Délmagyarország, 1963. december (53. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-15 / 293. szám

A Szegedi Nemzeti Színház tevékenységének / megítélésénél is fontos szerepet játszik, hogy a műsor milyen mértékben veszi figyelembe a maiságot. Másként szólva, mennyire él a mai társadalmi és politikai élet atmoszférájában, sajátos művészi eszközeivel hogyan szolgálja azt a kultúrmissziót, amelynek betöltésére hivatott a szocialista tudat és élet formálása érdekében. A korszerűség tehát elektorban tartalmi és csa~ másodlagosan jelent formai jegyeket. A maiság igénye természetesen a magyar drámairodalom állapotával, a kortársi világirodalom alapos ismeretével függ össze, mert e két szellemi alapból — hozzáértő szelekció útján — formálódik ki a színház drámai műsorterve. Az ellenforradalom után drámairodalmunkra jótékonyan hatott az egészséges politikai légkör, a párt két fronton folytatott küzdelmének útján megvalósuló társadalmi és politikai konszolidáció, különösen áz a politikai stabilitás, amelyre írói tapasztalat szerint is lehetett támaszkodni, mert nem fenyegetett a változandóság veszélyével. Ez a nyugodt, kiegyensúlyozott atmoszféra lehetővé tette a drámairodalomban a társadalompolitikai konfliktusok toll alá vételét és dramatizált megformálását. Persze az ellenforradalom előtti időszakban is születtek sikeres drámák, közülük bemutatásra is került néhány, de az 1956-os ellenforradalmat követő éveikben érkezett erőteljesebb fellendüléshez drámairodalmunk. A terebélyesedő drámairodalom bizonyos értelemben a maiság felé fordította — ha nem is" egyenletesen a Szegedi Nemzeti Színházat is. A vezetők időnként megkísérelték műsorra tűzni az új drámákból azokat, amelyek megnyerték tetszésüket és véleményük 6zerint bemutatásra alkalmasaknak bizonyultak Szegeden. Ennek útjelzői az elmúlt években — a teljes felsorolás igénye nélkül említjük — Darvas: Kormos ég, Kállai: Kötéltánc, Mesterházi: Pesti emberek. Németh: Utazás stb. Az idei évad műsorában is találunk ez irányú törekvést, Thurzó: Hátsó ajtó, Hubay: Késdobálók, s a műsorterv szerint ebben az idényben még egy új magyar dáma kerül a szegedi színházlátogató közönség elé. Más indíttatásúak voltak természetesen az ellenforradalom előtti korszakban írott drámák, és8 ugyancsak más tartalmú és témájú drámák születtek 1956 után, közvetlenül a konszolidáció éveiben. Ez utóbbiak jellemzője, gyűjtőmotivuma az ellenforradalmi lázadás,*káros, reakciós voltának kimutatása és az esemény kirobbanás! okainak keresése, megmutatásának szándéka volt. Továbbá a személyi kultusz éveiben keletkezett társadalmi, politikai torzításokból nőtt drámai konfliktusok megmutatása. Tehát politikai színezetű és tartalmú, életvalóságot nyújtó művek jötték létre. Később a társadalmi és politikai élet kiegyensúlyozottságának talaján új, v«zínezödéssel bővült drámairodalmunk: erőteljesebb szerepet kapott, a társadaloip és az egyén, a társadalmi és az egyéni morál összeütközésének ábrázolása, a polgári életfelfogás kritikája, vagy e regresszív életérzés bírálatára irányuló törekvés. A maiság a haza! dámairodalomban mindenképpen a marxista életfelfogás irányába mutató tendenciaként jelentkezik. De nem egyformán letisztult világnézeti álláspontot tükröznek a színházakban előadott új prózai darabjaink. A visszaható burzsoá-kispolgári világlátás