Délmagyarország, 1963. május (53. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-01 / 100. szám

DÉL-MAGYARORSZÁG Szerda 1983. mfios f. Május elsejét ünneplik világszerte a dolgozók Csehszlovákiában már hét- A Német Demokratikus A venezuelai főváros dol­íön megkezdődtek a május Köztársaság dolgozói is lel- gozói nagyarányú felvonu­i-i ünnepségek. Antonin kesén készültek május el- lást rendeznek május else­Novotny, a Csehszlovák KP nejére. Számos üzem teljesl- jén. Sok szakszervezet és a Kozponti Bizottságának első tette túl tervét. Az egyik parasztság érdekképviseleti titkara, köatarsasagi elnök nagy hajógyár elkészítette a szervei tevékenyen kószül­YJ?/ne?VyesJkülsőségek között nyolcadik olyan halászhajót, nek a munka ünnepére. Az 104 dolgozót és 41 kollcktí- amelynek fedélzetén mind- ország számos városában vat tüntetett ki jó mun ki- járt fel is dolgozzák, a kiío- szintén lesznek ünnepi gyű­JuKért «ott halakat lések és felvonulások. A bolgár fővárosban és a nagyobb városokban is na­A Kínai Névköztársasáa Az aT0entin szakszerveze­'« «»• doleozói MX ide; máf,„ „itek egységéért indított moz­pokkal előbb minden élőké- 1 tokötátóért Salom felhívta az ország szülét megtörtént a május f^orou takarékodért munkásosztályát, az idei má­elsejet ünnepi felvonulásra, • takarékosságért jus elsejét politikai f Bulgária városai és falvai folytatott h*pc jegyében ké- lyok szabadonbocsátásáért ünnepi sászlódiszt öltöttek, "ZUÍTEK fel. A kínai főváros és az elnyomó tőrvények Az Idei május elseje fényét n»POk óta ünnepi külsőt öl- megváltoztatásáért vívott emeli, hogy ezekben a «tt A torténelmi jelentő- S^S!^ napokban 14 új ipari üzem épületeket sok ezer a !larcot a drágaság és a kezdi meg termelését, töb- színes villanykörte világítja munkanélküliség ellen. Az bek költitt a sztara zagoeeá argentin dolgozók együttér­vegyikombinát, a bolgár * zésükről biztosítják a kubai vegyipar legnagyobb üaeme. A kubai főváros népeidén népet határozottan síkra­üzembe helyezték as ország ' ^ ^t annak a ba- ^ g béke ^ésé­első villamosított vasútvona- ratságnak a jegyében uh lát, a Szófia—Plovdiv vasút- me*. amely a világ első szo­vonalat ls. cialista állama és az ameri­• kai földrész első szocialista A Román Népköztársaság állama között fonódott Az dolgozói újabb munkasike- rtró® országban már egy hó­rekkgl készülnek május el- napja folynak az előkészü­sejére. Vasárnap a gátad letek május elsejére. Sok hajógyárban vizrebocsátot- üzem dolgozó! tettek fel­tak egy 4500 tonnás teher- ajánlást a dolgozók ünnepé­ért, az általános és teljes le­szerelésért (MTI) Q Kommunista Párt megerősödött az olaszországi választásokon Az Olaszországban vasár, döntése végett Közülük 28 315-re emelték. A kerwz­nap és hétfőn- megtartott vá- millió 700 000 szavazó — a ténydemokraták " tényleges lasztások szavazatainak jó 25 éven felüliek — 315 sze- meggyengülését viszont tük­részét már összeszámlálták nátusi mandátumról döntött, rőzi, hogy a korábbi erővi­és a legfrissebb jelentések A szavazásra jogosultaknak szony fenntartásához 158 is megerősítik azokat a ken- 93,3 százaléka élt választó- mandátumot kellett volna deti részeredményeket, ame. jogával. szerezniök. lyek szerint