Délmagyarország, 1963. március (53. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-22 / 68. szám

4 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1963. március Sí. FF.I.HOS, ESŐS roo Várható időjárás péntek estig: frnsfn felhős ide. Kisebb futó esőkkel, futó havazásokkal. Mérsékelt ke­leti. délkeleti, később meg­eienkülo. északra. észak­keletre forduló széL A hő­mérséklet főként délkeleten kissé csökken. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet pénteken delketeten négy-nyolc fok kőzött. (MTn ZcHHőLeh* SZEGEDI TANULÓ sikkrf A MAGYAR RADIO IRODALMI PÁLYÁZATÁN Vedres Zsuzsa, a Radnóti Miklós Gimnázium I B osztályos tanulódat az el­múlt etekben is sikerrel szerepelt a Magyar Rádió ál­tal rendezett „így Írunk mj'' irodalmi pályázatán. Az Idei-.,első középiskolás sze­replésén is megállta helyét, mert 1530 pályázó közül mun­kájával a második helyezést érte el KEDDEN TEMETIK Parragi György Kossuth-dí­jas újságírót. 14 órakor, a Farkasréti temetőben. (MTI) — Szálai- Ferenc fiatal hódmezővásárhelyi festőmű­vész alkotásaiból rendez ki­állítást a Tornyai János Mú­zeum. A kiállítást március 24-én,' vasárnap déli 12 óra­kor nyitják meg. CSAVAROGTAK. LOPÁSBÓL ELTEK Közveszélyes munka kerüles és lopás miatt eljárást indított a rendőrség Bihari Antal 37 éves többszörösen büntetett foglalko­zás nélküli és Urbán Péterné.:34 éves, büntetett előéletű. Szeged, Cserepes sor.9. szám alatti la­kosok ellen. Bihari Antal és Urbán .' Pétorné hosszabb Ideje nem dolgozott, az, ország kü­lönböző részein csavarogtak. Út­közben a velük együtt Italozók­tól-pénzt és értéktárgyakat lop­tak el. '•••< JUHASZ GYULA-KMLEKBIZOTTSAG alalaol Szegedén a költő szülétésének 8*. évfordulója alkalmából rendezendő ün­nepség előkészítésére Az emlékbizottságban részt vesz * vá­rosi tanács művelődési osztálya, a Hazafias Népfront, a Magyar írok Szövetsége szegedi csoportja, a Tiszatáj szerkesztő bizott­sága. valamint a Tndományos Ismeretterjesztő Társulat képvise­lője. Programot dolgoztak kl Juhász Gyula születésének évfor­dulója tiszteletére. ' ALLATORVOSI INSPEKCIÓM SZOLGALAT Szeged város területére Március 16-tól !Mg este « órától reggel S óráfg (vasár- és ünnepnap nappal is) -Elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Komáromi János állami ál­latorvos. Lakása: Torontál tér 3. (Vakok Intézete mellett.) Te­lefon: 40-64. Az állatorvos kiszállításáról a hivó fél köteles gondoskodni. 1983. március 22., péntek KILENCVENÖT EVE. született Róbert Andrews Millikan (1868—1953) Nobel­dija.s amerikai fizikus, az elektronelmélet egyik úttörő­je. . NEMZET) SZÍNHÁZ Este 7 órakor:. Az- ügynök halála. Bemutató előadás. Ju­hász Gy.-bérlet. Vége körülbe­lül 10 órákor. KAMARASZÍNHÁZ Ma nincs előadás. MOZIK Szabadság, fél 4, fél 6 és fél t órákor: Válás olasz módra. - Vörös CsiUag. 6 és « órakor: Válás olasz módra. — Fáklyi, fél 6 és fél 8 órakor: .Fatima. postás Mozi fél 8 órakor: Mindenért fizetek. Szovjet film. Korhatár nélkül ajánlott. — Du­gonics Mozi 5 es 7 órakor: Szórakozott professzor. Ameri­kai filmvígjáték. — Ségvártte­lepl Művelődési Otthon 7 • óra­kör:.. ..szeptemberi szerelem. NDK-film. 18 éven alul nem ajánlott. — Tömörkény I. Mű­velődési Terem, Petőfitelep, ITT.; utca « órakor:' Randevú Kop­pehhágában. Dán film. 18 éven álul nem ajánlott. Ma bemutató a színházban Ma. pénteken este 7 órai kezdettel