen magyarázkodott: — Dehát rendőr elvtárs kérem, én sohasem szoktam megsérteni , a rendet... Szivem erősen zakatolt. Közelebb furakodtam. Pantyelejmon Zaharovics ekkor támogatást keresve körbe járatta tekintetét a jelenlévőkön és szemét reményteljesen rajtam felejtette. — Majd ez a fiatalember megmondja — mondta behízelgöen. — A fiatalember látta. — Igen, mindig botrányt csinál — feleltem meggyőződéssel. — Ismerem már. Ha látták volna Pantyelejmon Zaharovics arcát! Rózsaszínűből tűzpiros lett, a tűzpirosból pedig teljesen fehér. — Aljas rágalmazó! — üvöltött fel. — Eletemben először látlak. • — Polgártárs, a sértésért felelni'fog — figyelmeztette szigortia%az őrmester,. Sarkon fordultam és önérzetesen folytattam utamat. Ha Pantyelejmon Zaharovics rablónak nevez, akkor sem sikerül neki elhomályosítania boldogságomat! Fordította: CSONTOS LIA VARKONYI KATALIN: Hald us Gyöngyöt fúz Zsóka Jó erős szálra, fürge az ujja, Dalos a szája. Illannak percek, szállnak az órák, Gyöngyök varázsa bűvöli Zsókát Csillan az ezüst, villan a sárga, fény hull u kékre, zöldre, lilára. Pereg a gyöngy és csendül a nóta, kacag a, dalol a kék szemű Zsóka. Itt van a vége, ekészült máris, mesébe illő cifra kaláris. PAPP LAJOS: Panoptikumban Nappal mi sem mozdul. De ha leszáll az est, minden viasz-bábu éled s táncolni kezd. Mint ódon órajáték, keringve forognak s nyomukba töredezve hullnak hangok... szavak. „Ellenünk a világ!.. s kim maradt? a daxlini „ — sóhajtoz egy dáma — te segíts, unctaxln.„Víg dandy voltam — nyafog egy uracs — hogy konok! Ma már dolgozom ls. Csak vasárnap lopok.Amott egy úr mekeg: „lehet lesz jó lapom. Bár ez sovány vigasz — filléres alapon...• „Birtokom — büfögi egy más — kombájn járja. Én meg! Cekkert hordok, hordja el a kánya!Amaz: „ugyan kérrem! skandál ez, nem nfvó! Hisz nincs egy garnizon, egy úri kaszinó!. .„Öh, édes szerelem! s édes lakáshiány!.. — így piheg egy aggnő — olcsó ágyam s szobám: „Bécsben rang várt — szól ez — de maradtam "dőre fővel s lettem .itt egy vadaskert — vadőre!.. „Bankom volt, gyáram volt — nyög az keservesen — és mennyi sikkasztás! kockázatmentesen!Polgárlány sipákol: „megkértek elégszer. nem mentein! Most meg már se kérők, sem ékszer.„Jó hogy hisr.ékcnyck, ostobák még vannak — súg a maszek — üzlet ez, ki okos, annak.„Kedves I'.ivck!.. azaz — szól ott — nem-tagadom. Hívek nélkül maradt kedves szónoki atom.„Sc lapom, sc pártom! mit ér így az élet? — búsul egy volt vezér — s vissza hogy is térjek?..„Tühelem, uhalm! — mond egy árny — tiihelem! Váhjunk! Tyúkszem ellen van egy biztos szchein...És forognak egyre. Éjre-nap, napra-éj, s viasz-szájuk néha megnyílik és ... beszél. Am hogyha megvirrad, miden mozgás megáll. A panoptikumban csönd van s halott homály. VINCZE ANDRÁS BÁNAT tfrhjXCY' 1&TISÁN: T

izennyolc éves fejjed úgy voltam én a világgal, hogy szerettem volna felfalni. Nem ismertem még Leibniz filozófiáját, mégis esküdni mertem volna rá, hogy a földön létező összes állapotok legjobbika az, ami Magyarországon létezett 1942 nyarán. Gyönyörűnek láttam a nőket, a faházakat, a hegyeket, a sóderes teherautókat, a rongyos kubikosokat és sehogy sem értettem azokat, akik morogtak mindenre, mint a kutya. Készpénznek vettem az öreg csákényosok tréfás megjegyzéseit, miszerint a magamfajta ember boldogságához elég annyi, ha tele a hasa. Én még ennél is kisebb igénnyel bírtam akikoriban. A gyomrom szünet nélkül korgott hónapokon át, mégsem láttam a legcsekélyebb okot sem a kesergésre. Az