Délmagyarország, 1963. október (53. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-27 / 252. szám

Befejeződött az országgyűlés ülésszaka KORTESHADJÁRAT Folytatás az 1. oldalról.) sen 35 millió forintot költe. oek. A miniszter válaszát az Interpelláló képviselő és nz országgyűlés tudomásul vette. | CZIGLEH ELEK Sza­uolcs-Szatmár megyei kép­viselő egyes mezőgazdasági gépek tartalékalkatrész-el­látásával kapcsolatban lett fel kérdést a földművelés­ügyi miniszternek. Mint mondotta, nemcsak a .kül­földi, hanem egyes hazai gyártmányú gépekhez sem mindig lehet tartalckalkat­részt kapni. LOSONCZI PAL földműr velésügyi miniszter elmon­dotta, hogy a mezőgazdaság gépesítésére az idén 3,2 mil­liárd forintot költenek. A tartalékalkatrész-ellátást is igyekeznek javítani. Az idén például a tavalyinál 30 szá­zalékkal több gépalkatrészt kap a mezőgazdaság, néhány esetben azonban még min­dig nem lehet hozzájutni a .szükséges gépalkatrészhez. Ennek egyik oka, hogy a mezőgazdasági gépek jelen­tős része külföldről szárma­zik, s előfordul, hogv a pót­alkatrészek késve érkeznek meg. A hazai gyártmányú gépek alkatrészeinek után­pótlását azonban meg kell és meg is lehet oldani. A miniszter válaszát az interpelláló képviselő és az országgyűlés tudomásul vette. Ezután az elnök 20 perc szünetet rendelt el. Szünet után az országgyű­lés Vass Istvánné elnöklésé­vel folytatta az interpellá­ciós vitát. Bl RAMEISL FERENCNÉ Baranya megyei képviselő azzal a kérdéssel fordult a művelődésügyi minisz­terhez: szerepel-e a Mű­velődésügyi Minisztérium közeli vagy távlati tervé­ben a gyógypedagógiai ne­velésre és ápolásra szoruló gyermekek jelenlegi súlyos elhelyezési problémájának megoldása. Konkrétan: lesz-e lehetőség a férőhe­lyek bővítésre, vagy új intézmények létrehozásá­ra? ILKU PAL művelődésügyi miniszter válaszában elmon-' dotta, hogy u minisztérium terveiben szerepel a gyógy­pedagógiai oktatásra és neve­lésre szoruló gyermekek el­helyezési gondjainak megol­dása. Az ilyen oktatást és nevelést igénylő gyermekek 50 százalékút bentlakásos Intézetekben kívánják elhe­lyezni, n másik 50 százalék neveléséről és oktatásáról pedig bejárásos Intézetekben kívánnak gondoskodni. A miniszter válaszát az interpelláló képviselő és az országgyűlés tudomásul vet­te. 01 OROSZ JÖZSEFNÉ Fe­jér megyei képviselő a művelődésügyi miniszter­hez intézett interpellációt a Fejér megyei gyógype­dagógiai intézmények fé­rőhelyeinek bővítése és ellátottságának javítása tárgyában. ILKU PAL művelődésügyi miniszter válaszában elmon­dotta, hogy 1005-ben Velen­cén gyógypedagógiai nevcló­és foglalkoztató intézet épí­tését kezdik meg és az 1966­ra készül el Erre a beruhá­zásra 20 millió forintot for­dítanak. De még e létesít­mény felépítése elótt — már 1064-ben — öt gyógypeda­gógiai osztály szervezésére nyújtanak lehetőséget Fejér megyének. Az ezzel Járó sze­mélyi ás dologi kiadásokat a minisztérium vállalja. A minisztérium megviza­gálja, hogy a kálózi kas­télynak gyógypedagógiai cé­lokra történő felhasználása kifizetődő-e, vagy sem. Az interpelláló képviselő és az országgyűlés a minisz­ter válaszát tudomásul vette. GAZSÓ SÁNDOR Zala megyei képviselő a közle­kedés- és postaügyi, vala­mint a nehézipari minisz­terhez interpellált a gép­járművek pótalkatrész- és gumiabroncs-ellátásának javítása érdekében. KOSSÁ ISTVÁN közleke­dés- és postaügyi miniszter válasza: — Az alkatrész-ellátás nemcsak Zala megyében, ha­nem az ország más részein is probléma és nerqcsak a jármüveknél, hanem — mint erről az országgyűlésen Is több ízben szó volt — más Répeknél is. A legtöbb ne­hézség a külföldi gépkocsik­nál merül fel, de most aka­dozik a hazai gyártmányú alkatrészek biztosítása is. Az ok olyan szervezési hibákban keresendő, amelyeknek meg­szüntetésére már készülnek az intézkedések. Gazsó Sándor interpellá­ciójának második részére