Délmagyarország, 1963. október (53. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-13 / 240. szám

Irodalom és valóság ¥ ahet-e egy — álcár a legjobban sikerült — vita összegezését receptnek tekinteni, amelyből egy patikában olyan csodagyógyszert kevernek, ami egyszeribe megoldja az élet valamelyik szektorának összes problémáit? Ilyen patika nincs; a viták eredményei nem azonosak egy receptúréval. Különösen, ha a vita témája éppen az irodalmi ábrázolás, az élet és az irodalom, a korszerű tartalom és a korszerű forma kapcsolata. s az a problémakör: milyen hősökre van szüksége az új irodalomnak, hogy ne szakadjon el a széles tömegektói, de ugyanakkor nevelje, előrevigye őket és egy percre se alkudjon meg — a militarizált közérthetőség ürügyén — az elavult Ízléssel. Nem születtek kész receptek azon a magyar írószövetségben legutóbb tartott tanácskozáson sem, amelyen magyar, román, csehszlovák írók és kritikusok vitatták meg a lentebb jelzett kérdéseket. Nem várható, hogy e tanácskozás nyomán most már keddről szerdára új Csendes Don-ok, új Amerikai tragédiá-k és új Ödd-k születnek és hogy a szocialista realizmus legfontosabb és legaktuálisabb feladatai, íme, most már testestől-lelkestől áthatnak majd minden tollforgatót és olvasót. A korszerű realizmusról — és minden egyéb kérdésről — őszintén, reálisan bzóló érdemes -gyülekezet* vissza is utasított volna minden ilyesfajta csodavárást. Ugyanakkor azonban Szabolcsi Miklós vitaindító előadása és a hozzászólások — akár gyakorlati, konkrét példákat emlegettek, akár elméleti általánosításokat fogalmaztak meg — jelentős segítséget adtak annak a pártunk által vivott kétfrontos küzdelemnek, amely nélkül nem lehet megközelíteni az állandóan változó valóságot és nem lehet maradandó értékű, valósághitelű irodalmi ábrázolattá sem rögzfténi azt, amit látunk és tapasztalunk. Az írónak — ellentétben a kritikussal — nem kell közvetlen csatát vívnia a dogmatikus és revizionista nézetekkel, a leninizmus eszmei tisztasága érdekében. Am semmiképp sem ragadhatja meg a valóság új és új oldalait a művész sem, ha nem szabadítja meg magát a különböző téveszméktől. Az alkotó munka és a kritikai tevékenység egymást segítő, dialektikus kapcsolata: többek között éppen ez volt az egyik fontos tárgya a termékehyítő hatású megbeszélésnek. [Vem célunk itt sem az, hogy részletesen ismertessük az írószövetségünkben lezajlott vita anyagát — biztosak vagyunk benne, hogy annak eredményei az irodalmi lapokból eljutnak majd az egész olvasó és művelődő közvéleményhez —, de nem törekszünk egyes elméleti esztétikai tételek tüzetes kidolgozására sem. Inkább arról szólnánk itt: milyen nagy, milyen erőteljes igény él az olvasók száz- és százezreiben, hogy olyan regényeket, elbeszéléseket kapjanak kézhez, s olyan új magyar színműveket láthassanak, amelyek tényleg a valóságot tükrözik és mentesek a különböző előjelű -lakkozások—tói. Tudjuk — a vita során is szó volt erről —, hogy az elmúlt években született több olyan magyar irodalmi mű, amely mentes atfól a bizonyos -kincstári optimizmustól* ugyanúgy, mint a mindig divatot majmoló sznobokra számító, kiszámított borúlátástól, amelyet egy szellemes színházi ember -pénztári pesszimizmusnak* nevezett el. A román és csehszlovák elvtársak is joggal sorolhattak fel olyan se nem rózsaszín, se nem gyászszínú művészi értékű irodalmi alkotásokat, amelyek az elmúlt években születtek nálunk. De meg lehet-e elégedni az eddigi eredményekkel? Nem szükséges-e tovább folytatni a kétfrontos eszmei offenzívát? Mellékes-e már, hogy íróinkat arra hívjuk fel: ne csupán -randevú—t adjanak a valóságnak, hanem házasodjanak is össze a mai nagy reményekben gazdag, ám gondokkal is terhes életünkkel? Nem, nem hihető, hogy megállhatunk, s hogy itt volna már a Petőfi által várt és sürgetett -Kánaán*. Sem a társadalomnak, sem az irodalomnak nem jött el még az -aranykora*, s hogy