Délmagyarország, 1963. március (53. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-20 / 66. szám
4 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1963. március 17. „A TUDOMÁNY KINCS, a munka hozsá a ku Somogyi Károly emlékezetére HETVENÖT EVVEL EZELŐTT, 1888. március 20-án a ferencvárosi Márton utcai .szerény otthonában halt meg 77 éves korában Somogyi Károly, aki életének féltve őrzött kincset, 43 ezer kötetes könyvtárát a nagy árvíz után -a romjaiból új életre kelő Szeged"-nek adományozta. Célja — az alapítványi oklevélben foglaltak szerint —, hogy »• város a magyar alföldnek egyúttal tudományos a közművelődési és társadalmi szempontból is központjává tétessék, mint aminövel földrajzi, közlekedési, ipari es kereskedelmi irányban már elérve lön". Nemes cselekedete önzetlenségből fakadt, hiszen Szeged városához korábban, némi családi vonatkozáson kívül, nem fűzték szoros kapcsolatok. A Heves megyei Tiszaföldváron született 1811. április 2-án. Édesapja (családi nevén Csizmazia Sándor) "bonorum direktor* és a pesti Hasznos Mulatságok szerkesztője, édesanyja, a magyar színészet úttörőjének, Kelemen Lászlónak testvérhúga, efey pest-belvárosi főtanító és karmester leánya, akinek műfordítását Kazinczy is megdicsérte, Érthető, hogy Somogyi Károly már korán az irodalom szeretetének varázsába került, és meg ls maradt ebben hűségesen élete végéig, bár életpályáját az egyházi nevelés alakította. A pappá szentelése sem zárta el szellemét, melyet a reformkor eszmél ihlették. Életelve volt, hogy »a tudomány kincs, a munka hozzá a kulcs". Ezt az elvet példázta életével. EGYÉNISÉGÉRE a szívós kitartás és a fáradhatatlan munkakészség jellemző. Móra szavaival élve: az ellenreformátorok tüze hevítette. E téren még a st lusa is rékon azokéval. Élete folyamán sokoldalú ismeretet szerzett. Filozófiai képzettsége lehetővé tette, hogy a legelvontabb témák tárgyalásában is könynyen érthető előadással és világos szerkesztéssel foglalkozzék a kérdésekkel. Kiváló emlékezőtehetsége, szigorú kritikai érzéke nagy segítséget nyújtott munkájához. Igazsága hiedelmében kérlelhetetlenül sújtotta az ellenvéleményt, épp ezért nem tudta elviselni az ellentmondást sem. A nemzeties és szabadabb elvű politika hívének vallotta magát. Társadalmi és egyházi téren sokszor éles bírálattal illette a korabeli állapotokat. Voltak, akik ezért az "eretnekség* vádjával illették. A szabadságharc időszakában áthatva hazafiúi lelkesedéstől, írásaival a nemzeti politika célkitűzéseit szolgálta, ezért később bújdosnl kényszerült. 1850-ben az esztergomi prímási könyvtárba került, -•mint elfeledett ember*. A könyvtár mellett az irodalom a menedéke, és végül ls ez adja meg a lehetőséget, hogy Pestre visszakerüljön, a Jó és olcsó könyvkiadó társulat, majd a Családi Lapok, később a Religio szerkesztőségének tagja lett A KÖZSZEREPLÉSTŐL egyre inkább visszahúzódó, 1869-ben már csak tudományos munkálkodással foglalkozott. Az előző évben még kinevezték az esztergomi érseki megye kanonokjának. Anyagi jövedelme ugyan megnövekedett, de ugyanakkor növekedett igénytelensége