mutatja be a Szegedi Nemzeti Színház Arthur Miller Az ügynök halála cimű két­felvonásos drámáját Komor István rendezésében. A főbb szerepeket Kiss Ferenc, Miklós Klára, Radnóthy Éva. Ko­vács János, Mécs Károly, Csíkos Gábor, Földi Teri, Kormos Lajos, Kátay Endre és Pagonyi Nándor alakítja. Díszletter­vező Sándor Lajos. A kísérőzenét Gyulai Gál János sze­rezte. Sportszerű körülmények között Az időjárás miatt megkés­ve, de holnap már vég­érvényesen megkezdődnek a labdarúgó-bajnokságok ta­vaszi küzdelmei. Az NB-s és a megyei csapatok is pályára lépnek, s így mindjárt az első szombaton és vasárnap -nagyüzem* lesz... A tavaszi idény kemény megpróbáltatások elé állítja a csapatokat, amelyek csak­— Földrajzi kisfilmeket mu­tattak be tegnap a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Népművelési Tanácsadó közös rendezésében este 6 óról kez­dettel a TIT Kárász utcai klub­jában. Az ismeretterjesztő kis­filmek közül bemutatták az UJ világ születik, a J'ó reggelt. Afrika, a Nigéria, a Mai Gllana, a Ijhigoló sziget és a Havanna című filmeket. Rádióműsor Péntek KOSSUTH-RADIO 4.38 Hifék. 4.SS vidáman, fris­sen! 5.60 Hírek. S.M Falurádió. 6.00 Rlrek. 6.2S Jó reggelt! 7.00 Hirek. 7.85 UJ könyvek. 7.38 Színház- és moziműsor. 8.08 Mű­sorismertetés. 8.10 Könnyűzene. 3.00 Ural önéletrajz. 3.10 Zene­kari muzsika. 10.00 Hirek. 18 óra 18 Az óvodások műsora. ío.so Nótacsokor. 16.50 Lottó­eredmények 11.80 A tűz már­ciusa. Rádiójáték. 11.43 Dalok a világűr meghódításáról. 12.0!) Hírek. 12.15 Mindenki kedvérel Közben. Kb. 12.38—13.00 A vi­déki színházak műsora. • 14.00 A löcael fehér asszony. Jókai Mór regénye folytatásokban, IX. rész. 14.10 Zenekart muzsika. 14.43 Gazdaszemmel a nagyvi­lág mezőgazdaságé r®L 15.00 Hí­rek 15.10 Fiatalok zenei új­ságja. 13.40 Dolgozik a DCM1 Rlportmflsor. 15.50 Fúvóslnrtulók. 16.05 R 63-as rlporttekcrcs. 16 óra 25 Szív küld! . .. 16.55 Mű­sorismertetés. 17.88 Hirek. 17 óra 15 Rádióiskola. 17.55 Mascag­nl- Parasztbecsület. Egyfelvoná­sos opera. 19.23 A felvégtől — Ma telesétel bemutató lesz a - ; Boszorkánykonyhába! Hazttésztsk. • krémek, omlettek készülnek nagy választékban. , " 's. 25731 az alvégig. 18.43 Lement . a nap a maga Járásán . .. 18.54 Jó éj­szakát. . gyaralfaVi... , aátio Hstl krónika. 20.2S Glóbusz. Kultu­rális világszemle. 22.80 Hírek. 22.20 Sporthíradó. 3».Só Kubai képeskönyv. 33.15 Gin? ömlőké­re. Versek. 23.20 Korunk kama­razenéje. 24.00 Hírek. 0.10—0.30 Részletek LJepin Bolondos éj-' szaka és Behár—Erdődy Dalol­nak a pacsirták c. operettjéből. PETOFI-RADIO 6.18 Torna. 6.38 Hirek. 8.88— 8.05 Hírek. 14.00 Időjárás- és' vízállásjelentés. 14.17 Műsoris­mertetés. 14.20 „Hazam a sza­bad emberiség". Emlékezés. 15 óra 20 Híres prímások lemezei­böi. 15.43 Romantikus kórusok. 16.08 Hírek. 16.05 Enescu: L vo­nósnégyes. 16.30 Ezer szó fran­ciául. 17.00 Ötórai tea. 18.00 Hí­rek. 18.05 Műsorismertetés. 18.08 Az Ifjúsági Rádió műsora. Ady Endréről. 18.40 Virágénekek. 19 óra Hirek. 19.05 Láttuk, hallot­tuk . . . 18.23 Gyarmati Vera (hegedű) hangversenye a stúdió­ban. 18.48 A koldúsdiák. Rész­letek Mlllöcker operettjéből. 21 óra Hírek. 21.05 Tánczene. 22.00 Brahms: rv. (e-moll) szimfónia. 