Délmagyarország, 1963. április (53. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-14 / 87. szám
Vasárnap, MU3. SpríHs M. DÉL-MAGYARORSZÁG 5 Tavaszi sorok BUKARESTRŐL Fél Balaton nagyságú víztároló tlolnap, amikor meginx1 dúlnak Szegeden is a húsvéti locsolkodók vidám csapatai, ki-ki bizonyára csak arra gondol, hogy melyik kislányt keli az illatos kölnivízzel fölkeresnie. Miért is gondolnának arra, hogy e kedves kötelezettséggel egyben szép régi szokást ápolnak: a tavaszt, az éledő, bimbózó természetet köszöntik. Régi tavaszünnepek emléke él e hangulatos népszokásban. Délkeleti szomszédaink, a románok úgy látszik frissebbek nálunk. Ott a tavasz köszöntése nem a húsvéthoz kapcsolódik, nem a locsolkodásban jelentkezik. Legfeljebb abban rokon a mienkkel, hogy ott is a lányok felköszöntésével jár együtt. Hideg szelek fújtak bizony még arrafelé is március elején, s alig múltak el az idei kemény tél 20—25 fokos fagyai, amikor ott mégis már a tavaszt köszöntötték. Éppen március 1-én érkeztem a román fővárosba, Bukarestbe. Mintha az időjárás is tudta volna, hogy ez ott a tavasz ünnepe: első meleg sugarait küldte a nap az egyébként még szürkés-borús • égboltról. Tulajdonképpen nem is tudtam, hogy milyen kedves időpontban érkeztünk oda. Csak az tűnt fel, hogy utcai árusoknál, s egyegy boltnál hosszú sorokban állnak az embereik. Sorbanállás? Vajon miért? A tapintatosnak szánt mondták: 1975-re nem lesz székkel bútorozott erkélyes, kérdésre nevetve vá- náluk lakáshiány. Nemcsak kitűnő akusztikájú terem, laszolt előzékeny kísérőnk, a szemükből tükröződött amelyben a jobb hallást a Gabriela Gerota elvtársnő, a mintegy biztató kacsintásul, székek mindegyikének támRomán Üjságirószövétség hogy persze hamarabb is le- Iájába épített, aprócska, munkatársa: het ezt teljesíteni — és tel- rejtett hangszóró szte— Márciuskákért állnak jesítjük is! —, hanem ugyan- reofónikus hatása segíti sorba... ez a meggyőződése támad elő. A Román Népköz— ??? bárkinek, aki csak egy picit társaság palotájának neve— Nem hallottak róla, is beletekint az építkezések- zett, s más szép teremmel hogy mi - a márciuska? — be Nekünk, sajnos kissé gazdag épület e nagyterme csodálkozott el, s nyomban szokatlan, meglepő gyorsa- egyébként nemcsak hangmegmagyarázta. — Ezek ap- sággal születnek a lakóhá- versenyek, de más kulturó kis figurácskák, jelvény- zak, épületek — e téren bi- rális, sőt jelentős politikai kék, afféle mütyürkék. szí- zonyára lenne tanulnivaló események színhelye is. nes selyemzsinóron, vagy szí- még akkor is, ha a körűimé- Hozzánőtt a román dolgozók nes szalagocskákon. Hagyó- nyek egyben-másban élté- szívéhez lenyűgöző szépsémány nálunk, hogy minden rőek a mi viszonyainktól. S ge mellett azért is, mert évben március elsején a fér- ami ugyancsak nem mellé- mintegy felavatásul, a Rofiak ilyeneket vásárolnak, s kes: az átlagkeresetet, az át- mán Munkáspárt itt tartotfeltúzik a lányoknak, assao- lagéletszinvonalat tekintve, £ kongresszusát, amelyen nyoknak, akiknek oromét , ,, . , . T , . . Hruscsov elvtárs is megjeakarnak szerezni. A tavasz 0 lakberek olcsok. Lehetse- &J hírnöke ez nálunk, az újjá- ges, hogy ez sem független eledő természet, a frisseség. a gyors és gazdaságos építa fiatalság köszöntése, s mindezzel együtt a figyel- Kezesl01' messég, a szeretet jelképe is * világért sem akarok j^Z-' "k mindenFigyelmes. meleg szavú f\ 17/inh.,n hármiféte eaz- 2, ' "'' ,Iger ' ^ minae" omherek lakhatiák Bukares a - ? 