az ország leg- A Reuter és az AP jelen- Közzétették a leadott *a­erósebb pártja, a Keresztény- tése saorint Tavianl olasz vázátok számát is. Ezek sze­dernokrata Párt meggyejigül- belügyminiszter kedden dél- rint ten került ki a küzdelemből, előtt közzétette a kereszténydemokraták 10 Az Olasz Kommunista Párt A SZENÁTUSI millió 208 534 szavazatot jelentékenyen növelte szava- VÁLASZTÁSOK szereztek (37,3 százalék), a zatainak számát és megérő- Ideiglenes végeredményét. kommunisták 6 993 004 sza­sodött a kormánytól jobbra Csak egy választókerületből vazatst (25,5 százalék), álló, nagytőkés rétegeket nem érkezett még be a vá- Legfrissebb hírügynökségi képviselő Liberális Párt is. lasztási eredmény. jelentések szerint A választásokon 32 800 000 Mindazáltal az ÚJ 315 A KÉPVISELŐHÁZI szavazó járult az urnákhoz, mandátumos szenátus össze- VÁLASZTÁSOKON a szavazásra jogosultak 92 9 százaléka járult az urnák elé. Ez valamivel kevesebb, mint az 1958. évi képviselőválasz­tások részvételi aránya (93,8) volt. Taviani olasz belügymi­niszter kedden délután köz­zétette a képviselőházi vá­lasztások végeredményét ^ J©FLDOTT. SZÖV'3ZÍITOK ÓS 3­Az új szenátusban a mo- dátuma van, mint korábban, 830 képviselői mandátum a narchisták kivételével vala- ez annak tudható be, hogy a következőképpen oszlanak' mennyi pártnak több man- mandátumok számat 246-ről meg a pártok között: 630 képviselői mandátum él- tétele eldőlt: A mandátumok megoszlása: Keresztcnydemokrat ák 193 Kommunisták 95 Baloldali szocialisták 44 Szocialista demokraták 14 Liberálisok 19 Neofasiszták 15 Monarchisták 9 Egyéb 3 haját, • A lengyel dolgozók ünnepi gyűléseken készültek a mun­ka ünnepére. Több iparvál­tatat dolgoséinak gyűlésén határozatokat hoztak, ame­lyekben elítélik Nyugat-Né­metország felfegyverzését. • Jugoszlávia népe Idén két­szercsen ünnepli május el­sejét: most lesz hetven éve annak, hogy a belgrádi dol­megrendezték első májusi ünnepüket nek tiszteletére. Ben Bella a nmokanélkülissg ellen Hivatalos értesítés a latin-amerikai atomfegyvermentes övezet létrehozásáról Bolívia, Brazília, Chile, vezetője sajtóértekezleten Ecuador és Mexikó megálla- kijelentette; a vezető öt ta­podott egy latin-amerikai tin-amerikai kormány remé­atomí egy vérmentes övezet li, hogy más latin-amerikai létrehozásában. országok is gyorsan csatta­Genfben Brazília és Meri- koznak az egyezményhez. ko kedden hivatalosan tájé- A brazil delegátus az érte­i«r?és? ssí állapodásról. Az értekezleten te»en beszámol a megállapo­résztvevö brazil küldöttség dásról. (MTI) Ben Bella algériai minisz- harcra szolgáié szolidaritási terelnék hétfőn sajtóértekez- alap javára. A miniszterek letet tartott. Bejelentette, havi fizetésük felével járul­hogy országos méretű moz- nak hozzá az alaphoz, a galmat indított a munkanél- tisztviselők rangjuknak meg­küliség és az éhség elleni felelően fizetésük 5—25 szá­zalékát fordítják e célra, míg a többi állampolgár annyival járul hozzá, ameny­nyivel tud és akar. Kereszténydemokrata Párt Olasz Kommunista Párt Olasz Szocialista Párt (Nennl) Olasz Szocialista-Demokrata Párt (Saragat) Liberális Párt Olasz Szociális Mozgalom (neofasiszták) Nemzeti Monarchlsta Párt Köztársasági Párt