22.45 Három találkozás. Elbeszé­lés. 23.00 Hírek. ^ TolsvítiómOter 8.40 Tv-hiradó (ism.) 8.55 Falu­járó kamera (ism.) 10.15 Tele­sport (ism.) 10.30 Az elnök úr látogatása. Magyarul beszélő lengyel film (ikm.) 12.00 A jövö hét műsora. Hírek.. , FILMESZTÉTIKÁI SZAKKOROK A SZEGEDI KÖZÉPISKOLÁKBAN A Művelődésügyi Miniszté­rium kezdeményezésére, a tanu­lóifjúság esztétikai, eszmei-po­litikai nevelésének elősegítése érdekében az ország több vá­rosának középiskolájában film­esztétikai szakkörök alakultak. E téren Szegeden a Radnóti Miklós és a Rózsa Ferenc Gim­náziumok vállalták a kezdemé­nyező szerepét. Mindkét Iskolá­ban megtartották már az ala­kuló üléseket, és elkészítették a munka programját. A Radnóti Miklós Gimnáziumban a film­esztétika! szakkör keretében kisfilmforgató csoport alakult, e csoport jelenleg a téli sftábor kisfilmjének a szinkronján dol­gozik. — Vízre bocsátották tegnap dél­után az év első uszályát a tápéi hajójaiftó telepen. A hajóépítő munkások a rendkívüli hideg­ben hősies munkával határidő előtt készítették el a 400 tonnás uszályt, megelőzve a nagyobb árhullámot. AZ . ANTARKTISZ NEM KÜLÖN FÖLDRÉSZ A Róbert Thomson vezeté­sével végrehajtott ausztráliai. Antarktisz-expedíció kutatói megerősítették a szovjet kutatóknak azt a hipotézi­sét, hogy az Antarktisz nem tekinthető „hatodik konti­nensnek". -Minden valószí­nűség szerint szigetcsoport­ból áll, amelyet kilométer vastagságú jég köt össze. TALÁLT TÁRGYAK A RENDŐRSÉGEN í A Szeged városi és járási rendőrkapitányság talált tár­gyak osztályára az elmúlt két hitben a következő tárgyakat szolgáltatták be: egy darab 100 forintos IL Békekölcsönköt­véríyt, használt vászon aktntás­1 kát, levéltárcát több fénykép­pel. fekete női kiskabátot,iga­zolványturtót, benne Förgeteg Aranka névre szóló tanulóbér­lettel, és egy havi autóbusz­bérlettel. Egy 10 forintos és egy 180 forintos bankjegyet, női arany karórát, zöld jobbkezes női kesztyűt. A tárgyakat jogos tulajdonosaik megfelelő igazolás mellett átvehetik a Szeged vá­rosi és járási rendőrkapitány­ságon. hegylánc A TENGER ALATT A Natal nevű oceanográfiai hajó az Indiai óceánban végzett kutatásokat, s felfedezte, hogy [ mintegy 400 mérföldnyire Ma- j dagasKlíártól délre, a dél-afri- | kai Dúrban és az ausztráliai Perth közötti szokásos vízlut vonalán a tengeri térképeken eddig nem szereplő vizalatti hegylánc húzódik. Az oceano­gráfiai kutatásokban az UNES­CO, megbízásából 25 ország har­minc hajója is részt vett. Az újonnan felfedezett hegylánc három csúcsa mintegy húsz mé­ternyire van a vízszint alatt. ^7C**xleménrek x össztánc a Juhász Gyula Művelődési Otthonban március "23. és 24-én, szombat és va­sárnap este fél 8 órai kezdet­tel. Belépődíj 5 Ft. x Szabás-varrás tanfolyam in­dul a Juhász Gyula Művelődési Otthonban április hónapban kez­dők és haladók részére. Tan­folyarnvezető Tóbiás Lajosné. Érdeklődni lehet: Vörösmarty u. 3„ I. emelet. Telefon: 10-47. x A Mongol Népköztársaság­ról tan érdekes előadást dr. Moholt Károly docens a Ju­hász Gyula Művelődési Ott­honban március 22-én. pénteken 6 órai kezdettél. Filmbemutató: Távol-keleti barátainknál. Ezt láttam Mongóliában. Belépődíj nincs. Minden érdeklődőt szí­vesen látunk. x A hangnál gyorsabb kor­szerű repülőgépekről címmel dr. Makal Lajos egyetemi adjunk­tus tart előadást a Postás Mű­velődési Otthonban március 22­én. pénteken délután 6 órakor. Előadás után négy repülőgépe­ket Ismertető filmet mutatnak be. x A Vendéglátóipari Techni­kum levelező tagozata I. osztá­lyába jelentkezni lehet 1983. áp­rilis 5-lg. Feltételek: általános lgkolal végzettség. , vendéglátó­ipari szakmunkásbizonyítv'ány és 2 éves szakmába vágó gyakor­lat. További felvilágosítás kap­ható az iskolaban, Marx tér 7. Telefon: 13-83. x Figyelem! Vasutas Művelő­dési Otthonban március 23-án, szombaton nagyszabású tbala­rendezünk este 20 órától reggel 4 óráig. Fellép: Kiss Gyula táncdaléhekes. Belépődíj: * 8 Ft. AptáUiwleté&elc Bélyeget legelőnyö­sebben vásarolhaf, értékesíthet Falus bélyegkereskedés­ben, Kelemen utca 4. x16700 Pehelykönnyű lúd­talpbetét, sérv- és haskötők. valamint ezek javítását ké­szíti Balogh orvosi műszerész, Hajnóczy utca 5. X21260 OTP-hltellevélre is árusltunk modern és stílbútorokat. Bő­vebb felvilágosítást a' boltban adunk. — Bizományi Áruház Vállalat. X25258 Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, ismerő­söknek. munkatársainak, a Fodrász Ktsz összes dol­gozóinak. kik szeretett testvérünk. HATTAYEK gyula temeténén megjelentek, részvétükkel é« virágaik­kal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. 1032 Gyászoló testvérei Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, Ismerő­söknek, a Podtaigazgató­ség és postagarázs dolgo­zóinak, , kik' szeretett íér-. jem. , ,-' SZüCS JÓZSEF postás épkoesi vezető temetésen megjelentek, részvétükkel, es virágado­mányaikkal mély féjda­munkat enyhítem igyekez­tek. Gyászoló felesege 1841 es gyermeket Eladó egy kifogás­talanul működő Ta­vasz televízió. Jósl­ka u. 31. sr. alatt. Érd. lehet a ház­mesternél. X23739 Jawa Pionir-moped új allapotban eladó. Csóty, Lenin krt. 88. 21775 Skoda spartak 440­es, üzemképes, Ju­tányosán eladó. • — Megtekinthető Pa­csirta u. 15/a. X21T70 Keveset futott Tra­bant Limousine el­adó. Április 4 útja 5- udvarban. 25652 Házhely Röszken, takarmánycékla, be­tongerenda eladó. Alföldi u. <t. 21812 Szobafestést, ajtó-, ablakmázoLást el­sőrendűen készítek, részletre is. Jenéi Sándor festő. Szi­várvány u. 7. X21811 Ezúton mondunk köszöné­tet a rokonoknak, a KIOSZ villamos szakosztályának, az összes ismerősöknek, jó barátoknak, akik sze­retett férjem, ROSNEK jozskf temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal és .együttérzésükkel fáj­'dklmamst enyhítem igye­keztek. Köszönetei mon­dok az rdegkünika oci-o­sainak. apoloinak a lelRi­isfnerctee gondos kezele­sérl. melyet férjem beteg­sége idején tanúsítottak. 21886 kosner Józsefet Köszönetet mondunk mind­azon lomerősöknek, jó ba­rátoknak. a MÁV szak­szervezetnek, a MAV Te­metkezést Egyesületnek, kik szeretett halottunk, KOVáCS FERENC temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaik­kal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. 1038 Gyászoló család Wartburg. ::.>oo-at futott, ' eladó. Őrei. lehet Patyi szerviz Szeged, Kosainn La­jos sgt. 18. Vasár- i nap délelőtt . 10 órá­tól 12 óráig. X26749 Danúvta. kompiéti elsó teleszkópot — vennék. Hattyú u. 18. X21578 Képesített ~ könyvelő elhelyezkedne. „Je­les" jeligére kiadó­ba. X21706 Készpénzért is vásá­rolunk kar- és zseb­órákat. rádió, mag­netofont. Bizományi Áruház Vállalat. X25248 Csónaktest motor és vitorlához kifogás­talan állapotban sür­gősén eladó. Dubay, Partizán u. 22. Érd. 17 órától. 21806 Cipő-. retlkülfostés szakszerűen, min­den színben. Szent Miklós u. 7. Felső­város. X25436 Köszönetet mondok mind­azon rokonoknak. Ismerő­söknek, jó bárátbknak, kik szeretett feleségem, SIMON JANOSNE temetesen megjelentek, részvétükkel » virágaik­kal meiy fájdalmamai ; enyhíteni Igyekeztek. Gvanole férje. 