Délmagyarország, 1963. április (53. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-19 / 90. szám
92 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1963. április 14. Megnyílt az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának 18. ülésszaka Cenfben. a Nemzetek .Pa- társadalmi rendszerű orszálotájában csütörtökön meg- gok békés együttélésének nyílt az ENSZ Európai Gaz- fontosságára és kifejezi redasági Bizottságának (ECE) ményét, hogy az ECE most 18. ülésszaka. Az ülésszak megnyílt ülésszaka kellő fimunkájában 30 ország kül- gyeimet fordít az ENSZ-közdöttei vesznek részt. Az gyűlés által elhatározott NDK megfigyelőkkel fcéppi- nemzetközi kereskedelmi érselteti magát. tekezlet előkészítésére. Velebit, az ECE végrehaj- A főtitkár üzenetének felolvasása után Velebit ismertette a bizottság munkáját és hangoztatta, hogy az nem kielégítő a kereskedelem fejlesztése szempontjából. A csütörtök délutáni plenáris ülésen megválasztották a közgyűlés elnökségét. Elnök A. Vlahosz rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, Görögórszág genfi állandó képviseletének és a görög küldöttségnek a vezetője lett. Alelnökké egyhangúlag a magyar küldöttség vezetőjét, Szarka Károly külügyminiszter-helyettest választották meg. A légierők napja Kubában titkára a felolvasta . tó bizottságának megnyitó ülésen U Thant ENSZ-főtitkárnak a bizottsághoz intézett üzenetét. U Thant üzenetében hangsúlyozza az Európa valamennyi országa, valamint az Európa és a többi világrész közötti gazdasági együttműködés jelentőségét. U Thant a továbbiakban a kelet-nyugati kapcsolatok konstruktív fejlesztésének jelentőségével foglalkozva hangoztatja, hogy ezt a problémát politikai és gazdasági szempontból kell vizsgálni. Utal a különböző Szovjet lap az új jugoszláv alkotmányról A Novoje Vremja terjedelmes cikkben ismerteti és méltatja a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság új alkotmányát. A népi Jugoszlávia első alkotmányát a monarchia felszámolása után, 1946 januárjában fogadták el; ez az okmány tükrözte a forradalom legfőbb vívmányait: a munkásosztály és a parasztság hatalmát, az alapvető termelőeszközök társadalmi tulajdonát. 1948—53-ig lényeges változások következtek be a jugoszláv államigazgatási, gazdaságvezetést és tervezési rendszerben, s ezeket a változásokat tükrözte az 1953 januárjában jóváhagyott alkotmányjogi törvény. Azóta több mint 10 év telt el, sikereket értek el az ország szocialista átalakításában, a népgazdaság fejlesztésében, a népjólét emelésében. Az. Ipari termelés több mint ötszörösen múlta felül a háború előtti szintet, a társadalmi szektor 1961l>en felölete az össztermék több mint háromnegyedét és a nemzeti jövedelem 75 százalékát. Az 1946., illetve 1953. évi alkotmányos rendelkezések már nem tükrözték többé a legutóbbi 10 év szocialista fejlődése 6orán kialakult helyzetet, s ezért került sor április 7-én új alkotmány elfogadására — írja a lap. A Novoje Vremja részletesen ismerteti Jugoszlávia új alkotmányát, kiemeli azokat a cikkelyeket, amelyek az állam szocialista jellegéről. a társadalmi tulajdonról szólnak és rámutatnak a kizsákmányoló rendszerekhez való visszatérés teljes lehetetlenségére. Az alkotmány bevezető részével foglalkozva a lap kiemeli, hogy az alaptörvény külön is rámutat a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének az ország életében betöltött döntő szerepére, majd megállapítja. hogy A JKSZ-nek jelenleg 1 millió 35 000 tagja van. A szocialista Jugoszlávia külpolitikai elveiről szólva a lap megállapítja, hogy Jugoszlávia a nemzeti szuverénitás és egyenjogúság tiszteletben tartására, a belügyekbe való