Délmagyarország, 1963. augusztus (53. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-25 / 198. szám

VasSmap," 1963. augusztus 25: DÉL-MAGYARORSZÁG 5 1' 1961-ben Csongrád megyében ls befejeződött a mezőgazdaság szocialista átalakítása. E munka befejezése után az irányító szervek tevékenységében előtérbe kerültek a termelés szervezésének kérdései. A munka megszervezése különös gondot jelentett, mert ismeretes, hogy közvetlenül az átszervezés után a termelőszövetkezeti tagok egy része még nem tudatostul vesz részt a közös munkában, első időszakban a háztáji gazdaságból remélte megélhetésének alapját megtalálni. Ezért számunkra is nagy jelentőséggel bírt a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának az anyagi érdekeltségről szóló iránymutatása, amely mozgósította a párt- és állami szerveket, hogy minden termelőszövetkezetben igyekezzenek megtalálni az anyagi ösztönzés helyi viszonyoknak legmegfelelőbb módját. Az anyagi ösztönzés különféle módszereinek bevezetésével el lehet érni, hogy a termelőszövetkezeti tagok és családtagjaik minél többen vegyenek részt a közös munkában és hogy a közösben végzett munka minél hatékonyabb legyen, és ez fejeződjék ki a termelés növekedésében is. A következőkben a cikkíró visszatekint az 1957—1960-as évekre és elemzi a megyében akkor meglevő helyzetet, figyelembe véve 1. a szövetkezetek akkori fejlődési fokát és azt, hogy 2. a mezőgazdaság szocialista átszervezése még nem történt meg teljes egészében. Az elemzés során a cikkíró megemlékezik a megye különböző talajadottsággal rendelkező részeiről és az ott kialakult helyzetről, majd így folytatja: Igy határoztuk el a megyei pártbizottsággal együttesen 1961 év végén, hogy a legismertebb élveket és tapasztalatokat ismertető füzetet 10 000 példányban kinyomtatjuk. és a termelőszövetkezeti tagok között szétosztjuk. A középirányító szervek az 1961. évi eredményeket látva, tavaly már nem akadályozták, hanem segítették a különböző jövedelemelosztási formák helyes érvényesülését a termelőszövetkezetekben. 1962-ben megyénk termelőszövetkezeteinek 90 százalékában alkalmazták az anyagi ösztönzés közvetlen formáit. Tehát fokozatosan értünk el odáig, hogy a különféle jövedelemelosztási formák megyénk termelőszövetkezeteiben igazán széles körben polgárjogot nyertek, és a munkához az emberek még nagyobb kedvet kaptak. Éppen ezért az 1962. évi tapasztalatokat részletesebben is szükségesnek tartom e cikkben elemezni. II. 1. Megyénk területének termelési adottságai rendkívül eltérőek. A talaj adottságokat tekintve keleten a békési-csanádi lőszhát jó termelékenységű talajai húzódttok, különösen a csanádi részen magas népsűrűséggel és intenzív kultúrával párosulva. A középső részen a Tisza völgyében öntés talaj található, amely kiváló gabona- és lucernatermelési lehetőségekkel és alacsony népsűrűséggel rendelkezik. Mindkét említett területen az anyagi helyzet viszonylag jónak mondható. A harmadik rész a Duna—Tisza közének homokos területe. Rendkívül változó anyagi viszonyokkal, nagy népsűrűséggel, ráadásul ezen a részen a termelőszövetkezeti formák különbözőek, mint arra már korábban utaltam. Ennek megfelelően a szövetkezetek legszilárdabbak a kelet-csanádi részen, Makó környékén voltak. A Makó környéki szövetkezetek általában a célprémium alkalmazását helyezték előtérbe. Ezen a területen több termelőszövetkezet a tótkomlósi Haladás Termelőszövetkezet eredményességi munkaegység rendszerét vette át. Az adott körülmények között ezek célszerűnek bizonyultak. A Hódmezővásárhelyen, a szentesi járásban és a Tisza völgyében gazdálkodó szövetkezetek jó kukoricatermő területtel rendelkeznek és miután a népsűrűség alacsony, főleg az össztermésből