Délmagyarország, 1963. május (53. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-15 / 111. szám
228 DÉL-MAGYARORSZÁG Szerda, 1963. májas IS. Elhalasztották az amerikai űrrepülést Mint ismeretes, az amerl- közölték, hogy a felbocsátásOi-srégos Űrhajózási Hl. ra előreláthatólag magyal vatal keddre tűzte kl Oor- idő szerint 14.0U órakor ke* don Cooper repülőőrnagy rul sor. "Fnith—7- (Bizalom—7) el- Alig egy órával a kitűzött nevezésű űrhajójának fclbo- Időpont előtt váratlan műtsátflsái a Mercuiy-program szaki hiba keletkezett: a klkereleben. Az flrhnjóhak hu- lövőberendezés egyik acélezonketszer kellett volna tornyát mozgató Diesel-mo megkerülnie a Földet. tor — feltehetően üzemCooper helyi idő szerint 6 anyag-szennyeződés miatt — óra 39-kor (magyar Idő: 11.35 felmondta a szolgálatot óra) — miután megreggeli- Tizenhat óra előtt néhány zett és átesett az utolsó or- perccel Cape Canaveralban vosi vizsgálaton — elfoglalta hivatalosan közölték, hogy a helyét a "Falth—7« űrkabin- keddi nap folyamán nem kabart, Ezután megkezdődött a rül sor Cooper űrrepülésére rakéta végső ellenőrzése, és A -Falth—7« felbocsátást tekintettel a kedvező Idójá- ra újabb Időpontot még nem rásl Viszonyokra, hivatalosan tűztek kl. Közlemény a KGST Végrehajtó Bizottságának varsói ülésszakáról Hétfőn Varsóban aláírták a Kölcsönös Gnzadságl Segítség Tanácsa Végrehajtó Bizottságának 6. ülésszakáról szóló jegyzőkönyvet. Az okmányt a magyar kormány nevében Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese írta alá A Végrehajtó Bizottság varsói ülésszakáról a következő közleményt adták kl: Május 10—18. között ülésezett Varsóban a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa Végrehajtó Bizottságának 6. Ülésszaka. A Végrehajtő Bizottság megvitatta és elfogadta azt a Jelentését, amelyet a Kölosönöe Gazdasági Segítség Tanácsának 18. ülése elé terjeszt. A Jelentés tükrözi, mit tettek a KGST tagállamai és szervei azon határozatok teljesítése érdekében, amelyeköt a tanács 16. Ülése n tagállamok kommunista és munkáspártját első titkárai és kormányfői 1962 Jüniusi értekezlete indítványainak megfelelően hozott. A Végrehajtó Bizottság a Jelentés kidolgozása során sokoldalúan megvitatta a Június 18-án kezdődik az SZKP Központi Bizottságának ülése Az SZKP Központi Bizottsága olyan határozatot hozott, hogy ez év június 13-ára hívja össze a Központi Bizottság a soron levő ülését. Eredetileg májúi 28-ában állapították meg ennek az ülésnek az időpontját, amely megvitatja majd párt ideológiai munkájának alapvető feladatait(MTI) Megemlékezések a Varsói Szerződés 8. évfordulójáról König, az NDK külügyimi- nyugatnémet imperialistákat nlszter-helyettese a Novosz- megakadályozza abban, hogy tyi hírügynökség tudósítójá- valóraválthassák támadó renak adott nyilatkozatában ™™ista, f^pMtUieiket U kijelentette: a Varsói Szer- NDK-ral és mas szocialista zŐdés at a korlát, amely a orstágokkal szemben. — - • A Neues Deutschland a Varsói Szerződés évfordulójának szentéit cikkének ezt a elmet adta: -A békét biztosító szövetség«, Köztársaságunk — hangoztatja a cikk — becsülettel teljesíti a Varsói Szerződésben vállalt gazdasági, politikai ós katonai feladatokat KGST-államok gazdasági és tudományosműszaki együttműködőének helyzetét, különös tekintettel a népgazdasági szervek összehangolására, a termelés szakosítására és kooperációjára, a tudományoa és műszaki kutatások összehangolására, a mezőgazdaságra és a nemzetközi gazdasági kapcsolatokra A Végrehajtó Bizottság elemezte a KGST szerveinek tevékenységét én javallatokat készített a kommunista és míinkáspártok első titkárai én kormányfői 1968 Júniusi értekezletén a gazdasági együttműködés szervezetének fejlesztésére én tökéletesítésére elfogadott program további , teljesítésére. Ezen belül valuta- én pénzügyi vonatkozású javaslatok in születtek. A Végrehajtó Bizottság üléaszaka megvitatta a KGST-trórlntö n.