és az alkotó marxista koncepció keveredésének jegyeit új drámáink jelentős hányadánál találjuk meg. Nemcsak világnézeti szempontból láthatók árnyalt és egészen plasztikusan érzékelhető egyenetlenségek új drámairodalmunkban, a művészi megjelenítő erő különbözősége is determinálja az értékrendet. Ebből származik, hogy a színház kor-zerűségének egyik követelmén veként nem lehet általánosan, a műsorra tűzött címek emlegetésével érvelni, mert ez önmagában véve nem jelenthet korszerűséget, csak felszínes megállapításokra jó. A másik kérdés a formai jegyekre vonatkozik. E tekintetben a szegedi színháznál is jelentkezett az elmúlt öt-hat esztendőben kezdeti eredmény. Gondoljunk csak az Optimista tragédiá-n, Brecht: Koldusoperá-jára, Mesterházi: Pesti emberek rendezési koncepciójára, amelyben a modem színpadi felfogás — különösein Mesterházi darabjánál — először kissé szokatlanul hatott, de a rendezőt megoldások az évtizedes egyíormaságban új színként jelentkeztek. A szegedi színházai sem kerülte el egészen a brechti színpad, bár ennek erejéből színházkultúránk gazdagításéra, sajnos, ez ideig kevés szívódott fel Szegeden. Érdekes volt az Irkucki történet rendezése is. A dürenmatti színpadi "észmatematika* használható elemeiből — a színház élénkítése, mozgalmasabbá tétele érdekében — nem lett volna érdektelen valamit Szegeden is "megfogni*. A formai jegyek ugyan másodlagos tényezők, de a korszerűség nélkülözhetetlen mutatói, éppen ezért a rendezői és dramaturgiai felfogás egy bizonyos igazoló jegyei is. S visszahatnak a tartalomra pozitív vagy negatív vonatkozásban. Nem lenne célszerűtlen igen alaposan meghányni-vetni a színház felelős szakvezetőinek az elmúlt évek tapasztalatait, s megvitatni egy-egy darab rendezésének jó és rossz vonásait. Kialakítani valamiféle felfogást, s megszüntetni az ötletszerűséget és a felszín ességre valló kapkodást. Vz elmélyülten dolgozó nagy rendező megszaHoHnlVov a provinciálitástól anólKorszerűség a színházban kül, hogy a színpadi újszerűség alkalmazása az ellenkező végletbe sodorná. Az alaposabb önvizsgálódás aktuális szférája a műsorra tűzött produkció művészi megjelenítése. Semmivel sem kisebb jelentőségű a színház „maiságánál", mert a színház megváltozott viszonyok között dolgozik, kultúrmisszióját sok olyan tényező befolyásolja, amellyel öt-hat évvel ezelőtt nem kellett számolni, most pedig nem lehet már nem számolni. A kózönségigény differenciációja nehéz próbatétel elé állította színházainkat, a szegedi színházat is. Ennek a felismerése esetenként hamis következtetésekre vezethet a műsorterv, a műsorpolitika meghatározásánál. A színházlátogatók érdeklődési körének, kulturális igényének és műveltségbeli állapotának különbözősége helyenként rossz irányba terelheti a gondolatot Alapkérdés, annak a megértésé, hogy a színházlátogató közönség — a parasztság táborában gyarapodó színházlátogató közönséget is beleértjük —, amely tíz-tizenkét évvel ezelőtt értetlenkedve fogadta a magyar és a kortársi külföldi drámát, mert nem érezte benne az élet valóságát a színpadon, s akkor is enyhe gyanakvással figyelt, amikor a valóságábrázolás erőteljesebb és hitelesebb lett — ez a közönség most már öt-hat éves tapasztalat szerint igényli, nagy tömegben kívánja az új magyar' és a mai külföldi drámát. Nem juthatifhk tehát arra a következtetésre, hogy