Délmagyarország, 1963. szeptember (53. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-29 / 228. szám

Vasárnap, 1963. ssept. 89. DÉL-MAGYARORSZÁG • Országgyűlési bizottság ülésezett Az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága, dr. Pesta László elnökletével szombaton az Országház go­belin-termében ülést tartott Dr. Vilmon Gyula, az egész­ségügyi miniszter helyettese tájékoztatta a bizottságot az 1963. évi egészségügyi beru­házások helyzetéről. Az ülé­sen részt vett és felszólalt dr. Beresztóczy Miklós, az Országgyűlés alelnöke is. A tájékoztatót követő vitában részt vett dr. Sáró András, Dobos József, Klujber Lász­ló, dr. Stark Janka, Mohácsi Imre, dr. Bene Zoltán, Ba­logh Ferenc, Sárfi Rózsi kép­viselők, továbbá Papp Ist­ván, a Békés megyei, Bujdo­só Imre a Fejér megyei, dr. Bodogán János a Veszprém megyei tanács vb-elnöke és a bizottság ülésén szakértői mi­nőségben jelenlevő Glass Ta­más, az Építésügyi Miniszté­rium építési főigazgatóságá­nak helyettes vezetője, Cser­ba László, az * Egészségügyi Minisztérium főosztályveze­tője és Gecser Ottó, az Egészségügyi Minisztérium csoportvezető főmérnöke. Ma, szeptember 29-én, azokat köszönti az ország dolgozó népe. akiknek kezébe fegyvert adott, hogy védelmezzék a mun­káshatalmat, a szocialista haza nagyszerű vívmányait a külső és belső ellenséggel szemben. Együtt ünnepelnek ezen a na­pon fegyveres erőink alakulatai egész dol­gozó népünkkel, ezzel is hangsúlyozva, hogy szocialista hazánk védelme vala­mennyi fegyveres testület, s egész dol­gozó népünk közös, szent ügye. A fegyveres erők napja, szeptember 29-e, a pákozd-sukorói csata évfor­dulója. 115 esztendővel ezelőtt, ezen a napon szenvedték el első nagyobb vere­ségüket az 1848—49-es magyar forradalom és szabadságharc vívmányaira törő reak­ciós zsoldos csapatok. A magyar honvéd­seregeknek ez a győzelme kezdetét jelen­tette annak a hősi, véráldozatokban s győzelmekben gazdag hadjáratnak, mely­nek dicsőséges állomásai Isaszeg, Nagy­salló, Vác és Komárom voltak. Szeptem­ber 29-e számunkra jelkép, amely nem­csak 1848-at, hanem a szabadságért, a nemzeti felemelkedésért síkraszálló ma­gyar nép valamennyi forradalmi és hon­védő hagyományát idézi. Felidézi Dózsa mezítlábas parasztseregének, Rákóczi ••Ha­záért és szabadságért" harcoló kurucainak, 1848—49 bátor honvédeinek dicső helyt­állását. Mindenekelőtt lelkesítő példaként állítja elénk a hozzánk legközelebb álló forra­dalmi hagyományt, a dicső Magyar Ta­nácsköztársaságot, az 1919-as forradalmi magyar munkásosztály hősi harcait. Az 1919-es tanácsköztársaság nemzedéke volt az első, amely valóra váltotta Pákozd hő­seinek akkor be nem teljesedett vágyát: a nemzeti és társadalmi szabadságot. A tanácsköztársaság volt az első, amely szervesen egybeolvasztotta a magyar sza­badság ügyét, a nép szociális követelései­nek teljesítését, a nemzeti függetlenség megalkuvás nélküli védelmét és a szom­széd népekkel kötendő barátságot. Míg 1848—49-ban a haladó világ a már "el­csendesedett Európában" az utolsókig harcoló népet csodálta a magyarban, 1919­ben, s utána úgy tekintett rá, mint aki a legelsők között fogott fegyvert a régi kapitalista világot alapjaiban megrengető Nagy Októberi Szocialista Forradalom pél­dáján. Pákozd ról ma már nem lehet úgy be­szélni, hogy ne beszéljünk a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalomban és a pol­gárháborúban részt vett magyar interna­cionalisták önfeláldozó helytállásáról, a spanyol nemzetközi