is. Áldozatkészsége közismert volt: tíz-tizenkét gyermek taníttatását biztosította, emellett egy önálló szeretetház felállítását is tervezte Szegedre. A legköltségesebb szenvedélye mégis a könyvek szeretete volt. Ebből fakadt az utókor számára ls legmaradandóbb alapítványa, a neve emlékét viselő szegedi városi Somogyi-könyvtár. Széles körű érdeklődésére vall könyvtárának összetétele. AZ ADOMÁNYOZOTT közel 250—300 ezer forintot érő könyvtár értékéről a korabeli tudós ftás lelkes hangú beszámolóját Idézzük fel. Ezt írják a bizottság tagjai: "a gyűjtemény egy igazi kincset, megbecsülhetetlen értéket képez, mely egymagában emelni fogja a város erkölcsi becsét és kihatással lesz a város közművelődési haladása, és fiainak valódi tudományos és magasabb kiképzésére*. És most, a könyvtáralapító Somogyi Károly halála után 75 évvel, úgy érezzük, ez a "jóslat* egyre inkább valósággá válik. Bezerédy István Mi a félkész ruha ? (Tudósítónktól.) Régen figyelem a kirakatokban az úgynevezett félkész ruhákat és töprengtem, érdemes-e venni. Végre döntöttem, a megvásárolom a kirakatban kiszemelt félkész ruhát. Az üzletben nagyon udvariasan szolgáltak kl. Megkezdődött a próba; beszegetlen nadrág, nagy fércöltések a kabáton, amelynek egyik ujja hiányzik, felső gallér sincs. A szabó megmérte az ujj és a nadrág hosszát és közölte, •mikor lesz készen. A feleségem azonban a kabátot egy kicsit hosszúnak találta, a nadrág szárát nagyon bőnek, mert így egyik sem divatos. Persze nem »csöves*-re akartam a nadrágszárakat, csak éppen hogv megfelelően rám Igazítsák. A szabó közölte, hogy ennek megfelelően készíti el. Amikor a fizetésre került a sor, plusz 39 forint igazítást számoltak fel. Csodálkoztam ezen, s azt a választ kaptam; hogy csak a nadrág hosszát, és a kabát ujját igazítják méretre, mert a Belkereskedelmi Minisztérium mást nem térít és az én kérésem már a vevőt terheli. Ezek után választ szeretnék kapni arra, miért nem tart a kereskedelem lépést a divattal, s legalább olyan nadrágot szabjanak, amely megközelíti a divatot. Miért nincs a félkész áruba bekalkulálva a ruha teljes ára, inkább legyen a 39 forintos igazítási díj is benne, csak ne kelljen utólag bosszankodni. Szabálytalan dráma lírai betétekkel A Fiatalok Irodalmi Színpadának új műsora Veled lettem erősebb címmel mutatta be új műsorát hétfőn este a Szegedi Fiatalok Irodalmi Színpadának együttese a kamaraszínházban. A szabálytalan dráma lírai betétekkel alcímet viselő műsor sikerült összeállítása és rendezése Takács László érdeme. Forgatókönyvével, amelyet még a múlt év októberében írt, második díjat nyert a Csongrád megyei tanács, a KISZ Csongrád megyei bizottsága és a Szeged városi tanács közösen meghirdetett pályázatán. A műsor témaválasztása mindenképpen dicséretes. Az 1956-os ellenforradalmi időszakot és az utána következő kibontakozást öleli fel. A szereplők Kassák Lajostól, Vészi Endrétől, Zelk Zoltántól, Tamási Lajostól, Györe Imrétől, Simon Lajostól, Földeák Jánostól, Andrássv Lajostól, Baranyl Ferenctől, Simor Andrástól és Csepeli Szabó Bélától mondtak verseket, illetve Mesterházi