DR. LEVARDI FERENC nehézipari miniszter vála­szolt. Elmondotta, hogy a gumi­abroncsokból az országos gumiipari vállalat teljesítette esedékes tervét s az elő­irányzott mennyiséget a ke­reskedelem rendelkezésére bocsátotta. A miniszter be­jelentette: tudomása szerint n Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium keretemelési keretemmel fordult az Or­szágos Tervhivatalhoz, ahol most foglalkoznak a problé­ma megoldásával. A válaszokat mind az in­terpelláló képviselő, mind az országgyűlés elfogadta. | SZAPOR KÁLMÁN, Vas megye képviselője a me­gyei tanács építőiparának anyagellátási nehézségeivel kapcsolatban intézett kér­dést az építésügyi minisz­terhez. Elmondotta, hogy az utóbbi időben többféle építőanyag késve, vagy egyáltalán nem érkezik meg. Szóvá tette, hogy vé­leménye szerint az építő­anyagot értékesítő vállala­tok a minisztérium építő­iparát előnyben részesítik a tanácsi Iparral szemben. TRAUTMANN REZSŐ épí­tésügyi miniszter válaszában elmondotta, hogy a szállítási nehézségek ellenére, mind az ÉM vállalatait, mind a tanácsi vállalatokat igyekez­tek ellátni építési anyagok­kal. Ezután hangsúlyozta: a minisztérium intézkedik, hogy jövőre ne ismétlődje­nek meg hasónló zavarok. Elmondotta: az Építésügyi Minisztérium szigorúan meg­követeli értékesítő szerveitől, hogy a rendelkezésre álló készleteikből megkülönböz­tetés nélkül lássák el mind az ÉM, mind a tanácsok építőiparát Az interpelláló képviselő és az országgyűlés a választ egyhangúlag elfogadta. ül horváth karolyné budapesti képviselő a 15 éves lakásépítési program­mal kapcsolatban inter­pellált. A többi között el­mondta: helyesnek tartaná, ha a lakásépítés távlati tervét ötéves és éves ter­vekre, sőt területileg is le­bontanák. dr. AJTAY MIKLÓS, az Országos Tervhivatal elnöke hangsúlyozta, hogy a 15 éves lakásépítési prográm reális és végrehajtása — az idén felmerült nehézségek ellené­kormányfői szinten Az angol sajtó, a rádió és a televízió riporterei egyre nagyobb számban gyülekez­nek a skóciai Kinross vá­lasztókerületbe, ahol a no­vember 7-ére kiírt pótvá­Jasztásokon Sir Alec Home új minisz­terelnök mérkőzik az an­gol alsóházi mandátumért. Az esemény valóban pél­dátlan: az angol parlamen­táris gyakorlatban először fordul elő, hogy egy hivu­talban levő miniszterelnök nem általános választásokon, hanem egy körzeti pótvá­lasztáson lép a szavazópol­gárok elé. Sir Alec Home ellenjelöltjei táborában már­is tiltakozást váltott ki, hogy a miniszterelnök "kor­mányfői szinten* akar le­folytatni egy közönséges pótválasztási korteshadjá­ratot. William Marshall, a mun­káspárt skóciai tagozatának titkára kijelentette: "Ha Sir Alec Home miniszterelnök­ként akar fellépni Kinross­ban, akkor jobban tenné, ha inkább általános választásokon állna az ország elé*. Választási kampányának előestéjén Home üzenetet intézett a London környéki Luton választó­kerület konzervatív jelölt­jéhez, aki ugyancsak egy november 7-ére kitűzött pótvélasztáson lép porondra a megüresedett képviselői helyért. A miniszterelnök hangoz­tatta, hogy "az atomcsend­egyezmény megkötése az utóbbi évek legreménytelje­sebb eseménye* és töreked­ni fog a moszkvai egyez­mény nyújtotta lehetőségek kihasználására "egy békésebb világ felé vezető úton*. A megfigyelők szerint az új miniszterelnök \ igyetaaák eloszlatni azt az ' elterjedt nézetet, hogy ő a Szovjetunióval snemf^h a "kemény kezű* politika híve, s ezért a kelet—nyugati kö­zeledés népszerű gondolatát állítja választási propagan­dájának középpontjába. x ! re is — bizonyosra vehető. TRAUTMANN REZSŐ épí­tésügyi miniszter — ugyan­erre az interpellációra rea­gálva — ismertette, hogy milyen módszerekkel igye­keznek a lakásépítkezéseket gyorsítani. Az interpelláló képviselő a válaszokat nem fogadja el. Az országgyűlés azonban tudomásul vette az Országos Tervhivatal elnökének és