Délmagyarország, 1963. április (53. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-19 / 90. szám
Csütörtök, 1963. április 18. DÉL-MAGYARORSZÁG 3 Űj részvevőivel készül nagy feladatainak megoldására a népfront-mozgalom Az idén nagy feladatok megoldására készül a népfontmozgalom. Több százezer aktivistája részt vállal egész sor országos feladatból, megemlékezik a magyar békemozgalom kibontakozásának 15. évfordulójáról. Előkészíti és lebonyolítja a jelentőségű eseménye kapcsolt be a közösségi munkába. őket felkérik, hogy csatlakozzanak a népfront-aktivisták táborához, s a jövőben is vállaljanak részt a közügyek intézéséből. Valamennyi szakterület művelőinek bőven akad tennivaló a nagyszabásúnak ígérkező népfrontban. Jelenleg a merné jusi eseménysorozatot, amely népünk békevágyát demonstrálja majd, s megrendezi a hatodik magyar békekongresszust, amelynek 16 országból érkező külföldi vendégeit megismerteti városaink és falvaink életével, a szocializmust építő Magyarországgal. A népfront megyei, városi és falusi elnökségei, illetve bizottságai ezekben a napokban készülnek a soron következő feladatok megoldására. Csupán a legutóbbi két hétben mintegy 170 testületi ülést tartottak. Értékelték a választások előkészítésében és lebonyolításában végzett munkát, legjobb aktivistáikat megjutalmazták, s valamennyi segítőtársuknak megköszönték a támogatást. Ezzel egyidejűleg felmérték, hogy kik voltak azok a munkások, dolgozó parasztok és értelmiségiek, akiket belpolitikai életünknek ez a nagyzőgazdaság megsegítésére, a még gyengébben gazdálkodó termelőszövetkezetek megerősítésére összpontosítják a mozgalom aktivistáinak tudását, segítőkészségét. Ezenkívül immár hagyományosnak számító módon segítik a városok és községek gyarapítását, szépítését. Százezreket érő tervrajzokat készítenek, s társadalmi munkákat kezdeményeznek egész sor iskola, művelődési ház, valamint törpe vízmű, fürdő építéséhez, az úthálózat bővítésére stb. A májusi leszerelési hónap előkészítése időszakában sorra alakulnak azok a megyei akcióbizottságok, amelyek gondoskodnak majd az eseménysorozat méltó lebonyolításáról. (MT) Egy év alaff megtízszereződött az öntözési szakemberek száma A második ötéves terv nagyszabású öntözési programjának végrehajtásában az idei a döntő év: Az öntözött terület a tavalyi 330 000-ről 450 000 holdra nő. Az idei esztendő fordulatot hoz az öntözéses gazdálkodás szakember-ellátásában is. Az öntözési szakemberek képzése 1954-ben kezdődött, s nyolc év alatt összesen mintegy 2000 szakmunkást, technikust és mérnököt képeztek ki, közülük hatszázat tavaly. Az öntözési szakember-képzés volumene az idén megtízszereződött: az elmúlt hetekben 6000 termelőszövetkezeti tag és állami gazdasági dolgozó kapott szakmunkás-bizonyítványt Nagy többségük öntözéses növénytermesztő, néhányszázan pedig öntözőgépkezelők. Műszakiak a versenyben Ü zemeink bonyolult amellyel a tél okozta ter- vagy szövőnő, s nemcsak szervezete, vezetésük meléskiesést szeretnék meg- karbantartó lakatos, hanem sokrétű feladata különösen szüntetni üzemeinkben. Ne- munkájának valósággal számost a vállalati összevoná- mes vetélkedésük nem szú- relmese. így van ez a műsok után a tél okozta terme- kül le a szocialista brigá- vezetőkkel, a mérnökökkel lési kiesések megszüntetése dok törekvésére. Ha pedig a is. Egyiknek, s másiknak is közben nagymértékben nö- dolgozók önmaguk elé na- fáj minden elmulasztott alveli a vállalati vezetők, gyobb követelményeket