műsorra tűzünk egy darabot az úgynevezett „kultúrsznoboknak", egy másikat a városi lakosságnak, egy harmadikat pedig a községek lakóinak. E mögött ugyanis lényegbeli különbség húzódik meg: színvonalbeli, művésziértékbeli és mondanivalóbeli különbség. A közönség differenciációja alapján szabott műsortervmérce „beállítása" rendkívül nagy felelősséget hárít a színház vezetőire. Különösen Szegeden, az új közönség színházba szoktatásánál — a több mint négyezer bérletes szövetkezeti gazdára és családtagjaira utalunk —, mert egyáltalán nem mindegy, hogy milyen színművekkel vezetjük el és kötjük őket Végérvényesen a színház szeretetéhez. Ha most egy elhibázott koncepció érvényesül, talán egy évtizedre visszavetjük színházi érdeklődésüket, ez irányú kulturális igényüket, mert az egysíkú operettimádat ideje lassan — legalábbis reméljük — Szegeden is csökken. Nem azt mondjuk, hogy az operett felesleges, csak az operettkultusz egyoldalúsága árthat, amely 1956 után, a korábbi évek hibás színházpolitikájának ellentéteként kulminált és bizonyos értelemben vidéken még ma is kulminál. Szerintünk 1963—64-ben már elsősorban nem operetteken — Mágnás Miskákon és Mária főhadnagyokon — lehet kezdeni a színházi produkció megértetését és megszerettetését azoknál sem, akik most ismerkednek a színházzal. A valóságbeli, magas művészi fokon tolmácsolt művekei éppen úgy igényli és megérti a szövetkezeti gazda, mint a városi ember. A szegedi színház ebből a szempontból nem jó úton jár. Lehetséges, hogv hamisan értelmezik — különösen a bérletezéssel foglalkozó szakemberek — a színházlátogató közönség differenciáltságát. A produkció művészi értékelését, a kösönség összehasonlítási lehetőségét megnövelte az utóbbi hét esztendő. A televízió úgyszólván minden magyar köaségben működik és tömegesen terjed. S a magyar színjátszást ma már a paraszti szobákban is értékelik, összehasonlítják az olajkálylja mellett. A budapesti színházak adásait éppen úgy megnézik a képernyőn keresztül, mint ahogyan a szegedi színház bérleteinek birtokában élvezik a szegedi előadásokat. Ez különösen a városi lakosságra és még inkább az értelmiségre vonatkozik, mert ez utóbbiaknál az összehasonlításból erőteljes konzekvenciák levonására is sor kerül a televízió képernyője előtt. Ennélfogva a következő évtized — különösen vidéken — nagy versenyfutás és erőpróba lesz, amelyben a kitűnően rendezett, művészi igényességgel tolmácsolt produkciók jelentik az egyetlen eszközt a színházf élet fenntartásához. Ezzel komolyan kell számolnunk vidéken, mert ez az, ami színházi munkánk jövőjét erőteljesen meghatározza. Nem hagyható figyelmen kívül a tömeges méretűvé vált olvasás és újságolvasás (színházkritika), mely a műveltséget, az önálló értékítéletet segíti formálni. Mint ahogyan a községi színjátszás alkonyának vagyunk tanúi, éppen úgy látható formában — mert előttünk zajlik le — a silány rendezés, művészietlen, gyenge színészi összteljesítmény és gyatra egyéni produkció a színháztól eltaszítja a közönséget. Másként írva: minden művész a színpadon, játék közben, hasonló tízzel mérettetik Budapesttől Pécsig, vagy Miskolcig és véleményeztetik is. Ha tfpusábrázoló, jellémformáló tehetsége többször egymás után nem villan elő szerepében, a közönség gyenge képességű művésznek tekinti. Ez még a kisebb baj, de a gyenge képességű