3 öarmiiele Saz- 51 D bocsássanak meg, én emberek laanatjaK rsuKares- dasagl feJtegetesbe bocsát- most csak tavaszára kattet — ert nyomban az első kr,..ni A hivatalos táreva- .. . tavaszara Kat kellemes benyomás mert f ",' , ^út tárgya- tintottam egy pillanatfelvéKellemes penyomusK MEII lasokkal megtűzdelt, nyolc t„]t Mondiák él TTIÓP az ősi csaknem minden járókelő no „amvj iHő sommikénoen ,Mondjak, el meg az osi kabátján ott díszelgett égy márciuska. lent. ÍZ" ellene írnom a szocializmust építő román nép hétköznapjainak sok-sok eredményéről és gondjánapnyi idő semmiképpen román népi 'hiedelem félig 0cm *» ,?ehetett elegendő az tréfásan, félig igazül, hogy Ki tudja, talán a frissen Sb temeretek ^z^ már-CiUS .flsöt hetének egy meglepett tavaszi atmoszfé- bato£b iTTu- na,PJaí valas;tj.^ az, Verának köszönhetem de Bu- Rulo„" 13; 2 rek. ha jövőjükbe akarnak ranaic Koszonnetem, ae r»u vaszról az üde fiatalságról, tekinteni <? amilven idő kő karest ma is ugy él bennem, fiatal városról kezdtem amilyen ido komint a tavasz a fiatalság , ,. „ . f, ,, m szont be azon a napon — mint a tavasz, a nataisag el beszélni. Erről dalolt, a derült vagy szomorú, napvagy borongós — nagyvarosa. De ma mar azt u szerelemröl, az ifjúságról a SÍ tudom, hogy nemcsak han- tavaszról a márCiuskák es- Si lesz a, —tendeiük gulat dolga ez. Felidezodik tójén francia sanzon- ^L'ff^ esztendejük, emlékezetemben sok-sok énJekesn^ Jacqueline Fran- * ®Tr M szép'utca,a, a város szive C£>is JS ;bbanHa csodaiatos Engedtessék meg nekem, a Magheru sugaruttal es a palotában amely három éve hogy a szamtalan tapasztaCalea Victonei-vel vagy a ik ékessége Bukarestnek. Jat összegezése, leirasa hekul városok, a Május 1 keru- Miközben hallgattam a bá- lyett, most . ezúttal csupán let, a nagy multu Voros Gri- jos ^^nokat - ne vegye azzal f """ vica, a Fioreasca, s a többi, sértésnek a ^„os énekesnő raimat: szinte mind ugyanazon szí azzal az érzéssel zárjam soa román nép márnes kép hasonló jellegű mozaikdarabjai. Az űj, a mo- ^ ^ dern, a friss utcasorok, kor- Szé szerű 6—8 emeletes lakóhá- ' zak, fiatal lakónegyedek üdesége kapja meg az embert. Lehet, hogy kissé naivuk mégis mintegy magamtól kérdezve csúszott ki a számon: »Hol van egyáltalában a régi Bukarest, hiszen csupa új házat látok*... - mégis egyre jobban a te- *us-nak blzonyára nagyo" nem ráadott p.1 A márvár,V derűs, nagyon szép napjat rem ragadott el. A márvány válthattok! és a neon játékában pom- va,asztbatta • • • háromezer bársonyA Földmérő- és Talajvizsgáló Vállalat dolgozói csaknem egyéves munka után befejezték Kiskörénél j a második tiszai vízlépcső víztároló tavának geodéziai méréseit. A folyó töltései között, a 6—7 kilométer széles és több mint húsz kilométer hosszú hullámtér lesz a tározó tó, amelyben majd a tiszai árhullámok vizét tartalékolják az öntözőtelepek részére. Ezen a területen