állí- kalom, minden kihasználatpárt- és társadalmi tisztség- tanak, a műszaki vezetők lan lehetőség. A szakma, a viselők és művezetők szere- sem maradhatnak el, hiszen munka, a hivatás szeretete pének jelentőségét. A vál- nekik kéli gondoskodniok - - - azokról a feltételekről, lalatok gazdasági és termelési önállósága növekedésével megszaporodtak az önálló döntést, szakértelmet kívánó feladatok nemcsak vállalati szinten, hanem az üzemrészekben . is. Éppen ezért nőttek a műszaki vezetőkkel szemben támasztott követelmények. Kormányrendelet szögezi le: "A művezetők és mesterek. a feltéteielcröl, amelyek lehetővé teszik a nagyobb igényű vállalások teljesítését. Több szegedi üzemben a dolgozók elismeréssel szólnak a műszaklak versenytsegítő tevékenységéről. Igen sok mérnök, technikus támogatja a munkások nemes vetélkedését, mint patronálók segítik a szocialista címért ölti egymásba a munkás és művezető karját és teremti meg a mély emberi kapcsolatokat az egymást segítő tevékenységet a napi feladatok megoldása közben. Exer holddal nagyobbodik a Fehértói Halgaxdaság Újítások a haltenyésztésben A Fehértői Halgazdaság csak akkor helyezik ki a tó32 ezer holdnyi vízterületen ba. Ennek a módszernek az gazdálkodik, összesen 28 ta- előnye az, hogy előre tudvon. Ebből három Petőfi- ják, mennyi ivadékkal gazszálláson, hét pedig Kele- dálkodhatnak. bián van. A gazdaság két év múlva — Fülöpszállás és Szabad- nemes ragadozóhalakat is szállás között azonban — szeretne szállítani a hazai mondotta Horváth Károly, a és a külföldi piacokra. Most gazdaság igazgatója — rendezkedtek be nagy arááj halastavat létesítünk nyű süllő és harcsa szapomajd ezer hold területen, rításra. E nemes ragadozómadarak, hogy az Ivadékokat kikapkodják az etetőhelyeken. Ezek az újítások bizonyára hozzájárulnak majd ahhoz, hogy a Fehértói Halgazdaság évi haltenyésztési tervét esztendőről esztendőre maradéktalanul teljesítse, sőt túl is lépje. mint a szocialista termelés küzdő munkáskollektívák közvetlen irányítói kiemel- kezdeményezéseit, az újítákedő fontos szerepet tölte- sokért, nek be...« játításáért. A versenyt kezEzekről a feladatokról, s deményező munkások és megvalósításaik hogyanjáról művezetők alkotó együttmutanácskoztak az elmúlt hó- ködését dokumentálják a napokban a különböző szak- brigádnaplók. A szegedi ci^ngrád^^ben.^0^ *** *** nácskozások tapasztalatai- nak naplója is őrzi a munnak összesítésére a konkrét káselismerés nagyszerű szatennivalók megjelölésére vait> amellyel a mesterek újabb megbeszélésre hívta eredményes jó munkáját össze a műszaki dolgozókat méltatják. Ezt az együttműa Szakszervezetek Csongrád ködést tükrözik a fontos válMegyei Tanácsa. A Szege- lalati feladatok megoldásaden tartott tanácskozáson ra alakuló komplexbrigádok, sok szó esett a szocialista s a szocialista címért vetélpz az együttes munka a közös problémák s a helyes célok kijelölése a termelési tanácskozásokkal kezdődik. Az elmúlt év statisztikai számai tanúsítják, hogy a termelési tanácskozásokon az esztendő 12 hónapjában az üj technika elsa- 14 ezer Csongrád megyei dolszo munkaversenyről kapcsolatban a helyzetéről és A kongresszusi és ezzel műszakiak szerepéről, munkaverseny tapasztalataira utalva többen hangsúlyozták: fontos a műszaki vezetés színvonalának emelése, a szocialista verseny további javítása végett kedő munkáskollektívákban brigádtagként szereplő műszakiak tevékenysége. Ékről tanúskodnak a termelési tanácskozások