erődépítésen eltöltött hét hónap addig volt nyűg rajtam, amig az ötkilós csákányt kellett emelgetni. Fájront után azonban csodálatos dolgokat lehetett művelni egészen másnap reggelig. Talán legjobb időtöltés lett volna felmászni a meredek . hegyoldalakra, nagyszem fi, édes málnát és fanyar szedret eszegetni, de én — alföldi emberke lévén — nem szerettem az ökörmező környéki vadonokat. Ehelyett más örömökre vadásztam inkább. A kincstári konyha körül Igen szívesen elólálkodtam egy kis repeta reményébért, mivel a napi 300 grammos fejadagot azonmód eltemettem, amint kiporclózták. Továbbá reszkettem a ferbli nevezetű kártyajátékért, és olyan elképesztő könynyelműaéggel vertem a blattot, hogy néha egész hónapon út sem bírtam ledolgozni a kártyaadÓ6ságot. A kevésbé költséges szórakozások közé számított a Hangya vendéglő, ahol vagy tíz pincérlány kellette magát és kát pengőért bármelyiknél lehetett egy kis ízetlen szerelmet vásárolni. Ugyanebben az intézményben tökrészegre i hattá le magát a kubikos, és bizony akadt is olyan, aki egész heti keresetének a nyakára hágott néhány óra alatt. Mi marad hátra ilyenkor? A pénzétől megszabadított delikvens elbattyogott a Nagyág partjára, íeikucorgott egy nagyocska terméskőre és elnézegette a kristálytiszta vízben 'fickándozó pisztrángokat. Gyakran fordultam . jómagam is az időtöltésnek ehhez a végső módszeréhez}, miközben azon törtem a fejem, hogyan lehetne valami könnyebb melót kifogni. Tankcsapdákat ástunk abban az időben, ezzel akarták elrekeszteni a keskeny völgyet. A nyílt terepen szem előtt voltunk állandóan, úgyhogy lógósról szó sem lehetett. Örökké hallottuk Kapusi építésvezető urat, amint erős, rekedtes hangján, asibukját agyarára kapkodva peréi, szentségei és a rajzfilmek figuráira emlékeztető szegletes mozdulatokkal ugrál, esetük-botlik a. kubikosok között. Aztán minduntalan megjelent Tábory főhadnagy úr, az építkezés parancsnoka is. Soha nem szólt egyetlen szót sem, csak leszállt hóka paripájáról, megállt lányos kéjével a hatalmas árok partján és nádpálcájával csapkodta, görbe szárú lakkcsizmáját. Még tűrhető volt, hogy a kutyája jóvoltából előre tudtuk, mikor érkezik. A kis szőrmóe puli már messziről elkezdett nyargalászva csettegni. csaholni, ami arra figyelmeztetett, hogy fogni kel] a talicska szarvát, legalább a munka látszata kedvóért. A nyüzsgő-mozgó seregben csak egy embernek kellett volna ilyenkor ásójára támaszkodnia,, azt azonnal kiszúrja a főhadnagy úr sasszeme, s mehet az istenadta katonai kihallgatásra. H

a innen elkerülhetnék, akár a bunkergödrökhöz is, szüret lenne az élet — tűnődtem a locsogva futó víz partján üldögélve. Hosszan elnéztem egy arasznyi zöldesbarna halat, amint elegáns farkbillegetéssel magabiztosan kormányozta magát a kavicsok és fagyökerek között. Jó lenne valahogy elkapni, aztán megsütni ropogósra — gondoltam —, hiszen vasárnap van, ráérnék elpiszmogni vele. A pénzem már délelőtt elúszott az utolsó vasig, s majdnem eljutottam odáig, hogy hitvány senkiházinak nevezzem magam. Már három hónap óta dolgoztunk, s nem küldtem haza anyáminak egy árva garast se. Azt írogattam szegénynek, hogy a ránktukmált kincstári szerszámok árát kell törlesztettem, most már azonban nemsokára lemegy ez a gond a nyakamról, akkor számíthat a keresetemre, őszinte volt bennem éz a szándék, csak éppen a megvalósítás szenvedett hajótörést minduntalan. Észre se vettem, hogy Kapusi építésvezető úr megállt mögöttem. Az ő árnyékát is hátrafelé tolta a meredek hegycsúcs