az eddig becsült kétszáz helyett 250 millió köbméter vizet tartalékolhatnak. A földmérők elkészítették a nagy hullámtér sík- és helyszínrajzát is. Ezen a majdnem 300 négyzetkilométeren, tehát akkora területen alakítják ki majd a tározó tavat, mint a Balaton fele. A vízügyi tervező iroda az cv végére összeállítja az új tiszai vízlépcső beruházási programját. (MTI) GYORSPOSTA GYORSPOSTA Tíz nap alatt 23 vagon tiaktor-pófai&atrész kiileidről A téli, koratavaszi nagy- március eleje óta hétről hétarányú elmaradás után re növekszik, most jelentősen meggyor- Hasonlóan kedvező a he'lysult a külföldi alkatrészek zet néhány más külföldi és szállításnak üteme. Cseh- hazai traktor típusnál is. A Szlovákiából, az NDK-ból, mintegy 15 000 féle traktorRomániából és a Szovjet- alkatrész közül néhány azonunióból április 1 óta 23 va- ban még mindig nem állelegon traktoralkatrész érke- gendő mennyiségben rendclzett több, mint március első kezésre, bár a közeli napekhárom hetében összesen. A ra ezek egy részéből ls nakülföldről szállított alkatré- gyobb küldemény várható, szek mennyisége egyébként (MTI) Gyalogjárda-felújítás a Partizán utcában Köszönjük, hogy a múltév nácstól, hogy felújítják az decemberében figyelmet szen- egyébként most is hely elteltek a Partizán utca gya- ként járhatatlan gyalogjárlogjárdájának, és a Dél-Ma- dát. Az első negyedév elteli, gyarország cikke nyomán a de még nem csinálták meg. felszedett téglákat az illeté- Szeretnénk sürgetni a felújikesek visszarakták. Ekkor ar- tást. ra is ígéretet kaptunk a ta- Partizán utca lakói * Az 1. kerületi tanács megrendelte a Partizán utca járdájának aszfaltozását is a Szegedi Köztisztasági Vállalatnál. A vállalat főmérnöke, Török Károly, erre vonatkozólag a következőket mondotta: — A városban számos helyen újítjuk fel a gyalogjárdákat, de csak a tervezés és a beütemezés sorrendjében. A Partizán utca járdájának aszfaltozására előreláthatóan a harmadik negyedévben kerül sor. Lehet-e labdázni? Tegnap lementünk a ját- sem a folyosón, sőt még az szótérre öcsivel. Az egyik udvarban sem. Nekünk, Hon. kisfiú labdázni akart, de a véd téri gyerekeknek ezek parkőr néni nem engedte, után hol lehet labdázni, miMegkérdeztük: hol lehet lab- kor ott van előttünk a szép dázni? Ö erre azt felelte: játszótér. Mi, gyerekek, azt "Fent a lakásban*. De ne- szeretnénk, ha a tér egy rékünk nem lehet a lakásban, szén, legalább a ház előtti 5—6 méteres sávban megengednék a labdázást, és ezt a területet egy sövénnyel elválasztanák a parktól. Most kénytelenek vagyunk a kocsiúton labdázni. Dénes Ilona * A panaszt tolmácsoltuk az l. kerületi tanács elnökének, Mison Gusztávnak, aki így válaszolt: — Labdázni lehet a Honvéd téren is, de a futballozás tiltva van. A parkőr néni megengedheti a kisgyerekeknek a szolid labdázást, de ettől függetlenül megvizsgáljuk a Honvéd téren a körülményeket és a gyerekek kérését a lehetőség szerint teljesítjük. Mi a helyes megoldás? Az önkiszolgáló j boltok és a másutt vásárolt áru LÖKÖS ZOLTÁN IV os, ha ebben van is né~ mi túlzás, de a román főváros képére valóban ez a legtalálóbb. Láttam már néhány nagyváros, világváros építkezéseit is, felesleges