Lajos Pesti emberek és Darvas József Kormos ég című drámájából, valamint Berkesi András Vihar után és Molnár Géza Márta című regényéből tolmácsoltak részletet. A buktató és tévedés lehetőségét is magában hordozó vállalkozás elkerülte ezeket és mindvégig következetes maradt a kitűzött célhoz: kifejezni a párt, a kommunisták vezető szerepét a magyar nép válságos időszakában. Sajnos az előadás eléggé hullámzó színvonalú volt. A nem megfelelő technikai adottságok is előidézték ezt, de maga a műsor sem érett meg teljesen a szereplők felkészülésében. Több próba, alaposabb felkészülés mindenképpen hasznos lett volna, s egyes betétek meghúzásával tömörebbé, egységesebbé lehetett volna tenni a műsort. A népes szereplőgárda közül ezúttal Mácsai József és Virhidi László volt a legjobb. A kitűnő szavaló Bajnóczky István és Lengyel István a vártnál gyengébben szerepelt. A műsor többi közreműködője igyekezett a rövid felkészülés ellenére is tehetsége legjavát adni. A kísérő zenét Vóntuj István állította össze. Az irodalmi színpad új műsorát kedden délelőtt a KISZ Csongrád megyei bizottsága vitára tűzte. A vitát a Csongrád megyei pártós tanácsi székházban rendezték meg. Erre az alkalomra meghívták a megye Irodalmi színpadainak vezetőit, s részt vett a tanácskozáson a Népművelési Intézet képviselője ls. A vita Jó eredménnyel zárult. Az irodalmi színpadok működésével kapcsolatban megbeszélték az aktuális tennivalókat is. A jelenlevők szinte mindegyike arra kérte a Népműveiért Intézet képviselőjét, hogy tolmácsolja: küldjön új műsorokat az intézet az irodalmi színpadoknak. l. r. adásvétel Ingelen szekrényesrádió és töltött szalmazsák eladó. Faragó u. 22. Keveset futott Trabant Lámuuatne eladó. Április 4 útja 9. sz., udvarban. X25658 Kiadó két darab UJ kisipart fotel. Megtekinthető délelőtt ll-ig. Mérey utca 15. II. lépesd, II. 4. h 2564 Magasnyomású permetező, Jó állapotban eiadó. Érd. Kiskertek, Bakto sor U ma m. X2564B Egy fehér zománcos tűzhely és egy Terta-rádió eladó. Osz u. 27. 25640 Történelmi könyvek, magas rtelázai, bosracsüst, harminckilencen szürke clpö, kézimunka, ágyterítő eladók. Felső Ttszapart «- 26823 Kiadó két háthónapos, 7 kllenchetcs pitvarod fajta sertés. Murányi u. 7. 25631 jó állapotban levő játék babakocsit vennék. „Szép 25830" jeligére a hirdetőbe. 25630 Eladó kifogástalan finom drapp és szürke férfiruha középtermetre. Pulc* u. 31/a. 2587} Nyiltsay-kép, olcsó akvarellek eladók. Dr. Trear, Bocskai u. 9. 26660 Nagy mennyiségű marhatrágya, ötszáz kéve kukoricaszár, étkezési és vető burgonya, rózea es fehér eladó. Újszeged, Alsó kikötő sor 11. 21663 Ég.v szép sötétkék kosztüm, világoskék velúrpulóver es fehér mély babakocsi matraccal eladó. Ogyesszai körút l. ______ 21088 Skoda 446-öa ssémélyauto klfogáatalan eladó. Erd. Kárász u. 8. az. I. e. 3. ajtó. 21663 3599 km-t futott Skoda Octavta Super eladó. Megtekinthető vasárnap 11—13 óra között aVirág-cukrászda előtt. 76089 Eiadó három lószörmatrac. uj malomkocsi áron ától és öreg hegedű olosón. Gogol u, 20., em. 11. 