brigádok magyar ka­tonáinak harcáról, népünk legjobb fiai­nak és leányainak félelmet nem ismerő bátorságáról a Horthy-fasizmus és a né­met megszállók elleni küzdelemben. |\] erezetünk katonai erői mindig akkor ^ * tündököltek fényesen, amikor a nép szabadságáért, az emberi haladásért in­dultak harcba az elnyomás sötét erőivél szemben. A ma nemzedéke már elérte azt, ami­ért ők vérüket ontották. Szent kötelessé­günk, hogy erőnket nem kímélve erősít­sük és védjük vívmányainkat, amelyekben népünk legjobbjainak évszázados álmai öltöttek testet Hazánkban szilárd és meg­dönthetetlen a munkás-paraszt hatalom. Az urak országa, a 3 millió koldus országa a múlté. A dicsőséges szovjet hadsereg felszabadította hazánkat. A szocialista termelési viszonyok általános győzelme le­hetővé teszi, hogy megteremtsük az anyagi javak bőségét, gazdagítsuk a dolgozó em­berek életét A haza védelméért a békés építőmunkáért Ünnepség a tiszti klubban a fegyveres erők napján A fegyveres erők napja al- A meghívott vendégek előtt ben, ott voltak az üllési olaj­kaimából tegnap, szombaton Perjési László mondott ünne- mezőn, ma segítenek a Csor.g­délután a helyőrség parancs- pi beszédet. — Fegyveres rád megyei földeken, szánta­noka fogadást adott a tiszti erőink — mondotta többek nak a traktorokkal, utat épí­klubban, majd este 6 órakor között — méltán tekintik di- tenek, kutat fúrnak segítik ünnepséget tartottak. cső elődöknek az 1848-as az építőipart, őszinte elv­Az ünnepségen megjelent honvédeket, az 1919-es vörös- társi köszönet jár ezért a pa­Perjési László, az MSZMP katonákat, a két háború kö- rancsnokoknak, a katonáknak szegedi városi bizottságának zött itthon és külföldön a fa- a helyőrség politikai munká­első titkára, dr. Antalffy sizmus ellen vérüket hullató sainak, a párt- és a KlSZ­György, az MSZMP Csongrád magyar hazafiakat, a fórra- szervezeteknek. — Ezek a megyei végrehajtó bizottsá- dalmi munkásmozgalom már- példák csak aláhúzzák azt gának tagja, dr. Biczó tírjait, azokat az elvtársakat, hogy hadseregünk, fegyveres György, Szeged megyei jegú akik fegyverrel a kézben erőink számára nem közöm­városi tanácsa vb elnöke, harcoltak hazánk felszabadí- bősek a nép gondjai. Bán László alezredes, a mun- tásáért és életüket sem kí- — Nem kétséges, hogy rnélve védték a munkásha- fegyveres erőink minden idő­talmat az ellenforradalom ben megbízhatóan el tudják ipjaiban is. Az ő látni feladatukat, hiszen harcaik példázzák az igaz ha- fegyverük, felszerelésük kor­zafiságot, a nép szeretetét. szerű, a fegyver jó kezek Den Tudjuk, hogy fegyveres van, élvezik népünk támoga­erőink a kiképzés, a haza vé- tását és testvéri szövetségben delmét biztosító harckészült- állnak azzal a legyőzhetetlen ség feladatai mellett megta- erővel, melyet a szovjet had­lálhatók a békés alkotó mun- sereg és a Varsói Szerződés ka frontján is. A megye és a más hadseregei jelentenek. tokát A. A. Jelszakov gárda- város katonáinak részük volt ~ Szilárdan hiszünk ab­ezredes képviselte. a szabadtéri játékok sikeré- bao' h°SY mee tudjuk valósí­tani a fegyverektől mentes világot, s ha ez megvalósul, félrdtehetjük a fegyvereket, nem lesz többé rájuk szük­ség. Befejezésül Perjési László a Magyar Szocialista Mun­káspárt Csongrád megyei és szegedi városi bizottságának üdvözletét tolmácsolta a fegyveres erők napja alkal­mából a szegedi helyőrség valamennyi tisztjének, egész személyi állományának. Az ünnepi beszéd után a Szegedi Nemzeti Színház tag­jai adtak