az építésügyi miniszternek a válaszait. Horváth Károlynó inter­pellációjában rámutatott, hogy a lakásrendelet egyes szakaszait a mai követelmé­nyeknek és helyzetnek meg­felelően módosítani kellene. Traütmann Rezső építés­ügyi miniszter válaszában kifejtette, hogy a lakásren­deletet életbe léptetése óta tötíb ízben korrigálták. Indo­kolt azonban, hogy az elő­írásokat újabb egységes Jog­szabályba foglalják. Ezen már dolgoznak is a szakem­berek. Traütmann Rezső válaszát Horváth Károlyné és az or­szággyűlés egyhangúlag el­fogadta. Az országgyűlés ezzel be­fejezte munkáját. Az ülés­szakot az elnöklő Vass Ist­vánné zárta be. (MTI) Mosxkrába érkezett a SZOT küldöttsége Brutyó Jánosnak, az MSZ­MP Politikai Bizottsága pót­tag janak, a SZOT főtitkárá­nak vezetésével szombat este Moszkvába érkezett a ma­gyar szakszervezetek küldött­sége. amely részt vesz a szovjet szakszervezetek hét­főn kezdődő XIII. kongresz­szusán. A küldöttséget a szovjet főváros Kijevi pályaudvarán Vaszílij Prohorov, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tunacsának titkára, Georgij Szofonov, a Gépipari Dolgo­zók Szakszervezete Központi Bizottságának elnökségi tag­ja és több más szc/vjet szak­szervezeti vezető fogadta, Ott volt a pályaudvaron Rajnai Sándor, a Magyar Népköztár­saság moszkvai nagykövetsé­gének tanácsosa is. Változások a román kormányban A Román Népköztársaság Államtanácsa október 25-i ülésén több fontos határoza­tot hozott. A Gheorghe Gheorghiu-Vej elnöklete alatt tartott ülés ratifikálta a légköri, világ­űrbéli és víz alatti atom­fegyver-kísérletek eltiltásá­ra vonatkozó moszkvai szer­ződést. Az Államtanács ezután megvizsgálta a Miniszterta­nács tevékenységének megja­vítására előterjesztett javas­latokat. Gheorghe Radulescu eddigi külkereskedelmi mi­niszter és Constantin Tuzu eddigi kohó- és gépipari mi­niszter a Minisztertanács al­elnökeivé kinevezte. Ugyan­akkor az Államtanács elfo­gadta a Kohó- és Gépipari Minisztérium átszervezésére vonatkozó törvényerejű ren­deletet, amelynek értelmé­ben külön Kohóipari Minisz­térium és külön Gépipari Mi­nisztérium alakul. Kohóipari miniszterré Ion Marinescut, gépipari miniszterré Ghe­orghe Radoit nevezték ki. Az új külkereskedelmi minisz­ter Victor lonescu lett. A Román Népköztársaság Államtanácsának egyéb ha­tározatai közül kiemelkedik az a törvényerejű rendelet, amelynek értelmében vala­mennyi fegyvernemre kiter­jesztik a kötelező katonai szolgálat két évre való le­szállítását. • 7A Tito elnök elutazott az USA-ból Joszlp Broz Tito jugoszláv köztársasági elnök pénteken elutazott az Amerikai Egye­sült Államokból. A Rotter­dam nevű hajó, amelyen Ti­to elnök feleségével és kísé­retének tagjaival utazik, he­lyi idő szerint pénteken dél­ben indult el a New York-i kikötőből. Tito elnök New Yorkból történt elutazása elótt fogad­ta az Egyesült Nemzetek Szervezete mellett működő jugoszláv misszió tagjait. H Hágában szombaton délután befejeződött a Nyugat-európai Unió miniszteri tanácsának kétnapos értekezlete. Anglia és a Közös Piac hat tagonszágának kül­ügyminiszterei elsősor­ban külpolitikai problé­mákkal foglalkoztak és elsősorban a kelet—nyu­gati kapcsolatok kérdé­sét vitatták meg. A nyugat-németországi len­gedei bányászszercncsétlen­ség színhelyén dolgozó men­tőbrigádoknak szombaton si­került két gumicsónakot le­bocsátaniok a csütörtökön este elárasztott tárnákba, A tudósítások szerint kevés re­mény van arra, hogy meg­mentsék az eltűnt 43 bá­nyászt. Az osztrák polgári saj- ^ tó a napokban ismét ^ foglalkozott az altaus- = seei elhagyott sóbányák- ^ ba rejtett rablott ma- =. gyar műkincsek ügyé- = vei. Az Objektív című = kőnyomatos szerint dr. = Wilhelm Höttl, egy- = kori vezető náci, Eich- = mann cinkostársa, most elhagyott sób ánya-épii- = leteket akar megvásá- S rolni — éppen a szóban ^ forgó vidéken. s A kongoi kormány