művészgárda tevékenysége gvakran a kö'önséa távolmaradásában is kifeje+ésre juthat. (Feltűnő például, hogy Szegednek egy ielentős érteimiségi ré'ce az utóbbi két évben elmaradt a színház prózai előadásairól. Ennek lehet nagyofJ •ok magyarázata, de a színház vezetőinek semmiképpen sem lehet közömbösen elmenni e jelenség mellett.) Végeredményben érdemes nagyobb gondot fordítani arra, hogy évad végén megfelelő számú fiatal és más vidékről szerződött tehetséges művész kerüljön a szegedi színházhoz. Szívesen mennek el dolgozni olyan színházba, ahol tanulni lehet ás ahol jó a színház belső életének atmoszférája. A szegedi színház patinás volt — és ma is az — a magyar színészvilágban, s ezt megfelelő módon kellene kiaknázniok a vezetőknek. Hasznos vizsgálni, hogyan teremthető olyan légkör, amely ide köti a tehetséges művészt, aki szereti annyira a várost és a színházat, hogy nem vágyódik el innen. A vidéki színjátszásban még egyszer sem volt. szükség olyan önkritikus és személyekre szólóan kritikus művészi munkára, igényességre, mint most és a következő években. Még soha sem volt szükség ennyire, nagy művészekre és rendezőkre, akiktől lehet tanulni és akik mellett lehet fejlődni is. A mérce ugyanis itt: a budapesti Nemzeti Színiráz és az Állami Operaház, mert mindkettő könnyedén elérhető, nemcsak Szegedről, de bármely vidéki színházból is a kiemelkedő tehetségek számára. Az idei évad műsora — próza, opera, operett — a javuló tendenciáik ellenére is indokolatlan egyenetlenséget és bizonyos fokú ötletszerűséget mutat. Az eltelt negyedév enyhén ugyan, de jelzi a koncepciózus átgondoltság gyengeségeit. Míg az opera viszonylag kiegyensúlyozott, határozottan átgondolt elképzeléseket rögzít műsortervében, addig a másik két szektor nyugodtságban, előrelátásában és a műsortervben megállapított darabok kulturális, esztétikai értékében is az előző mögött marad. (Anélkül, hogy a három szektor jellegét a legkisebb mértékben is összehasonlítanánk.) Az opera műsora, az új bemutatókkal és a repertoár darabokkal: Verdi: a Végzet hatalmc, Einem: Danton halála, A?ozart: Varázsfuvola, Kodály: Székeiyfoné. Puccini: Bohémélet vagy Beethoven: Fidelio — tartalmas, jól felépített sikerre számítható műsor, ha a rendezi©; is megfelelően támogatja. Ezzel szemben a bemutatott és bemuta tásra kerülő prózai műveknél sajnea nem Ilyen megnyugtató a kép. Az említett Hátsó ajtó, s a Késdobálók nem jelentik a teljes értelemben vett maiságot A Hátsó ajtó szerzőjé sajnos, rabja maradt annak az értelmiségi-kispolgári környezetnek, amelynek kritikájára készült és — minden túlzás nélkül — az erkölcsbírálát polgári szintjéig sem jutott, el: A Késdobálók más természetű és igényű, könnyebb darab. Még a jövőtől függ, hogy mit tartalmaz majd az az tij magyar darab, amelyről egyelőre csak a músortervbeli meghirdetést tudjuk. A maiság igény ennél több lenne! Hiszen a politikai és társadalmi élet meszszeb tart, mint ahogyan azt Thurzó Gábor mutatja. A magyar drámaírás .egyenetlen fejlődése mellett is produkált lényegesen értékesebb darabokat. Ezt a színház dramaturgiája is jól tudja! Tartalmi és művészi értékekben lényegesen gazdagabb új magyar drámák kerültek bemutatásra az elmúlt években Budapesten, mint vidéken. S ezt. nem lehet csupán a rendelkezésre álló anyagi eszközök egyenlőtlenségével magyarázni. Persze ez is