műsort, melyben Alpár Mária, Bányász Ilona, Berdál Valéria, Lászay And­rea, Gyimesi Kálmán, Imre •Zoltán, Kovács János és Vó­rady Zoltán léptek fel. II TÜZÉP-tefepeken is felvesznek tüzelő előjegyzéseket A szegedi TÜZÉP Vállalat szegedi, a III. kerületben a kásőrség Csongrád megyei parancsnoka, Gudmon Mi­hály alezredes, a szegedi hon- nehéz napjaiban is. véd helyőrség parancsnoka, Kelemen Miklós alezredes, a Csongrád megyei rendőr-fő­kapitányság vezetője, Bódi László országgyűlési képvi­selő, dr. Simon László, a me­gyei bíróság elnökhelyettese. A szovjet katonai alakula­A fegyveres erők napjára írta; GUDMON MIHÁLY alezredes Az Elbától a Csendes-óceánig egymilli­árd ember munkálkodik a szocializmus épületén. A nagyszerű építkezések világa, így lehetne röviden jellemezni a szocia­lista tábort. A szocialista országok dol­gozóit az alkotó munka láza fűti. Terveink megvalósításához azonban bé­kére van szükségünk. A szocializmus ter­mészetéből fakad a béke szeretete. De számolnunk kell azzal, hogy a világon nemcsak szocialista és békeszerető orszá­gok vannak. Létezik még az imperializ­mus, melynek egészen más a természete. Ezek a körök már két világháború bor­zalmait zúdították az emberiségre. Az utóbbi mástfél évtizedben a gyarmati né­pek felszabadító mozgalma, azok szabad­sága ée függetlensége ellen sorozatos in­tervenciót, fegyveres harcot, diverziót kezdeményeztek Kubában, Laoszban, Ko­reában, Vietnamban. Világháborús terve­ket szőnék a szocialista tábor ellen. A nemzetközi reakció fő ereje, az Amerikai Egyesült Államok nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint a világuralom megszer­zését. "Isten kezünkbe adta a hatalom fegyverét. Amerika feladata az, hogy ez­zel a hatalommal rendelkezve kiterjesz­sze befolyását az egész világra, kézbe ve­gye a világ vezetését" — mondta nagy­hangűan az USA egykori elnöke, Truman, az atombomba-egyeduralom tudatában. Ám ez az egyeduralom már régen a múlté! A szocialista világrendszer gyors ütemű fejlődése álapján az utóbbi években gyö­keres fordulat ment végbe a katonai erő­viszonyokban is. A szocialista tábor fö­lényben van a repülők, a hadihajók, a lövegek, a kézifegyverek és a más hadi­eszközök tekintetében. De különösen nagy jelentőségű a fölény a nukleáris fegyve­rek és a rakéták vonatkozásában. Habár háborús terveikről nem tudnak lemon­dani az imperialisták, a megváltozott erő­viszonyok a nemzetközi küzdőtéren mind nagyobb biztosítékot nyújtanak arra, hogy terveik megvalósítása irreális. Egység jellemzi a testvéri népek fegy­J-J verbarálságát. A Varsói Szerződés tagállamai a műit időszakban tartott ülé­seiken további intézkedéseket dolgoztak ki az agresszorok megfékezésére. A jelenlegi nemzetközi helyzetből pártunk, kormá­nyunk is levonta a szükséges következte­téseket, és azokat érvényesíti politiká­jában. Amíg az imperializmus létezik, a szo­cializmus építése és a honvédelem egy­mástól elválaszthatatlan. Ügy kell építeni, hogy fél szenünk közben az ellenségen legyen, készen arra, hogy időben lefogjuk a háborús tűzosóvát felemelő kezet. Az új világháború veszélye elleni harcot most kell kibontakoztatni, nem várva addig, amikor már hullanak az atom- és hid­rogénbombák. A fő feladat az, hogy ide­jében megfékezzük az agresszorokat, ele­jét vegyük az új háború kitörésének. IÁ ormányunk joggal várja el és bízik benne, hogy munkásosztályunk, if­júságunk, egész dolgozó népünk megérti a sok vérrel és áldozattal megszerzett függetlenség, a szocialista