való részesedés módszere terjedt el, bizonyos munkaegység jóváírás mellett. Az átszervezés a Duna—Tisza közén csak 1961-ben ért véget. Az anyagi érdekeltséget itt még közvetlenebbül kellett érvényesíteni, ezért e területeken az öszszes termésből való premizálást bizonyos munkaegység jóváírás mellett, valamint a részesművelést munkaegység jóváírás nélkül alkalmazták. Ebből tehát látható, hogy a szövetkezetek fejlettségi fokának megfelelően differenciálódott megyénk területén a jövedelemelosztás módszere is. Ez természetesen nem zárta ki azt, hogy az említett területen másmilyen jövedelemelosztást ne alkalmaztak .volna, de az általános helyzetkép így festett. Felmerült az a kérdés, hogy az egyes ágazatokban, üzemenként mire terjed ki az ösztönzés. Azt hiszem országosan is, de nálunk legalábbis a kapásnövényeknél, elsősorban a kukoricánál volt legszélesebb körű premizálás. A kukoricatermésből való közvetlen részesedésében azért is rendkívüli módon érdekeltek a tagok, mert az állatállomány mintegy fele — egyes területeken 60—70 százaléka — a háztáji gazdaságokban van. Az előző évi tapasztalatok azt mutatták, hogy a premizálás előtt a kukoricatermés 20—50 százalékát osztották ki munkaegységre, míg a premizálás elterjedése után ez a szám átlagosan 40 százalék körül alakult. Az átlagtermések növekedésével több jutott a tagoknak, de több maradt a szövetkezeteknek is, mint a korábbi években. A napraforgónál, a cukorrépánál már lényegesen kevesebb szövetkezet alkalmazott valamilyen részesedési módszért. A kalászosgabonák esetében a Duna—Tisza közén találkoztunk premizálással, vagy egészen elenyésző mértékben részesaratással. Ez már nem is nagyon indokolt, hiszen az aratás gépesítési foka az elmúlt években már meghaladta a 60—70 százalékot. A kertészetekben egyre inkább utat tör • Megjelent az „Állam és Igazgatás^ című folyóirat 1963. augusztusi számában. „ i fiz anyagi ösztönzésről a termelőszövetkezelekben * Irta: Török László, a megyei tanács vb elnöke magának a garantált pénzben! részesedés, olykor besegítő munkaerő alkalmazása és a részeskertészet, amely eléggé általános. Ez alól kivételt a szántóföldi hagymatermelés képez. A szőlő- és gyümölcstermelésben a szétszórt parcellákra való tekintettel, attól függően, hogy a tag, vagy a szövetkezet adja-e a védekezőszereket, 40— 60 százalékos részesművelést alkalmaztak. A fentiekből kitűnik, hogy elsősorban a kapások, kertészetek, szőlő- és gyümölcskultúrák művelése történt a premizálás különféle módja mellett. Ami az állattenyésztést illeti, itt az első esztendőben honosodott meg szélesebb körben a kifejt tej mennyiségéhez, a daraértékesítéshez, a szaporulati mutatóhoz igazodó anyagi ösztönzés. Ezekből is látható, hogy legfontosabb termelési ágazatokban megszülettek az első kedvező lépések, hogy felhasználják az anyagi ösztönzést a terméshozamok fokozására. De a felsorolásból az is látható, hogy sem a növénytermesztés, sem az állattenyésztés területén nem tudtuk az anyagi ösztönzést a kívánt mértékig kiterjeszteni. Helyenként sok bonyodalmat okozott az, hogy nem minden üzemágban alkalmaztak premizálást — ez még ma is megtalálható —, ezért a növénytermesztésben, kertészetben dolgozók többlet keresethez jutottak, az állattenyésztésben dolgozók pedig rosszabbul jártak. Számos helyen ebből olyan következtetést vontak le, hogy a premizálás, az anyagi ösztönzés helytelen. Ma már számos szövetkezet példája bizonyítja, hogy eredményes az anyagi ösztönzés és elkerülhető a részesedésben feszültség a különféle ágazatokban dolgozó termelőszövetkezeti tagok között. Szólni kell arról is, hogy nem alakult ki a vezetők premizálásának megfelelő módja, mert nem is tudtunk részükre olyasmit