Délmagyarország, 1963. december (53. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-31 / 305. szám

fbfé íiajtö ibrfi ftjét figyelte, aki időnként feltekintett és bólintott. Tudta, hogy nagyon vonzó új, Jószabású kosztümjében. Érezte, hogy a férfi, mintha a szemét odaszegezték volna, keresztbevetett lábát nézi. Hátradőlt a széken és jobb Iából a balon átvetette. A férfi papírdarabot emelt fel az asztalról, de ez csak ürü© volt, hogy alaposabban szemügyre vehesse öt Hirtelen kiegyenesedett lecsúsztatta a lábát, mert eszébe jutott hogy a fehérneműje nem éppen makulátlan. A kényszerű munkanélküliség miatt mosónőre már nem maradt pénze és egymásután hordta el a holmiját amíg az utolsó darab is viseltes lett Van ugyan valami tiszta fehérneműje, de lusta kivasalni. Már egy hete napról napra halogatja: hol nagyon Cárodtnak érzi magát hol pedig egyszerűen nincs kedve hozzá. Az állás utáni szaladgálás rengeteg idejét rabolja el — egyik ügynökségtől a másikhoz — és mire hazaér, már holtfáradt Munkát keresett sürgősen munkát kellett találnia, mert ha nem — minden rosszul üt kL A lakbért ki kell fizetnie. Nemsokára a kenyeres sem lesz annyira elnéző és fenyegetőzői kezd. Belefáradt a gondokba. Bármit csinált egyetlen pillanatra sem tudott szabadulni a gondoktól. Csak észre ne vegyék rajta. Az igazgatókkal folytatott beszélgetések és próbabeszélgetések közben könnyednek keli tűnnie. S ma mintha minden tűrhetően sikerülne Csak a kenyeret és a lakbért tudná felejteni. Három férfi előtt énekelt és táncolt: az egyik magas, sovány, a másik kettő pocakos pénzeszsák, akik léggömbre emlékeztették. Száz jelöltből ötvenet választottak ki. Azután újra énekelt és táncolt, s a húsz kiválasztott közé került. Ez már valamelyes reményre jogosító eredmény, a kenyeres hitelkönyve piros, élénkpiros fedőlapjára aranybetűkkel írták rá a nevét. Hat font tizennyolc shilling és nyolc penny — ez az egész tartozása. Ne is olyan sok. Mégis, több a tartozása: elfelejtette eheti adósságait Három shilling, öt shilling Ós hat penny. Kevesebb, mint tíz shilling. Tíz és tizennégy — összesen hét font négy shilling és kilenc penny. Nem, nem is olyan sok. Ha végre munkát kap.. hamarosan kifizetheti összes adósságait. A tejest is és a lajcbért is. A húsz kiválasztottból csak tizenhatot vesznek fel. Kár. hogy nem kell mind a húsz. akkor biztosan felvennék őt is. Végülis húsz nem olyan sok, néhány feleslegesen kiadott font nem tenné tönkre őket Ezek a színigazgatók zsugort emberek, túl sokat akarnak a pénzükért. Vonzó arcot szép lábakat, jó alakot, könnyű moqjást, kellemes hangot (előnyösebb ha jó is), élénkséget, szívósságot, türelmet és egyéniséget. Ö igen! Az egyéniség rendkívül fonf^VJ S6AN 0> CASEV . 5coryidani tos. Ez minden, amit kívánnak — nem is olyan sok. Ha rámosolyog a szerencse, az előadás legalább öt hétig fut, ez biztos. Négy font hetenként az összesen húsz font. Nem sok, de ahhoz elég, hogy megszabaduljon az adósságtól. Megtörténhetik, hogy siker lesz és akkor tíz héten át műsoron marad, talán egy évig is... Nincs jobb annál, mint mikor az ember reménykedhet és ábrándozhat ... Teljes kétszáz fontott jelentene. Vehetne néhány holmit rendbehozhatná a külsejét Az ápolt külső sokat jelent ha munkát keres az ember. Lenne új fehérneműje, szoknyája, ami nagyon kell, ha Jimmel táncolni megy. Kór, hogy Jim nem igazgató vagy rendező. Miért nem ülhet ő itt az asztal mellett és közben ő nézné a lábát. De