Dél-tiroll Néppárt «• más kisebb pártok II 763 418 7 763 854 4 251 966 1 874 379 2 142 053 1 569 202 539 558 428 746 38,3% 35,3% 1SA% 6,1% 5,1% 1,7% 1,4% 360 marni 166 mand. 87 mand. 33 mand. 39 mand. 37 mand. 8 mand. 6 mand. Szalal jemeni elnök nyilatkozata a szovjet újságíróknak Szalal, a Jemeni Arab nép életszínvonalának emelé- unió segítő kezet nyújtott ne­Köztárqaság elnöke válaszolt se érdekében. künk történelmünk legsűlyo­a szovjét újságírók kérdései- Nyilatkozata befejező ré- sabb pillanatában. Szeretjük, re. A nyilatkozatot az Íz- szében az elnök foglalkozott becsüljük a Szovjetuniót, ba­vesztjrija hétfői száma közli, a szovjet—jemeni kapcsola- rátsága nagy kirtcs számunk­— A jemeni események tokkal. A következőket mon- ,.,.„. _„.„,„ megmutatták, hogy a gyar- dotta a szovjet újságíróknak: ra- m a barátságot megőriz­matositók sem erőszakkal, — Sohasem feledkezünk »ik szívünkben egész étatün­sem pénzzel, sem fegyverrel, meg arról, hogy a Szovjet- kön át. (MTI I sem a Fidel Castro látogatása Hruscsov nyaralójában Fidel Castro éa a kísére- A kubai miniszterelnök tében levó személyiségek néhány órát töltött a nyara­kedden délelőtt látogatást lóban, ahol jelen volt Leo­tettek Hruscsov Moszkva nyid Brezsnyev, a Szovjet­környéki nyaralójában. unió Legfelső Tanácsa El­A szovjet kormányfő éa nökségének elnöke és fele­családja nagy örömmel fo- sége, Gromiko külügymlnisz­gadta Fidel Castrót és élénk ter és felesége és több más beszélgetés fejlődött kl kö- szovjet vezető személyiság zöttük. is. (MTI) Odaítélték a Nemzetközi Lenin-békedijakat A Nemzetközi Lenin-békedíj Bizottság a béke fenntar­tásában és megszilárdításában szerzett kimagasló érdeme­kért a következő közéleti személyiségeket tüntette kl a "né­pek közötti béke megszilárdításáért* 1962. évi Nemzetközi Lenin-békedíj jal: Modibo Kextát — a Mali Köztársaság államférfiét. Ma­nolisz Glezosz görög újságírót, Georgl Trajkovot —, a Bol­'gár Népköztársaság államférfiét, Oscar Niemeyer — brazil műépítészt. — —4 mand. Palmiro Togliatti, az Olasz Kommunista Párt főtitkára a választósok eredményével foglalkozó nyilatkozatában kedden hangsúlyozta, hogy aa Olasz Kommunista Párt nagy győzelmet aratott Kijelentette, a választások eredménye bevezetője les* az olasz politika új vonalának, amelynek meghatározásában a kommunista párt és más baloldali erők kezdeménye­zése döntő szerepet játszhat. A választások — mondotta Togliatti — csattanós vá­laszt adtak azokra' a nevet­séges híresztelésekre, ame­lyek szerint nézeteltérések támadtak a párton bélül. Fanfani még nem nyilat­kozott a választások eredmé­nyéről. Az AP szerint "ko­mor hangulat* tapasztalható a Kereszténydemokrata Párt főhadiszállásán. (MTI) lamok támogatásával nem tudják feltartóztatni a forra­dalom fokozatos fejlődését — mondotta Szalal, válaszolva a jemeni belpolitikai és katonai helyzetről feltett kérdésre. Az elnök ezután beszélt a Szaúd-Arábia, az ENSZ, Je­men és az Egyesült Arab Köztársaság között a közel­jövőben aláírandó egyez­ményről, amelynek értelmé­ben megszüntetik a hadmű­veleteket a jemeni határo­kon és ENSZ-megfigvelőket küldenek Jemenbe. Hangsú­lyozta, hogy »Szaúd király és amerikai pártfogói gyakorla­tilag