lenne méreteket, számokat összevetni azokkal. Mégis az új, vagy születő lakónegyedeknek ilyen szinte összvárosképi hatása sehol sem tűnt ennyire, mondhatnám, jellemzőnek, mint a román fővárosra. Az igazat megvallva, nincsenek adataim arról, hogy hány lakás is épül tulajdonképpen, hány hektáron terülnek el az új lakótelepek. Csak azt tudom, hogy román barátaim boldog örömmel A parkok védelmében Tavasszal, amikor a hóol- tészeti Vállalat feljelentette, szót fogadtak. Ennék ellenévadás után a szegedi terek Jelenleg a szegedi járásbí- re az ott lakó egyik szülő Jevirágosított parkrészei meg- róság előtt folyik eljárás el- jött a lakásából és legoromszáradnak, sokan rongálják a lene. bította a parkőrt, kijelentve, drága pénzzel létesített dísz- A Szent György téren, a hogy majd neki kell innen helyeket. Vannak, akik né- volt Minorita-kert helyén is elmenni, nem pedig a gyerhány méter út m-egtakarí- virágos, gyepes kertet alaki- mekeknek. tása miatt keresztül-kasul tottak ki. J. J., Rom utca 9. Az egészhez nem sok komgázolnak a virágágyásokon, szám alatti lakos ezen ke- mentárt fűzünk. Csupán az kerékpároznak a tiltott he- resztül kerékpározott. Ami- I. kerületben 4 és fél millió lyeken. Ám álljon erre né- kor a parkőr szólt neki, meg- forintot költenek a parkok hány példa. sértődött. Szitkozódni kez- építésére és gondozósára. A Felső Tisza-parton már dett. Hamarosan a II. kerü- Valamennyiünk öröme a a múlt esztendőben nagyon leti tanács szabálysértési elő- szép környezet, ezt mindsok rózsát ültettek ki. A vi- adója előtt felel a tettéért, annyiunknak meg kell berágok szemet szúrtak né- Az Attila utca végén emel- ... . . • • ,_,„ hány embernek. így történt, kedő bérháztömb parkrészé- csmm" £aert- na Dana vala_ hogy a napokban egy hu- ben furcsa eset történt. A mi rongálást lat, avatkozszadi-k éves ipari tanuló lasz- parkőr figyelmeztette a gyer- zon közbe, ne várja azt, szóval szedte ki a töveket, mekeket: az ott tárolt — a hogy az illetékesek indítsaLapunk április D-i száma- őrzése, egyes bolti dolgozók amikor az illető vásárló ban A gyanakvás méregfo- részéről fennálló indokolal- ténylegesen elrejtette az ga címmel cikket közöltünk lan gyanakvás megszünteté- árut saját táskájáig és a az önkiszolgáló boltok áru- se, a társadalmi tulajdon pénztárnál nem fizette ki elsítási rendszeréből credo megóvása egyes tolvajlások- lenértékét. Ilyen eset kimeegyik hibáról. Közérdekű kai szemben. ríti a jogtalan eltulajdonícikkünkrc válasz érkezett a E kérdések nyílt felvetése tás tényét. Szegedi Blclmiszcrkiskeres- több okból is szükségesnek „,rens „_„- -i biedelmi Vállalat igazgató- létszák. A Dél-Magyarország nenany maBdrul jától, Kuti Árpád elvtárs- cikkével teljes egészében megfeledkezett vasarlo is tói. Válaszcikkct a követke- egyetértek, mert mi is elítél- akadt, aki a taraadalmi tűzőkben közöljük. jük azokat a boltvezetőket lajdon serelmére lopást kies bolti dolgozókat, akik in- sérelt meg a bolt ai-ukészleAZ ÁRUFORGALOM dokolatlanul gyanúsítják a t-éből. Negyedevenként 50— gyors növekedése nagyobb vásárlókat. 