Délmagyarország, 1963. november (53. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-14 / 266. szám

Zavargások Bagtiaiiban BELSŐ HATALMI HARC A BAATH-PARTBAN (T« REPÜLŐGÉPEK TÁMADTAK AZ ELNÖKI PALOTÁT fx LONDON PUCCSRÓL. BF.IRUT SIKERTELEN AMAM­CSINYROl, LESZEL "CSENDES®, DK FESZÜLT KATONÁK VONULNAK A FŐVÁROS FBLE fi SZÍRIA ÖSSZEÁLLÍTOTTÁK AZ ÜJ SZÍRIAI KORMÁNYT ságügy, stb.), a másik 17 a Baath-párt tagja. (MTI) Szerdán reggel — hírügy- s a külvárosokban katonai tartotta a "Forradalmi Pa­nökségi közlések szerint — gépkocsikonvojok vonulnak, rancsnokság Nemzeti Tané­zavargások törtek ki Bagdad- Szíriában, Baath-párti kö- csa® elnökének és a fegvve­ban. rökben úgy vélekednek, hogy res erők főparancsnokának A bagdadi rádió néhány ... , , , , tisztségét ts. perced — magyar idő szerint f™hban » testvérpárt ket Mohamed Omran ezredest, — kilenc óra előtt felszólította «r»"y«ata csapott össze. akinek dandárja döntő sze­hallgatóit, maradjanak ké- Azt gondolják. hogy az repet játszott a júliusi Ba­szúlékük mellett, mert fon- egyik Irányzat élén Szadi, a ath-ellenes államcsíny meg­tos bejelentés következik. Az másik szárny élén pedig hiúsításában, vezérőrnaggyá adások viszont ezután telje- Hasszán Al-Bakr miniszter- léptették elő és miniszter­ben megszűntek. Nem sokkal elnök áll. Ha Igaz az a hír, elnök-helyetessé nevezték kl. később hogy légitámadás érte a bag- Az új kormány összeállí­i u . , dadl elnöki palotát, a zen- tását a nemzeti tanács 12 ismeretiéti adóállomás jc- d(ll6 rsoport valószínűleg órás ülése után jelentették lentkezett »A« arab nem- n^nverte a légierők támo- be szerdán reggel. Bitart, zci nangja® néven, gatását. Bagdadban viszont aki a Baath-párt márciusi amely Rasid Miszlch bagdadi közzétették a hadsereg Öt uralomra jutása óta már há­katonal kormányzó közlemé- hadosztály-parancsnokának rom kormány vezetője volt, nyét ismertette. A .katonai szolidaritási nyilatkozatát az most a nemzeti tanács el­kormányzó, további intézke- Al-Bakr vezette kormány nökhelyettesi tisztségével dósig, Bagdad egész terüle- mellett. A Baath-pérton be- bízták meg. tére és a külvárosokra kijá- lüll szakadást valószínűsíti , .. . . . ... rási tilalmat rendelt el. A!-Bakr rádiószózata is, Ki »J korányban hat uj Ugyanez n rádióállomás ké- amelyben baathirt* testvér- mimszter van* sőbb Al-Bakr iraki minisz- hábc'rú veszélyéről tett em- A kormány hét minisztere terelnök szózatát ismertette. Htést. "szakemberé (pénzügy, köz­kVe,(cntrtíP' h,fy , ,AT Szfriótf1,let- AP- gazdaság, mezőgazdaság, igaz­kíserlctck. történtek a Ba- jelentés szerint ath-párt egységének meg- a damaszkuszi rádió, a bontására. bagdadihoz hasonlóan. Azt mondotta, hogy n pártot szerdán reggel ugyancsak a testvérháború veszélye fe- beszüntette adását. nyegetl, s a kormány min- Egy másik Jelentés szerint dent megtesz, hogy helyre- viszont Szíria, amely rend­állítsa a párt egységét, elke- kfvül érzékenyen reagál rülje a vérontást. minden Iraki eseményre, Mindezeket az eseménye- "csöndes, de feszült®, ket az előzte meg, hogy a Az ország élére szerdán bagdadi rádió korábban — a reggel Sznlah Bitar lemon­Baath-párt módszereiben dott kormánya helyére egészen szokatlanul - nyi Ívé- üj u lat,ü mi„lsztertaná­nossagra hozta a párt 15. ta- csot választottak meg, gu országos vezetnének ameIybcn túlnyomó