Délmagyarország, 1963. július (53. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-31 / 177. szám

Srerda, 1963. július 31. DÉL-MAGYARORSZÁG 5 Mégsem zárult le a Londoni körút 18. számú ház ügye Végre elkészült a Londoni körút 18. számú Ház. Ország­világ előtt "híressé* vált e bérház. Felújításét a televí­zió egyik riportjában sür­gette. A Dél-Magyarország hasábjain is gyakran szere­pelt a Londoni körút 18. szá­mú bérház, szóvá tettük a teésú építkezést. És június vegén — másfél év után — birtokukba vehették a szé­pen felújított lakásaikat a bérlők. A konyha — felvonulási hely Azaz mégsem: a ház a felújítás során alakították ki. Az építőknek tehát mind­ki — még rendbe hozzák, össze 6 nap állt rendelkező­dé a szobákat nem, a bérlő sükre a Lauritz-féle lakás ugyanis nem teljesítette az rendbehozására. Az egyik építőipari vállalat kérését, s szobában ahol korábban Ha­idóben nem adta át a lakást, lászék laktak, munkához is ezért nem tudták a szüksé- fogtak, felszedték a hajópad­ges munkákat itt elvégezni. Jókat ós parkettát raktak le, S mi történt valóságban? Még itt dolgoztak a munká­A felújítás előtt az Ingatlan- sok, amikor felszólították kezelő Vállalat lakógyűlést Lauritzókat, költözzenek ki a tartott, s kérte a bórlöket, másik szobából is. támogassák, segítsék az épí- De hogy hova, azt eenki tőket, A ház lakói örömmel sem tudta megmondani. La­fogadták a hírt, s a felújítás uritzék úgy gondolták, hogy érdekében szívesen vállaltak rendbe hozzák az egyik sz® áldozatot. Bútoraikat egy bát, s akkor oda költöznek helyiségbe zsúfolták össze, s át. A határidő sürgette az egyetlen lakása, az első eme- hosszú, hideg telet szo- építőket, s a kőművesek a let 1 még rosszabb állapot­han van, mint javítás előtt. A lakás bórlője, Lauritz Miklősné panasszal fordult szerkesztőségünkhöz. El­mondta, hogy többszöri ké­rés ellenére az Ingatlanke­zelő Vállalat műszaki elle­nőre, Bátori János nem haj­landó rendbe hozatni la­kásukat. Panasza igazáról személye­sen meggyőződtünk. Rá sem lehetett ismerni a Londoni körút 18-ra. Nemcsak kívül­ről fiatalodott meg a ház, hanem a lakások is szépek, tiszták. Az elsó emelet egyes számú lakásban azonban rettenetes felfordulást talál­tunk. A konyhát, ahogy szak­nyelven szokták mondani, a festők felvonulási helységnek használták. Meszes vödröt, festéket és meszet láttunk a lezárt ajtók mögött. Az egyik szobában frissen rakott parkett volt, a má­sikban rozoga hajópadlót ta­láltunk. A szobák menyez® tét az átázások hatalmas foltjai "díszítették*, s a mennyezetet, valamint a fa­lat a kőművesek által hátra­hagyott munkanyomok tar­kították. Az ellenőr véleménye A mellékhelyiségeken is meglátszott az átalakítás nyoma. A fürdőszoba félig kész volt, de a-ezennyvízel­vezető csatorna a frissen meszelt falat már tönkre­tette. A látottak után az Ingat­lankezelő Vállalat műszaki ellenőrét, Bátori Jánost ke­restük fel, aki elmondotta, hogy 1962 őszén vette át az építkezés ellenőrzését. Majd azt is közölte, hogy a Lau­ritz féle lakásban a mellék­helyiségeket — mivel ezeket rongva töltöttek át, Lauritz bútorral zsúfolt gzebában is Miklúsné az építők kérésére munkához fogtak- Majd kö­egyik szobáját átadta szom- zölték a bérlővel, hogy el­szedjának, Halász Mátyás- készültek a lakás felújításá­nak, s ő fiával a másik szo- val. Laurita Miklóané joggal bábán húzódott meg. Halész szóvátette a festést, s ekkor Mátyás lakósát június 4-én azt a választ kapta, hogy híj­adták át az építők frissen marabb kellett volna átad­kifestve, teljesen rendben, niok a lakást ahhoz, hogy tö­Tehát ekkor költözött ki a kéletesen rendbe hozzák. Kenyeret" kérnek és adnak a felesleges gépeknek