be nem avatkozásra, a vitás nemzetközi kérdések békés megoldására, a szocialista nemzetköziségre alapozza külpolitikáját. (MTI) Kubában szerdán ünnepelték meg a légierők napját Két évvel ezelőtt ezen a napon estek át az első tűzkeresztségen a kubai légierők, amikor az amerikai zsoldosok intervenciója idején megvédték hazájuk egét a légi kalózoktól. A szerdai ünnepségek középpontja San Antonio De Los Bános légitámaszpont volt, ahol Fidel Castro miniszterelnökkel az élen, megjelentek a kubai fegyveres erők vezetői, a diplomáciai testület tagjai. Ünnepi beszédében Fidel Castro megemlékezett a forradalmi Kuba első repülőinek hősiességéről és rámutatott arra, hogy ezek a légierők ma már a legkorszerűbb technikával vannak felszerelve, a tiszteket és a katonákat elődjeik hagyományos hősiessége hatja át. Az ellenségnek tisztelnie kell ezeket a harcosokat, tudnia kell, hogy ha megpróbálja megismételni a bűnös agressziót, akkor gyors vereségre számithat. (MTI) Szorongás Washingtonban Az úgynevezett Kubai Forradalmi Tanács, az Egyesült Államokban működő kubai ellenforradalmárok szövetsége csütörtökön este Miamiban ülést tart. Cardona, a disszidensek vezére és bandája ezen a tanácskozáson dönti el: nyilvánosságra hozza-e az amerikai kormánnyal folytatott tárgyalások általuk készített dokumentumát Washington most idegesen várja a fejleményeket. Cardonáék * külügyminisztérium hétfői nyilatkozata szerint felszólították az Egyesült Állaihokat folyósítson nekik 50 millió dollárt, hogy új zsoldostámadást hajtsanak végre Kuba ellen, vagy az Egyesült Államok támadja meg a Kubai Köztársaságot A kormány a kérésnek nem tett eleget Cardona lemondott, de egyidejűleg közölte, hogy valószínűleg nyilvánosságra hozza, milyen nyilatkozatokat tett előttük az amerikai kormány számos vezető személyisége, közöttük Kennedy elnök — az 1961-es inváziós kísérlet után. Washington állítólag megígérte a támadás megismétlését A külügyminisztérium — mint a Reuter írja — kifejezetten kérte Cardonáékat, ne közöljék az okmányt. A hírügynökségi jelentések szerint az amerikai kormány és a kubai disszidensek nézeteltérése válságossá fajult. Cardona az Egyesült Államok elhagyására készül, s már felvette a kapcsolatot a Costa-Rica-1 nagykövettel. Kérte, hogy a Costa-Rica-i kormány határozza meg, milyen feltételek mellett ad menedékjogot részére. A Biztonsági Tanács a szenegáli panaszt tárgyalja A Biztonsági Tanács szerdán, magyar idő szerint este 9 óra után, megkezdte a portugál agresszió miatt emelt szenegáli panasz megvitatását Április 9-én ugyanis négy portugál katonai repülőgép bombatámadást intézett a szenegáli területen levő Bumak helység ellen, amely »Portugál*-Guinea közelében van. Portugália afi ikai gyarmatain irtóhadjáratot folytat a szabadságért és függetlenségért küzdő gyarmati népek ellen és e tevékenységében nem retten vissza a szomszédos afrikai államok ellen Irányuló agressziós akcióktól sem. Az ülés kezdete előtt Fedorenko, a Szovjetunió képviselője rámutatott, hogy a csangkajsekista ügynök, aki az elnöki széket és a Kínai Népköztársaság törvényes helyét elfoglalja a Biztonsági Tanácsban, tulajdonképpen senkit sem képvisel, de a szovjet küldöttség ennek ellenére az ügy érdekében részt vesz a Biztonsági Tanács jelen ülésszakán. Portugália küldötte terjedelmes felszólalásában cáfolni próbálta a Portugália ellen emelt vádakat. Drámai fordulatot jelentett az ülésen az a pillanat, amikor Szenegál képviselője ismét felszólalt és válaszul a portugál "cáfolatra* a tárgyalóasztalra helyezett több rakéta- és lövedékdarabot, amit portugálok lőttek Szenegál területre. Portugália küldötte