ús gazdasági én szervdSsetl kérdéneket la. A Végrehajtó Bizottság ülésszaka a kérdéseket n teljes egyetértés ós a kölcsönön megértén légkörében Vitatta meg, A keddi lengyel lapok külön Cikkekben emlékeznek meg a Varsói Szerződés aláírásának nyolcadik évfordulójáról. A Trybuha Lüduban Duszynski altábornagy hangsúlyozza: a Varsói Szerződésbe tömörült államok egyesített fegyveres erői szakadatlanul tökéletesednek, erősítik a belső szálaikat és mindig készen állnak a rájuk bízott feladatok végrehajtására: a szocialista építő munka vívmányainak védelmére. (MTI) Utoléri-e a szovjet hatalom az amerikai hatalmat? Az ülésszak elnökének nyilatkozata Varsóban befejeződött a Uyen típusú öoszeálUtása, Bizottság varsói ülésszakát - ..Kölcsönön Gazdasági Segít- hanem azért ii, mert értékelve rámutatott, hogy ség Tanácsa Végrehajtó Bl- szerkesztése közben Ismét befejeződött annak a munzottságának hatodik Uléssza- alkalom nyílt az eddigi kának az első szakasza, ka. A tanácskozás tapaszta- eredmények pontosabb ér- amelynek célja a több oldalú latalt az ülésszak elnöke, tékelésérc. elszámolási rendszer megPlotr Jarnezewicz lengyel ml- „a Jelentén Összeállítása szervezése én a nemzetközi hiszterelnök-helyettes az során — folytatta a lengyel gazdasági együttműködési alábbiakban foglalta össze: miniszterelnök-helyettes — bank létrehozása volt. Mlnd•-Országaink vezetői szá- erősödött az a meggyőző- M mára f^ii" úton títat ny!t a tagállamok keclkészitettflk a Végrehajtó ffink ' rcskedelm. és pénzügyi Bizottság jelentését a Jikor közös<?n oldjuk meg ^^olatainak továbM f.JKGST-nek az utóbbi év- legfontosabb gazdasági fel- ,e»«lefc«lleitben vegzett munkájáról adatainkat, egyre jobban Véleménycsere folyt arról is, és határozatokat hoztunk a egyesítjük erőfeszítéseinket hegy a KGST-tagállamok gazdasági együttműködés és ennek érdekében felhasz- aktívan részt vesznek az egyéb kérdéseiben ls*. náljuk sokoldalú gazdasági ENSZ-Kőzgyűlés határozata A jelentés nemcsak azért együttműködésünk valameny- alapján szervezett, kereskekiemelkedő munka, mert n nyl szervezeti formáját. delml világkonferencia előVégrehajtó Bizottság első JaroszeWlcz a Végrehajtó készítésében. (MTI) Hruscsov levelet intéseit Kennedy hes Sálinget, a Fehér Ház sa)- Salinger nem volt hajlandó toUkára hétfőn közölte ho*, ^Z^T^nTíZ Kennedy elnök a mult hé- tolmát) C(tók annyit mondott, ten levelet kapott Hruscsov hogy Kennedy az üzenetei ezoyjet miniszterelnöktől, most tanulmányozza. — .ii Fi d el Cast r o Sz verd lo vszkba n A Szverdlnvszkban tartóz- gépgyárat. Castro sorrá Járkodó Fidel Castro kubai mi- ta a műhelyeket, beszélgenlszierclnök és kísérete ked- tett a munkásokkal, érdektlen megtekintette az Lírai- lődött élet- és munkakörülmas-1, a legnagyobb uráli ményelkről. (MTI) a fl Bizottsága plÉnurnának határozata A Csehszlovák Távirati eddig a Központi Bizottság Iroda jelentése szerint a elnökségének póttagja Volt. Csehszlovák Kommunista A Szlovák Kommunista Párt Központi Blzottsdoa párt Központi Bizottsága 1963. április 3-án tartott plé- Alexander Dubeeket a Szlonumán hozott határozattal vék Kommunista fárt KözKarol Bacllcket kizárta a ponti Bizottságának első tttCSKP Központi Bizottsága- kárává választotta, nak elnökségéből és leváltot- A Csehszlovák Kommunista a Szlovák Kommunista ta Bárt Központi BizOltságáPárt Központi Bizottsága el- nak titkárává választották hő titkári tisztségéből; levál- Frantlsek Pencct, a CSKP tolta Bruno Köhlcrf a Cseh- Központi Bizottsága osztályszlovák Kommunista Párt vezetőjét és Cestmir Clsaft, a Központi Bizottsági Utkdrá' Nova Mysi című folyóirat fúnak llsztségíből. szerkesztőjét. A