1886 Mora u. :<«. • Készpénzért vásá­rolunk új vattaka­bátot. nadrágot, eső­köpenyt, bakancsot, vászon munkaruhát. Bizományi Áruház Vállalat. x 25252 Remington táskaíró­gép eladó. Batthyány u. 32., H. 5. Szom­bat délután és va­sárnap. 21809 Eladó porszívogép. televizióanierma. . — komplett, zománco­zott asztaltüzhely és 24-es lánykakerék­pár. Szél u. 31. 21823 Kétszemélyes reka­mié eladó. Tolbuhin Sgt. 44. 21827 Újszegeden 400 n-öl házhely eladó. Ér­deklődni: Bérkert u. 106. szám alatt. 25773 Egy kis szoba-kony­hás magánház azon­nali beköltözéssel el­adó. Petőfitelep, 34. utca 1037,. sz. 25755 Csinosnak mondott barna asszony tár­saság hiányában ez­úton keresi ko­moly férfi Isme­retségét 32—40-lg, — csalt fényképes le­velekre válaszolok. „Szép otthon" jel­igére kiadóba. 21816 Panni-robogó eladó. Erd. 3-tól. Ujszőreg, Törőkkarúzsai u. 16. Mosást, takarítást vállalok. Címeket — „Megbízható 21818" jeligére kiadóba Féléves kislányom­hoz nyugdíjas nénit keresete gondozó­nak, lakásomon nap­palra. „Egészséges." jeügére kiadóba: Idős nénit eltartana középkorú házaspár. Ajánlatokat. „Édes­anya 25 770" jeligére a hirdetőbe. 25770 Régi Skoda felújí­tás után sürgősen eladó 15 000-ért. — Megtekinthető szom­bat, vasárnap. Cso­lyóspáloS 627. 25762 24 éves fiatalember társaság hiányában megismerkedne ren­des leánnyal, 18—24­ig. ..Ibolya 25 763" jeligére a hirdetőbe. 23763 KISTELEK és kör­nyéke! Magánoso­sok és közületek, figyelem 1 Minden­nemű épület-tata­rozási, átalakítási, szobafestő-mázoló, épületlakatos, asz­talos, bádogos. — víz-, csatornaszere­lés, villanyszere­lés, családiház­építés munkálato­kat az 1963. évre gyorsan és ponto­san, szakszerilen végez a Kisteleki Vegyesipari Ktsz Kistelek, Árpád u. 3. szám. -Telefon; 26. K. 127 íiiiiiíl!/ nem kivétel nélkül szorgal­masan készültek fel a nagy mérkőzéssorozatra. Az edzők, a vezetők és a játékosok sze­retnék, ha minél több pontot szereznének. Ez helyénvaló, de meg kell jegyezni, hogy a minden áron való -győzni­akarás szemlélete káros, pe­dig -e.z is felütötte fejét az utóbbi időben, nem egy csa­patunknál. Helyes lenne, ha az edzők és az egyesületi ve­zetők — ha eddig még nem tették meg — a sportszerű játékra, az ellenfél és a já­tékvezetők megbecsülésére hívnák fel játékosaik figyel­rrtét. Ennek fontosságáról be­széltünk a héten több sport­vezetővel. A Móravárosi Kinizsinél elmondták, hogy a légutóbbi edzéseken többször is felhív­ták a játékosok figyelmét a fl hét legjobbja: Báló Fercncné Báló Ferencné, a Szegedi AK NB l-es női tekecsapa­tának játékosa az 1963. évi bajnokság első mérkőzésén, Kecskeméten, a Kecskemé­ti MAV elleni találkozón 430 fát ütött, Jelentős ré­sze volt abban, hogy csapa­ta szép győzelemmel kezdte a bajnokságot. Báló Ferenc­né tíz éve versenyez, és ide­gen pályán eddig ez volt a legjobb eredménye. sportszerűség követelményei­re. A lehetőségekhez képest színvonalasan játsszon a csa­pat, mert úgy lehet ered­ményt elérni. A játékosok megfogadták, hogy szívvel-lé­lekkel küzdenek, de emellett megbecsülik az ellenfél csa­patának tagjait, akik szintén dolgoznak, és hétfőn nem a sportorvosi intézetbe, hanem a munkahelyeikre akarnak menni... Az ŰjSzegedi TC-nél nem­régiben szabálymagyarázó előadást rendeztek a játéko­sok és a szurkolók