eljöjjön — minél hamarább és minél buzgóbb bőséggel —, azért küzdeni kell. ITüzdení, igen! De mi1V ként? Mit jelent a legmélyebb valóság értelmében, s a legmélyebb értelemvalóságban a kétfrontos harc? Egy nemrégiben napvilágot látott magyar szatirikus regényben van egy bizonyos intézeti munkacsoport, amely úgy képzeli el és -valósítja meg* a kétfrontos harcot, hogy öt percig szidja az átkos revizionistákat, majd aztán öt percig — ugyanebben a ritmusban és ugyanazokkal a jelzőkkel — az átkos dogmatikusokat. Kétfrontos harc-e a szitkozódás? Ügy véljük, nem is szükséges felelni erre. A kétfrontos harc lényege, hogy — a marxizmus—leninizmussal és a segítségével megszervezett valóságlátással fegyverezve — megtanítsuk magunkat is, másokat is tiszteletben tartani azt amit — József Attila szavával — a -lét dadog* és azt is, ami -a törvények tiszta beszéde*. Önmagunkhoz szigorúan, s másokat is nevelni — erélyeikben, tudásukban, emberségük gyönyörű készenlétében növelni — akarva, s nem gerincük öszszeroppantására törekedve, azt kell elérnünk, hogy az életbe, -az élet győzelmébe vetett hitünket ne édeskésen, ne lomtárba került esztétikai és ízlésnormák alapján fejezzük ki. Tudnivaló, hogy az olvasók ízlésének, igényének, várakozásának milyen nagy — és közvetlen — hatása van a születendő művekre, nem felesleges hát olvasói felelősségről is beszélni. Ám azért mégis az írástudói felelősség a fontosabb. s nem csupán abban a vonatkozásban, hogy az élet szeretete, a mi igazsagos rendünk és pozitív eredményeink ábrázolása ne silányuljon cukorízű dicsérTARNAI LÁSZLÓ: getéssé, hanem abban is, hogy a kritizálás —, amely az írástudónak, a szocialista művésznek nemcsak joga, hanem közösségi érdekű kötelessége — ne váljon öncélú -mulatság*-gá. Az írószövetségben lezajlott érdekes és értékes vita résztvevői elítélték azt a koncepciót, amely az irodalom feladatát elsősorban a hibák, a bajok -jelzésé*-ben látja és azt a dogmatikus nézetet is, amely a szocialista építés körülményei között nem tételez fel konfliktusokat. Kell bírálni, de belülről, kell szólni a lét sokszor erősen -dadogó* jelenségeiről, de a -törvények tiszta beszédé*-nek ismeretében, a nagy célokkal azonosulva. Hiszen e törvények a mi valóságunkban jelentkeznek és e célok nem elvontak, hanem a jobb, szebb életre nemcsak vágyakozó, hanem azokért dolgozni, küzdeni is kész embermilliók céljai. Nem a valóságtól való elfordulás hamis, -megálmodott álmai* ezek, ha;*em -új horizontokat* elénktáró, reális célok, a társadalom és a tudat új nagy lehetőségei. Amire Ady vágyott, most megvalósulhat nép és irodalom számára: -Szállani, szállani, szállani egyre — új, új vizekre, nagy szűzi vizekre.* A. G. Kiss Dénes: ÉLET CSENDJE A világon végre csend legyen: madárhangverseny, gyermeknevetés; már végre csend legyen, lelátókat akár vesse szét szurkolók harsány biztatása. A világon végre csend legyen, törjék ki rakéták méregfogát, ne marjanak városok húsába, végre csend legyen: űrhajók zaja szelíd surrogás, fészkére szálló madárraj. A világon végre csend legyen, munka robbanása kellemes faluknak, városoknak, akár az ember télen fejszével repeszt fát, tuskót, e fül megszokta már, hozzátartozik a családi csendhez. A világon végre csend legyen, házak és hegyek ne növesszenek zöld lombok alá radar-füleket. A földgolyón végre csend legyen, szép öszökön messzitűnt nyarak után a vadludak kiáltozzanak s a kisfiúk visszhang miatt völgyben, hegyeken. A világon végre csend legyen, föld felett s alatt csak az élet mindennapi, vasas koncertjének: utcazajának, vonatoknak, ha hidakon átkattognak, villamosnak, autónak, kártyán vesztő nagyapónak kiáltása, kacagása, szerelmesek vallomása szóródjon szét földtekénkre; ez a béke, ez a béke! A világon végre csend legyen: gyermekek, nők nevetése, sikoltás a szülőágyon, a férfi ls ott vigyázzon, és hogyha kell, ott kiáltson, a lét egyenlően fájjon, ilyen