21645 Garnitúra ketszemélyce rekamié, négy szék, két fotellal 3200 Ft-ért és külön egy rekamié 3000 Ft-ért eladó. Dugonics u. 10. • 11634 Eladók: betongerendák, ajtó, szobabútor, kredenc, sezlon, ágyak részletre is. Vereeáoe utca 12y. 21632 30 mássá szénaőrlemény eladó. Hmv.hely, Klauzál utca 177. 16 órától. X21629 Két darab 8 hónapos nüldó eladó. — Kemény u. 89. 21612 Kisebb-nagyobb politúros szekrény. — karnis, kuUkocsi. — kisméretű konyhakredenc eladó. Hajós u. 24/b, em. 21612 Nagyobb keményfaszekreny, irat é» anyagtárolásra ia alkalmas, rögzített szobabictkli, «zobaceonak. nagyobb orvősi műszerszekrény, transzformátorok, amper- és voltmerők .gépalkatrészek, tükrök eladók. Dugonics tér 4. I. emelet. 21886 UJ 250 cm" Jatva eladó. Hmv.-hely, Beloiannisz tér 7. 798 dézsa Canina kapható. Idős Fazekas János Makó. Beloiannisz utca 48. X74122 Modern háromajtós szekrény, fehér hálós gyermekágy és kétnormás Munkácsy-televlzió eladó. Újszeged. Jankovlcs u. 6., 2. kapm 2lCu6 f"*: ' Keveset futott p. ma Wartburg eladó relálls úron. Este 7 óra után. Hámán K. Utca 7. X21599 Mária Terézia barokk Ülőgarnitúrát keresek megvételre. Telefon 47-90. X21563 50 q-t bíró gümlskocsl. igáskocsi eladó. Algyó, Felszabadulás u. 30. X21596 UJ ruhnszekrény és kombinált szekrény eladó. Hetek utca 43. 21587 gkoda Spartak 440es jó állapotban eladó. Mihálytelek, — Felszabadulás u. 74. x21886 Cseh import fonott gyermek sportkocsi -eladó. Róna u. 10^ 23694 Tavasz tv eladó. — Petőfitelep, Diadal u. 4/a. 41. u. 3000 Ft-ért. antennával. Megtekinthető adus alatt. Boros. 2:698 Modern, nikkelezett elöazoba fogaa és egy használt háromlángú „ gáztűzhely sütővel eladó. Balogh orvosi műszerész, Hajnóczy u. 5. X21560 Üzemképes Skoda lioo-as gépkocsi olcsón eladó. Lenin krt. 39., II. em. 5. 81360 Keményfa hálószoba asztallal, székkel, matraccal eladó. Papp, Partizán u. 1., délután 3161. 11650 ugy darab 200 kg-os hízott cartéts aladó. Tápé, Déva u. 10. szám alatt, Márta Antalnál. 81949 Vágott hpsszu hájat vásárol '30 cm-től felfelé minden mennyiségben. kgként 300-tól 400 forintig a Szegedi Fodrász Vállalat — Szeged. Lenin krt. 37. szám. 25544 Készpénzért is vásárólunk kar- és zsebórákat, rádió, magnetofont. Bizományi Áruház Vállalat. X25249 Készpénzért vásárolunk új vattakabátot, nadrágot, esőköpenyt, bakancsot, vászon munkaruhát. Bizományi Áruház Vállalat. X25352 OTP-hitellevélre ls árusítunk modern és itílbútorokat. Bővebb felvilágosítást a boltban adunk. — Bizományi Áruház Vállalat. X25250 Pannónia motor eladó. Hmv.-hely. Vörösosillag u. 4. Pallagl. du. 9 órától. 1360 Ft, 3000 km. 21572 Eladó kisipari tűzhely, 1 sima festett ágy, két darab matruc, 1 db mosófazék, 1 ovális kepkeret. 10-es húsdaráló, — hurkatöltő, befőttes üvegek. Remény u. 1. Pappek. 2X570 Bélyeget legelőnyösebben vásárolhat, értékesíthet Falus bélyegkeroskedésben, Kelemen utca 4. X16700 Bőrkabátját alaklttassa, Javíttassa vízhatlan festéssel — Csordás bőrruhakészltö mesternél, Szt, Miklós u. 7. Felsőváros. 