jegyzőkönyvei is. A munkások Szegeden is hálásak, ha jól irányítják őket, ha vezetőik megvalósítják elképzeléseiket, ha tőlük ls egy kicsit többet gozó mondta el véleményét javaslatát. Tizennégyezer ember szava, alkotó, kezdeményező készsége és állásfoglalása nagy erő. Ez az erő azonban csak akkor realizálódhat, ha a gazdasági vezetők, műszakiak, az üzemi vezetés minden szintjén igénylik és komolyan veszik a munkásvéleményeket. A jó művezető nem is tehet másként, mert a tömegek nélkül nem lehet jó vezető, legfeljebb parancsoló. Ezt pedig az üzemrész, a termelés eredményei sínylenék meg. amit természetesen nem nézhetne tétlenül egyetlen vállaltnál sem a gazdasági és pártvezetés. A műszakiak az üzemi termelési tanácskozásokon általában helyesen tájékoztatják a dolgozókat az üzemrész feladatairól, eredményeiről, vagy problémáiról. Mégsem mondható el, hogy a termelési tanácskozások előkészítése jó a szegedi üzemekben, még akkor sem mondhatjuk, A dolgozó emberek nagy- Rémek követelnek. Ez ter- ba e tanácskozásokon a dol* f/\lnl árv4o>H nriÁczs tűri- — £ 1_ i^Ul : — . í i. _____ fokú érdeklődése, ten- ... , niakarása nyilvánul rneg meszetes' hlszen a kendernapjainkban abban a tere- gyári munkások többsége bélyesedő versenyben, nemcsak egyszerűen fonó JA tervdokumentációt most dolgozzák ki, amelynek alapján jövőre hozzákezdünk az új tórendszer kiépítéséhez. Ez az új létesítmény biztosítja majd Kecskemét és környéke lakóinak jobb halellátását. — A gazdaság idei terve — folytatta — 17 ezer 600 métermázsa hal. Ez közel kétszerese lesz a gazdaság 1959. évi termelésének. Tavaly -mindössze* 14 ezer 400 métermázsa halat tudtunk szállítani a hazai és a külföldi piacokra. Csak azért kevesebbet a tervezettnél, mert az aszályban, a nagy forróságban a halak étvágya lényegesen csökkent. s emiatt nem érték el a kívánt súlygyarapodást. Az idén a ben számos újítást alkalmaznak a fehértói gazdaságban. Ügynevezett cingerpalackos ikrakeltetési módszert alkalmaznak. halak igen kedveltek a piacokon. Most ívattak száz pár süllőt és 120 pár harcsát. Ez a számítás szerint két év múlva 2—3 vagon harcsát és 150 métermázsa süllőt eredményez majd. Idén már a nyári halászatban is jelentős újítással dolgoznak. Eddig a lehalászásra szánt tóból teljesen le kellett engedni a vizet. A gyors munka ellenére is jelentős halmennyiség pusztult el pár óra alatt, amíg a tó egész területéről összeszedték a halat Most elektromos halterelőt alkalmaznak, Ennek segítségével a tó valamelyik sarkába terelik a halakat a már ott kifeszített hálókba. Ezzel a módszerrel szinte száz százaiéhaltenyésztés- ko? nyá* huzatot végezTovábbi gazdaságos újításként alkalmaznak majd a halak természetes tápláléka, a plankton szaporításához új, egyszerű szerkezetet az edEr abból álL hoev az ivásra dig használt úgynevezett SJSSL*?- trágyaszóró-ágyúk helyett mesterséges beavatkozással sürgetett ikrás és tejes halakat a szó szoros értelmében megfejik, az ikrát és a tejet belehelyezik egy lopótökhöz hasonló üvegedénybe. majd friss víz áramlásával oxigént visznek az edénybe. Ezzel a módszerrel 1—5 nap alatt kikel Csónakra szerelt vaskosárból a víz erejével sodortatják szét a halak természetes táplálékához szükséges anyagokat. Hadat üzentek a halpusztító madaraknak is. A tavakban eddig facölöpöket karókat használtak az etetőhelyek megjelöléséül, a palack- Ezeket most bólyákkal cseban a lárvaivadék. rélik ki. amelyekre majd majd amikor megerősödik, nem tanyáznak rá a