több­uj összetételét Megfigyelők- s6)tbcn szfrcpcinck a Ba­nek nyomban feltűnt, hogy »th-párt tagjai a "körzeti parancsnokság- ,....., ! , , .. nak® nevezett pártvexetőség s küZt"k v*n a hadsereg két listájáról V,eZf,tÖj?' ,AZ ,Ui ,mlruszter" .14- . _ , elnök Amin el Hafez vezer­e tűnt a Baath-párt egyko- 6rnagy akinek politikai ha­rl eros emberének, u Iraki taIma azon alapul> hogy Baath ffl szervezőjének. nem tudták kikezdeni a AH Szalon el Szadinak Baath-párt megdöntésére iré­o . o J, . J , "Fúló Ismételt kísérletek. Szaleh el Szadi mind ez ideig Amln el Hafez a miniszter„ a minisztertanácá elnökhe- elnöki tisztség mellett meg­lyetteae volt. A diplomáciai jelentések már egy nappal előbb komoly belpolitikai fe­szültségről számoltak be. EH Szadi, akit ily módon "kiej­tettek" a hatalomból, szer­dán elutazott Irakból és ké­sőbb — a MEN jelentése szerint — Madridban buk­kant fel. Miközben a bagdadi rádió hallgat, az amerikai nagykö­vetség szikratávírója azt je­lentette a washingtoni kül­ügyminisztériumba, hogy a légierők néhány sugár­hajtású repülőgépe meg­támadta a bagdadi elnöki palotát, az iraki Baath-párt főhadi­szállását. Londonban puccs­ról. Beiiutban sikertelen ál­lamcsíny-kísérletről beszél­nek. Bagdadban a helyzet telje­sen zavaros. Az AFP úgy értesült, hogy utcai harcok folynak, de az összetűzések nem ter­jedtek ki az ország többi részére. A bacdadi repülőteret lezár­tak. Egy Iraki gép, amelynek leszállását a fővárosban nem engedélyezték, délben Tehe­ránba érkezett. Utasai azt mondják, hocv a Bagdad környéki laktanyákból Az ENSZ gazdaságlés pénzügyi bizottsága ha­tározatot fogadott el ar­ról az afro-ázslal és la­tin-amerikai javaslat­ról, amely indítvá­nyozza, hogy az ENSZ létesítsen beruházási és fejlesztési alapot. Az alap az elmaradott or­szágok gazdasági előre­haladását gyorsítaná meg. Kínos közjáték zavarta meg szerdán Lübke nyugat­német köztársasági elnök Ja­páni látogatását. Egy tompu­lom megtekintése után húsz év körüli fiatalember rohant a köztársasági elnök felé, "Vigyen engem Németor­szágba!® felkiáltással. A diá­kot négy rendőr hurcolta el, zsebében gyümölcshámozó kcst találtak. Szovjet közéleti sze­mélyiségek utazlak szer­dán az Egyesült Álla­mokba, Nyikolaj Blohin akadémikusnak, a Szov­jet—Amerikai Kapcsola­tok Intézete elnökének vezetésével. A látogatás­ra a szovjet—amerikai diplomáciai viszony megteremtésének 30Néu­fordulója alkalmából ke­rül sor. Olaszország: Nehézkes kormányalakítási tárgyalások Ésszerű kommunista követelések A kedden megkezdődött Nenni szocialista pártjának és a munkásmozgalom közöt­olasz kormányalakítási tár- közvetlen részvétele nélkül, ti megegyezés útján. De csak gyalások az úgynevezett kö- azaz annak csupán külső úgy lehetséges, ha határozot­zépbal komponensei között parlamenti támogatása mel- tan szakítanak a keresztény­nehézkesen haladnak. lett. A szociáldemokraták és demokrata kormányok eddl­A Pacse Sera szerint Moro, a köztársaságiak ezt a köve- gi Irányvonalával; ha a kor­a kijelölt kereszténydemok- telist visszautasították. mány valóban kiinduló pont­rata miniszterelnök állítólag A négy párt képviselőinek ja lesz a békét és az atom­váratlanul azt javasolta 6zo- találkozása után napvilágot monopolista gazdasági terve­ciáldemokrata és köztársasá- látott közlemény, amelyet a zést célzó