23609 Clpö-, retlkülfestés szakszerűen, minden színben. Szent Miklós u. 7. Felsőváros. X25436 ApiáUUdctéfitlc Elcserélném ráfizetéssel, szobakonyhás lakásomat, kétszoba-konyháa, vagy hálófülkés lakásért. „Csak Marx tér közelében" Jeligére a Károlyi u. hirdetőbe. X26674 Modern kétszobás, összkomfortos, erkélyes házfelügyelői lakásom elcserélném kétszobás, gázon főbérletiért. — Dugonics tér 1. • • • 25622 Szerény dolgozó nőnek bütorozott szoba kiadó. „Nyugalmas otthon" jeligére hirdetőbe. 23642 Értelmiségi férfi bútorozptt szobát keres azonnalra. „Központi" előnyben Jeligére hirdetőbe. 25634 Elcserélném egyszoba, teakonynás lakázom kétszobásra. „Belvárosi 25627" jeligére a Károlyi u. hirdetőbe. 29627 ftzétköltőzőknek úl házban levő harmadik emeleti kétszoba, összkomfortot ém egyszobakonyhás lakást adok nagyméretű összkomfortért. — „Egy emeletig 23617" Jeligére a Károlyi u. hirdetőbe. 25617 Alig használt IZSmotor eladó. Érdeklődni lehot Dugonics ú. 3„ L 7. L A K A S Nagyméretű kétazoba-konyha. előszobás lakásomat elcserélném 1 szoba, összkomfortosra. — „Áprilisi czere" jeligere hirdetőbe. 29661 Rendes leánynak ágy kiadó. Zákány utca 24„ L ajtó. 25649 Napos, szépen búorozott szoba egyetemistának kiadó. „Tanár" jeligére a ktnr'-iha. 21687 Külön bejáratú fűtött szoba fürdőszobahatználattal diáklánynak kiadó. — „Április 1-töl" Jeligére a kiadóba. 21866 Külön bejáratú szobába társnőt keresünk. Újszeged, Pipacs U. 6. 21664 Férfi részére kűlönbejáratú szobát keresek Belváros, Alsóvárosban. „Áthelyezve" Jeligére kiadóba. X21590 Kettoszoba, összkomfortos lakásom elcserélném belvárosi új bérhásban levő másfél szobásért. „Központi fűtés előnyben 25307" jeligére a hirdetőbe. 26667 Három-, esetleg kétszobás szabad rendelkezésű lakást vészek, esetleg szövetkezeti lakást átvennék. „Sürgős 26564" Jeligére a Károlyt utcai hirdetőbe; 25584 Magánházban levő szoba-konyhás lakásom Jőszágtartással, melyhez 150 nöl gyümölcsös tartozik, eloáerélném kétszobás lakásért. „Megegyezünk 3" Jeligére a kiadóba. 81882 Üres szobát keresek, lehet albérlet ls. í „Megegyezés 21381" jeligére n kiadóba. 31M1 Nagyméretű í szobás-konyhás, I. em. lakásom elcserélném hasonló pestiért. „Tavasszal 21503" Jeligére kiadóba. X21583 Kétszoba, összkomfortos. modern, I. emeleti, nagy mellékhelyiségekből álló hmv.-helyi lakásom elcserélném — szegedi kisebbért. „Gát van 21061" jeligere a kiadóba. X21661 Rgy dolgozó leánynak szoba kiadó. Újszeged, Csanádi u. 14. 21Q40 Szoba-konyhás. — emelett. házfelügyelői lakásom elcserélném kétszobás, tőbérletire. „Jó fizetek 16" jeligére kiadóba. X21614 Külön bejáratú bútorozott szobába főiskolai hallgató mellé lakőtarsat felveszünk Mátyás tér 13/Zu X21601 Elcserélném erkélyes, napsütéses 1 szoba, komfortos lakásom hasonló magasföldszinten vagy I. emeletiért. Kálvária sor 16., II. em. 6.. I. lépcső. 21839 Kétszoba, összkomfortos, főbérletl lakást vennék. „Költségmoftérités 21633" jeligére kiadóba. 11633 Belváros közepén levő I. emeleti kétszoba, ősszkomforfortos. több mellékhelyiségből álló lakásunkat elcserélnénk: másfélszoba, összkomforton és eayszoba-konyhás lakásra. „Költséget térítőnk 25590" jeligére Károlyi u. hirdetőbe. 26390 INGATLAN Házhely eladó. Újszeged, Thököly u. 6. 