ha Jim lenne az igazgató, akkor sem változna semmi. Ho© jutott ez most eszébe? Tényleg, összezavarodtak a gondolatai. Arra kell összpontosítania figyelmét ami most itt történik. Rövidesen védekeznie kelt, s az ie meglehet ho© az igazgató erőszakoskodni kezd. Meg kell őriznie tisztánlátását. Jim ma nyolc órakor jön érte. Esznek Valamit és utána táncolni mennek. Addig még sok elintéznivalója van: rendbe hozni az estélyi ruháját, vasalni. Milyen kellemetlen, ho© az igazgató még mindig itt tartja. Ü© tesz, mintha papírjaival foglalkozna. s közben őt fi©eli, a lábát nézi. Az utóbbi években száz meg száz női lábat láthatott, már megunhatta volna. Valami más tűnhetett fel neki: e© mulatságos és szokatlan mozdulata, va© a testmozgása, arcának, esetleg szemének kifejezése... Ho© zörög a papírjaival. Érezte, az igazgató azt szeretné, ha hamarosan az ő testét simogathatná. Nem sír, élőbb jód meg kell fontolni a dolgot De ha a férfi támadna, mégsem csap botrányt Védekezik, arrrig biztos benne, ho© megéri a játék. Látta, hogy az igazgató súg valamit két társának. és megértette, ho© róla beszól r Pontosan tudta, mit mondott. Talpraesett nő, u©e? Bájos is 0, igen, és viszonylag elég élénk. Vajon ráismer húsz körül? Felfigyelt rá és most itt ül szemben vele... A férfi zajosan forgatja a papírjait Szerette volna, ha megmondja, mit akar és aztán elengedi. Készen, felöltözve akar Jimre várni, de ha még sokáig ül itt, nem lesz ideje elkészülni. Ü©- látszik, a férfinek mindé©, persze őt nem érdekli az egesz. Már e© hónapja nem táncolt Jimmel, de lehet, ho©' régebben, és ha az igazgató nem áll fel az asztal mellől, akkor ű sürgeti meg a dolgot Este, ha találkoznak, óvatosnak kell lennie, nehogy Jim túl meszszire menjen. Ó, istenem, mindenkivel óvatoskodnia kell: Jimmivel, mert túl szegény, ezzel itt, mert túl gazdag. Óvatosnak Jimmivel, mert az övé akar lenni, óvatosnak ezzel, mert nem akar az övé lenni. Furcsa világ... Jimet könnyebb otthagyni, mint ezt Jim fiatal, szegény és várhat, de ez itt türelmetlen és gazdag, s neki meg munkára van szüksége. Biztos volt benne, ho© ez az aranyozott disznó tulajdonképpen nem szereti és nem érti meg a lányokat. Csak azért hív nőket magához ebédre va© vacsorára, ho© kitöltse az idejét, addig, amíg megkéri őket, ho© vetkőzzenek le. Jim is megteheti ezt, de a vacsora számára mindig vacsora, függetlenül attól, ho© mi történi!; azután. Jim szerelme tüzes és friss; ő pedig sohasem tetette magát, mindig odaadó volt, s ha félénk is. a szé©en árnyéka nélkül. Itt pedig sáé©elli magát és fél. De az ember előbb va© utóbb szembekerül az ilyesmivel. Kie©ezni és óvatosnak lenni.. U©ane?.t érezte ki az igazgató beszédéből is... „Nem rossz, kedvesem ..., reményre jogosít... Jól táncol, na©on jól és nem is énekel rosszul..; A választás maga rá miss Brirley között... Hanleynek miss Brirley tetszik, de ezt esetleg..., elrendezzük, ne nyugtalankodjék ... Az élőadás pedig biztos siker... Ha kitartóan dolgozik, sokat elérhet... E©előre a második szereposztásban kap helyet, azután még primadonna is lehet Hi©je el, í© lesz, kedvesem ... Az első próba jövő hét pénteken, pontosan tikkor..." Mikor arrébb húzódott, a férfi arcát elborította a sértett bálványok kifejezése.... „Viszontlátásra, köszönöm" ... s ho© fogott kezet!... Együtt vacsorázni ma este... Ohó! Túl ©ors kezdet volna... „Lássa be, kérem, nem lehet annyira megvárakoztatni az embert..." Kacsintanak és arra