csend legyen már végre mibennünk és a világon! BALATONI TAJ. SZLOVÁK GYÖRGY RAJZA Most ősz van, és én ilyenkor mindig elindulok, hogy megkeressem a kamaszkori emlékek közt heverő arcképedet, amit akkor adtál nekem, amikor az ősz még viaduktként kötött össze veled. Ilyenkor mindig elindulok, hogy mosolyod felét még elérjem, és megkeresselek, mert hiányzol néha, és fáj. hogy e békítgető verset is elűzöd magadtól. Most ősz van, és én utoljára idézlek talán, ezen a cigarettafüsttől megszürkült délután, ahogy mégegyszer versbe próbállak fonni, mint karjaimba — azelőtt. f 6 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1963. október 1% i» A X. Vásárhelyi Oszi Tárlat A TÍZÉVES vásárhelyi mű- ritán egyénisége, szuggesz- ség sugárzik a képről, hogy Vésztelep mai művészetünk tív stílusa, elhivatottsága ezt már a kerítés alján tánegyik nagyhatású központja, emeli töretlenül egyre ma- coló lepkék sem tudják felTiz óv nem nagy idő a mű- gasabbra. Témája széles kö- oldani, talán még elszomorívészettörténetben, de bő vé- rú. Figurális kompozíció, tóbbá teszik. Szurcsik János rú nagy erejű, igazi elhi- csendélet, tájkép, portré, Pihenő asszonyok című nagy vatottságot érző művészek, életkép: ecsetje alatt mind lélegzetű képe remek térbámulatos termékenységük- életet nyernek. Sugárzó, nagy formákkal, gazdag színskákel remekbeszabott alkotá- erejű színeket használ, na- Iával megoldott hatalmas fesrancsvörös, cölinkék, de a tői feladatvállalás. Sosfcürkék skáláján is reme- mos Miklós Molnáméja és ket alkot. Legjelentősebb ké- kerámiaképei logikus formapei az Asszonyok a rizsföl- rendszerről tanúskodnak. Szí. deknél és a Vonaton. Az nei mélyen izzók. Fantáziaelőbbinél kerek, érett gyű- dús illusztrációi a grafikai mölcshöz hasonló női feje- anyag legszebb darabjai köket komponál, tömör egység- zé tartoznak. Fejér Csaba önbe, finom rajzolattal, lehelet- arcképe komoly tehetségre finom nüanszokkal. Az utób- vall. binál a vonaton utazó fá- A SOK SZOBOR közül radt, álomba zuhanó embe- Szabó Iván Párkák című rekkel való együttérzését lát- háromalakos kompozíciójájuk. nak ritmusa. formaszépséNémeth József festészete ge, Samu Katalin Borjúfejérendkívül leegyszerűsített, nek tiszta formái, Csikai ban azonosak. És azonosak átírt. Hatalmas, tüzes felüle- Márta Kútfigurájának dallaaz emberek és a művészet tekkel, lényegre törően dol- mos. lágy ritmusa, Németh iránti alázatukban és szere- gozik. Számára csak a mon- Mihály kis. tömbszerű kőfitetükben is. Hatásuk ma már danivaló és a szín létezik, gurái tetszettek. Ligeti Erika nemcsak a hozzájuk csatla- Széles, tömegeket ölelő kon- érmei patinás darabjai a kozó fiatalok művészetében túrjai, a síkot hangsúlyozó műfajnak, érezhető, hanem a megértő kompozíció bőséges emberi Dér István és megérteni igyekvő közön- érzelmeket rejtenek. A Csend ség egyre szélesedő táborában című képén az állat és ember is. Ez mindenkit meggyőz- összefonódását megkapó, het arról, hogy itt nem egy- gyöngéd színekkel érzékelteszerűen szűk provinciális ti. Gyönyörű kompozíció a érzésekről van szó, hanem Kapu előtt című alkotása is; valami olyan új vonásról, Kajári Gyula mélyről törő amelyet — művészek és kö- dinamizmusa, tragikus életzönség között — már régen érzése sodró erejű rajzokvárwnk művészeti életünk- ban nyilvánul meg. A Gondterhelt asszony vonásaiban az ősök minden fájdalma és megtörtsége felsír. Az Ülj törvényt, Werbőczy sorozata az elmúlt világ parasztságának jaját kiáltja felénk. A HÁROM MŰVÉSZ nyomdokain haladó fiatalok közül Hézsó Ferenc önarcképe komoly alkotás. Halk. választékos színeivel nak."Erdélyi 'Mihály három ragad meg Fodor József Uthangulatos tájképe - Tisza- carészUde. Erdős Péter Bisokkal megteremtették az új magyar valóság hű tükrét: a vásárhelyi művészetet. Realizmusuk mélyből fakadó: az emberek tevékenységére, gondjukra, örömükre, minden problémájukra érzékenyen reagálnak, s