részére, amelyen sokan vettek részt A vezetőség elhatározta, hogy néhány túlságosan hangos szurkolójukat igyekeznek megfékezni, hogy mérkőzése­ikre mindig sportszerű kere­tek között kerüljön sor. A Szegedi VSE tavasszal előreláthatólag igen nagy küzdelmet vív az NB II-ben azért, hogy legalább a nyol­cadik, helyet megszerezze, és bekerüljön a jövő évi NB I B-osztályba. A vasutasok a héten szakosztályi értekez­letet tartottak, amelyen csak­nem valamennyi lahdarúgó­juk részt vett. A több, mint félszáz játékos előtt Kiss Sándor szakosztályvezető és Veres László edző hívta fel a figyelmet a pályán való fe­gyelemre. arra, hogy az esetle­ges kiállítások milyen káros helyzetbe hozhatják a csapa­tot. A Vasutasból tavaly csak egy embert kellett kiállítani. Ez jó eredménynek számit, dé a vezetők szeretnék, ha most tavasszal egyetlen ki­állítás sem történne. HOGYAN TIPPELJÜNK? Zárójelben a csapatok he­lyezési számát közöljük. Tatabánya (9.)— Üjpest (2.) x 1 Szombathely (14.)— Vasas (7.) 2 Ferencváros (6.)— Komló (11.) 1 Pécs (12.)— Salgótarján (13.) 1 SZEAC (4.)—Dorog (8.) 1 Sz.-fohéryár (2.)— Csepel (1.) x Cs. Autó (14.)— Dunaújváros (4.) 2 Kaposvár (16.)— PVSK (10.) 1-2 DEAC (13.)— Nyíregyháza (3.) 1 2 SKSE (16.)— Diósgyőr (2.) 2 A 11. és 12. mérkőzés tö­rölve. MÁV DAC Cl.)— Bp. Spart. (13.) 1 Budafok (8.)— EVTK <11.* 1 A- pótmérkőzéseken l-es és x-es eredmények várha­tók. =S=0=R=0=K=B=II=N= A Csongrád megyei teke­bajnokságot idén két cso­portban rendezik meg. Az első fordulót már lebonyolí­tották, és az I. osztályban két csapat ütött' 2500-0)0 felül: Szegedi Építők—Szegedi Ken­der 5 és fél—2 és fél, 2586:2517. A mérkőzés leg­jobb dobói: Rácz 466. illetve: Szekeres 438. Most kezdődött meg a városi tekebajnokság is, amelynek első fordulójó­ban ketten ütöttek 450-en fe­lül. * Holnap, szombaton négy megyei bajnoki labdarúgó­mérkőzés lesz Szegeden. A Kinizsi az UTC-vel a Csere­pes soron, a SZAK a H. Hon­véddel Újszegeden, a Sparta­cus a Teztilművckkel a Hu­nyadi térem, a Ruhagyár az Alsóvárossal a Juta-pályán találkozik. A szegedi városi labdarú­gó-bajnokság tavaszi idé­nyének sorsolását ma ké­szítik el délután 5 órától a szövetség hivatalos helyi­ségében. a Széchényi téri városi bérház első emele­tén. FIGYELEM. VADASZOK! ' Uj vadászfegyver 16-os, sö­rétes tokkal együtt ked­vezményes aroe eladő. Forráskút. Felszabadulás u: 86. szarni. 21816 Értesítjük a t. közönségét, a Párizsi krt. 49. szám alatt (ró­kusi gyógyszertár mellett) órajavító fiókunkat megnyitottuk Boltverető Gönczi Gyula. Szegedi Oras Ktsz. K. 188 DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkás­párt Csongrád megyei és Szeged városi bizottságának lapja. Megjelenik hétfő kivételével Í mindennap, erkesztl a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr Lőkfts Zoltán Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztár­saság útja 10. Telefon: 35-35. 30-03 Éjszakai telefon: 35-06 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács LászM Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál tér 3. Telefon: 35-00. si-16. (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja a Szegedi Nyomda Vállalat Szeged. Kárász u. 9. INDEX: 25 053 Terjesztik a Csongrád megye: postahivatalok. Előfizetési dl) egy hónapra 11 Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál es kéz­besítőnél.

Next

/
Thumbnails
Contents