ajánlani, ami általánosan bevált volna, így tehát nemigen jutottunk túl azon, hogy helyes, ha a vezető megfelelő számítások alapján bizonyos részt, vagy százalékot kap, hogy érdekelt legyen a termelésben, a tagok jövedelmének növelésében. Sok helyen a vezetők is a tagokkal együtt kapásterületet vállaltak maguknak, amelynek nemcsak az volt az eredménye, hogy másokat mozgosított a munkára, hanem azzal a hátránnyal is járt, hogy a vezető családja biztonságos megélhetése miatt egyéni érdekeit tartotta szem előtt és így nem egy helyen kicsúszott kezéből a gazdaság tényleges irányítása.1 2. Ezek után néhány termelőszövetkezet példáján keresztül világítjuk meg az 1962. évj premizálás konkrét tapasztalatait. Az ambrózfalvi Dimitrov Termelőszövetkezet elnöke úgy nyilatkozik, hogy általában nem híve a premizálásnak, mert "Olyan premizálási rendszert kidolgozni, amelyik egyformán igazságos minden egyes tagra, nagyon nehéz ós megtartása is nehézkes, olyannak pedig, amely feszültséget okoz a növénytermesztők és az állattenyésztők között, nincs értelme*.2 Elmondja, hogy náluk esztendők óta 50 Ft körül alakul a munkaegység értéke, annak nagy a tekintélye és munkára ösztönzi a tagságot, majd így folytatja: "Akkor ázonban, ha valamilyen rendkívüli minőségű vagy mennyiségű teljesítményt akarunk elérni, esetenként meghatározott időre tűzünk ki célprémiumot. Ezt a módszert jónak tartjuk. A tejtermelésnél például mindig vita volt azon, hogy a tehenészek nem jól fejték ki a tejet és alacsony volt a zsírtartalom. Ellenőriztük minden vonalon tehenészetben, csarnokban, de az eredmény csak nem változott. Bevezettük a célprémiumot olyan formában, hogy minden tehenész minden liter kifejt tejért 10 fillér prémiumot kap, ha a havi zsírtartalom eléri a 3,6 százalékot, és azóta nincs a tejjel problémánk*. A szövetkezet biztonságos jövedelemszinttel rendelkezik, így csak olyan esetben nyúl valamilyen ösztönzéshez, ha a körülmények az átlagostól eltérnek.3 Ambrózfalva a kelet-csanádi részen fekszik, a termelőszövetkezet jó termőképességű területen gazdálkodik. 1960-ban elégedetlenek voltak a kukorica átlagtermésével, ezért elhatározták, hogy a jövőben nem 90 cm sortávolsággal termelik a kukoricát, hanem áttérnek a 70 cm-es sor. és a 40 cm-es tőtávolságra. így sikerült emelni az átlagtermést, de még mindig csak 18 mázsát értek el. Ezt kévéséi ték, ezért 1961-ben a kapálás normáját 800 négyszögölről 600 négyszögölre csökkentették és szigorúan megkövetelték a 70x40 cm sor- és tőtávolságot. Az eredményiem maradt él, mert abban az év1 Voltak olyan vezetők, akik évi keresetüket meghaladó mértékben kaptak még prémiumot, egyik-másik helyen ez már elérte, vagy legalábbis megközelítette az anyagi viszszaélés határát. Ezzel ellentétben olyanok ls akadtak — talán nem ls kis számban —, akik nem akartak ilyen gyanúba keveredni, vállalták. hogy csak munkaegységre dolgoznak, igy pedig a tagok keresnek többet, mint a vezetők. Mindkét végletet helytelennek tartottuk és ezért az irányító szervek figyelmét felhívtuk, hogy a tsz-tervek megerősítése során a fentiekre vigyázzanak. 2 „Helyes-e a premizálás a termelőszövetkezetben?" (Csongrád megyei Hírlap 19«3. Január 25-1 szám). 