beismerték vereségüket, amikor javasolták a hadmű­veletek megszüntetését*. Szalal elnök a továbbiak­ban közölte, hogy az ENSZ­megfigvelők hamarosan meg­érkeznek Jemenbe és Szaúd­Arábia és a Jemeni Arab Köztársaság határán helyez­kednek el. — Természetesen ezek a megfigyelők — hangsúlyozta az elnök — nem oldják meg a problémákat: sikerünk, győzelmünk biztositéka saját fegyveres erőinkben van, az Egyesült Arab Köztársaság baráti segítségében és a szo­cialista országok, főként, pe­dig nagy barátunk, a Szov­jetunió támogatásában Szalal elnök a továbbiak­ban elmondotta, hogy ha az ellenforradalmárok nem kap­tak volna közvetlen támoga­tóst a világimrerial izmustól, a hadműveletek Jemenben már régen véget értek volna, s az ország hozzáláthatott volna a maga belső problé­máinak megoldásához, a gaz­daság, az oktatás terültén, a Haláltrösztök rült az atomüzlettoe, mint nyers- században emigrált francia család­anyagszállító és termélő. nak. Amíg az első világégést csak Eleinte az Union Carbide-ban 200 millió dollár tiszta bevétellel egyetlen vezető monopolista cso- zárták, 1945-ben profitjuk megha­portnak sem volt döntő befolyása, ladta a kétmilliárdot. •éppen ezért a titánok harcba indul Nem kis megdöbbenést keltett az ért még a közelmúltban is tucatnyi tak a vállalat részvényeinek ellen­Egyesült Államok közvéleményében, társaság marakodott Mint ismeretes, őrzése feletti jog megszerzéséért. A amikor Douglas McArthur tábornok végül is a General Dynamics gyó- győzelem Rockefelleréké lett. Ezek a következő kijelentést tette: zött. Az a konszern, amely szoros ugyanis kerülő úton, az érdekeltsé­— Kormányunk állandósította a kapcsolatban áll Rockefellerrel, s gükhöz tartozó Metropolitan biztosi­félelem légkörét azzal, hogy szűn- amellyel — természetesen puszta vé- tó társaság révén közel 300 millió telenül a nemzetet fenyegető súlyos letlen az egész — szoros kapcsolat- dolláros kölcsönt nyújtottak a cég­veszedelmekről kiabál. Azzal érvel, ban áll az a Ford gépkocsitársaság, nek, szokatlan módon 100 esztendős FHck ugyanis a negyvenes evek alatt hogy gigászi erők készülnek elnyel- melynek McNamara jelenlegi had- terminusra. Az óriási kölcsön pedig a náci Németország vezetőivel fenn­ni bennünket," ha csak nem bocsát- ügyminiszter volt korábban az el- hosszú időre biztosította a -biztosi- álló bensőséges kapcsolatai miatt juk rendelkezésre azokat az anyagi nöke, s amelynek jogi ügyeit intéz- tó társaság« számára a pénzügyi fel- mintegy 50 ezer hadifoglyot es kon­cszközöket, amelyeket ezek a vesze- te Gilpatric hadügyi államtitkár, ügyeleti jogot. centrációs táborbeli rabot foglal­delrnek megkövetelnek. amikor még a Crawath, Swaine and koztatott üzemeiben. Ezért a nürn­A derék tábornok így folytatta More ügyvédi iroda társtulajdonosi Dupont tanítása bergi perben hét esztendőre el Az újkori rabszolgatartó Érdemes pár szót szólni az óceá­non Innen) háiálk-almárokról is. Legkiválóbb képviselőjük az "újkori rabszolgatartó* megtisztelő jelzőt vívta ki magának. Herr Friedricli szavait: — Pedig ha visszatekintünk a leg­utóbbi évtizedekre, azty látjuk, alig­alig létező ördögöt festettek a falra. Ördög a szenátus falán tisztét töltötte be. Marakodás a zsíros