Mostanában mind sűrűb­ben kerülnek szóba az anyag- és készletgazdálko­dás, az elavult, vagy haszná­laton kívüli gépek, berende­zések hasznosításának prob­lémái a Szegedi paprikafel­dolgozó Vállalatnál. Nem­csak azért, mert a felsőbb irányító szarvek különféle intézkedésekkel, a Nemzeti Bank pedig a hitelfeltételek szigorításával szorgalmazza a vállalati készletek csökken­tését A termelési feladatok növekedésével lópógt tartó üzemszervezés kívánja ezt. Már hosszabb ideje külön ebben az üzemben nincs baj. A feltáró bizottság ma mar nem a raktárakban keresi a felesleges gépeket, hanem a termelés bővítési, üzemszer­vezési és profilirozási tervek­ben. Már jó előre felmérik mikor kerül egyik-másik gép átadási listára. így volt ez néhány hónap­ja a vállalat tartalék -ka­zánházával* is. A termelés bővítésével, újabb szalagszá­rító gépek beállításával ki­nőtte a vállalat a régi ka­zánt. Míg építették az újat, a nagyobbat, a termelőmun­ka nem állt meg. A gőzt há­Ezért igen hasznot hajtó kez­deményezés a feltáró bizott­ság munkája, amely megke­resi az értékesítés módját is. I szakmán belül — Elsősorban az iparágon beiül igyekszünk értékesít® ni a felesleges vagyontárgya­kat — mondják az üzem v® zetől. Ez a törekvés találkozik a kormányrendelet szabta kö­vetelményekkel, miszerint a feleslegessé vált vagyontár­gyak rendeltetésszerű hasz­nosítását kell elsősorban bizottság foglalkozik a vál- ram vasúti mozdony szolgál- megkísérelni. Ezért igyekez­S ekkor elindult a lavina. Lauritznó igazát keresve járt az Ingatlankezelő Vállalat­hoz, kereste az illetékeseket, — de mindenhol elutasítot­szomsződ a Lauritz féle la­kasbóL Elindul a lavina... Ezen a napon a kivitelezé­si naplóba bejegyzés került, ták- Reméljük végre meg az építés vezetője, műszaki hallgatásra talál Lauritz ellenőre kérte Lauritzékat, Miklóané n ugyan úgy mint adják át lakásukat az építők- a többi lakást, az első óme­nek. S itt szabadjon megj® let l-es számút is rendbe gyezni, hogy a ház műszaki hozzák, átadását junius 10-re tűzték H. Zs. OLaaióink írják M unkásakadémia a Postaigazgatóságon A technika rohamos fejlő- tekkel a hallgatók. Szeged­dése, a növekvő igények kö- hez hasonlóan négy témakör­telezően előírják a postások bői Kecskeméten és Békés­továbbképzését. A továbbta- csabán is megszerveztük a nulésnak igen jól bevált íor- munkásakadémiát, mája a munkásakadémia. A A kísérleö év eredményes­szakvezetés, valamint a szak- nek blzonyulti „ (gy idén i«­f^vezet közösen elosrör ^ s^^n Kecskeméten 1962 őszen hozta letre a pos- ' tónál a munkásakadémiát. Az első évben tíz előadáson gazdagodtak műszaki és tár­sadalomtudományi i&mere­és Békéscsabán szervezzük meg a postai dolgozók ré­szére az akadémiát. Angyal Rezső Teljesítette tervét a Petőfi-brigád Szeged Il-es postahivatal­nál ezekben a napokban ér­tékeltük az első féléves mun­kaversenyt. A Petőfi rovato­lási brigád becsülettel telj® sítette vállalását. Nemcsak a termelésben ér­tünk el szép eredményt, ha­nem a továbbtanulásban is, Budapesten több vizsgát tet­tünk le sikerrel. Kovács Mihály lalatnál a felesleges készle­tek feltárásával, a kihaszná­latlanul heverő gépek hasz­nosításával. Ezért nem érte váratlanul a vezetőket a tár­sadalmi tulajdonban levő fe­lesleges vagyontárgyak hasz­nosításáról ós selejtezéséről szóló július 2-án megjelent kormányrendelet. Klnftlt „ruhák" — Nálunk már régi gya­korlat — mondja Polák Zol­tán igazgató —, ho^ a vál­lalati fejlődés közben kinőtt "ruhákat*, gépeket, berend® zéseket értékesítjük. Rend­szerint felajánljuk az Élel­miszeripari Szolgáltató tatta. A kazánház építése nek helyet keresni az elfek közben megállapították a vő gépeknek