várnak, ho© a vállukra borulj... Persze, autóján jönne érte... Nem, köszönöm... Először adjon munkát... Kedden ... Sajnos, foglalt va©ok. .. „Akkor majd szerdán este"... Jó, szerdán Viszontlátásra... Milyen jó itthagyni ezt a komor kínzókamrát és újra a friss levegőn járni, még ha az a Piccadilly is... Mi mindent kell elviselni heti né© fontért... És ezen a heten naponta késő éjszakákig próbálhat, ha nem engedi meg, ho© erőszakoskodjanak vele. Va© okosabb, ha enged? Sokat elérhetne, ha nem lenhe olyan szerény. És mégsem tehet ú©, mint a többi lány. E©általán nincs üzleti érzéke. De most mégis ügy® l®z. mindenkinek tanulnia kell és valamelyes ©akorlattal a dolgok rendbejönnek. Csak a kezdet nehéz.... Esetleg értésére adhatja, ho© a lakbért még nem fizette ki. Nem, ez na©on.durva lenne. Finomabban kell kezdenie. Ű© nézett rá a mollette most elhaladó férfi, mint aki biztos benne, ho© ő könynyen kapható ... Még elgondolni is rossz, mennyi férfi foglalkozik azzal, ho© nők után szaladgál... Ha kap állást, ha nem, egy ideig feltétlenül távoltartja az igazgatót magától. Ha a nő könnyen beleme© a játékba, elveszti értékét a férfi szemében. Már sajnálta, ho© belee©ezett a szerdai találkozóba. Talán későbbre kellett volna halasztania. „Szerda nem, sajnos egész héten foglalt va©ok. Minden ®t» dolgom van'. „Minden ®te?" „Ninden ®te, tisztelt uram, ez a helyzet. Lehet, ho© a jövő héten szabad leszek, valamelyik nap hívjon fel s majd meglátjuk". 1© kellett volna tennie, de ő habozott, dadogott és belee©ezett a szerdába. Miért nem viselkedik ú©. mint a többiek? Valami hiányzik belőle... Csend®, megszokott vendéglő, ahová néha el-eljámak. Rágondolni is mennyire kellem®. Nyugodt hely. ahol meghitten eltöltheti.k az időt. Olyan bárba járjon az ember, ahol jól érzi magát, ha nem — inkább maradjon otthon. Nem hfvja 'fel az állás miatt — ami még nincs meg — ezt az elégtételt nem adja meg a férfinak, bár valószínűleg na©on számit rá. Ha az igazgató tényleg el akar valamit érni, ú© az jóval többjébe fog kerülni, mint heti né© fontba. Csak a biztos fellépést kell megtanulnia. Szerda még messze van, és ma ®te még sokat táncolhat JimmeL Milyen mulatságos, ho© Londonban alig akad hely, ahol ne lennének fák. Kellem® a zöldbe öltözött London és a Leic®ter square sem olyan ünnepély® és hideg, mint a többi londoni tér; utcára épített függőkertekre emlékeztet. Vajon milyen fák ezek? Mindé©, hiszen ú©sem ismeri fel, ha látott is ilyent. Arra a tűlevelűre bárhol ráismerne, a töl©et is felismeri, már csak azért is, mert ©ermekkorában e©szer azt olvasta, ho© a lombjai között bújkál valaki. Az a vörös fa na©om szép, bár ezt a talajt nem szeretheti. De hiszen nem a fákra kell gondolnia... Aho© egy Ws pénze lese, legelőször melltartót vásárol. A régit már elhordta, piszkos is és az alakját rontja. Kár, ho© nem kérhet Jimtől e©et, a zsebkendők helyett. Va© talán az igazgatótól kellene kérnie? Még elképzelni is szörnyű. Persze azonnal me©enné, de látni is szeretné rajta. Jimnek is tetszene. Férfiaknak na©on kevés elég ahhoz, ho©- beképzeltek le©enek. Lesz melltartója va© nem l®z — ez itt a kérdés! Furcsa lenne, ha a Piccadillyn méh zümmögne. A méh repül és zümmög, ho© melltartót vásároljon... Neki nem méh, hanem olyan autóbusz kell, amely zümmögve hazaviszi. Ka nem akar e© félórát várni, i©ekeznie kell. Szaladni, lökdösődni a munkából hazasiető tömegben .., De már itt is a követfkező ... Na© a tolongás, de