halevő Országos elsők a tollfelvásárlásban A közelmúltban értékel- így a szegedi járásban is — ték az 1962. évi tollfelvásár- ez évben a MÉH már nem lást, melynek alapján a Csongrád megyei földművesszövetkezetek közel hétmillió forint értékű toll felvásárlásával országos viszonylatban elsők lettek. A felvásárlás értékelése előtt az illetékes szervek megszüntették az eddigi felvásárlási rendszert. vásárol fel tollat Az új rendelkezés értelmében a földművesszövetkezetekre igen komoly feladat hárul. A tervek szerint mintegy kilencmillió forint értékű tollat kell felvásárolniuk. A Szerződések megkötése már megkettős kezdődött s az első napok vagy- eredménye azt mutatja, hógy is a földművesszövetkezetek ez évben is esélyesek az elkizárólagos jogot kaptak a sőségre a megye szövetkezevásárlásra. A megyében — tei az országos versenyben. cÁ ftártaktatás „veteránjai" és fiataljai ii>iiitiiiiiiiTii>itiiiii<uiiisiiiiitfiiiiiiiiiiiti«iit*iiii*Jituti*ii*iiiiia«iiiii.iijt4iiiiiuii«ijiiaiiiiiiiiiitaiii>*itiiiiiiitiiiiiiiiijit Sók száz propagandista vett részt a pártoktatási év befejezése alkalmából rendezett ünnepségen. Fiatalok és idősebbek, nők és férfiak. Közülük sokan idén választották először pártmunkának az oktatást, de a legtöbb propagandista régi ismerősként üdvözli egymást. Évről évre ugyanazok az arcok, azok a lelkes pártmunkások, akik galmának, akaraterejének köszönheti, hogy ma Szegeden a politikai gazdaságtan egyik legjobb propagandistájaként tartják számon. Érettségijét kevésnek tartotta ahhoz, hogy jól képzett embereket tanítson, ezért ő is tanult A hároméves kereskedelmi akadémián vörös diplomát szerzett, majd a közgazdaságtudományi egyeélethivatásuknak tartják az temet végezte el 1962-ben. emberek nevelését, oktatását, esténként, szabad idejükben pedig a marxizmus— leninizmus klasszikusait tanulmányozzák, tanulnak, hogy taníthassanak. Nehéz feladatra vállalkoztunk, amikor a szerény, művélt pártmunkások közül Most újabb tervéket sző tólelkesedése. Az elmúlt években három tanfolyamot is vezetett, egész héten minden este oktatási teendőivel foglalkozott. Az idén a vasipari ktsz munkásainak politikai foglalkozásait vezette. Szívesen oktatja a fiatalokat is. Eseményekben gazdag életéből bőven akad olyan igaz történet, melyről beszélnie kell. Egy legutóbbi politikai foglalkozáson arról beszélt a fiataloknak, hogy vábbtanulásával kapcsolat- volt olyan idő, amikor bűn ban — a közgazdaságtudo- volt a munkásokat tanítani, mányi egyetemen doktori címet akar szerezni. — Jó érzés tudni azt — mondta Sárvári elvtárs —, hogy az általam tanított marxista tételekkél műveL csak néhányat akarunk be- tebbek, gazdagabbak lesznek mutatni. Hiszen sokan a felszabadulás óta tevékenykednék a pártoktatásban, több száz párttaggal és pártonkívülivel ismertették meg a marxizmus tudományát és elsajátíttatásával formálták, alakították a tudatot, a szocializmus, a kommunizmus ügyéért odaadó, fáradhatatlan állampolgárókat neveltek. a pártmunkások és a napi politikai hirek mögött is látják az összefüggéseket. Ennél többet propagandista nem várhat... ZSAK JÓZSEF oktatni. 