akcióknak, ha fel­gi partnereinek: kíséreljék kereszténydemokrata hlvate- számolja a baloldal irányá­SÍLSISüL 'TS *d°«ÍT£*Sr« 1 diszkriminá­alakitasat hármasban, tehát ^ hof^ „valamennyi tár- cióL Ötvenezer francia paraszt tüntetett A dél-franciaországi szőlő- parasztok ée a csendőrök^cö­vldéken mintegy 7000 csend- zött. Az összecsapásnál több őrt vontak öe.ize, hogy meg- személy megsebesült, néhány akadályozzak a parasztok és tüntetőt letartóztattak. bortermelők tüntetéseit. Ked- A dél-franciaoi-szágl pa­dén ennek ellenére mintegy rasztok a kormány mezó­50 000 kistermelő gyűlt öez- gazdasági politikája, elsősor­sze Montpellierben. A nagy- ban a külföldi borok beho­gyűlésen részt vettek a Fran- zatala ellen tiltakoznak. A cia Szocialista Párt. a Fran- kormány ugyanis több mil­cla Kommunista Párt, az lió hektoliter bor behozata­MRP parlamenti képviselői Iára adott engedélyt a nagv­és a megye csaknem vala- kereskedőknek, hogy stabili­mennyi polgármestere. A zációs tervének megfelelően tüntetőgyűlés után összeüt- leszorítsa a belföldi árakat. .közősre került sor a fiataí (MTI) Bonni fricska - Londonnak A nyugati táborban dúló — Elkeseredett összecsa­kereskedelempolltlkal ellen- pást idéz elő AyUa és a Né­, . .... .„ x. v tnet Szövetségi Koztarsaság tétek zenebonáját meg csak fcözöu az Indonéziának fel_ fokozta az a felháborodás, ajánlott nyugatnémet segély, amelyet a nyugatnémet kor- Miközben Anglia sürgős se­mány idézett elő Londonban «"séget kér valamennyi nyu­,,, , _ . gáti szovetaegesetol, hogy el­azaltal, hogy Indonéziának lcnvtudjon óllni Sukamo gazdasági segítséget ajánlott Malaysia-ellenes politiká­jának, Bonn segélyben részesíti' Indonéziát. Fokoz­za az an&ol kormánykörök dühét az a\ kérkedő hang, amellyel Bonn, hangoztatja a Sukarno iránti\nyugatnémet rokonszenvet akkor, amikor Anglia visszahívta\djakartai nagykövetét az Anglia és In­donézlat közötti kapcsolatok felülvizsgálása. vvégett. A Daily Express politikai tudósítója. klemellVazt a kí­nos hatást,\ amelyet Lübke látogatása és az ezzel kapcso­latos hírverés angol hivata­los körökben >keltett. A tudó­sító azt ls elárulja, hogy Anglia diszkrét nyomást gya­korolt Bcrnnra, hogy rávegye a nyugatnémeteket, legyenek a »leghúvösebbek« Sukarnó­val szemben és semmi esetre se adjanak gazdasági kedvez­ményeket íntiónézlának. fel. A Daily Mail politikai tu­dósítója így ír: Ben Bella kormánya megszilárdította helyzetét Ben Bella kormánya meg- ként szóba jövő államok kö­szilárdította bel- ós külpoli- zött. II. Hasszán király o likai helyzetét — hangoztat- JVasszer-ellenesség ütőkártyá­ják Párizsban. Két nappal jávai igyekszik befolyásolni az Addisz Abeba-i értekez- az afrikai államok egy ré­let megnyitása előtt a fran- szét,. cia politikai megfigyelők Ben Bellának a jelek sze­kedvezően ítélik meg Algé- rint sikerült az eUenzék ka­ria esélyeit a tárgyalóasztal- tonai és szakszervezeti veze­nál. Rámutatnak, az algériai tőit megnyernie, ami Algé­kormány külpolitikai helyze- Pja belső helyzetének meg­tének megszilárdítására szüárdulását és Ait Ahmed, használta fel a tűzszünet! valamint a "Szocialista egyezmény és az afrikai kül- Front® több polgári vezető­ügvmlnlszteri értekezlet kö- jének elszigetelését jelenti, zött eltelt időt. Párizsban (MTI) nagy jelentőséget tulajdoní­gyaló fél részéről — beleért­ve