sikerül. Felme© a tetőre, ahol kellemesen fúj a szél. A kövér alak furcsán megnézte, ő ©orsan arrabbhúzódott. Ne üssenek le a lábamról, milyen jó, ho©r a tolongó emberek na© része ismeri e©mást. Este — tánc közben Jimmel —• vérében érzi majd a dob és szakszofon ritmusának lüktetését, elfelejti gondjait, félelmét, nyugtalanul csapongó gondolatait. Már most maga előtt látja a vidám fények ra©ogását és érzi Jim erős, izmos karjának szorítását. És a párok csendesen forognak, közelebb hajolnak egymáshoz, forognak, forognak, forognák... Milyen ©orsan- me© az autóbusz... Csodálat®, u©e Jim? ... Erősebben ölelj, erősebben ölelj, erősebben ölelj... Végre megérkezett. A kulcs megint a táska fenekére csúszott..., még e© szentet is kihozna a sodrából. Már nin® sok ideje. Gyorsan elő a vasalót, hol a vasaló?.Milyen kombinét vegyen fel? A moárét. a zöldet va© talán a halvány krémszínűt? Fekete tüllszoknyához zöld me© a legjobban ... Tánc közben ez a két szín harmonikusan összeolvad. Egész este táncolnak majd, csak bekapnak e© szendvicset és felhajtanak e© pohár bort... Alig maradt már idéfje, mindjárt itt tesz Jim, nevető arccal, készen a tánc örömére és fáradságára ... Csengetnék. A postás... távirat... válasz nem szükség®... Bement a szobájába éa még egyszer elolvasta, lassan, feszült figyelemmel... „Néhány napra megérkezett anyám és apám. Ma sete nem találkozhatunk. Majd szerdán. Üdvözlet, Jim..." Vak dühvei a sarokba vágta a vasalót és hang nélkül, remegő ajakkal tépni, cibálni kezdte a zöld kombinét. B. R. fordítása Q.aíahrítd± ŰZoltán: Egy szekér liszt A

két ló úgy baktatott Rondtalanul, lustán, mint a céltalan vándorok. Ritkán, hosszúkat léptek, fejük lomhán bókolt a lépések ütemére, olykor megmegrázták egyenesre nyírt, tömött sörényüket. A nap telj® erejével sütött. A földön elernyedt minden, a fák, a bokrok szomorúan lógatták leveleiket. Amelyik állat tehette, elhúzódott a sűrűbe, csak e© méltóságteljes fekete pillangó cikkant e©ik árokparti virágról a másikra, s Időnként hosszan nekiiramodott az út vonalában. mintha a szekérrel akarna versenyezni. Hosszú, szikár öregember ült fenn a bakon, foltozott ingben, a fején mállott, sapka, lábán kemény, szürkére •színtelcnedett bakancs, fűzettenül, ahogy reggel, etetéskor felrántotta. A hátát nekivetette a bak támlájának, a könyökével is megtámaszkodott rajta. Na©néha, talán csak a rend kedvéért va© azért, hogy megtörje a szekér álmosító nyikorgását, odaszólt a lovaknak: — Ballagjunk! I

lyenkor a két állat kötel®ségtudoan hátracsapta a fülét, de a lépést nem ©orsitották. Mintha ök jobban tudták volna, hogy előttük még az egész délután, estig. Elég. ha ®tére hazaérnek. Arra kapták a napot, hogy hazavigyék a malomból az új lisztet. Nyolc mázsát, kilenc családnak, tizenöt zsákkal. Délelőtt oda, délelőtt vissza. Ott puffadozott a tizenöt súly® zsák a szekérben. Kilenc csilládnak — ez majdnem ötven ember, hisz ezeket a ®aládokat legalább ötösével kell számolni, van, amelyiket hatosával. Persze, ho© kifogytak már a tavalyiból. alig várták az előlegcséplést, jóformán a gép alól került a malomba a búza. így volt ez minden évben, és az is szabály tett valahogyan, hogy a malomba mindig legyen fogat, sürgős munka ide, sürgős munka oda, ez a legsürgősebb, legfont®abb. Az elnök rendelkezett így. Az öreg nem sokat törődött vele, ho© ide kell menni va© oda, a mezőre va© a malomba. Mindé©. Az elnök dolga és talán a vezetőségé, ho© csak úgy odaadja