Csehszlovák Kommunti- Vaclav Siavlfcot egészségi ta Párt Központi BisuVsága okokból felmentették a a Központi Bizottság élnöksé- CSKP Központi Bizottsága gi tagjává Alexander Dub- titkárának tisztsége alól és ceket választotta meg, aki más beosztásba helyezték. Újabb megbeszélés a „forró drót"-ról Genfben kedden újabb egyórás megbeszélést folytattak a szovjet és az amerikai szakértők az úgynevezett -forró drót*, vagyis a Kroml és a Fehér Ház közötti közvetlen távbeszélő, illetve távgépíró vonal gya korlat! megvalósításának technikai kérdéseiről. A találkozón jelen volt Carapkln és 3telle, a genfi leszerelési értekezlet két társelnöke is. Cassls Moszkvába láfogaí A 87 esztendős Pablo Casals, híres spahyol Csellista és- zeneszerző, Világkörüli útja során . ellátogat a szovjet, fővárosba ís — írja a Lítyeraturnaja Gazeta. A spanyol zeneszerző első ízben látogat a Szovjetunióba. (MTI) 1962-re elérte a 75/ millió tonnát. Hasonló a helyzet a cementtermelés frontján is. Az Egyesült Államok az említett 12 esztendő alatt 41,2 millió tonnáról 58,9 millió tonnára tornázta fel magát, míg a Szovjetunió az 1951. évi 12,1 millió tonna helyett a múlt évben már 57,9 millió tonna cementet termelt. A Cikk szerzője ebből arra az egyetlen lehetséges következtetésre jut, hogy a Szovjetunió már 1963-ban és a jövő esztendőben az acéltermelésben is utoléri az Egyesült Államokat. Hasonlóan a cementtermelésben 19, hiszen ha a fejlődés vonalát tekintjük, kétségtelen, hogy 1963 ütán az évi szovjet cementtermelés elért az amerikait. A tízenkét esztendős öszszehasonlítás elég hosszú Időszak ahhoz, hogy a cikk szerzője eloszlasson minden maradék illúziót a kapitalizmus réezéről. Végső summázását így fogalmazza meg: -Az amerikai ipar mechanizmusa szabálytalanul működik. Köznapi nyelven: valami nem megy. Ezzel szemben a szovjet acéU is cementtermelés a gőzmozdony szabályosságával működik és halad előre: A grafikonok majdnem kizárólag egyenes vonalakat mutatnak. Mi lesz, ha ez igy folytatódik? Mi törétnik, ha a Szovjetunió a következő tizenkét esztendőben is hasonló ütemben termel7* Ezzel a kérdésfeltevéssel végződik a tanulmány, s választ nem ad rá. Az olvasó azonban aki nyitott szemmel figyeli a békés gazdasági verseny eredményeit — nem Ls • Igényli a hosszas magyaa .104. Illetve a 102 millió, .rázatok. Már régóta nytltonnát. És mit Játunk vánvaTó .előtte a szocialisugyanakkor a Szovjetunió ta országok, illetve a komacéltermelését illetően? munizmust építő SzovjetEgyenletes és biztos ter- unió fölénye minden tekinmelésemelkedést. Az 1991. tetben. évi 31,3 millió tonnáról F. N. L A fenti címmel tanulmány jelent meg a Perspectives című francia polgárt lapban, amelyben a szerző összehasonlítja a szovjet és az amerikai acél-, illetve cemenltermelést. Ennek az írásnak mindenesetre érdekesége az, hogy végre kereken kurtán ki mell mondani: a békés gazdasági versenyben az USA hamarosan és menthetetlenül lemarad a Szovjetunió mögött. A cikk nem megy bele bonyolult közgazdasági számításokba, következte* tésekbe. Csupán a fentebb említett két tt-nr.ák termeiérét használja fel mutatóként, abból indulván ki, hogy a gyakorlatban az ipar két részre oszlik: Üzemekre és építkezésekre. Az üzemek kulcstcrméke az acél, az építkezéseké pedig a cement. Elismeri, hogy a két fontos kulcstermék előállításának üszszehasonlitása durva képet ad ugyan, dé mivel technikája rendkívül egyszerű, elfogadható. Mielőtt a cikkíró felrajzolná a két ország acél-és cementtermelését mutató görbéket, megjegyzi, hogy az Egyesült Államok a második világháború után óriási előnyökkel indult. Mégis felteszi az aggodalmaskodó kérdést: Vajon tartani tudja-e az előnyt, vagy ha az csökkenni fog is, milyen mértékben. Grafikonjai azonban rögtön megadják a kapitalisták