3 Például tavaly ősszel korán beköszöntött a rossz idő és jelentős cukorrépa-szállítás volt még hátra. A vezetőség rendkívüli ülésen határozatot hozott, hogy a vontatóra rakás eddigi normáját 120 mázsáról 80 mázsára csökkenti 2 munkaegység jóváírása mellett. Igy sikerült betakarítani a répát a rossz idő ellenére is. Aratáskor a szalma lehúzása vontatottan ment. Akkor is célprémiumot tűzött ki a vezetőség és 220 holdról a kombájn-szalmát 4 nap alatt lehúzták, igy már végezni lehetett a tarlóhántást és * nyári mélyszántást. ben 25 mázsa, 1962-ben pedig 29,8 mázsa májusi morzsolt kukoricát termeltek holdanként öntözés nélkül. A hagymából is rekorderedményt értek el, átlagtermésük 132 mázsa volt. Azonban amíg a makói szövetkezetek egy holdra 96 munkaegységet fordítottak, Ambrózfalván 100 mázsa termés esetében 150 munkaegységet. Hozzá kell tenni, hogy mind Makón, mind Ambrózfalván évek óta 50 forint körül alakul biztonságosan a munkaegység értéke. így tehát a termelőszövetkezet tagjai a normák mozgatását nyomban átszámítják és biztosan következtetnek keresetük alakulására.4 Látható tehát, hogy az anyagi ösztönzés e módjánál a normák mozgatását alkalmazták, ami célprémium jellegű. Nyilván ezt csak rendkívüli körülmények között teszik meg. Az eljárás Ambrózfalva esetében eredményes volt. A csanádalberti Kossuth Termelőszövetkezet közepesen gazdálkodó szövetkezet. Náluk a terven felül elért eredmények után történt a premizálás. Szilárd vezetés van a szövetkezetben és az egy munkaegység értéke a megalakulás második évétől 34 forint körül van. 1962-ben kukoricából 18 mázsa májusi morzsoltat terveztek, de kilátásba helyezték, hogy a terven felüli termés 40 százalékát prémiumként adják. 19 mázsa lett az eredmény. Az előző évhez képest 3 mázsával termeltek többet, a tervhez képest egy mázsával. Kertészetben 12 000 forint bevételt terveztek holdanként és az átlagbevételen felül minden ezer forint után 150 forint prémiumot irányoztak kifizetni, azonban csak a tervezett szintet érték el. A tehenészetben 8 literes istállóátlagon felül kifejt tej pénzbeni értékének 30 százalékát szánták a dolgozónak, azonban a 8 literes istállóátlagot nem érték el. A választott borjakért 3 hónapos korban az üsző 130 kilogrammot, a bika 150 kilogrammot meghaladó súly-kilogrammjáért 2 forint prémium jár. Az üszők átlagsúlya 20 kilogrammal lett több ennél, a bikáké 30 kilogrammal. Tehát átlagban 40, illetőleg 60 forint prémiumot fizettek darabonként. Sertóshizlalásnál 17 kilogrammos súlygyarapodás volt a terv havonként, a 17 kilogrammon felül termelt minden kiló súly tervezett pénzbeni értékének 25 százalékát tervezték kifizetni. A havi súlygyarapodás 20 kiló volt, az előző évben prémium nélkül 19 kilogramm. A felfelé ívelő, jó közepes termelőszövetkezetekben is, bár szép eredményt értek el a korábbi évekhez képest, mégis több helyen csalódást okozott a terven felüli premizálás. Ennek egészen torz formája is megtalálható. A csanádalberti Törekvés Termelőszövetkezetben egy munkaegység értéke a termelőszövetkezet fennállása óta a 20 forintot nem sokkal haladta meg. Az erőket és a tényeket nem megfelelően vették számításba, mert annak ellenére, hogy 1961-ben a kukorica átlagtermés májusi morzsoltban mindössze 8 mázsa volt, 1962-ben kétszeresére emelték a tervet. A terven felül termett mennyiség 50 százalékát a növényápolóknak, a fogatosoknak és a traktorosoknak ígérték oda. Az eredmény 8,4 mázsa volt holdanként. Hasonlóan jártak más területen is. A vezetőket itt sem premizálták. Látható tehát, hogy a terven felüli premizálás alkalmazásában még sok hibával találkozunk. Az apátfalyi Petőfi Termelőszövetkezet a tótkomlósi eredményességi munkaegységgel próbálta javítani a helyzetet. A kukoricánál például egy mázsa termés után 0,62 munkaegységet írtak jóvá, a cukorrépánál 0,30-at, a vöröshagymánál 1,20-at, ezenkívül megállapítottak biztosított, önhibán kívüli szinteket, amely az jelentette, ha kedvezőtlen az időjárás és akármilyen kevés terem is, a megfelelő munka elvégzése mellett vöröshagymából 60, cukorrépából 20 mázsa után írnak jóvá munkaegységet. Ezzel elérték, hogy a kapásnövények esetében az összes családtagot mozgósították, már hajnali 4 órakor