a szakmán b® gőzmozdonyok lótsziikségl® lü|. Ha itt nem akad új ggz­tenek idejét, s máris hirdet- da, csak akkor ajánlják máj ték; rövid idő múlva feles­legessé válik három gázmoz­dony. Ezzel lényegesen csök­kentették a vállalati érték­leírást, ami szép summa, mert a három mozdony ér­téke mintegy 3 millió forint volt. Az utána járó érték­leírás megközelítette az évi 300 ezer forintot. A mozd® nyok elkeltek rövid idő alatt Kettőt a Szigetvári Konzerv­zoknak. Ha ezután sem je­lentkezik vevő, akkor pedig selejteznek. Ezt persze csak módjával és nem szívesen teszi a vállalat. A paprikafeldolgozó vál­lalatnál nemesak "kenyeret* kérnek a használaton kivüti gépeknek, hanem adnak is mások hasonló berendezései­nek, pontosabban maguk is szívesen vesznek át más Uz® 5=3? amely kftzJi az « Élelmiszeripari Értesítőben, milyen felesleges gépet b® rendezést kínálunk mások­nak. Sorra mutatja a használa­ton kívüli gépek bejelentési lapjainak másolatét. Rajtuk a munkanélküli gépek nevei: elektromotor, stabil Diesel­motor. Az utóbbi még ma is megvan, valamikor a Csáky­íéle malmot hajtotta. Talál­ni ezeken automatamérleget is. Ezt pedig a szőregi ma­lommal örökölték. Van itt kalapácsos zúzógép, més szó­val daráló. Az egyik papír indító-ellenállásról beszél, de mint mondják, ez régen "el­kelt*. A Kecskeméti Barom­fifeldolgozó Vállalat vette át. Ntmcsak a raktárban karesiiálnak A kormányrendelet ki­mondja, hogy a társadalmi tulajdonban levő felesleges berendezéseket, gépeket f® lyamatosan fel kell ajánlani más vállalatoknak, hogy hasznosítsák, vagy ki kell se­lejtezni. A folyamatossággal gyár, egyet pedig a Csongrád mektől kihasználatlan gépet, megyei Mezőgazdasági Érté- mert ezzel kevesebb beruhá­keeitő Központ vett át. zási összegre van szükség, s A feleslegessé vált vagyon- lényegében keretlekötós nél­kül oldják meg a termelés­növelés problémáit. Így jutottak hozzá a leves­porkészítéshez szükséges üs­tökhöz, darálókhoz és több más berendezéshez. Ez hasz­nos a vállalatnak ia, a nép­gazdaságnak is. Nagy Pál tossága nemesak az értékl® írás megtakarításával jelent­kezik. Ha túladtak a gép® kon, erek nem kötnék le in­dokolatlan pénzügyi forrás® kat, raktárkapacitást és nem okoznak felesleges karban­tartást és kezelési költséget. Óvjuk egésMségiinkatl Földes Péter Szamuely szegedi bajtársa Ma hat ewtendeje hunyt «1 dr. Drégely József (1M7-1S57) ny. rsnoörtzrsdes, a szegedi mun­kásmozgalom érdemes harcos.t. Már rendőrtiszt volt, amikor a forradalmak tüzében sorsát a munkássághoz kapcsolta; a bu­kás után a közös Mdözöttgéget, a börtönt kapta ö is osztály­részül. Nemrég Jelent mog Földes Péter „Drámai küldetés" rimű életregénye Szamuely Ti­borról, s ebből közöljük az alábbi részletet, traely fényt dé­rit Drégely (akkor még Dre.verJ József közreműködésére, hogy a proletárforradalomra készülő munkásságnak fegyvert szerez­hessenek. A fölelevenített ese­mények itta március elad nap­jaiban zajlottak lc. Közben néhány napra ö is lement apránként Budapestre, Angyalföldön, Szegedre és környékére, hogy ellen- Csepelen, Kőbányán levő titkos h® örizze a, munkát. Ekkor ismerkedett jyejcpe. Joy jutnak, a magyar munkás­meg Drégellyel. A franciák lassan- osztály kérges kezébe azok a fegyve­ként, hetek leforgása alatt lopakod- Ttk> melyek a kormány gyávasága tak be Szegedre, egyre több kat® foiytán különben az antantimperia­nájukat vonva össze oda, míg végül listdk enyvel kelihte ragadnának. nyílt megszállást gyakoroltak. Ek- a francia megszálló hatóságok napokban agy órával többet tölt kor aztán a szegedi irmgyar katonai csak annyit tudnak, hogy a ituigya­Rendetet a külföldre utazók himlőoltásáról Szegeden is