a kijelölt miniszterelnö­köt — az az akarat nyilvá­nult meg, hogy a Szocialista Pártot is bevonják a kor­mány munkájába®. A római lapok közlik a kommunista képviselők éa szenátorok csoportjának nyi­latkozatát, amelynek alapja Togliattinak, a párt főtitká­rának a csoportgyűlésen tar­tott beszámolója volt. A nyi­latkozat a többi között meg­állapítja: az április 28-i vá­lasztásokon kinyilvánított népi akarat alapján a kor­mány irányvonalában mély változtatást kell eszközölni. Ilyen értelemben a keresz­ténydemokrata és a szocia­lista párt közötti megegyezés kormányzati téren pozitív szerepet tölthet be és az el­ső lépés megtételét jelent­heti a katolikus mozgalom Kormányátszervezés Indonéziában Sukarno indonéz köztársa- három helyettese lesz. A mi­sági elnök — mint szerdán niszterelnök első helyettesé­hivatalosan közölték — át- vé Subandrio külügyminisz­alakításokat hajtott végre a tért választotta. Miniszter­kormányban. A fő miniszteri elnök-helyettesi címet kapott tisztség megszűnt. A múlt dr. Jchannes Leimena és héten szívrohamot kapott és Chaerul Saleh, a volt bánya­meghalt Djuanda főminisz- ipari miniszter. Subandrio ter. Hétfőn tisztségére Su- megtartja a külügyminiszteri bandrio külügyminisztert lép- tárcát, Leimena pedig to­tették elő. vábbra is betölti az ellátás­Sukamo most miniszterei- ügyi miniszter tisztséget. nöki tárcát létesített, ame- chaerul Saleh-et új tisztsége államfői tisztet is. tésügyi minisztérium vezete­Mint miniszterelnöknek, sével. (MTI) mcnctosTlopok főváros felé. tartanak a tanak az Algéria és Tunézia között tapasztalható közele­désnek, amelynek egyik je­le. hogy Ben Bella: december­ben személyesen részt vesz Bizerta felszabadulásának ünnepségein. A Combat szerint a kül­ügyminiszteri értekezlet elő­estéjén észrevehetően kiraj­zolódik a választóvonal Af­rika haladó országai é» a ma­rokkói monarchia támogatói­Otíó még mindig Ausztriába készül A nyár eleji emlékezetes csendes napokban megkísérli időszak óta, amikor Habsburg az áttörést Ausztriába, még Ottó visszatérésének kérdése akkor is, ha a letartóztatás súlyos belpolitikai válsághoz veszélye fenyegeti®, vezetett Ausztriában, a na­pokban először merült fel is­mét ez a probléma. A grazi Kletne Zeitung keddefl cím­oldalán arról ir, hogy "Habs­burg Ottó a karácsony utáni Mindennemű mnbafeitS, mázoló munkáutolcat azon­nali kivitelezőijei vállal a Szegedi Epltd Ktsz Sze­ned. Brüsszeli krt. í. K. »01 A Szegedi Konzervgyár férfi és női segédmunkásokat C7 vesz fel. Jelentkezni tehet reggal (ál T órától dél­után IS óráig a gyár mun­kaügyi osztályán. Vidéklek­nek tanácslgazoláa ezüksé­ges. 8. SS908 Siklós János: A gondolat születése 7. Ma nagyobb szégyen Sohd3em Vfilí keT1^erdnk a képmutatás, nem . P R BL I okunk ra. Ügy ismertük egymást a mű- mee, olyan természetességgel, (esztelenséggel tuk egjTnás között. Kisebb-nagyobb gondjainkat úgy mond­tuk el, mint azelőtt, nem választottak el bennünket, rangbéli különbségek. Nem ismertült a hiúságot, nagyképűséget, és nagyon szerettük azokat a vezető funkcionáriusokat, akik bennünk segítő társakat, egyenrangú embereket, közös nagy ügyünk tiszta szándékú szolgálóit látták. Még a legrosszabb álmunkban sem merült fel, hogv meghamisítsuk a valóságot, rózsaszínűre fessük a körülöttünk levő világot, mert valahol a főnökök így kívánják. Természetes