lényeges motívüfn. Évekkel ezelőtt nemcsak az aktualitásból eredő sürgetés támasztotta igény volt Darvas: Hajnali tűz-e, Dobozy: Szilvihar-a, s még néhány jól felépített magyar dráma oemutatása. Legalább ilyen mértékbeli hatott az új magyar dráma színpadi pártfogolásának fontossága is Utóbb pedig, milyen megrázó drámai élményt nyújtott a pesti nézőnek Beikesi: A kör bezárul, Dobozy: Holnap folytatjuk című drámája, s még néhány jó darab. Meggyőződésünk, hogy kitűnően megírt, eszmeileg letisztult, a valóságot hitelesítő, erőteljes konfliktust teremtő drámák találhatók drámairodalmunk művelőinek fiókjaiban. Csak utánjárás és akarás dolga; az új magyar dráma színpadi kidajkálásának vágya kell hozzá! Igen. ez kell — s akkor a véletlenek, „a belebotlás" szerencséje, vagy szerencsétlensége kevésbé fenyegetné a szegedi színházai^ Ehhez persze évekre előre számító, szigorúan meghatározott színházpolitikai koncepció kívántatik. Szerepel az idei szegedi műsoron Shakespeare: Lear király-a és a Hamlet. Az előző ugyan felújitás címen .került műsorra, de a Lear utolsó előadása óta cserélődtek a szereplők, a díszletanyag stb. Nem annyira "felújítás* ez tehát, hanem annyi, mir.t bemutató. De egy évadban két Shakespeare-drámái magas művész' fokom bemutatni — enyhén szólva — ihég a budapesti Nemzeti Színháznak is dicséretére válna. Hiszen egv rangos Shakespeare-bemutató fél esztendei munka, hogv ha méltóképpen akarják színre vinni. Nem beszélve arról, herev e<r--egy drámai színésznek a legszentebb vágva: egvS'er eliureon Sbnkreneare-ig, s memutathnssa, mit. tud. mit ér ő mint drámai Mn«t egyszerre két ilven nebéz dráma ebNm a kis létszámú társulatban' Valóban —nagy bátorság* a színház vezetői részéről. Vagy talán a megfelelő "végiggondolás* gyengesége? A móriczi Üri murinak rendkívül nagy jelentőségű mondanivalóján is túlment már az élet. Bizonyos várakozás előzi üreg Anoulih: Rómeó és Joanette kamaradarabjának mondandóját és rendezését. Az öpereíí-műsorban túlteng a régi operettstílus: Mágnás Miska. Luxemburg grófja, Mária főhadnagy egy évadbeli műsorra tűzése aligha válik előnyére a Szegedi Nemzeti Színháznak. Mutatja, hogy c közönség differenciációjának felfogása nem egészen a mai valóságból indul ki. Az operett-előadások rendezése, de elsősorban az összprodukció művészi kvalitása meg sem közelíti egy opera előadását, s a bemutatásra kerülő drámák előadásának művészi szántjét. Nem elfogadható nézet, hogy az operett-előadások művészi értékének hullámzása abban keresendő Szegeden, hogy 1948—56. fc'xöttl időben tűig volt operett a magyar «zínpadokon és emiatt nincs most művészgarnitúra ebben a színházi tagozatban. Ez az indok azért sem állja meg a helyét, mert ha az opera és a próza egyformán erős, élvorialbeliscget jelentő együttes, az operett-előadások színvonalát is biztosítja. Ez a színház szakvezetőin ós rendezőin múlik.. Ez a rövid áttekintés arról is tanúskodik, hogy a szegedi színház vezetésében van törekvés a jó értelemben vett modem színház kiformálására. De egyben bizonyíték is, hogy a színház prózájában nincsen elég alapos előrelátás, koncepciózus elképzelés, mintha a vezetők madártávlatból figyelnék a magyar és a kortársi, nemzetközi drámairodalmat. Legalább is a kiválasztás, amely egyben bizonyos értelmű értékrend is, erre a megállapításra enged következtetni. A