pénle­ken rendkívül szigorú intéz­kedést léptetett életbe a közigazgatási alkalmazottak és a pedagógusok sztrájkja . nak megtörésére. Jerome Anany hadügyminiszter, mint Leopoldville rendkívüli fő­biztosa bejelentette, hogy mindazokat a sztrájkotokat, akik nem térnek vissza mun­kahelyükre, bíróság elé állít­ják, ahol háromtól öt cvig terjedő börtönbüntetést szab­nak ki rájuk. Négyhatalmi csúcsértekezlet Bamakóban HIREK ALGÉRIABÓL ÉM Csongrád Megyei Állami Építőipari Vállalat azon­nali belépéssel alkalmaz, kőműves, ács, vasbetonszerelő, festő, központi­fűtő-szerelő. vízvezeték-szerelő, bádogos, lemez­lakatos szakmunkásokat, kubikosbrigádokat, gép­kocsi-rakodókat és segédmunkásokat. Vidéki dolgozóknak tanácsigazolás szükséges. Munkaru­hát, (lzemi étkezést, munkásszállást biztosítunk. Jelent­kezés Szeged, Bocskai u. 10—12. sz. Munkaerógazdá! kodás. S. 63965 A hírügynökségek legfris­sebb jelentései szerint Ra­batban hivatalosan közölték, a Marokkó es Algériai vitá­jának rendezésére hivatott csúcstalálkozó kedden a Ma­li Köztársaság fővárosában, Bamakóban ül össze. Algíri hivatalos körök meg­erősítették, hogy Ben Bella a marokkói javaslatot elfo­gadta. A tanácskozáson Ma­rokkó és Algéria képviselő­in kívül Halié Szelasszié, etiópiai csász.ár és Modibo Keita, mail köztársasági el­nök vesz részt. Modibo Keita az érintett országok nagy­követeinek közreműködésé­vel megkezdte a találkozó napirendjének előkészítését. az algériai csapatok vissza­vertek. A marokkói fegyve­res erők rendezetlenül vo­nultak vissza, miközben sú­lyos veszteségekert szenved­nek, e veszteségeket egyelőre nem lehet felmérni — hang­zik az algériai jelentés. A marokkói hírügynökség arról ad hírt, hogy a marok­kói gyalogság pénteken visz­szavonulásra kényszeritett algériai csapatokat Hassi Beida térségében. Az algé­riaiak által elindított táma­dást követően két napig folyt a harc, amely azonban pénteken este már csak el­szórt lövöldözésekre korlá­tozódott. A marokkói pa­rancsnokság közötte, hogy pénteken -védekező* hadmű­veleteket folytattak. (MTI) i Ujabb eredménytelen szavazás az ENSZ-ben Őszi-téli újdonságok BEMUTATÓJA A KÜLÖNLEGES MÉTERÁRUK BOLTJÁBAN Káráss u. 2. sz. MA DÉLELŐTT 10—l-ig, délután 3—7 óráig. S 90998 A Francia Kommunista Párt nyilatkozatban tiltako­zott Ali Jata, Abdesezalan Burkia és Abdallah Lajasi marokkói kommunista veze­tők letartóztatása elten. A marokkói kommunisták — hangoztatja a nyilatkozat — a marokkói s az algériai nép testvéri kapcsolatai mellett szálltak síkra. Az algériai—marokkói ha­táron folyó harcokról az al­,f rial hírügynökség jelenti, hogy a marokkói légierő és a páncélos egységek több támadást intéztek, amelyeket Az ENSZ közgyűlésének :>éntek délutáni ülésén fel­! szólalt a jelenleg New York­ban tartózkodó Victor Eslens­soro bolíviai köztársasági elnök. Beszéde után a közgyűlés rövid szünetet tartott, majd folytatták a szavazást a Biz­tonsági Tanács újraválasz­tandó harmadik, nem állandó tagjáról. A korábbi öt sza­vazás alkalmával a két esé­lyes jelölt —• Malaysia é* Csehszlovákia — nem kapta meg a megválasztáshoz szük­séges 74 szavazatot A pén­teki szavazás sem vezetett eredményre, mert ezúttal sem kapta meg egyik jelölt sem a szükséges szavazatot A 11. eredménytelen szava­ras után határozatlan időre elnapolták a Biztonsági Ta­nács 3. nem állandó tagjá­nak megválasztását. ENSZ­kövökben nem tartják ki­zártnak. hogy a korábbi gya­korlatnak megfelelően, a két­éves megbízatási Időt meg­osztanák Malaysia és Cseh­szlovákia között. Az ENSZ egyik szóvivője közötte, még nem döntöttek cl, mikor ül össze a Bizton­sági Tanács, hogy 27 afrikai éf ázsiai állam kérésére to­vábbi rendszabályokat hoz­zon a dél-afrikai kormány apartheid-politikájának me?­szüntetesére. 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1963. október 27.

Next

/
Thumbnails
Contents