üzletekért ítélték," de már 1950-ben jó magavi­A halálkalmárok díszes társu- seletére hivatkozva szabadlábra he­latának felsorakoztatása nem lenne lyezték. Közben a Fllcltf-konszern azonban teljes a Dupont-ok nélkül, már megkezdte Weissenstadt köze­De amennyire jellemző a kéz-ke- Az Egyesült' Államok legnagyobb lében az uránérc kitermelését, s zet mos szemlélet érvényesülése a vállalkozásainak jelenlegi ranglista- hat évvel később fényes nagy ün­hadiipari rendelések szétosztásánál, ján ez a ma 11. helyet elfoglaló népségén nyújtotta át a cég képvi­ugyanolyan jellemző velejárója a konszern vezetője nem akármilyen selője Strauss akkori hadügymi­Hogy tulajdonképpen kifesti ezt különböző nagy konszernek mara- módszerekkel vívta ki ezt az illuszt- niszternek az első uránércrudat. az ördögöt az amerikai közvélemény kodása is a zsíros üzletek megszer- ris helyet. Idézni tudjuk szavalt, Az a rerr)ény hogy Nyugat-Német­és tegyük hozzá a szenátus falára, zéséért. A titánok harcára igen ér- amelyek a második világháború országban is megindulsz atomfegy­azt nem nehéz kideríteni. A sors dekes példa az, ami az Union Car- idején hangzottak el — a konszern ver-evártós Flicknek azt a nagy­»-véletlen szeszélye* folytán — pél- b ide and Car bon Co. feletti ellenőr- egyik igazgatósági ülésén: nEKy álmát takargat ja„ hogy ne dául az 1961-es pénzügyi esztendő- zés megkaparintásáért folyt. — Háború idején úgy kell tárgyal- csak Nyugat-Németország, hanem ben száz vezető monopóliumnak ju- Dupont-ék szerezték meg kezdet- ni a kormánnyal és a többi panasz- az összes NATO-tagállam részére ö tott a katonai kiadások háromne- ben az atombomba-gyártás terén az kodóval — fejtegette elképzeléseit gyártsa a hadijárműveket Valaha gyede s ebből tíz társaság 7,6 mii- elsőbbséget. De hamarosan kiderült, Lammot Dupont — mint a piaci el- Himmlernek folyósított évi ' 100 ezer .. ko mv&rtlrof^ hogy nem a plutónium az egyetlen adó a vevö^„H* a márka tiszteletdiiat. ezért a rende­Kóztük volt a hírhedt General Dy- «"By "el" a 1""™'"'" "" akar, meg kell adja az arat, ame- iA„z.rt „nnpk: tíihhs/íirns ti akár tőbh namics elnevezésű csoport is amely nukleáris üzemanyag, ami az atom- lyet { állapítunk meg ^él^ef ls megtol 'as&w — mint a "Nation* című amerikai bomba-gyártásban felhasználható. — És ha máshoz fordul? — vetet- ízben mondottá­lap rámutatott,— 187 nyugalmazott Az xj_235-te elnevezésű anyag is te közbe valaki. köztük 87 mlrálist alkalmazott. — Uraim, ez az évszázad legna­alkalmas erre. Az U—235-öst vi- Mr. Dupont leintette a kérdezőt: gyobb üzlete lenne. Egyébként, hogy mennyire töké- szont az Union Carbide and Carbon — Nem azért ültetjük emberein- gs legpiszkosabb üzlete Ls a letes a politika és a hadiipar wze- Co. Tennessee-állambeli Oajc ket a kormányzatba, hogy bárki is ^ hasonló, hidegvérrel pusztulásra­170C)6 darab^F^ ttpustí^zvme^zorú^ telepein állították elő,Ez a eilenvetést tegyen szenvedésre spekuláló vállalkozás kus vadászrepülőgépnek a,förténete vegyianyag- és fémmonopolium A második világháború nem is között ls igazolja, amelynek megszerzésé- mindjárt a kezdet kezdetén belce- kamatozott rosszul ennek a mútt Onody György

Next

/
Thumbnails
Contents