hittel foglalnak állást mellettük. Kifejező módjuk, alkotói módszerük, technikájuk korszerű és változatos. Egyesek szenvedélyesek, mások higgadtak, vannak drámai mélységeket keresők és lírai érzésűek. Eszmeiségükben azonAPRÓSÁGOK — nagy művészekről Oskar Kokoschka. a hires festőművész egykor felkereste a Párizs melletti versailles-i kastélyt. Ott az egyik teremben leült egy székre, hogy néhány vázlatot vessen papírra. Ekkor odalépett hozzá a teremőr és szemrehányó hangon megjegyezte: "Uram, ön XIV. Lajos székén üll— -Csak semmi izgalom — szólt higgadtan Kokoschka —, ha jönni találna, majd felkelek és odébbállok.* * Egy alkalommal Igor Sztravinszkij megjelent a párizsi rádió stúdiójában, hogy az ő dalait előadó énekesnőt kisérje. Azonban korán érkezett, még az előző műsorszám -ment-, egy Mozart-szimfónia- Mivel a zeneköltő unta a tétlen várakozást, odament a doboshoz, kivette annak kezéből a dobverőt és helyette játszott a dobon, egészen a szimfónia végéig. Amikor azután visszaadta az instrumentumot a dobosnak, az némi leereszkedéssel hangjában így szólt a mesterhez: -Nem is olyan nagy kunszt Mozartot játszani, kollega, de próbáljon csak egyszer dobolni a Sztravinszkij bolond zenéjére!* * A párizsi művészkörökben híre kelt annak, hogy Fernandel, amikor egyszer tanúként beidézték a bíróságra, tanúvallomása során azt is kijelentette, hogy önmagát tartja a legnagyobb élő színművésznek. Nagy hirú színésztársa. Sacha Guitry ezt a pletykát nem hitte el és ezért megkérdezte Fernandeltól, amikor vele a filmstúdióban találkozott: mi igaz ebből? Fernandel így szólt: -A dolog nagyon kínos nekem, kedves barátom, de mit tehettem, kötött a tanú esküje, csak az igazat vallhattam.H. A. SÁRKÖZI GYULA ben. EZEN A NAGY, országos jelentőségű tárlaton Szeged művészei is jól megálltak a helyüket. Alkotásaik komolyak. elmélyültek. Fontos Sándor Parasztasszonya robusztusán festett portré. Csikók című képén a fiatal állatok szép vonalú formái harmonikus egységet alkotpart. Maros-torkolat, Eső vfvpk című képe erőt suliién — magas fokú színkultú- Sárzo. ráról, természetszeretetről, Kohán György Vásárhelyi Pintér József Zebegényi tája utcarészlete monumentálissá - amf.ly csodálatos pano- emeli a kis békés házakat nirnát tán Gl&iik _ covórri íestőiségről vall. Tóth Sándor belesűrítve minden drámát, vásárhelyi kapcsolatai talán melyeket az idők viharáa legérzékelhetöbbek. Dom- ban átéltek. Kui-ucz D Istborításainak formabiztonsá- & KÚ JlÁl f - kom -_ ga, míves felületi megmunká- . H lása kiemelkedett a hasonló «oját, tajalt csodálatos egyalkotások közül. A Jegyesek szerűségük, érzelemgazdagsáés a Család lírai hangulatú, guk ^ lehetfinom színek teszép alkotások. szik feledhetetlenné. Patay élit^l'TJX^Z ^ Kerítésen átnéző öregra egyik komoly egyénisége, asszonya döbbenetes alkotás. AZ ALBATROSZ TITKA REGÉNY (35) — így volt, lord úr? Lord: — I-i-igen ... Silver ismét Goddardhoz: ' — Folytassa. Goddard: — Ekkor úgy tettem, mintha csak most venném észre a kezemben tartott kulcsot, s azt mondtam, hogy szórakozottságból magammal hoztam, s megkértem, ' hogy a társalgóba menet nyissa ki a kabinom ajtaját és tegye a kulcsot belülről a zárba. Silver a lordhoz: — Maga ezt miért hallgatta el, lord úr? Lord: — Ne-e-em gon-doltam, hogy ennek van valami jelentősége. Silver: — Ne tetesse magát! Nem olyan naiv ember maga'... Folytassa, Goddard! Goddard: — Fél nyolckor felmentem a társalgóba, s bemutatkoztam, mint Havas. Kis idő múlva zsebkönyvem egy másik lapjára mindenki szemeláttára lejegyeztem a záróárfolyamokat. Természetesen megint elváltoztatott írással. A lapot a pincérrel leküldtem a -gazdámnak*. Amikor viszfzajött, újra leküldtem. hogy csúsztassa be az ajtó alatt a szobámba. Ezt nyolc előtt tettem, hogy amikor a lord kiFestészetének tisztasága, pu- Annyi szenvedés 'és megtörte nyitja az ajtót, ott lássa a papírlapot a földön. Tudtam ró-