a fogatot, ingyen, semmiért — az ő dolga meg az, hogy rendben tartsa a rábízott két lovat, a szekeret, az istrángot, és ugorjon egy szóra, ha kell. Tudta, hogy ez a dolga. Semmi e©éb. Amióta kocsis, mindig ez volt a dolga, tehát egész életében, mert akármilyen mélyre nyúlt az emlékezés feneketlen tárába, mindig kocsisként látta önmagát. Előbb ®ak üldögélt a bakon a felnőtt, vörösnyakú, lószagú emberek mellett, vitt, hozott, ha kellett valami — e©szer aztán odanyomták a kezébe a gyeplőt. ötven éve már. Ezalatt szekerezett annyit, hogy ha e©betoldja, talán a csillagokig is elérne. Rázkódott már mögötte minden: bútor, rozsdás vasak, szén, salak, keserűen morgolódó, földszínű katonák, s harc után iszonyat®, összegörbült halottak. Könnyezve búcsúzott a lovaktól. ha kiöregedtek mellőle, s az ostort soha nem használta, inkább csak a rend kedvéért volt, mert hát anélmelyik ló farát az ostor he©ével, kedvességből tette. — Ballagjunk ... A ®oportba is úgy került, azzal az egyetlen kívánsággal, ho© lovak mellett tegyen. Fogatos. Így mondják manapság. í© szólítják osztáskor is, de ő mindig visszafordítja magának az új szót a régire: kocsis. Jó név ez, íze van, és esetten e© kicsit, mint a könnyedén megleb bentett ostor végén a sudár. — Ballagjunk . .v % A szövetkezetben mérte meg életében először a szabó. Hordja is azóta szorgalmasan a sötét ruhát minden ünnepen, s nemrég abban ment a városba is, valami szűrővizsgálatra; kopogtatták, röntgenezték, vért vettek a karjából, s végül azt mondta az orvos: rendben van a gépezet, de azért ne feledje, ho© hatvan felé jár. Szobát is kínáltak neki a szövetkezetben. Azt köszönte szépen, de nem költözött bele Kint aludni az istállóban a lovak mellett, hallgatni a fogaik között ropogó takarmány muzsikáját, e© ideges prüsszentést, e© dobbantást. téten beburkolózni az állatokból áradó jó melegbe, többet ér ez akármilyen szobánál. Büntetésnek érezte volna, ha bekényszerítik. — Jól van öreg — mondta az elnök —, csak aztan tudva le©en. ho© mi felkínáltuk. Ü© szabály® az... — Ballagjunk ... E©szerre könnyű reszketés futott végig a hőségtől szinte ágaskodó tájon. A remegés nyomában mély, elnyújtott mordulás. F

ent a bakon kicsit megrezzent az öreg. Hátrafordult, ösztönös mozdulattal feltolta a sapkája szélét, ú© kémlelte a végtelenbe vesző kék eget- Kezdetben nem látott semmit, hang se hallatszott, sűrű, álomba nyűgöző csönd terpeszkedett mindenfelé. De valahol, az elmaradozó útmenti fák ®úcsa mögött halvány, füstszínű felhő szakadozott széle látszott, mint egy röppenő kendő csücske. A nap még izzón, teli korongjából ontotta a meleget talán forróbban, mint az előbb, de az a felhő az ég szélén billegett, mozgott, ingerült libbenésekkel kapkodott bele a kókségbe. Halk sóhaj kelt alóla, alig erősebb, mint egy könnyű, jóleső lélegzés. Majd ismét a komor, elnyújtott morgás, roppant távolságból, de már közelebb, mint az imént. Az öreg belsejében ösi, gyomrot markoló izgalom moccant. A vihar! Vihar készül! Mint csaknem mindennap ezen a héten ... — A ponyva — motyogta félig hangosan, s érezte, mint fut le arcából a vér. Benézett az ülés alá, szokásból, valahogy természet®en, pedig tudta, ho© hiába néz... — Ott ha©tam... A malomban hagytam a ponyvát! M®t már emlékezett is rá: letette, mielőtt rakodni kezdtek. S amint feldobták a szekérre az utolsó zsákot, épp csak köszönt és hajtott el. A ponyva meg ott maradt. 6 DÉL-MAGYARORSZÁG BJodd, 1*3. december «.