fölött hunyorgó nap, s csak véletlenül láttam meg erős, vasalt bakancsát. Amint nehéz nyakcsavarással visszásán felnéztem rá, az arcán furcsa mosolyt láttam. Mintha azt mondta volna a tekintete: tudom; miért vagy itt, te csibész. Így alulról nézve fel rá, szinte óriásnak tűnt apró termete. Széles arcát mély barázdák szántották függőleges irányban, ami nemcsak szigorúvá, hanem egy kissé riasztóvá ie tette. Bozontos ősz haja azonban glóriába vonta volna ezt a groteszk mosolygást. Nem tudtam a kedvét mire vélni, hiszen én mindig morózusnak. türelmetlen lármázó nak Ismertem, akinek örökké az volt a száján, hogy -gyerünk, kérem, mozogjunk, kérem-. Néha olyan érzésem támadt, hogy ennyiből áll a szókincse. »v •" -..-•'. •.,•." Képtelen voltam még csak gondolni is arra,- hogy mit akar tőlem ez a hajcsár. Amikor felugrottam és illedelmesen köszöntem neki, megállapítottam a következőket: Ugyanaz a kockás harisnya feszül erős vádliján,' ami hétköznap és buggyos térdnadrágja szárán elöl is ott a Jói ismert drapp színű stoppolás, Nyakkendőjének csomóján így közelről jól látszott, hogy mindig egyazon fogással lázítja és szorítja meg,.mert a színe és a minősége egy ponton erősen eltért az eredetitől. Keresztnevemen szólított és tegezett, amit végképp nem tudtam mire vélni. Azt hiszem, szemmel láthatóan csodálkoztam. , Kapusi Győző • arca azonban mintha megenyhült volna, sőt a mosolya is inkább bocsánatkérővé alakult át, miközben hirtelen szájába kapta egyenes szárú pipáját. Egy égerbokor mellett állt, annak leveleit verdeste vastag görbe botjával, és idegesen .toporgott az apró, szürke kavicsokon. — Tessék, építésvezető úr! — szólaltam meg és vártam a választ. Elnevette magát. Szívott egyet-kettőt a pipán, s a füstöt heherészve eregette ki sárgás fogai közül. — Azért Jöttem, nem volna-e kedved velem jönni. Toborzó úton vagyak ugyanis. — Hová? — kérdeztem. — Csak ide, Vízközre. Speciális feladat, nagyon fontos. Semmit se értettem. Mit akar énvelem ez az ember, aki tegnap alighanem még azt sam tudta, hogy létezem egyáltaján. — Nem is tudom — mondtam tétován — a többiek, akikkel idejöttem... — Hagyd mcst* kérlgk, a többieket. Könnyebb helyre viszlek, s csak egy hajítás ide. Markos -gyerek vagy te is és... — És a kereset, építésvezető úr? — ütöttem fel a fejőm, csakhogy szóljak valamit. — Természetesen ugyanannyi. Egy tíztonnás harangot kell felhúzni a hegyre. Figyolf állás lesz, ha lesz. Majd meglátjuk. Eltöltjük vele az időt. M

intha nem js hozzám beszélt volna, elnézett valahová. A választ sem sürgette, csak pöfékelt szaporán és szórakozottan csapkodta a bokor leveleit. Engem praktikus kérdések foglalkoztattak. A bunkergödrökhöz szívesen mentem volna, azokat bent ássák a legsűrűbb bokrokban, ahol nem Csahol örökké a főhadnagy úr pulija. Ott dolgozik San 1, a haverem is, vele elcsellengenék valahogy. De egy másik faluba elmenni egyedül? Aztán ki tudja, mit forgat a fejében ez a különös ember. — A barátod is jön, kérlek — szólalt meg Kapusi Győző, mintha belém látott volna. — ő már kezet adott rá. — A Sanyi? — Igen, igen. igen. Azzal váltunk el, hogy hétfőn reggel adom a választ. Este elmentem a kocsmába, odaálltam Mránár Sanyi háta mögé. Éppen nyerésben volt. mindért osztásnál szépen festett a kártyája. Mondtam neki, hogy szeretnék beszélni vele, de rám se hederített. • ' — Aie építésvezető úr..'. - • — Jó, jó, rendben. Tudok róla. Megyünk és slussz ' — Dehát, Sanyi komám ... £ dél-magyarohszaü Vasárnap. 1963. december 15.