kénytelen volt megállapítani, hogy ezek valóban portugál fegyverekből származnak. A Biztonsági Tanács ezután csütörtökön, magyar ido szerint este 9 órára tűzte ki a vita folytatását. (MTI) Ben Bella lett az FLN Politikai Bizottságának főtitkára Az algériai rádió- és televízió szerda esti híreiben bejelentette, hogy az Algériai Nemzeti Felszabadítási Front Politikai Bizottsága Khider főtitkár után összeült. Ben BellaM re bízta a get. Az FLN főtitkári tisztségének átvételével Ben Bella kezében összpontosul a párt és a kormány vezetése. A hírügynökségek jelentése szerint az FLN öttagú Politikai Bizottsága szerda délután zárt ülésen tanácskozott a bizottságon belül mandátumának lejárta előtt üljön össze az üj alkotmány megvitatására. Khider álláspontját osztotta Rabah Bitat helyettes miniszterelnök, lemondása hangsúlyozva a párt döntő A bizottság szerepét. Ben Bella miniszminiszterelnök- terelnök, és hadügyminisztefőtitkirl tisztsé- re, Bumedien álláspontja szerint a kormánynak az országépítő munkában akadálymentesen kell működnie és az FLN-nek nem a közigazgatási kérdésekkel kell foglalkoznia, hanem megfontoltan elő kell készítenie az ország átfogó hoszszabb távú politikáját. Khider lemondását a pomár hosszabb ideje megnyil- etikai bizottság négy másik vánuló nézeteltérésekről. Khider, amint ezt a lemondását bejelentő rövid közleményben meg ia határozta, állandóan szorgalmazta az FLN pártkongresszusa időpontjának meghatározását. Sajtóértekezletén nyíltan követelte, hogy a kongreszszus még az ősz előtt, az alkotmányozó nemzetgyűlés tagja a legmegfelelőbb megoldásnak találta a válság kiküszöbölésére. Algériai politikai körökben valószínűnek tartják, hogy rövid időn belül sor kerül az FLN Politikai Bizottságának kibővítésére, sőt előreláthatólag a kormány átalakítására is. (MTI) Az ellenállási mozgalomra emlékezik a lengyel nép Húsz évvel ezelőtt, 1943. április 19-én a nácik által megszállt Varsó központjában fellázadt a gettó. A huszadik évfordulón Lengyelországban és határain kívül úgy keznek vissza a felkelésre, mint a második világháború függetlenségi és antifasiszta harcának egyik kiemelkedő eseményére. Varsóban, az egykori gettóvárosrészben, ahol 20 évvel ezelőtt kő kövön nem maradt, ma közel 50 000 lakosú modern és szép lakótelep hirdeti az élet diadalát a pusztítás felett, a lengyel nép alkotó munkájának aikereit. A lengyel napi- és hetiannak lapok vezető helyen, nagy emlé- cikkekben emlékeznek meg a felkelés 20. évfordulójáról. Az évforduló központi ünnepségét csütörtökön este, • Kultúra- és a Tudomány Palotájának kongresszusi termében rendezték meg. Az ünnepségek védnöke Jozef Cyrankiewicz miniszterelnök volt. Csőmbe Angolába síbolta ki akatangai vagyon egy részét A kongói kormány megbi- intézetben összesen 116 dolzottai rábukkantak a katangai • bankból eltűnt állami vagyon egy részére — közli a New York Times csütörtöki száma. Januárban, amikor az ENSZ leszámolt a katangal "függetlenséggel«, a katangai szakadárok által vezetett elisabethville-i pénzBO. 2831 A francia kistermelők ultimátuma a kormányhoz Framciaország különböző ja. A kistermelők nem tudvidékein ismét tüntetnek a nak versenyezni az erősen kistermelők. A takarmány gépesített, lényegesen több drágulása miatt a tej felvá- műtrágyát használó nagybirsárlási árának emelését köve- tokokkal. A nagyüzemek telik. A parasztok 33,5 cen- emellett olcsó munkaerővel time-ot kapnak egy liter te- dolgoznak, mert a mezőgazezreit sújtó degaullei agrárpolitika helyett azt javasolja, hogy a föld a dolgozó parasztoké legyen. Az állam anyagi támogatással, adókedvezményekkel, széles körű mezőgazdasági oktatással