életünk nem változott, volt csak a munkánk minősége, meg a napi nyolc-tíz óra nvútt ^••••••PB^HHHMIHHHVMBPMMMpnHiHiJártunk-kcl­helyben, mint saját tenyerünket. Jó és rossz, tulajdonsa- tünk egymás között, mint korábban a műhelyben, gainkkal együtt őszintén megbecsültük egymást. Nem irigy­kedtünk, nem is volt okunk erre. Talán a munkánkra — cr- RpeőKK azonban éreztük, hogy valamilyen módon megke­re az egyre — büszkék voltunk, ami a "régi vágású® törzs- ű ményedett körülöttünk a levegő. A természetes gardában (idősebbjében, fiatalabbjában egyaránt) valaho- kapcsolatokban, az egymás közti érintkezésekben lassan cl­gyan meghonosodott' életkörülményeinkre, szerszámainkra, maradtak a megszokottícrmák A rangbéli különbségek túl­fizikai munkánkra nem voltunk feltékenyek, s egymástól hangsúlyozása, véleményünk közömbös fogadása lelohasztot­sem irigyeltünk semmit. Nem akadt tőkés, cégvezető, aki a ta viharzó kedvünket. Ez az állapot, a végzett munkánk fe­gatter mögé, vagy a szalagfűrész elé állt volna. Főnök körül lptH Jóérzésünket lasa_n elsorvasztotta, néha-néha egészen az sertepertélőket, vagy akik néhány fillérért, alacsonyabb óra- elkeseredésig. bérért jelentkeztek bérkövetelések idején — kinéztük ma- Félszegségünkből félelem lett, s elveszítettük biztonság­gunk közül. Gyenge jellemű, élhetetlen embereknek tartót- érzetünket, közülünk so-kan eljutottak addig a kérdésig, hog" tuk őket. Jól értettük, hogy a munkaerő, a valóban dolgozni egyáltalán szabad volt-e eljönni a szerszám mellől. Mert tudó ember előtt még a "tulaj® is nagyobb fogadjistent eddig boldogok voltunk, most meg egészen könnven nélk'"' mond a munkaerő értékének tisztelete gyanánt lözhető emberekké lettünk. Különösen a megszédített élet Nem mertünk egymás előtt, hazudni, valótlanságokat » rózsaszínűre beszélt nehéz sors ellentmondásossága vert mondani, mert úgyis kiderül, és akkor két fejjel esökken mellbe bennünket. Hol a hiba? Mi a baj? — keresgéltük na­erkölcsi értékünk. Nincsen kegyetlenebb érzés, mint ami- gyo-n sokan, de nem tudtunk a nyitjára jönni, kor valamelyiket a többiek lenézik a műhelyben. Mert a Szóvá tettem, hogv ez ígv nem jó. valami bal van. Ba­kiközösített munkás sorsa rosszabb az elcsapott kóbor rátilag figyelmeztettek, hogy ne kompromittáltam tlvesmive' kutya életénél: a tőkés nem szívleli, a szaktársai nem be- magam, mert a fenntartás nélküli őszinteség — ahogvan csülik, nincs más hátra, mint odébállni, mert a megalázás mondtam es htánvát számon kértem — a primitív embe­rosszabb a megvesszősésnél. S ha helyben nincs munka- életformája. A közéletben nem lehet olyan kitárulkozó alkalom, más városba vándorolni... s a család marad. De szívvel és szóval létezni, mint egykor a műhelyben. Itt er lealjasítónak, szégyennek tartottuk a hazudást. a másik be- stemvi11anáj, összenéz^, Wnyos meglegvzés. dicsérő fél­csapasat meg apró dolgokban is. , . , . . . , .' _. ... '. Ezzel a felfogással álltunk sorba a felszabadulással, ezé- mondat sorsokat ^eghataroző gesztus lehet. Ha ezt nem tu­szen más munkánkban, de olyan természetes magatartással, öom megérteni, menjek el halottsiratónak... Döbbenetes ta­tiszta szándékkal, diplomáciai érzék híjén, ahogyan megszok- lács volt, de igaznak bizonyult! 2- DÉL-MAGYARORSZÁG Csütörtök, 1963. november 14.

Next

/
Thumbnails
Contents