számára kiábrándító, számunkra pedig felemelő választ. Az Amerikai Egyesült Államok acéltermelése ugyanis 1991-től kezdődően 1962-ig bezárólag 95,5 millió tonnáról 90,6 tonnára esett vissza, • közben csak négy esztendőben érté el a 101, a 1Ö6, Viszonylagos nyugalom Birminghamben KENNEDY A HELYSZÍNRE UTAZtK ? A kivezényelt szövetségi Wallace, Alabama állam terson, a volt nehézsúlyú vics apa tok jelenlétének árnyé- kormányzója táviratot kül- lágbajnok és az ugyancsak kában dött Kennedyhez, hangoz- néger Jackie Robinson baaevlszonylafos nyugalom ho£. , , .. bajl «z4ár, hogy részt veuralhodlk Birminghamben. ®£pflo> ^ezenylése gyeh a negerek gyűlésem. AZ utcákon rendőri egysé- " mesfs6rlését A két világszerte Ismert gek cirkálnak ugyan, újabb Sedy a tiltakozásra hat»,m» ünnep16 ffig™?- azonban nem hangsúlyolSS Az üdvödre vAlamolv AZ ejtető tárgyalások liPa^atok^ró^lnak ^Jelentették: -Lmmi ttZ teljes erővel folynak. Birminghambe. Majd hozzá- aknrun1k\ rpJ",ho,!T é,t3' Robert Kennedy igazság- tette: Reméli hogy a csapa- f*"1 "lyan lehetőségeink leügymíniszter a helyzetről tok beavatkozása elkerülhető gyenek' mint _ minden mos nyilatkozva megállapította, lesz ós amerikai polgarnak*. hogy az továbbra ls rendkí- a város vezetői, felelőssé- Az Alabama aJ,M717lal vül feszült. Kennedy elnök giik teljes tudatéban, bé- Kfí? Tennessce éliam ismét tanácskozott öccsével, kés tárgyalások út ján ren- k^P^tjaban. NashvlUe*ben aki újságíróknak kijelentet- dezni tudják a vitás kér- ; ^ te hoav déaokot Pűb fehérek számara fenn' l . , , A Fehér Ház köreiben úav tfirtott vendéglő előtt. AZ, .tsr ti&rütZixi FIIVksra történt ki vezénylése az a bét végén Alabama állam- vekkel támadtak a fclvoelnök részéről teljesen jo- ba látogat. nulókra. gos volt. Magyar és lengyel gazdasági Tczeluk tór^yw áial Varsóban Május 14-én esté Varsó- ryehowskl fogadást adott a ban a Lengyel Állami Terv- magyar vendégek tiszteletére hivatal székházában plenáris ülést tartott a magyar—lengyel állandó gazdasági együttműködési bizoítság 4. ülésszaka. A magyar küldöttséget Apró Antal, áz MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, a lengyel küldöttséget Stefan J ed ryehowskl, a LEMP Politikai Bizottságának tagja, az Állami Tervhivatal elnöké Vezette. A plenáris ülést a két ország szakértőinek több napos tárgyalásai előzték meg. Kedden este Stefan JedAtnyújtották a Lenin-díjakat szovjet íróknak és képzőművészeknek Kedden ünnepélyes keretek fordítót, Pavel Korlat, a .űzött átnyújtották a Lenin- Szovjetunió népművészét, díjat a szovjet irodalom és Cslnglz Ajtmatov 33 éves képzőművészet négy kiváló kirgiz prózairöt és Gegyeképvlselőjének. min lokubonlse litván szobA Kreml Szuerdlou-termá- részt. Az ötödik kitünteteti rén a moszkvai társadalom Raszul Gamzatov dagesztáni képviselői meleg ünneplés- ÍXd^^T^ ben részesítették Szamull át majd neki a magas kiMarsakot, a költőt és mű- tüntetést. (MTI) Hétfőn este Birminghambe Súlyosabb sérülés nem törérkezett kót temert amerikai tént, több személyt letartózsportoló: & néger Floyd Pat- tattak. Részleges kormányátalakítás Argentínában Ouido argentin köztársa- Jeges kormányátalakítást hajsági elnök hétfőn este rész- tott végre. Á hadioregügyi .. . tárcát Astigueta. a kormány eddigi hadügyminisztere, a gnzdneágügyj tieziséget pedig Zublri. az eddigi közmunkaügyi miniszter vette rtt Ideiglenesen. A mostam fejlemények tehát Kiétfégbe vonják azokat U értékeléseket, amelyek szerint a szélsőjobboldali Rauch tábornok irányzata megbukott, Oslrls Vlllegas tábornok, a kulcsfontosságú belügyi tárca új tulajdonosa — akit egyébként radikális "nrsszerlsta*, nacionalista politikusnak Ismernek — hétfőn este meglepetésre olyan értelmű nyilatkozatot adott, hogy úgymond, elődje: azaz Rauch útjára lép...