segítse jért, amit az üzletekben 66 dasági munkások bére körül- elő, hogy a gazdák különböcentime-ért árulnak. A kor- belül fele az ipari munkások mány a tejtermelés csökken- bérének. tésére akarja kényszeríteni a gazdákat, ugyanakkor nagy mennyiségű vajat hoz be Dániából. A Kistermelői Szervezetek Franciaországban évente több tízezer kis- és középparaszt hagyja el földjét. A kisbirtokokat legtöbbször a rész. vénytársaságok vásárolják ző szövetkezetekbe tömörülve, korszerűsítsék és jövedelmezőbbé tegyék termelésüket. lár és 25 centet találtak. A Leopoldville-i hatóságok most megállapították, hogy a kicsempészett összegből 4 600 000 amerikai dollár értékű katangai frankot Csőmbe észak-rhodésiai bankházakban heyezett el. A New York Times értesülései szerint 1 200 000 amerikai dollár értékű 300 millió katangai ffankot azonban Csomóénak sikerült elrejtenie. Ez a pénz a portugál fennhatóság alatt álló Angolába került. Tekintettel arra, hogy a katangai frank április végén érvényét veszíti, s csak eddig a határidőig váltják át 1:1 arányban kongói pénzre, Csőmbe lemondhat erről az öszszegről. Jellemző viszont, hogy a központi kongói kormány, felajánlotta a katangai szakadárok vezetőjének: tárgyaljon Leopolville-el a pénz visszaszármaztatásáról. Lehet, hogy Csőmbe, mint már annyiszor, ezúttal is jól-jár. Tanácsa szerda esti ülése fel A „mezőgazdaság orienután ultimátumot intézett a tációjáróU hozott 1960. évi kormányhoz: ha május 1-ig törvény célja, hogy meggyornem teljesítik a parasztok ko- sítsa ezt a folyamatot, vetéléseit, eltorlaszolják az utakat és a vasúti pályatesteket "tötöHR^^PMR^wgs^ A tejárak körül kirobbant A kisparaszti gazdaságok felszámolása a kormány elégedetlenségnek okai vannak. A egész mezőgazdasági politikájával a nagybirtokosokat és a részvénytársaságok nagyüzemi gazdaságait támogatmálvehh nyel ^ Íár> hogy szaporodik a városi proletariátus, ami féKormany kez6en hat & munkások bér_ köveitelő mozgalmára. A Francia Kommunista Párt a parasztcsaládok százA magyar nagykövet átadta megbízólevelét Jemenben Szíjártó Lajos, a Magyar A nagykövet megbeszélést Népköztársaság rendkívüli és folytatott Abdel Gani Elmeghatalmazott nagykövete Mutaher jemeni kereskedeátadta megbízólevelét Ab- lemügyi miniszterrel a két dullah Szálainak, a Jemeni ország gazdasági kapcsolataiArab Köztársaság elnökének. róL Másolc is megérdemelnék így szól az újsághír: "Tizenöt évi börtönre ítélte egy texasi bíróság Billie Sol Estes volt amerikai milliomost, akinek csődje számos formert tett tönkre Texas államban. A milliomos hivatalos személyiségek támogatásával folytatta üzleteit és botrányainak kipattanásakor egy magas rangú minisztériumi tisztviselő öngyilkos lett*. Félreértés ne essék, Estest elsősorban nem azért ültették le, mert kisembereket, pénzben nem dúskáló farmereket tett tönkre. Inkább az nem tetszett a pénz istenének hazájában a bíróságnak, hogy egykori milliomos létére hagyta, hogy kicsússzon a mindennél többet érő dollár kezei közül. Természetesen az ls sokat nyomott a latban, hogy kiderült a "hivatalos támogatás«, amit még súlyosbított egy — nyilván fősegitőtárs — minisztériumi tisztviselő öngyilkossága. Mindemellett meglepően keménynek mondható ez a Billie Sol Estesre kiszabott másfél évtizedes börtönbüntetés. Mások is megérdemelnék, nem csupán azok, akik gazdasági spekulációval tesznek tönkre embereket, hanem azok ls, akik fáradhatatlanul szorgalmazzák Amerikában a fegyverkezést. Ha jó megnézzük, ezek nem ls tizenöt évet érdemelnének, mert nem néhány farmer életét veszélyeztetik, hanem milliókat kergethetnek pusztulásba lázas tevékenységükkel. (W. L) _