1919-ben történt Temesváron, hogy a bolsevikkör ülését szétzavarták a rendőrök, és a hallgatóknak, így Zsák Józsefnek is a padláson keresztül kellett távoznia. Most propagandamunkájának elismerését bizonyítva mutatja könyvtárát, melynek könyveit a hallgatóktól és a pártbizottságtól kapta... SÁRVÁRI MIHÁLY, MÁV nyugdíjas nem tartozik a fiatal generációhoz, idestova 70 éves. De propagandistamunkáját tekintve a legfiatalabb, a leglelkesebb pártmunkásokhoz tartozik. Meghatódva emlékezik vissza az 1945—46-os évek pártoktatására. BORUZS MIHÁLYNÉ, a Szegedi Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat igazgatója fiatal ember, de a pártoktatásban -veteránként* tartják számon. Alig volt több, mint 20 éves, amikor 1949-ben rókusi párttitkár- párttagok és pártonkívüliek avődőnőképző intézetigazgatója Szegeden, nagy elismerést szerzett az egészségügyi dolgozók politikai műveltségének megalapozásában. 1945-ben, friss diplomával a kezében,' Atkár község védőnője lett. Ekkor kerül közel szívéhez Vasárnap az oktatás, a felvilágosítás. ként eljegyezte magát az oktatással. Közép és felső fokú szeminárium vezetője lett Rókusi munkások, parasztok, pedagógusok tőle hallottak először marxista fogalmakat. 1951-ben, amikor szakosították a pártoktatást, a politikai gazdaságtan propagandistája lett. Mindig többet akart tudni, búvárkodott a szakirodalomban és szordélutánonként a móravárosi 1947-ben jött Szegedre, sazpártszervezet helyiségében óta kapcsolódott aktívan a jöttek össze fiatalok, öregek, szegedi pártoktatásba. — Nékünk, pedagógusoknak — mondta Boruzs Mihályné — egyik legszebb kötelességünk a tudatformálás. Szívvel-lélekkel igyekszem szerény munkása lenni e nagy ügynek. Nehéz lenne felsorolni, hol, hány fajta szemináriumot vezetett Boruzs Mihályné. De szívéhez az egészségügyi dolgozók oktatása, marxista es a bolsevik párt történetét tanulmányozták Zsák József vezetésével. Milyen lelkesen, nagy szorgalommal tanulták a nagy testvér, a Szovjetunió Kommunista Pártjának harcokban gazdag történetét. Később alap- és középfokú szeminárium vezetője lett. A vasutas pártszervezetekben munkatársait tanította, képzése áll legközelebb, oktatta. Eved számával nőtt Horváth Lászlóné gozók többsége részt vesz. Tgen szembetűnő hiba az, hogy nem tájékoztatják előre a munkásokat a tanácskozás napirendjéről, témájáról, s ezért nem is tudnak kellőképpen felkészülni a vitára. A megyei műszaki tanácskozás résztvevői állást foglaltak abban, hogv a jövőben a szakszervezetekkel, pártszervezetekkel közösen, a szakszervezeti bizalmi hálózatot felhasználva, rendszeresen tájékoztatni kell a munkásokat a tanácskozás témájáról. V7" alamennvi javaslatot) amely a teremlési tanácskozásokon elhangzik) jegyzőkönyvekben rögzítik. A legtöbb helyen néhány napon belül válaszolnak is a javaslatokra. Értesítik a munkást javaslata megvalósításának módjáról. A következő tanácskozáson pedig tájékoztatják a munkásokat a javaslatok sorsáról. Azonban a két tanácskozás között még nem rendszeres e javaslatok megvalósításának ellenőrzése. Az üzemi munkások általában, de különösen a szocialista címért küzdő kollektívák részt kérnek a vezetés gondjaiból. Ez a részvállalás párosul azzal az igénnyel' is. hogy a műszaki vezetők több megértéssel, konkrét segítséggel támogassák törekvéseiket. Sőt várják, hogy közéjük álljanak, velük vállvetve dolgozzanak, nemes célkitűzéseik valóra váltásán. Ezért állapították meg a Csongrád megyei műszaki vezetők tanácskozásán: helyes, ha a műszakiak, mint a szocialista címért küzdő munkáskollektívák tagjai vesznek részt .a munkaversenyben. Ez hasznos kapcsolatot teremthetne a vezetők és munkások között. Részvételükkel nőne a munkások bizalma a vezetés iránt, s a műszakiak, mint szakmailag képzettebbek segíthetnék a brigádok célkitűzéseinek megvalósítását. NAGY PAfc