adnak védőoltást Az egésjvégügyi miniszter időpontját megelőzőm h«­kedden megjelent rendelete rom éven belül eredménye* értelmében mindazok a ma- oltásban, illetőleg újraoitáí­gyar állampolgárok, akik ban részesültek. Ezt a kö­Európán kívüli területre, rülményt azonban a kiuta­vagy pedig olyan európai sáskor ugyancsak oltási bi­országba utaznak, ahol a kl- zonyítvánnyal kell igazolni, utazás időpontjában himlő- A hat hónapnál fiatalabb megbetegedés van, kötelesek csecsemőket nem kell beol­magukat himlő ellen beoltat- tani. ni, illetőleg újraoltatni: Az oltásokat az illetékes Az oltásról iiletőlee óira- közegészségügyi járványügyi rSSí ™ Jar amrJ! ESZES, rsw tani azokat, akik az utazás uUz(£ beoltása köta­.—.— -.., lező. Szegeden a Köaegéeasée­Ugyi és Járványügyi Állomá­son hétfőn, szerdán és pén­teken 8-tól 9-ig végeznek himlőelleni védőoltásokat, s adják ki az érdekelteknek a nemzetközileg is érvényes oltási bizonyítványt. bi az ágyban, s a doktor ma ls a vizit ről visszatérve adja be neki a sz® kásos arzéninjekciót. Türelmetlenül pillant négyszögletű karórájára, h® lott az orvos megjelenése magában véve ls fél kilencet jelez. alakulatok szeme láttára szállítottak el magyar javakat, elsősorban gép­kocsikat. benzint, s a szegedi egy­ségek fegyver-, municiótartalékét. "Még lehetne valamit tenni — mondta neki Drégely, — Szegeden a rok elszállítják a szegedi lovassági laktanyákban és lókórházban a há­ború négy esztendeje alatt felgyü­lemlett trágyát, mivel a szegedi ta­nyákon a kiszipolyozott földeknek nagy szükségük van rá,. A magyar Az örökké lappangó ellenforradal- jóságok kezében vanaha- ^ mindennap nyolc-tíz .trá­mi összeesküvések, és nemkevésbé azok a tanulságok, amelyet a jelen­legi magyar kormányzathoz hasonló jellegű Kerenszkij-kormány demok­ráciától ellenforradalomig ívelő pá­lyafutásából vontak le, már koráb­ban arra figyelmeztették a pártot, hogy gondoskodjon a munkásosztály falom, de egy keskeny területsáv az én rendőreim ellenőrzése alatt áll. itt vezet az egyetlen, még sza­bad útvonal az ország belsejébe. .*. Így született meg kettőjük tervéből az a rendkívül merész akció, amelyet épp most fenyeget a felfedeztetés veszélye, amikor már teljes sikerrel A Pesti Hírlap margóján egy este "gEE**"" D* honnan vegyék a part egyik katonai eaervezojenek a következő ü üzenetét találja: "Drei szűkszavúan jelenti: a franciák rá­jöttek az akcióra, a gépkoceizókat azonnal haza kell rendelni• Miről van szó 7* Ebbe a pár sorba bal® sápad­Másnap reggel nehéz szívvel várja a kilenc órat. Huszonöt elvtársat fe­nyegeti letartóztatás es a francia hadbirósag sommás ítélete. Közöttük dr. Drégely József szegedi rendőr­kapitányt, a patkolókovács fiát, egy kommunista érzelmű rendőrt, aki felbecsülhetetlen értékeket mentett meg az országnak. És bármely pil­lanatban felfedezhetik a párt titkos gépkocsiparkját, fegyvereit, muníció­készletét! Ezt az ügyet csakis egy­valaki, egy titkos elvtárs, Bóhm Vil­mos szociáldemokrata honvédelmi miniszter segédtisztje tudja elsimí­tani. Ezért kell megvárni a kilenc órát, amikor a minisztériumban megkezdődik a munkaidő. Havas erélyes utasítására az utób­a fegyvereket? Bezzag az ellenforradalmi tiszti bandák ráakadtak egy ilyén forrás­ra. Januárban bejelentés érkezett hozzá: Mackensen tábornok átv® nuló német csapatai a szegedi tanya­vilagban rengeteg, sárban elakadt gépkocsit, hadianyagot hagyogattak el, s a környékbeli tisztek máris sok fegyvert, lőszert vettek magukhoz belőle. Intézkedésére a pártnak a honvédelmi minisztériumban műkö­dő bizalmi embere keresztülvitte, hogy egy megbízható elvtársakból álló gépkocsizó osztagot küldjenek kl: javítsák