vívmányok és a ragyogó jövő védelmére való felkészülés szükségességét és ingadozás nélkül telje­siti azokat. Az igaz ügyért felemelt fegyver mindig a néptől kapott bizalom jelképe volt, és ina is az. Ezért fegyveres erőink magas erkölcsi követelménynek tartják, hogy a népünk bizalmából kapott fegyvert ts zászlóikat magasan hordozzák. Népünk szent ügyét, szabadságát, függetlenségét, 6 az ezt biztosító szocialista rendszerünket mindenkor készen álljanak megvédeni. vásárlói, valamint a kerületi tanácsok kérésére az Attila utcai megrendelő iroda te­hermentesítésére holnaptól, szeptember 30-tól kezdve az Attila utcái megrendelő iro­dán kívül több telepen is fel­Kolozsvári téri, a II. kerület­ben pedig hétíőa, szerdán ée penteken a fodortelepi, ked­den, csütörtökön, szombaton a petőfitelepi TÜZÉP-bolt­ban veszik fel a tüzelő meg­rendeléseket. A TÜZÉP Vál­lalat úgy intézkedett, hogy a vesznek tüzelő előjegyzése- tüzelő-kiszállítás továbbra is ket. Az I. kerületben az új- a rókusi telepről történik. Megszűnik a vízumkötelezettség Magyarország és az NDK között A Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság illetékes szeivei E megállapodás alapján történő utazásoknál útiok­mányként a személyazonos­1963. szeptember 18-án meg- sági igazolvány és az ehhez állapodást kötöttek a magán­utazásokra vonatkozó vízum­kötelezettség megszüntetésé­ről. A megállapodás értelmében a két ország állampolgárai­nak a másik állam területére történő magánutazásaik ese­tében beutazási vízumra nipcs szükségük, amennyiben az utazást rokoni vagv ba­ráti kapcsolatok alapján, lá­togatás céljából kérelmezik ós meghívólevéllel rendel­keznek. A meghívólevelet nem szükséges hatóságilag láttamoztatni. rendszeresített, a Belügymi­nisztérium illetékes szervei által kiállított betétlap szol­gál. A megállapodás meg­szünteti az átutazó vízumo­kat is. A megállapodás ha­tálybalépésének időpontjától kezdve magyar állampolgá­roknak az NDK-n keresztül más országba történő utazá­sok esetén nem szükséges NDK átutazóvízummal ren­delkezniük. A megállapodás, amely 1963. október 1-én lép ha­tályba, a turista-beutazások­ra nem vonatkozik. (MTI) Szovjet művészegyüttes szerepel a színházban Mint már jelentettük, Szegedi műsorukban ennek szeptember 30-án, hétfőn es- a népi hagyománynak leg­te 7 órai kezdettel szovjet szebb termékeit mutatják ének- és táncegyüttes szere- be. A művészegyüttes veze­pel a Szegedi Nemzeti Szín- tője Georgij Mindjev, az házban. A nagymúltú és Oroszországi Szovjet Szocia­Európa-szerte szép sikert Köztársaság érdemes . , .... művésze, balettmestere aratott muveszegyuttes az Alekszander Hmelnyickij, orosz népi kultúra egyik leg- karnagya Vlagyimir Boga­híresebb őrzője és ápolója, dajko. Lányok a kollégiumban A tanév megnyitására ad­ták át a Tanárképző Főisko­la új négyemeletes kollégiu­mát, 304 diáklány otthonát. Ilyen korszerűen berendezett négyszemélyes szobákban laknak a lányok, mint Varga Rózsi, Szabados Ilona, Urbán Erzsi és Szaszkó Klára. Kár, hogy egy kis hiba csúszott a számításba, és a negyedik ágy hosszából minden szobá­ban le kellett fűrészelni! A kényelem tehát megvan — noha a lift csak novem­berre készül el, és kevés a vasaló a lányoknak, pedig ők sokat vasalnak, mert rende­sen szeretnek járni. Hiszen a tanulás mellett szórakozási alkalmakat is kínál a város. De azért az otthoni édes em­lékek egyetlen varázsütésre felélednek, ha megérkezik a postás! (Somogyin* felv.) i

Next

/
Thumbnails
Contents