világnézeti, eszmei értékek elbírálása és ezzel párhuzamosan a mondanivaló művészi megformálása mércéjének, a két egymástól elválaszthatatlan tényezőnek együttes vizsgálata mutatja a műsorterv és az sgész műsorpolitika értékét. Mit választ kl a mai magyar és a nemzetköz: drámairodalomból a színház.,.? Ez hangsúl oean attól ia függ, milyen eszmei és esztétikai felkészültségű emberek vezetik. A magyar dráma ea a kortársi haladó világirodalom nálunk is színpadképes termékeinek alapos ismerei e, az erre hivatott szakemberek széles körű „lexikális" tájékozottsága, a. műsorterv plakátjára íródik. A művészgárda eszmei és szakmai fej'ódése, színházszeretete :'s összefügg a műsorral. Nagy erőpróbát igénylő főszerep, vagy finom megformál; s kívánó ep'zódszeíep növeli a művész alkt-tö ambícióját, egészséges szereplési vá, át önbizr.'mát és jó emberi tulajdonságait is. A silányabb értékű darabok, ha rendszerré válnak, évek után bizonyos fokú demoralizálódást okoznak. akarva-akaratlanul félvállról veszik a szerepeket a színészek, meri ambíciójukkal és tehetségükkel soha sincs összhangban a szerepkör. (Persze gyakran nem ls lehet összhangban ós ez 'természetes a színművészeiben, de a soha sincs és a gyakran szavak lényegbeli különbségeket fednek. Nerti függ össze a műsortervvel, de a produkció értékével igen, a szereposztásban jelentkező objektivitás. Ha a szerepkörre a legalkalmasabbak jutnak szóhoz, nem érvényesül suskus, klikkszellem, akkor kevesebb a sértődött ember, magát kallódó nagyságnak képzelő művész. Nem a tökéletes igazságosságról szólunk, hanem a megközelíthető objektivitásra apellálunk. Ez utóbbinak rendkívül nagy jelentősége van a vezetés tekintélyének megőrzésében is. Az egyéni és személyes impreszsziókon felül álló, aáon túllátó vezetés — határozottságával együtt is — elismert, imponáló E iejtegeteaekre sokan kérdezhetik; vaÍ

on melyik színházunkba^ szebb az ossz:ép és melyik színházunkban előnyösebb az idei évad műsora? A kérdés jogos lenne, ha a ma színházában a szocialista színjátszás csúcsát látnánk. De ezt senki sem állithatja. Éppen ezért a műsorösszehasonlítás nem vezet eredményre és nem is indok a nyugvásra, még akkor sem, ha netán másutt ls találkozunk hasonló gyengeségekkel, megalapozatlanságokkal. Szegeden évről évre igényesebb és színvonalasabb műaort lehetne és kellene adni. mert. ehhez megvannak az objektív es szubjektív tényezők eg'aránt. Az elmúlt esztendők egy-egy kimelkedő darabja k'váiasztásban, rendezésben, művészi produkcióban igazolja is ezt. A következó évad műsora kialakításának januárban kellene kezdődnie, gondos vizsgálódás alapján, a mai magyar drámairodalom és a kortársi világirodalom kitűnő ismeretében: kiemelkedő világnézeti, esztétikai, színpadtechnikai ismeretek birtokában. Ez a színház vezetőinek a feladata. Rájuk bízta a kormányzat a színházkultúrát azzal, hogy segítsék elő a szocialista színművészet meghonositását és megszerettetését, amelyhez években nevezett, egymás tetejére rakott lépcsők vezetnek fel. Voltaképpen ez az írás gondolatébresztőül szolgálna mindazoknak .akiket érdekel a színjátszás, a színház, különösen a Szegedi Nemzeti Színház munkája, műsora, egy-egy produkció sikere és nem utolsósorban olyan jelentős művészgárda kikovácsolása a prózában, mint ahogy az sikerül az operában. Ez nem kis feladat — de megoldható!