meg az elromlott autó­kat, az elhányt hadfelszerelést p® gyával megrakott gépkocsi hagyja el a várost. Hogy mi van a trágya alatt, és hogy az autók nem oda-vissza teszik meg az utat, hanem minden egyes szállítmányt újabb és újabb, örökre eltávozó autó visz kifutó, erre még nem gondolt senki. ... Különös, kellemes bágyadságot Bg GGGi,, érez; langyos vízként folyik végig » zen szerzett fegyvereinket, sem derék testén. Ujjai elnehezülnek. Hátradűl embereinket semmiképpen nem ad­juko da! a széken, és ceruzát tartó kezét el­engedi maga mellett. Még hét pere Háromnegyed kilenckor Havas 1® van hátra .., akkor telefonálhat. veti orvosi köpenyét, télikabátot húz, búcsúzik; városi betegeihez in­dul. <5 ae órát nézi, ezen az izgal­mas reggelen tűrhetetlenül lassan vánszorognak a percek. A honvédelmi minisztériumban a párt bizalmi emberén, a talpraesett vezérkari századoson kívül senki sem sejti, hogy a tanyákon Becseiék már jó három héttel ezelőtt befejezték a munkájukat, és most bent Szege­den tevékenykednek nagytitokban, ö Drégellyel megállapodott — vasú­dig a helyreállított kocsikon szállít- tasokat is vonjon be az akcióba. Arrnt sák fel Budapestre. Becselék (Becsei Jánosnak hívták az autós katonák bizalmiját) az utolsó töltényig min­dent a kormány katonai raktáraiba szállítottak, megfosztva a további fegyverszerzés ről a kalandra készülő reakciót. De a munkásosztálynak még mindig nem jutott fegyver ez­zel. a magyar Javakból a franciák nap­Nagyot nézhettek Marseille-ben, Lyonban vagy Párizsban a francia vasutasok, amikor a Szegedről ér­kező vagonokat kinyitottak, és a Benzin, Autó, Hadianyag feliratú te­herkocsikban salakot találtak. Kapó­ra jött, hogy a tehervagonoknak a délszláv államon, Olaszországon, Svájcon keresztül oly nagy utat kell megtenniük, hogy a balkáni csapat­szállítások miatt hetekig holtvágá­nyon vesztegelnek. De most hát 1® lepleződött a turpisság, és keresik a -bűnösöket*. Szerencsére nem lesz könnyű kideríteni, hogyan vált Frsn pal a Rókusi pályaudvar felső ram- ctaországban salak, a szegedi tanyá­páján vagonokra tesznek, azt éjszaka a vasutasok az első rakodón kirak­ják, éa salakot lapátolnak a héiyé­be. A magmentett rakományt a gép­kocsizok veszik át, és ideiglenesen a leállított paprikagyár üres műhelyei­ben rejtik el. Innen továbbítják aztán kon pedig trágya az eltulajdonitott­nak vélt javakból. A tanyai parasz­tok egyébként a helybe hozott ingyen trágyának nagyon örvendenek, lie­cseiéket dédelgetik, és Szeged kör­nyékén kommunista plakátok viríta­nak mindenütt a kerítéseken-.. Több kötö hártyagyulladás fordult olő Az idén nyáron is több fertőző szem kötóhártyagyul­ladasos megbetegedés fordult elő Szegeden Az elmúlt hé­ten, a július 23-től 27-ig ter­jedő időszakban a Közegész­ségügyi és Járványügyi Ál­lomásnak 87 fertőző kötő­hártyagyulladáat jelentettek. E szembetegség elsősorban gyermekeknél lépett (el, az 87 személy közül 31 gyer­mek. A múlt évhez haeonlóen a megbetegedések nagy ré­szét idén ia e fürdőmedence vize okozza, de előfordult olyan embereknél is, akik egyetlen egyszer sem keres­ték fel a strandfürdőt. A ta­pasztalatok szerint kötőhár­tyagyulladist okozhat az erőt napsütés és a szem meg­erőltetése, különösen erős fénynél. A kötőhártyagyulla­dáa gyógyulási ideje általá­ban igen változékony, aaj­sos több embernél hónapokig eltart. Az egészségügyi szak­emberek védekezésül azt ja vasoiják: az érzékenyebb szeműek kerüljék ez erős fényt, hordjanak nap­szemüveget, s főleg ne fü­rödjenek a víz alatt. Aki megkapta a betegséget, ke­resse fel a szegedi rendelőin­tézet szemészetét, otthon p® díg külön törülközőt használ­jon.

Next

/
Thumbnails
Contents