sürgették a szállítójárművek vezetőit, hogy a határba menjenek. Vöröshagymából az előző évekhez képest 20 mázsával, cukorrépából 20 mázsával, csöveskukoricából 15,7 mázsával többet értek el, mint az előző évben, ami a gazdaság viszonylatában összesen 20,5 vagon kukorica terméstöbbietet jelent. A vezetőség véleménye szerint a forma jó, de" még sokat kell csiszolni rajta. A székkutasi Űj Élet Termelőszövetkezet a "nádudvari* össztermelésből való részesedés módszerét alkalmazta. Kukoricánál a termés 20 százaléka a tagoké volt, ezért kapálták és betakarították a termést, emellett munkaegységet is kaptak, viszont munkaegységre járó kukoricát nem. Ezzel az 1961. évi 8,4 mázsa átlagtermést 1962ben 16,8 mázsára emelték, vagyis pontosan megkétszerezték azt. A gazdaság ezzel több mint 68 vagon kukorica terméstöbbletre tett szert. Jelentős megtakarítást értek el az állattenyésztők premizálásával.5 Valamennyi erületen ez a forma megfelelő eredményt hozott és ebből a részese4 Nézzük valójában; mit csináltak Ambrózfalván. A cukorépa rakodási normájának 120ről 80 mázsára való csökkentése azt jelentette, hogy 33 százalékkal kevesebb munkát követeltek ugyanannyi pénzért, vagy megfordítva: ugyanannyi mázsa felrakásáért 50 százalékkal löbb bért fizettek, vagyis minden mázsa répa felrakásáért még 41,7 fillért azért fizettek, mert nehezebbek voltak a munkakörülmények. A kukoricánál pedig a normacsökkcntéssel a részesedést 32,5 százalékkal növelték. Ez egyenlő volt azzal, mintha az összes termés 20 százalékát adták volna oda munkaegység jóváírás nélkül. . „ . .. dési formából van legtöbb megyénk szővetkezeteiben. Érdekességként megemlítem a szentes! "Árpád* zöldségtermelő szövetkezetet, ahol összehasonlították a családi vállalás útján való kertészkedést a nagyüzemi, gépesített kertészkedéssel. A családi vállalásnál 1 hold után 18 000 forintra állapították meg a tervet Minden terven felüli 5000 forintnak az 50 százalékát, és a további összegnek pedig a 60 százalékát adták prémiumként. A nagyüzemi gépesített kertészeteknél minden munkában eltöltött óra után 0,2 munkaegységet kaptak és holdanként 16 000 forint volt a bevételi terv. A terven felüli 6000 forintnak megkapták a 18, a további 4000 forintnak a 10, és a més ezután is fennmaradó forint értéknek a 4 százalékát. A családi művelésnél 18 000 forint eléréséig 225 munkaegységet írtak jóvá. Ez a kis- és nagyüzemi módszer versenye is volt.6 A vállalkozás eredménnyel járt, és ezért növelik a nsgyüzens kertészkedést. A kukoricaterrhesztésben harmados, a cukorrépatermelésben 40 százalékos megoldáshoz folyamodtak. A múlt évben a vezetőség még nem volt érdekelve. Tanulságul azt szűrték le, hogy a vezetőséget is érdekeltté kell tenni és a formákat egy kicsit csiszolni. Itt a tervek megállapításánál már nagyobb körültekintéssel jártak el, egyúttal az is látható, hogy egy üzemen belül a jövedelem elosztása különféle formáit is alkalmazták. Egészen különleges és szokatlan a kisteleki "Felszabadulás« munkadíjazási módszere. Itt a vezetők abból indultak ki, hogy sok a közös gazdaságban a nagyüzemi művelést kizáró gyümölcsös és szőlő, nagyon vegyes a talaj. Családi művelésre adják ki a kapásokat, szőlőt és gyümölcsösöket. Ezért a tag megkapja a szövetkezetnek járó árumennyiség leszállítása után fennmaradó részt Az elgondolás kidolgozásakor a szövetkezet kiadási tervéből indultak ki, amely tartalmazza a munkaegységre fizetendő összeget, a gépi munka és szállítás költségeit, a földjáradékot, a hitelvisszafizetési kötelezettséget, a beruházási tartalékolást és 20 százalékos tartalékolást az előre nem látott kiadásokra. Ügy számoltak, hogy a termelőszövetkezet árutermeléséből 2,2 millió forintot kell fedezni. A különböző minőségű földeket egy sajátosan alkalmazott kulccsal közös nevezőre hozták, amit egy szántóegységnek neveznek.7 Az előbb számolt összeget osztották a szántóegységek számával. Az 905 forintot jelentett. Ennyi értékű árut kellett a családi művelésre elvállalt terület minden szántóegységéről a közösnek átadni állami felvásárlási áron számolva. A többivel a tag szabadon rendelkezett. 