81834 Nádas utca 18. számú ház 50 ezer forintért lakásoserével sürgősen eladó, 30 ezer készpénz, a többit megegyezéssel. Erd. Római krt. 36., Boldizsár ék. 21665 Eladó petőfltelepen tizenkettes utca elején Bujdosó György U. 14. számú telek rajta levő kis épülettel és építési anyagokkal. Herke. X21603 Algyó, Béke út 42 sz. ház sürgősen, minden elfogadható árért eladó, ugyanitt sárléc és gömbhorogfa eladó. Érd. szombat, vasárnap egész nap. X21597 újszegeden kis családi ház azonnal beköltözhető, 400 nül kerttel, artézi kúttal olcsón, sürgősen eladó. Erd. Bal fasor 46. X21594 Kertes családi ház Újszegeden lakásátadással eladó. — Busa-megállótól három percre. Újszeged, Túzok u. 13. XS1592 Szeged. Hsttyastelep, Versecl út 33. számú nagy kertes ház lakásátadással sürgősen eladó. — Ugyanott 400 kéve rozsé és tűzifa eladó. 21314 Fél ház lakásátadással, nagy kerttel eladó. József Attila sgt 61. X25480 Petőfi telep, XIV. u. 842. számú beköltözhető kétszobás családi ház eladó. X21913 Gazdálkodónak alkalmas családi ház 700 n-öl telekkel eladó. Tolbuhln sgt. 100. X21388 Fél ház lakásátadással eladó. Móra u. 10.. em. 21570 Tompa utca 26. sz. lakónélküll kétlakásos, azonnal beköltözhető, alápincézett magánház — sürgősen eladó. Erd. Földműves u. 41. X116S3 Nagy magánház eladó. beköltözhető lakásátadasaal. Üstökös u il/a. X21568 kzoba-konyha átadással belvárosi udvari épület eladó. „50 000" jeligére kiadóba. X21632 tTJszentlvánon. újvilág utca 30. számú háromszobás ház szabadkézből eladó, azonnal beköltözhető. X21337 Beköltözhető utcai kétszobás fél ház eladó. Petrsz u. 36. xa 1549 Életjáradékos házat vennék, havonta fizetek, lehetőleg lakással. Baktói kertet bérbe veszek. „Kút" Jeligére kiadóba. 21547 Jól megosztott fél ház eladó, szobakonyhás lakáscserével. Érd. Bárka u. 16. X21541 Dorozsma. István u. 23. számú ház süt" gősen eladó. X21538 Házat keresek júliusi beköltözésééi, 10 000-ig. Vereeács u. 45. Nyári. 25662 Kk.-dorozsma. Munkácsy utca 40. sz. alatti ház eladó. — Két család részére ls alkalmas, azonnal beköltözhető. — Megtekinhető mindennap. X25634 Fél telken levő ház eladó, egy kétszobakonyha átadással, víz és főzöaram van. Osz u. 27. 25639 Kortes magánház lakásstaúáasal eladó. Újszeged. Lövölde út 183. szám. 26626 Oss utca 18. számú kertes ház kétszoba, előszobás lakásátadással. megfelelő lakáscserével kedvezményes áron eladó. A lakáscserét a vételárba beszámítjuk. X26814 Eladó ház, két beJáratú. Víz, villany, 878 n-öl kerttel, — eperrel, őszibarackkal ós 10 melagágyl ablakkal. Újszeged, Lövölde út 22. X81664 Vilmaszálláson levő szőlő és gyümölcsös klshaszonbérbe — vagy ahogy megtudunk egyezni. kiadó. Topolya sor 11. X21649 Eladó házréaz lakásátadással, mellékhelyiséggel. Katona u. 24. X21642 Lakásátadással ház eladó. Hétvezér u, 39.. em. X81I33 UJpetdlitelep 82. u. 1304. számú ház kétszoba, előszoba, — konyha, pince, mellékhelyiségekkel. — 261 n-ol gyümölcsössel szabadkézből, üresen eladó. — Ugyancsak eladó új süllyesztett varrógép. Erd. naponként 14 óráig. X21633 336 n-ötes, kertes ház kétszoba, fürdőszobás