100 tettenéréssel találkozgyors noveKcaeoe nagyooo tunk, amely ugyan nem szaforgalmat bonyolító bolto- LEGGYAKORIBB eset, mottevő, de emögött nem kat igényel. Ezért, szervez- hogy a fogyasztó saját kosa- tudjuk azoknak a lopásoktünk át néhány boltunkat rával vagy táskájával tér be nak a számát, amelyekről önkiszolgáló rendszerűvé és az önkiszolgáló boltba, va- nern szereztünk tudomást, ezzel a fogyasztók igényei- sariási szándékkal. Sok eset- Társadalmi üggyé kell tenni nek gyorsabb kielégítését kí- ben pedig már más boltban és el kell érni — az embevánjuk biztosítani. Az eddi- vásárolt áru is van saját rek gondolkodásmódjának gi országos tapasztalatok táskájában, kosarában, vagy formálása útján —. hogy ne azt bizonyítják, hogy az ön- éppen a zsebében. Felmerül nyúljon senki a társadalmi kiszolgáló rendszer — amely a kérdés: mi a helyes eljá- tulajdonhoz. Sajnos, ezek az egyre terjed az egész vi- rás? esetek teszik bolti dolgozólágon — beváltotta a hozzá- Véleményem szerint a inkát néha bizalmatlanokká fűzött reményeket, s jól ki- vevőket táskájuk, kosaruk és emiatt alakul ki — legállta a próbát. Ennek elle- letételére, vagy átadására többször indokolatlan esenére egyes problémák még kötelezni nem célszerű, mert tekben — a gyanakvás légmegoldatlanok. Ilyen többek egyrészt nem nyújt védel- köre, amely megengedhetetközött pl.: a fogyasztók sa- met az esetleges lopások el- len- Tudni kell még azt is ját kosarának és táskájának len, másrészt a fogyasztók ~ ezzel kapcsolatban —, indokolatlan zaklatását h°8y 0 bolti dolgozók anyaeredményezi. Leghelyesebb, filag felelősek a reájuk ha a vevők igénybe" veszik bízott árukért és nem egy az önkiszolgáló boltok be- esetben súlyos összegeket vásárló kosarait és minden- kellett fizetniök leltárhiány tői elkülönítve, csak ezekbe címén. Az. elmondottak még a bevásárló kosarakba te- nem oldják meg ezeket a szik a megvásárolni szán- problémákat. Mindenesetre dékozott árukat. helyes volt ezeket a nyilváMeg kell jegyezni, hogy w í^™ 1 három év alatt csupán egy- vasariókat hogy bizalommal két olyan panaszról szerez- tó9enek ^ 02 onkiszolgalo Ezt a módszert azért al- "Négylámpás* féle vendéglőkalmazta, hogy a lábnyomai höz tartozó — hordókat ne ne látszanak. A rongálás gurigassák a beültetett vi- egyéb eljárást a közben tetten érték, « a Ke*- ra&agyásotera. A gyermekek emberek efien. nak szabálysértési, vagy felelőtlen tünk tudomást, amikor a ,.„,... . •• , bolti dolgozók - más bolt- fodt légkörben igyekszünk a ban vásárolt áruk miatt vasarlast biztosítani, valakit alaptalanul meggya- A MAR EMLÍTETT cikk núsítottak, illetve megmo- ' .,, . toztak. Az illető boltvezetőt ny°man' V1®^® anríak ,ta~ nagyon szigorú dorgálásban nulsaga alapján a kozeljorészesítettük. vőben osszeh vom az onkiiww x szolgálo boltok vezetőit, dolEgyebként rnnes joga gozóit ismételten felhívom egyetlen boltvezetőnek sem figyelmüket az esetenkénti motozást végrehajtani. Azt helyes és követendő eljárásosak hatósági közeg eszkö- ra> főként arra: tartózkodjazölhet. Ilyen esetre is csak nak attól hogy a vásárlókat akkor kerülhet sor és csak becsületükben megsértsék azt tekinthetjük lopásnak, jogtalan gyanakvásaikkal, ha a bőit személyzete látta, Kati Árpad boltokba, ahol gyors és nyu-