3. A felsorolt példákból igyekeztem az anyagi ösztönzés legtipikusabb formáit kiválasztani. A példákon keresztül azonban le kell vonni a jövedelemelosztás, a munkadíjazás Csongrád megyei tapasztalatait, tanulságait. Mindenekelőtt megállapítható, hogy a termelőszövetkezeti tagok körében általában helyeslésre talált a párt idevonatkozó határozata. Látták, hogy komolyan veszszük, nem átmeneti intézkedésnek tekintjük és év közben nem engedjük módosítani a feltételeket. Ilyen törekvések voltak. Ezek leszerelése révén új út tárult fel a szövetkezeti tagok előtt, mert felismerték, hogy odaadóbb munkával a szövetkezeti keretekben már most is jól megtalálhatják számításaikat. Számunkra különben fontos következtetés, hogy sok családtagot bevontak a közös munkába, a termésátlagok növekedtek, bővült a népgazdaság árualapja. Például a kukorica átlagtermése megyei termelőszövetkezeti átlagban 11,7 mázsáról 14 mázsára növekedett. A cukorrépa 103,7 mázsáról 125,4 mázsára emelkedett. Olyan tanulságot is levonhatunk, hogy az eddig alkalmazott módszereket tovább kell fejleszteni, finomítani és terebélyesíteni. Nagy gondot kell fordítanunk az egyes üzemágák közötti jövedelemaránytalanságok megszüntetésére, a vezetők érdekeltségének növelésére, valamint a traktoristák és az egyéb, a termelésben közvetlenül nem foglalkoztatottak premizálására. Az aránytalanságok és elvtelenségek kiküszöbölése érdekében nem a premizálás megszüntetésének az útját kell járni, hanem minden területen nagyjából azonos lehetőségeket kell teremteni a termelés növelése és a tagság jövedelmének emelése céljából. összegezve tehát, az elmúlt évek tapasztalatai igazolják megyénkben is, hogy az anyagi ösztönzés helyes alkalmazása az elért termelési eredményeket tekintve hasznos a szövetkezetek és azok tagjai, valamint az egész népgazdaság számára. 5 A sertóshizlalásnál a daraértékesítéstói függően 100—200 lorintot kapott a gondozó havonta prémiumként. A daraértékesülési százalék 20 százalékon felül volt, c^/.el 834 mázsa abrakot takarítottak meg 1640 darab sertésnél. A baromfitenyésztésben 4 kiló abrakból — magában foglalja a takarmány tápot is — kellett a gondozónak 1 kiló húst előállítani. Es ha a gondjaira bízott állománynál 8—10 százalék kőzött van az elhullás, akkor 150, ha pedig ez alatt marad, akkor 40 forint készpénzt kap a dolgozó az állomány átadásakor prémiumként. E szövetkezetben a 160 000 csirke felnevelésnél átlagban 2,8 százalék volt az elhullás és 3,87 kiló abrak felhasználásával állítottak elő 1 kiló húst. A pecsenyekacsáknál hasonló elvek szerint 21 000 kacsa átlagban 1,6 százalék volt az elhullás és 3,63 kiló a kilogrammnokénti abrakfelhasználás. 6 Korai karalábéhói azonos mennyiséget termeltek holdanként, de a nagyüzemi a gyorsabb beérés folytán 26 000, a kisüzemi 21 000 forintot hozott. Szentesi fehérpaprikából 130 mázsa termelt a családi, és 180 mázsa a nagviizeml vállalásnál. A bevételeket tekintve a nagyüzemi kertészet 42 000 forintnál többet adott holdanként, a kisüzemi pedig 31 000 forintot. Az átlagkereset a kisüzemi kertészetben 34 000 forint körül volt, a nagyüzeminél pedig 39 000 forint. 7 A sovány homok egy holdját vették egy szántóegységnek, a feketeföldi szántót és lucernát két szántóegységnek, a szőlőt, gyümölcsöst négy szántóegységnek.