lakással, cgyszoba, összkomfortos lakáscserével eladó. Alföldi u. 20. XS1G01 Eladó 1260 n-öl föld és fél teleik. SzatyUJszegfeden 1600 nöl telek eladd. Veresács u. 33., du. 23603 Veresács u. 31. sz. alatti kis ház 1800 n-ől beépíthető telkes, eladó. Érd. vasárnap 2—5-ig. X83600 Belvárosi gyümöícskertes, cgyszoba, összkomfortos magánházamat elcserélném kétszoba, — összkomfortos főbérleti lakásért. Ötezer forint térítést kérek. Háromszobás lakásért térítés nélkül eladom. Bokor u. 3. Ugyanott kis, kétszoba-konyhás, kertes ház eladó. 25074 Kertes házrész eladó, szétköltözőknck is megfelel, — kétszobás lakáscserével. „Zákány u." jeligére a hirdetőbe. • • • ttpt Kétszoba, összkomfortos magánház eladó, 1 szoba, összkomfortos lakást beszámitok. Cím: Szeged, Petőfi sgt. 85/c. 11308 UJ kétszobás családi hás eladó. Körtöltés u. 5. Tavasz utca végén éL 86663 a l l a s maxi utca 47. SZTK-ügyintéző állást változtatna 10 éves gyakorlattal. „Állami gazdaság 25690" Jeligére a hirdetőbe. 25030 Perrekt fodrásznőt felveszek. Remény utca 1. 15628 Szőlő- és gyümőlcsfakezelésben teljésen Jártas szakembereket keresek. — Farkas, Párizsi krt. 33/n. 21662 Kétéves gyermekem mellé, gondosót keresek lakásomon. Merey u. 13/b, III. I. Erd. 10—15 óráig. 316si Otthonában gyermekére vigyáznék. Erd. Tündér u. 17. 21037 Keresek embart. aki kertemet munkálná. Ipoly sor 3. 21600 Több évt s gyakorlattal rendelkező jogász Szeged, vagy környékén állást vállalna. „Megbízható 21584" jeligére kiadóba. 21804 X21667 A SZEGED ŐS Vidéke Körzeti FölBmüvesszövetkezet gyakorlott gyors- és gépírót kercg felvételre. Jelentkezés: 8 —16 Ariig. Szeged, Szent István lér 3. X25602 házasság Egy intelligens. 21 éves lány házasság céljából megismerkedne komoly férfival. „Szeretném, ha szeretnének 25 ezer 528" jeligére a hlfdctőbe. 23528 kertes magánházam, berendezett lakásom van. 86 körüli értelmiségi élettársat keresek. „Pedagógus 25644" jeligére a hirdetőbe. 25841 egyéb Pehelykönnyű lúdtalpbelét, sérv- és haskötők, valamint ezek Javítását késiíti Balogh orvosi műszerész, Hajnóczy utca 8. X81260 Idős néni gondozását vállalnám, ki lakását velem megosztaná. Választ „Árván maradtam'' Jeligére a kiadóba. 81872 Kisgyermek gondozását, felügyeletét, sétáitatását vállalom. Kárász u. 3. szám, I. em. 8. ajtó. 11852 Diszpárna montlrosást, hlmsést, divatos kabátok kézzel kötését, függönyvarrást vállalok.. Udvardy Margit kézimunkaüzlet, továbbra ls, építkezéstől függetlenül Kígyó u. 8. x21628 Saját készítésű, jó minőségű. kézlformázású, ízléses mintájú és sslnű csempékből szerelek be különböző méretű és típusú, falközöttl, valamint kívül tüzelős cserépkályhákat. Jó minőségről az évek óta üzemeltetett kályháim tanúskodnak. Érdeklődők keressék fel műhelyemet. Felhő u. 7. sz. Szalma cserépkátyhás-me«ter. x21619 öngyújtók Javítása Április 4 útja 41. X21448 jonatán almafáim kezolését résziből átadnám magánházam kertjében. Bótermés 25638" Jeligére a hirdetőbe. 25830 Idős asszony, gondozót keres. Szép lakása van, gáz bent. l ehetőleg középkorú házaspár legyen. „S/a etet" Jeligére a Károlyi u. hirdetőbe. 35426